XI. A VESZEDELEM HATÁSA A KIRÁLYI PÁR LELKÜLETÉRE.
XI.
A VESZEDELEM HATÁSA A KIRÁLYI PÁR LELKÜLETÉRE.
A VESZEDELEM HATÁSA A KIRÁLYI PÁR LELKÜLETÉRE.
ABBAN a válságos időben, mely a nemzetet Mohács felé terelte, Mária és Lajos egyéniségei különösen magukra vonják figyelmünket. A királyi párnak úgy rossz, mint jó tulajdonságai egyaránt kifejezésre jutottak. Lajos ki országa java iránt mindvégiglen jóakarattal viseltetett,* e küzdelemben mégis egyre gyöngébbé, erélytelenebbé, csökönyösebbé lett. Egy ideig küzd benne a hanyagság a kötelességtudással, a lelkiismeretesség a nemtörődéssel, az erélyesség a puhasággal. A mint a veszedelem árnyéka egyre sötétebbé lesz, annál türelmetlenebbül kéri Európa fejedelmeit a segítségnyujtásra. Ir a pápának, az angol királynak, V. Károly császárnak, Zsigmond lengyel királynak, Ferdinánd osztrák főherczegnek,* a felső-lausitzi rendeknek.* Avagy járatja ezeknél s ezek tanácsosainál követeit, bizalmas agenseit.* Még vadászati szórakozásai közt sem szűnik meg kérő leveleit azokhoz küldeni, kiktől segítséget vél kaphatni. Megvan benne a jóakarat, ha azt a kedvező alkalom a szükséges eszközökkel érvényesítenie engedné.* Annyira lelkesedik alkalomadtán a haza védelmeért, hogy a pápai követnek kijelenti, miszerint ő mindenesetre táborba száll, «még ha puszta köntösben kellene megindulnia».* Látszott ilyenkor, hogy a haza és nemzete sorsa szívén fekszik s nem tagadhatjuk meg tőle az elismerést, hogy olykor imponálni is tudott. Mert e tekintetben is egészen apja fiának bizonyult. Az 1525-ik évi rákosi országgyűlésen bár udvara és a főpapság mindent elkövetett, hogy ne jelenjék meg azon s ne veszélyeztesse a szilajkodó köznemesség közepette életét, nemcsak hogy bátran s egyedül megjelent, hanem azon oly lelkesítő beszédet is tartott, melyet a köznemesség tisztelettel hallgatott meg.* Maga az augusztusi hadjárat is fényes bizonyságát szolgáltatja ennek. Ennek idején ő e hadjárat egyik legjózanabb és legbecsülendőbb vezéregyénisége. A haditanácskozásokban való felszólalásai mindig királyi méltóságának megfelelőek. Szavaiból hazaszeretet, józanság s bölcs gondolkodás hangzott. A pártos urak nem egyszer önkénytelenül is acclamáltak.* Halálra való elszántságának férfias kifejezést adott tolnai beszédében, melylyel kijelenti, hogy «fejét és személyét azért hozta e veszedelmek közé, hogy azt ezen országért s népe üdveért a sors minden követelésének kitegye».* Mikor közvetlenül a csata előtt a nádorral a felállított sereg csatasorain végiglovagol, a nádor őt olyanul mutatja be, mint «ki kész minden veszedelemnek, sőt a halálnak is alávetni magát a hazáért, Krisztus vallásáért, harczolni népeiért és gyermekeiért».* Ezt szóval maga a király is megerősítette s buzdította vitézeit lelkes küzdésre.*
Ezt Verbőczy nádor a pápához, VII. Kelemenhez intézet 1525. évi deczember 27-ikén intézett levelében is elismeri: Maiestas Regia Dominus meus clementissimus si suis et Regni suis rebus sane voluerit consulere, prout eam velle non ambigo …(Theinernél: Vet. Mon. II, 658.)
Ír 1524 február 4-ikén Pozsonyból VII. Kelemen pápának, hogy ez bírja rá az európai fejedelmeket őt a török ellen segíteni. (Theiner: Vet. Mon. II, 632–33.) 1524 július 14-ikén Budáról ír VII. Kelemenhez ugyanezen ügyben. (U. o. II, 638.) 1525 január 5-ikén Budáról értesíti a pápát a Magyarországot fenyegető török veszedelemtől s a keresztény fejedelmekhez segélyért küldött követségeiről. (U. o. II, 641–42.) 1525 január 6-ikán Budáról V. Károly császárhoz török ellen való segélynyujtásért. (U. o. II, 642–44.) 1525 szeptember 30-ikán Budáról VII. Kelemen pápához ugyanezen ügyben. (U. o. II, 655.) 1526 márczius 24-ikén Budáról ugyanazon pápához ugyanazon ügyben. (U. o. II, 664–65.) 1525 márczius 25-ikén Budáról VIII. Henrik angol királyhoz, pénzbeli segélyt kérve tőle török ellen való gyalogossereg fogadására. (Simonyi: Londoni magyar Okmtár 73–74. ll.) 1526 április 13-ikán Visegrádról VII. Kelemen pápához ugyanazon ügyben. (Theinernél i. h. iI, 668–69.) 1526 június 21-ikén Budáról VIII. Henrik angol királyhoz ugyanily ügyben. (Londoni m. Okmtár 75. l.9) 1526 július 20-ikán Budáról ugyanezen ügyben az említett pápához. (U. o. II, 674–75.)
1521 június 28-ikán Budáról tudatja a felső-lausitzi őrgrófság uraival, főpapjaival, lovagjaival és városaival, hogy a török új hadikészületei miatt nem látogatja meg, mint szándéka volt, Csehországot és melléktartományát s a fenyegető veszélyben a rendektől segítséget kér. – 1521 július 1-sején felhívja Budáról Budissin város polgármesterét és tanácsát, hogy a fenyegető török veszedelem ellen küldjenek «etlichs Zaal des volhgs mit puchssen, puluer, Maister ( = tüzéreket, ágyúmestereket), die zu solchen gebraucht werden, und ander kriegsleufftige Zwgehorung. – 1522 deczember 27-ikén meghagyja Prágából Károly münsterbergi herczegnek, felső-lausitzi helytartónak, hogy a felső-lausitzi rendektől a török ellen segítséget eszközöljön ki. – 1525 deczember 14-ikén Budáról írott másik levelében kéri a felső-lausitzi rendeket, hogy miután ő a következő nyáron a török ellen személyesen vezetendő hadjáratra készül, küldjenek neki segítséget. (A német szövegű okiratok másolatát közli Paul Arras: Regestenbeiträge zur Geschichte König Ludwigs II. von Ungern u. Böhmen, zusammengestellt auf Grund der Urkunden, welche sich im Bautzner Ratsarchive vorfinden. 1893. És Századok 1894. XXVIII, 359–360.)
Hogy Balbi Jeromos pozsonyi prépost követségben járt VIII. Henrik angol királynál II. Lajos magyar és Zsigmond lengyel király részéről, kitetszik a lengyel királynak 1521 július 28-iki, Krakóból írott leveléből, melyben ő is segítséget kér II. Lajos számára. (Közli Lanz: Actenstücke u. Briefe zur Gesch. Kaiser Karl V. in Monum. Habsburgica II. Abth. I. Bd. Wien 1853. 230. l. 67. sz.) – V. Károly császár követeinek Calaisból 1521 szeptember 27-iki, a császárhoz intézett jelentéséből kitetszik, hogy egy magyar küldöttség, kérve segélyt a török ellen, jelent meg Wolsex cardinálisnál, csakhogy a cardinális mit sem igért. (Lanz i. h. I, 348. I. 112. sz.) – Ferdinándnak egy 1526 augusztus 21-ikén Speierben írott s Margit főherczegasszony, németalföldi kormányzónéhoz intézett leveléből kitetszik, hogy a magyar király és királyné követe útban volt a császárhoz, mert Ferdinánd kéri a nevezett helytartónét, hogy miután az út Francziaországon át nem biztos, küldje a követet Antwerpenből hajón Spanyolországba. (Ered. a brüsseli kir. ltárban. Közli Hatvani. Brüsseli Okmtár I, 49.)
Veramente non manca ala Maiestŕ Sua voluntate, si qualla fosse acconpagniata di l’altre cose che sono necessaria, írja 1526 június 18-ikán Burgio követ Sadolet Jakabnak Rómába. (Relationes CIV. db. in Mon. Vatic. Hung. II. I, 399–400.)
La Maiesta del Re, írja ugyancsak a pápai követ 1526 június 18-ikán Budáról Sadolet Jakabnak, dice di voler uscire si dovesse andare in gioppione solo. (Relationes CIV. in Mon. Vatic. Hung. II. I, 399.)
Fraknói: MO a mohácsi vész előtt. 102–104. l.
Így tolnai felszólalását illetőleg írja az egykorú Brodarics: His dictis applausu multurom, admiratione vero omnium, qui aderant, subsequuto. (Acta Tom. VIII, 241. Bonfininél in Belii Apparatus 764. l.)
Ego personam et caput meum ideo in haec pericula adduxi, ut illud pro huius regni et vestra salute omni furtunae discrimine obiicerem. (U. o. VIII. 241. Bonfininél i. h. 764.)
U. o. VIII, 248. Bonfininél i. h. 770. l.
Haec et alia talia cum Palatinus, et simul etiam rex, omnibus ordinibus obequitatis, commemorassent. (U. o. i. h.)
SZÍNES KÁLYHAFIÓK MÁRIA KIRÁLYNÉ ARCZKÉPÉVEL.*
(A budapesti Iparművészeti Múzeumban.)
Id. Weinwurm Antal fényképfelvétele a Budapesti Iparművészeti Múzeumban őrzött eredetiről.
Id. Weinwurm Antal fényképfelvétele a Budapesti Iparművészeti Múzeumban őrzött eredetiről.
72. II. LAJOS KIRÁLY NÉVALÁÍRÁSA.*
a pápához 1526 jul. 20-án intézett levelén a vatikáni levéltárban. Olv. Ludovicus rex Hungarie et Bohemie [e]tc[etra] manu p[ro]p[ria]a.
Csakhogy ezek a felbuzdulások nagyon muló természetűek voltak. Az a szomorú tapasztalat, hogy a közzüllöttség posványában minden becsületes igyekezete hiábavaló, legyőzhetetlen erővel fojtotta el benne a jobb és férfiasb érzéseket. Csökönyössé, érzéketlenné, léhává tették. Uralkodását «az élhetetlenség és a könnyelműség»,* meg a «lustaság» jellemezte.*
Campeggio bíbornok-legatus 124. évi deczember 29. és 1525 június 5-iki jelentései. Elkeseredéssel jegyzi meg: «Jaj az országnak, mely gyermeket ural.» (Fraknóinál: MO a mohácsi vész előtt 59–60. ll.)
A régi zágrábi krónika szerint II. Lajos Regnauit et Iste in summo otio. (Közli Knauz: Századok 1875. IX. 698.)
73. CAMPEGGIO ÉS BURGIO NÉVALÁIRÁSA.*
1525 február 11-én kelt jelentésükön a vatikáni levéltárban. Olv. V[est]re fr[aternitatis] L[aurentius] Car[dinalis] Campegi[us]. Dal certissimo servitore di v[ostra] s[ignoria] r[everendissi]me lo barone del Burgo nu[n]tio.
74. MÁRIA KIRÁLYNÉ.*
(Az eredeti fametszet a berlini kir. múzeumban.)
Leírását l. e mű 83. lapján, jegyzet A) 7. sz. a.
Leírását l. e mű 83. lapján, jegyzet A) 7. sz. a.
Campeggio bibornok legatus azt mondja 1525 április 13-iki jelentésében: «Ugy beszéltem a királyi pár szívéhez, hogy a szikla is megindult volna s ők egykedvűen csak azt válaszolták, hogy meg fogják fontolni tanácsaimat.»* Lajos azt a benyomást tette, mintha saját szemeivel látni, saját füleivel hallani nem akart volna. A dolgokat másokra bízta.* Olykor az eléje terjesztett állami és közigazgatási ügyeket el sem olvasta, csak szignálta neve aláírásával, pedig egyes ily iratok életbevágóak voltak s megtörtént, hogy saját kedvelt embereit az így olvasatlanul hagyott, de aláírott iratokkal a halálnak szolgáltatta át.* Tétlenségbe, férfiatlan erőtlenségbe és gyáva erélytelenségbe esett. Egykedvűség és nembánomság, javulni akaró, de nem tudó petyhüdtség vett rajta erőt oly időben, mikor épp az ellenkező erényekre lett volna leginkább szüksége. Erélytelenség és határozatlanság annyira nyilvánultak nála épp a legválságosabb napokban, hogy akaratával, szavával, ítéletével sem a kormánykörökben, sem a csatatéren nem tudott érvényesülni. A legfontosabb tanácskozásokban is unatkozott, hozzáintézett kérdésekre néma maradt, vagy az ülésből kiment. Mikor a haza védelmében minden pillanatot fel kellett volna használni, napokra elment, a nunczius ellenkezése daczára is, a Csepelszigetre,* Visegrádra és Esztergomba* szórakozni és vadászni, «mintha a legbiztosabb béke napjait élnők», mondá keserűen a pápai követ.* Avagy mikor már égett a király feje fölött a tető, nyugodtan délig aludt.* Még 1526 június 24-ikén is, mikor már híre futott, hogy a török 200.000 emberrel a Szávát átlépi s Péterváradot körülkeríti, mulatós kedvvel részt vett egyik udvari tisztjének lakodalmán.* Viszont hónapokon át nem tudta magát elhatározni, hogy a török invázió által fenyegetett végvidékre menjen. Bár a pápai követ sürgette az elindulásra, őt arra rá nem birhatta.* A követ azon gyanúperrel volt iránta eltelve, hogy ő – a király – inkább is a veszedelmek elől, biztos helyre történendő menekülésre gondol.* Budán is közbeszéd volt, hogy a király titkon a hegyek közé menekülni készül s csakis a nemességtől való félelem miatt tart ki.* Végre is csak sok unszolásra szánta rá magát a mohácsi hadjáratra, akkor, mikor jóformán már minden késő s a harczi vállalat elveszettnek tekinthető volt.* Jellemző lelkületére, hogy mikor elhagyva a budai várat, a török ellen indult, tőle tudakoló szolgáinak, hogy mit tegyenek a palotában, azt válaszolta, «hogy vadászebeire jól ügyeljenek s azokat hetenkint kétszer füröszszék meg».*
Questa lectione io ho letta al Re et Regina chio crederei havere possuto movere Marforio, et rispondeno che voleno pensare, et poi mi parlerenno, et pur nulla si fa. (Relationes XLIV. db. In Mon. Vatic. Hung. II. I, 156. Theiner: Vet. Mon. Hung. II, 695.)
Erre látszanak czélozni VII. Kelemen pápának II. Lajoshoz 1525 augusztus 8-ikán intézett jóakaró levelének e szavai: quod est veri Regis proprium cognoscere res suas, et non alienis semper oculis cernere, alienis audire auribus, id a Serenitate tua pro nostro singulari est vere paterno in te amore, ut agas, expetimus. (Theienrnél: Vet. Mon. II, 651.)
Egy ily esetet említ Szerémi. Szerinte Oláh Miklós titkár egy ízben 7 iratot terjesztett eléje aláírás végett. A titkár úgy fektette egymásra a hét okiratot, hogy a péterváradi kapitány Bardi Istvánt kivégeztetni parancsoló okirata legalul maradt. A vadászatra siető király 3-mat, melyek megyei ügyekre vonatkoztak, elolvasott, a többit, abban a hiszemben, hogy hasonló tartalmúak, olvasatlanul aláírta. Bardi lefejezését Tomori Pál gyorsan hajtatta végre Péterváradon, vt Rex Ludouicus ne intelligeret et Regina, qua ipsum (Bardit) valde diligebant, et non fuisset decolatus si sicuissent. Quum jam intellixissent, vere merorem magnam egerunt ambo Rex et Regina, et nil defuit. (Epistola de perd. cap. XXXIV. p. 116–117.)
L. Brodarics 1525 szeptember 13-iki jelentését VII. Kelemen pápához, közölve Theinernél: Vet. Mon. II, 654–54.
Így 1526 április 10-ikén. Hier Sua Maiestŕ, írja Burgio 1526 április 11-ikén, č andata a Vicegrado, loco di spasso, V. miglia lontan di qui. Ivio in Strigonio si viderŕ cum Monsignor di Strigonio, et starra in sino al templo di la Dieta a sollazo et ad spasso cacciando. Et per molto che mi son forzato di ritenere la Maiestŕ Sua qui, non son stato bastante. (Relationes XCI. db. in Mon. Vatic. Hung. II. I, 360.) Továbbá április 11-ikén ír Visegrádról a pápának (Theiner: Mon. Vet. II, 668–69.) és 15-ikén Velenczének segélyért.
Burgio 1526 április 11-iki jelentése.
«Az urak veszekednek, mondja Burgio nunczius, s a király délig alszik.» Theinernél: Mon. Vatic. II, 673., 781., 782., 783.
Engel: Gesch. d. Ungr. Reichs III. II, 290.
Burgio a pápai titkárhoz 1526 június 30. Buda. Relationes CVII. db. Megj. a Mon. Vat. II. I, 408. Praynál: Epist. Proc. I, 258.
Burgio 1526 június 30-iki levele. Relationes CVII. db. in Mon. Vat. II. I, 408. Praynál: Epist. Proc. I, 258.
Engel. Gesch. d. U. Reichs III, II, 291.
L. Burgio 1526 június 30-iki jelentés ii. hh. És idézeteit Ortvaynál: A mohácsi csata 57. l. 57. jegyz.
«Domine, nos quidem quid agrendum est nobis hic in domo Bude.» Dixit: «Cum caniculis bene laborate, bis in van ebdomada lauate.» Tam Deus altissimus mentem suam ebetauerat. (Szerémi: Epist. d. perd. cap. XXXV. p. 118.)
A közzüllöttség, az általános léhaság és tanácstalanság és főleg az utóbbi másképp hatott Mária királyné egyéniségére. Az ő egyénisége az akaraton, a határozottságon és uralkodni vágyó ösztönein alapult. Épp úgy, mint bátyjában, V. Károlyban is, kiben az önálló charakter, a legnagyobb mértékű elhatározás, a legmakacsabb szivósság tervei valósításában akkor nyilvánultak meg közbámulatra, mikor megkezdődtek harczi küzdelmei I. Ferencz franczia királylyal.* Bár részt vett Mária férje minden mulatozásában és testi szórakozásában, a férje energiáját szétmorzsoló közviszonyok őt egyre erősebbé és tevékenységre hajlandóbbá s alkalmasabbá tették. Minél gyengébbnek látta férjét, annál inkább igyekezett föléje emelkedni s a vezetés gyeplőit kezébe ragadni. A figyelmes és élesebb szem már korán vehette észre, hogy Mária aktiv politikai szereplése visszanyúlik oly időbe, mikor a mindennapi emberek egyebet sem láttak nyilvános vagy magán fellépésében, mint a tánczot, mulatságot, vadászatot, tornát. Sok olyan elhatározás végrehajtásának kellett történnie, melyet férje perhorreszkált, mert hiszen ilyen előzmények nélkül nem érthetnők meg a szemfüles külföldi követnek azon hivatalos bemondását, hogy Mária sok kellemetlenséget okoz férjének.* Mária tényleg beavatkozott a közügyek veztésébe és elintézésébe. Részt vett az országtanácsban. Igy az 1526 márczius 4-ikiben is a királylyal együtt, hol – a lázadás kitörésétől tartva – ellenezte az országtanács határozatát, mely szerint az ez évi szentgyörgynapi országgyűlésen a nemesség fegyveresen volt megjelenendő, s abbeli aggodalmaiban a király is osztozott,* kinek lelkületét legjobban a nuncziushoz intézett ama bevallása jellemzi, hogy ő «voltaképpen jobban fél a magyarországi törököktől, mint a törökországiaktól».* Nincs kétség benne, hogy azokban a statusactiókban, melyek a külföld segítségnyujtását kérték, Máriának nem kis része volt. Nem egy esetben azt okmányilag is kimutathatni. Férje ösztöneinek felrázásában nem egyszer Mária befolyása érvényesült. Ő volt az a pozitiv ható erő, mely a negativ elemből kiperczegtette a villanyos szikrát. S hogy egyes messzemenő intézkedésekben az ő kezének szövése szerepelt, kétségbe nem vonható. Mikor Nándorfehérvár visszavételéről volt szó, a vállalatot Mária buzdította s a szükséges pénzt az egyházi vagyonból veendőnek tanácsolta.* Tanácsát siker követte, az egyházak ezüst s arany értékeinek bevonását a rendek elrendelték.* A királyné az így bevont ezüstkészletet pénzzé verette s közczélra bocsátotta.* Az országos főhivatalok egyik legkiválóbbika a kanczellárság lévén, a politikai pártok természetesen minden erejökből az ő emberökkel törekedtek azt betölteni. 1524-ben és 1525-ben valóságos tülekedés volt a fontos poziczióért abból az alkalomból, hogy a rákosi gyűlésen a köznemesség nyomása és fenyegetése következtében Szalkay László esztergomi érsek a kanczellárságról lemondott. A pápa, követe Burgio, a király, a királyné s a politikai pártok egyaránt versenyeztek egymással a sikerért. A pápa Brodaricsot óhajtotta a kanczelláriai fontos állásra, mint oly férfiút, kit arra érdemesnek tartott s kiben a kívánatos jó tulajdonságok is megvoltak.* Követe Burgio természetesen a pápa óhaja szerint működött s Brodarics érdekében kikérte még a lengyel udvar támogatását is.* A király ugyancsak Brodarics személyéhez hajolt, mint kiben legjobban bizakodott, míg a királyné nem remélvén a belépő Szalkay érsek által utódjául ajánlott Szalaházi Tamás veszprémi püspököt keresztülvihetni, Goszthonyi János erdélyi püspököt pártfogolta s úgy látszik, ehhez utólag a király igéretét is megnyerte.* A király személyesen kérte meg Goszthonyit, hogy álljon el szándékától s mentse fel a királynét ígéretétől.* A dolog még egy ideig húzódott az esztergomi érsek akadékoskodása miatt s miután a királyné okos számításból előnyösnek látta Brodaricscsal szemben ennek kanczellárságát tovább nem ellenezni, a versengés Brodarics kinevezésével véget ért.*
Engelhaat: Deutsche Gesch. im XVI. Jahr. I, 197.
Massaro id. jelentése.
Burgio nunczius 1526 márczius 5. és 27-iki jelentései. L. Fraknói: Mon. Vat. Hung. II. I. köt. Bevezetésében CXXX. és CXXXI, ll. és u. ö. MO a mohácsi vész előtt 215l. l.
Fraknói: MO a mohácsi vész előtt 217–218. ll.
Quum hoc audiuit Maria Regina Hungarie, statim fecit proclamare hec: «Quoniam nuda venerat ad Hungariam, quod vt debent partim partem omnia argentea vascula de qualibet ecclesia exigere. Et ego ipsa habeo decem massa argenti, et dabo ad vestras dominacionibus Regni pro adjutorio. Et ego statim inquo cussoris monetario, et de tot argenteis faciam ingutere, quod possumus statim Nándor-Albam de manibus Turcarum expedire.» (Szerémi: Epist. cap. XXXII. p. 112.)
Hic cum audien. sursum claman. et dicen: «Bene, bene erit.» Et vnanimiter conferunt. (U. o. i. h.)
Inde jam Regina gaudens, quod consenserunt regnicoli Hungarie ad libitum Regine Marie, mox ad Viennam post monetarios elegit, et duxerunt 20 quinque ad Budam, et in vico S. Joannis Baptistae domum eis deutauerant, et inceperunt concutere denarios. (U. o. cap. XXXIII. 113.)
L. VII. Kelemen pápa 1525 augusztus 8-iki levelét Theinernél: Vet. Mon. Hung. II, 651.
Krziczki püspök 1525 július 26-ikai, Brodaricshoz intézett levele. (Acta Tomic. VII, 309.)
Lajos ez igéretet illetőleg kijelenti a pápai nuncius előtt, hogy erre nem emlékszik.
Burgio 1525 szeptember 13. és november 16-iki jelentései.
Burgio 1526 márczius 5-iki jelentése. S mindehhez v. ö. Fraknói: MO a mohácsi vész előtt 183–195. ll.
75. FÁKLYATÁNCZ A XVI. SZÁZADBAN.
(Dürer Albert metszete után.)
76. MAGYAR NEMES A XVI. SZÁZAD ELEJÉN.*
(A Történelmi Képcsarnok olajfestménye után.)
A Tört. Képcsarnokban őrzött olajfestmény, mely a körirat szerint Hetes-Várodi Pethő Miklóst (1522) ábrázolja. A festmény jóval később korból való.
A Tört. Képcsarnokban őrzött olajfestmény, mely a körirat szerint Hetes-Várodi Pethő Miklóst (1522) ábrázolja. A festmény jóval később korból való.
Az okos számítás és engedékenység Máriát egyéb alkalmakkor is vezette, nem egyszer saját egyéni óhajának feláldozásával is. Tudjuk, hogy rút haszonlesés nehéz kórságában fekvő világi és egyházi urak, kik czéljaikat önerejökkel elérni nem tudták, confoederatiók létesítésével igyekeztek azokat megközelíteni. Ilyen confoederatio volt a kalandoroké, kik a Szapolyai-párt és Verbőczy nádor megbuktatására egyesültek s kiknek élén Báthory István állott. Mária nem habozott e társulattal, bár a nemesség óva intette őt és férjét, hogy ne tegyék, mert nem illő s a királyi méltósággal meg nem férő, az alattvalók pártvillongását kormányczélok elérésére felhasználni,* szövetkezni, a mint észrevette a veszélyt, mely férjét s trónját fenyegette. A rákosi országgyűlés zajos jelenetei méltán tölthették el őt és híveit rettegéssel. A köznemesség gyűlölete oly szokatlan mértékben tört ki ellenök, hogy számolni kellett vele. A köznemesi áramlat követelte az idegen udvarnokok, a nádor és az országbíró eltávolítását. Mária enged a hatalmas nyomásnak s rábírja férjét az említett confoederatióba való belépésre s mindketten aláírják a Szapolyai-párt és Verbőczy nádor megbuktatására confoederált kalandorok szövetkezési okmányát.* Verbőczy biztosítására, hogy a hatvani gyűlés vissza fogja állítani a korona megingott tekintélyét s hogy ezentúl Lajos valódi király, Mária valódi királyné lesz, támogatja a Szalkay-pártot s az ő közbelépésének következménye volt, a mint az udvari körökben híre járta, hogy a király a hatvani országgyűléshez, melyet előbb perhorreszkált, megadta beleegyezését, sőt azon személyesen is megjelent.* Mária és pártja az áramlat nyomásának engedve tényleg feláldozták a német udvarnokokat, magának György brandenburgi őrgrófnak és a császári követnek, Borgiónak el kellett hagyniok az országot. A Fuggerek kénytelenek voltak budai ügynökségük értékeit s az általuk birt bányák összes vagyonát átengedni.* Már akkor nyilvánvalóvá vált, hogy Mária ezentúl nem a könnyelmű, tánczos és mulatozó életet akarja folytatni, hanem férje oldalán annak erkölcsi hiányait pótolni s az ország érdekében cselekedni.
«Felségtek – inté őket a nunczius – sok fát raktak a tűzre; félek, hogy majd a tűz tovább fog harapózni, mint óhajtanák. Nem jó vége lesz a dolognak!» – (Burgio 1526 május 15-iki jelentése.)
Burgio pápai követ jelentése Theinernél: Mon. Hung. II, 734., 736., 767., 774. Batthyány Ferencz levele Praynál: Epist. Proc. III, 146. Zay: 149.
L. Guidoto velenczei követ zárjelentését és Fraknóit a Századok 1876. X, 605.
L. Burgio július 2. és 11-iki jelentése. Relationes LX. és LXI. darabok in Mon. Vatic. Hung. II. I, 229–237. Guidoto zárjelentése. Egy magy. udvarnok és egy német udvari ember naplói. (Horvát István: Verbőczy emlékezete 208. s kk. ll. Kovachich: Supplem. ad Vest. III, 5. és kk. ll. Fraknói: MO a moh. vész előtt 140–153. ll. Ugyanő: Bevezetés a Mon. Vatic. Hung. II. I. kötetébe. CXXXVI–CXXXVII. ll.
77. MÁRIA KIRÁLYNÉ.*
(Az eredeti metszet Ő Felsége hitbizományi könyvtárában.)
Ismertetése e mű 85. lapján. Jegyz. D) 3. sz. a.
Ismertetése e mű 85. lapján. Jegyz. D) 3. sz. a.
Önállásának s hatalomra való törekvésének Mária legfeltünőbb jelét azzal szolgáltatta, hogy a legmerészebben perbeszállott a szentgyörgynapi budai országgyűlésen a nemesség azon óhajával, hogy a kincstárnok számadásait a király és az országtanács által kiküldendő biztosok évnegyedenkint vizsgálják meg. A nemesség ez óhaja a királyi pár és az ellenőrzés iránt való bizalmatlanságán alapult s ez okból a királynét annyira felingerelte, hogy ő május 2-ikán, mikor a megállapodásokat a királynak bemutatták, tollat ragadott s vele kitörölte a számadások megvizsgálására vonatkozó pontot s föléje e szavakat írta: «Unus rex, unus princeps». E szavakban egész kormányzati programm szólalt meg.*
Fraknói: MO a mohácsi vész előtt 239. l.
