VIII. MÁRIA HÁZASÉLETÉNEK ALAKULÁSA. AZ UDVAR NAGY SZEGÉNYSÉGE.
VIII.
MÁRIA HÁZASÉLETÉNEK ALAKULÁSA.
AZ UDVAR NAGY SZEGÉNYSÉGE.
MÁRIA HÁZASÉLETÉNEK ALAKULÁSA.
AZ UDVAR NAGY SZEGÉNYSÉGE.
FÉRJE könnyelmű életénél sokkal érzékenyebben, mert közvetlenebbül érintette Máriát az udvar nagy szegénysége, milyenhez németalföldi otthonában szokva nem volt. A szegénységet Lajos mint atyjáról rászármazott örökséget vette át, mert II. Ulászló alatt a királyi pénztárak mind üresek voltak, a miről a velenczei követek jelentést is tettek a signoriának.* A király egyik cseh titkára, Schlechta János, 1503 július 10-ikén Lobkoviczi Hassenstein Bohuslavhoz írott levelében azt mondja: «Mi itt az arany és ezüst halmai közepett szegénységben és inségben élünk és mint hiszem, élni fogunk továbbra is. Sőt félek, hogy ő felsége, miután a baj egyre nő, s mind súlyosabban nehezedik ránk, rövid időn belül kénytelen lesz ezt az országot velünk együtt elhagyni és máshová elvonulni».* De a király maga is elpanaszolja az 1493. évi országgyűlésen, hogy udvartartásának és az ország védelmének költségeit nagy részben Csehország jövedelmeiből fedezi. Az ő kincstárába, mióta a magyar trónt elfoglalta, alig folyt be 40 ezer arany.* Mindenét kénytelen volt elzálogosítani.* Foixi Annával való lakodalmát is csak a prelatusoktól összekéregetett kölcsönökkel tarthatta meg.* Házassága után pedig kénytelen volt körlevéllel a törvényhatóságokat valamelyes nászajándékért felkérni,* s annyira jutott, hogy a királyi palota pinczéjének és konyhájának költségeit sem tudta fedezni.* Az udvaronczok a püspökök palotáiba futkostak, hogy ott a királyi asztal számára bort és főzeléket kolduljanak.* A szegénység még rívóbb és nyomasztóbb volt Ulászló fia, Lajos udvarában, mi annál feltűnőbb, mivel a magyar törvényhozás épp Ulászló és Lajos alatt kellőleg gondoskodott a királyi udvartartás szükségleteinek fedezéséről. Az 1514. évi decretum* 3-ik czikke értelmében a királyi koronára tartozó fekvő jószágok és jövedelmek nagyon jelentékenyeknek mondhatók. Ezek voltak: Buda, Pest, Kassa, Pozsony, Nagyszombat, Bártfa, Eperjes és Sopron; továbbá Ó-Buda, Esztergom, Székesfejérvár, Lőcse, Szakolcza, Szeben és Szeged; a kúnok és jászok mindannyian; továbbá Visegrád a két szigettel ú. m. a Visegrád alatt egészen Megyerig elnyúló Chepel (azaz a mai Sz. Endrei sziget) és Kos nevű szigetekkel, Körmöczbánya, Beszterczebánya, Zólyom a többi bányavárosokkal, Nagybánya meg Huszt vára az öt várossal és a sóbányákkal; Magyar- és Szlavonországok összes harminczadai és az azokban levő minden sókamara; Munkács és Diósgyőr várai; Erdélyben a királyi századok, minden bánya és sókamara és ezeknek a bányáknak a helyei Kolozsvár várossal együtt; végül minden huszad és század meg ötvened, melyeket ugyancsak az erdélyi részekben szoktak szedni; az ugyanott fekvő Görgény, Tharcs és Déva várak.* Az 1518. évi (bácsi) törvény* 3-ik czikke külön gondoskodik a király konyhájára szánt jövedelmekről. Ennek 1. §-a szerint Munkács, Tata és Komárom várait az egész alsó visegrádi részszel, Ó-Budával, Kos és Csepel nevű szigetekkel, valamint Zsámbék, Solmár és Kesző mezővárosok és összes tartozékaikkal és a kúnokkal és jászokkal a királyi felség konyhájának ellátására és fentartására a budai tiszttartó kezéhez kell szolgáltatni, kinek a szalonnáról és borról Munkács jövedelmeiből, a vizákról és egyéb halakról Komáromból és Tatából kell gondoskodnia és azonfelül köteles a budai és más, Szerémben levő dézsmákat a királyi asztal és udvar számára beszerezni. Ha pedig valami hiány fog lenni, a tanácsos és ülnök urak meghatározásához képest a királyi kincstárnok fogja kipótolni.
Il Regno e in penuria di danari, írják 1502 október 20-ikán Marino Sanutonál: Világkrónika és Századok 1877. évf. XI, 810.
Nos hic more solito in medio acervorum auri et argenti cum Rege miseri, et inopes vivimus, et puto amplius vivemus. Nisi enim Majestas sua rebus suis aliter consuluerit, et providerit, vereor profecto, ne crescentibus malis his, nosque quotidie magis urgentibus, Regnum istud brevi relinquere, et alio se nobiscum confere cogatur. (Kovachich: Suppl. II, 303.)
L. az országgyűlés okleveleit a bécsi áll. ltárban. Azonkív. Bonfini és Istvánffy előadásait s v. ö. Fraknóival: A Hunyadiak és Jagellók kora 357. l.
Ez kitetszik az 1544. évi (VII.) decretumából, melynek a czikkelye szerint «a királyi felség az ő királyi jövedelmeit melléje rendelt tanácsának beleegyezése és elhatározása nélkül, akármilyen sürgős szükség esetében se zálogosítsa el bárkinek».
L. Engel: Gesch. d. Ungr. Reichs III. II, 112.
Engel: Gresch. d. Ungr. Reichs III. II, 113–114.
Ranke: Deutsche Geschichte II, 403.
Dubravius: Hist Bohemae XXXII, 203. l.
II. Ulászló VII-ik decretuma. (Magy. Törvénytár I, 709. l.)
Magyar Törvénytár I, 709.
II. Lajos király II. decretuma.
52. II. ULÁSZLÓ TALLÉRJA.*
Eredeti példányról. Körirata: * SANCTVS * LADISLAUS * REX * Bent: 1499. Hátlapon: MONETA * WLADISLAI * REGIS * VNGARIE.
És íme daczára ezen provideáló törvényhozási rendelkezéseknek, az udvar anyagi állapota vígasztalhatatlan volt. 1512-ben a király híve, nevelője és vezetője, Bornemissza János azt írja Lengyelországba küldött emlékiratában, hogy Lajos alig tudja magát s udvarnépét fenntartani, alig gondoskodnak konyhája szükségéről, alig küldenek neki, mikor kolostorba megy, misére vagy a szegények közt kiosztandó alamizsnára 1–2 forintot, olykor ennél is kevesebbet. E miatt aztán a külhatalmak követei is méltatlan bánásmódban részesülnek.* Később, 1523 márczius 23-ikán ugyanő írja Zsigmondnak, hogy «se toll, se nyelv nem mondhatja, milyen szűkösen vannak ebben az országban.»* A király egy másik nevelője és vezetője, Brandenburgi György őrgróf a brandenburgi kanczellárhoz intézett 1519. évi, de havi és napi kelet nélkül maradt levele szerint «a király udvara szörnyűségesen szegény».* Frangepán is hasonlókat ír.* Várdai Pál tárnok Kasztellánfi Jánoshoz 1520 november 7-ikén írott levelében mondja, hogy oly kevés pénz van a kincstárban, hogy «alig fedezhetni vele a király legkisebb szükségleteit is.»* Egy velenczei követ, Lorenzo Orio 1520 július 19-iki jelentésében említi, hogy Lajos nem tudja udvaronczainak a bérét fizetni* s igen kiemeli a király siralmas szegénységét.* Szerémi György szerint a király jövedelmeit maguk közt felosztó országnagyok annyira visszaéltek a király szegénységével, «hogy elegendő ennivalót sem adtak neki. Ő ugyanis tudja, hogy sokszor nem volt ebédje, vacsorája». Szakácsa, Bosnyák Mátyás koldulgatott össze a főpapoktól és főuraktól a királyi asztal számára pénzt és ennivalókat. Mint tudomására jutott dolgot elmondja, hogy a pécsi püspök egy ízben 100 márkát juttatott a királyi konyhának.* Ha ugyanazon Szerémi szerint a király szükségletei avagy szolgái és naszádosai számára pénzt kértek a királyi kincstartótól, ezt a papirost másra használta föl s az így beszennyezett papírt a kérők arczába dobta.* A mi testőrség volt a palotában, 60 lovas, azt Brandenburgi György őrgróf a magáéból fizette. A mindennapi bort is jóformán ő szolgáltatta a királyi asztalra, úgy hogy az őrgróf évi 4 ezer forintra számította a királyra költött pénzét, összesen 100 ezer forintra.* Abban sincs kétség, hogy a mikor Lajos kísérete fényesebb és számosabb volt, mint a külföldi fejedelmek képviselőié,* ez szintén csakis az őrgróf bőkezűségének volt köszönhető, ki azt alkalomadtán csupa politikai számításból tette, nehogy a főnemesség gőgje diadalt ülhessen a szegénységre jutott, nyakig eladósodott udvar felett.* A külhatalmaknak Budán megforduló követei Lajos és Mária udvari személyzetét kicsinynek és nagyon szegénynek» mondják.* Abban a jelentésében, melyet Burgio nunczius 1526 január 18-ikán Rómába küldött, elmondja, hogy «a király ő felsége akkora szükséget szenved, hogy olykor élelmiszerekre sem telik».* Majd egy másik, 1526 márczius 27-iki jelentésében azt írja, hogy «a király oly szükségben van, hogy mindennapi élelmezésre ma ettől, holnap attól kell kölcsönöznie, ha ugyan akad ember, ki erre hajlandó».* 1526 márcziuw 29-ikén meg azt írja, «hogy a királynak nincs mit ennie, ezüstjét elzálogosította zsidóknál s nincs is reménye, hogy pénzhez jusson».* Hogy mekkora anyagi nyomorúsággal készült volt Lajos 1526-ban augusztusban a beözönlött török elé vonulni, azt meghatva olvashatjuk Burgio pápai kövenek ez évi június 30-ikán Campeggio bíbornokhoz intézett iratában. E szerint «a még Budán veszteglő király, ha a török ellen vonulni akarna, még csak élelemre sincs akár egy dénárja is».*
Acta Tomic. IV, 114–17.
Hic in regno ita in malis terminis sumus, quod nec calamis nec lingua exprimere potuit.
Kiadta Spiesz F.: Aufklärungen in der Geschichte u. Diplomatie. Beyreuth, 1791. 64. l.
Acta Tomic. III, 297., 306.
ut vix minuta negotia Maiestatis Suae disponere possimus. (Ered. a délszláv Akadémia birtokában.)
M. Tört. Tár XXV, 176.
qualque volta non hauia danari da spender per il suo disnar, et mandaua a dimandar ducati X per il suo viver ad imprestido e poi li vendena. (M. Tört. Tár XXV, 299.)
prouentum suum totaliter magnates gubernabant, et nil ei tantum ad mensam ferculum vnum poterant preparare. Et hoc possum eciam scribere, quod species cenam et prandium preparare non poterant; attamen cocus magister Mathias Bossniak de prelatis et de magnatibus mendicabat ad tabulam suam Regie Majestatis. Quinque Ecclesiensis scio, quod centum markas dederat ad kokuinam suam. (Epist. de perd. Reg. Hung. cap. XXIX. p. 98.) Későbben is mondja: Et delirum faciebant optimates Hungarorum ita adeo, quod neque dabant sibi satis comedere. Scio sepius, quod cenam non habuit, et prouentum suum inter se diuidebant optimates. Et sic finiuit vitam pauper Ludouicus Rex. (Epist. d. perdic. cap. XL. p. 135.)
Quum predictus latro thezaurarius cum papiro tersit cullum suum, proiecit iterum ad facies eorum, dixit eadem forma, sicut prescriptum: «Nos amplius non possumus seruire Regie Majestati. Hec est jam finis. Regnum Hungarie, tecum sit dominus Deus.» (Epist. de perd. cap. XXIX. p. 98.)
Ezt maga mondja Naplójában, melynek eredetije a münchen állami levéltárban őriztetik. (Brandenburg. CCV. Nr. 170. fasc. 16. és CCVIII. fasc. 12. 9. l.) De ismeretes Zsigmond lengyel királynak egy 1518 évi levele is, melyben értesíti a budai udvarnál lévő követét, hogy az őrgróf igen nagy kiadásokat tesz a királyra, miért is adják meg neki a budai várnagyságot, ha erről Bornemissza lemond. (Acta Tomic. IV, 260.) Münterbergi Károly herczeg is, ki 1519-ben Zsigmond lengyel király udvarában mint a magyar udvar követe járt, elmondta ezt a lengyel királynak. (Acta Tomic. V, 24.)
Így az 1523. évi október 12-i soproni összejövetelen, hol Lajos és neje számos főúr kíséretében Ferdinánddal és nejével s ezek kíséretével, majd aztán Bécsújhelyen, hol ugyanők a pápai, a császári, a lengyel királyi követekkel találkozott.
Ezt maga az őrgróf vallja be iratai egyikében.
Le corte de ambe dicte Maestate sono poche et povere molto, írja Guidoto Vincze velenczei követségi titkár 1525. augusztus havi zárjelentésében. (Fraknóinál: II. Lajos és udvara i. h. 30. l.)
La Maestŕ del Re č in tanta neces sitŕ, che ben spesso li manca per la cocina. (Relationes oat. Pontif. LXXVIII. db. Közölve in Mon. Vatic. Hung. II. I. 306.)
stando il Re al presente in tanta necessitŕ, che per lo vitto quotidiano č di bisogno che si piglino denari acattati hogi da uno, domani da un altro; et giŕ siam venuti a tanto, che non si tova omo che vogli piu prestare. (Relationes orat. Pontif. LXXXVIII. b. in Mon. Vat. Hung.
Il Re giŕ non trova di mangiare, et ahve impignato li argenti a li Judei; nč ci č speranza di poter ahver molti denari per qualche giorno. (Relationes. Közzétéve in Mon. Vat. Hung. II. I, 352.)
La Maestč del Re č in Buda; et si vole uscire, č bisognio che asca sola, perchč non hve un sol recapito di dinari. (Relationes Oratorum Pontific. CVIII. db. in Mon. Vatic. Hung. II. I, 411.)
53. A VISEGRÁDI «VIZIVÁR» MARADVÁNYAI.
54. KIRÁLYI KONYHAMESTER A XV. SZÁZAD VÉGÉN.*
A Tört. Képcsarnok gyűjteményében.
De maga Lajos király is azt írja Budáról 1518-ban Zsigmond lengyel királynak, hogy vagyoni viszonyai nemcsak romlottak, hanem annyira elhanyagolvák, hogy sem határőreit, kik már a legnagyobb veszedelmeket kiállották, nem segítheti, sem naponta szaporodó magánzaklatásaiból nem menekülhet. Ha idején nem gondoskodnak róla, akkor nemsokára a királyi méltóság is tönkremegy pénzhiányból szégyenteljesen, mint a hogy az az ő tekintélyével is csaknem megtörtént már.* Abban a levelében, melyet ő 1520 augusztus 7-ikén Pozsonyból ugyancsak nagybátyjához, a lengyel királyhoz intézett, azonkép panaszolja el nagy szegénységét, előadva, «hogy teljesen el van hanyagolva és gyalázatos szegénységre kárhoztatva».* Teljesen pénznélkülinek mondja magát abban a levelében, melyet 1520 június 1-sején Zágrábnak írt. Még élelmiszerekben és ruházatban is szükséget szenvedett,* annyira, hogy egy újabbkori német író túlzás nélkül mondhatta, hogy «a király már alig tudott jóllakni s a külhatalmak követeit Mátyás király aranybrokátos mennyezetes trónján ülve, rongyos csizmában fogadta».*
Acta Tomic. IV, 258.
Acta Tomic. V, 307. Schedius: Zeitschrift III, 291. Engel: Gesch. d. Ungr. Reichs III. II. 216. Horváth: MO tört. III, 344.
Amazt Burgio nunczius mondja a pápához 1526 január 18-ikán írott levelében. (Fraknóinál: MO a mohácsi vész előtt 212. l.) Emezt Guidoto állítja 1525. évi zárjelentésében.
Sacher-Masoch: Ungarns Untergang 35. l.
MÁRIA KIRÁLYNÉ.*
(Az eredeti olajfestmény a schleissheimi képtárban.)
(német festő műve) Beer I. K.-nak róla vett másolata a Szépművészeti Múzeumban. V. ö. az ambrasi gyűjteményben őrzött s itt a 178. lapon közölt festmény reproductiójával.
(német festő műve) Beer I. K.-nak róla vett másolata a Szépművészeti Múzeumban. V. ö. az ambrasi gyűjteményben őrzött s itt a 178. lapon közölt festmény reproductiójával.
55. HERBERSTEIN ZSIGMOND.*
«Sigmund Freyher zu Herberstein … (Wien, 1560») cz. mű m. nemz. múzeumi példányából.
A király szegénysége annál kirívóbb volt, mint a főnemesség nagy fényűzést kifejtve jelent meg s szerepelt az udvarban. Herberstein Zsigmond császári követ 1518. évi közlésből tudjuk, hogy a püspökök és világi urak sok lókísérettel, huszársággal, aranynyal, ezüsttel elborítottan, dölyfösen jelentek meg az udvarnál. Az utczákon mindenfelé hallhatók voltak a trombitásaik kürtjei, amint lakomázásra hívtak. Fényes banketteket és ebédkezéseket tartottak, melyeken fényesen öltözött szolgák szolgáltak fel. Maga a király pedig szükséget szenvedett. Ha a követek kihallgatásakor apró ajándékokat kellett azoknak juttatni, előbb uzsorával kellett azokat összeszerezni. Az a látszata volt, hogy ez sokáig így nem mehet.*
«Ach Gott! was grosses wessenns vnnd Pomp, oder ob man die wahrhait dörffte sagen, grosser Hochfart dazumall in Hungern gesehen was. Das maiste von den Bischouen, vnnd gleichwoll auch von ettlichen weltlichen Amttleuthen. Wie sy mit grosser Anzall der Phärdt, gerüsst vnnd Hussarisch, mit Silber vnnd Gold geziert, da eingeritten sein! Wie Ire Trumetter zw den Malzeiten in allen Gassen gehört sein worden! Wie gros mechtige Panckhet vnnd Mallzeit sy gehallten! Ire vill dienner da woll geclaidt gestannden. Mit will vnnd grossen Hauffen sy geen hof vnnd uber die gassen ganngen, oder geritten. Ir Kuhunig offt nit gehabt sein notdurfft! Wann die Potschafften sollten mit khlainer vereerung abgefertigt werden, hat man erst mit Wuecher soliches muessen aufbringen und aufschwern. Es hette ein soliche gestallt, alls sollte Es mit lang geweren.» (Selbst-Biographie. Kiadva Karajántól: Fontes rer. Austr. Scriptores. I, 135.)
Hogy a királyi udvar ily nyomasztó szegénységbe sülyedt, annak okául mást, mint a király határtalan pazarlását, nem jelölhetünk ki. Lajos király jellemének egyik legkövetkezményesebb gyengesége épp a pazarlás volt. Az 1523. évi németújhelyi konferenczia, melyen Burgos András császári követ s kívüle Zsigmond lengyel király követe, Salamanca, Ferdinánd főherczeg bizalmas tanácsosa és az egri püspök vettek részt, panaszolják, hogy Lajos «mindent a mije van, elajándékoz; gyűrűpecsétje alatt adományleveleket állít ki várakra és nagy összegekre; a kiknek ezreket ád, gyakran nem érdemlik, hogy egy forintot kapjanak; nem bőkezű, hanem pazar; a ki valamit megkíván, maga készíti el az adománylevelét s a király megfontolás nélkül aláírja, ellátja gyűrűpecsétjével». S az értekezleten elő is mutattak több ilyen adománylevelet, a melyekben nagy összegeket és értékes tárgyakat ajándékozott hitvány embereknek.* Annyira ment a király ebbeli gyarlósága, hogy egyes kötekezései a meggondolatlanságnál súlyosabb megítélés alá esnek: az eszelősség bélyegét viselik magukon. Látszólag az a közszájon élő cselekedete, hogy egy megkedvelt sólyomért 60 ezer aranyat adott, pletyka mendemondánál egyébül nem vehető oly egyén részéről, kinek soha akkora készpénzösszege nem volt. És mégis valónak bizonyul e hír abban a formában, hogy a sólyommadárnak átengedéséért Lajos magára vállalt egy 60 ezer forintnyi terhet.*
Fraknói: Brandenburgi György II. Lajos nevelője i. h. 352. l.
Nyilván redukálandók azon szemrehányások is, melyeket Sacher-Masoch tesz II. Lajosnak: «Ludwig hatte seine Buhlerinnen mit Diamanten u. Perlen beschenkt, mit Possen u. urniren unterhalten… die Laumen seiner Maitressen hatten seinen Staatschats erschöpft, seinen Thron in Gefahr gebracht, seine festungen dem Feinde überliefert.» (Ung. Untergag 43. l.)
A királyt szertelen költekezésében sajnos, Mária sem tartotta vissza, mert tagadhatatlan, hogy a nagy jólétben született és nevekedett fejedelmi hölgy is a fényűzést nagyon szerette, melyhez családja háztartásában könnyen hozzászokhatott.* Nagy baj volt az is, hogy Thurzó Elek kincstartó nem tudott a királynénak ellentállani. E miatt a pápai követ nem is tartotta Thurzót alkalmasnak arra, hogy főkincstárnokul újból kineveztessék, mert tartani kellett attól, hogy ez esetben az országos jövedelmek mind a királyné kezébe kerülnének. A követ szerint a királyné oly tékozló, hogy két ország jövedelme sem volna neki elegendő.*
A fényűzés Miksa császár és V. Károly udvarában igen nagy volt. Viel luxuriöser noch und reicher an Sammet und Goldbrokat, an Atlas u. Seide, an Pelzwerk u. Spitze war die Kleidung in den Tagen Maximilians u. Karls V. (Blok II, 543.) Máriáról a pápai követ, Burgio különösen kiemeli, hogy pazarló hajlamot hozott magával. (Mon. Vatic. Hung. II. I, CII. l.) Massaro velenczei követ e hajlamát ugyancsak szemére veti.
Fraknóinál: MO a mohácsi vész előtt 197. l.
56. II. LAJOS KIRÁLY SZÁMADÁSKÖNYVE.*
Töredékrészlet II. Lajos király számadáskönyvéből. (113. l.) Az eredeti a M. Nemz. Múzeum levéltárában.
A királyi pár, hogy élelemhez és pénzhez jusson, kénytelen volt adósságokat csinálni. Hitelbe vásárolta a budai kereskedőknél és zsidóknál az udvar és háztartás szükségleteit.* Az adósságcsinálás éppenséggel nem volt mindig könnyű szerrel végezhető kisegítési művelet, miután a király pénzhitele csakhamar annyira silányult volt, hogy őt a hitelezők kölcsönkötéseknél már eléggé jótállónak nem fogadták el. Adott királyi szavát zálogokkal kellett hatályosítani, mely kötéseknél kitűnt, hogy a «királyi szó» csak szólam, frázis, a «zálog» a biztosíték.* A pénzszerzés adósságcsinálással, zálogosításokkal, vagy adók lekötésével történt. Az adósságcsinálás permanenssé lett az udvarban. Kértek pénzt a nuncziustól,* Szerencsés Imre kamarai haszonbérlőtől,* a Fuggerektől és másoktól, kiktől csak kaphattak.* Egyre növekedett a hitelezők száma, kiknek nagy részét uzsorás kapzsiság vezette, nem egyszer nagyon is koczkázatos pénzügyi műveleteikben. Egyes kölcsönök a megszavazott, de be nem hajtott adókon alapultak.* Ily esedékes adók fejében kölcsönöztek Lajosnak kisebb-nagyobb összegeket Máté pannonhalmi apát,* Széchy Tamás,* Eperjes, Kolozsvár, Korpona és más városok.* A királyi udvar ezüst készlete Bakócz pímás zálogába került.* Mikor Lajos kézi záloggal pénzt már nem szerezhetett, egyre-másra állította ki az adósságleveleket koronajószágokra, harminczadokra, vámokra s egyéb jövedelmekre. Ezek rendszerint oly hitelezők avagy bérlők kezeibe kerültek, kik kölcsönökért a bér visszatartásával kártalanították, de sőt gazdagították magukat. Nem egyszer közczélokra szánt pénzkészletek a király s királyné személyes zavarai elhárítására fordíttattak, mi országra szóló súlyos botrányokat idézett fel, úgy hogy Lajos és udvara tekintélye és tisztelete csaknem megsemmisült. Országos törvénynyel kellett igyekezni a király személyes tiszteletét helyreállítani,* az eltékozolt jószágokat és jövedelmeket visszaszerezni,* a megfogyatkozott javakat a kötelezvények és adósságlevelek érvénytelenítésével is újból előállítani s jövedelmeket behajtani,* az udvart nyomó tömérdek adósságok miatt megbolygatott háztartási egyensúlyt helyreállítani,* az udvar háztartásának költségeit megszorítani,* a pazarlást eltiltani,* a tékozlásnak a király és királyné gyűrűspecséteinek lefoglalásával elejét venni,* a tékozlásban segítőket felelősségre vonni és szigorúan megbüntetni,* a tékozlásban segítő idegen, külföldi urakat az országból eltávolítani.* Csakhogy a törvényes intézkedések is mindvégiglen meddők, eredménytelenek maradtak.
L. Magy. Tört. Tár XXII, 98., 125., 146. ll.
super quorum restitutione ut idem (Szerencsés Imre) de nobis cercior esse possit, mondja a király, elzálogosítja neki a pozsonyi harminczadot, et eidem in verbo nostro regio promisimus, hogy ezt tőle a kölcsön visszatérítéséig vissza nem veszi. Az 1526 április 8-iki okiratot l. Hatvaninál: Brüsseli Okmtár I, 32. Dr. Frissnél: Magyar-zsidó Okltár I, 332.)
A királyi számadási könyvből kitetszik, hogy 1526 június 12-ikén 32 forintot fizetett vissza a kincstár a nuncziusnak, ki az összeget futárok fizetésére kölcsönözte volt a királynak: (Fraknói: Bevezetés a Mon. Vatic. Hung. II. I. kötetébe CXXXIX. l.)
II. Lajos elismeri 1521 április 8-ikán Budán, hogy hys diebus ad certas necessitates nostras recepimus mutuo Szerencsés Imrétől, az ő tanácsosától in monetis nouis florenorum mille et quingentos. Kötelezi magát, hogy a pozsonyi harminczadot, melyet Szerencsés bír, tőle mindaddig el nem veszi, míg abból a maga pénzét be nem veszi. (Hatvani: Brüss. Okmtár I, 32. Friss Ármin: Magyar-zsidó okltár I, 332.)
A király, írja Fraknói, miután ezüstjét is zálogba adta, kénytelen volt asztala napi szükségleteire, kis kölcsönöket venni föl, ma egytől, holnap mástól és végre alig találkozott, a ki hitelezni hajlandó volt. (MO a moh. vész előtt a 218. l.)
II. Lajos Máté pannonhalmi apáttól felvett 320 frt kölcsönt illetőleg, a melyet a tolnai megszavazott félforintos adó behajtásakor megkapni, nem tudott, határozta 1518 augusztus 29-ikén, hogy azt a legközelebbi adószedés alkalmával szedje be. (Ered. az Orsz. ltben. Közli Szabó Dezső: A m. orsz. gyűlések II. Lajos korában 135–36. l. XIV. db.)
Az imént idézett oklevél szerint.
Orsz. ltár. Közli Szabó Dezső: A m. orsz. gyűlések II. Lajos korában 161. l.
Ugyanott 146. és 154. l.
Engel: Gesch. d. Ungr. Reichs III. II, 229.
II. Lajos 1523. évi (VI.) decretumának 22-ik czikke szerint «a király iránt mindenki tisztelettel legyen». (Magy. Törvénytár I, 815.)
II. Lajos 1518. évi bácsi (II.) decretumának 3. czikkelye szerint «a király javai és jövedelmei a nemesek csapataival is fentartandók és behajtandók». Ugyane törvény 7-ik czikkelye szerint «a király javait és jövedelmeit mindenki adja vissza; azokat vissza kell szerezni és mindenkép helyre kell állítani. – II. Lajosnak 1519. évi bácsi (III.) decretumának I. cz. szerint «mindenek előtt a királyi felség javainak és jövedelmeinek a helyreállításához és visszaszerzéséhez kell hozzá fogni» olykép, «hogy az összes és bármely elnevezés alá eső királyi jövedelmeket, a királyi felségnek bérben levő, avagy zálogban tartott városaival, váraival és egyéb fekvő jószágaival együtt, mostantól kezdve tényleg mindenki bocsássa vissza». (M. Törvénytár, I, 775.)
II. Lajos 1525. évi (VI.) decretumának 5. czikkelye szerint «a királyi felség avagy a kincstárnok úr részéről a királyi jövedelmekről bárkinek kiadott kötelezvényeknek és akármiféle leveleknek semmi erejök se legyen: hanem az összes királyi jövedelmeket azonnal és tényleg csupán a királyi kincstárnok kezébe szolgáltassák.» (M. Törvénytár I, 831.)
II. Lajos 1518. évi (bácsi II.) decretumának 14. czikkelye (19. §.) szerint: «mivel annak a tenger sok adósságnak a kifizetésére és megtérítésére, a melyekkel, tudjuk, hogy a királyi felség tartozik, és ő felsége jövedelminek és javainak a felszabadítására, valamint a végvárak jókarba hozatalára, maguk a királyi jövedelmek, még rendbehozataluk után sem látszanak elégségeseknek: azért határoztuk, hogy az összes prépostok, főesperesek, lelkészek stb. jövedelmik tizedrészével legyenek megróva.» (M. Törvénytár I, 763.)
II. Lajos 1525. évi (VI.) decretumának 19. czikkelye szerint «mind a két felségnek a többi királyi jövedelmeit és udvari szolgáit is aképen kell mérsékelni, hogy a királyi jövedelmekben jövőre annyi pazarlás, mint eddig történt, elő ne forduljon». (M. Törvénytár I, 833.)
II. Lajos 1526. évi rákosi (VII.) decretumának 3. czikke elrendeli, hogy kincstárnokká becsületes embert kell tenni, a ki a királyi jövedelmeknek gondját viselje. Tiltja a pazarlást. (U. o. I, 841.) 6. czikk. A királyi jövedelmeket és a jövedelmek pazarlását ki kell puhatolni, a vétkeseket megbüntetni. (U. o. I, 843.)
II. Lajos 1525. évi (VI.) decretumának 3. czikke szerint «a király és királyné gyűrűs pecsétjeit megőrzés végett magyar kanczellárokra kell bízni». «A királyi felség gyűrűs pecsétje azután és közvetlenül ő felsége adományozására, magyar titkárnál legyen.» 1. §. «A királyné ő felsége is, az ő pecsétjét hasonlóképen a magyar nemzetből való embernek, a főtisztelendő úrnak: ő felsége érdemes kanczellárjának méltóztassék adni.» (M. Törvénytár I, 829.)
II. Lajos 1525. évi (VI.) decretumának 5. czikkelye szerint «a máskép Szerencsésnek nevezett Salamon Imrét, ne csak minden tisztétől megfosztottnak és mindkét felség udvarából elcsapottnak tekintsék, hanem azonfelül érdeméhez és az ellenében már feltüntetett gonoszságaihoz, meg a vele szemben nyilvánvalóvá lett és elfogadott bizonyítványokhoz képest, azonnal meg kell büntetni.» (M. Ttár I, 831.)
II. Lajos 1523. évi (V.) decretuma szerint «a tisztségek magyaroknak és nem idegeneknek adományozandók. Ő felségeik, a király és királyné, a királyi felség atyja közönséges decretumának tartalma szerint minden tisztségüket magyaroknak és az ország koronájának alávetett nemzetből való embereknek osztogassák». (M. Törvénytár I, 813.) – Ugyanannak 1525. évi (VI.) decretumának 2-ik czikkelye szerint: «Idegen nemzetből valókat jövőre a királyi tanácsba ne bocsássanak és a király meg a királyné ő felségeik összes tisztségeit ú. m. az udvarmesterséget, főpalotamesterséget, tárnokságot, főpohárnokságot, főasztalnokságot, főlovászmesterséget és a főajtónálló mesterséget, ezeken kívül az összes várak várnagyságát, valamint a sókamrák, arany- és ezüstbányák stb. tisztségeit… Ő felségeik csakis a magyar nemzetből való és csak nemes származású embereknek és ne idegeneknek adományozzák és azoktól az idegen nemzetből valóktól pedig, a kik jelenleg ilyen tisztségeket viselnek, ezeket azonnal és tényleg el kell venni.» (M. Törvénytár I, 829.) Ugyanazon törvény 4. czikke szerint «az idegen nemzetből való tisztek elmozdítandók s magyarokkal helyettesítendők». 3. §. »A császári és velenczei követeket is ki kell küldeni az országból.» Ugyanazon törvény 7. czikke: «Továbbá, hogy a királyi felség az őrgróf úr és más hatalmaskodók részéről újonnan elkövetett foglalásokat a foglalók akarata ellenére is, minden késedelem nélkül hozza rendbe.» (Magyar Törvénytár I, 831.)
57. II. LAJOS KIRÁLY PECSÉTJE.*
a bécsi állami levéltár eredeti példányáról: Ströbl H. rajzolta. Körirata: + S[igillum] SERE * [nissimi] * PRIN[cipis] * D[omini] * LODOVICI * DEI * GRACIA * REGIS * HVNGARIE * BOHEMIE * DALMACIE * CROACIE * ETC [etera].
