VII. MÁRIA HÁZASÉLETÉNEK ALAKULÁSA. A FÉRJ KÖNNYELMŰ ÉLETE.
VII.
MÁRIA HÁZASÉLETÉNEK ALAKULÁSA.
A FÉRJ KÖNNYELMŰ ÉLETE.
MÁRIA HÁZASÉLETÉNEK ALAKULÁSA.
A FÉRJ KÖNNYELMŰ ÉLETE.
MAGYARORSZÁGBA érkezésekor és itt tartózkodásának rövid ideje alatt Mária tapasztalatai és kapott benyomásai nyilván nem lehettek a legfelemelőbbek. Az új hazában szokatlan világ tárult eléje, mely sokszorosan különbözött attól a világtól, melyet ő elhagyott. Magyarország semmiképen sem emlékeztethette őt németalföldi hazájára, sem táji, sem társadalmi s egyéb közviszonyok tekintetében. Tájilag az új hazát, hihetjük változatosabbnak, mondjuk, szebbnek találhatta ugyan, amennyiben a sík, egyhangú tergerparti földet nem tették hegyek, völgyek annyira változatossá, mint ahogy hazánkat annak földrajzi alakulása tette. Bevonuló útja, mint mondtuk, Bécsen át a Duna mentén húzódott el. A nagy folyó partvidéke, ha a kultúra által nem is volt még annyira megművelve, mint manap, mégis könnyen elragadhatta a szép iránt fogékony lelket, mint a milyen a Máriáé volt. A mondák és történeti hagyományok által regényesekké vált útközi várak: Hainburg, Német-Óvár, Dévény, Pozsony, Esztergom, Visegrád és az azok alján elterülő városok, melyek lakói sajátos nemzeti köntösben siettek az érkező elé, pittoreszkké tették a tájat, s azt festői színszépségben tüntethették fel. Tetszhetett az érkezőnek a főnemesség gazdag és festői ruházata s büszke természete.* Ám annak a gazdasági kultúrának, melyhez szeme szokva volt, nem igen találhatta nyomát. Az új hazában a lovagi kornak jelenségei kaphatták meg lelkét, míg az elhagyott szülőföldön, hol a nyugodalmas és élvező polgári életet elébe tették minden háborúskodásnak és harczi felforgatásnak, lépten-nyomon a gazdaság, az ipar és művészet, az anyagi jólét, a szellemi előhaladottság, a nagy világlátottság jelenségei mutatkoztak mindenfelé. Németalföldön a városok, a szenvedélyesen űzött építészet folytán, nagyszerű és örökszép köz- és magánépületekkel, templomokkal, város- és czéhházakkal, iskola- és családházakkal ékeskedtek, az egyes falvak hatalmasb benyomást tettek a szemlélőre, mint hazánkban akár maguk a vidéki városok. Németalföld az állattenyésztés és tejgazdaság, a földművelés és kertészet, a virágkultusz, a galambtenyésztés, a halászat, a kereskedés, a vásárok országa volt. Ez országot keresztül-kasul a legjobb karban tartott száraz- és víziutak szelték át. Számtalan műhelyében világhírű iparágak foglalatoskodtak. Itt készültek a flandriai tapéták és brabanti csipkék. Itt kallódott és szövődött a legjobb minőségű híres németalföldi posztó és vászon. Itt készültek mindazok a háziszerek és eszközök, melyek a külföldön, kivált Svéd- és Spanyolországban annyira kapósak voltak. Ez ország erdeiből szerezték be maguknak az angol és spanyol hajók árboczfáikat. Innen szállították a heringeket és lovakat az európai országok, Moszkvától Nápolyig. Mondhatni Németalföld volt Európa vására és kikötője, mert minden nemzetnek volt itt vevője és megrendelője. Kikötőiben naponta jött-ment száz meg száz hajó, hozva és vive árúkat; hozva a világ minden drágaságát és hasznos portékáját, elvive az ország tömérdek termékét. Kereskedését szabadelvű törvények, korlátlan hittel tették oly virágzóvá, mint sehol másutt. Ez a páratlan műszorgalom és kereskedelmi forgalom gazdaggá tette az országot, megtöltötte lakosságának az erszényeit, módot adva neki a jó élésre, de sőt pompára és fényűzésre. A szibériai hermelin, a Keleti-tenger borostyánköve, India drágaköve és gyöngye még polgári családok háztartásában sem hiányzott. A genuai bársony és atlasz rendes ruházkodási szövetekül szolgáltak. A polgári házak ebédlőiben tálalásra került a pisztráng, a lazacz, a fáczán, az osztriga, a pávapástétom, csemegékből a füge, datolya, narancs, italokból a malvasi, a porter, a cyprusi bor. A lakószobákat értékes műbútorok, drága képek és tapéták ékesítették. Ezüst tálak, diszített kancsók s velenczei üvegfélék díszelegtek pohárszékein. S mindezek mellett magasfokú műértelem, szakképzettség, nyelvismeret jellemezte az anyagi jólét e boldog bírálóit. Országszerte magas nivón álló iskolák virágoztak.*
Maria fühlte sich von der reichen Tracht wie von der wilden stolzen Natur derselben angezogen. (Sacher-Masoch: Ung. Untegr. 44. l.)
Mocenigo Alajos velenczei követ bőven írja le Németalföldi gazdagságát és nagy kultúráját. (1548. évi zárójelentése Fiedlernél: Relationen venetianischer Botschafter in Font. rer. Austriac. II. oszt. XXX, 25–27.) Az újabb írók közül úgy Sacher-Masoch, mint Blok is szép színekben rajzolják műveikben a németalföldi nép magasszínvonalú kultúráját. Sacher-Masoch könyveit főleg erre nézve használtuk.
43. A BÉCSI KIRÁLYI VÁR ÉS KÖRNYÉKE A XVI. SZÁZADBAN.*
Braun György «Theatrum urbium» cz. munkájából vétetett.
44. VADASKERTI VADÁSZAT.*
Hans Friedrich v. Flemming «Der volkommene teutsche Jäger» cz. művéből való.
Az ó és új haza ez ellentétes állapota nyilván nem maradhatott Mária fogékony lelkére mélyebb hatás nélkül, de bizonyára nem kevésbbé az udvari élet állapota sem, melyre Budán talált. Míg vőlegényét csak hírből ismerte, könnyen szőhetett a vele való házasélet képzeletébe aranyos szálakat. Az ifju első látása, a bécsi kongresszus alkalmakor, a császári Burg fényes termeiben, megragadhatta gyermekkori ábrándozását bűvös erővel. A tömött szőkehajú, kecses mozgású, ügyesen tánczoló, aranyos brokát-öltönybe avagy csillogó vértbe öltözködött, délczeg lovon pompásan lovagló deli ifju felköltötte a gyermekleány szenvedelmét. Az első látás, az első megismerés boldog napjai voltak ezek, melyek emléke állandóan megaranyozta az innsbrucki többévi magánnevelés idején a fejedelmi gyermekhölgy lelki világát. És mégis a viszonyok az állandó együttlét idején nem alakultak úgy, hogy az első szerelmi ábrándozás tündérképe valamennyire el ne homályosodjék. Lajos ugyanis minden veleszületett jó természete és nemes indulata daczára is az apjától örökölt könnyelműsége és gyengesége révén,* korán megszokta az excessiv életet s mindazt, a mi ezzel kapcsolatos volt. Köztörténelmünk egyértelműleg mondja, hogy amint ő a melléje rendelt Brandenburgi őrgróf vezetése és befolyása alá került, erkölcsileg hanyatlani kezdett. Az őrgróf, daczára hogy hivatalba lépésekor esküvel igérte az ifju király jó gondját viselni s daczára annak, hogy ő maga már a férfikor derén állott,* egy vígtermészetű, enni-inni, jól élni, mulatni szerető excessiv egyén volt, «aki csakis mulatságokra és ünnepélyekre, turnirokra és felvonásokra gondolt s a király szegénységén csakis azért sajnálkozott, mert emiatt nem tarthatott több ünnepélyt, vadászatot, lakmározást s nagyobb udvartartást.* Egy egykorú államférfiu, Burgio nunczius szerint az őrgróf «mindennapi foglalkozása a táncz és a hajsza, csakhogy nem vadat, szarvast, vadkant vagy madarat hajhász. Azért kerüli a városokat és keresi fel az erdőt, hogy félretéve a szemérmet, élvezhesse a mértéktelen evés-ivás szabadságát s mindazt, a mi azzal jár».* Mulatni szerető természetére érdekes világítást vet azon 1515-ik évi levele, melyet testvéréhez, Kázmérhoz intézett, elmondva abban, hogyan mulatott át a királylyal egy farsangi éjszakát.* Ehhez hasonló más mulatozásairól is van egynél több tudomásunk.* Hogy a királyi ifjut hogyan nevelte, az kitetszik az olasz Massaro tudósításából. E szerint «naponta 6–7-szer lakmároztatják és szerfelett itatják, emellett fényes dáridókat rendeznek udvaránál s minden este megtánczoltatják, éjfélkor pedig újból étkeztetik. Ebbeli mesterei Burgo császári követ* és a Brandenburgi őrgróf, kik a királynéval és ennek kisasszonyaival virradtig tánczolnak».* Szóval a nevelő, György gróf rossz példát szolgáltatott királyi növendékének s a dolog természetében feküdt, hogy a komoly, szigorú nézetű, nehézkes, zsémbeskedő s a mellett fukarkodó másik mentor, Bornemissza Jánost nem lehetett Lajos előtt oly kedves, mint az életkedvnek szabad folyást engedő, bőven költekező őrgróf, kinek mint atyjától ajánlott rokonnak is, könnyebben sikerült az őt eltávolítani akaró magyar urakkal szemben a maga befolyása alá hozni. Hogy mennyire szerette Lajos az őrgrófot és annak ivadékát, azt VII. Kelemen pápához intézett 1524. évi január 10-iki pozsonyi levele mutatja. Ebben ajánlja ő a pápának Albert és Impert testvéreket, György brandenburgi őrgróf fiait. Elmondja, hogy ezek az ő rokonai, kik annyira szívéhez nőttek, «hogy bármi jótéteményben részesíti őket a Szentatya, azt olybá veszi, mintha őt magát részesítette volna azokban».* Ily személyes gyöngeség mellett végre is az őrgróf a királyt (s utóbb a királynét is) egészen hatalmába kerítette, az udvart megtöltötte németekkel, konczleső hitvány udvaronczokkal és sok haszontalan, élősködő, alávaló s kétesjellemű emberekkel. «A budai királyi udvart a németség árasztotta el, ez szolgálta ki a királyt ágyban, asztalnál, termekben, tanácsban, erdőben egyaránt», mondja Burgio nunczius 1525. évi áprilisi 13-iki jelentésében.*
II. Ulászlóról tudjuk, hogy erélynélküli, tehetetlen, önző, hasznossági számításból jellemtelen, nőket galádul hitegető, ledér egyéniség volt, kinek kedélyét a pártszenvedély, a vallásos mozgalmak, a közérdek iránt való gondoskodás nem igen zavarták fel s ki is inkább, fáradozás és uralkodói töprengés helyett, mulatni kívánt.
Körülbelül 50 évesnek mondja őt 1525-ben, április 13-ikán Budáról küldött jelentésében Burgio pápai követ. Questo marchese č di eta apresso a li L. anni. (Relationes oratorum Pontif., közzétéve in Mon. Vat. Hung. II. I, 159.) Olajfestményű arczképe a berlini királyi múzeumban látható. Onnan vett fénykép után közli Fraknói: Erdődi Bakócz Tamás életrajzában a M. Tört. Életrajzok V. köt. 166. l. És Márki Sándor: Dósa György életrajzában Budapest 1913. 209. l.
Er dachte nur an Lustbarkeiten und Feste, mondja a nagy német történetíró, Schlosser, an Turniere unt Aufzüge, und bedauerte die Armuth des Königs blos aus dem Grunde, weil er in Folge derselben nicht so reiche Feste, Jagden und Gastmähler anstellen und nicht eine grössere Hofhaltung einrichten konnte. (Weltgeschichte für d. deutsche Volk. 1851. évi kiad. XII, 111.)
Io suo exercitio č ballare ordinariamente quasi ogni giorno, et mei avanti pranso o avanti cena, et andere qualche volta a caccia non di cervi o l’apri o uccelli, ma per potere cachiare de la citŕ la vergoqua et trovare in le silve la liberta del bevere et del mangiare sconciamente et forse anchora quello chei indi ni seguita. Burgionak 1525 április 13-iki, Budáról Sadolet Jakabhoz VII. Kelemen pápa számára irott s nagyrészt chiffirozott jelentése. (Relationes orator. Pontif. Közzétéve a Mon. Vat. Hung. II. 158–166.)
Wiewoll dess Konigs hof jnn einer grossen Armut ist, dannest hab ich mit jm ein gute vastnacht zugericht, damit die herren dannoch sehen, das die beim konig sein, noch nit tod sein. A mulatság abból állott, hogy két egyén, Stubitzs és Zetteritz vértezetben (jm painharnisch) hatszor csapott össze egymással. Aztán pedig az őrgróf mérkőzött meg Krabattal lóháton, ebben is Krabat ein teuffel gewest vnd ich ein wilder Man. A király is lóra ült vnd sein all frauen ausz der Stat dabej gewest jm Schloss, vnd vil volcks, Nachvolget hat der Konig vnd ander Herrn gedanzt, vnd bin jeh selb achtzehet jnn einer Mummerej kommen, all jnn kurtzen Mendeln vnd rothen spitzigen schuhen, wie es die alten vor zeitten tragen, dernach Altvetter gewest, vf holtzschuhen zwen seltzam Täntz mit stecken gehabt stb. (E levelet, György őrgróf egyik levelével együtt közzétette a plessenburgi levéltárból Spiess: Aufklärungen z. Gesch. n. Dipl. 64. l. Részleteket közölt belőle Neustadt: Markgraf Georg. 48–49. ll. s Schlosser i. h. XII, 111–112. Szalay: MO Tört III, 539.)
Így 1508-, 1520-, 1524-ből. L. Klose: Culturgeschichte Breslaus III, 2., 887. Rev. Siles. III, 225. f. 232. Voigt: Gesch. Preuss. X, 556. Neustadt: Markgraf Georg v. Brandenburg 49. l.
Össze nem tévesztendő Burgio pápai nuncziussal. Burgos András érsek és császári követ egy befejezett tökélyű udvaroncz és cselszövő (Massaro: M. Tört. Tár XXV, 286.) s Mária kedvencze volt. Lajos király elhalmozta őt a tiszteletek és ajándékok özönével. Az udvarnál első egyén volt, többre becsülték a nádornál, a brandenburgi őrgrófnál, valósággal uralkodott az udvar, maga a király felett is.
A turini áll. ltár Francesconi gyűjteményében. Ismerteti b. Nyáry Albert: Századok 1869. III, 237–38.
ita enim ipsi luvenes mihi sunt cordi, ut quicquid beneficii in eos Sanctitas Vestra contulerit, id in me ipsum fuisse collatum sim existimaturus s elmondja azt is, hogy apjuk tanácsával él. (Theinernél: Vet. Mon. II, 631.)
Finalmente seppe il marchese far tanto che fatto patrone del Re, incomenzo ad empire la casa del Re el Regina de suoi todeschi, che in lecto, in mense, in camera, in consiglio, in selne nissune altre cure porgessero al Re che la tudesceria. (Relationes XLV. db. Közölve in Mon. Vatic. Hung. II. I, 159. És v. ö. Óvári: Hazai állapotaink a mohácsi vész előtt. Megj. a Századok 1885 évf. XIX, 399.)
45. VADDISZNÓVADÁSZAT A XVI. SZÁZADBAN.*
Petrus de Crescentiis «Neu Feld und Ackerbau» cz. művében jelent meg.
46. VII. KELEMEN ÉRME.*
Eredeti példányról. Körirata: CLEMENS. VII. PONTIF[ex] MAX[imus].
De nemcsak a pápai követ, Burgio és a velenczei követ, Massaro, hanem más egykorúak és közelkorúak is hangoztatják Lajos megrontói ellen a vádat. Így a királyi udvar egyik bennlakója, Szerémi György királyi káplán azt írja egyik helyt, hogy Lajost «gyermekkortól fogva rosszul nevelték, fajtalankodásra csábították, tánczra tanították s nem arra, hogy a hazát védje. Minden húshagyó (farsangi) napon démoni orgiákban részesítették».* S ugyanő máshelyt mondja, hogy «a lator udvaronczok a királyt gyermekkorától kezdve a rosszra tanították inkább, mint a jóra, amiről ő saját szemeivel is meggyőződött».* Így vádaskodik továbbá Dubravszky János olmützi püspök s cseh történetíró, Lajos apjának, II. Ulászlónak barátja is, ki többször megfordult Budán mint urának a magyar királyhoz küldött ügynöke. Budán jártakor többször élvezte Thurzó Elek vendégszeretetét s személyesen ismerte az őrgrófot, kivel együtt képviselte volt később, 1543-ban I. Ferdinándot Krakóban, II. Zsigmond király lakodalmán.* Hitelességéhez tehát, ki ekként a budai viszonyokat legjobban ismerhette, semmi kétség sem fér. Ő súlyosan vádolja az őrgrófot azzal, hogy növendékének erkölcseit megmételyezte s a szép tehetségekkel megáldott ifjut sikamlós talajra állította. Őt a maga mintájára idomítva, kifejlesztette benne az élvvágyat, a lakmározás és a dőzsölés, a színjátékok, tánczvigalmak és tournirok iránt való kedvét annyira, hogy elveszítve a komolyabb tanulmányoktól a kedvet, az országos ügyeket úgy kerülte, mint «a kutyát és kígyót».*
a puericia male consueuerant noscere eum, et semper omni anno faciebant in empore carnispiriuium in principem demoniorum, et ad lasciuiam traxerant eum ancille post dominam Bornemizane, et ad corizandum docebant non ad proteccionem suam Regni. (Epist. de perd. cap. XL. p. 135.)
Idem Rex Ludoucis a puericia semper operabatur in lasciuia puellarum, quia isti latrones aulici sui docebant eum ad mala (nyilván inkább) quam ad bona, de quibus ego sepe visurus sum. (Epist. de gard. cap. XXXV. p. 121.)
Dubravszky: Hist. Regni Boiemiae XXXII, 200 B. 202. a. 202. a. f.
Qui si nactus fuisset educatorem, qualem oportuit regem habere, qui non solum corporis vitaeque curam suscepisset, sed multo magis optimam vivendi rationem menti eius indidisset tam bona indoles, quae in puero emicuit, sopita nunquam fuisset. Nunc altor morumque formator ei patris voluntate Georgius Marchio Brandenburgensis obtigit, bonus ille quidem princeps, sed cui convivia theatraque et arena, in qua hastis concurritur, ludique et choreae magis cordi erant, quam seria studia, quae mox deliciae Ludovicum sic persecutae sunt, ut consultationes de regno graviores vitaret cane peius et angue. (Historiae Regni Boiemiae XXIII, 203. a. f.)
47. THURZÓ ELEK NÉVALÁÍRÁSA.*
1525 szept. 9-én kelt leveléről. Eredetije az Orsz. Levéltárban. Olv. Thurzó Elek.
A Lajos ellen emelt eme vádakat hitelesítik azok a panaszok is, melyek a király nagybátyjához, Zsigmond lengyel királyhoz érkeztek volt. Ezek szerint a királyt «leginkább idegenek rossz erkölcsökben nevelik, a melyek alattvalóit elégedetlenekké teszik és úgy a királyi méltósággal, mint a válságos időviszonyokkal meg nem férnek, minélfogva attól kell tartani, hogy az ifju tehetetlenné fog válni, magára gyalázatot és az országra romlást fog hozni.* Másnemű, positiv vádakat is emeltek titkon a lengyel királynál. Egy lengyel diplomata, Krzicki András, nagybátyjához, Tomicki Péter alkanczellárhoz és poseni püspökhöz intézett 1523. évi levelében tudósítja ezt, hogy a magyar követ a lengyel királynak «tiltott borzalmas dolgokat» közölt Lajos király életéről.* Szerinte az esztergomi érsek is ugyanazokat a dolgokat közölte chifrirozott levélben Zsigmond királylyal. Hogy minők lehettek ezek a «borzalmas dolgok», azt könnyen megtudhatjuk azokból a tanácsokból, melyeket Zsigmond király unokaöcscséhez, a magyar királyhoz intézett, mert nyilvánvaló, hogy azok már nem tanácsok, hanem vádak, tanácsok mezébe öltözött szemrehányások voltak. Történeti értelmük az, hogy Lajos Istent nem tartja mindig szemei előtt, nem imádkozik ájtatosan, nem hallgat misét és prédikácziót, ünnepnapokon is vadászik, mise előtt nem tartózkodik az evéstől, vadászatra túlsok időt fordít, még akkor sem mellőzi, mikor fontos ügyeket kell tárgyalnia, az ügyek intézésében nem buzgó és gondos, megengedi, hogy vadászebei ellepik ebédlőjét és lakószobáit, nem óvakodik a poharazástól és részegeskedéstől, kerüli a komoly emberek társaságát, nem óvatos és takarékos az ajándékozásban, puhító és gyengítő fürdőket használ, fürdés közben étkezik, nem tartja távol a könnyelmű embereket, akár szakálltalanok, akár szakállasak, a kik csak tivornyák, szórakozások és más becstelen dolgok felől beszélnek.* Hogy e tanácsok valósággal történeti tények bevallását tartalmazzák, fényesen, bár szomorúan hitelesítik az egykorúak vagy oly közelkorúak, kik a valóságot még jól tudhatták. Már az 1518. évi szentgyörgynapi országgyűlésen az urak kötelességévé tették a királyi tanácsnak, ne engedje, hogy «ő felségének még ifju lelkét bárki hiú és haszontalan rábeszéléssel ide-oda hajlítsa s hogy őrködjék a király becsülete és udvarának dísze felett». Krzicki 1524 október 6-ikán Budáról és november 28-ikán Krakóból írt leveleiben mondja, hogy a magyaroknál «a fejedelem ányéka» ül a trónon.* Burgio nuncziusnak 1526 márczius 27-iki jelentése szerint «léhaság és álmosság vett erőt a királyi udvaron».* A magyar hazafiak egyik legjellemesbike, Tomori Pál kalocsai érsek nem habozik 1526-ban azt írni a királynak: «Bocsássa meg Felséged, ha nyiltan kimondom: nincs királyunk».* De feljajdultak az 1523. évi október 18-iki németújhelyi konferenczián résztvettek is. A császár, a lengyel király, az osztrák főherczeg követei s az egri püspök konstatálták, «hogy a király míg korban fejlődik, szellemileg hanyatlik és meg van rontva erkölcseiben; udvarnokai nem tisztelik s nem félnek tőle; bárki szabadon léphet termeibe; nem ritkán mezítelenül jelenik meg udvarnokai előtt; bárki hivatlanúl asztalához ül; illetlen tréfákat űznek előtte, sőt vele is; a tanácsüléseken szórakozott és szótalan; a templomban nem imádkozik, vadászatok és egyéb szórakozások foglalják el egész idejét…»* És bár a császári követ térden állva esdeklett a király előtt, hogy változtassa meg életmódját, viselje magát királyhoz illően, ez, valamint fenyegetése, hogy különben meg nem javulás esetére alattvalói meg fogják vetni s a hatalomtól megfosztani, kérés és fenyegetés is eredménytelen volt. Eredménytelen az a szabályzat is, melyet a császár és más uralkodók udvari rendtartása alapján a magyar udvar számára dolgoztak ki, bár azt maga a király és királyné is megerősítették.* A királylyal együtt az egész kor volt megromolva. Tubero Lajos, dalmát apát a korról azt írja, hogy ezt «bujálkodás, tétlenség, viszálykodás, pénztelenség és királymegvetés» jellemzik.*
Fraknóinál: Brandenburgi György i. h. 348. l.
secretissima horrenda. (Act. Tomic. VI, 275. l. 239. sz.
Acta Tomic. VI, 269., 270. Az egyik levél Lajoshoz, a másik a pécsi püspökhöz van intézve, nem 1523-ban, hanem 1521 vége előtt. (Ennek okadatolását l. Fraknóinál: Brandenburgi György i. h. 349. l. jegyz.)
Acta Tomic. VII, 84., 130.
al presente cossi la stracturaggine et sonnolentia have oppresso questa Corte. (Relationes Orat. Pontif. LXXXVIII db. in Mon. Vat. Hung. II. I, 350. És Fraknóinál: MO a mohácsi vész előtt. 216. l.)
A dátum nélküli levél Burgio jelentéséhez volt mellékelve s most a vaticani ltárban van. Fraknói: MO a moh. vész előtt 275. l. és ugyanő: Bevezetés a Mon. Vatic. Hung. II. I, kötetébe XCLIII. l.
Szydlovieczki lengyel államférfiu nagy érdekű Naplója szerint. Másolata a Magy. tört. Bizottság gyűjteményében. Továbbá l. Massarót Firnhabernél i. h. 81. l. Azonkív. l. Fraknói: Brandenburgi György i. h. 352. l.
Fraknói: Brandenburgi György i. h. 352. l.
Deplorandus illius temporis Hungariae status: Luxuria, inertia, discordia, aerarii inopia, et Regis contemtus. (Comment. de rebus, suo tempore gestis. Lib. XI. §. II. p. 361–62. Schwandtnernél: Scriptores 1746 folio kiad. Tom. II. Pars. I.)
48. TOMICKY PÉTER ALKANCZELLÁR.*
Tepplar Antal metszete a Pnak Xavér rajza után.
Lajos botránkoztató, kihágó, kicsapongó élete akkora méreteket öltött, hogy maga ellen ingerelte úgy magyar, mint cseh alattvalóit. Könnyen attól lehetett tartani, hogy ellene fellázadnak s elkergetik. Az esztergomi érsek már 1519-ben szemébe mondta Lajosnak, hogy ha nem hallgat tanácsaikra, az országból kiűzik s mást választanak királyukul.* Krzicki András Tomicki Péterhez intézett 1523-ik évi levelében kijelenti, hogy ha Zsigmond lengyel király rögtönösen nem intézkedik unokaöcscse életének megjavításáról, akkor az a dán király* sorsára jutand.*
Acta Tomic. V, 22.
II. Keresztélyt érti, kit népe elkergetett. E Keresztély neje volt Mária nővére, Izabella, ki férjét számkivetésbe követte.
Acta Tomic. VI, 275. l. 239. sz.
49. II. LAJOS UDVARI ORVOSA.*
A Tört. Képcsarnok eredeti példánya után.
Az esztergomi érsek említett 1523. évi chiffrirozott levelében szintén tudtára adja Zsigmondnak, hogy Csehországban felette veszedelmes összeesküvések keletkeznek s hogy Magyarországban pamfleteket terjsztenek Lajos ellen.* Okozza emiatt az őrgrófot és a többieket.*
In Ungaria iam et libelli famosi de rege sparguntur.
In causa sunt boni educatores marchio et reliqui.
50. II. LAJOS LOVAS ÉREMKÉPE. I, II.*
ifj. Bernhard Beham műve. Körirata: * LVDOVICVS * DEI * GRACIA * HVNGARIE * DALMACIA * E[T]C[ETERA* REX: Hátlapján: + MARCHIO * MORAVIA * DVX * LVCENBVRGENSIS * SLESIA * M * D * XXV .
A csehek is megütközve látták Lajos excessiv viselkedését, mikor ő a királyné koronázásakor, 1522-ben Prágában járt. Rozmitali Zdeneck Leo főúr az országgyűlésen nyilt ülésben mondotta Lajosnak, hogy nem ez a módja cseh és magyar trónja megerősítésének. Ám hogy mennyibe vette a megszégyenített király a mogorva korholást, abból tetszik ki, hogy Lajos 1522 deczember 1-én a fiatal Batthyány Ferenczet Prágába hívta mulatni és utasította a tárnokmestert, adjon neki útiköltséget, azonban Szalkai kanczellár eltiltotta Batthyánynak az elutazást és utasította, hogy menjen Szlavóniába.*
Palaczky: Gesch. Böhm. 413. . Kovachich: Mon. Batthyaniana 46., 50. sz.
Ujabbkori történetíróink: Pray,* Katona,* Engel* s mások, mondjuk, csaknem valamennyien, maguk a külföldi írók közül is többen eszerint tartózkodás nélkül ismételhették az őrgróf ellen hangoztatott vádakat. Kik pedig az őrgrófot Dubravszky és követei vádjaival szemben védelembe veszik,* szintén nem tagadják magát a tényt, a király erkölcsi sülyedtségét, melyet hiteles okiratokkal szemben nem is tagadhatnak, de a romlottság okozójául nem a Brandenburgi őrgrófot, hanem az osztrák ház embereit tartják s azt hirdetik, hogy Lajos király házasságáig, vagyis míg György őrgróf vezetése alatt állott, romlatlan volt s csak házassága után, mikor György őrgróf nevelői tiszte véget ért, sülyedt erkölcseiben. Hivatkoznak egy velenczei titkárnak, Massarónak egyik jelentésére, mely szerint «a király, míg magyarok vezetése alatt állott, a legjobb erkölcsökben neveltetett; de mióta megházasodott és németek vezetése alá jutott, egészen ellentétes életmódhoz szoktatták.* Egymaga az a körülmény, hogy Zsigmond tanácsadó levele a király házassága előtt iratott, legvilágosabban bizonyítja Massaro állítását s azokat, kik Brandenburgi György védelmezésében s tisztára mosásában rája hivatkoznak. Az sem áll, hogy az őrgróf befolyása nevelői tisztének befejezésével megszűnt volna. Még ezentúl is játszott ő és testvére Vilmos, Mária királyné udvarmestere* fontos szerepet az udvarnál. Intézte az ügyeket, szőtte a politika szálait, értékesítette a maga rokonsága javára befolyását,* szerzett magának királyi évdíjakat,* várakat és uradalmakat,* árusította a maga zsebe hasznára a hivatalokat, tisztségeket, méltóságokat és birtokszerzéseket, zsarolva a püspököket, főurakat, nemeseket, köztük még olyan főurat is, mint Thurzó Elek.* Egyik főtényezője az 1523. évi németujhelyi és pozsonyi fontos tanácskozmányoknak s lett a felállított titkos tanács egyik tanácsosa.* Az ő és testvére szereplése annyira szembeötlő volt, hogy mikor az esztergomi érsekség betöltéséről szó volt, Ferdinánd főherczeg 1524 április 19-ikén azt írja magyarországi követének, hogy ez ügyben mindkét őrgróf támogatását igyekezzék kinyerni.* Györgyöt a pápai legatus még 1525 június 5-ikén Rómába írott levelében mint az udvarban és az országban hatalmas s a király előtt nagy tekintélyben álló ellenséget tünteti fel.* Még csak két év mulva hagyta el végleg, félve a nemzeti ellentállás zivataros kitörésétől, az országot.*
Annales Regum Hung. V, 328. VI, 13.
Hist. Critica Regum Hung. Buda, 1792. XI, 538., 554. XII, 144., 154.
Gesch. d. Ungr. Reichs. Wien, III. 2.
Így Faber boroszlói városi syndicus: Origines cz. kéziratában a boroszlói városi ltárban.
ma dapoi maridato, et chel sta a gouerno de Alemani, il hano instituito a cosse molte dissimile. (M. Tört. Tár XXV, 286.)
Az 1525. évi királyi számadókönyv május 25-iki bejegyzése szerint Illustri domino Wylhelmo marchioni Brandenburgensi, magistro curie Reginalis Maiestatis dati sunt…floreni 292. (Tört. Tár. XX, 180.)
Erre mutat II. Lajos király 1524. évi január 10-iki, Pozsonyból VII. Kelemen pápához intézett levele, melylyel a maga véreit, Brandenburgi György őrgróf testvéreit, Albrechtet és Iumpertet, quum mihi sanguine sunt innati, Dominique Marchionis opera, fide et industria presenti in difficillimis, quibusque rebus Consilio plurimum utar, eos ipsos necessarios meos Sanctitati Vestrae non possum magnopere non commendare. (Az okiratot közli Theiner: Vet. Mon. Hung. II, 631.)
1522-ben, április 14-ikén kapott a királytól 2 ezer forintnyi fizetést, ugyanazon év november 1-sejét a királynétól ezer forintnyi évdíjat. (Ered. okl. a müncheni királyi ltárban.)
1523-ban kapott Szlavóniában 3 várat uradalmaikkal együtt a királytól. (Ered. okl. a müncheni kir. ltárban.)
Ennek két eredeti, erre vonatkozó oklevelét ismerteti a müncheni levéltárból Fraknói: Brandenburgi György i. h. 354. l. **) jegyz.
Fraknói u. o. 351. l.
Firnhaber: Fontes rer. Austr. 44. l. Fraknói i. h. 350. l.
Campeggio 1525 június 5-iki jelentése.
Campeggio 1525 június 18-iki jelentése
51. HARCZJÁTÉK A XVI. SZÁZADBAN.*
Cranach Lukács metszete után.
Első pillanatra azt gondolnók, hogy Máriára férjének ezen erkölcsi állapota elidegenítő hatással volt. De ez nem volt az eset, mert ennek daczára is Mária bensőséggel csüngött Lajos személyén. Nemcsak hogy szerette mindvégiglen férjét, de részt is vett annak egyes kedvteléseiben: a vadászatban, a tournirokban, tánczban, lakomázásban, szinészi mutatványokban s hasonlókban, úgy hogy éppenséggel nem áll róla, a mit egyik életírója mond, hogy Mária alaposan megtisztogatta az udvart a söpredéktől és szeméttől.* Ura megrontóival folyton fenntartotta a jó és szivélyes viszont. György őrgróffal és testvéreivel, Albrecht nagymesterrel és Kázmér őrgróffal meg Vilmossal, nemcsak a rokonságnál fogva, hanem azon czélzatból is, hogy velük és általuk politikai terveit is megvalósíthatni remélhette.*
«Ihr Erscheinen genügte, die Maitressen, die Schauspieler zu verjagen» (Sacher-Masoch: Ung. Unter. 42. l.)
Fraknói közli a müncheni levéltárból György őrgróf ügyviselőjének egyik 1525 április 1-én Budáról írott levelét, melyben a királyné, kivel az ügyviselő a vadaskertben találkozott, izenteti az akkor Lengyelországban időző György őrgrófnak, hogy a jövő szentgyörgynapi országgyűlésről semmi esetre el ne maradjno, mert az ő jelenlétében verhofft sie etwas gutes auszurichten. (Budapesti Szemle 1883. XXXVI, 355.) Egy Kázmérhoz 1522-ben és Albrechthez 1524-ben írott levele Máriának megvan a müncheni levéltárban. (Budapesti Szemle XXXVI, 350. l. **) jegyz.) Albrecht 1525 augusztus végén is két hetet töltött Budán. (Burgio nunczius többrendbeli jelentése u. o.)
Vadászatokban, tournirokban, tánczban, lakomákban s egyéb zajosabb szórakozásokban minden udvarnál gyönyörködtek. Nem kell amellett elfelejtenünk, hogy Mária, mint Németalföld szülötte, gyermekkortól fogva hozzá volt ezekhez szokva. Európa egyik legvigadozóbb fővárosában, a kieken-fretterek* városában születve és a «miksai dőreségekben» és «flandriai szabadosságban» nevelkedve,* az ő erkölcsi világa és életnézete nem idegenkedhetett a vígabb és zajosabb, a pezsgőbb s kitörőbb élet nyilvánulásától. A burgundi udvar Miksa, Szép Fülöp és nővére Margit, valamint V. Károly, sőt még későbben II. Fülöp alatt is a könnyelműség, a jólét, a pazarlás és könnyű erkölcsösség hírében állott.* De Németalföld népe közvilágában is rendesek voltak a duhajkodó felvonulások, az álarczos és fegyveres körmenetek, a házi és nyilvános ünnepélyek, a bankettek. A flamandi nő, a közérzet tisztességének megóvása mellett, nem idegenkedett a szabadabb erkölcs, a pajzánabb női kaczérság megnyilatkozásában való örömtől, báját szerette alkalomadtán ledérkedő könnyelműséggel érvényesíteni, jellemével és női önérzetével meg tudta egyeztetni a kihivó frivolság és durváskodó bujaság látszatát. Máriának Németalföldről magával hozott udvarnépe: kisasszonyai, női szolgái az erkölcsi életnek könnyelműbb, ha nem éppen feslettebb felfogásának látszottak hódolni.* Ezek tették az udvari életet fesletté, de érte nem Máriát okozhatni mintegy bűnszerzőül.*Ő nem találhatta a budai udvari élet vigalmait és zajosabb szórakozásait éppen elrettentőknek s részt vett azokban anélkül, hogy botránkoztató jeleneteket a maga jelenlétében megtűrni hajlandó lett volna.* Sokkal fiatalabb is volt, semhogy a vígabb életmódnak az akkori nehézjárású, válságos időkhöz való összenemillését beláthatta vagy megérezhette volna. Csakis erre véljük szoríthatni a németujhelyi konferenczia mentő igyekezetében fáradozó urak abbeli lesujtó nyilatkozatát, hogy ők hiába fordultak a királynéhoz, «mert már ez is meg van rontva».*
A csibe-falók városában.
in la sciocagione Maximilianesca et in la libertá di Flandria, mondja Burgio nunczius. (Relationes orat. Pontif. XLV. db. in Mon. Vatic. Hung. II. I, CII. I. és 159. l.)
Der burgundische Hof blieb – und nicht mit Unrecht – mondja Németalföld egyik jeles történetírója, noch unter Karl V. und sogar unter Philipp II. in den Ruf der Üppigkeit und des Leichtsines, der Verschwendung und des Leichtsinns, der Verschwendung und der Unsittlichkeit. (Blok: Gesch. d. Niederlande II, 551.)
Szerémi Györgynek egyik közlését így véljük magyarázgatni. Szerinte a hazánkba jött udvarhölgyekkel az őket Budára kísért férfiak dévajkodtak, et tales latrones pares ad eam introduxerunt ad Budam, corizabant, simphorizabant, scortizabant cum puellis Regine, quas duxerat secum de Germania sub scamno et sub carpit. (Epist. de gard. Reg. Hung. cap. XXIX. p. 93.) Értelmét így magyarázzák, hogy a lator kísérők tánczoltak, zenéltek és bujálkodtak padokon és függönyök mögött. Részint mivel ilyesmi Mária udvarában történt, részint Mária iránt a német elleni gyűlölség szólalt meg Szerémiben, nem átallja őt tiszteletlenül latornőnek, latrunculának, latroculának (Epist. cap. XXIX. p. 93. és cap. XXXIII. p. 114.) nevezni. Szerinte Werbőczy is így czímezgette az 1523. évi országgyűlésen a rendek hallatára. Domini mei, mondotta állítólag, decem massam (t. i. 10 mázsa ezüst) dicit Regina habere, decem florenos non habet latroncula. (U. o. XXXII, 113.)
Szerémi teszi ezt igazságtalanul, mikor a királynét vádolja: «Nonne Regina Maria fecit arcem in luppanarem cum ancilis suis.» (Epist. de perd. cap. XXXV. p. 122.)
Az a bizonyos határ, mely a könnyelműség és életvidorság s másrészt a közbotrány között vonható, Máriának úgy magyarországi mint később németalföldi életében egyaránt föltalálható. Ez utóbbit illetőleg az imént idézett Blok történetíró is megjegyzi, hogy a fen felsorolt hibákat Máriának nem vethetni szemére, obgleich, man diese Untungden den Statthalterinnen Maria von Ungarn und Margareta von Parma (V. Károly természetes leánya) gewiss nicht vorwerfen konnte. (I. h. II, 551.)
Szydlowieczki alapján Fraknói: Brandenburgi György i. h. 353. l.
