VIII.
VIII.
Csakhogy távozása után a barát ismét a régi lett: nem törődött a királynéval, sőt izgatott ellene és híveivel is rosszúl bánt Így viszonyuk újból úgy elmérgesedett, hogy midőn egyszer Fejérvárra jött, nem eresztették be a kapun. Így kitört, s csakhamar fegyveressé vált köztük a küzdelem. De a ravasz helytartó sikeresen ellensúlyozta az ellene irányúló mozgalmat a rendeknél és a portán egyaránt. S bár Pathócsy elfoglalta alvinczi várát, ő Gyulafejérvárt zárolta körül, kiűzte az Erdélybe tört török, tatár és oláh csapatokat, s ezek után Izabella maga hívatta ismét, hogy kibéküljön vele, miután belátta, hogy az országot most is az ő ügyessége, s buzgólkodása menté meg.
ZEBRZYDOWSKI távozása után sem változott Izabella sorsa. A mit olyan szépen fogadtak, mind csak papiroson maradt. György barát sem törődött jobban udvartartásával, s látva tanácsosai az «ő nagy fesvénségét», Petrovics arra kérte nevükben a királyné asszonyt, költözzék ismét lippai várába, a hol bőven megszerzik mindennapi élelmét, s jól eltartják asztalát és népét.* Izabellát újra beteggé tette a sok gond és harag. Ezért előbb diódi várába vonúlt üdülni.* Majd augusztus elsején Fejérvárra hívatja szebeni orvosát. S úgy látszik az ő tanácsára, meg pestistől tartva, hirtelen az egészséges fekvésű Dévára húzódott, melynek várába kincseit is felhordatta. Üresen hagyta fejérvári palotáját, s kijelenté, hogy az éhenhalás félelme kényszeríti távozásra. Hanem a mint ennek híre ment Szebenbe, a szászok pár nap mulva küldöttséggel kérték, hogy legalább addig ne távozzék az országból, a míg a «helytartó» be nem jön.* A barát is figyelmeztette, hogy «Erdélből ki ne menne, mert végre megbánná». És midőn tapasztalta, hogy tanácsurai is hazaszállingóznak,* egy hozzájutott portai csausz pedig egyenesen lebeszélte szándékáról, visszaindult, s néhány napot Szász-Sebesen töltve,* szeptember elején ismét Gyulafejérvártt találjuk. De még Déváról Szebenbe küldte a szászok gyűlésébe kanczellárát Paczynskit és Csákyt,* s visszatérte után az elsőt királyi öcscséhez, Lengyelországba.
* Tinódi Sebestyén, id. h. 13. l.
Diódra hívatta 1549 július 23-ikán Haller Pétert; a nagyszebeni 1549-iki id. számadási kötetből.
Ez a küldöttség 1549 augusztus 6-ikán indult hozzá Dévára, kérve «ne ex hoc regno egrediatur, donec d. locumtenens in hoc regnum ingrediatur»; ugyanott.
* Tinódi, id. h. 13. l.
A csauszt augusztus 10-ikén küldik Szebenből Dévára; de 24-ikén Izabella már Szász-Sebesen van és 27-ikén oda küldik egy lovát, melyet két hónapig gyógyítottak a szászok; a nagyszebeni id. 1549-iki számadási kötetből.
Ezek augusztus 12-ikén kapnak ajándékot a szebeni tanácstól; u. ott.
Paczynski Jakab szeptember 13-ikán érkezett 19 főnyi kíséretével Krakóba, hol a hónap végéig tartották.* Előterjesztésére a király «a portára küldött követe által panaszt emeltetett a pressió ellen, melyet Izabellára tanácsosai gyakorolnak.»* Midőn azonban tőlük nemsokára levelet kapott, s azt kellett látnia, hogy egy része marasztalja a királynét, másik része meg örülne távozásának, gyűlésre hívta tanácsosait. S azok véleménye is megegyezvén Petrovics felfogásával, november elején beüzente Padniewski által* nővérének, hogy «az országot ne hagyja el, míg kilátásban lévő férjhezmenetele a távozásra alapos okot nem szolgáltat,» a barátot pedig inté, hogy Izabella udvartartásáról jobban gondoskodjék, s a temesi bánnal jó egyetértésben éljen.* Csakhogy ez már szinte lehetetlen volt. Maga az a körülmény, hogy a barát most egyszerre azt akarja, hogy Izabella távozzék Erdélyországból, holott néhány héttel előbb még marasztalta, gyanút keltett irányában. Mikor pedig kiderült, hogy Kisaszony-napján (a királyné tudtán kívül) titkos értekezletet tartott Nyír-Bátoron Salm gróffal, gyülöletük fokozódott. A barát akcziója ellenakcziót szült. S midőn meghallá a királyné asszony, hogy fiával együtt bujdosásra juttatná és «országát ő tőle elidegönítené», elhatározá Petrovicscsal, hogy ezt mindenáron megakadályozza. Pártja is keletkezett azonnal: azokból, a kik gyűlölték a mindenható barátot, s belátták, hogy Erdély szabadon fejlődik, a török nem bántja, a gyönge római királytól pedig nincs mit remélni.
Izabella kanczellára 19 szolgájára és 16 lovára 18 nap alatt költöttek 122 frtot 2/11 garast és ajándékul adtak 30 magyar aranyforintot, a mi 53 l. forintot tett ki; a varsói id. 152. számadási kötetből.
Zsigmond Ágost Izabellához Krakóból, 1549 szeptember 24-ikén; Óváry regestái, II. füz. 91. l.
Hogy ekkoriban volt, bizonyítja az az adat, hogy «egy lengyel követ» 1549 november 21-ikén jár (Izabellától küldve) Szebenben; a nagyszebeni id. 1549-iki számadási kötetből.
Zsigmond k. n. levele Izabellához; Óváry regestái, II. füz. 91. l.
Egyéni érzelmek is marasztalták Izabellát. Mit keressen ő a lengyel királyi udvarban, melyet több mint tíz éve elhagyott? Azóta az úgy megváltozott, hogy bizonyára nem érezné jól magát benne. Hisz atyja már nem élt, anyja pedig meghasonlott fiával, a mióta a szép Radziwill Borbálát törvényes feleségévé tette. Ott is hagyta az udvart és leginkább lithvániai birtokain tartózkodott. Pedig ép akkoriban fejezte ki Bona királyné óhaját, hogy leányával találkozni szeretne a czenstochowai zárdában.*
Zsigmond Ágost király Radziwiłł Miklós herczeghez Radomból, 1550 január 20-ikán; Niemcewicz, Zbiór pamiętników historycznych o dawnéy Polszcze I. k. (Varsó, 1822.) 480. l.
Ily eszmélkedés közben érte Izabellát a karácsony, gyönyörködve szépen fejlődő fiában, a ki korát meghaladó fejlettségével és értelmességével mindenkit meglepett. Már vadászni is járt,* beszédben és tánczban pedig olyan ügyes, hogy általános bámulat tárgya. Vele ünnepeltek hívei, s a szászok részéről Haller Péter, a ki halat és fűszert, gyertyát és kalácsot hozott neki,* mint rendesen. Innen aztán a székelyvásárhelyi gyűlésre sietett, melyet ugyan a királyné hívott össze,* de ő maga nem vehetett részt benne. Így a barátnak könnyen sikerült lecsillapítani maga irányában a felizgatott kedélyeket. Mert jelen volt a szultánnak egy csausza is, a ki midőn békességre, egyetértésre inté a rendeket, úgy látszik egyúttal azok megbüntetését is követelte, a kik a királyné és az ország közt támadt egyenetlenkedést okozták, táplálták. E felszólítás nyilván a barát ellen irányúlt, de támadni nem merték. Símán bántak vele és vetélytársaival. A köznyomort Isten büntetésének nyilvánították, hogy «összetartásra és bűnbánatra indítson», s az ország kibékítését attól remélték, «hogy mindenki engedelmeskedjék annak, kit a hatalmas császár a királyfi gondnokává nevezett ki, s a neki adott hatalom értelmében ügyét előtte intézze el.» Így a felebbezési pereket is, melyekben a helytartó (illetve helyettese) ítél, ha pedig őt valaki a kormányzásban gátolná, «felhívására az ellen a három nemzet, fő és jószágvesztés terhe alatt, tartozik felkelni.» A rendek tehát újból megerősítették a barátot állásában, és azzal megsemmisíték azokat az engedményeket, melyeket Zebrzydowski közbenjárásával amúgy is nem országgyűlés, hanem csak a rendek egy részének tanácsa tett volt a királynénak. De azért most küldöttséggel hívták meg az új évben tartandó országgyűlésre, melyre az ő ügye, s az ország több sérelme tárgyalását halasztották.*
A nagyszebeni városi számadásokban olvassuk, hogy 1549 október 7-ikén egy vadászkutyát küldenek Izabella fiának Fejérvárra, melyet a tanács két forinton vett.
Egykorú feljegyzések; ugyanott. Megemlítendő adat még ez évből, hogy június 27-ikén egy havasalföldi követ, Pitár Péter ért Szebenbe Izabellától jőve, kit a városi tanács a vöröstoronyi szoroson át Kijnénig vitetett.
Izabella meghívó levele e gyűlésre Gyulafejérvárról, 1549 deczember 15-ikén; a beszterczei vármegyei levéltárban.
Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 252–54. l.
89. Izabella királyné nagy pecsétje.*
Izabella királyné nagy állam-pecsétje (295. l.) függőpecsét alakjában, a nagyszebeni városi levéltár 412. sz. a. őrzött okleveléről vétetett, mely Gyulafejérvárt, 1543 június 1-én kelt. Függőpecsétként még csak kétszer fordul elő: 1556 deczember 21-éről kolozsvári városi ó-levéltárban (fasc. C. 17. sz. a.) és 1557 márczius 12-ikéről a brassói állami levéltár 466. sz. oklevelén; papirba nyomott pecsétként azonban legkorábban a királyné Budáról, 1540 október 9-ikén Balassa Imréhez intézett levelén, a báró Balassa család levéltárában, a Magyar Nemzeti Múzeumban. Eléggé hű rajzban közölte és ismertette Szinvay Lázár a Turul 1883-iki 1. évf. 68. lapján.
Maga a barát nem ment Fejérvárra, s csak Kolozsvártt a gyűlésen akart találkozni ismét a királynéval. Ám Izabella a pillanatnyi elhatározások rabja, a gyors cselekvés híve volt, s most is egyet gondolván, 1550 január második felében* a követség tagjaival hirtelen Vásárhelyre ment,* hogy a helytartót meglepje és esetleges cselvetéseit ellensúlyozza. Nagyot nézett a barát, mikor meglátta, de meglepettségét nem árulta el s neheztelését nem éreztette. Ellenkezőleg, együtt szánkáztak a csikorgó hidegben a Maros és a Sajó partján Beszterczére, és onnan három nap alatt a Szamos szélén Kolozsvárra. Itt a rendek már jó számban nyüzsögtek február első napjaiban, mikorra a gyűlést hirdették. Egyelőre azonban két menyegzőn kellett fényeskedniök: a Korlátowyth Péterén, György barát csapatvezéreén, Monostoron és a királyné egyik udvarhölgyéén, Mineróna asszonyén Zbornicki Miklóssal, magában a városban.* Folyt a vígság újra, s mosolyoghattak a lakodalmasok ismét, mikor a barát néha tánczra perdült a menyasszonnyal vagy a királynéval. Mert alakja kicsi, zömök volt, haja vöröses, szakálla hegyes, orra nagy, balszemén pedig forradás. Leginkább hosszú magyaros ruhában járt, vörös színű papi gallérral, mint a fejebúbján hordott baretta is. Lábai erősek, úgy, hogy kitünően gyalogolt, s fáradhatatlan volt.*
Január 10-ikén még Gyulafejérvárról ír; Kemény, Appendix dipl. Trans. D. 10. k. 121. l. az Erdélyi Múzeum könyvtárának kézirattárában.
Tanusítja ezt Izabella Vásárhelyről, 1550 január 22-ikén írt levele, melyben a szebeni tanácsot az ígért búza, zab és bor küldésére sürgeti; eredetije a nagyszebeni városi levéltárban, 874 sz. a.
* Tinódi, id. h. 16. l. és Tört. Tár, 333. és 506. l., honnan Korlátowyth keresztnevét tudjuk.
Scherer András egykorú feljegyzése; Album Oltardianum, id. h. 21. l.
Csak vártatva foghattak gyűléshez, mikor a mulatozásban «soknak költsége már elfogyott vala», s ezek hazaszállingóztak. A tárgyalások czélja békéltetés volt, mert a rendek belátták, hogy a tíz éves zavarnak és törvénytelenségnek valójában az urak közti egyenetlenség az oka. Elismerték ugyan, hogy a királyné minden alkalmat felhasznált a békesség megteremtésére, de mit ért az, ha csupán csak hetekig tartott, s némelyek annyira megfeledkeztek magukról, hogy fegyveresen rontottak be a királynéasszonyhoz, «ki maga és mások által békére inté őket.» És anynyira javíthatatlanok, hogy még «parancsára sem jöttek el», holott «mindig ők sértették meg» a határozatokat, melyeknek foganatja nem volt. Névszerint is kifakadtak Horváth Mihály és Csáky Mihály ellen, kiket a barát példaadás végett egyenesen meg akart öletni. Még a vásárhelyi gyűlésből beidézte őket a miért hatalmaskodtak, az ország szabadsága ellen gyalogosokat gyűjtöttek, illetve hamis híreket terjesztettek.* Bűnüket azonban a királyné «magára véve» megszabadítá őket a helytartó haragjától.* Egyébiránt ellene is volt panasz a váraiban szolgáló lengyel és olasz tisztek miatt.* Ezért országosan kérik, alkalmazzon váraiba kegyes ígérete szerint közülök, a nemzetből való tiszteket, s kanczellárául is olyat tegyen, a ki a magyar nyelvet érti s az ország jogait és szabadságait ismeri.
Erdélyi országgy. emlékek, I. k. 296. l.
Tinódi említi ügyüket, id. h. 17. l. Forgáchcsal együtt, habár a gyűlési végzésekben, (melyeknek eredeti példánya azonban ismeretlen) nincsen nyoma.
Lengyel volt pl. a gyalui várparancsnok, Leszczynski Pál, kinek Izabella 1547 márczius 22-ikén kiváltságot ad; Jakab, Kolozsvár tört., Oklevéltár II. k. 8. l.
Orvok kergetése, csalók büntetése és egyéb közigazgatási intézkedés foglalkoztatta még e gyűlést,* mely éppenséggel nem javította a helyzetet sőt még jobban kiélesíté az ellentétes viszonyok élét. Ez pedig egyenesen a barátnak irányult. Ő azonban nem sokat törődött vele, csak haladt a maga útján kitartással és szigorú következetességgel, a mint az ország érdekében valónak vélte. Nem tért tüstént vissza váradi székhelyére, hanem Izabellát Kolozsvártt hagyva,* egyelőre Tordáról és vidékéről vezette a kormányzást. De midőn a Szent-György napjára ide hirdetett országgyülést nem lehetett megtartani, mivel arra senki sem jött el, Fejérvárra ment* – rendet csinálni. Erélyesen kikelt a nemesek hanyagsága ellen, kik csak intrikálni tudnak, de a haza sorsával nem törődnek. Mikor pedig meghallotta, hogy Csáky Mihály egy pénteki napon nem tartott böjtöt; a hóhérral meztelenre vetkeztette s tele aggatván testét mindenféle vaddal (rókával, nyúllal és tyúkkal) mindenki megbotránykozására nekiuszította a vadászebeket, melyek a szegény embert csaknem halálra mardosták.* Ez embertelenségnek nagyobb oka is lehetett: a barát személyes gyűlölete és bosszúja Csáky ellen a ki protestánsokkal érintkezett. Sőt pénzzel segíté Heltai Gáspárt a kolozsvári tudós papot és könyvnyomtatót a biblia fordításában és kiadásában, a mi már javában folyt, és a királyné kegyes privilegiumával nemsokára meg is jelent.*
Erdélyi országgyűlési emlékek I. k. 256., 298. és 304. l.
A királyné még 1550 február 21-ikén is Kolozsvárról ír; nyugtája a nagyszebeni városi levéltárban.
Innen ír 1550 április 30-ikán; Kemény, Dipl. Trans. IV. k. 425. l. az Erdélyi múzeum könyvtárában.
Miles, Wuergengel, 43. l. Igaznak kell lennie, mert a jól értesült szász krónikás ezt közvetlenül a Batthyány holtteste meggyalázása után mondja el, a minek pedig okleveles bizonyítékát is adtuk.
Leírta Szabó Károly, id. m. I. k. 25. sz. a.
A barát e kíméletlensége vérig sérté Petrovicsot, kiről már a bécsi udvarban is tudták, hogy halálos ellenségévé vált* és ágyba dönté Izabellát, ki különben is betegeskedett az egész télen. Kolozsvárról visszatérőben jól érezte magát Tordán, hol az Aranyos áradása miatt sokáig nem mehetett tovább.* De Fejérvártt újra rosszúl lett, úgy hogy húsvét után kétszer is járt nála a szebeni patikus,* András mester (kit már rég ismert),* hogy Blandrata útasítása szerint decoctumokat és kenőcsöket készítsen neki. Lázt, hideglelést is kapott, s folyton sírt a helytartó és a temesi bán közti viszálykodás miatt, és attól való félelmében, hogy a török elfoglalja Erdélyt, ha letelik a Ferdinánddal kötött fegyverszünet ideje.* Ily állapotban az új pápa; III. Gyula leveléből merített vígaszt, melyben biztosítván atyai jóindulatáról, buzdítá, hogy hű maradjon a katholikus valláshoz és a Szentszék iránt, s királyi gyermekét méltó, kegyes nevelésben részesítse.*
Badoer Federigo velenczei követ jelentése a velenczei köztársasághoz Bécsből, 1550 május 27-ikén; a velenczei Museo civico kézirattárában: 2789. k. 387. l.
Csáky Mihály levele Tordáról, 1550 márczius 18-ikán; Verancsics összes munkái, VII. k. 52. l.
Haller Péter 1550-iki regestumában, márczius 1-je és április 20-ika alatt; a nagyszebeni városi levéltárban.
Már 1545 május havában járt a királynénál és a barátnál; Teutsch adata az id. szebeni naptárban, 41. l.
György barát követe beszélte Badoernek Bécsben, 1550 június 26-ikán; a velenczei id. k. 392. l.
Gyula pápa (a visszatérő Boglussich Ágoston barát által) Izabellához Rómából, 1550 márczius 9-ikén; a római Vatikáni levéltár «Minutae brevium» 55. k. 146. sz. a.
E közben, június elején megjöttek a portáról György barát szolgái, kikkel az adót beküldte, s jelentésük meghallgatására gyűlést hirdetett Tordára. Egyúttal azonban kikiáltatta a városban, hogy az ország minden hadakozó népe oda gyűljön Szent-Iván-nap előtti vasárnapra, az Aranyos mellé.* Erre azonban nem volt szükség, mert ellenfelei nem jelentek meg – s nem a királyné sem – és így csak közigazgatási intézkedésekkel foglalkoztak, mint pl. az egységes mérték elrendelésével, úgy, hogy a húst is most először kezdték súly szerint mérve árulni.* Hanem az oszladozó rendeket a királyné Enyeden marasztalta, s ott előadta nekik, miként akarja őt birodalmából az álnok barát kiűzni, hogy koldulni menjen egy idegen nemzethez. Petrovics, a ki «sok időtől fogva boszonkodott» rajta, felhányta a barátról, hogy az országos jövedelmekből összehalmozott kincstárból nemcsak semmit sem ad a királynénak vagy fiának, hanem még napról-napra apasztja udvartartása személyzetét. Már királyi méltóságát és asztalát sem tudja rangjához illően fentartani, holott ő mindent magára költ és sok lovast táplál udvarában az ország pénzén, hogy legyen kikre támaszkodnia veszély esetén. Pedig nyilvánvaló, hogy ő is csupán szolgája a királyfinak és anyjának, s azért mégis «csak éhel nem öli ez szegín királyné asszont. Az mit gyűjt király fia neve alatt, azt sem értjük hol tartja, házait, kit bir, nem tudjuk kinek tartják; ha holta tertínník, naponkind minden birodalmat és jövedelmet magának viszen.»* György barát még a szent koronát is olyan dugva tartotta, hogy annak helyét maga Izabella sem ismerte. «Ez féle szókkal indította Petrowyt királyné asszont kincstartó ellen». De ő a temesi bán gyakori szemrehányásait számba se vette és kincstartói állásáról nem akart leköszönni, még akkor sem, midőn a rendek ellenállásra határozták el magukat vele szemben. Ennek hírére a helytartó nagy sereggel váratlanul bejött a Szilágyból, de a királyné bezáratta előtte a várkaput, s a rendek sem fogadták. Nem akarták meghallgatni mentegetőzését, de nyíltan nem merték még megtámadni,* bár mindenki érezte, hogy a már ennyire jutott viszálynak békés elintézése nem lehet.
Báthory András kapitány Nádasdy Tamáshoz Báthorból, 1550 június 9-ikén; az orsz. levéltár Nádasdy-iratai közt.
Egykorú feljegyzések a brassói id. Quellen IV. k. 182. és 509. l.
* Somlyai Báthory András Nádasdy Tamásnak Meggyesről, 1550 szeptember 24-ikén; eredetije az orsz. levéltár Nádasdy-iratai közt.
Miles szász krónikás hozzáteszi még, a hagyomány szavaival: De a királyné egy jó barátja egy este rálőtt a kandalló előtt álló barátra, úgy hogy golyója elvitt egy darabkát a füléből.
A királyné ekkor Fejérvárra vonult* és felvette a küzdelmet a baráttal. Ez t. i. július elejére gyűlést rendelt Szász-Sebesre, de azon Izabella és hívei nem jelentek meg, hanem nyilvánosan kikiáltották árulónak, s egyúttal követséget küldtek ellene a portára. A jártas-keltes Szalánczy János dévai várkapitány indúlt be ismét hamarosan, hogy megelőzze a barát embereit. Ez sikerült is. Konstantinápolyban előadta a szultánnak, milyen hűséges alattvalója immár tíz év óta János király özvegye és fia, kiknek Petrovics és nyolcz főúr-társa megesküdött, hogy hűséges alattvalói lesznek a baráttal szemben, a ki mindent magának kaparított meg, alig adott a királynénak annyit, hogy megélhessen; a kincstárt pedig Rómába küldte. Kéri tehát elrendelni a barátnak, hogy adjon számadást sáfárkodásáról, s fenyítse meg a császár a kassai várparancsnokot is, (a ki elismerte, hogy Kassa a János király fia birodalmához tartozik) nehogy átengedje Ferdinándnak,* miként a barát Salmmal Bátorban elvégezte, hűséget esküdvén a római királynak.* E találkozásról még az év elején értesült a porta, de György barát ügyesen kimosta magát a gyanuból és igazi okául ravaszul azt adatta elé, hogy «Mikola gróf» Murány vára elfoglalása után Erdélybe akart csapni s ő éppen ezt akadályozta meg, mikor vele a közbéke felől alkudozott,* és Bátoron maga is fegyveresen jelent meg. A portát azonban – nehogy békeszegésnek tekintse – Ferdinánd világosította fel arról, hogy Murány nem is volt a János király fiáé;* de feledte, hogy ezzel aztán a barátnak okoz bajt.
Miles, Wuergengel, 42. l. és Ostermayer, id. h. 509. l., a ki határozottan írja, hogy a tordain kívül még más «etliche Landtäg gehalten worden, die Uneinigkeit zu stillen, aber nix ausgericht worden». V. ö. somlyai Báthory András id. levele adataival.
Izabella és fia k. n. levele a szultánhoz, Malvezzi portai követ másolatában 1550 október 7-iki leveléhez mellékelve; a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.
Somlyai Báthory András id. levelében.
György barát 1550 deczember 5-ikén írja ezt meg Gyulafejérvárról Rusztán basának; eredetije a bécsi állami levéltárban.
Ferdinánd 1550 május 27-ikén szólítja fel Bécsből Malvezzit annak kijelentésére, hogy azért vala kénytelen megostromolni Murány várát, mivel az Tornalyi Jakabé volt, de halálával egyik szolgája, Bozó Mátyás hatalmasul elfoglalta és többszöri rendeletére sem akarta átadni jogos örökösének, az elhunyt fiának: Jánosnak; eredetije ugyanott, a Turcica osztályban.
A királyné panaszára a szultán rögtön beküldte hozzá főtolmácsát Mahmud bejt. Július utolsó hetén érkezett meg Fejérvárra, mire Izabella sürgősen udvarába hívatta a rendeket. Hanem azokat a barát nem engedte el, csak 3–3 személyt minden nemzetből.* De a kerített városokból is jött négy-négy polgár.* A dragomán jólelkű és udvarias ember, azok közül való, kikkel, mint mondani szokás, lehet «okosan» beszélni. Folyékonyan tud németül, mert eredetileg keresztyén volt, egy bécsi szatócs fia,* s úgy került ifjú korában a törökökhöz. Megértvén tőle jövetele czélját, a királyné udvarába idézte a barátot is, de háromszori hívásra sem jövén, végre egy követét küldte be a rendek kilencz emberével. Ekkor felolvasták előtte Mahmud jelenlétében a szultán rendeletét, hogy a barát adja át a hivatalát Petrovicsnak; mire erős újvári várába zárkózott.* A «hatalmas török császár parancsolatja» valóságos jellemrajza a barátnak, Petrovicsék színeivel festve. A szultán három okból bízta Buda «oltalomba vételekor» György barátra a királynét és fiát. Mivel tudta, hogy János király szegény emberként vette magához, s így azt remélte tőle, hogy háládatos lesz érette fia iránt; hogy a barátok a világi dolgokat «megutálták volna és kezöket ez világi gyönyörűségökből kimosták volna,» s mint ilyen takarékos gyűjtő lesz, a ki mint tapasztalt «vén ember» jól gyűjtene a meghalt király fia erszényébe vagy szekrényébe, hogy mikor «felnevekednék és az fejedelemtől királylyá koronáztatnék,» lenne miből fizesse seregét és jutalmazza hűséges híveit.
Somlyai Báthory András id. jelentéséből.
Izabella meghívója Gyulafejérvárról, 1550 július 31-ikén; a beszterczei vármegyei levéltárban.
Herberstein írja róla (id. önéletírása 332. l.), hogy keresztneve Sebold volt és fia Jacoben von Pibrachnak, a mint tőle Budán jártában, 1541-ben megtudta.
Izabella és fia id. levele a szultánhoz.
A barát Buda alatt megesküdött volt a szultánnak «az bibliára és az ő körösztyén hitire», hogy híven szolgálja a királyfit, s most íme azt hallja róla a francziák királyától, hogy árulóvá lett, és «noha barát és alázatos ruhába barát módon jár», hitét megszegte s «rakva ördöggel», a gyűjtött kincset nem a királynénak adta, «hanem mind magának kapcsolta», vagy kiküldte Rómába, Velenczébe és Valencziába, az ország várait magának foglalta el, a nemeseket pedig «szép beszédével és pénzével» magához hitette; holott, ha már a császártól nem félt, «kellett volna félnie az hatalmas Úristentől, hogy az ő hitetlenségeiért és hitínek megszegéseiért az ő lölkét el ne vesztenéje». De még nagyobb bűne, «hogy titkon való tanácsot tartott» Ferdinánd emberével, hogy «valaminémű csalárdsággal az felséges királné asszont mind az ő fiával egyetembe Erdélországból kiküldenéje». Hogy azonban az ország el ne pusztuljon «egy hitván, lator áruló barát miatt», a szultán meghagyja a rendeknek, hogy közöttük ne tartsák, hanem vegyék fejét, avagy adják elevenen a királyfi kezébe.*
Legelőször kiadta Mahmud beszédét Podhraczky József 1855-ben: M. Tört. Tár, I. k. 240–242. l. Versben közli tartalmát Tinódi, id. h. 18–20. l.
Az ellene irányuló mozgalmat a barát úgy akarta ellensúlyozni, hogy Meggyesre hívta a rendeket, s beküldte a portára az ország 10,000 frtnyi adóját.* Ezt persze elfogadták, de mentegetőzésének nem adtak hitelt,* mert egyidejűleg a királyné is figyelmeztette a szultánt, ne higyjen a barát követei hazudozásainak, mivel «azok idegenek és nem is nemes emberek», sőt fogják el s küldjék hozzá őket.* Erre kérte Petrovicscsal együtt Mahmud dragomán által is, a ki augusztus közepén indúlt vissza urához.* Jelentése folytán a barát követeit csakugyan ki is kergették a városból, őt magát pedig a szultán letette hívatalából, s a helyébe kinevezett Petrovicsot szóval is megintette a hazatérő Szalánczy által, hogy igazságosan kormányozzon.* Ezalatt már az erdélyi nemesek is elismerték vezérökül, Bethlen Farkas bonyhai kastélyában, hová egy részük a fejérvári gyűlésből vonult. A temesi bánnak azt a változhatatlan hűségét akarták jutalmazni, melylyel tíz év óta szolgálta a királyfi ügyét. És ő e bízalomra méltó is volt, bár nem valami nagyratörő szellem, s beérte azzal, hogy a királyné helyzetét javítsa, tekintélyét emelje s az országot a barát keze és befolyása alól kiszabadítsa. Ezt bánsága rácz és oláh jobbágyaira támaszkodva vélte elérni, kikből most valami háromezret rendelt be Lugos és Karánsebes vidékéről. Ezekkel először is a barát alvinczi várát szállta meg, nemcsak mert szomszédságában feküdt Gyulafejérvárnak, hanem bosszúból is, mivel ezt most Pathócsy, a királynétól elpártolt magyarországi főúr védte. Inkább alkudozással, mint ágyúzással, szeptember közepén sikerült elfoglalnia a várkastélyt és védője elhagyván a barátot, 4 falkonynyal, 2 faltörő ágyúval, 600 lovassal és gyalogossal, 400 tűzérrel és 1000 lándzsásával átállott ismét a királynéhoz.* Egyidejűleg elfoglalták a vízaknai sókamarát,* majd Dévát és Branyicskát, a ráczság pedig felégette Csanád városát, s most a várát vívják, melynek megsegítéséért a kincstartó emberei éjjel-nappal járnak Salmhoz és Báthory Andráshoz. De azok nem mozdultak ki helyeikből, hanem felverték a kúnokat is és Szolnokon várkastélyt építtettek velük, «ugyanazon fából, a kit az törökök hordattak volt» oda;* nehogy a török észak felé is terjedjen. «Még ez kedig Petrowith triumphált ott benn», írja ez események kapcsán október elején Losonczy István Egerből.*
Ezt most Tinódi (id. h. 20. l.) szerint Dráva János és Bornemisza Gergely vitte be.
Malvezzi jelentése Ferdinándhoz Konstantinápolyból, 1550 szeptember 18-ikán, mely szerint a barát követe s a rendek két embere augusztus 29-ikén ért oda; a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.
Izabella és fia id. k. n. levele a szultánhoz; a barát két követe: Morgante János és Martin András, három szolgával.
Izabella Rusztán basához Gyulafejérvárról, 1550 augusztus 8-ikán és Petrovics ugyanonnan 16-ikáról a szultánnak; Malvezzi másolataiban a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.
Jonus bég, a szultán interprese Izabellának s külön Petrovicsnak Konstantinápolyból, 1550 szeptember 8-ikán; ugyanott. Valamint M. de Selve II. Henrik franczia királyhoz Velenczéből, 1550 november 3-ikán; Charričre, id. m. II. k. 126. l.
Izabella Szalánczy Jánoshoz Gyulafejérvárról, 1550 feria decima (?) proxima ante festum Natalis beatissime virginis Mariae; Malvezzi másolata, a bécsi állami levéltár Turcica osztályában. Továbbá somlyai Báthory András id. jelentése.
Izabella Gyulafejérvárról, 1550 szeptember 13-ikán ír erről és a vinczi kastély elestéről a szebeni tanácsnak, melytől Mikola Ferencz útján 8000 frtot kér; eredetije a nagyszebeni városi levéltárban 878 sz. a.
Kerthy Gergely Ugodról, 1550 február 26-ikáról; Magyar levelestár, I. k. 72. l.
Levelének eredetije Nádasdy Tamáshoz, a bécsi állami levéltárban. A szolnoki várépítést említi Ostermayer is, id. h. 510. l.
90. György barát czímere szamosújvári várkastélyán.*
György barátnak a szamosujvári vár (303. l.) belső udvarán levő Martinuzzi-ház falán látható czímerét dr. Temesváry János szamosujvári főgimnáziumi tanár eredeti fényképfelvétele után adjuk. Felirata a következő:
QVESIVIT PRESVL VIRTVTE GEORGIVS AMPLA
HEC ARMA ET TITVLOS · NATVS DE STIRPE CROATA ·
HIC VNICORNO VT CORVVM PREBERE ALIMENTA
CERNIS · SIC FIDE ET CVRIS VIGILANTIBVS APTVS
ASSIDVE REGI STVDVIT SERVIRE IOANNI · ET
POSVIT IMPENSIS LONGEVE HEC PREMIA FAME ·
· M · D · XL II ·
HEC ARMA ET TITVLOS · NATVS DE STIRPE CROATA ·
HIC VNICORNO VT CORVVM PREBERE ALIMENTA
CERNIS · SIC FIDE ET CVRIS VIGILANTIBVS APTVS
ASSIDVE REGI STVDVIT SERVIRE IOANNI · ET
POSVIT IMPENSIS LONGEVE HEC PREMIA FAME ·
· M · D · XL II ·
György barát elfogatása, «a mi nem kis dolog», vagy éppen vasraveretése, a mit Rusztán basa fővezér kívánt, ugyan még nem sikerült, de a szászok és székelyek tekintélyes része a királyné asszony hűségére tért.* Ezt úgy érte el, hogy «rút, szidalmas leveleket íratott riája» s hordoztatott szét az országban. Erre a «szászok újonnan esmét király fiának» esküvének, s a székelyek is megüzenték, hogy «ő Felsége küldjön hadnagyot, zászlót, dobot közikbe, s készek az barátra támadni». Ez ajánlatra a királyné Horváth Ferenczet küldte hozzájuk, de a barát két főemberüket (a két Mártonfit) megölette,* harmadikul meg Drávay Jánost, kit a szultánhoz küldött volt. A többieket meg, «kik ellent tartának vala, hogy fel ne keljenek és kincstartó mellé ne jöjjenek»; egy klastromba szorította s végre mind táborába hajtatta. Kevésbbé tartott a nemesség vele, mely megoszlott közte és Izabella közt; míg Kendy Ferencz és Bethlen Farkas «két közbe akarnának megmaradni», semlegesen. A királyné asszony törökkel, oláhokkal; ráczokkal fenyegette az országot, a Szent-Mihály-napi gyűlésén is, pedig már a bennlévő ráczok is elég «pusztaságot» tettek.* Sokat remélt Mircse havasalföldi vajda segítségétől is. Ez jól is fogott, mert itthon a sereggyűjtéssel nehezen boldogúlt. Havi két forintnyi zsoldra lovasember már alig akart felcsapni, s a két Pochay még három forintért sem tudott sokat összegyűjteni, mert a barát dobbal és fennszóval négy forintot ígérve verbuválja katonáit. Várait is erősíté, Belényes körül pedig 400 fegyverest gyűjtött, holott Izabella várai úgy kiürültek, hogy midőn Bornemisza Benedek és Mondolay Gáspár alig 60 lovassal Váradról Erdélybe indúlva Almás alatt elvonúlt, a vár őrsége nem merte megtámadni őket.* Apróbb sikereket azonban mégis csak jegyezhettek fel a királyné vitézei, kik itt is ott is csípkedték a barát csapatjait. Az pedig látva, hogy sem Báthory Andrástól nem kap segítséget, sem Salm gróftól,* Márton-napjáig terjedő fegyverszünetet óhajtott kötni Petrovics Péterrel.* Ez azonban nem jött létre, bármennyire remélte is a barát, hogy általa még idejében megszüntetheti az áldatlan testvérharczot. Csakhogy Ferdinánd most sem ragadhatta meg a jó alkalmat, mely kezére juttatná ugyan Erdélyt, hanem másfelől felidézné a török háborút, mivel az öt évi fegyverszünet még nem járt le. Ezért most is csak diplomácziai fogással élt, amennyiben október elején dr. Lang Jánost a lengyel királyhoz küldi, kérve, vegye reá anyjával Izabellát és Petrovicsot arra, hogy tegyék le a fegyvert, illetve adják át neki az országot.* Udvariasságból közölték is óhajtását a királynéval, de mire emberük hozzája jutott,* egész változott viszonyok közt találták.
Izabella Rusztán basához Gyulafejérvárról, 1550 szeptember 7-ikén; a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.
Mártonfi Andrást és Bálintot; Tinódi, id. h. 21. l.
Somlyai Báthory András és Losonczy István id. kiadatlan levelei alapján.
Pochay Gábor és Jakab, Izabellához Almás várából, 1550 szeptember 4-ikén; a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.
Ez mindössze 500 lovassal Egerben ült, holott tőle a barát a báthori egyezség gyors végrehajtását is várta; ugyanott. Báthoryhoz a barát Eödönffy Lászlót küldte segélyért György barát Salm Miklósnak Meggyesről, 1550 augusztus 18-ikán, kérve közbenjárását Ferdinándnál, hogy a mit Báthorban végeztek, Szent-Mihály-napig feltétlenül teljesítse; ugyanott.
Verancsics Antal Nádasdy Tamáshoz Egerből, 1550 október 26-ikán; eredetije az orsz. levéltár Nádasdy-iratai közt.
Ferdinánd útasítása 1550 október 4-ikén Lang számára; említve az id. Venetianische Depeschen vom Kaiserhofe II. k. 467. l. 4. jegyzetében.
Kowalski János cubiculariust küldik a lengyel udvarból 1550 deczember 12-ikén Izabellához, kinél már a nyáron is járt, augusztus 15-ikén küldve; a varsói főlevéltár udvari számadásai 156. kötetéből.
**
György barát meggyesi táborából szeptember elején Gyulafejérvárra húzódott, hogy körülzárolja. Saját hírharangja 24,000 főnyire növelte a maga seregének számát, kétezernyire apasztotta a Petrovicsét.* De felényinél nem volt több, ámbár így is sokszorosan felülmúlta a védőkét. Kitartásukat mutatja azonban, hogy közel hat hétig állották ki a várostromot. Ezzel az a czélja volt a kincstartónak, «hogy az király fiát kezibe vegye: szíp szóval, ha lehet,* ha szípen nem lehet, erővel is kivegye». Csakhogy ez nem sikerült, mivel a királyfit hűségesen megsegíté a szultán, kinek követe, Mahmud csausz mellette van; bár e segítség ára Becse és Becskerek vala, melyeket neki Petrovics átengedni ígért, és Csanádot is még mindíg vívják a ráczok. Félő, hogy «kikeletre» elvész az ország, ha a római király nem visel reá gondot,* hisz maga a temesi bán már is félig-meddig török, a mellett, hogy lutheránussá vált. Törökösen él, török ruhában jár és János Zsigmondot is úgy akarta nevelni, vagy legalább is azt hitték róla a bécsi udvarban.* Pedig ezt csak a látszat mutatta. Petrovics ép olyan jó keresztyén volt, mint a barát, de törökbarátságát a politikai helyzet és a szükség parancsolta. Ennek kényszere alatt azt is megüzenték a szultánnak, «hogy ha Török Bálintot elereszti, hát kincstartónak fejét béküldik portára, és annak felette az adót hatvanezer forintra telesítik».* Ezt ugyan Konstantinápolyban nem vették szószerint, de azért elrendelték a segítséget egyszerre két felől is. Keletről Mindszentek napján Illyés moldvai vajda tört be testvérével, Istvánnal Brassó felé Háromszékbe, iszonyút prédálva,* nyugatról meg egyidejüleg a Maroson, Lippa felől Khászim budai basa.*
Verancsics Antal Nádasdynak Egerről, 1550 október 12-ikén arról, hogy a barát 37 nap óta tartja körülfogva Gyulafejérvártt 16,000 lovassal és 8000 gyalogossal; Pray, Epistolae II. k. 213. l. és Verancsics összes munkái, VII. k. 132. l.
Pestyéni Gáspár is jelenti Enyedről 1550 október 18-ikán a szebeni tanácsnak, «quod conventio quaedam inter regi Isabellam et fratrem Georgium instituatur»; a nagyszebeni városi levéltárban, 548 sz. a.
Ez ügyben küldte a barát somlyai Báthory Andrást Salmhoz; Egerről, 1550 október 12-ikén Nádasdy Tamáshoz írt levele szerint az orsz. levéltárban, id. h.
Moresini és Badoer velenczei követek jelentése Augsburgból, 1550 november 6-ikáról; Venetianische Depeschen, II. k. 473. l. Ők említik azt is, hogy a barátnak csak 12,000 embere volt Gyulafejérvár alatt.
Somlyai Báthory András id. 1550 szeptember 24-iki levelében, melyben pár sorral alább írja a portáról vett hirt, hogy Török Bálint «Szent-János nyakavágása napja» után nemsokára halt meg, és György barát odaért követei temették el.
Egykorú szász krónikások feljegyzései az id. brassói Quellen IV. k. 8., 12. és 510. l.
Khâszim levelének kiadója nevét Kassunnak olvasta, a mibő1 aztán használói Kászont csináltak.
91. Keresztyén foglyok török kézben.*
A keresztyén foglyokat ábrázoló fametszetet (307. l.) Georgievits Bertalan «De afflictione, tam captivorum quam etiam sub Turcae tributo viventium Christianorum» cz. munkájának 1545-iki wormsi kiadása. A3 lapjáról, az Erdélyi múzeum könyvtárának példányáról adjuk, hol a fametszetnek következő aláírása van: Quomodo Christiani in bello a Turcis capti distrahantur.
Hanem ez a segély inkább megrémíté, mintsem megörvendeztette a királyné asszonyt. Rémültében ezért Szebenbe akart vonúlni, de mivel a szászok a barát tilalmával nem fogadták be,* hirtelen diódi várába menekült.* Itt fogadta a szászok küldöttségét, melynek könyörgésére Mahomed csauszt Illyére küldte a budai basa táborába, kérvén, kímélje meg Erdélyt a pusztulástól, s ne jöjjön be tovább, mert a három rend hűséget ígért a szultánnak és János király fiának. A basa hajlandó is visszavonulni, ha a rendek hat nap alatt felelnek, hogy átadnak-e minden várat és jövedelmet a királynénak, elszakadnak-e a baráttól, s hívek lévén a császár iránt, elismerik-e urokúl János király fiát, és rajta kívűl senki más idegent.* Erre szólítá fel a királyné asszony is a szászokat.* Ők nem is tagadták meg a hűséget, de viszont nem szakadhattak el a baráttól sem. Ezt őszintén megjelenték Izabellának is.* Hisz utóvégre még mindig a helytartó volt az erősebb, őt terhelte az ország megvédésének gondja, s e végből most általános hadfelkelést rendelt. Ősi szokás szerint véres kardot hordoztatott körűl, mire a szászok is megküldték csapatjaikat, maga Brassó 400 drabantot adván a haza védelmére.* Az íly módon 40,000 főnyire szaporodott seregével november 13-ikán lepte meg a barát a moldvai vajdát, úgy, hogy hadaiból ezernél több oláh, török és tatár maradt halva. Majd elfogták az oláhok hadnagyát is két zászlóval együtt. Ennek hírére a budai basa kivonúlt az országból, habár mintegy 8000 főnyi hadával már öt mérföldnyire volt a barátétól, kinek nagylaki vára körűl is táborozott egy része.* Sietett kitakarodni talán azért is, mivel egyik tisztjét, Feru agát a dévai vár alatt ölte meg és verte vissza enyingi Török János hunyadmegyei főispán,* míg Kendefi János a Vöröstoronyi kapun űzte ki a havasalföldi vajda betódult seregeit.*
Album Oltardianum, id. h. 18. l.
Izabella 1550 október 28-ikán még Gyulafejérvárról nyugtáz Meggyes városának 2000 frtot, melyet ezer gyalogosra adott; eredetije a nagyszebeni városi levéltárban. 537 sz. a.
Khâszim basa az erdélyi rendekhez 1550 november 2-ikán; első kiadása Trauschenfells, Deutsche Fundgrubennél: 18–19. l.
Izabella a szebeniekhez Diód várából, 1550 november 3-ikáról; ugyanott, 4. l.
A szebeni tanács november 15-ikén küld hozzá ez ügyben; a nagyszebeni id. 1550-iki számadási kötetben.
Ostermayer egykorú feljegyzése: id. h. 510–11. l.
Egy 1550 november 29-ikén Németországba hazaért szemtanú elbeszélése az egykorú «Newe Zeitung» cz. 1551-iki erfurti nyomtatványban, melynek czímlapját a Magyar Nemz. Múzeum könyvtárának ritka példányáról hasonmásban közöljük.
Kropf Lajos, A dévai török veszededelem 1550-ben: A Hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat 1899-iki X. Évkönyve, 57–64. l.
Kropf egykorú források alapján Castaldoról írt tanulmányában: Hadtörténelmi Közlemények, 1896. évf. 70–71. l.
92. Egykorú újságlap az 1550-iki erdélyi hadjáratról.*
Az 1550-iki erdélyi dahjáratról szóló (309. l.) egykorú német újságlap eredetijét a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtára őrzi.
Maga a barát a szász-sebesi táborban állott hadban.* Innen ment a fejérvári udvarba, midőn értesült róla, hogy a királyné asszony békülni hajlandó. Ez volt aztán a nagyobb, dicsőbb diadal, melyet vele szemben aratott, miután Izabellának be kellett látnia, hogy az országot most is az ő ügyessége, s buzgólkodása menté meg, a mi nélkül az ellenséges hadak oly hamar (három hét alatt) bizony nem takarodtak volna ki Erdélyből. A kibékülés a hónap végén történt. A béke jeléül megcsókolták egymást,* s a királyné és fia sírva fogadták el ismét az öreg barát szolgálatait, miután meggyőzte őket ártatlansága felől.* Még a Ferdinánddal megkezdett alkudozások folytatására nézve is megállapodott úgy velük,* mint a temesi bánnal, s egy hét múlva aztán Váradra indúlt, hogy püspöki palotájában töltse a karácsonyi ünnepeket és kipihenje a lezajlott félév izgalmait.
Onnan ír 1550 november 21-ikén Kolozsvár tanácsának; eredetije a M. Nemz. Múzeum levéltárában.
Ostermayer feljegyzése szerint (id. h. 511. l.) Szent-András napján.
György barát id. levele Gyulafejérvárról 1550 deczember 5-ikéről Rusztán basához.
Izabella megbízó-levele Gyulafejérvárról, 1550 deczember 7-ikéről az ecsedi Báthory Andráshoz küldott somlyai Báthory András és Boynichich György számára; eredetije a bécsi állami levéltárban.
