V.
V.
A reformatio elterjedése Erdélyben. Előzményei. Honter János brassói predikátor fellépése. A helytartó magatartása az új hittel szemben. A gyulafejérvári disputatio. Izabella Gyalun, Kolozsvártt, Fejérvártt, majd Szebenben. Újabb lemondási szándéka, melyet Wolski Márton terjeszt elő (1544-ben május havában) a speieri birodalmi gyűlésen. Kárpótlásúl most Oppeln és Ratibor birtokát ajánlják fel neki, de a terv ezúttal sem valósúlhat meg. Belügyek: György barátot a tordai országgyűlésen főbirónak is megválasztják, a királyné lépéseket tett a portán Maylád István és Török Bálint kibocsátása érdekében; s udvarába fogadja új orvosaként az olasz Blandrata Györgyöt.
NAGY érdeklődést és izgatottságot keltett a Péter-Pál napján megnyílt gyulafejérvári országgyűlésen az új vallás ügye, melyet a helytartó barát hozott felszínre, a fejérvári káptalan sürgetésére. Luther tanai az erdélyi szászok közt, deákok és kereskedők által mindjárt fellépése első éveiben elterjedtek. Ezért Szalkai László esztergomi érsek átokkal fenyegeti meg azokat, kik «a sátántól megszállva» eretnek-iratokat adnak-vesznek és olvasnak, II. Lajos király pedig (1523 május 2-ikán) jószágvesztés terhe alatt összetépni és elégetni rendelte az íly könyveket. E rendelet értelmében a szebeni nagy piaczon el is égettek egy csomó összeszedett iratot. De ez csak növelte a régi hitben kétkedők számát. S még félszázad múlva is élt amaz esemény tudata, hogy – mintha bosszú lenne – az égő könyvrakásból miként kapott fel a szél egy Luther-féle német zsoltárt, mely a temetőben éppen ünnepi körmenetet tartó érseki követ nyírott fejére esvén, úgy oda tapadt, hogy paptársai nem tudták lerántani, s a pap harmadnapra belehalt égési sebeibe.*
Teutsch, Geschichte der Siebenbürger Sachsen, III. kiadása, I. k. (Nagy-Szeben 1899.) 215–6. l.
A mohácsi veszedelem utáni idő és János király kora Erdélyben is kedvezett a reformáczió terjedésének, kivált a szászok közt, kik papjaikat (régi kiváltságaik alapján) maguk választák. Itt is, ott is kezdett «az Úristennek igéje villámlani»; nagy ellenzői voltak azonban Statilio, György barát és Frangepán érsek. Unszolásukra János király 1538 tavaszán Segesvárra hozatta a magyarországi részekből Szántai István mestert, az új hit terjesztőjét, hogy rögtön «megégetné minden törvény nélkül». De «a király eszes és istenfélő lévén, disputatiora engedé a dolgot», melynek folyamán felmentették, mert védekezésében nem találtak semmi izgatást, még abban az állításában sem, hogy «a barátok, papok dolga semmi nem egyéb, hanem csak fabula, emberi véleködés és hejába való csacsogás». Székely Adorján doktor püspöki helyettes és Kálmáncsehi Márton fejérvári «oskola-mester» voltak bírái,* a ki nemsokára protestáns hitre tért. János király halála után pedig fellép Honter János brassói prédikátor, hogy apostolává váljék az új vallásnak. Szóval és tettel, írással és könyvekkel működik s midőn Izabella királyné 1542-ben Erdélybe jött, a Barczaság megtérítésének munkája már úgyszólva be volt fejezve. Február havában kivetette az oltárt és képeket a brassói templomból, október 3-ikán «Isten nevében» megszüntette a misét* és két szín alatt kezdte osztani az úrvacsorát a hívőknek is, «miként azt Krisztus szavai rendelik.» Egyúttal «Reformatio ecclesiae Coronensis» czímen könyvecskét adott ki saját nyomdájában a sacramentumokról, melynek hatása most már (több kiadásban elterjedvén) Brassó város határain túl is érezhetővé vált.*
Heltai leirásából gróf Kemény József: Archiv für sieb. Landesk., II. k. (1855.) 116. l. és Fabritius Károly tanúlmánya ugyanott, új folyamú, 10. k. 247. l.
Az Album Oltardianum id. h. 13. l.
Wolf Theobald, Johannes Honterus der Apostel Ungarns, (Brassó, 1894.) 41–51. l.
77. Honter János.*
Honter János arczképét (249. l.) a brassói ág. ev. Főgimnázium könyvtárában őrzött régi fametszetről adjuk.
Mindenütt helyeselték a könyv igazságait és írója szándékát, melynek megvalósítására községekként kezdettek szervezkedni. Annál kevésbbé helyeselték a történteket a királyné és különösen György barát, kik ezért Hontert «könyvével együtt» a fejérvári országgyűlésre idézték,* hogy «adjon számot; miért csatlakozott a keresztyén – azaz új – vallás rendtartásához.» A brassói tanács nem bocsátotta el a mestert, mert félt a barát bosszújától, hisz még emlékezetben állott, miként küldött máglyára (feledésbe ment vallástörvények alapján) egy váradi egyházfit, «a ki egy pápista asszonyt arczúl csapa vala, csak azért, hogy egy kép előtt imádkoznék.»* Ezért csak a városbírót indították útnak, két tanácsosa, két pap és a káptalani kanonok kíséretében.* Ezek magukkal vitték Honter «Apologia reformationis» czímű védőiratát, melyet a gyűlésen Glatz Mátyás prédikátor adott elő, a rendek és a királyné előtt. Kijelenté, hogy a brassói mester, könyvecskéjével «senkit sem akart bántani, sem gyalázni, sem sérteni, hanem művét a hazai papok számára adta ki», köteles tisztelettel a hatalom, ő Felsége, a szent koronával megkoronázott Izabella királyné asszony, s az országnagyok iránt. Ártatlannak érzi magát társaival együtt a vádakkal szemben, mert ő nem izgatott, «csak Isten igéjét s Krisztus parancsát követte, s a mit ő tett, arra Istennek és felsőbbségének parancsa készté.» Semminek sem örülne úgy, mintha megérné, hogy Krisztus szétszórt juhai békességben együtt élnének az igaz katholikus egyház aklában, egy és ugyanazon hit és törvény szerint, miként ezt Szent-Pál is rendeli. De «vértanúk példája és a szentírás mutatják, hogy azon embereknek, kik az Isten igéjével ellentétbe jőnek, nem kell engedelmeskedni,» különösen hit és vallás dolgában. S midőn ő, a visszaélések láttára, tollat ragadt, s rámutatva más államok és városok példájára, ismerteté az új tant, a keresztséget, a misét és úrvacsorát, utalva a betegápolásra, árvák és szegények istápolására, iskolák és könyvtárak létesítésére, «nem volt más czélja, mint hogy e zaklatott és sanyarúságos időkben előmozdítsa a közegyetértést s a vallás megtartásában beállható zavart és rendetlenséget elhárítsa.»*
Izabella királyné meghivója és salvus conductusa a fejérvári vallási disputatiora hívottak számára Gyulafejérvárról, 1543 június 6-ikáról és György baráté 7-ikéről; Fabritius Károly, Urkundenbuch zur Geschichte des Kisder Kapitels, (Nagyszeben, 1875.) 263–4. l.
Pethő Gergely magyar krónikája, 249. l.
Az egykorú szász krónikások közűl említi és 1543-ra teszi a fejérvári vallási vitát Massa Simon, Benckner Pál és Ostermayer; a brassói id. Quellen, IV. k. 78, 181. és 504. l.
Szilágyi nyomán az Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 113–115. l és Wolf, id. m. 54–57. l.
78. Honter Reformácziójának czímlapja.*
Honter «Reformatio Ecclesiae Coronensis» czímű munkája, melynek czímlapját eredeti nagyságban mutatjuk be (251. l.) a segesvári ág. ev. Főgimnázium könyvtárában őriztetik.
Történeti fontosságú, «a konstanczira és wormsira» emlékeztető jelenet következett ezután. György barát erélyes megtorlást követelt, de a királyné tanácsosai (Batthyány Orbán, Csáky Mihály, Adorján kolozsi főesperes* és Petrovics) ajánlatára vallási vitatkozást rendelt el a brassói küldöttek és a vádló fejérvári káptalan tagjai közt, a milyet Augsburgban tartottak a wittenbergi tanárok. S a vádlottak oly férfiassággal és hatással czáfolták a Szentírásból a káptalan állításait, hogy az országgyűlés felmentette őket, sőt a hallgatók közűl sokan áttértek a lutheránus hitre. A brassói követeket éjjel ismét az udvarba hívatták, de sem ígéretek, sem fenyegetések nem tudták őket lefegyverezni. Bántatlanúl térhettek haza, hisz Izabella, a barát s az egész ország érdeke kívánta a szászokkal való jó egyetértést és uniót. A követek magukkal vitték ugyan a tanács számára a királyné rendeletét, «nehogy újítást fogadjanak be a vallásba»;* de ez csak írott malaszt maradt. Mert már a következő évben követséget küldenek a királynéhoz «az egyház megvédése ügyében»,* s a Szent-Katalin napján tartott szebeni gyűlésen egyidejüleg az összes szász városok áttérnek egy egyetemlegesen «a Mindenható kegyelmével» az új hitre.*
Így nevezi Izabella 1543 január 3-ikán, írt gyalui oklevelében; eredetije a nagy-szebeni városi levéltárban, 821. sz. a.
Izabella rendelete a brassói tanácshoz Gyulafejérvárról, 1543 július 7-éről; a brassói városi levéltárban, 1272. sz. a.
Szilágyi, id. h. 115–6. l. és Wolf, id. m. 57. és 167. l.
Album Oltardianum, id. h. 14. l. és Wolf, id. m. 60. l.
A fejérvári vallási vita, illetve az országgyűlés berekesztése után a királyné Szebenbe küldte főlovászmesterét, Márgay Menyhártot,* s mikor az onnan megtért a városi tanács 24 igáslovával,* július közepén megindúlt gyalui várába,* melyet első látogatása óta nagyon megkedvelt: csendjéért, s vadászatra kínálkozó közeli havasaiért. Nehány napot útközben Kolozsvártt is időzött,* s onnat kocsikázott ki Gyalura. Itt fogadta Literati Imrét, a ki társaival a szultán részére szállítandó élelmiszerek fejében a szebeniekre kivetett ezer forint egy részét hozta meg,* majd a szultántól visszatérő Szalánczyt, a nagyúr amaz üzenetével, hogy újabb elemózsiát és ajándékot vár. Csauszok is jöttek utána, nehogy elodázzák a dolgot. Így a királyné augusztus ötödikére hirtelen gyűlést rendelt, majd folytatta a székelyekkel 16-ikán, adót és ajándékot kérve valamennyi rendtől Szent-Mihály napjára, «hogy az ország fennmaradhasson.»* Jött is a sok szép szarvasmarha, mit a székelyek «ökörsütés» nevű adójukban voltak kötelesek adni,* a szebbnél-szebb drága kupa és serleg naponta a szászoktól, hogy a török Moloch torkát betömhessék, s folyt a pénz, hogy az országos költségeket fedezhessék.* Kellett is, mert Péter moldvai vajda újra becsapott a radnai szoroson szeptember közepén az országba, nemcsak rabolni, hanem, hogy fegyverrel szerezze vissza azt a két várát, melyért már évek óta tárgyalt eredménytelenül az erdélyiekkel. Ferencz napján (október 4-ikén) fogta körül és kezdte ostromolni a Deés melletti Csicsó várát. Nagy Kristóf erősen védte, a míg György barát Bánk Pállal, újvári kapitányával felmenté Küküllővárával együtt, s elüzé alóla a moldvaiakat.* Hanem azért alkudozni kezdett a vajdával, a ki újra azzal fenyegetőzött, hogy betör. S mivel Zsigmond király is azt ajánlta Izabellának, hogy legjobb lesz, ha visszaadják a várat,* vissza is adták a következő év tavaszán, június havában. De előbb leromboltatta, «eltöreté az ország» s csak «a tartományát» adta meg az öreg vajdának,* a ki fenyegetéséhez képest csakugyan betört – utóljára – Erdélybe, melyet annyi éven át zaklatott és pusztított.
Így nevezi: magister agazonum-nak Gyulafejérvárról, 1544 július 10-iki levelében; eredetije a nagy-szebeni városi levéltárban, 857 sz. a.
A nagy-szebeni városi levéltár 1543-iki Prothocollon-ja szerint Márgay 8-ikán ér Szebenbe s a lovakat 11-ikén küldik; a város fél hóra bérelte ki őket a polgároktól, fizetvén 36 frtot.
Izabella utolsó oklevele Fejérvárról ez időből 1543 július 10-ikéről (nem 16-ikáról!) való; Tört. Tár, 1893. évf. 305. l.
A szebeniek t. i. július 15-ikén Kolozsvárra küldenek a királynéhoz; a nagyszebeni városi levéltár id. 1543-iki számadási könyvéből.
Ugyanott, július 20. és 28-iki tétel alatt, mely 424 forintról szól.
Izabella meghívója Gyaluról 1543 augusztus 2-ikán; Erdélyi országgyülési emlékek, I. k. 182. l.
Ezt a székelyek a gyalui gyülés után, Szent-Bertalan napján adták; Tört. Tár 1880. évf. 638. l.
A nagyszebeni id. 1543-iki Prothocollon szerint augusztus 14-én kupákat, 29-én 1272 frtot küldenek a 3000 frtnyi adó hátrálékául. Szeptember 8-ikán és 17-ikén meg a királybírót és Byrkner Andrást küldik Izabellához; Hurmuzaki, Documente XI. k. 858. l. Közben, szeptember 1-jén is 445 frt subsidium-pénzt kap a szebeniektől; nyugtája a nagyszebeni városi levéltárban, 832. sz. a.
Jorga, Documente, XL. l. és Drágfy Gáspár tudósítása Erdődről, 1543 október 6-ikán; a bécsi állami levéltárban.
Zsigmond király Izabellának Wielawiesről, 1543 deczember 20-ikán; a krakói id. 281. k. 497. l.
A Székely krónika feljegyzése; Tört. Tár, 1880. évf. 638. l. és Hurmuzaki, Documente XI. k. 859. l.
Gyaluról a királyné asszony deczember elején* Gyulafejérvárra költözködött, hol a karácsonyt is töltötte.* Eleinte úgy tervezte, hogy ígérete szerint személyesen elmegy a Szent-András előtt megnyílt székelyvásárhelyi országgyűlésre; de váratlan baj érte,* s így csak a barátot küldhette maga helyett tanácsosaival.
Utolsó ez évi oklevele Gyaluról, 1543 november 25-ikéről dévai várnagya, hunyadi Literati Péter számára; a nagyszebeni városi levéltárban, 837 sz. a.
Karácsony napján Gyulafejérvárról ír ugyancsak neki; u. ott, 839. sz. a.
Erre czéloz 1543 november 8-iki meghívójában kétszer is: Sed cum dei optimi maximique flagellum modo ad nos sit im positum... quo nos quoque et hoc flagello deo volente interim eliberaturi; Erdélyi országgyülési emlékek, I. k. 182–3. l.
Ünnepekre most is megjött a lengyel király szokott követe, hogy leányának boldog újévet kívánjon és sorsáról tájékozódjék. Udvarában érte ezúttal a helytartót is az 1544-iki újév, de aztán gyors elhatározással felkerekedve Szebenbe indúltak. Január 14-ikén vonult be a királyné a szászok legfontosabb városába, melynek tanácsa Byrkner András székbírót és Pellio Ágostont küldte elibe. Kíséretében volt a főbbek közűl György barát, Kendy Ferencz, Horváth György s a lengyel követ, a kik egy-egy hordó bort kaptak a magistratustól, míg Izabella asztalára három hordóval küldtek fehér és vörös bort.* A kapunál Haller Péter polgármester fogadta a királynét, de csak akkor ereszté be, midőn meggyőződött róla, hogy katonaság nélkül jött. És a barát a királynét tél közepén talán azzal a szándékkal hozta ide, hogy tekintélyével ellensúlyozza s fojtsa el azokat a törekvéseket, melyek az új hittel a régit már-már kiszorították a templomokból s az emberek lelkéből. De nem sikerült, pedig két hetet töltöttek itt, tárgyalva és alkudozva. A szászoknak sok pénzébe került ez a mulatság, hisz még a lengyel követet is megajándékozták, sőt általa öt kupát küldenek a tavaly megkoronázott «új» lengyel királyné számára is.* Izabella is több mint 4000 frtnyi adót nyugtáz a hónap végén* s azzal felkerekedvén, február elején már ismét Gyulafejérvárról ír.*
A nagyszebeni városi levéltár 1544-iki Prothocollonja adatai szerint. A 3 hordó bor ára 44 frt volt; a szolgák borravalót kaptak, mit akkor «abrakbor»-nak neveztek.
Ez öt kupa ára 308 frt, a lengyel követé 21 frt. Egy másik tétel szerint pedig 318 frtot 40 dénárt költenek a királyné ellátására; ugyanott.
Izabella nyugtája 4050 frtról Szebenből, 1544 január 29-ikén; eredetije a nagyszebeni városi levéltárban, 845 sz. a.
Megbízólevele Gyulafejérvárról,1544 február 4-ikén; eredetije ritka gyűrűs pecsétjével megerősítve, u. ott, 844 sz. a.
Nagy-Szeben.
(Cserna Károly eredeti rajza)*
Nagy-Szeben látképét (254. l.) természet után rajzolta Cserna Károly.
Víg élet folyt így a télen a fejérvári udvarban, mert a királyné – most először – szüleitől is kapott pénzt, ezer lengyel forintot, a mit egyik udvarnoka, Lassocki Péter hozott február folyamán.* A hónap végén, húshagyó keddre lakodalom is volt, mert a királyné adta férjhez egyik udvarhölgy-leányát s az ilyen kiházasítások különös gondját képezték XVI-ik századi fejedelemnőknek. Az esküvőre természetesen a szászok küldenek Szebenbő1 (adó fejében) halat, gyertyát, zsemlét, sőt még lakodalmi edényeket is, az új párnak pedig egy kelyhet s egy felnyergelt török paripát.* Megküldték egy hét múlva a János Zsigmondnak még Szebenben ígért szép kis hintót is,* miként előbb Lippára jövetelekor két falóval és kopjákkal kedveskedtek neki.* Az immár negyedik évében járó értelmes gyermek ezentúl hát naphosszat kocsikázhatott. Néha aztán kezébe adták a gyeplőt, mintha maga hajtana, vagy mellé ült a királyné is, kit gyermekének öröme egészen boldoggá tett. Ilyenkor mások is a királyfi boldogságáról és jövőjéről beszéltek, pedig az ugyancsak kétes és csalóka volt. Anyja bízott legkevésbbé benne. A női nem bátortalanságával aggódott érette a török miatt, a ki csak az elmúlt év őszén is újabb hódításokat tett a Dunántúl. Hisz egymásután foglalta el Pécset, Esztergomot és Székesfejérvárt, melynek bíráját és számos polgárát a szultán megölette, «azon ürügy alatt, hogy Izabella királynétól ok nélkül Ferdinándhoz pártoltak.»* S a mi lelkének különösen fájt, az volt, hogy a török kifosztván a székesegyházat, «felverte a királyok koporsóit,» és «János király testét kivetvén, a városi bírónak adatá, hogy másutt temettetné el, mivelhogy – úgymond Achmed basa – Magyarországban Szulejmán parancsolt, János a több királyok közibe ne számláltassék.»* Csoda-e, ha a királyné most attól félt, hogy az idén Erdély kerül sorra. Ezért ismét emberét járatta szüleihez, hogy vitessék el mielőbb biztosabb helyre.* Ezt ők most sem tehették, a Ferdinánddal kötött állami szerződések megsértése nélkül. De éppen udvarukban tartózkodott a római király megbízásából promnitzi Boldizsár boroszlói püspök és Zabka György csehországi vice-kanczellár, kikkel Zsigmond király azt a közvetítő módot vetette fel, hogy a szepességi herczegség helyett adják leányának az oppelni fejedelemséget, mely különben is határos Lengyelországgal. Az eszme tetszett Izabellának, s magának a barátnak is, úgy hogy húsvétnapján útnak is indítottak e tárgyban egy követet a gyulafejérvári udvarból.*
A beküldött 1000 l. frt 627 magyar aranyforinttal ért fel; egykorú feljegyzés a varsói főlevéltár udvari számadásai 117. kötetében.
A szebeni tanács mindezt 1544 február 22–25-ike közt küldi «ad nuptias reginalis Maiestatis» Fejérvárra; a nagy-szebeni 1544-iki számadási kötetben.
A márczius 5-ikén küldött kis kocsi 7 frtba került; u. ott.
Teutsch adata a n.-szebeni «Sächsischer Hausfreund» cz. naptár 1860-iki évf. 41. l.
Rónai Horváth Jenő, Magyar hadi krónika, II. k. (Budapest, 1897.) 42. l.
Pethő Gergely krónikája, 248–9. l.
Werner írja meg ezt a Krakóból vett hírt Ferdinándnak Eperjesről, 1544 április 7-ikén; a bécsi állami levéltárban.
Izabella Ferdinándhoz Gyulafejérvárról, 1544 április 13-ikán; u. ott.
79. Izabella királyné gyűrűpecsétje.*
Izabella királyné gyűrűpecsétjét (255. l.) Budáról, 1539 márczius 20-iki (az 57. Laphoz hasonmásban mellékelt) leveléről adjuk; e pecsétjét azonban nagyon ritkán használta, s mindössze két levelén találkoztunk vele. Kövére a lengyel czímer és fölé e négy betű van vésve: YRPN – Olvasása: Ysabella Regina Poloniae Nata.
Wolski Márton, a királyné biztosa, útasítása szerint Speierig ment Ferdinánd elibe, a ki oda bátyjához, a birodalmi gyűlésre május közepén érkezett. Itt terjeszté elő, a következőkben, küldetését. A magas porta Erdélyt teljes birtokjoggal ruházta át Izabella királynéra és fiára, sőt megengedte, hogy szükség esetén seregeket gyűjthessen Lengyelországban. De ő ragaszkodik a néhai urával kötött szerződéshez, ha nyugodt megélhetését lehetővé teszik, addig is, míg az említett egyezség pontjait teljesíthetik. Ezért kívánja Oppeln, Ratibor és Glogau sléziai herczegségeket, melyeknek jövedelmét csupán Trencséné és Késmárké is felülmúlja, holott János király patrimoniumához több, mint 70 vár és város tartozik. Ezt mindenesetre könnyebb lenne teljesíteni Ferdinándnak, mint a váradi béke feltételeit, mivel János király örökségét a törökök, vagy egyes magyar urak foglalták el, s így azokat nehezen szerezheti vissza. Szepesvára nem kell Izabellának, mivel jövedelme «századrészét» sem teszi ki János király örökének, és évről-évre kevesbedik; holott a római király Erdélyt kapná, melynek jövedelmét a török elleni harczra fordíthatná.*
Wolski beszéde Izabella nevében 1544 május havában a speieri birodalmi gyűlésen; egykorú másolatokban az ilyvói id. 174. k. 91. l. és teljesebben a krakói hg. Czartoryski-múzeum kézirattára 283. k. 183–192. l. V. ö. Bielski Márton, Kronika Polska, (1856-iki kiadás) 1091. l., hol a császár válaszáról is szó van.
A követ előterjesztésére a két uralkodó a birodalmi gyűlés június 2-iki ülésén felelt. Mindenekelőtt dícsérték Izabella királyné elhatározását, hogy atyjával egyetértve át akarja adni nekik Erdélyt, nehogy az ellenség kezére jusson. Jóindúlatukról meggyőződhetett, midőn a Serédi útján kötött egyezségben, kötelezettségét Ferdinánd két év alatt ígérte teljesíteni, tavaly pedig a prágai tárgyalások folyamán megengedte, hogy további halasztásig Erdélyben maradhasson, míg az újabb alkudozások befejeztetnek. A mi a kívánt sléziai herczegségeket illeti, azok most zálogjogon hosszú időre le vannak kötve, s a franczia és török háború is annyira elfoglalja mindkét uralkodót, hogy a kiváltásukra irányúló tárgyalások megkezdését békésebb időre kell halasztani. Maradjon tehát a királyné nyúgodtan Erdélyben, a török fönhatósága alatt, míg jövő tavaszon felmenthetik az országot a félhold uralma alól, s visszaadhatják fiának atyai örökségét.*
Responsum a Carolo Caesare et a Ferdinando rege Romanorum datum Martino Wolski, nuntio Isabellae reginae Hungariae Spirae in comitiis 2. Junii 1544; u. o. 193–8. l.
Zsigmond király mint kedvezőt küldte meg e választ július közepén leányának.* De annál kevésbbé elégíté ki az őt. Hisz Izabella azt remélte, hogy Ferdinánd kapva-kap az alkalmon, mely neki Erdélyt kezére juttatja, s most csalódva kellett éreznie, hogy a római király a sléziai herczegségekkel is ép oly kevéssé rendelkezik, mint a szepességivel. Pedig ezúttal erősen reménykedett és készülődött, s a közben lefolyt eseményekben és állami ügyekben is azt hitte utóljára vesz részt. Június elején Enyeden tartózkodik* egy nap, abból az alkalomból, hogy a tordai országgyűlésre sietett. Mivel azonban kevesen jelentek meg, augusztus elsejére hívta ismét össze a rendeket, ugyancsak Tordára.
Zsigmond Izabellához Brzezczről, 1544 július 16-ikán; u. ott, «Teka Naruszevicza», 61. k. 63. sz. a.
Izabella nyugtája 32 frtnyi adóhátrálékról Enyedről, 1544 június 6-ikán; a beszterczei városi levéltárban.
Ez most «generalis congregatio» vala és olyan, melyen először jelentek meg a «Részek» követei is, a Tisza vidékéről, hogy együttesen tárgyaljanak az erdélyi testvérekkel. Tíz napig tartott e nevezetes gyűlés, melyen résztvett a főurak közül: György barát, Barobási János «csanádi, s az üresedésben lévő gyulafejérvári püspökség püspöke,» Petrovics Péter, eperjesi Pathócsy Ferencz, Báthory György, Losonczi Antal, Kendy Ferencz, Bethlen Farkas, somlyai Báthory András, Homonnai Antal, Csáky Mihály és Demeter s más.* Ezekre azért volt szükség, hogy az Erdély és a Részek közti kapcsolatot szorosabbá tegyék, mert a királyné ebben látta az ország fenmaradásának biztosítékát, a mióta meggyőződött, hogy Erdélyből nem távozhatik el. E szorosabb egyesülés létesítése, gondos előkészülettel sikerült is a barátnak, a ki most mintegy jutalmúl a kormányzói czímet óhajtotta magának, «melyet hajdan Hunyadi János viselt». De ez nagy vitát szült. Maga a királyné Pathócsyt óhajtotta s ajánlta, ki már zászlóval és katonákkal jött be elfoglalni hivatalát. Ám a barát megbuktatta, s keresztűlvitte, hogy őt magát válaszszák meg a rendek főbírónak, eddigi helytartói rangja mellé. Le is tette a gyűlés végén az esküt a királyné asszonynak, a kit külön oklevélben is biztosított odaadó hűségéről. Ebben, hálásan elismervén, hogy Izabella meghagyta őt minden méltóságában, melyet János királytól nyert és alatta élvezett, viszont «becsületére, emberségére és tiszta lelkiismeretére» fogadta és ígérte, hogy a királynénak és fiának mindig hűséges és «szófogadó» szolgája leszen, becsületesen fogja gondozni összes jövedelmeit, kivéve a szászok Márton-napi adóját – melylyel nem fog törődni, mivel azt az elhunyt király a királyné asszony saját használatára rendelte. Ő felségéről állása és méltósága szerint udvarával együtt illően gondoskodik. Udvari leányait és matronáit, valamint többi szolgáit illő ruházattal és fizetéssel látja el. Váraiban a királynénak és fiának felesküdt várnagyokat és tiszteket fog tartani, s azokat ő Felsége tudta nélkül nem csereberéli. E várak jövedelmét a királynénak fogja tisztességgel beszolgálni, levonva belőlük a várak fentartására szükséges összegeket. Jövedelmeiről ő Felsége és tanácsosai felszólítására bármikor igaz számadást ad. A királyné kívánságára összes ráruházott hivataláról lemond. Váradon és Kassán lévő várnagyait és tisztjeit kötelezi, hogy ő Felségeik iránti hűséggel szolgálják; ha pedig előbb találna meghalni, említett várait a királynénak és fiának haladéktalanul átadják.*
E névsor, kiegészítve e szavakkal «et aliis multis praesentibus» és «Thordae, nono die praescriptae congregationis» dátummal az 1544 augusztus 1-jén kezdődött tordai országgyűlés határozatainak privilegialis alakban kiállított és Izabella aláírásával és pecsétjével megerősített eredeti példányán fordúl elő; mely némely tekintetben eltér az Erdélyi országgyűlési emlékek I. k. 188–190. lapján közölt nagyszebeni példány szövegétől. (Eredetije a bécsi állami levéltár «Oklevelek» osztályában.)
György barát k. n. kötelezvényének moszkvai másolata; a M. Tud. Akadémia történelmi bizottsága gyűjteményében. Hogy ez írat mostanra (s nem 1542-re) vonatkozik, mutatja az is, hogy pontjai egészen megegyeznek az 1544-iki tordai országgyűlési határozatokkal.
80. Pathócsy Ferencz aláírása.*
Pathócsy Ferencz aláírását (258. l.) 1550-ből Dobay János gyulai nyomda-tulajdonos metszetéről adjuk.
A rendek határozata folytán a barát tehát mindenható vezetője, úgyszólva kormányzója lett a Részekkel egyesített Erdélynak. És ő meg lehetett elégedve az eredménynyel, mert «az ország, melyben négy év előtt ő volt a legnépszerütlenebb ember, eszének, politikájának, erélyének igazságot szolgáltatott».*
Szilágyi szavai: Erdély országgyűlési emlékek, I. k. 124. l.
A királyné e gyűlésről visszament Gyulafejérvárra, honnan Lengyelországba küldte Verancsics Mihályt, hogy szüleinek jelentést tegyen ez újabb országos eseményekről, és onnan azután biztos kereskedők társaságában Prágán és Bécsen át Velenczébe menjen vásárolni.* Bátyja, a fejérvári prépost látta el ajánló levelekkel mindkét helyre;* ámbár ő maga kegyvesztetten távozott nemsokára az udvarból. Ez t. i. a míly tanúlt, okos ember volt, ép oly ledér, megbotránykoztató életet folytatott már évek óta. Igaz, hogy nem volt felszentelt, áldozó pap, de életmódja s folytonos botlásai láttára György barát lefoglalta papi javadalmait. Mikor pedig Szebenből (hová betegen és lehangoltan húzódott) engedélyt kért a királynétól, hogy ismét udvarába jöhessen, azt felelte neki udvariasan olasz nyelven, hogy éppen javítják a palotáját és termeit, s maga is kénytelen egy időre más helyre távozni.* Pedig Izabella az év egész hátralévő részét itt tölté, kivéve, hogy október második felében átrándúlt Szász-Sebesre, s meghált ugyanabban a házban és szobában, melyben ura négy évvel azelőtt meghalt. Itt kereste fel szebeni kereskedője is, Nyírő János,* mindenféle őszi portékával, a miből egy csomót vásárolt, természetesen hitelbe, illetve úgy, hogy kifizette a városi tanács Márton-napi köteles adóösszegéből. Ezzel különben az idén nagyon hátrálékban maradtak a szászok, s többször kértek halasztást,* a miért néha hallal, borral, serlegekkel kedveskedtek is a királynénak.* Ezért – a mit még eddig nem tett – kénytelen volt a tavaszon 1200 forintnyi kölcsönt venni tőlük, mert másként még kocsisait sem tudta volna ruházni.* És aggasztó volt az a körülmény is, hogy a székelyek, régi kiváltságaikra hívatkozva, egyáltalán nem akartak adózni, ámbár az unió őket is kötelezte a közös teherviselésre.
Izabella útlevele számára Gyulafejérvárról, 1544 augusztus 17-ikéről és 20-ikáról; Verancsics összes munkái, I. k. 345–7. l.
Verancsics Antal öcscse távozásakor 1544 augusztus 20-ikán tíz ajánló levelet ír számára barátjaihoz; Összes munkái, VI. k. 170–182. l.
Izabella Verancsicshoz Gyulafejérvárról, 1544 november 12-ikén; Verancsics összes munkái, I. k. 348. l.
Izabella rendelete érdekében Szász-Sebesről 1544 október 20-ikáról; a nagyszebeni városi levéltárban.
Így küldik 1544 április 28-ikán Pilgram Mártont Szebenből a királynéhoz, 3000 frtnyi adó ügyében; ugyanott.
Így pl. április 7-ikén, június 7-ikén és 16-ikán, midőn kupákat, és 32 hordó bort küldenek, 352 frt értékben; ugyanott.
Izabella a szebeni tanácshoz Gyulafejérvárról, 1544 április 29-ikén és május 14-ikén; ugyanott, 851 és 855 sz. a.
Ez apró, úgyszólva házi gondok mellett országosabb eseményként tűnt ki az, hogy a királyné a baráttal együtt a nemzet két rabja: Maylád és Török kiszabadítására szeptember végén követeket küldött a portára;* de ezúttal is eredménytelenül. November elején meg Károly császár indította be egyik titkárát Weltwyck Gellértet a székelyekhez,* hogy azokat engedelmességre intse; de az csak Bécsig jött, s ott sem végzett semmit a török ellen tervezett hadjárat ügyében. Végül, ekkoriban jutott Izabella királyné udvarába, új orvosaként, a fiatal, 28 éves saluzzoi olasz Blandrata György,* kinek később oly nagy szerep jutott az ő, s főleg fia történetében.
Puecham Boldizsár tudósítja erről Ferdinándot Konstantinápolyból 1544 október 11-ikén, midőn a követekkel találkozott; eredetije (tévedésből 1545-iki íratok közt) a bécsi állami levéltárban.
Károly császár a székelyekhez Brüsszelből, 1544 november 8-ikán; u. ott.
Blandrata vallomásából, a vatikáni levéltár angyalvári id. k. 288. l.
