IV.
IV.
Az (1543-ik) újév elején Bornemisza Pál tárgyalt előbb a helytartó-baráttal Váradon, majd a királynéval Gyalun, anélkül, hogy távozásra birhatták volna. Krakóban járt biztosok sem végeztek semmit, sőt a kolozsvári országgyűlésen a királyné, hatalmi köre szélesbítését is biztosítá magának. Gyulafejérvárra költözködvén ismét, Izabella országos ügyekkel foglalkozott. Majd Verancsicsot fényes követséggel öcscse, Zsigmond Ágost ifjabb lengyel király esküvőjére küldi, honnan Prágába is elment Ferdinándhoz. Aztán megküldi az első portai adót, s közben, változatosság kedveért pompás mulatságot rendeznek, melyen a királyné György baráttal is tánczolt.
HOGY Izabellával Serédi semmit sem végezhetett, leginkább annak tulajdonítá, hogy tanácsosaival együtt szülei, s főleg Bona királyné befolyása alatt áll. Ezek ugyanis szemrehányást tettek leányuknak, hogy a szerződés aláírásakor oly kevéssel megelégedett, s most többet akartak «kicsikarni» Ferdinándtól. Pedig Serédi úgy tapasztalta, hogy a székelyek és szászok is hajlandók meghódolni a római királynak, a mint arra való embere közzéjük érkezik.* S ne higyjen a király annak a kifogásnak sem, hogy Izabella a török beütéstől való félelmében nem akar Erdélyből távozni. Hisz a töröknek más dolga van; nem fogja hadsereg nélkül hagyni Magyarországot, midőn ellenkezőleg még attól is tart, hogy Erdélyből támadják meg. Ajánlja tehát: folytassák a megkezdett vállalkozást, mert Erdély most könnyen meghódítható, miként azt Serédi tavaly Innsbruckban is elmondá a római királynak.*
Serédi id. 1542 decz. 28-iki jelentése.
Serédi második jelentése Ferdinándhoz Kövesdről, ugyancsak deczember 28-ikáról; a bécsi állami levéltárban.
Ferdinánd maga is azt hitte. Ezért Serédi támogatására már előbb (deczember elején) beküldte volt Bornemisza Pált, hogy felkeresvén az erdélyi vajdának kiszemelt Báthory Andrást, seregével (legalább 500 lovassal és gyalogossal) menjen György baráthoz s vele Erdélybe, a királynéhoz.* De megkésett és éppen akkor ért Serédi kövesdi várába, mikor az kimerűlten visszaérkezett Erdélyből. Nem volt valami épületes, a mit tőle megtudott, s azért kétszeresen kellett sietnie. Újév után, 1543 január 4-ikén jutott Báthory Andráshoz, de az nem birván vele menni, tovább haladt és 7-ikén ért Váradra. Másnap fogadta a barát, a ki bevezetvén őt a rendek közé, előadta megbízatását a gyűlés színe előtt. Támogatta Somlyai, a nemesség Bécsben járt követe is, úgy hogy 9-ikén hűséget fogadtak Ferdinándnak, de egyúttal kimondták, hogy Izabella fiáról is kötelességük gondoskodni, mivel János király törvényes gyermeke. Az ország védelmére hajlandók 3 forintot adni jobbágyaik után és személyesen is hadba szállnak; egyben pedig (a követ rábeszélésével) kincstartóvá választják György barátot. Határozataikkal másnap indúlt fel a királyhoz Weseni Mihály,* s mialatt a rendek oszladoztak hazafelé, a barát január 12-ikén felelt Bornemiszának:
Ferdinánd megbízó levele és útasítása Bornemisza Pálhoz Bécsből, 1542 deczember 7-ikéről; Történelmi Tár, 1878. évf. 531–4. l.
A «dieta» határozatairól szólójelentést l.: Magyar országgyűlési emlékek, II. k. 490–495. l. Weseni Bihar, Zaránd, Temes, Arad, Csanád, Csongrád, Békés, Külső-Szolnok és Heves vármegyék rendjei megbízásából ment útra.
A római király se Báthory Andrást, se mást ne küldjön Erdélybe kormányzóul (vagy vajdatársúl), míg Izabella királyné benn van; őt pedig addig ne vitesse el, míg Ferdinánd hadserege be nem jön Erdély védelmére, melyet a török és a moldvai vajda fenyeget. Az erdélyiek állhatatlanok. A jövő tordai országgyűlésen kérni fogják a vajdák és a török segítségét a francziák királya útján, mivel már nem bíznak Ferdinánd és a keresztyén fejedelmek segítségében, a mióta Pest ostroma nem sikerűlt. Izabellát akkor szállíttassa el a római király, ha a fejedelmek felmentő csapatjai már mind Magyarországon lesznek. Addig Erdélyt a királyné nevében kormányozzák. Ferdinánd pedig adjon neki Szepesvárán kívül más helyet is, és jövedelmét szaporítsa három-négy ezer forinttal. Az erdélyieket egyáltalán nehéz lecsendesíteni. Nagy nehézséggel végezte ezt Mátyás király, s kezdte meg János király is, de a halál megakadályozta műve befejezésében.
A barát e válaszával Bornemisza felszaladt egy napra Báthory Andráshoz Báthorba, de 16-ikán ismét Váradon volt. Itt elbúcsúzván a baráttól, sietett Erdélybe. Január 20-ikán ért Gyalura, és harmadnap fogadta várbeli lakásában audienczián a királyné, Liesiecki lengyel királyi követ, Petrovics Péter, a csanádi püspök, Szalánczy János és Porembski atya, Izabella lengyel titkára jelenlétében. Mire választ kapott, megjött Kendy Ferencz és Mikola László is, a barát vicéje. De a «nyilvános» válasz abból állott, hogy a királyné nem határozhat, mivel tanácsosai «nincsenek mind jelen» és azokat február 19-ikére hívta magához. A mit aztán akkor fognak határozni ez ügyben, azt külön követével fogja tudtára adni ő Felségének.
Eltávozván Bornemisza, lakására jött Liesiecki, kijelentvén, hogy a királyné asszony «magán» kihallgatáson is óhajtja fogadni. Ő kész volt erre, és este felé hívattatván, csupán az említett két lengyel jelenlétében emígy szólt hozzá Izabella:
Elhatározását nem változtatta s változtatja meg, de Serédivel nem engedték tanácsosai tárgyalni. Pedig kénytelen az ő akaratjuk szerint élni, tehetetlenűl és nyomorban, mert olyan fogoly itt köztük, mint volt Buda ostroma alatt! Mindenki a török segélyt óhajtja. Néki nem engedelmeskednek, s reá nem hallgatnak. Ezért kéri Ferdinándot, vitesse el őt mielőbb ebből az országból, mielőtt itt még baj lenne a törökkel! Szeretné, ha vezetője Báthory András és Drágfy Gáspár lenne, bár mellettük lehet Serédi is. Az erdélyi püspökséget és javadalmait bárkinek átadja, a kit a király beküld, csak Serédinek nem, mert azt az erdélyiek nem szeretik. Temesvárt is átengedi a gróf; de oda olyan embert tegyen Ferdinánd, a ki bánni tud a ráczokkal és zsoldot hozzon nekik, «mert most tíz forinttal többet tehet nálok, s jobban lekötelezheti őket, mint később tízezerrel. » Petrovicsnak kárpótlásul és nagy szolgálatai jutalmául adjon a király Szepesvára mellett valami birtokot, s neki magának is még egy másikat, a hová «mirigyhalál» vagy tűzvész esetén Szepesvárából menekülhet. Egyedűl csupán benne bízik, mert neki «nyomorúlt asszony»-nak Isten után már senkije sincs; senki, a ki rajta könyörülne, mert minden emberi segítségtől megfosztatott. S ha tőle függne, egész Magyarországot és Erdélyt átadná Ferdinándnak. Végül kéri titkára számára az aradi prépostságot, őt pedig a római király vitesse el mielőbb, mert ez az ország utolsó romlását várja!
Ezeket mondta a királyné nagy titokban, s mindkét kezével megragadván jobbját, megeskette Bornemiszát, hogy Ferdinándon kívül mindezekről senkinek sem szól. Bornemisza ezután Petrovicscsal és Kendyvel is tárgyalt, s 26-ikán távozván, előbb Váradra ment és onnan február elején Erdődre Drágfy Gáspárhoz, kinél Batthyány Orbánnal is találkozott. Nyolczadikán került vissza ismét Serédihez s ment vele Tokajra, hol búcsúzáskor üzenetként azt mondta neki, hogy ha Ferdinánd Erdélyt birni akarja, küldjön be 3000 német gyalogot és 400 nehéz lovast, adót pedig ne adjanak többet Izabellának, se György barátnak, a király külön rendelete nélkül.
74. Bornemisza Pál aláírása.*
Bornemisza Pál aláírása (235. l.) Ferdinándhoz Pozsonyból, 1543 február 18-ikán írt jelentéséről ugyanott. Olvasása: Paulus Bornemyza secr[etarius] sua manu.
Ez volt az eredménye Bornemisza küldetésének, melyről, hat napi úttal Pozsonyba érkezvén, február 18-ikán Ferdinándnak jelentést tett.* Aztán maga is felment hozzá Prágába, de április második felében ismét Bécsből sürgeti az «erdélyi» ügyet, nehogy három havi útazásának eredménye semmis legyen.* Sürgette eleget Serédi is. Előbb csak általánosságban, figyelmeztetvén a királyt, hogy most legkedvezőbb az alkalom seregekkel elfoglalni Erdélyt, mert Petrovics titkára is alkudozott vele Izabella távozása ügyében.* Majd megjelenté, hogy a szászok a királynénak Szent-György napjára hétezer frtnyi adót ajánltak fel, György barátnak meg hadi segélyt pünkösdre; de Haller Péter azt üzente neki titokban, hogy szívesebben megfizetné Ferdinándnak a szászok adóját, mint Izabellának és a barátnak, csak jönne már a serege.* Hanem ez mind csak puszta óhajtásnak maradt, minek megvalósítására a királynak sem elég erélye, sem ereje nem volt.
Bornemisza Pál érdekes jelentése Ferdinándhoz erdélyi útjáról (Pozsonyból, 1543 február 18-ikáról), melyről aláírását közöljük; eredetije a bécsi állami levéltárban. Felhasználta irodalmunkban Szalay László (Magyarország története lipcsei kiadása IV k. 244–5. l.) és Horváth Mihály (Fráter György, 199–205. l.), de Bucholtz hibás kivonata alapján 1544-re téve; miként mások is, Bucholtz közlésétől félrevezetve.
Bornemisza Prágából, 1543 márczius 10-ikén és Bécsből április 20-ikán; Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 180. l.
Serédi György Ferdinándhoz Bártfáról, 1543 január 19-ikén és Serédi Gáspár Kövesdről, január 23-ikán; u. ott.
Serédi Gáspár Ferdinándhoz Kövesdről 1543 február 10-ikén és Tokajról 12-ikén; u. ott.
Pedig a terv kivitelére a krakói hírek is kedveztek.
75. Ajtókeret György barát egykori kolozsvári palotájából.*
György barát kolozsvári palotájának egyik ajtófélfája (237. l.) – az. ú. n. rázsaház leromboltatván – jelenleg az Erdélyi Múzeum-Egylet régiségtára lapidariumában van felállítva. A díszes felső párkányon látható püspök-kalapos czímer és 1541-iki felirat mutatja, hogy ezt a nevezetes házat György barát renováltatta. Képe dr. Posta Béla kolozsvári egyetemi tanár múzeum-igazgató eredeti fényképfelvételéről készült, de a dúcz elkészítése alkalmával az évszám I. betűje rajta tévedésből eltorzult, úgy hogy jelenleg hibásan 1512-nek látható. A felirat szövege egyébiránt következő: SOLA·SALVS·SERVIRE·DEO·SVNT·CĆTERA·FRAVDES
OMNIA·PRĆTEREVNT·PRĆTER·AMARE·DEVM
·M·D·XLI·
OMNIA·PRĆTEREVNT·PRĆTER·AMARE·DEVM
·M·D·XLI·
A lengyel királyi udvarban ekkoriban általános volt az a portáról jött terv, hogy a francziák királyának ifjabb fia vegye feleségül Izabellát, hogy aztán majd ő uralkodjék Magyarországon és kizárja onnan jogaiból Ferdinándot. Bona királyné tagadta a tervet s kijelenté Loboczkynak – a ki az elhalt Laski Jeromos árvái ügyének ürügye alatt tartózkodott Krakóban – hogy a királylyal együtt legfőbb vágya, hogy leánya mielőbb hazajöjjön Erdélyből; a mit csak György barát akadályoz. Most is (január 19-ikén) embere érkezett, kérve ő Felségeiket, intsék meg Izabellát, ne készüljön elhagyni országát. Hiszen Ferdinánddal kötött szerződése nem is érvényes, mivel azt a királyné alattvalói és tanácsosai hozzájárulása nélkül írta alá. De ne higyje a római király – jelenti Loboczky – hogy Zsigmond ezt a kérést teljesíté, mivel azt mondta: Lám, milyen ravasz a barát, hogy minket akar annak okául feltüntetni, hogy a leányunk és Ferdinánd közti egyezség nem jön létre.* Egy hét múlva érkezett haza a portáról Wilamowski is egy lengyel származású csauszszal, a ki azt mesélte, hogy a szultána támogatását ajánlta Izabellának, kérve, hogy ha valami ügye van, fordúljon bizalommal hozzá, mert ő többet ki tud vinni a császárnál az összes basáknál. Ekkor Bona sürgetésére január 30-ikán titkos tanácsot tartottak a krakói udvarban Izabella ügyében, hogy kihozzák-e Erdélyből, vagy pedig maradjon s fia török fönhatóság alatt uralkodjék? Három tanácsos azt mondta, hogy ott maradjon, a többiek különböző dolgot ajánltak, mire az öreg király felszólítá a királynét, hogy adná elé ő is véleményét. Bona szenvedélyesen kezdte, mint rendesen, ha a Habsburgok kerültek szóba. «Inkább veszszen el a leánya fiastól s legyenek a török rabszolgái, mint hogy látnia kelljen, miként bírja Ferdinánd békével Magyarországot.* De aztán lecsillapodott, észrevette, hogy nagyot talált mondani s így folytatta: Az ő tanácsa csekély és ő maga is kicsi szolgája a lengyel királynak, de ajánlja, ne higyjenek a töröknek, ne tűrjék, hogy Magyarország a török hatalmában legyen, ragadják ki leányát onnan, mert nem kell bővebben magyaráznia, mi lesz Lengyelországgal, ha Magyarország elvész! Ezt az urak mind helyeselték, s egyhangúlag tanácsolták a királynak, hozassa haza Izabellát, és támogassa Ferdinándot a török elleni hadi vállalatában.* Pár nappal ezután (február 3-ikán) jött Izabella királyné követsége, élén Kalán Jánossal,* hogy jelentést tegyen atyjának Serédi küldetéséről és az utóbbi eseményekről. Nagyon csodálkozott rajta, hogy leánya még mindig Erdélyben van, de tanácsa most is csak az volt, hogy ne mozdúljon ki, a míg Ferdinánd nem teljesíti a szerződés föltételeit, vagy legfeljebb vonúljon Kassára és Erdélyt kormányoztassa saját nevében.*
Loboczky Mátyás Ferdinándhoz Krakóból, 1543 január 20-ikán; eredetije u. ott, a «Polonica» osztályban.
Mallet – inquit regina nostra – ut et filia sua Isabella et filius suus perirent et essent apud Turcas mancipia, quam quod deberet videre Ferdinandum regem potiri pacifico dominio regni Hungariae.
Loboczky jelentése Ferdinándhoz Krakóból, 1543 február 1-én; ugyanott. Hasonlókép tudósítja Ferdinándot Maltzan Joachim báró Krakóból, 1543 február 3-ikán, jelentvén, hogy a triumviratus egyik tagját már megnyerte; az id. «Polonica» osztályban.
Kalán 23 lóval és 26 szolgával érkezett Krakóba, hol február 14-ig ült, mialatt ellátása 145 frtba és 17 garasba került; míg ajándékúl czobolyprémet és 20 rőf bársonyos (axamiti) posztót kapott. (A varsói főlevéltár udvari számadásai, 112. k.)
Zsigmond király Izabellának Krakóból, 1543 február 5-ikén; a kolozsvári «Cancellaria polonica» 239. l.
Ezalatt elkövetkezett a királyné által hirdetett országgyűlés ideje is. Ez azonban nem Gyalun s a mondott időben, hanem egy héttel később és Kolozsvártt folyt le, a barát részvétele nélkül. Különben is jórészt ellene irányúlt, mert Izabella Erdélyben sem tudott rokonszenvezni vele. Intézkedéseiben királynői hatalma korlátozását, személye kisebbítését látta; ezért idegenkedett tőle s fogadta bízalmatlansággal szolgálatait.* Így jutott kenyértörésre a dolog, midőn a királyné előadta, hogy «a barát nemcsak hogy kizárta a kormányzásból, hanem még szűkölni is hagyja fiával együtt, és számot sem ád az ország jövedelmeiről.» A királyné remegő panaszos hangja és kérő tekintete általános részvétet keltett a rendek közt, kik most először láthatták színről-színre a maguk körében János király szép özvegyét.* Ezért nagy lelkesen kimondták, hogy mivel «e vészes időben a királyné magát, fiát, életét és szerencséjét a rendekkel együtt minden eshetőségnek kiteszi, méltányos, hogy ő királyi felsége s legfenségesebb fia teljhatalommal bírják, kormányozzák Erdélyt», minden méltóság és tisztviselő tőle függjön, még «a főtisztelendő helytartó úr» is. Az ország ügyeit a királyné saját «tanácsosai tanácsával igazgassa», fontosabb ügyekben pedig hívja össze a három nemzetből kijelölt főbb tanácsurakat is. Akkora volt az elkeseredés a barát ellen, hogy még letevése is szóba jött az alatt a 2–3 nap alatt, a míg együtt voltak és ő maga nem mert bejönni a városba a kolosmonostori klastromból.* De a mint elmúlt a vihar és márczius elején* a királyné visszament Gyalura, kihallgatást kért tőle* s egy óra alatt ismét helyreállítá tekintélyét;* bár sírt mint egy asszony s ruhája szegélyét csókolva, térdre esve kérte, ne higyjen besugóinak s ha hibázott, bocsásson meg neki. Izabella meghatva fogadta újra kegyelmébe a megtérőt. Egész nap vígan éltek, másnap pedig a barát mintegy 200 szekér élelmi szert fuvaroztatott be a királynénak püspöksége területéről a gyalui várba.* Ilyen tudott lenni a barát, ha akart! Helyre jött tehát ismét köztük a békesség. Első, múlt karácsonyi kibékülésük alkalmával Verancsics ezt a megjegyzést tette volt: «Nem tudom, meddig tartják meg a békét; félek, hogy a mint változnak a viszonyok, változni fognak ezek is.»* És bizony most is elmondhatta volna, vajjon meddig fog tartani?
György barát Zsigmond királynak; Óváry regestái, II. füz. 87. l.
Hogy Izabella részt vett e gyűlésen, tanúsítja Kolozsvárról, 1543 február 24-ikén írt oklevele, melyben köszöni a szebeni tanácsnak a gyorsan küldött 400 köböl zabot; eredetije a nagyszebeni városi levéltárban, 822. sz. a.
Ide nemrég jött meg, mert február 14-ikén még Váradról ír; Tört. Tár, 1878. évf. 544. l.
Izabella 1543 márczius 1-én még Kolozsvárról nyugtáz 3630 frtot, melyet a szebeniektől Márton-napi adójukban átvett; eredetije a nagyszebeni városi levéltárban, 417. sz. a.
Ezt Verancsics állítja, de a barát tényleg még 1543 márczius 7-ikén is Gyaluról ír; másolatát l. Keménynél: Appendix dipl. Trans. D. 10. k. 75. l. (Az Erdélyi Múzeum könyvtárának id. kézirattárában, Kolozsvártt.)
Szilágyi, Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 109–111. l.
Verancsics Antal vallomása; Pray, Epistolae, II. k. 392–3. l.
Levele nyomán Sörös Pongrácz: Verancsics Antal élete, (Esztergom, 1898.) 18. l.
**
A nyíló tavaszszal Izabella ismét átköltözködött Gyulafejérvárra, hol a húsvéti ünnepeket is tölté. Azután hozzáfogtak az országgyűlési határozatok végrehajtásához. Először is feleltek az ura után kesergő Mayládnénak, a ki az elmúlt télen Husztra vonult és onnan sürgette ügyét levelei és fogarasi tisztjei útján. A barát biztosítá, hogy szívesen megtesznek országostúl mindent ura kiszabadításáért, csakhogy mit kezdjenek, míg ő előbb ki nem szabadítja a nála levő török és oláh foglyokat, kikért a portáról már, többször írtak, sőt elrendelték, hogy várát is ostromolják ki miattuk. Szegény Mayládné mindegyre csak azt felelte, hogy «azoknak elbocsátása én tőlem nem lehet, mert énnekem nagy drága zálogom vagyon ezekért.»* Meg is írta neki a barát, hogy a mi idejövetelét illeti, az «ha a foglyokat el nem bocsátják, árt inkább, hogynem mint használna,» mivel a szultán azt hinné, hogy a királyné sem akarja «az foglyokat elereszteni;» ám ha kibocsátja őket, eljöhet leánygyermekével, csak fiát, Gábort hagyja otthon. De hogy «bizodalmas» jövetelére és «elmenesztésére» levelet kíván Izabellától, azon nagyon csodálkoznak. Nem is fogja azt megkapni, «mert ő Felsége király gyermeke és királyné asszony lévén, nem oly ember, hogy valakinek nyomorúságát kévánná, sem mi is ő Felsége után.» Meg is bocsássa neki Mayládné, «de ha te kegyelmed ő Felségébe nem bízik, hogy bízhassék ő Felsége te kegyelmedben», írja a barát és Petrovics.* Erre Mayládné Muthnoky Lajost küldte egyenesen a királynéhoz. De a «kincstartó» nem is bocsátotta eléje, azt mondván, «hogy nem szükség szembe lennie, mert lehetetlen dolgot kéván ő kegyelme,» midőn azt óhajtja, hogy uráért «ő Felsége avagy én – szóla a barát – avagy ez ország adhatnánk arról levelet, avagy magunkat köthetnénk. Mi nem Istennek angyali vagyunk, kik még azok is nem tudják Istennek akaratját, nemhogy mi tudnók császárnak akaratját, hogy ha el akarja bocsátnia avagy nem, mert mi csak ahhoz tarthatjok magunkat, az mit tűle értünk, mert ha valamit az ő kévánságában be nem teljesétünk, nem tudonk mit terekednie az ő szabadúlásokért.» Nem kötelezheti magát semmire, még «hogy ha Bécs és Pozson és mind attúl fogván való ide alá menő erősségek» mind a Mayládnéi volnának s azokat mind neki adná is, mert lehetetlenséget kíván. Most sem tanácsolhat egyebet annál, a mit már a multkor Orosz Péter által üzent, hogy ha «az ő urának éltét és fejét szereti, hát az tereket elbocsássa» a várából. Fogarasi tisztjei is így gondolkoztak, midőn együttesen kérték, engedje el a török foglyot, «ne kiáltsa mind ez világ azt, hogy te kegyelmed miatt vész el az mi urunk. » S midőn meghallották, hogy Szalánczy az országgyűlés megbízásából újra bemegy a portára, ajánlták, hogy írjon neki és «édes beszéddel kérje, hogy terekedjék az mi urunk szabadúlásában»; ne sajnálja ez ügyben a pénzt és áldozatot. Gerdy Demeter meg is kérdezte a barátot, «minemű ajándok kellene» a török basáknak, mire így felelt: Én nem tudom, de az ki kezelebb az szénhoz, az jonkább fűtözik, azért ő nálok úgy vagyon, hogy az ki ő nekik nagyobbat ad, azért jonkább tudnak terökednie.* Hanem Mayládné már az ajándékot sem győzte és egyelőre állhatatos maradt abban, hogy foglyait nem adja ki.
Orosz Péter Szalay Jánoshoz Fogarasból, 1542 július 11-ikén; Magyar levelestár, I. k. 17. l.
Levelük Mayládnéhoz Gyla-fejérvárról, 1543 márczius 26-ikán, húsvét másodnapján; Majláth Béla, Oklevelek Maylád István életéhez, (Budapest, 1891.) 36–38. l.)
Gerdy Demeter Maylád Istvánnéhoz Fogarasból 1543 (húsvét után való harmad vasárnapnak hetfején) április 16-ikán; Magyar levelestár, I. k. 21–23. l.
76. Könyvtábla-részlet Izabella és szülei arczképével.*
A könyvtábla-részlet Izabella és szülei arczképével (241. l.) és alattuk bepréselt neveikkel, a krakói városi levéltár «Consularia Crac. Protocolla 1541–43» czímű kötete kötésének diszítését mutatja be Krieger József fényképfelvétele után.
A másik fontos dolog Verancsics küldetése volt: Ferdinándhoz, az alkudozások ügyében és Zsigmond Ágost ifjabb lengyel király esküvőjére, melyre atyja még a télen meghívta volt Izabellát.* Folytak is az előkészületek egész tavaszon a lakodalmi követség illő felkészítésére s midőn Verancsics április végén kivonúlt a fejérvári várudvarról, csak úgy káprázott emberein minden a fénytől és ragyogástól. Idejében, május 5-ikén érkezett az erdélyi prépost Krakóba, hol öcscsével Mihálylyal is találkozott.* Kísérete 58 lóval és 63 szolgával rendelkezett, mellette lévén Theka Kristóf a barát és Murányi Pál a temesi bán képviseletében.* A menyasszony, Erzsébet főherczegnő is ugyanekkor jött meg s már másnap megtörtént a koronázás, aztán az esküvő és 9-ikén az ajándékok bemutatása. Nagy feltűnést keltettek Izabella királyné ajándéktárgyai «erdélyi mívű» zománczuk folytán. A négy aranyozott kupa közt egyik szebb volt a másiknál. A legnagyobbikat János király czímere, a három másikat «zománczos piros eprek» díszítették. Egy ötödik, aranyból készült, ezüst gombokkal. Szép volt egy 12 rekeszes láncz, piros és fekete zománczú szemekkel s végűl egy zománczozott, 70 szemű «olvasó», vagyis pater noster. Külön nyújtottak át György barát és Petrovics ajándékaképpen négy epres, erdélyi mívű kupát.* Ezt a gyönyörű «aranymarhát» a szászok állították ki, miért a királyné jutalmúl megerősíté czéhszabályaikat.* A drágaságokat Verancsics lendületes szép beszéddel adta át az új párnak, kiterjeszkedvén azokra a viszontagságokra és szenvedésekre is, melyek Izabellát négy év alatt (mióta a szülei házból távozott) érték, és kérve egyúttal, hogy őt az ifjú királyné nővéréűl fogadja. S a beszéd annyira tetszett, hogy hallgatói közül sokan vetélkedve írták le egymástól, sőt két hét múlva nyomtatásban is megjelent a városban.*
Zsigmond király meghívója Izabellához Krakóból, 1542 november 22-ikén az 1543 május 6-ikára kitűzött esküvőre; a krakói hg. Czartoryski-múzeum kézirattárában, id. 282. k. 875. l.
Ez már előbb ott volt, miként György barát 1543 április 16-iki leveléből kitűnik; Verancsics összes munkái, I. k. 344. l.
Ellátásuk került Krakóban az udvari kincstárnak 370/24/6 frtba, az ajándékúl adott holmik árát nem számítva; egykorú feljegyzés a varsói főlevéltár id. 112. számadási kötetében.
Ez ajándékokat a jelen volt Herberstein jegyezte fel, naplója id. h. 357–360. l.
Miles, Wuergengel, 40. l.
Újraközölve Verancsics Összes munkái XII. k. 23–28. lapjain. Eredeti kiadása 1543 május 25-ikén jelent meg a krakói Vietorisnál nyomatva; de ma már egyetlen példánya sem ismeretes.
A lakodalmi ünnepségek után Verancsics beszélt Izabella szüleivel is, biztosítván őket arról, hogy főczélja még mindig a békeszerződés teljesítése.* Ugyanezt mondta Ferdinándnak is Prágában, hová egy lengyel követtel sietett. De nem hagyta szó nélkül, hogy «Serédi emberei nagyon féktelenül viselkedtek Erdélyben s az országgyűlésen szüntelenül a királynéról nyilatkoztak.»* Végtére elmondta, hogy a rendek hatezer főnyi hadsereg beküldését kérik és kívánják a királytól, hogy annak láttára a vajdák maradjanak otthon, s a török is engedjen merészségéből.* Szegény Ferdinánd azonban nem szolgálhatott csak biztatással és üres tartalmú «atyai, kegyes» válaszszal a királyné számára.* Hanem alig hogy Verancsics hazaérkezett, vissza kellett térnie a lengyel királyi udvarba, jelentést tenni a távollétében Gyulafejérvártt lefolyt két országgyűlésről, melyeken a rendek nem kis aggodalmával a szultán követe is jelen volt.
Izabella útasítása Verancsics számára 1543 áprilisából; egykorú másolata a krakói id. 281. k. 502–4. l.
Izabella másik útasítása Óvárynál, id. m. II. füz. 87. l.
Vásárhelyi Gergely jelentése Bornemisza Pálhoz a kolozsvári országgyűlésről, 1543 február 27-ikén; Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 178. l.
Ferdinánd Izabellához Prágából, 1543 június 25-ikén; eredetije a bécsi állami levéltár, «Polonica» osztályában és június 24-ikén György baráthoz; Tört. Tár, 1879. évf. 313. l.
E gyűlések elseje május végén tartatott, midőn a török császár már személyesen benn volt Magyarországon, a dunántúli harcztéren. Innen jött be egy csausza még a hónap elején, az adó beküldését, meg sereget és élelmiszereket sürgetve,* s ezért kellett a gyűlést hamarább megtartani, mint a hogy hirdetve volt. Ily viszonyok közt ellenvetés nélkül megszavazták a 10,000 aranyforintnyi török adót, melyet Szalánczy János és Fekete János által a barát június elsején sebtében útnak is indított, nehogy a török betörjön az országba.* Ez volt az első portai adója Erdélynek, mint külön fejedelemségnek. De mivel beszedésekor rendetlenség történt, és egy része kézen-között elkallódott, a június végén megnyílt második gyűlés a királyné mellé egy 12 tagú tanácsot rendelt, négy-négy férfit minden «nemzetből», mely az ország jövedelmét ellenőrizze. Nagyobb gondosságra intették Boynichich Györgyöt is, az ország vice-kincstartóját.* A megválasztottak rögtön le is tették hűségi esküjöket «a királyné s az ifjú király» előtt, kivéve Haller Péter szebeni polgármestert, a ki azzal tagadta meg, hogy midőn múlt évben Bécsben járt, már megesküdött volt «az ország nevében» Ferdinándnak.*
György barát írja, hogy ez az első csausz 1543 május 4-ikén ért Fejérvárra; Tört. Tár, 1878. évf. 552. l.
Székely Lőrincz német levele ez időből a bécsi udvar valamely hivatalnokához; a bécsi állami levéltárban, Haller Péter egy 1543 július 14-iki leveléhez csatolva és György barát tudósítása Ferdinándhoz Gyulafejérvárról 1543 június 3-ikán; Tört. Tár, 1879. évf. 307. l.
Izabella megbízólevele számára Gyulafejérvárról, 1543 június 1-jén; a nagyszebeni városi levéltárban.
Székely fenti levele második részéből, melyet közölt Schuller Károly: Das k. k. geheime Haus-, Hof- und Staatsarchiv in Wien, als Quelle siebenbürgischer Fürstengeschichte, (Nagy-Szeben, 1850.) 21–22. l. Székely Haller szolgájának írja magát és e tudósítását (mint egyik sorából kitetszik) Bécsből küldte.
Verancsics Antal július közepén érkezett újból Krakóba,* hol előadása s a török sikereiről szóló magyarországi tudósítások általános izgatottságot okoztak az udvarban. A Ferdinándtól hiába remélt fegyveres segítséget az ország megvédésére az erdélyi tanácsurak most Zsigmond királytól, mint úrnőjük atyjától várták.* De ő azt felelte a prépostnak, hogy segélyt nem adhat, s nem kivált a török ellen, a kivel jó barátságban élni az ő, s a magyar nemzet és Erdély legfőbb érdeke; tehát nehogy valamit kezdjenek ellene. A királynénak meg azt üzeni, hogy ámbár szeretné bátorságosabb helyen tudni, de most reábízza annak megítélését, mi könnyebb és jobb: ott maradni, vagy kijönni Kassára.* Nem adhatott más tanácsot a barátnak sem, midőn azt kérdeztette, mit csináljon a törökkel, a ki őt Budára hívta és seregekkel várja fel.* Egyébiránt örvend, hogy leánya egészséges és köszöni a szép tevéket, melyekkel múlt hónapban meglepte.*
Erről Marsupino János értesíti Ferdinándot hol utasítása szerint a királyné mellett tartózkodott és kémkedett; 1543 július 16-ikán Krakóból, eredetije a bécsi állami levéltár «Polonica» osztályában.
Az erdélyi tanácsurak útasítása Verancsics számára 1543-ból; a krakói id. 28l. k. 504–5. l.
Zsigmond válasza Verancsicsnak Krakóból, 1543 július havában; u. o. 506-8. l.
Marsupino Ferdinándhoz Krakóból, 1543 július 28-ikán; a bécsi állami levéltár «Polonica» osztályában.
Ezeket Bethlen Farkas hét embere hozta fel 1543 június 10-ikén Krakóba, hol 16-ikáig ültek; l. a varsói udvari számadások id. 112. kötetében.
Meglepetés-számba ment annak híre is, hogy Izabella mindenki örömére jó viszonyban él a baráttal. Sőt a prépost egy olyan epizódot mesélhetett el ennek bizonyságáúl, mely egyaránt kedves és jellemző szereplőire. Április vége felé történt, úgy «Szent-György ünnepe táján,» midőn Verancsics már eltávozott volt a fejérvári udvarból, hogy a barát püspöki (s talán névnapi) ebédre hívta meg a királynét, udvarával és udvarhölgyei egész seregével. Ebéd és asztalbontás után megszólalt a zene, s a czigányok tele tüdővel fújták a kecskedudát és hangos énekkel kísérték hegedűlésüket. A sok előjáték után, midőn már Bacchus is szarvakat öltött, nehogy a mulatság hiányos legyen, «előlép Frater György magával a királynéval» s megkezdi a tánczot. Mindnyájan csodálják a királyné és a barát kecses mozdúlatait, mert «kevesen hitték, hogy Frater György az erények e nemében is annyira kitűnik.» Bámulatos volt a királyné asszony erős természete és kitartása, mert a leányok nagy része bizony roszszúl lett, s az uraknak kelle friss levegőre kivinni őket. Hanem lehet-e pazarabb látványt képzelni, mint mikor egy királyné egy csuklyással tánczol? «De úgy hiszem, még szebb volt volna, – jegyzi meg a tudósító – ha a többi leányok is hasonló csuklyásokkal tánczolnak vala.»*
Névtelen 1543 július 7-iki latin jelentés; hibásan 1540. évszámmal közölte Schuller id. h. 24–25. l. Ezt a közlést nem ismerve kelet nélküli példányáról magyarra fordítva közli Horváth Mihály: Fráter György, 378. l.
Nemsokára ez ünnepély után minden meghívás nélkül Izabella megüzené a barátnak, hogy készüljön egy újabb mulatságra, mivel másnap nála fog ebédelni. A helytartó visszaüzent, hogy szívesen látja a királynét, de csodák csodájára – s a levélíró megjegyzi, hogy e dolgot nem borbélyoktól és muzsikusoktól, hanem komoly emberektől hallá – este felé, midőn már javában készültek a másnapi ebédre, minden égi előjel nélkül, váratlanúl olyan zivatar keletkezett, hogy nemcsak ölbe rakott fát hányt szét, hanem még élelmiszereket is úgy szétszórt, hogy messze a városon kívül is lehetett maradékaira akadni. A barát háza fedelét is, meg a néhai püspökét, melyben a királyné lakott, jóformán egészen leszedte a vihar, és szétszórta a városban. Azért azonban másnap mégis megtartatott az ebéd, bár nem kis aggodalom nélkül a jövőre nézve.*
Schuller, id. m. 26. l. a bécsi állami levéltárban őrzött eredetiről.
De ezzel az újságolással még nem ért véget Verancsics küldetése. Titkos audiencziát kapott t. i. Bona királynétól, kinek az a véleménye, hogy a török ragadja ki Magyarországot Ferdinánd kezéből és foglalja el egész Ausztriát, összes tartományaival. Az udvarban sokan óhajtanának is szövetséget, mert mindenki meg van róla győződve, hogy ha a török elfoglalja Magyarországot, Lengyelországra kerül a sor; de Bona mindent megront a török és a franczia érdekében, kik Ferdinánd ellen működnek. Izabella is írt anyjának, hogy ragaszkodik a kötött szerződéshez, mire Bona dühösen felkiáltott: hogy bízhat leánya Ferdinándban, s hogy írhat tisztelettel róla.* Hiába írja a királyné, hogy fél a töröktől, s nem bízik benne, (bár most is azzal hitegeti, hogy Magyarországot fiának akarja adni,) mert Bona nyilvánosan hirdeti, hogy inkább jusson az ország a török kezére, mint Ferdinánd hatalmába. Ez ellen pedig nem igen lehet tenni, mert az öreg király betegeskedik, és mindenki Bona kezében van. Az udvarban az történik, a mit ő akar, mi miatt mindennaposak a veszekedések, kivált mióta az «osztrák Erzsébet» is itt él. Ez az urával is meghasonlott már miatta, mert mindenben «kiállhatatlan» anyjára hallgat, úgy hogy még Izabelláról is az hallszik, hogy inkább menne Ferdinánd vagy akár a szultán udvarába is, mint anyjához!*
Marsupino jelentése Ferdinándhoz Krakóból, 1543 augusztus 19-ikén; eredetije a bécsi állami id. levéltár «Polonica» osztályában.
Marsupino tudósítása Ferdinándhoz Krakóból, 1543 augusztus 27-ikéről és 28-ikáról; ugyanott.
