III.
III.
Ennek hírére a királyné otthagyta lippai várát s két hetet töltvén Déván, Gyulafejérvárra vonúlt, melyet székhelyéül választott. De itt sem érzi jól magát, s midőn Serédi Gáspár ismét lejön Ferdinándtól, aláírja azt az oklevelet, melyben lemond birtokairól és Szepesvárába költözködik. Csakhogy a római király nem teljesítvén az egyezség feltételeit, s Budavárát sem tudván visszafoglalni, György barát nem adhatta át neki az országot, s így a királyné továbbra is Erdélyben maradt. Hanem azért Serédi őszire (bár hiába) újból Izabellánál jár, ezúttal gyalui várában, hol a karácsonyi ünnepeken György baráttal is kibékül.
IZGATOTTAN várta udvarában a királyné ez események hírét, mert már megunta a bizonytalanságot, lelke pedig valósággal szomjuhozta a változatosságot. Húsvétra kellett volna Erdélybe indulnia,* de bejövetelét hátráltatta a nagybeteg Statilio erdélyi püspök állapota. Valósággal lesték halálát, mely reá nézve megváltásként ép húsvét ünnepére következett be.* Hanem a míg György barát eltemethette és püspöki rezidencziáját a királyné számára átalakíthatta, újabb öt hét telt bele. Végre utána mehetett az országgyűlésen megválasztott bandérium, melynek élén Adorján kolozsvári plébános üdvözölte, az ország nevében kérve, hogy jöjjön közéjük.* Mellette állott a magyar rendek részéről Bethlen Farkas, Kendy Ferencz és Mikola László, a székelyek nevében Mihályfi Tamás és Andrási Márton, a szászok képviseletében pedig Süveg György szebeni királybíró és Fuchs János brassói városbíró, illetve Hoch János tanácsos; minden rendből 33 lovassal.* Ezzel a száz főnyinél nagyobb kísérettel indúlt ki Izabella Lippáról, hol közel nyolcz hónapot töltött. A Maros völgyén haladtak Solymos vára, Tótvárad, Zám, Illye és Branyicska érintésével Erdély felé Dévára, hol a barát fogadta (s várt reá néhány nap óta),* midőn május közepén megérkeztek.*
György barát 1542 április 2-ikán Tordáról rendeli a szebeni tanácsnak, hogy a királyné elé követeket küldjön Dévára; eredetije a nagyszebeni városi levéltárban, 801. sz. a.
Az ú. n. Székely krónika feljegyzése; Tört. Tár, 1880. évf. 638. l.
Bethlen Farkas erdélyi históriája I. k. 407. lapján; bár azt állítja, hogy ez üdvözlés Déván történt.
Nevük felsorolva az Erdélyi országgyűlési emlékek I. k. 86. l. Hoch küldetése a brassói id. Quellen III. k. 159. l.
György barát 1542 május 29-iki leveléből tudjuk, hogy a barát már 12-ikén Déván volt; Tört. Tár, 1878. évf. 260. l.
E napról írt oklevele Pesty Frigyesnél Krassó vármegye története, IV. k. (Budapest, 1883.) 30–31. l. Korábbi levelét Déváról nem ismerjük.
66. Déva vára és városa.*
Déva vára és városa (217. l.) legrégibb képét I. Lipót király erdélyi főmérnökének: Giovanni Morando Viscontinak 1699-iki rajzáról metszette brassói Welzer István, az általa ugyanazon évben Nagy-Szebenben nyomatott «Mappa della Transilvania» cz. nagy térkép széle számára, melynek egy példányát a bolognai Marsigli-gyűjteményben találtuk meg, s fényképeztettük le Poppi által.
A királyné asszony két hetet töltött Déván, a váralatti egyszerű udvarházban, hogy kipihenje az út fáradalmait. De, habár gyengélkedett, első dolga volt a barát tanácsára (május 17-ikén) országgyűlést hirdetni Vásárhelyre.* A pünkösdi ünnepek után megerősíté az erdélyi püspök végrendeletét,* s aztán pihent erővel indult fővárosa, Gyulafejérvár felé. Persze itt sem érezte magát otthonosan. Nélkülözte a krakói és budai udvar kényelmét, s a változott viszonyokhoz alkalmazkodnia, nehezére esett. Könnyebb volt zúgolódni. Pedig nagy örömmel jött Erdélybe, melyről azzal biztatták, hogy aranyban, ezüstben és más termékekben gazdag; de mind ebből még semmit sem kapott és élvezett, írja két hónap múlva szüleinek. Az erdélyi püspökség bő jövedelmét az elhalt püspök elajándékozta, vagy szolgáira hagyta, a kik két püspöki várba befészkelték magukat, és addig azokat az ország végzése daczára sem akarják átadni, a míg hátrálékos fizetésüket meg nem kapják. Élelmi szerei fogyatékán vannak, és pénzt senkitől sem kaphat. A szomszédos sóbányák jövedelmét mások élvezik. A közeli várakból semmi segélyt nem kap. Sorsa sajnálatraméltó, és segíteni sem tud rajta, mint más közönséges emberek, kik dolgaikat maguk intézhetik. A gyalui egyezség híre sokakat elvont pártjáról; magyar és rácz szolgái elhagyták, alattvalói nem elég hűségesek. Csak nehogy a török megengedje a moldvai és havasalföldi vajdáknak, hogy Erdélybe törjenek, mivel eddig még senkit sem küldött a portára, s az adót sem adta meg. Kivált a moldvaitól tart, a ki hamisan bevádolta országostól a portán. Nemrég udvarában is jártak a két oláh vajda követei, váraik visszaadását kérve s hírül hozták azt is, hogy a szultán július 15-ikén megindúlt Buda felé, hallván, hogy a németek haddal készülnek visszavételére. Közben megtartatott a vásárhelyi országgyűlés is, mely udvarára 32 dénárt szavazott meg, a mi évi hatezer forintot tesz ki. Ugyanennyit ígértek a szászok is, de a székelyek semmit sem ajánltak meg. György barátot ismét megválaszták és megerősíték helytartói méltóságában, vajdai hatalommal és évi nyolczezer forintnyi jövedelemmel, Bornemisza Boldizsárra pedig ráíratták zálogösszegen Küküllővárát;* melyet az csakhamar át is vett.* Ezért most a királyné hamarosan Szebenbe küldte két titkárát, Verancsicsot és Matychnait, hogy kötelezvényük szerint a visszabocsátott Szász-Sebesért fizessék ki a hatezer forintot. De csak ezeret tudtak kipréselni a szászoktól és augusztus elején Verancsicsnak újból le kelte mennie, hogy még háromezer s néhány száz forintot hozzon fel úrnőjének.*
Meghívója Déváról 1542 május 17-ikéről (s nem 2-ikáról): Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 126. l.
Megerősítő oklevele Déváról, 1542. május 31-ikéről ; Szeredai Antal, Series episcoporum Transilvaniae, (Gyulafejérvár, 1790.) 200–203. l.
Izabella szüleihez Gyulafejérvárról 1542 augusztus elejéről, a mennyiben e levél másolatát Loboczky küldte meg Ferdinándnak Krakóból, 1542 augusztus 24-iki levelével, melyben azt írja róla, hogy nemrég érkezett; a bécsi állami levéltárban.
Bornemisza elismervénye Gyulafejérvárról, 1542 július 11-ikén; eredetije a brassói városi levéltárban 1295. sz. a.
Verancsics két nyugtája Szebenből, 1542 június 23-ikán és augusztus 8-ikán 1000, illetve 3242 forintról; Baumann, id. m. 87. l.
67. Verancsics és Matychnai aláirása.*
Verancsics és Matychnai aláírása (218. l.) Szebenben, 1542 június 23-ikán kiállított nyugtájukról való; eredetije a nagyszebeni városi levéltárban 397. Sz. a. őriztetik. Olvasása: Idem Antonius Wrancius praepositus Transsilvaniensis manu propria, Idem Staphanus de Mattychna, qui supra manu propria.
Ily tapasztalatok és kilátások közt Izabella, tudván, hogy a Buda felszabadítására készülő német birodalmi had bejövetele már elhatározott dolog, sürgetni kezdte a barátot a gyalui egyezség aláírására, illetőleg az abban felállított elveknek szerződésbe foglalására. Értesült róla, hogy az egyezséget már Ferdinánd ratifikálta is még áprilisban.* Látta egyidejűleg Petrovicsnak írt levelét is, hol megköszönve buzgóságát, melylyel az egyezség létrejöttén működött, kitüntetést helyezett számára kilátásba;* miként Bajonit is kegyelmébe fogadta.* Ezért a királyné már nem törődött többé azzal a gondolattal, mint még az őszön, hogy Budát visszakapja, csak minél előbb szabaduljon ez országból. Hanem azért nyár lett, a míg Serédi Gáspár Gyulafejérvárra ért, és július 26-ika, midőn Izabella királyné aláírta a nevezetes oklevelet, melyben birtokairól lemond. Ferdinánd kárpótlásul fiának Szepes várát biztosítja, összes hozzátartozó birtokaival és 12,000 forintnyi évi jövedelemmel.* A vár átvételekor a királyné lemond várairól, s átadja a szent koronát a római királynak, a ki viszont két év alatt köteles őt kárpótolni átengedett egykori hitbér-birtokaiért és fia atyai örökéért. Kezesek V. Károly császár és Zsigmond lengyel király, a ki e szerződés feltételeit is teljesíteni fogja, ha a királyné két év alatt megtalálna halni.* Egyidejűleg Serédi külön két oklevélben biztosítja
Ferdinánd megerősítő oklevele Innsbruckból, 1542 április 23-ikán; Tört. Tár, 1878. évf. 256–9. l.
Ferdinánd Petrovicsnak Linczből, 1542 április 29-ikén; fogalmazványa a bécsi állami levéltárban.
Ferdinánd Prágából, 1542 május 13-ikán; Géresi, A gróf Károlyi cs. oklevéltára, III. k. 230. l.
Ezt az évjáradékot Ferdinánd Prágában, 1542 május 6-ikán, külön oklevélben is biztosítá Izabella királynénak, a kassai harminczadból, ha pedig abból nem telnék ki ez összeg, más birtokkal pótolja mindaddig, míg a végleges béke közöttük létrejön. (Hivatalos másolata a bécsi állami levéltárban: «Privilegia Ferdinandi I. regis», IV. k. 162. l.)
Az oklevél eredetije, melyről a királyné aláírását hasonmásban adjuk, ugyanott, az «Oklevelek» osztályában; kiadta Dogiel, id. m. 148–9. l.
a királynét a megállapított évjáradék s a részletkérdések felől,* melyeket aztán az augusztus 6-ikán Kolozsvártt megnyílt országgyűlés is helybenhagyott a fejérvári egyezség elfogadása kapcsán. Hűségük kifejezésére a rendek Ferdinándhoz indították Kendy Ferenczet, Mihályfi Tamást és Haller Pétert,* a kikhez a királyné megbízásából még Bajoni Benedek csatlakozott.*
Másolataik a bécsi állami levéltárban.
A kolozsvári országgyűlés megbízó levele számukra: Erdélyi országgyűlési emlékek I. k. 129. l.
Izabella megbízó levele számára Gyulafejérvárról, 1542 augusztus 4-ikén és 13-ikáról; eredetije a bécsi állami levéltárban.
68. Izabella királyné aláirása 1542-ből.*
Izabella királyné aláírása 1542-ből (220. l.) a gyulafejérvári 1542 július 26-ikán kelt szerződésről a bécsi állami levéltár «Oklevelek» osztályában van. Olvasása: Ysabella regina mpr. A királyné aláírását irodalmunkban megtaláljuk még: az Árpádia 1833-iki I. k. mellékletén, a Hazánk s a Külföld 1865. évf. 400. l., Márki Sándor, Aradvármegye története, II. k. 183. l., az Athenaeum-féle Magyar Nemzet Története id. V. k. 305. l., Szalay-Baróti id. m. III. k. 64. l., valamint Kurz, Magazin I. k. (Brassó, 1844.) mellékletén.
Mindezekről Izabella szóval és írásban az újra nála járt Lubomirski Péter útján értesíté szüleit, kérve, hogy sürgessék ők is az ügyet Bécsben, és szólítsák fel közbenjárásra Joachim brandenburgi őrgrófot is.* Ez volt t. i. a közeledő német birodalmi had fővezére, sógornője Izabellának, kinek érdekében már előzőleg írt volt neki Zsigmond király, gondoskodását kérve, nehogy leányának és fiának a hadjárat esélyei közt valami baja történjék.* De midőn erről leányát értesíté, atyailag kérte, erősítse várait, nehogy valami veszedelem és meglepetés érje.*
Izabella augusztus elejéről való id. levele szerint.
Zsigmond király az őrgrófnak Krakóból, 1542 július 30-ikán; a kolozsvári «Cancellaria polonica» 207. l.
Zsigmond Izabellának, ugyanaznap; ugyanott, 230. l.
I. Ferdinánd király.
(Egykorú festmény a Magyar Történelmi Képcsarnokban.)*
I. Ferdinánd arczképét (221. l.) a Magyar Történelmi Képcsarnokban őrzött egykorú festményről adjuk.
A lengyel király nagy aggodalommal bontá fel leánya levelét, mivel veszedelemben hitte, de megörült a jó hírnek, s azt tanácsolta neki, hogy mielőbb induljon a számára kijelölt várba. Hogy pedig bátorságosan mehessen oda, Leszczynski Szaniszlót Ferdinándhoz indította, meghagyván követének, hogy el ne jöjjön a római király udvarából, a míg meg nem látja azt, a kit Izabella elszállíttatására kirendelnek. S ha még mindíg pénz-szűkében lenne, vegyen 12,000 forintot kölcsön Petrovicstól, hogy azzal zsoldosokat szerezzen, kik biztos helyre kísérjék.* Írt is neki ez ügyben, megjegyezvén, hogy ha óhajtja, kész valami lengyelországi birtokot nevére íratni érette. Teszi ezt, mivel pénzt a veszélyes háborús idők miatt nem küldhet,* katonai kíséretet meg az országgyűlés határozata nélkül, a mi különben is bonyodalmakba keverné Ferdinánddal.* Pedig, a míg általánossá nem vált a híre, udvara mindent elkövetett, hogy a királyné bele ne egyezzék a szerződésbe.* A lengyel tanácsosokat viszont befolyásolta a mindenható Bona, a ki triumviratust alkotott két Péterrel: Gamrattal és Kmitával, kikkel «a királyné csak azon gondolkodik, azon tanácskozik, arról álmodozik és abban forog, miként lehetne az osztrák dynasztiának minél többet ártani.» Ezt főleg azért teszi, mivel ha fia, Zsigmond Ágost elveszi Ferdinánd leányát, akkor ő már nem uralkodhatik úgy az udvarban. Másfelől, mert Bona iszonyúan fél a töröktől, s azt hiszi, hogy ha Izabella teljesíti a szerződés pontjait, s kis fia majd elveszi a római király leányát, ez megsértené a törököt.* Meg aztán, hogy tudhattak megállapodni, mikor pl. Lesiecki János, október végén hazatérve Izabellától, olyan elragadtatással beszélt Erdély szépségéről és gazdagságáról, hogy annyi birtoka – szerinte – még Mátyás királynak sem volt.* Örült is a lengyel követ, mikor pár hét múlva ismét visszaküldték e «boldog» országba,* melyet ő annyira megszeretett.
Zsigmond Izabellához (Stupnicki által) Krakóból, 1542 október 2-ikán; u. o. 234. l. és október 11-ikén; a krakói id. 59. k. 121. sz. a.
Zsigmond Petrovicshoz Krakóból, 1542 október 2-ikán; ugyanott, 115. sz. a.
Zsigmond Izabellához Krakóból, 1542 szeptember 13-ikán; u. ott, 113. sz. a.
Loboczky Mátyás Ferdinándhoz Krakóból, 1542 augusztus 29-ikén; eredetije a bécsi állami levéltárban.
Loboczky Ferdinándhoz Késmárkról, 1542 szeptember 7-ikén; ugyanott és Károlyi Árpád, id. h. 575–6. l.
Zsigmond Izabellához Krakóból, 1542 október 27-ikén, róla: «Adeo possidet multa Maiestas Vestra in Transilvania, ut nullus unquam Hungariae rex, ne Mathias, ita multa possident»; a krakói id. 59. k. 127. sz. a. A király Lesieckit augusztus 17-iki levelével küldte be Izabellához; u. ott, 106. sz. a.
Zsigmond 1542 november 17-ikén küldi be Lesieckit újból Izabellához; a király levele egykorú másolatban a krakói hg. Czartoryski-múzeum 282. k. 857–8. l.
Pedig Erdélyországot nagy veszély fenyegette éppen a bosszús török részéről, kinek fülébe már egy s más eljutott a lefolyt tárgyalások felől. És a veszély e napjaiban a helytartó Váradon időzött. Hiába hívták, azt üzente, hogy nem jöhet be, a míg a Ferdinándhoz küldött követek meg nem térnek. Ő ugyan ott is serényen működött, midőn gyűlésre hívta a királyné birtokaihoz tartozó, Erdélylyel határos nyolcz magyarországi vármegye nemességét; de czéljai olyan leplezettek, s működése oly titokzatos volt, hogy «az ördöngös barát» gyanút keltett,* és sohasem tudták, hányadán vannak vele. A barát helyettese, Mikola László «vicelocumtenens» is oda volt és szamosfalvi udvarházában a nemességgel arról tanácskozott, hogy ki legyen az új erdélyi püspök. Izabella mellett így csak Petrovics maradt a főurak közűl* ép akkor, mikor leginkább lett volna szüksége tanácsukra. Mert szeptember 20-ikáig egy hét alatt a szultán, s a havasalföldi vajda részéről is két-két csausz járt udvarában, hogy meggyőződjenek kivel tart, Ferdinánddal, a keresztyén római királylyal, vagy a hatalmas török császárral. Jelentették is nevében, hogy már megindúlt seregeivel Buda felé, a hová a havasalföldi vajdát is felrendelte. Erre a királyné Tordára, (október 3-ikára) hamarosan országgyűlést hirdetett, elrendelvén, hogy minden húsz jobbágy egy lovast küldjön a Keresztes-mezőre, a székelyek pedig fejenkint állítsanak ki egy lovast.*
Vásárhelyi Gergely Ferdinándnak Tordáról, 1542 augusztus 15-ikén; Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 134. l.
Petrovics a brassói tanácsnak Gyulafejérvárról, 1542 augusztus 14-ikén, segélyt kérve; eredetije a brassói városi levéltárban, 426. sz. a.
Egy névtelen [Porembski Péter] tudósítása Gyulafejérvárról, 1542 szeptember 20-ikán; u. ott, 137–141. l.
Az önvédelem parancsolta ezt az intézkedést, mert tudták, hogy Ráres Péter vajda hordái miként pusztítottak tavaly is az országban, melyen most át fog vonúlni; ép úgy, miként már Rádul havasalföldi vajda is jelzé Erdélybe jövetelét.* Ezért most Izabella egyidejűleg Váradra küldé Verancsicsot, kérve a barátot, hogy jöjjön be azonnal, nehogy az ország elveszszen az ő hanyagsága miatt, mert különben diktátort és kapitányt választanak. De a fejérvári prépost Gyalun rekedt, mivel hírét vette, hogy Váradon pestis dühöng. A királyné tehát jóformán őrség nélkül maradt, hisz a barát Tordán hagyott 300 gyalogosa is nagyobbára szétment zsold híjján. Félős, hogy ha a két oláh vajda betör a havasokon, a «hűtlen, csalfa székelyek segélyével,» tönkrejut az ország. Bizonyos, hogy ezt az időt a királyné nem várná meg, de mindenesetre meg kell várnia a Ferdinándhoz küldött országos követek visszatérését, mert válaszuktól függ, itt marad-e vagy elhagyja az országot. Ezt különben az sem tudta, miként tenné meg, mivel sem elég szolgája, sem kocsi-lova, sem pénze nem volt. Kölcsönt sem kaphatott, a székelyek pedig nem akartak adózni. Ily körülmények közt, félős, hogy a török a barátság színe alatt elfoglalja az országot. Nem igen bízott a királyné a ráczokban, de még a magyar lovasokban sem, a kik, úgy képzelte, hogy útközben kifosztanák, mivel híre járta, hogy György barátnak öt milliója van! Távozását, Petrovics véleménye szerint, csak Izabella szülei tehetnék lehetővé, ha 300 lovast és 200 gyalogost küldenének be érette Eperjesen át Tokajig, hogy aztán Szepesvárába kísérjék. Elhagyatottságában is csupán a temesi gróf tart ki mellette; többi tanácsosa mind elhagyta, mert nem volt miből élniök Gyulafejérvártt, s hazamentek birtokaikra. Udvarmestere sincs rég óta! Már szegény Petrovics sem igen segítheti, s leplezheti a királyné nélkülözését, mivel két év alatt húszezer forintot költött magáéból az udvarra, s már neki sincs pénze. Haza kellett hozatnia szükségében Izabellának Kassáról azt a három láda holmit is, melyet Czéczeynél hagyott volt.* A királynénak így nincs semmi jövedelme, s ez az állapot tartani fog, míg a kötél elszakad! Az, a mit a püspöki javakból s a tizedből kap, nagyon kevés, mivel a püspökség jó részét Drágfy Gáspár foglalta el, és nincs senki, a ki ellene felszólalna. Két várát Móré Péter birja 10,000 frtnyi zálogjogon, azon a czímen, hogy ő volt «a püspök főszolgája;» de a többi várbirtokot sem akarják a néhai püspök szolgái átadni, a míg régi fizetésüket meg nem kapják. Móréval is harmadnapig tárgyalt Petrovics, míg rá tudta venni, hogy hűséget esküdjön Izabellának, hajlandó lévén neki Gyalu várát bizonyos feltételek mellett átadni.* Folyt a tárgyalás Diód várnagyával, Horváth Mihálylyal is, mivel a királyné asszonynak mindössze négy vára maradt, minthogy Dévát és Görgényt Ferdinándnak kellene átadni a szerződés alapján. Ezek közül Csicsó és Almás nagy gondozást kíván, Solymos és Lippa jó jövedelmű, ha jó provizort és várnagyot kapna. De pazarló valamennyi, s ezért Petrovics azt óhajtja, hogy váraiba Izabella lengyel kapitányokat tegyen, mivel másképpen semmi jövedelme nem lesz belőlük.*
Rádul vajda a brassói tanácsnak Pitestről, 1542 október 2-ikán; eredetije a brassói városi levéltárban, 427. sz. a.
Pesti Pannonius Gábor nyugtája róla Kassán, 1542 augusztus 21-ikén és Izabella levele Czéczeyhez ez ügyben Gyulafejérvárról, augusztus 4-ikén; a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában.
Móré másik vára, honnan pár nap előtt szeptember végén az udvarba jött tárgyalni, Szent-Mihályköve: «Castrum S. Michaelis in rupe, quod uno miliari ab Alba Julia abest».
Porembski tudósítása Gamrat gnézeni érsekhez Gyulafejérvárról, 1542 október 2-ikán ; Hurmuzaki, Documente, Supl. II. vol. I. (Bukarest, 1893.) 162–5. l. Másodpéldányát Boner Szeverinhez közölte már Óváry, III. Pál levelezése, 147–157. l.
Így álltak Fejérvártt a királyné viszonyai, midőn harmadnapra (október 5-ikén) újabb csausz érkezett, kemény hangú levéllel János király fiához és a baráthoz, hogy seregeiket Váradra s onnan Buda alá küldjék. Visszatért a portáról Mágóchy András is, kit Izabella Török Bálint és Maylád István kiszabadítása érdekében küldött oda, de a basák nagyon zokon vették, hogy a királyné e dologba avatkozik. Hazaérkezett Verancsics is Váradról, de olyan üzenettel, hogy a barát az ország déli részén kitört zavarok, a Szegedet fenyegető veszély miatt, s a vajdáktól való félelmében nem jöhet; mire ismét Pathócsy Ferenczet küldték utána.*
Porembski névtelen tudósítása Gyulafejérvárról, 1542 október 22-ikén, említve a hazatérő Liesieckit; eredetije a bécsi állami levéltárban.
69. Joachim brandenburgi őrgróf érme.*
Joachim brandenburgi őrgróf érmét (225. l.) a Magyar Nemzet Története V. kötetében megjelent metszetéről közöljük.
A királyné asszony a csauszt azzal elégíté ki, hogy serege készül, s már el is rendelte a szászoknak, hogy ezer gyalogpuskással Buda megsegítésére menjenek.* De erre a segítségre nem volt többé szükség, mivel Joachim brandenburgi őrgróf még Pestet sem tudta a töröktől visszafoglalni, és október 8-ikán nagy kudarczczal takarodott ki zsoldosaival az országból. Szétfoszlott a reménység, melyet e nagyszerű hadi vállalathoz az egész keresztyén világ fűzött, de teljesült a barát aggodalma, melylyel azt elejétől fogva kísérte. Most már nem lett volna okszerű végrehajtani a fejérvári egyezség pontjait, habár még a nyáron gyakran mondogatta, hogy haláláig nem pártol el Ferdinándtól. Okúl lehetett adni a közeledő téli időjárást is, mely a feltételek teljesítésének nem kedvez,* pedig Bécsben éppen most vették elő komolyabban az ügyet, hogy legalább annak sikerével feledtessék ez év szégyenét és veszteségét. Hogy miként s mily eszközökkel, arról Bajoni tájékoztatá a barátot, midőn a hónap vége felé visszaérkezett Váradra, Bécsből; bár mindenki bámulatára, csak egyedűl, társait visszatartották.* Megtollasodva, méltóságban gazdagodva jött le, mint az erdélyi királyi jövedelmek beszedője és kezelője.* Nagyot nézett reá a barát, mikor kinevezési okleveléből látta, miként osztogat már Ferdinánd czímeket, mielőtt még Erdélyt elfoglalta volna. Hanem aztán megtudta, hogy az átvétellel is meg van bízva Serédi, a ki újból bejön, még pedig sok száz lovassal, hogy a szent-koronát is magával vihesse.
Izabella a szászokhoz 1542 szeptember 25-ikén; Kemény, Notitia, 209. l. Az oklevél eredetije a nagyszebeni városi levéltárban, 400. sz. a.
Bornemisza Boldizsár Báthory András szabolcsi főispánhoz Küküllővárából, 1542 október 19-ikén; eredetije az orsz. levéltárban, a «kisebb levéltárak» Báthory osztályában.
Porembski tudósítása Gyulafejérvárról, 1542 október 31-ikén; Hurmuzaki, Documente, Supl. II. I. k. 166. l.
Ferdinánd kinevező oklevele Bajoni számára Bécsből, 1542 október 17-ikéről Géresi, A gróf Károlyi cs. oklevéltár a III. k. 233. l.
György barát kettőzött figyelemmel kísérte és ellensúlyozta ezentúl az események fejlődését. Erdélybe ugyan most sem mehetett, még a tordai táborban álló nemesség hívására sem. De a királynét nem hagyta többé tanácstalanúl, s kioktatta részletesen, miként fogadja Ferdinánd követeit, és mit felelgessen leveleire.
Serédi számára október 18-ikán állították ki Bécsben Ferdinánd megbízó levelét,* és utasítását, mely szerint felsőmagyarországi kapitányságából legalább 600 lovassal indúljon Erdélybe, s kísérje onnat a királynét Szepesvárába, melyet Thurzó Elek helytartó át fog neki adni. Izabella birtokait adja át Bajoninak, Déva várába helyezze be Thoroczkay Antalt, Görgénybe Farkas Farkast és Szilvásy Mátyást, Temesvárba Somlyai Mihályt és Feledy Lestákot várnagyokúl. A királyné pedig, ha már Szepesvárában lesz, adja át a koronát Serédinek és Werner György sárosmegyei főispánnak, a kik további útasításig Kassára viszik.*
Ferdinánd Serédihez Bécsből, 1542 október 18-ikán; Történeti Lapok, id. II. évf. 1169–70. l.
Ferdinánd útasítása Serédi számára Bécsből, 1542 október 19-ikén; fogalmazványa a bécsi állami levéltárban.
Serédi tokaji várában vette királya rendeletét és ott akarta katonáit is illő módon rendbeszedni, meleg ruhával és élelemmel ellátni. Ez persze olyan hamar nem ment. Podagrája is elővette az esős, hűvös idő beálltával. Meg aztán a királyné válaszát is meg kelle várnia, hogy láthassa, felkészült-e a hosszú téli útra.
Izabella ezalatt kimozdúlt Gyulafejérvárról, hol a várfalak javításán dolgozó munkások zakatolásától már kellő nyugalma sem volt.* A csendesebb és védettebb gyalui várba költözködött egész udvarával és kincstárával, hol inkább ellenállhat Serédi katonái netaláni támadásának. Innen felel neki finoman és símán, szokott modorában. Hálásan köszöni – írja – a király kegyes gondoskodását, melylyel őt Szepes várába illő kísérettel akarja vitetni, minek annyival inkább örül, mert a Felvidéknek éppen Serédi a kapitánya. Hajlandó is bármikor indúlni, de Péter vajda már az országban táboroz és pusztít.* «S ha Nagyságod bejönne, ő sem menne ki, sőt a törököt is nyakunkra hoznák. Azért kell még nekünk ő Felsége hasznára itt maradnunk.» Különben is kijelenti, hogy csak akkor indúl útnak, ha Szepesvárát előbb átadták megbízandó embereinek, s ott kellő élelemről is gondoskodnak. Külön czédulán pedig arra kérte, hogy mielőtt bejönne, küldje meg Ferdinánd sajátkezű aláírású reverzálisát.* Serédit Izabella levele egészen kihozta sodrából. Másolatát rögtön megküldte Ferdinándnak, megírván egyúttal, hogy daczára betegségének egy hét alatt beindúl Erdélybe, hogy a barátot, Batthyány Orbánt és Bornemisza Boldizsárt figyelmeztesse hűségükre, s hogy teljesítsék, a mit az egyezségben fogadtak.*
Galaczi More Péter, a fejérvári káptalan jövedelmének igazgatója 500 frtot kér Gyulafejérvárról, 1542 november 20-ikán a szebeniek adójából, a vár kijavítására; eredetije a nagyszebeni városi levéltárban, 406. sz. a.
Péter vajda (a Székely krónika feljegyzése: Tört. Tár, 1880. évf. 638. l. szerint) október 21-ikén, Szent-Orsolya napján tört be Besztercze felé, Ostermayer Jeromos krónikája szerint pedig október 24-ikén; a brassói id. Quellen sajtó alatt levő IV. k. 504. l. E kötet íveit Stenner Frigyes brassói városi levéltárnok lekötelező szívességéből használhattuk.
Izabella Serédihez Gyaluról, 1542 november 20-ikán: Történeti Lapok, II. évf. 1170–71. l. és Szilágyi Sándor sorai Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 101. l.
Serédi Ferdinándhoz Tokajról, 1542 november 25. és 27-ikén; a bécsi állami levéltárban.
70. Gyalu vára és környéke.*
Gyalu vára és környéke képét (227. l.) Jaschke Ferencz festette 1823-ban, s a bécsi cs. és kir. hitbizományi könyvtárban lévő színes kőnyomatáról készült metszetünk. Vízfestésű hamisítványa 1888-ban egy müncheni antiquariustól a nagy-szebeni br. Bruckenthal-múzeum tulajdonába jutott.
Úgy is lett. Több mint hatszáz lovassal ment be deczember elején Erdélybe, Gyalura. Hanem a királynét Serédi állhatatlannak találta. Azt remélte, hogy hamarosan végezhet vele, s most még Ferdinánd kötelezvényét sem volt hajlandó átvenni, holott azt előbb maga kívánta. Tanácsosai sem akartak semmit tenni a helytartó-barát nélkül. Ekkor utána küldték Bethlen Farkast, a királyné egyik titkárával, s kérték Serédit, várjon néhány napig, míg a barát Váradról megjön. György barát ép akkoriban érkezett haza fáradtan Besztercze vidékéről, honnan Szent-András napján kiverte a moldvai vajdát Erdélyből;* de különben sem volt kedve találkozni Serédivel. Így hiába várt 15-ikéig, mert csak üres biztatással tartották. Mérgében másnap behajtatott Kolozsvárra, ám hálni ismét visszatért Gyalura.* Erre 17-ikén este felé írásban is kijelenté Petrovicsnak és Izabellának, hogy őt Ferdinánd nem György baráthoz, hanem a királynéhoz küldte. Csakhogy ő még sem hallgathatta ki, mire Serédi nagy mérgesen eltávozott. Egy mérföldnyiről azonban visszaüzent, hogy ha a királyné teljesíteni akarja az egyezség feltételeit, visszatér hozzá. De bizony nem hívatta. Fájt Serédinek, hogy ilyen csúfosan megjártatták az erdélyiek, s még inkább, hogy nem foglalhatta el a gyulafejérvári püspökség jövedelmét, melyet a király négy évre neki adományozott.* Ám bele kellett törődnie helyzetébe. Még örült, hogy más baja nem lett, és úgy sietett haza Zemplénbe, hogy három nappal Szilveszter előtt már kövesdi várából tehetett Ferdinándnak jelentést kudarczáról.*
György barát levele Ferdinándhoz a Besztercze melletti táborból, 1542 november 30-ikán; Tört. Tár, 1878. évf. 530. l. és egykorú feljegyzés u. ott, 1880. évf. 638. l.
Serédi Kolozsvárról, 1542 deczember 16-ikán értesíti Brassó város tanácsát, hogy Ferdinánd György barátot és Báthory Andrást «in tutelam et defensionem miseri Transsilvaniae regni» választotta; eredetije a brassói városi levéltárban, 424 sz. a.
Ferdinánd adománylevele Serédinek Bécsből, 1542 október 18-ikán, oly feltétellel, hogy a gyalui egyezségben kikötött évi 12,000 frtot ő fizesse Izabellának fél évi részletekben; fogalmazványa a bécsi állami levéltárban, magyarra fordítva kiadta b. Balassa Antal, id. m. 68–69. l.
Serédi jelentése Ferdinándhoz Kewesdről, 1542 deczember 28-ikán; eredetije ugyanott.
71. Serédi Gáspár.*
Serédi Gáspárnak a szentgyörgyi templomban levő síremléke látható domborművű képe (229. l.) először a Magyar Nemzet Története V. kötetében jelent meg.
72. Porembski álnevű aláírása.*
Porembski álnevű aláírása (230. l.) Gyaluban, 1542 in festo innocentum kelt tudósításáról> a bécsi állami levéltárban. Olvasása: Petrus Sarembskii. Megjegyezhetjük még Porembskiról, hogy már János királyt is szolgálta, mert a krakói Wawelben látható sírfelirata 1564-ben (midőn pridie non: Martii, 64 éves korában meghalt) quondam Ser. Regis Hungariae cancellariusnak nevezi.
Ez a kudarcz előrelátható vala, kivált, mióta kitudódott, hogy a királyné kibékült a baráttal. Az ő meggyőződése is az volt, hogy a királyné asszony biztos helyre viendő, nehogy, fiával egyik helyről a másikra kelljen vándorolnia, mint valami czigánynénak. De ha Szepesvára könnyűszerrel meg nem kapható, jobb Kassa. Hanem azért azt ajánlja neki: jól gondolja meg, itt akar-e maradni vagy nem, mert azt hiszi, hogy a rendek rögtön elpártolnak tőle, a mint távozik, és a török elfoglalja az országot.* Ezt György barát személyesen mondta a királynénak, kinél a karácsonyi ünnepeket tölté. A hivatalos kibékülés is ekkor történt, ünnep harmadnapján, a temesi gróf és Pathócsy jelenlétében. Liesiecki, a lengyel király követének műve volt ez, a ki «mintha atyjuk lett volna» összefogta a barát és a királyné kezét, s az első előbb engedelmességéről és nyíltszívűségéről biztosítá, Izabella pedig kegyéről és szeretetéről. A királyné erről írásban is megnyugtatta, s viszont a barát is kész volt «Izabella iránti kötelezettségeit írásba foglalni és esküvel fogadni mindannak teljesítését, mit a szerződések megállapítanak».* Ezt úgy látszik a lengyel követ kívánta így ura nevében, a ki levélben nyugtatta meg a barátot a felől, hogy a róla szállongó balhíreknek nem adott hitelt, s meg van győződve, hogy továbbra is azzal a hűséggel fogja a királynét szolgálni, melylyel néhai János királyt szolgálta.* De köszönhető ez a béke az ünnepek előtt lezajlott tordai országgyűlésnek is, mely egyenesen felszólítá reá a helytartót. E felszólításra jött a barát győztesen Gyalura, jelentvén, hogy a három nemzet «letevén a gyűlöletet, a színeskedést, valódi és igaz testvériséget tartva», újból kimondta az uniót, kimondván, hogy «a ki idegen hatalmassággal esküszik össze, vagy szövetkezik, halállal lakoljon», ép úgy «az is, a ki a haza veszedelmével a maga magán hasznát kergeti». Nem törődtek a rendek immár sem a római király ígéreteivel, sem Serédi leveleivel, a ki náluk keresett orvoslást a szenvedett gyalui sérelemért, hanem elismerték egyhangúlag János király fiát fejedelmüknek, «a töröknek megadják az adót, s Ferdinándot megkérik, hogy ha nem tudja őket megvédeni, legalább engedje, hogy maguk védjék meg magukat».* Megerősíté jelentését Izabellának a tordai gyűlésen jelenvolt két képviselője: Pathócsy Ferencz és Kállay János is, kikkel aztán deczember 29-ikén, Petrovics társaságában a barát visszaindúlt a Váradra rendelt magyarországi gyűlésre, hogy a Tisza és Erdély közti vidékkel is megszavaztassák az adót. Mindezekről Verancsics Antal tudósításaiból értesülünk,* melyeket (mint ekkor még jelentéktelen állású, befolyás nélküli udvari ember) leggyakrabban névtelenül írt vagy másolt titkártársa Porembski számára, a ki azokat több példányban küldözgette haza lengyelországi patronusainak.
Sarembski Péter jelentése Gyaluról, 1542 deczember 28-ikán; Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 174–5. l. Maga a jelentés Verancsics kézírása, Sarembski aláírása pedig csak elővigyázatból van írva, Porembski, Izabella titkára neve helyett; eredetije, melyről az aláírást hasonmásban közöljük, a bécsi állami levéltárban.
Kivonatát l. Óvárynál, id. m. II. füz. 86.l.
Zsigmond király György baráthoz Krakóból, 1542 deczember 3-ikán; a kolozsvári «Cancellaria polonica» 238. l.
Szilágyi nyomán, Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 102–5. l. és Teutsch, Die Union von 1542.: Archiv des Vereines für siebenbürgische Landeskunde, 1874. évf., XII. k. 67–75. l.
Verancsics Antal tudósítása Gyaluról, 1542 deczember 29-ikéről (u. ott, 172–3. l.) a bécsi állami levéltárban, honnan aláírását közöljük.
73. Verancsics Antal aláírása.*
Verancsics Antal aláírása (231. l.) Gyaluból, 1542 deczember 29-ikén írt tudósításáról ugyanott van. Olvasása: Wrancius.
