II.
II.
Verancsics Krakóban, Herberstein Zsigmond, Salm és Gorka Budán a töröknél, a vár visszaadásáért könyörögve. Ezen ábrándozott Izabella az év végén, midőn Lubomirski Péter érkezett hozzá vígasztalóul szüleitől, s eszébe jutottak az eltelt év szenvedései, veszteségei. Kárpótolhatta azonban érettük az új év, melynek tavaszán, a tordai országgyűlésen a barát létrehozza az erdélyi három nemzet szövetségét s vele Erdélyországot.
FÁJT is ez a helyzet eléggé a királynénak, de nem igen változtathatott rajta. Az új év, 1542 első napjaiban vette hírét a gyalui compositio feltételeinek, de igazán nem tudta, örüljön-e nekik. Erdélyi látogatásából kellemetlen benyomásokkal tért meg. Sorsát bizonytalannak látta, mert csak úgy immel-ámmal fogadták s maga a barát is a lengyel király tekintélyével akart hatni a szászokra, kérve: intse meg őket, hogy támogassák; a miből kitűnik, hogy az erdélyiek nem tartanak mind az «állhatatlan» szerzetessel. Zsigmond király megtagadta a kérés teljesítését,* mivel természetesen íly belügyekbe nem avatkozhatott. Különben is egy szívességet már tett a barátnak, midőn megígérte, hogy lépéseket tesz a portán és a franczia királynál Buda visszaadása érdekében. Erre Verancsics Antal kérte, de nem személyesen, mivel a királyt nem találta Krakóban. Fenn járt családjával Lithvániában s a nagy hóban nem akarván utána menni, oratioját a király helytartói (Gamrat Péter gnézeni érsek, Kmita Péter krakói várnagy és Boner Szeverin kincstartó) előtt adta elő karácsony estéjén.* A királyi párnak is megírta hazaindulásakor Verancsics, hogy leányuk bánatos, de egészsége teljesen kielégítő. Tanácsukat kéri, miképpen oltalmazza meg országát, és legfőbb vágya, hogy Budavárát visszakapja az említettek támogatásával.* A lengyel király tanácsosai teljesíték Izabella óhajtását, midőn melegen ajánlták az ügyet uruknak, de a prépost harmadik kérését, hogy Zsigmond a római királyhoz is küldjön követséget a békesség érdekében, nem tartották szükségesnek, «mert ez rossz hatást gyakorolna a magyarokra»; habár maguknak is az volt meggyőződésük, hogy legjobb lesz kibékíteni Izabellát és fiát Ferdinánddal, a régi váradi szerződés értelmében.*
Loboczky id. 1542 január 25-iki jelentése szerint, melyben írja, hogy György barát követe január 24-én reggel ért Krakóba.
Legatio a Serma Isabella regina Hungariae et consiliariis regni Hungariae ad archiepiscopum Gnesnensem, ad palatinum Cracoviensem et Bonerum, per Antonium Vrantium praepositum Transilvaniensem, Cracoviae habita die 24. Decembris 1541. Egykorú másolata az ilyvói Ossolinski-intézet kéziratai 172. k. 64–65. l. Rövid kivonata Óváry regestái II. füz. 83. l.
Verancsics Bonához, Krakóból, 1542 január 4-ikén, a krakói id. 57. k. 3. sz. a. és Zsigmondhoz, ugyanaznap, az id. 59. k. 2. sz. a.
A lengyel király felsorolt tanácsosainak jelentése Zsigmondhoz, Krakóból, szintén 1542 január 4-ikén; az ilyvói 172. k. 65–66. l. Kivonata Óváry regestái II. füz. 84. l.
E véleményüket külön czédulán nyilvánították ki, annak jeléül, hogy a jelentésükbe felvett két előbbi tanácsuk el is maradhat. Mert hogy még gondolatnak is képtelenség hinni, hogy a szultán visszaadja Budát ígérete szerint János király fiának, nem merték megmondani, miként nem merték kíméletből a magyarok sem Izabellának. Szegény királynénknak jól esett ábrándoznia ez eszmén s a lengyel-franczia közbenjárás sikeréről, éppen, mivel hallotta volt, miként fogadta a török császár, távozása után Herbersteint, a római és Gorkát, a lengyel király követét.
Az első, Salm gróf társaságában szeptember 8-ikán és 10-ikén vezettetett a szultán elé, miután megelőzőleg Rusztem basával tárgyaltak. Buda visszaadását nagylelkűségére hivatkozva, alázatosan kérték a szultántól, a ki már János királynak s a moldvai és havasalföldi vajdáknak is országokat adott. Kérésüket azonban gúnyoros mosolylyal és azzal a felelettel vették, hogy a szultán nem bolondult meg, «hogy a mit harmadízben szerzett meg kardjával, azt elajándékozza.»* Pár nappal utána jött meg Gorka András gróf is, hogy királya rendeletére közbenjárjon a török császárnál Izabella érdekében.* Igen fényesen fogadták. Komáromtól az elibe küldött Aszlán nándorfejérvári szandsáktiszt kísérte kétezernyi lovashadával a szultán táborába. Itt a bég atyja: Mehemed bég sátrában sokat beszélt, mert 24 kérdésre kellett felelnie a bégnek s a mellette ülő négy basának.
Herberstein id. naplója 333-335. l. és Károlyi Árpád id. h. 358–361. l.
Rendelete vételéről Gorka 1541 augusztus 17-én Bécsújhelyről Kilianek által értesíti Zsigmond királyt; egykorú másolatban az ilyvói id. 179. k. 133–137.l.
E kérdések nagyobbára banálisak voltak, hogy: honnan s merre érkezett, miért nem Havasalföldén át, mikor indúlt és hány napot jött Vilnától; a mikre a követ kitérőleg felelgetett. Hanem volt néhány érdekes, tanuságos kérdésük is. Így pl. a hatodik: Miért nem küldött fegyveres segítséget leányának a király? Erre Gorka azt felelte, hogy királya olyan távol lakik ide, hogy nehezen küldhetett volna segélyt. De a basák mosolyogva egymásra néztek s azt felelték, hogy egy atyának nem lehet olyan hosszú és nehéz útja, hogy leányát íly terhes körülmények közt meg ne segíthesse. Bezzeg a szultán még messzibbről küldött seregeket a királynénak a németek ellen, a kiért ő többet tett, mint az atyja, a ki leányával nem törődött, holott Konstantinápoly messzebb van Vilnánál. Annál inkább dícsérték György barát hűségét, hogy Budát megtartotta a hosszú ostrom idején s meg is ígérték, hogy visszaadják, ha megnő az ifú király. Végül előadta Gorka jövetele czélját, hogy: a szultán támogassa a királynét, tartsa meg őt hitbérbirtokaiban és engedje meg, hogy valamely Lengyelországhoz közeli várba vonúlhasson, a milyen Kassa. Erre a lengyel követet bevezették a császárhoz, a ki támogatásáról biztosítá urát, de kijelenté, hogy a királyné asszonynak Kassára mennie felesleges, mikor Erdélyt rendelték számára lakóhelyűl, mely sokkal nagyobb hitbérbirtokainál.* «Menj, mondd meg testvérünknek, urad királyodnak – szóla Gorkához a szultán – hogy ne aggódjék leánya miatt, a ki biztos helyen van.»* S a követ összetalálkozván Herbersteinékkal a táborban, szeptember 14-ikén együtt indúltak haza egy naszádon Bécs felé.*
Leírva a «Quae egit dominus Andreas de Gorca castellanus Posnaniensis apud caesarem Turcorum post Budam occupatam» cz. jelentésben; ugyanott, 162–164. l.
Egykorú krakói tudósítás 1541 október 3-ikáról; Óváry regestái, II. füz. 81. l.
Herberstein id. naplója, 337. l.
64. Gorka András gróf aláirása.*
Gorka András gróf aláírása (208. l.) Zsigmond lengyel királyhoz Bécsből, 1541 június 19-ikén írt jelentésén van; eredetije az ilyvói Ossoliński-intézet kézirattára 168. k. 32. Lapján látható. Olvasása: Andreas comes a Gorka mpr, mely azonban az aláírás a betűjével együtt a könyv újra-kötése alkalmából megcsonkult.
A mi Izabella «biztos helyen» való tartózkodását illeti, Lippa nem volt valami irígylésreméltó. Nem szerette a vár gyengesége és a török szomszédsága miatt, nehogy ismét kezébe kerüljön. Meg aztán tudta, hogy ez ideiglenes állomása. De Erdélybe sem igen vágyódott, mivel ott a különböző nemzetiségek súrlódásai miatt gyakoriak a zavarok és lázadások s mivel – mint hallá – a moldvai vajda fegyveresen tört be Brassónál. Vissza akarta foglalni két erdélyi várát: Csicsót és Küküllővárat, de a míg ellene mentek volna, végig dúlva az országot, kitakarodott Besztercze felé,* a radnai szoroson. Még Kassára menne legbátorságosabban, de azt a Ferdinándpártiak szomszédsága miatt nem akarják tanácsosai átengedni. Mennyi baja is volt szegénynek állandóan ezekkel a tanácsosokkal, kivált Buda ostroma alatt! Bizonyos, hogy legtöbbször nekik volt igazuk, de mikor ez olyan rosszúl esett – egy asszonynak. Csak annak tudata vígasztalta – írja Izabella utólag, Erzsébet napján – hogy volt annyi hite és bizalma náluk, mint a mennyi volt nekik, másoknál! Tőlük függ most is sorsa, de hogy itt marad-e, vagy a nyár közeledtével ő is más helyet fog keresni «mint a fecske», még nem tudta. De vágyott valamerre elrepülni, a megindult alkudozások alapján, a mire Kmita közbenjárását is kérte szüleinél, hogy szabadítsák ki a könyek és nyomor e siralomvölgyéből.*
Miles Mátyás, Siebenbürgischer Wuerg-Engel, (Nagy-Szeben, 1670.) 37. l. és Jorga, Documente romineşti din archivele Bistriţei, I. k. (Bukarest, 1899.) XXXVII. l.
Izabella Kmitához Lippáról, 1541 november 19-ikén; az ilyvói id. 172. k. 63–64. l.
65. Schröter epigrammája Izabelláról.*
Schröter Árpád epigrammája Izabelláról (210. l.) a krakói hg. Czartoryski-múzeum könyvtára példányából vétetett.
Olv.:
Pulex virgini Isabellae, reginulae Poloniae.
Catenula subtili et crine faemineo per collum alligatus: a duce Bavariae donatus in pixide, et emissus statim sanguinem ex manu sugebat.
Quid me tam stricta religas Isabella catena?
Ne fugiam, si me solveris anne times?
Non fugiam, teneor formae florentis amore,
Quis velit a manibus stultus abire tuis.
Ne fugiam, si me solveris anne times?
Non fugiam, teneor formae florentis amore,
Quis velit a manibus stultus abire tuis.
(Egykorú feljegyzés az ilyvói Ossolinski-intézet kézirattára 158. k. 76. l.)
Így ír Izabella elkeseredésében. Aláírása nélkül is ráismernénk. Valamikor, a szülői otthonban minden léptére ügyeltek és udvari költők rajongták körül. Egy ízben finom, liliomos lánczot kapott ajándékúl a bajor fejedelemtől de hirtelen úgy találta dobozából kivenni, hogy felsértett kezéből kiserkent a vér. Erre mindjárt verset írt Janicki Kelemen, a lengyel «koszorús költő»* és Schröter Ádám a sléziai epigramma-író,* miként később arczképéről is verselt.* Ma nincs, a ki megénekelje – legfeljebb a nyomorúságát és bizonytalan helyzetét. Nem volt sem fényes jövője, sem elegendő pénze. Az erdélyi szászoktól kapott nagy nehezen egy kis jövedelmet, így a brassóiaktól, köteles huszadjukból ezer forintot, miután előbb elengedte múlt évi hátrálékukat.* Ez ügyben személyesen járt Bábay Kis Péter Brassóban,* honnan Szebenbe ment téli bevásárlásokért, s a sok bunda, rókamálas ujjas, nyestgallér és posztó éppen idejére megérkezett a karácsonyi ünnepek előtt.* Volt is szabás, sürgés-forgás a lippai várban, a mint a királyné udvaronczai elé teríté a szép holmit. Kedvét lelte ilyes apró házi és gazdasági teendők intézésében is, hogy még teljék az idő s feledjen. Néha maga is elvarrogatott órákig udvarhölgyei közt palotája ablakában, nézve-lesve nem jön-e valaki a Maroson túlról, onnan észak felől... Lubomirski Pétert, a lengyel király ifjú aulicusát várta, kit szülei még Katalinnapján elindítottak Vilnáról. Megbízták, hogy vigasztalja s bízzék az Istenben, a ki az özvegyeket és árvákat nem hagyja el. De intse egyúttal, hogy alkalmazkodjék a szokásokhoz és György baráthoz s ha ügye rosszra fordulna, biztosabb helyre húzódjék és Kassáról bővebben írjon.*
Az ilyvói Ossolinski-intézet kézirattára 158. k. 76. l.
Schroeter Ádám: Elegiarum liber unus. Item Epigrammatum liber unus, (Krakó, Lazarus Andreae excudebat.) FIII. l. Versét hasonmásban közöljük.
Ugyanott a GII. lapon «In imaginem Isabellae filiae regiae» czímen; szövegét a Függelékben adjuk.
Izabella Lippáról, 1541 október 8-ikán Brassó várostanácsához; a brassói városi levéltárban 445. sz. a. és a királyné nyugtája az átvett ezer frtról november 28-ikán; ugyanott 446. sz. a.
Brassóba 1541 október 7-ikén ért «Petrus Kys seu Babay in legatione», de már másnap tovább ment; a brassói id. Quellen, III. k. 116. l.
A nagyszebeni városi levéltár 1541-iki Prothocollonjában olvassuk, hogy Kis Péter október 11-ikén érkezett Szebenbe a királyné megbízásából, kinek deczember 6-ikán 184 frt árú bundát és egyebet küldenek, 7-ikén pedig Brassóból indítanak hozzá hasonlókat; a brassói id. Quellen, III. k. 122. l.
Zsigmond király, fia és Bona királyné lengyel nyelvű útasítása Lubomirski Péter számára Vilnáról, 1541 november 25-ikén; a krakói id. 58. k. 86. l. és az ilyvói 179. k. 197–198. l.
Több, mint valószínű, hogy Lubomirski még a szent ünnepek után Izabellához ért és együtt töltötték Szilveszter estéjét s az újévet. Vajjon milyen lesz? Immár a második újévet éri ez országban özvegyen és bizonytalanságban. S mit hozhat neki az új – rosszabbat annál, a mit az ó év adott?! Jól esett a lengyel követ vígasza, mert úgyszólva egyedűl maradt; György barát, Petrovics és társai oda voltak Gyalu várában s különben is olyan elhagyatottnak érezte magát. Átgondolta Izabella is, mint minden ember az eltelt év eseményeit és újból megsiratta halottjait, mint minden jó keresztyén. Előbb az urát, meg-megtérő lelkét, aztán udvarhölgyeit és udvaronczait, kik Budavárában, vagy idejövet dőltek ki mellőle. Majd az öreg Werbőczit, a kanczellárt, a ki öt héttel elválásuk után, 1541 október 13-ikán halt meg váratlanúl, gyanús tünetek közt* s nemsokára Turkowith Miklós a budai bíró is, a ki olyan odaadó híve volt. A pestisnek esett áldozatúl feleségestől és gyermekestől, kik közül csak két fia maradt életben.*
A «Ware New zeitung vom Türcken... Anno M. D. XLII» czímű egykorú tudósítás B. II. lapján olvassuk Werbőcziről, hogy «am dreyzehenden tage des Octobris gestorben ist, nicht one argwahn, als sey im von den Türcken vergeben, denn der todte Coerper sehr gros auffgeblasen gewesen ist.» Aztán eltemették «auff der Juden Kirchhoff»-on Budán. (A ritka nyomtatvány a M. Tud. Akadémia könyvtárában, M. Tört. Qu.365. sz. a.)
Ugyanott, a BIII. lapon.
**
Serédi távozása után György barát nem sokat törődött a gyalui egyezséggel, melynek teljesítése okvetlenül a Ferdinándnál hatalmasabb szultán kezére juttatta volna az országot. Az neki csak arra szolgált, hogy könnyebben megnyerje az erdélyi fejedelemség ügyének az ellenzéket, kivált a szászokat, kiket általa abban a hitben tarthatott, hogy Erdélyt tulajdonképpen Ferdinánd nevében szervezi – a törökkel szemben, és ő csak helytartója, kormányzója leszen. Ez a nyitja annak, hogy oly hamar győzött, s a kialakítás nagy művét alig három hónap alatt sikeresen befejezte. Emberfeletti erővel dolgozott, buzdított és békített, hogy a rendek egyesülése létrejöjjön. Az országgyűlést nem lehetvén megtartani Meggyesen, előbb Tordán, majd Székely-Vásárhelyre helyezte át Pál fordulása napjára. Ekkor már a szászok is nyugodtabbak voltak. Újév első napjaiban keresték fel a királynét,* a ki aztán január 8-ikán orvosolta egyik sérelmüket, midőn Szász-Sebest visszavéve Bornemiszától, a szászoknak visszabocsátani ígérte. Ezzel az oklevelével* jelentek meg azután az országgyűlésen, melyen a barát előadván az ország állapotát, «megmagyarázák a császár levelét», melyben őt tette János király fia gondjaviselőjévé, s «azért az ország őtet hallgassa» meg.* Hogy meghallgassák, s a pártok neki meghódoljanak, ez sikerült az ügyes barátnak, a kit most «királyi helytartóvá» választottak, a részletkérdések elintézését egy következő gyűlésre hagyván. Ugyanekkor nevezi ki a királyné is kincstartójává és várai s jószágai kezelőjévé, elfogadván a barát amaz ajánlatát is, hogy vonuljon a biztosabb védelmet nyújtó Váradra, s lakjék a várban álló püspöki palotájában.*
Brassó részéről 1541 deczember 28-ikán Simon Aurifaber indúl hozzá, ajándékokkal; a brassói id. «Quellen» III. k. 152. l.
Izabella Lippáról, 1542 január 18-ikán; Baumann Ferdinánd: Zur Geschichte von Mühlbach (Nagy-Szeben, 1889.) 86. l.
Egykorú feljegyzés a Kultsár-féle ú. n. Székely krónikában. (Pest, 1805.) 13. l. A gyűlés végzései az Erdélyi országgyűlési emlékek I. k. 77–79. l.
Izabella vonatkozó két oklevele Lippáról, 1542 január 25-ikéről, György barát hűségi levelével. Óváry regestái, II. füz. 84. és 87. l.
Még együtt volt az országgyűlés, midőn Izabella levelét a barátnak Lippáról meghozták, de a rendek nem helyeselték s nagy részük azt óhajtotta, hogy a királyné az ország közepében, ő közöttük tartózkodjék. Ki is fejezték ezt végzés alakjában is két hónap mulva, a bőjtben tartott nevezetes tordai országgyűlésen, mely az ő és az ország sorsa fölött döntött.
Ezalatt egyhangúlag teltek a napok a lippai udvarban. Erdély felől kevés a hír, s az sem mindig jó, állandó. Csak egy-egy lengyelországi posta okozott időről-időre egy kis élénkséget. Onnan tudta meg a királyné azt is, a mit róla és fiáról a portán beszéltek. Wilamowski Jakab lengyel követ hozta hírét,* de nem volt valami biztató, kellemes. Bepanaszolták volt, hogy békül Károly császárral. Erről Péter moldvai és Rádul havasalföldi vajda követei is bizonyossá tették, a miért kérte atyját, mentse ki őt emberével Konstantinápolyban a gyanusítások alól.* E végett Lubomirski Péter is hazaindult február utolsó napjaiban,* s márczius második hetén Vilnán tehetett küldetéséről jelentést urának. Hogy leánya új egyezséget kötött Ferdinánddal, s hogy országába szándékozik visszatérni, arról Zsigmond király örömmel értesült;* de már ennek indokolása sehogy sem tetszett. Kénytelen vele az özvegy magyar királyné, mondá Lubomirski, mivel «a régi gyűlölség a pártok közt nemcsak nem szünt meg, de új lánggal lobbant föl, annyira, miszerint ha csak az irgalmasság istene a magyarokra nem fordítja tekintetét, maga a mennybéli üdvösség sem képes megmenteni a szerencsétlen országot.»*
Zsigmond király Izabellához Krakóból, 1542 február 5-ikén; a krakói id. 59. k. 25. sz. a.
Izabella Zsigmond királyhoz Lippáról, 1542 márczius 7-ikén; ugyanott 49. sz. a.
Kmita levele szerint (Bonához) 1542 február 23-ikán még nincs Krakóban; ugyanott, 30. sz. a.
Zsigmond Izabellához Vilnáról, 1542 márczius 21-ikén; ugyanott, 40. sz. a.
Lubomirski nyomán Hosius Szaniszló 1542 márczius 13-ikán; Károlyi, id. h. 367. l.
Ez a jelentés túlzott és igen általánosító volt, de a gyermekeért aggódó apa kénytelen volt az éppen együttülő piotrkówi országgyűlés elé terjeszteni,* mely azt ajánlta, hogy Izabellát sürgősen hozassa a király haza, egy ügyes követjével, «s ha a barát és hívei ebbe bele nem egyeznének, igyekezzék Petrovics Péter s a hű szászok segélyével erőszakkal kiszabadítani a királynét és gyermekét kezeikből».* Magától értetődik, hogy ez túlnagy aggodalom és olyan emberek tanácsa volt, kik a helyzetet egyáltalán nem ismerték. Igaz ugyan, hogy ekkoriban szólítá fel Izabellát és tanácsosait a beszterczebányai országgyűlés is, hogy tekintettel Buda felszabadítására irányuló munkájukra, «fogadják el és karolják föl szívesen», a mit határoztak, s «egyszersmind a közjó érdekében az országlakosok várait és mind ama javait, melyek akár Ő Felségénél, akár az említett főpap és báró uraknál, vagy az Ő Felségét elismerő bármely más országlakosoknál vannak, adják vissza»;* de ki gondolt most ezzel. Petrovics márczius egy részét a királyné mellett tölté,* s a legjobb reménységgel indult a hónap végére összehívott országgyűlésre.
Zsigmond király Kmitához Vilnáról, 1542 márczius 15-ikén; a kolozsvári «Cancellaria Polonica» 206. l.
A Piotrkówban egybegyűlt rendek Zsigmondhoz 1542 márczius 27-ikéről. Óváry regestái II. füz. 85. l.
A beszterczebányai törvényczikkek 14. czikkelye 1542 márczius 7-ikéről; a «Magyar törvénytár» id. II. k. 67. l.
Petrovics 1542 márczius 24-ikén Lippáról ír; Pesty Frigyes, A szörényi bánság, (Budapest, 1878.) 227. l.
Veszekedős, zajos gyűlés volt. Hiányzott belőle az erdélyi püspök csillapító szelleme, mert Statilio olyan beteg volt, hogy fordulni sem tudott ágyában.* Nyájas modorát pótolta azonban a barát erélye, a ki éppen reá való tekintetből halasztá el kétszer is a gyűlést. Így jöttek össze a rendek aztán Judica vasárnapra Tordára, hol a gyűlés zaja a szenvedő püspököt nem zavarhatta.* Néhány napi tanácskozással, márczius 29-ikén írták össze és olvasták fel határozataikat, melyekkel Erdély alkotmányát valósággal megágyazták. Ezeknek szelleme a testvéries egyenlőség, melylyel a három rend szövetkezik az ország fenmaradása és békéje érdekében. S nehogy ismétlődhessenek a Maylád-féle üzelmek, kimondták, hogy «senki a főurak közűl a helytartó vagy helyettese engedelme nélkül a küludvarokhoz követet ne küldhessen, s a kalmárkodó székelyek se járhassanak Moldovába és Havasalföldébe, anélkűl, hogy székbíráiknak s ezek a helytartónak arról jelentést ne tegyenek». Általában az ő kezében egyesül a közigazgatás, honvédelem és kormányzás minden szála; s ha nem is név szerint, tényleg ő lett az ország kormányzója. De hogy hatalmával vissza ne élhessen, egy 22 tagból álló titkos tanácsot adtak melléje, melybe minden rend 7–7 tagot, a gyulafejérvári káptalan pedig egyet küld, illetve választ. Ez a tanács alkotta egyúttal a fejedelem szenátusát, kiegészítve titkárával és udvari tanácsuraival, miként példáját láthatták a lengyel udvarban. Egyébként bölcsen meghagyták a hadfelkelés régi módozatát (hogy minden tizedik ház gazdája a béresekkel otthon maradjon ház-őrzeni), a vármegyék önálló belső életét, a székelyek külön jogszokásait, s a szászok kiváltságait; de javították a közbátorságot és jogszolgáltatást.
Statilio Serédi Gáspárhoz Gyulafejérvárról, 1542 márczius 16-ikán; eredetije a bécsi állami levéltárban.
Ezt maga György barát írja meghívójában új várából, Bálványosról, miként egy ideig nevezte a mai (Szamos)-Újvárt; Erdélyi országgyűlési emlékek I. k. 83. l.
S a lelkesült rendek, mintegy újjáteremtve hazájukat, azzal a határozattal oszlottak szét, hogy a legközelebbi gyűlésre behozzák János király fiát és anyját.*
A tordai országgyűlés végzései az Erdélyi országgyűlési emlékek I. k. 84–89. l. Szilágyi magyarázó sorai a 37–38. l.
