II.
II.
Pihenője Krakóban és Krzepicén, hol öcscse, a lengyel király meglátogatja. Elkeseredése az oppelni vár és uradalom elhanyagolt állapota láttára. Izabella körútja tartományaiban. Távozása Varsóba, anyjához. Ennek híre a bécsi udvarban. Loboczky újabb küldetése és tárgyalásai. A varsói udvar magatartása Izabella igaz ügyével szemben. A királyné hazatérő terve és összeköttetései. Ferdinánd követsége. Ratibor átadása.
IZABELLÁT útjában udvari hívein kívül Thurzó Ferencz nyitrai püspök 50 lovassal, Perényi Ferencz 25 lovassal és ugyanannyi gyalogossal, valamint Castaldo Alfonz kísérte el őrség-fedezetével. Lengyelországnak tartott, ugyanazon az úton, melyen egykor (13 évvel ezelőtt) boldog reményekkel jött be ez országba, melyben annyi csalódás érte. Eperjesen, Sandecen át Krakóba ment, hová nagy lassan február 9-ikén érkezett, a városi tanács által elibe küldött lovasoktól kísérve.* Útja kellemes volt, mert mindenütt gondoskodtak kényelméről a közbeeső pihenő vagy éjjeli szállásokon. Eperjesig maga Werner* s az öreg Petrovics is elkísérte, a ki aztán harmadnap (január 29-ikén) itt vette át Wernertől Munkács várát.*
Eredeti feljegyzés 1552 február 13-ról, a krakói városi levéltár számadási kötetében.
Werner id. jelentése január 27-ikéről.
Petrovics hitlevele e napról Eperjesről, hogy Munkácsot várnagyaival és tisztjeivel együtt Ferdinánd hűségében megtartja; egykorú másolata a Magyar Nemz. Múzeum levéltárában.
Ó-Sandectől, a határszéli lengyel városkától fogva a lengyel király biztosai vitték tovább Krakóba, melynek tanácsa nagy ünnepélyességgel és ajándékokkal fogadta. Izabella egy hetet pihent itt a waweli palotában, melyben boldog leányéveit töltötte, s a mint viszontlátták, bizony sokaknak eszébe jutott, hogy beteljesedett az együgyű Stanczyk mondása... és a hazatért magyar királyné három fiatalabb nővérének nem igen volt mit irígyelnie férjhez ment nénjük sorsán.*
Przezdziecki, id. m. I. k. 96. l.
105. Novicampianus Albert síremléke Krakóban.*
Novicampianus Albert síremléke (344. l.) Krakóban a domonkosok templomában van. Hasonmását Wojnarowskinak a krakói Jagiello-egyetemi könyvtárban levő vízfestményéről adjuk. A síremlék felírata így hangzik:
ALBERTO NOVICAMPI
ANO DOCTRINA ET INTE
GRITATE CONSPICVO PROFES
SORI PVBLICO AC PRECEPTO
RI ILLVSTRISSMI IOANNIS SI
GISMVNDI REGIS UNGARIĆ
DESIGNATI FAMILIARES
ANO DOCTRINA ET INTE
GRITATE CONSPICVO PROFES
SORI PVBLICO AC PRECEPTO
RI ILLVSTRISSMI IOANNIS SI
GISMVNDI REGIS UNGARIĆ
DESIGNATI FAMILIARES
MESTI POSVERVNT · MOR
TVVS ANNO M · DL · VIII ·
ĆTATIS VERO SVĆ L ·
TVVS ANNO M · DL · VIII ·
ĆTATIS VERO SVĆ L ·
Aztán odább indult északnyugati irányban (hogy találkozzék királyi testvérével) Krzepice felé,* honnan Magyarországból jött kísérői közül Perényit haza engedte. Útjában Izabella megszállott Liubochnián és Rabstyn várában, hol a király költségén élt.*
Izabella 1552–56 közti oppelni és lengyelországi tartózkodásáról a lengyel irodalomban röviden Wierzbowski Teodor írt: Uchańsciana, v. k. (Varsó, 1895.)135–142. l. Bővebben tárgyalja Izabella életének e Lengyelország köztörténetébe vágó korszakát «Przyjazd Izabelli do Polski» czímen Szujski, id. m. II. k. 329. lapján, az (1885–86-ban megjelent) v. k. 49–50. és 365–373. s a VI. k. 260–273. lapjain, a bécsi állami levéltári íratai egy részének felhasználása alapján.
Ellátása került itt Pol. fl. 175/27. Kellett asztalára a többek közt: marhahús, 12 nyúl (ára fl. 2/12), szárnyas, pisztráng, potyka, 3 hordó magyar, 1/2 hordó malmazia-bor, 20 ejtel sör, 3 fazék vaj, 100 tyúk (darabja 1 1/2 garas) és 50 kappan per 3 garas. (A varsói főlevéltár 163. Sz. udvari számadási kötetéből.)
Zsigmond Ágost király február 27-ikén indult a piotrkówi országgyűlésről rég nem látott nénje látogatására, a kinél márczius 4-ig maradt, felújítva társalgásuk közben az eltelt évek búját-baját s gyönyörködve szépen fejlődő fiában. Izabellára e látogatásnak nagy hatása volt, mert megnyugtatta s lecsillapította izgatott kedélyét. Belátta maga is, hogy legjobb lesz mielőbb elfoglalnia oppelni birtokait s onnan sürgetni Ferdinándot az egyezség teljesítésére, melynek reá eső részét a királyné – odaérkezésével – beváltotta. Megnyugodott fia: János Zsigmond neveltetése ügyében is, mivel a király kis unokaöcscse mellé Novicampianus Albert doktort, a híres krakói mestert szemelte és rendelte ki. A lengyel Nowopolski neves ember volt; egyetemi tanár, elsőrendű anatomus, fiziologus és egyúttal theologus, kinek «A teremtésről» írt műve csak nemrég jelent meg,* és irodalmi működését a magyar királyfi mellett is szorgosan folytatta.
Kopera Felix, Spis druków epoki Jagiellońskiej (Krakó, 1900.) 161–2. lap, a Czapsky-könyvtár példányáról.
Erre ismét felkészült Izabella s a sléziai Rosenbergen át, néhány napi kocsizással, márczius 12-ikén délben* végre beérkezett Oppeln várába, fia herczegsége fővárosába, melyért neki szép gyulafejérvári palotáját el kelle hagynia. De míly csalódás várt itt reá! Szegény Loboczky, úgy látszik, sok mindent elhallgatott, a miről a királynénak személyesen kellett meggyőződnie. Felháborodásában egész lelke keserűségét kiönté Ferdinánd hazatérő két követe, Herberstein Zsigmond és dr. Lang János előtt (kik néhány órával utána érkeztek) s a nyitrai püspök jelenlétében. Inkább adtak volna neki – úgymond – tízet János király egykori hetvenkét vára közül Oppeln helyett, melyben – nevén kívül – semmit sem talált abból, a mit neki róla lefestettek. Látja, hogy rászedték a nagyhangú ígéretekkel, de tudja, hogy egy már megbűnhődött azért, a mit ő szenved és kéri Istent, segítse meg azok ellen, kik őt érdemetlenül megcsalták és e nyomorúságra juttatták! Ezt a királyné nyilvánosan adta elő,* úgy, a mint lelkéből kitört, de ép íly kíméletlenül nyilatkozik abban a két levelében is, melyet Ferdinándhoz és Castaldohoz intézett, tartózkodás nélkül ecsetelvén bennük tapasztalatainak benyomásait. Kipihenni remélte itt – úgymond – hányattatása fáradalmait, de még nem telt el nap sírás és könyhullatás nélkül, ha szerencsétlen, elhagyatott sorsára gondol. Oppeln kívül-belül puszta, s az omladozó, fával felpeczkelt kastély jóformán üres, mert Posadowski, a herczegség eddigi tiszttartója mindent elhanyagolt és kipusztított a gazdasággal, melyben semmi szarvasmarhát nem talált, s a halastavakkal együtt, melyek üresek. Nemcsak vetőmagot és élelmi szereket, de házi eszközöket: asztalt, széket és ágyakat is kellett vennie, mert még az sem volt, a mire fiával fejét pihenésre hajtsa. Podgyásza, czók-mókja még azon módon hever szekereken, a hogy jött, mivel nincs hová lerakassa. A herczegség jövedelme is oly csekély, hogy abból nem élhet meg, hisz (az igért 25,000 magyar forint helyett) az legfeljebb 7300 forintra rug, holott a kastély és a gazdasági berendezés fentartása maga legalább 10,000 forintot igényel. Élelmi szerekben is hiányt szenved, és ilyen kilátások mellett kénytelen anyjához vagy királyi fivéréhez költözködni, a kik szívesen fogadják.*
Herberstein id. önéletírása 393. l. Kiadta Kovachich is Budán, 1805-ben.
A nyitrai püspök jelentése Ferdinándhoz élő szóval, Oppelnből hazatérve; Badoer 1552 máczius 23-iki tudósítása Pozsonyból; az id. velenczei k. 525. l.
Izabella királyné Oppeln várában írt 1552 márczius 20-iki és 24-iki, valamint fia és Loboczky levelei alapján, a bécsi állami levéltárban; felhasználva Barabás regestáiban: Tört. Tár 1891. évf. 655. l. és már előbb Huber id. munkájában, 9. és 11. l.
106. Herberstein Zsigmond.*
Herberstein Zsigmond arczképe (347. l.) abban a ruhájában ábrázolva, melyben Buda eleste után a szultán elé járult, megjelent önéletírásának «Sigmund Freyher zu Herberstein den gegenwertign und nachkommendn Freyherrn zu Herberstein» czímű bécsi 1560-iki kiadása 50. lapján. Hasonmását a Magyar Nemz. Múzeum könyvtárának Austr. 711. p. jelzésű ritka példányáról adjuk.
Izabella panaszolkodása éppen nem volt túlzott. Már maga az Erdélyért cserében kapott tartomány kicsinysége is meglepte, s igaza van egy későbbi szász krónikásnak, hogy a két herczegségnél két erdélyi szék, sőt még két vármegye is nagyobb volt, mert területük még akkora sem, mint pl. Kolozs és Nagy-Küküllő megyéké, a külön Münsterberg pedig félakkora sincs, mint Kisküküllő vármegye. Az oppelni herczegi kastély az Odera folyó Ostrowek nevű kis szigetén állott, húsz év óta úgyszólván lakhatatlan állapotban, mióta utolsó gazdája, a Piastok házából való János herczeg meghalt. A kor lakásviszonyaihoz képest a kétemeletes épület elég kényelmes lehetett valamikor, mert minden során három-négy szobája volt, de most valamennyi szellős, gondozatlan és barátságtalan. A szigettel átellenben terült el maga a kőfallal kerített város. Közel háromszáz házában leginkább munkás polgárok és mesteremberek laktak, kik a városi tanácsnak fizetett adón kívül herczegüknek is adóztak, természetben. A város is adózott neki, de alig 120 forint körül, s azonkívül tartozott a kastélyba szállítani évenként 6 oldal szalonnát, 6 sonkát, 24 kappant és karácsonyra, meg húsvétkor 2–2 kanna bort és sört. Mindez tehát nem mondható valami fényes jövedelemnek (még a hídpénzt és vámot is hozzátoldva), kivált hogy az élelmi szerek ára is felszökött ez időben. Így pl. egy véka búza 16 garas, a rozsé 15, a zabé 7 garas, egy ökör 3 1/2 s egy tehén 2 forint volt.
107. Münsterberg, Frankenstein és Ratibor.*
Münsterberg, Frankenstein és Ratibor legrégibb látképeit (349. l.) Homann id. «Scenographia urbium Silesiae» cz. művéből kicsinyítve közöljük.
Izabella hamar belátta, hogy ilyen viszonyok mellett lehetetlen lesz itt élnie, hacsak éhezni nem akar. Ezért, nem törődve Ferdinánd amaz óhajával, hogy cserében kis leányáért fiát nevelésre udvarába küldje,* anyja és fivére egymást érő hívására elhatározta, hogy a lengyel királyi udvarba vonul. Hanem előbb egy kis körútat tett e sokat magasztalt herczegségekben, hogy legalább megismerhesse. Április elején Münsterbergbe sietett, mely Oppelntől nyugatra fekszik, az Oder egyik mellékfolyója partján. Innen virágvasárnap estéjén ért a szomszédos Frankensteinba, hol másnap mindkét herczegség rendjei ünnepélyesen meghódolván neki, helytartójául megerősítette addigi hivatalában Oppersdorf Györgyöt, a ki Magyarországon is járt volt. Hazatérő útjában egy napra benézett a közeli kamenzi zárdába, honnan Neisse érintésével, keleti irányban haladva jutott haza. Nagypénteken (április 15-ikén) már ismét Oppelnből ír, s ott töltvén a húsvéti ünnepeket, újra felkészült és a rosenbergi úton királyi öcscséhez érkezett Piotrkówra, a ki elébe ment udvarával és ajándékokkal fogadta. De Izabella ezúttal csak néhány napot időzött a lengyel királynál, kivel együtt május elsején indult tovább, s nagy pihenőket tartva, hetednapra jutott Varsóba. Udvari emberei közül nagybetegen hagyta hátra a derék Bábay Pétert, a ki lengyel felesége szüleinél keresett enyhülést, de két hét mulva (1552 május 12-ikén) meghalt, s porai távol hazájától, a piotrkówi székesegyházban nyugosznak.
Ferdinánd király Izabellának, Bonának és a lengyel királynak is írt egyidejűleg ez ügyben, de egy magyar nemes kereken kijelenté, hogy kívánságainak teljesítése kész oktalanság lenne, a mi Izabelláról nem tehető fel; Badoer 1552 márczius 8-iki jelentése Pozsonyból, az id. velenczei k. 517. l.
Bona királyné egy napi járóföldre ment elibe gyermekeivel Izabellának Plockóig, s ott látta viszont – tizenhárom év mulva – özvegy leányát és kis unokáját. Az élénk gyermeket (ki mellett Novicampianus mester már elfoglalta nevelői tisztét) nagyon megszerették a varsói udvarban, hol mindent elkövettek, hogy szórakoztassák és kedvében járjanak. Így a többek közt június elején elvitték a közeli sochaczowi rengeteg-erdőbe is, hogy bölényt láthasson. S hogy az már akkor is milyen ritka volt, jellemzően mutatja a király rendelete, mely szerint ha Izabella fiával netalán vadászni akarna a nemes állatra, csupán egyetlenegyet szabadjon megölniök. A király egyszersmind mintegy szükségéről gondoskodván, ünnepélyes okíratban ad menhelyet nővérének, «a ki a sors és szerencse állhatatlansága folytán Magyarországon biztonságban nem lehet», neki rendelvén a sanoki kapitányság összes jövedelmét.
108. Bábay Kis Péter epitaphiuma.*
Bábay Kis Péter epitaphiumát (350. l.) a piotrkówi székesegyházban még a XVII-ik században megvolt síremlékről közölte 1655-ben Starowolski Simon «Monumenta Sarmatorum» cz. műve 605. lapján, de sajtóhiba következtében 1512-iki évszámmal, a mit a hasonmásban közölt példányon kézírással utólag kijavítottunk.
Izabella nem remélt, váratlan elútazásának híre kellemetlenül lepte meg Ferdinándot, mert bár (részben akaratán kívül eső okok miatt) nem is volt képes a szegény trónvesztett királynét megelégíteni, még sem lehetett ínyére, hogy a lengyel királyi udvarban tartózkodjék, mely iránta soha sem volt elég őszinte és barátságos indulatú. Bosszantotta sléziai kormányának ügyetlensége, hogy nem tudta ígéretekkel vagy apró szívességekkel rávenni Izabellát, hogy fiával veszteg maradjon az oppelni herczegség vagy Frankenstein területén. Zsigmond Ágost híve volt ugyan a fejérvári egyezségnek, s most is annak végrehajtását sürgette Padniewski kanonok útján,* de Bécsben tudták, hogy a lengyel udvar mindent el fog követni Izabella érdekében. Hiszen hívei különben is ébren álltak Erdélyben, hol Ferdinánd befolyása és tekintélye György barát halála után és Castaldo éhező idegen zsoldosainak rablásai folytán hihetetlen módon aláhanyatlott. A meggyilkolt barát politikája kudarczot vallott és reménysége nem valósúlt meg. Az erdélyiek hamar megelégelték a «keresztyén» segítséget és nyílt titok volt már az újév elejétől kezdve, hogy török, lengyel és moldvai segélylyel vissza akarják hozni János Zsigmondot és anyját, a mi a szultánnak is egyenes kívánsága volt. Egész határozottan megírta ezt Ferdinándnak,* a ki idején értesűlt a budai basa közvetítésével megindúlt mozgalom minden részletéről. Így nem csodálhatjuk, ha azon gyanakodott, hogy Izabella «panaszolkodása alatt valami egyéb ok rejlik», hisz, ha oppelni kastélyában nem lakhat – mondá – ott van szép frankensteini vára, mely igen kedves fekvésű s benne a legszebb rezidencziája lehet.
Zsigmond Ágost útasítása Padniewski Fülöphöz Krakóból, 1552 április 25-ikén; a M. Tud. Akadémia történelmi bizottsága moszkvai másolataiban.
Ferdinánd április második felében vette a szultán levelét; Badoer 1552 április 25-iki jelentése Linzből, a velenczei k. 537v. l.
109. Loboczky Mátyás aláírása.*
Loboczky Mátyás aláírása (351. l.) Ferdinándnak Kassáról, 1551 november 20-ikán írt leveléről; a bécsi állami levéltárban. Olvasása: Mathias Loboczkii etc. manu sua.
Pedig a szerencsétlen, csalódott királyné panasza igazán őszinte volt, s ekkor még éppen nem remélte, hogy sikerüljön Erdélybe visszatérnie, melynek tervével még sem ő, sem a varsói udvar nem törődött. Egyelőre még hittek a bécsi udvar őszinteségében, s ezért Izabella elútazása előtt Oppelnből Ferdinándhoz küldte udvarmesterét, Loboczkyt, hogy valahára véglegesen rendezze már a fejérvári egyezség teljesítetlenül maradt pontjait. Természetes, hogy nem szívesen fogadták és augusztus vége lett belőle, mire 17 pontba foglalt végzést kapott előterjesztésére. Az első két pont udvariassági szóbeszéd, hogy a király örvend Izabella szerencsés megérkezésének, és iránta való hűségét úgy hálálja meg, hogy atyai szíve szeretetét érezhesse. Erre áttér a tárgyra.
Hogy Oppelnben Izabella a várkastélyt és melléképületeit olyan romladozó állapotban találta, annak nem ő, hanem volt tulajdonosainak hanyagsága az oka. Ott van helyette a szintén átadott Münsterberg és Frankenstein, hol kényelmesen élhetne; mire Loboczky azt felelte, hogy a lakóházak ugyan jók, de a vidék szegénysége és terméketlensége miatt ott nem lehet lakni.
Alig hihető, hogy Oppeln jövedelme (4. pont) csak 7000 frt lenne, de hajlandó biztosokat kinevezni, hogy azt Izabella embereivel a herczegség tíz évi számadásaiból közösen állapítsák meg, s az esetleges hiány kiegészítését 25.000 frtig Ratibor jövedelméből újból ígéri. Ebbe Loboczky is belenyúgodott, csak azt kívánta, hogy a küldendő biztosok Ratibor tényleges átadására is fel legyenek hatalmazva. Követelte egyúttal a csonkán átadott oppeln-ratibori herczegség integritásának visszaállítását, mivel azokból két sléziai nemes egész részeket elfoglalt.
A biztosok (5–6. p.) szerezzenek felvilágosítást arról, mi lett János király és György barát kincsével; a barát kevés hagyatékáról van ugyan leltára, miként a Váradon talált ezüstneműről is, de abból a királyné ne kívánjon semmit, mert az «jure hungarico» őt magát illeti, s részben fel is használta a keresztyénség érdekében hadi czéljaira.
A 100,000 frtért, melylyel Ferdinánd Izabellának tartozik (7–8. p.) és melyet a királyné neki birtokokért felajánlt, ezúttal nem inscribálhat semmi jószágot, de hajlandó feléért fekvőséget, feléért pedig évi 5 % kamatot biztosítani neki a vám- és egyéb jövedelmekből. E helyett Loboczky az adósság teljes kifizetését kívánta, hogy azzal a pénzzel a királyné szomszédos birtokokat vásárolhasson. Ezt Ferdinánd a cseh rendek tudta nélkül lehetetlennek tartotta s újra azt kérte, hogy (tekintettel nagy hadi költségeire) hagyja még egy évig nála a pénzt, mely után ez évre 6000 frtot fog számára kiutaltatni. Ebbe a királyné belenyugszik, s pénzét továbbra is nála hagyja, de kamat nélkül, «minthogy soha semmiféle őse kamatból nem élt», s kamatot az eltelt időre sem kíván tőle.
Az Erdélyben és Kassán maradt ágyúkért (9. p.) és lőszerért hasonlóval vagy pénzzel fogja a királynét kielégíteni. Ép úgy beleegyezik abba is, (10., 13., 15. és 16. p.) hogy az oppelni herczegség investiturája János Zsigmond törvényes koráig elhalasztassék. De azt a kérést, hogy Oppelnt és lakóit mentse fel minden adó, katona-kötelezettség és szolgálmány alól, történeti érvei daczára sem teljesítheti a cseh rendek hozzájárulása nélkül, ép oly kevéssé, mint azt, hogy a király a legközelebbi cseh országgyűlésen János Zsigmondnak a többi sléziai herczegekkel szemben valami külön előjogokat eszközöljön ki. Azonban ki fogja állíttatni a cseh kanczellária által a már adományozott és adományozandó birtokokról úgy Izabellának, mint fiának a megerősítő oklevelet. A mi pedig végűl a királyné (Veres János szebeni polgármestertől vett) 750 frtnyi kölcsönét illeti, elrendelte annak kifizetését.*
Ferdinánd k. n. felelete Loboczky «magister curiae» előterjesztésére J. Jordanus és J. Jonas D. vice-cancellarius aláírásával. Eredetije gr. Kemény Józsefnél: Erdély története eredeti levelekben, I. k. 9–20. L., az Erdélyi Múzeum-Egylet kézírattárában. Fogalmazványáról ismertette Huber, id. m. 13–15. l. Barabás regestái, 288. l. (Ferdinánd felelete 1552 augusztus 29-ikéről,) 291., 474–6. l. De legelőször írt róla – a kolozsvári példány alapján – bár vázlatosan gr. Mikó Imre, Erdély különválása Magyarországtól, (Pest, 1860.) 98–99. l. és Jakab Elek, id. h. 143. l.
Izabella udvarmestere jól tudta, mennyire becsülheti ez igéreteket, s bár a bécsi udvar fellélekzett, hogy lerázhatta nyakáról az erélyes, kitartó lengyel diplomatát, a ki a tavasz óta zaklatta minden hívatalban, mégis aggodalmaskodott a bekövetkezhető veszélyek miatt. Más eszköz híján most is bíztatással éltek, a mennyiben meghagyták Castaldonak, hogy ismételten nyugtassa meg a maga részéről is Izabellát és anyját. Ő azonban meg volt róla győződve, hogy ez nem használ és nyíltan meg is írta Ferdinándnak, hogy Bona igyekszik ugyan leánya ügyét «jó útra terelni, de gondolja meg ő Felsége, hogy asszonynyal van dolga»; a mihez bátran hozzátehette volna még: a ki egyúttal anyja! Így természetes, hogy szívén viselte leánya ügyét, kinek érdekében minden követ megmozgatott, egyenes összeütközésbe jutván gyakran király-fia intézkedéseivel. Előbb Castaldo útján igyekezett hatni a bécsiekre, a midőn megírta neki, hogy leánya nagyon elégedetlen, látván, hogy ígéretekkel tartják, holott a római királynak tettekkel és nem szavakkal kellene ígéreteit beváltani, talán annyival is inkább, hogy egy özvegy asszonynyal és árvával van dolga, a kik odaadó szeretetükben őt atyjuknak tekintik. Meg hogy Izabella és fia olyan végszükségben van, hogy ha ő nem tartaná anyaszeretetből, s hogy azzal is szolgálatot tegyen a római királynak, a legnagyobb nyomorba sülyedne. De egyenes beszédű, szókimondó asszony volt, s így magának Ferdinándnak is írt, kérve, ne nehezteljen azért a rokoni szeretettel nyilvánított asszonyi tanácsáért, hogy a míg leányát és fiát lehető gyorsan meg nem elégíti, bajosan fogja Magyarországot csendességben megtartani!
110. Castaldo nagy pecsétje.*
Castaldo nagyobb pecsétje (354. l.) Szebenben, 1552 Letare vasárnapján kiadott oklevelén, a mely a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában őriztetik. Rajzolta Passuth Ödön.
Ilyen hangulatban találta a két királynét Loboczky, s midőn jelentést tett hosszas küldetése eredménytelenségéről úrnőjének, elkeseredésében egész leplezetlenül értésére adá Ferdinándnak elégületlenségét. Kiszínlette birodalmából – írja október 1-én Varsóból – s még azt a keveset sem teljesítette, a mit ígért; «mintha bizony megdícsérnék érte a keresztyén fejedelmek»; pedig, ha akarja, teljesítheti vala. Keserűen tapasztalja, menynyire hiábavaló volt ígéreteiben bízni, a miért fiával anyja váraiban kénytelen éldegélni. Castaldohoz pár nap előtt írt levelében meg úgy nyilatkozik, hogy szerencsétlen, és elégedetlensége leírhatatlan, látván, hogy eddigi türelme nem használt, s a király Szent-Mihály napra csak azért küld biztosokat Oppelnbe, hogy felbecsüljék a levegő madarait s a vizek halait,* hogy jövedelmét az általa kimutatott 7000 frtnál magasabbra fokozzák.* Ennek daczára, hogy a tárgyalásokban személyesen részt vegyen, meg a pestistől féltében is, pár hét múlva eltávozott Varsóból. Hanem útközben érte ottani tisztjeinek értesítése, hogy Oppelnben éhen halna, annyira üres a kamarája s olyan drága lett minden (pl. egy köböl zab egy frtnál is több,) hogy kénytelen volt feleúton dobryczycei kastélyában megszállani és később visszatérni rokonaihoz, a királyi udvarba.
Ezt a hasonlatot Centorio is felhasználja (id. m. 174. l.) úgy látszik, ura, Castaldo tábornok levelezéséből, de korábban, Loboczky Mátyás első bécsi útja leírásánál használva.
A bécsi állami levéltárban lévő eredetiek után Barabás regestái, id. h. 483. l. Huber, id. h. 16. l. Továbbá Hatvani (Horváth) Mihály, Erdély állapota s Izabella viszonya Frater György halála után: Történelmi zsebkönyve, (Pest, 1859) 469. l. és Bucholtz, id. h. 322. l.
La sventurata Ysabella, így írja alá magát ez időben egyik panaszos levelében! És mivel «a boldogtalan» királyné belátta, s bizonyára környezete is figyelmeztette, hogy a pénzzavarokkal küzdő Ferdinánd ígéreteiben nem bízhatik, komolyan kezdett foglalkozni az Erdélybe való visszatérés gondolatával. Meggyőződése volt, hogy ő – saját szavait idézve – nem megrontója a békeszerződésnek, melynek pecsétes levelét gondosan elzárva őrzi; de sokáig nem élhet ígéretekkel és szép szavakkal, a mikkel Bécsből tartják. Sokat fáradnia nem is kellett, hogy czélt érjen, csak megragadnia a segélyt kínáló kezet, melyet a török, a franczia s az erdélyiek nyujtottak feléje. A siker föltétele megkívánta azonban, hogy minden a legnagyobb titokban történjék, s ha valami mégis kitudódik: tagadni kell a legerélyesebben.
Igaz, hogy e politikának lett az eredménye, hogy nem hittek neki a bécsi udvarban, mely ezentúl még kevésbbé gondolt őszintén a fejérvári egyezség teljesítésére; hanem azért visszajuttatta pár év múlva Erdélybe, hová most már gondolata minden szálával vágyakozott vissza. Hisz ott – bár kicsiben – mégis csak királyi udvara volt s királynőként élhetett, míg itt önállóan nem szerepelhet, vagy legfeljebb csak harmadik helyen: mindenható anyja s a mindenkori lengyel királyné után. Meg aztán ismerte Erdély gazdagságát s tudta, hogy nem él már a fösvény György barát, a ki udvartartása fényét és költségeit sokszor a legdurvább módon korlátozta.
)
A sléziai városok 1533-iki kötelezvénye az Izabellának fizetendő 106,000 magyar arany-forintról.
(Eredetije a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában.)*
A sléziai városok 1533-iki kötelezvénye Izabella javára (359. l.) a Magyar Nemz. Múzeum levéltárában őriztetik; ismertetését a 491–494. lapon adtuk.
Olv.:
My pořád dole jmenovaná a napsaná v Slezí Jeho Římské Královské Milosti města Vratislav, Svídnice, Javoře, Strziegioně, Raychenpach. Boleslav, Lamberk, dotčených měst purgkmistrové, rady i všecky obce nynější a napotom budoucí, všichni jednostajně, jedním slovem, vírú dobrú naší křes<s>t</s>anskú, rukú společní a nerozdílnou každý z nás jako za svůj vlastní dluh přede všemi tímto listem naším vyznáváme vuebec (sic) a jednomu každému zvláště, kdežkoli, čten anebo, čtouc slyšán bude, že jsme na poručení nejjasnějšího knížete a pána, pana Ferdinanda, Římského, Uherského, Českého etc. krále, Jeho Milosti, pána našeho najmilostivějšího, za Jeho Římskú Královskú Milost najjasnější kněžně a paní, paní Izabelly, králové Uherské, Dalmacské, Charvacské, etc. paní naší milostivé za sto tisíc a šest tisíc zlatých uherských na zlatě, dobrých, vážných, zlata i váhy spravedlivých slíbili a tímto listem a zápisem naším nynějším Její Královské Milosti králové Uherské etc. a tomu každému křes<s>t</s>tanskú dobrú naší vírú slibujeme všichni spuelečně (sic) a nerozdílně, kdož by dobrú vuoli králové Její Milosti na nás a na ten zápis měl, jestliže by Jeho Římská Královská Milost, pán náš najmilostivější, summy tej nahoře psané podle zápisu Jeho Královské Milosti, Její Královské Milosti, králové Uherské erbuom a tomu, komuž by na tu summu svrchupsanú moc a dobrú vuoli dáti ráčila, nedal a v mocné ruce Její Královské Milosti nepoložil úpnlě a docela nezaplatił, jakož ten zápis sám v sobě šířeji zní a obsahuje:
Protož my všecka obec vejš psaných měst na ten čas tu summu sto tisíc a šest tisíc zlatých uherských na zlatě i na váze spravedlivých vejš psané králové Její Milosti Uherské dáti úplně a zaplatiti povinni jsme a budeme, totiž od datum listu tohoto a zápisu našeho v roce pořad zběhlém, to jest na den svatých Tří králí (sic) najprv příštích, kdy se psáti bude léta Páně tisícého pětistého padesátého čtvrtého na zámku Opolským mezi Odrou, beze všech zmatkuov a všelijakých forteluov, kteréž by vtip lidský vymysliti mohl, nikoli sobě k výmluvě a na pomoc nic nebrati, než, ctně, řádně kralové Její Milosti zaplatiti slibujem.
A pakliž bychom tomu na ten čas, jakž se v tomto listu a zápisu našem svrchu píše, dosti neučinili a summy svrchupsané úplně a docela nedali a nezaplatili, tehdá my purgmistrové, rady i všecky obce vejš v tomto listu napsaným častopsané králové Její Milosti Uherské tímto listem a zápisem naším plnou moc a právo dáváme, tak že králová Její Milost i ten každý, ktož by tento list a zápis náš z Její Královské Milosti dobrou vůlí měl, že nás obyvatele měst našich bude Její Královská Milost a věřitelé naši všudy, kdež by nás kolivěk přistihnouti s statky našimi mohli, právem stavovati budú moci a s tím obstaveným statkem bude Její Královská Milost i ten každý, kdož by na ten list a zápis náš dobrú vuoli od Její Královské Milosti měl, učiniti i nechati jako svým vlastním a dědičným tolikrát, kolikrát by koli obstaveni byli. A my proti tomu nikoli a žádným vymyšleným obyčejem býti nemáme ani mluviti nechcme tejně ani zjevně, nyní a na časy budoucí a toho rukojemství žádným vymyšleným obyčejem slibujem prázdni nebýti.
A jestliže by se co takového písařem omejlilo aneb slovy slušnými a obyčejnými v tomto listu napsáno a postaveno nebylo, tehda my purgkmistrové a rady i všecky obce vejš psaných měst tímto listem a zápisem naším Její Královské Milosti i tomu každému, ktož by tento list s dobrú vuolí Její Královské Milosti měl, slibujeme a přiříkáme sobě nic takového ku pomoci a obraně naší nebrati to, co by Její Královské Milosti ke škodě býti mělo a nám ku pomoci ani jinému dopuštěti činiti nemáme, než ctně, křestaňsky tomu všemu dosti učiniti a toho zápisu žádným vymyšleným obyčejem prázdni nikoli býti nemuožem a nemáme, až pečeti své od nahoře psaných Jich Milostí, věřitelí (sic) našich, ctně a řádně dobrou záplatú vyvadíme a tomu všemu dosti učiníme.
Tomu na svědomí pečeti měst našich k tomu zápisu našemu pro lepší víru a vědomost přivěsiti sme dali z jistým naším vědomím a dobrou vůlí.
Jenž jest dán a psán v Graczu v pátek den svatých Tří králí (sic) léta od narození Syna božieho tisícého pětistého padesátého třetího.
Fordítása:
Mi ő római királyi kegyelmének sorban alább írt és megnevezett városai Sleziában: Vratislav, Svidnice, Javoře, Sztrziegioně, Raychenpach, Boleslav, Lambeřk, e felsorolt városok polgármesterei, tanácsai és közönsége, úgy a jelenlegiek, mint a leendők. Mindnyájan egyetértőleg és egyhangulag jó keresztyén hitünket, társas és oszthatatlan kezünket ajánljuk. Mindenikünk úgy mint saját maga adósságáért vallja és jelen levelünk által mindnyájan nyilvánosan kijelentjük, közönségesen és minden egyesnek, különösen pedig azoknak, kik e levelét olvassák, vagy olvasva hallják, hogy mi legfelségesebb herczegünk és urunk, Ferdinand úr, római, magyar és cseh király ő felségének, a mi legkegyelmesebb urunknak rendeletére, ő királyi felségeért Izabella felséges herczegnőnek, Magyar, Horvát és több országok királynéjának, a mi legkegyelmesebb úrnőnknek, ígértünk százezer és hatezer magyar forintot aranyban, nehéz súlyban és értékben, igaz mérték szerint, melyre magunkat jelen levelünk és kötelezvényünk által kötelezzük, ő királyi kegyelme, magyar stb. királynénak. És igaz keresztyén hitünket ígérjük egyetemlegesen és oszthatatlanul annak is, a ki ő királyi kegyelmének teljhatalmát e levélre és reánk nézve [adta,] ha ő római királyi kegyelme, a mi legkegyelmesebb urunk ezt a fentírt összeget felséges királyi levele szerint ő felségének, a magyar királynénak, örököseinek, és annak, kinek a fentírt összegre nézve szabadságot és hatalmat adni méltóztatik, meg nem adná és ő királyi fenségének erős kezeibe le nem tenné, teljesen és egészen ki nem fizetné, miként ezt ama kötlevél bővebben mondja és magában tartalmazza.
Ezért mi, a nevezett városok egész közönsége, kötelezve vagyunk idejére ezt az összeget, százezer és hatezer magyar forintot igaz súlyban és aranyban a fentírt magyar királyné ő felségének teljesen megadni és megfizetni; tehát jelen levelünk, kötezvényünk keltétől számított közvetlen egy esztendő lefolyására, azaz legközelebb jövendő három-szent-királyok napján, mikor az Úr ezerötszázötvennegyedik esztendeje fog íratni, az Odera közötti oppelni várban minden kibuvás és mindennemü fortély nélkül, minőt az emberi ész kigondolhatna; kibeszélésünkre és segítségünkre semmit sem véve, hanem fogadjuk, hogy ő királyi kegyelmének becsületesen és illendően fizetünk.
Ha pedig a mondott időre, miként ez levelünkben és kötelezvényünkben fentebb írva van, eleget nem tennénk és az írt összeget teljesen, egészben meg nem adnánk és ki nem fizetnénk, akkor mi, polgármesterei, tanácsai és közönsége az ezen levelünkben fentírt városoknak, ő királyi felségének, a magyar királynénak jelen levelünk által teljes jogot és hatalmat adunk, úgy hogy ő királyi fensége, vagy általa bárki más, a ki az ő beleegyezésével ezen levelünket bírná, bennünket megzálogolhat és a mi városaink lakóinak javait, a hol csak ilyeneket érhet, lefoglalhatja, mint hitelezőnk. Teljes joggal teheti pedig ezt és a lefoglalt javakkal ő királyi fensége és mindenki, a ki az ő beleegyezésével ezen levelünket bírná, teljesen szabadon rendelkezhetik, mint tulajdon és örökös birtokával, mindannyiszor, a hányszor azt elfoglalja. És nekünk ez ellen soha semmiféle kigondolt kifogásunk nem lehet, ellene sem titkon, sem nyilvánosan fel nem szólálhatunk, tőle semmiféle kigondolható ürügy alatt nem iparkodunk szabadulni.
És ha ezen levélben az irnok tévedéséből valami hibásan volna, vagy kellő és szokott szavakkal kifejezve nem lenne, arra nézve mi polgármesterei, tanácsa és közönsége a fentírt városoknak ezen levelünk és kötelezésünk által fogadjuk és ígérjük ő királyi fenségének és annak, a ki az ő akaratával ezen levelünket bírja, hogy az ilyen hiányosságot soha segítségül és védelmünkre nem veszszük, ha ez ő fenségének kárára és nekünk hasznunkra válhatna, ezt sem magunk nem cselekedjük, sem másnak tenni nem engedjük. Ellenkezőleg iparkodunk keresztyén módon, becsületesen eleget tenni mindennek és nem akarunk jelen kötlevelünk alól semmi fortélylyal szabadulni és nem is szabadulhatunk, a míg pecsétjeinket fentírt kegyelmes hitelezőinktől becsületesen és illően, kellő fizetés által meg nem váltjuk.
A minek lelkiismeretes teljesítéseül jelen kötlevelünkre városaink pecsétjeit függesztettük, hitelességül és jobb bizonyságul, világos tudtunkkal és szabad akaratunkkal.
Kelt és íratott Gráczban, pénteken, három-szent-királyok napján, az Isten fiának születése óta [eltelt] ezerötszázötvenharmadik esztendőben.
(A Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában őrzött oklevél szövegének palaeografiai átírását, hasonmásáról Dvorský Ferencz, a prágai cseh Országos levéltár igazgatója és dr. Novák János, aligazgatója gondozta; magyarra pedig Ernyei István fordította.)
A nyáron (augusztus 21-iki levelében) Izabella még arról biztosítá az öreg Castaldot, hogy mióta Magyarországot elhagyta, semmit sem tett visszatérése érdekében, mivel hűségesen ragaszkodik a békefeltételekhez. Ezért sem nyíltan, sem titokban nem «praktizált» a törökkel, sem mással, s ha a török mégis levéllel kereste fel, ez az ő dolga, a mit nem akadályozhatott meg. De őszre kelve már másként gondolkozott. Elhatározólag hatott reá Delavigne, II. Henrik franczia király követének látogatása, a ki ura közbenjárását ajánlta fel érdekében a szultánnál, hogy fiának visszaadja atyja birtokait, mivel a király – miként írta – ezt a támogatást nemes és nevéhez méltó dolognak tartotta, ama barátság emlékeért is, mely atyját János Zsigmond atyjához fűzte. Aztán felkeresték (a porta parancsára) a moldvai és havasalföldi vajdák követei, s az újévben már azt üzeni az erdélyi rendeknek, hogy azért «kénytelen ő magára és fia gondot viselni», mivel a királynak nincs módja őket kielégíteni s jövőben még kevésbbé fog Erdélyről gondoskodni tudni.
111. Varsó a XVI-ik században.*
Varsó XVI-ik századi képe (357. l.) Braun György Theatrum Urbium cz. munkája VI. kötetében (Köln, 1598.) látott napvilágot.
Ez az 1553-iki újév Krzepicén érte Izabellát, hová (a varsói pestis elől) télire húzódott, kibővített udvarával. Tanácsosai közé felfogadta a meglévőkhöz Jordán Jánost, de nélkülözte orvosát, a kellemes modorú Blandratát, kit a honvágy annyira gyötört, hogy 1552 őszén hazabocsátotta. S valósággal neheztelt reá, midőn arról értesült tőle, hogy nemcsak pusztán látogatóba ment haza Olaszországba, hanem orvosi állást vállalt a Velencze melletti kis Mestrében, a helyett, hogy visszatérne hozzá.* Többi udvari tisztjei a következők: hopmestere Loboczky (s halála után Czikowski Miklós), asztalnoka Maluski János, pohárnoka Ligenza Szaniszló és kincstartója Nizowski Szaniszló. Itt ezek egyébiránt meglehetősen el voltak foglalva a királynéval együtt, a ki sléziai alattvalói peres, örökösödési, adás-vevési s egyszóval polgári ügyeit a leglelkiismeretesebben intézte tanácsosaival,* és alig volt napja, hogy így a közeli oppelniekkel ne érintkezzék. De azért a mulatság is otthonára talált udvarában, a mit megkívánt már a szokás és hagyomány is. A tánczot és farsangi bohóságot udvari népe is szomjúhozta, egy ízben pedig kölcsön kérette a húshagyó előtti napokra szomszédja, a briegi Erich herczeg síposait, mivel egyik udvarhölgye lakodalmára készült.
Izabella levele Blandratához Krzepiceről, 1553 február 17-ikén; Malacarne Vincenzo, Commentaria di Giorgio Blandrata, (Padova, 1814.) 41–42. l.
Egy ízben, 1553 február 20-ikán Boldizsár boroszlói püspök is ír ily tárgyban Izabellának; Kemény, Notitia, II. k. 90. l.
Hanem a diplomácziai alkudozások sem szüneteltek. Izabella ugyan sietett az őszszel megnyugtatni Ferdinándot, hogy eszébe se jut hallgatni a franczia király kecsegtető szavaira, és iránta való hű magatartásában egy újjnyira sem tért el. Hanem a római király tudta, kivel van dolga. Atyai jóindulatáról és készségéről biztosítja, jóakaratúan inti, «hogy a legkeresztyénibb királytól» (t. i. a francziától) őrizkedjék;* csakhogy egyúttal kielégítése végett biztosokat küld hozzá, kiknek főteendője tulajdonképpen az volt, hogy a János Zsigmond visszavitele ügyében folyó «practica» állását kipuhatolják. Izabella azt felelte a királynak, hogy «nem szükséges újabb bíztosok kinevezése», mivel Oppelnből hozzájött bíztosaival, Redern és dr. Kindler uramékkal minden pont fölött kiegyezett. Herbersteinéknak nem kellett tehát tél idején Lengyelországba fáradniok, mivel az egyezség valóban létrejött, még az ifjú György Frigyes brandenburgi őrgróffal is, a ki cserében másokért átengedte Oppeln és Ratibor herczegségét.
Huber Alfonz, id. m. 17. l. és Barabás regestái Erdély történetéhez id. h. 488. l.
Ez utóbbinak átadása is megtörtént (április 7-ikén,) sőt a herczegségek jövedelme ügyét is rendezte Ferdinánd egy Sopronban kiállított oklevelével.
A sokat hánytorgatott 100,000 frt megfizetését azonban most is elodázta, bár annyiban szerencsésen, hogy magához rendelte gráczi udvarába Boroszló és hat más sléziai város tanácsosait, a kik aztán 1553 január 6-ikán hártyára írt díszes oklevélben árosaik függő pecsétjei alatt vállaltak kötelezettséget Izabella királyné iránt arról, hogy ha a római király a száz és hatezer magyar forintot «igaz súlyban és aranyban» meg nem fizetné, megfizetik ők a jövő évi Háromkirály napkor, «minden kibúvás és mindennemű fortély nélkül, minőt az emberi ész kigondolhatna», becsületesen és illendően, teljes zálogjogot adván a királynénak városaikra, melyekkel – az esetre, ha nem fizetnék meg a kitett összeget – teljesen «szabadon rendelkezhetik, mint tulajdon és örökös birtokaival, mindannyiszor, a hányszor azokat elfoglalja», anélkül, hogy ez ellen bármi kifogásuk lenne.*
A sléziai városok cseh nyelvű oklevelét fénynyomatú mellékletként közöljük a Magyar Nemz. Múzeum levéltárában Véghely-gyűjteménye, 5500. sz.) őrzött eredetiről reprodukálva; szövegének olvasását és fordítását a kötet végén adjuk.
