I.
I.
Utazás a XVI. században.*
A VI. könyv fejléczeül (331. l.) egy XVI-ik századi utazási jelenetet mutatunk be, mely Bécs városának Braun idézett munkájában megjelent képét diszíti.
A királyné elindúl Gyulafejérvárról s a felvinczi mezőn átadja a szent koronát Castaldo tábornoknak. Ezt jóváhagyván a kolozsvári országgyűlés is, a Meszes-Kapu hágóján búcsút mond Erdélynek és Kassára vonúl. Napjai szomorúan telnek, mert csalódottnak érzi magát, s Ferdinánd biztosai sem birják megnyugtatni, miután saját udvarmestere, Loboczky Mátyás tájékoztatta sléziai herezegségeinek állapota felől. Így éri 1552 újév napján György barát meggyilkoltatásának híre. De miután Oppeln átvételéről értesült, útnak indúl Sléziába.
Fejérvári palotájából 1551 július 20-ikán korán reggel «útra ám el-kiindúla az keserves asszony»* a biztosok és a rendek kíséretében Kolozsvár felé, a 29-ikére* hirdetett országgyűlésre.* A királyné költözködését a szászok egyeteme tette lehetővé és kényelmessé, a mennyiben száz lovat (s ebből tízet Szeben városa) küldött neki Schwarz Tamás felügyelete mellett.* Hanem a társzekerek nehézkessége s a nyári hőség miatt lassan haladhattak. Az első éjjel Tövisen háltak, a hol utólérte Izabellát Petrovics Péter követsége, kérvén, térjen vissza Szász-Sebesre, mert közeledik a török csapat fia megsegítésére. E kellemetlen hír hatása alatt Castaldo tábornok megígérte György barátnak, hogy még Kolozsvártt végrehajtja az eljegyzési aktust a királyfi és Ferdinánd leánya közt, ha a szent koronát, a királyi pálczát és egyéb koronázási jelvényeket átadja neki, még az országgyűlési végzések előtt. Ez az ajánlat némi enyhülést szerzett a királyné sebzett szívének. S így nem hallgatván Petrovics üzenetére, július 21-ikén reggel, Enyedet elhagyva, a barát újabb nógatására átadta az «angyali» koronát – miként a magyarok nevezték* – az olasz hadvezérnek a felvinczi mezőn, íly szókkal: «Adja Isten, legyünk hamis jövendölők, de félő, hogy ezzel az koronával többé maga nemzetéből nem koronáz kegyelmetek».* S ha ezt tán nem is éppen így mondta a királyné, annyi tény, hogy a páratlan jelenet magasztosságát és történeti fontosságát mindenki érezte. György barát oratiójára, melylyel az átadás jelentőségét kiemelé és eljárását okadatolá, Izabella röviden és bánatosan felelt, magát és fiát Ferdinánd védelmébe ajánlva s kérve, hogy őket gyermekeiül fogadja. De Castaldo olasz szellemességgel vígasztalta,* mondván, hogy midőn a szent koronát átengedte, azt «oly jól helyezé el, hogy két koronát nyert helyette: egyet saját fejére tett, midőn e birodalmat a hitetlenek kezéből kiragadta, egyet pedig a fiáéra, kinek sorsát a nyugalom révpartjába vezette».* A királyné azonban előzőleg titkon levette a korona keresztjét, hogy megtartsa ereklyeként fia számára, ha már koronát nem hagyhatott reá. «Hallgass kérlek anyám s ne zokogj – mondá erre kis fia – őrizzük meg a korona e drága részét.» S azzal kivevén kebléből az ékszert, így folytatá:
Tinódi Sebestyén, Az János király fiáról való szép krónika: Régi magyar költők tára, III. k. 369. l.
Hogy a gyűlés július 29-ikére volt kihirdetve, Castaldo leveléből tudjuk; Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 292. l.
A jelen hatodik könyv sok helyen, (kivált a hol a királyné maga beszél vagy ír) szószerinti kivonata a M. Tud. Akadémia kiadásában 1899-ben megjelent «Erdély fejedelmi interregnuma (Izabella királyné diplomácziai működése) 1551–56.» czímű munkám 15–124-ik lapjának; kibővítve az azóta fölmerült újabb adalékok anyagával s az Izabella személyére és jellemére vonatkozó epizódszerű részletekkel. Elhagyom itt természetesen a jegyzetek, a kritikai megjegyzések legtöbbjét, sokszor az irodalmi vonatkozásokat is, melyek végett az érdeklődőt fenti értekezésemre utalom, melyben az életrajz e fejezetének egész u. n. «tudományos apparatusa» megtalálható. Az itt közölt utalások azonban újak, s jelzett művem megjelenése óta végzett kutatásaimra vonatkoznak.
A nagyszebeni városi levéltár 1551-iki és 1552-iki Rationariuma szerint, Haller Péter villicus idejéből.
Martinengo apát bécsi pápai nunczius emeli ezt ki 1551 augusztus 6-iki jelentésében; Theiner, Vet. mon. Slavorum merid. II. k. 16. l.
Szamosközy István följegyzése: Történeti maradványai, IV. k. (Bpest, 1880) 1. l. Valószínűleg Tinódi alapján, a ki ezt id. h. 31. l. szintén említi.
E beszédek történeti hitelességét Martinengo apát is megerősíti augusztus 11-iki jelentésében; Theiner, Vet. mon. Slavorum merid. II. k. 17. l. és Badoer velenczei követ augusztus 13-ikán Bécsből; a velenczei id. k. 439. l.
Castaldo jelentése a szentkorona átvételéről, Ferdinándhoz Tordáról 1551 július 21-én; Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 290. és 340. l.
Izabella átadja a szent koronát.
(XVII. századi falfestmény a czenstochovai pálos kolostorban.)*
A szent korona átadását ávrázoló XVII-ik századi czenstochovai falfestmény (333. l.) hasonmása Nyáry Sándor «A czenstochovai pálos kolostor» cz. műve 50. lapján jelent meg. A kép aláírása a következő: Factus episcopus Varadiensis et regii thesauri praefectus, | Isabella regina coronam Hungaricum Ferdinando Austriaco | Detulit, arma ad vincendum regnum a tyrannide Turcarum | … elo nomine regno m… [cor]onam ejus… A hiányzó szavak, valamint az ötödik sor betűi be vannak meszelve.
«Nem kell kétségbe esned édes anyám, mert a kinél ez a kereszt van, ahhoz visszakerülnek azok a hiányzó részek is, melyek eddig e kereszt hatalmának alávetve, hozzá tartoztak».* A gyermek sejtelme beteljesedett, s a «liliom-alakú» keresztet János Zsigmond haláláig talizmánként viselte.*
Orichovius Szaniszló kortárs egykorú feljegyzése Annaleseiben, (Pózen, 1854.) 118–9. l. és Bielski krónikája 1112. l.
Az értékes ékszert a fejedelem végrendeletében az erdélyi rendeknek hagyta, kik később kárpótlásul hadi költségeiért Báthory Zsigmondnak adták. «János Zsigmond aranykeresztje» történetét Báthory Erdélyből való távozásáig Szilágyi Sándor írta meg 1879-ben: Archaeologiai Értesítő, XIII. k. 385–392. l. További sorsáról (megerősítvén a lengyel krónikások fenti elbeszélését is) Roncaroli Tamás követ urához, Farnese piacenza-parmai herezeghez Prágából, 1610 április 26-ikán intézett jelentése tájékoztat, melyben azt írja, hogy a fogva tartott Báthory Zsigmond gyóntatója rábeszélésére II. Rudolf császárnak ajándékozta a drága ereklyét, «un giglio, o cosa tale, che era un pezzo et ornamento della corona di Ungaria... Questa particella della corona quasi miracolosamente fu salvata dal figlio dell’ ultimo Re de Ungaria, quando a questo povero puttino fu levato il regno». (Eredetije a nápolyi államlevéltárban, Carte Farnesiane 129. fasciculusában.) Ez adat tehát tisztázza a kérdést, hogy az ékszer csakugyan a szentkorona keresztje volt, s nem az, melyet, Szebenben készítettek.Sándor moldvai vajda számára, sem pedig Korvin Jánosé, miként a «mese» és képzelet eddigelé magyarázta.
Estére a menet Tordára jutott, s pár napi pihenéssel, 24-ikén este ért Izabella Kolozsvárra, hol még két dolga maradt: jóváhagyatni a rendekkel a megtörténteket s megtartani a jelképies eljegyzést tizenegy éves fia és Ferdinánd alig négy éves leánya, Johanna főherczegnő közt. Mindkét dolog végbement Szent-László napján (Erdélyország patrónusa névünnepén) a kolos-monostori apátság kis templomában, fényes, nagy pompával. Ezzel az eljegyzéssel teljesítve lőn Petrovics kikötése is, mely nélkül hallani sem akart várai átadásáról.*
Badoer bécsi jelentése 1551 augusztus 4-ről; a velenczei id. k. 437v. l.
A nagy mű tehát befejeztetett. Erdély Ferdinándé s a Habsburg házé lett. A miért tíz évig küzdött, végre elérte. Ám megtarthatja-e? Castaldo egy rakás érmet veretett ez esemény megörökítésére; sőt érem jelent meg Ferdinánd tervezett erdélyi látogatása emlékére is, a mi azonban elmaradt.
Izabellának így már csak az indulás volt hátra. Ezt július 31-ikére, ezúttal is pénteki napra tűzték ki, de mivel János Zsigmond egy hétig betegeskedett, augusztus 8-ika reggelére maradt. Castaldo, meg György barát két mérföldig kíséré a hontalant, de estére visszatértek a városba, az ország védelmére, vagy tán inkább azért, mivel a királyné a korona átadásakor határozottan kikötötte, hogy a barát ne kísérje őt Kassára.
Emlékérem Ferdinánd elmaradt erdélyi látogatására.*
A Ferdinánd elmaradt erdélyi látogatására vert emlékérmet (334. l.) a Magyar Nemzeti Múzeum példányáról adjuk.
101. A meszesi kapu Erdélyország határán.*
A meszesi kapu Erdélyország határán (335. l.) Székely Árpád rajza után, megjelent a Magyar Nemzet Története II. kötetében.
A Meszes-kapú vadregényes hágóján haladtak a Szilágyságnak, s midőn a tetőről Izabella visszanézett Erdélyre, mely lábai alatt elterült, könyezve vált meg ez országtól, melyben szinte tíz esztendőt töltött örömben és búban. E tíz év minden jó és rossz emléke felújult most lelkében a válás perczében, és egészen reávall, hogy búcsúzóút belevéste egy tölgyfába latin jeligéje, a Sic fata volunt kezdőbetűit: S. F. V. és alájuk Y betűt, nevének initialeját. S e jelenet kedvessége úgy meghatotta még a keményszívű Castaldot is, mikor róla értesült, hogy márványemléket állíttatott ahhoz a forráshoz, melyből a királyné utóljára ivott országában, s kőbe metszette búcsúszavai betűit.* Izabellát innen az erdélyi «részekhez» tartozó Kassáig Pathócsy Ferencz, Kendy Antal, Ödönfi László és Balassa Menyhárt kísérte tovább, a kik onnan azután vissza is tértek. De lassan haladtak s a királyné és fia gyöngélkedése miatt nagy pihenőket tartottak. Tizedikén Egregyen, a Meszes alatt háltak, honnan huszárainak nagyrésze előre ment a szent koronával.* Másnap Zilahon át Tasnádig jutottak, s onnan Nagy-Károly érintésével az ecsedi láp szélén közeledtek a Tiszához, pihenőket tartván a Nyírség nagyobb községeiben: Báthoron és Nyíregyházán. Tokajra augusztus 16-ika éjjelén érkezett Izabella, hol éppen megelőző nap óta várt reá a korona Bécsbevitelére leküldött Sforza-Pallavicini őrgróf,* a ki innen Kassára is elkísérte. A hónap utolsó hetén az öreg Petrovics is felérkezett, és illő fogadására a királyné kis fiát egy mérföldnyire küldte elibe, udvara s a városi őrség kíséreteben. Négyszázezer forintra becsült vagyonával jött fel a temesi gróf* Izabella ismételt hívására; habár dolgait még nem végezte el s délmagyarországi birtokait: Temesvár, Becse, Becskerek, valamint Lippa és Solymos várát sok nehézség után csak szeptember végén adta át Ferdinánd biztosainak.*
Centorio és Aldana egykorú följegyzései nyomán Kropf Lajos állapítá meg ez érdekes epizód valódiságát Castaldoról írt tanulmányában: Hadtörténelmi Közlemények, 1896. évf. 473. l.
Az Óvárynál, id. m. II. füz. 130. l. kelet nélkül közölt augusztus 10-iki levelének kelte: Di Egreg; eredetije a bécsi állami levéltárban.
Pallavicini 1551 szeptember 5-ikén ért fel Bécsbe a szent koronával, melyet Ferdinánd nyilvánosan, nagy ünnepélyességgel fogadott és vett át. (A szemtanú Badoer szeptember 6-iki jelentése Bécsből; az id. velenczei k. 445. l. és egykorú német jelentés – 3-ikára téve –: Brüsseli okmánytár, II. k. 267. l.)
Sforza-Pallavicini rokona: P. Hyppolit szemtanú szerint Badoer bécsi jelentése 1551 szeptember 1-ről; a velenczei id. k. 445. l.
Ferdinánd levele Bécsből, 1551 október 6-ikáról, Mária özvegy magyar királynéhoz; Druffel, Briefe und Akten, k. 773. l.
**
János király özvegyét és fiát, kiknek szomorú sorsa mindenfelé rokonszenvet és szánalmat keltett, örömmel fogadta a «kincsös» Kassa tanácsa és polgársága. A jó, öreg Czéczey Lénárt várkapitány egész őrségével ment elibök, hogy hűségi esküt tegyen nekik. Izabella azonban még sem érezhette magát otthonosan tartózkodásának ez ideiglenes helyén. Jövőjének bizonytalansága pár hét alatt ágyban fekvő beteggé tette. Láz, hideglelés gyötörte folytonos gondjai következtében;* s megszokott kényelmét is nélkülözvén, minden alkalmat megragadva sürgette a bécsi udvarban, hogy gondoskodjanak elszállíttatásáról, «mert annyi hányattatás után nyugalomra vágyik», s a királynak is jobb lesz, ha ő innen mielőbb távozik. «Csak most érzem, hogy mi egy elűzött királyné helyzete», fakad ki egy ízben, látván, hogy Ferdinánd, a ki levele szerint a fejérvári «egyezség összes pontjait szentül megtartani» ígérte, most, hogy Erdélyből kitette a lábát, nemcsak pénzt nem küld, sőt még néhány évi haladékot kíván «kellő kamat biztosítása mellett» az újévre fizetni ígért 50,000 arany forintra.
Izabella bécsi megbízottjának elbeszélése szerint; Badoer október 5-iki jelentése, a velenczei id. k. 458. l.
102. Blandrata György aláírása.*
Blandrata György aláírása (337. l.) Ferdinándhoz Kolozsvárról, 1551 július 23-ikán írt levelén a bécsi állami levéltárban őriztetik. Olvasása: Georgius Blandrata.
Bizony szomorúan teltek Kassán a napok, s ugyancsak szüksége volt a királynénak kísérete vígasztalására. E kíséret kiválóbb tagjai: fő tanácsadója, a hű Petrovics Péter, orvosa, Blandrata György, magyar titkára, Csáky Mihály, tanácsosa, a hűséges Bábay Kis Péter, a nemrég elhunyt esztergomi érsek testvére,* kit csak tavaly tüntetett ki a királyné, érdemeiért birtokokkal;* október végéig olasz titkára, Savorgnano Pál,* és hopmestere, a lengyel Loboczky Mátyás, a ki előbb évekig Ferdinánd tanácsosa volt.* Ezt a királyné látván, hogy Castaldo unokaöcscse, az ifjú Alfonz lovag útján a római király csak biztatással tartja,* (október 14-ikén) Bécsbe küldte, hogy hódolatát fejezvén ki, Ferdinándot a fejérvári egyezség végrehajtására kérje, melyet az «a maga, valamint utódai nevében is minden pontjában megtartani» ígért ismételten. A szegény királyné még Nádasdyt is megkereste fia ügye támogatásáért;* Sforza-Pallavicini útján pedig kijelenté Ferdinándnak, hogy rögtön útnak indúl, a mint sléziai birtokát megkapja, és személyesen viszi fel hozzá fiát, hogy mint vejét az udvarban neveljék, neki meg leányát adja át, hogy mint leendő anyósa, ő nevelje, a divat szokása szerint.* Hanem különösen jól esett szívének, midőn október elején öcscsétől, a lengyel királytól is biztató üzenetet kapott, Thasziczki János krakói nótárius útján.*
Testvérének nevezi Werner György jelentése Ferdinándhoz Kassáról,1551 október 12-ről; a bécsi kamarai levéltár aSiebenbürgen» osztályában.
Izabella adománylevele Gyulafejérvárról 1550 deczember 5-ikén; a M. Nemz. Múzeum levéltárában.
Ez november első napjaiban útazott haza, Bécsen át, Olaszországba, Friuliba; Badoer bécsi jelentése 1551 november 3-ról, az id. velenczei k. 469v. l.
Loboczky 1539–43-ban Nógrádmegyében Somoskőn lakott, s gyakran járt át Krakóba Ferdinánd megbízásából. Előneve: de Lobudzycze et in Malyn heres, dominus in Camenecz. (L. Váraljáról 1539 január 1-én írt levelét a bécsi állami levéltárban.)
Badoer id. október 5-iki jelentésében.
Petrovics Péter levele Nádasdyhoz Kassáról, 1551 augusztus 23-ikán; az Országos levéltár Nádasdy-iratai közt.
Badoer id. 1551 szeptember 6-iki jelentése szerint, melyben említi, hogy az ifjú Castaldo is felérkezett jelentést tenni az erdélyi ügyekről.
Zsigmond Ágost király levele ez ügyben: Ex venationibus nostris Wigri 1551 szeptember 8-ikáról. De Thasziczki csak október 1-én kap Jordán Lőrincz kincstartótól 50 frtnyi útiköltséget; eredetije a varsói kincstári bízottság levéltárában: «Libri assignationes» I. k. 297. sz. a.
Loboczky erélyesen lépett fel az udvarban. Izabella ama kérését, hogy adjanak 3–4 évi adómentességet borkivitelre, hogy legyen miből megélnie, nem teljesíték ugyan,* de nem nyugodott, a míg Sléziába nem küldték, úrnője herczegségeinek megtekintésére. S midőn egy hónap múlva (november 11-ikén) visszaérkezett Kassára, a látottakról a következőket jelenté a királynénak. Münsterberg és Frankenstein két kis jószágocska, s hozzá jóformán egészen puszta, alig 5050 tallérnyi évi jövedelemmel. Oppelnben a gazdaság teljesen elhagyatott, mivel a tisztek nem törődnek vele, s a kastély romladozó-félben áll, úgy, hogy a herczegségek jövedelme felét sem éri el a megállapított évi járuléknak. Ratibort pedig nem akarják átadni Oppeln mellé, habár a két herczegséget utóbbi időben egyesítették.* De hát átadott legalább 6400 forintot, a mit a királytól hozott, és szorult helyzetében az is jól fogott, mert a tizedből Kassára érkezésekor fizetni ígért 3000 forintot máig sem kapta meg.
Badoer 1551 október 22-iki jelentése; az id. velenczei k. 466v. l.
Huber, Die Verhandlungen Ferdinands I. mit Isabella von Siebenbürgen, 6. l. Loboczky Ferdinándhoz 1551 november 20-ról; a bécsi állami levéltárban.
Izabella elkeseredése a lehangoló adatok megismerése után akkora lett, hogy Ferdinánd jónak látta külön biztosokkal megnyugtatni valahogy, mert a királyné egész nyíltan hirdette, hogy addig el nem útazik, a míg neki s fiának az oppelni és többi herczegséget át nem adják. A király bíztosait: Werner György sárosi várkapitányt és felsőmagyarországi kincstartót, kit a királyné már a mult hónapról ismert, Oláh Miklós egri püspökkel együtt november 16-ikán fogadta audienczián Izabella. Petrovicscsal, Loboczkyval és Bábay Péterrel (kit Werner Ferdinánd-ellenes nyilatkozataiért nagyon veszedelmesnek tartott) sokat tárgyaltak azalatt a tíz nap alatt, melyet Kassán töltöttek; de ígéreteik őszinteségéről nem tudták őket meggyőzni. Petrovicsnak pl. már november elsejére át kellett volna adni a kárpótlásul ígért Munkácsot, melyet neki 10,000 forintban inscribáltak. Csakhogy a bécsi udvar nem akarta az átadást teljesíteni, míg Izabella Magyarországon van, s a késés okául azt adatták elő Wernerrel, hogy e vár még Mária özvegy királynéé, s jelenleg Bidy Mihály főispán özvegye és gyermekei laknak benne. Az sem tetszett, hogy a kassai ágyúkat Izabella magával akarja vinni sléziai tartományaiba.*
A biztosok Ferdinándhoz Kassáról, 1551 november 27-ikén; Werner sajátkezű
fogalmazványa az orsz. levéltárban, a Történelmi emlékek B osztályában, és Werner
október 12-iki és november 24-iki levele Kassáról, a bécsi kamarai levéltár «Siebenbürgen» osztályában.
103. Mária királyné emlékérme.*
Mária özvegy királyné érmét (339. l.) Domanig «Portraitmedaillen des österreichischen Kaiserhauses» cz. műve után adjuk.
Így érthető Ferdinánd engedékenysége s gyors elhatározása a sléziai herczegségek átadása tekintetében. Az 50,000 forintot ugyan most sem fizette ki, de a szent ünnepekre megküldte legalább Oppeln (július 19-ikétől) karácsonyig terjedő jövedelmének 8000 forintnyi hátralékos részét. Izabella a király kegyességét külön levélben köszönte meg, hanem azért egyidejűleg keserű panaszt emelt Castaldonál megbízottjai ellen, a kik Oppeln jövedelméből (hihetőleg árfolyam-különbözet folytán) közel 500 aranyforintot vontak le neki, a miért kéri a tábornok közbenjárását Ferdinándnál, hogy ne küldjön többé hozzá ilyen udvariatlan bíztosokat, a kik tiszteletlenül viselkednek vele, a királynéval szemben, és olyan szőrszálhasogatók, hogy egy krajczárt négy felé osztanának.* Csoda-e, ha ez újabb kellemetlen tapasztalata megerősíté ama meggyőződésében, mely csak nemrég (deczember 15-ikén) abban a keserves kifakadásában tört ki, hogy: alig várja; hogy szabaduljon ez áldott országtól és átkozott lakóitól!
Izabella Castaldohoz 1552 január 4-ikén; Bucholtz, Geschichte der Regierung Ferdinands, IX. k. 583. l., utána Huber, id. m. 8. l.
Így érte az özvegy királynét az újév, remélve, hogy nemsokára majd csak kiszabadul fogsághoz hasonló helyzetéből, s hogy tán a király is teljesíti lassanként igéreteit, melyekért országától meg kelle válnia. De legalább nem volt oka többé neheztelnie arra, ki bújdosásának eszköze vala, mert György barát, a kitől – saját szavai szerint – úgy félt és reszketett, «mint a farkast látó bárány», már nem élt. A még mindíg nagy befolyású, veszedelmessé vált embert, ki időközben a bíbornoki kalapot elnyerve, a pápák után legmagasabb egyházi méltóságra emelkedett, féltékeny vetélytársának, Castaldonak emberei (1551 deczember 17-ikén, alvinczi kastélyában) ölték meg, Ferdinánd meghagyásából, a mint ezt a római király a pápához intézett «igazoló» levelében őszintén bevallá* és az udvarában lévő nuncziusnak, Martinengo apátnak is kijelenté* ismételten.
Egykorú másolata megvan a György barát megöletése után indított pör aktái közt; a római vatikáni levéltár angyalvári csoportjának id. kötetében.
A nunczius ugyanis a pápa rendeletére vizsgálatot akart indítani a gyilkosság okozói és részletei kiderítésére; de ez Ferdinándnak nem volt ínyére «dicendo cio non le piacer per molte cause, aggiungendo queste formal parole, quasi un poco alterata, che a Sua Santitŕ potera bastar di creder alla parola Sua, che giustamente lei havesse fatto morir frate Giorgio, considerendo la cattiva vita di lui...» Badoer 1552 február 26-iki bécsi jelentéséből; az id. velenczei k. 511. l.
A gyalázatos orgyilkosság hírét Izabella éppen újév napjára vette Castaldotól, és ámbár – mint fenti levelében írja – a barát váratlan halála annyira meglepte, hogy még akkor is alig hihette volna, ha személyesen látja vala a dolgot, nem tagadja örömét, mert így Erdély birtoklása is biztosabban nyugszik a római király kezében; mivel – hogy őszinte legyen – fájt neki felmagasztaltnak, s valósággal királynak látnia azt, a ki keserves sorsának okozója volt. Áldást kíván azokra, kik az igazságot szeretik és boldogságot azoknak, kik az árulókat büntetik; de azért vallásos lelke mégis megnyugodott a végzetben, mely őt a mindenható barát halálával megbosszúlta. Hisz sok évi nélkülözése, szenvedése okozóját látta benne, s neki tulajdonítá egész nyíltan Budavára elvesztését is, valahányszor az eszébe jutott, s róla nyilatkozhatott.*
Izabella erről gersei Pethő Jánosnak és gyerőmonostori Kemény János erdélyi vice-vajdának is nyilatkozott; vallomásaikat lásd: M. Tört. Tár, I. k. 251. l. és 18. k. 11. l.
Érdekes levele további részében Izabella arra kérte Castaldot, hogy szerezze vissza neki a barát hátrahagyott kincstárából néhai ura, János király és fia tárgyait. S mikor titkára a kérvényt aláírásra elibe terjeszté, meg nem állhatta, hogy oda ne bigygyeszsze sajátkezűleg még e gúnyoros sorokat: Ha egyebet nem kaphatunk, küldjön legalább valamit ez ócska bundás szent ereklyéiből, pl. láb-körmeiből, melyeket annyiszor nyujtott felénk (t. i. jóformán csókra) és áldott légyen Isten, hogy nem lett belőle pápa.*
Izabella levele nyomán Horváth Mihály, Frater György 369. l. Hanem ő a királyné sorait úgy értelmezi, hogy a barát «foltos bundájából» kér egy darabkát.
104. György barát alvinczi várkastélya.*
György barát alvinczi várkastélya (341. l.) Dörre Tivadar rajza; megjelent a Magyar Történeti Életrajzok III. évfolyamában.
Míly erővel nyilatkozik meg e pár sorban a sokat szenvedett királyné gyűlölete és keserve egyaránt!
Még ennél is gúnyosabb, sőt határozottan visszataszító Izabellának az a modora, melylyel két hét mulva egyik szolgáját azért küldi az olasz tábornokhoz, hogy újabb részleteket tudjon meg tőle a barát haláláról, a kit szörnyeteg-állatnak nevez, mely szárazságot és szelet, vihart támaszt, s hálát ad Istennek haláláért, a mi olyan volt, mint a varangyé, mely élve mérgez és döglötten gyógyít. A bosszú érzetének kifakadása volt ez, hanem aztán felülkerekedett lelkének nemesebb érzése, mert «pár nap mulva keservesen megsiratta» a barátot, már csak azért is, mivel sok jelből azt látta, hogy űzelmeivel a barát csakugyan vissza akarta fiával Erdélybe téríteni.*
Szemtanúk elóadása szerint; Badoer 1552 február 17-iki jelentése Bécsből az id. velenczei k. 506. l.
De nemsokára ütött kassai tartózkodásának órája, s a mit Izabella annyira óhajtott és a nunczius által is sürgetett,* Oppeln átadásával bekövetkezett. Ez az átadás három napi alkudozással 1552 január 17-ikén ment végbe Oppeln városában, melynek rendjei a hűségi esküt is letették Izabella megbízottjai előtt. Indulása így csak a király követei és Serédi György sárosmegyei főispán, az új kassai kapitány megérkezésén s a lengyel király intézkedésén múlt, a ki illő elszállíttatásáról gondoskodott. Végre a biztosok is megérkeztek: Werner és rokona, Rakovszki György túróczi jogtudor, január 25-ikén pedig Serédi is bevonult 300 gyalogosból és ugyanannyi lovasból álló kíséretével. A királyné erre 27-ikén reggel összehívatá a városiakat a piaczra, s miután a beteg Czéczeyt s a két várnagyot, meg a kassai bírót és tanácsot feloldta hűségi esküjük alól,* nagy ünnepségek közt átadta a vár és város kulcsait Wernernek, a ki azonnal Serédit iktatta be a kapitányságba.* Átnyújtotta neki a bástyákon és falakon lévő ágyúk, mozsarak, szakállasok és a lőszer leltárát is,* de a meglévő gabona-készletet a királyné nem akarta átadni, hanem szétosztotta amaz ürügy alatt, hogy 600 forintnyi adósságát törleszti vele.* Ezek után Izabella könyezve jelenté ki lengyel tolmácsa útján, hogy ő íme teljesíté az egyezség feltételeit, és ugyanazt reméli Ferdinándtól is. Majd összeszedvén magát, saját szavaival kérte Werner közbenjárását Petrovics érdekében, hogy Munkács átadásával ne késlekedjék Ferdinánd.* Erre kocsira ülve kis fiával s holmijával, reggeli 9 órakor «sírva el-kiindúlt» Kassáról (a lengyel marsall által leküldött szepesi szekeresekkel) Sléziába,* a nagy bizonytalanságba.
Badoer 1552 január 23-iki jelentése Prágából; ugyanott, 500. l.
Izabella oklevele Kassáról 1552 január 27-ikéról; Tört. Tár, 1901. évf. 113. l.
Werner és Rakovszki útasitása Ferdinánd megbízásából Serédi György számára, 1552 február 8-ikáról; u. ott, 117–9. l. Serédi hűségfogadalma 474–475. l.
Ezt 1552 január 17-ikén készítették; eredetije a bécsi udvari kamarai levéltár «Hungarn» osztályában, hibás másolatról közölve: Tört. Tár, 1901. évf. 121–3. l.
Wernerék jelentése Eperjesről 1552 február 14-ikéről; a bécsi kamarai levéltár id. helyén.
Werner 1552 január 27-én Kassán írt jelentése Ferdinándhoz; er. fogalmazványa az orsz. ltárban, a Tört. Emlékek osztályában.
Ezt az egykorú Székel Estván is feljegyezte «Chronica ez világnak jeles dolgairól» cz. műve (Krakó, 1559.) 235. lapján. Más egykorú feljegyzés (János királnét fijával kildék Sleziába 1552) a Magyar Könyvszemlében, 1895. évf. 251. l. és Tinódi, id. m. 59. l.
