IV. Uralkodása első éve
IV. Uralkodása első éve
Mikor az öreg fejedelem meghalt, az egész család, a tanács- és főruak közűl igen sokan Fejérvártt voltak. Lakodalomra jöttek össze, Lorántffy Zsuzsánna unokahugának, az Allia kisasszonynak* lakodalmára: s bár az öreg György az esküvőn is súlyos beteg volt, még sem hitték, hogy két nap múlva ennek temetési előkészületeiről kellend tanácskozniok. Arról, hogy országának halála perczében legyen törvényesen megválasztott fejedelem. fia, II. György, már gondoskodott. Oly jól elintézte ezt, hogy lehetősége is ki volt zárva a belzavaroknak, s annak is, hogy a két császár közűl akármelyik az ő halálát támadásra ürügyűl használhassa fel. Temetése részleteiről is intézkedett s a családnak nem volt e tekintetben sem más feladata, mint az ő óhajtását, a mennyire lehet, végrehajtani, vagy a szükséghez képest módosítani.
A fejedelemasszony nővérének volt leánya.
És mégis mindennek daczára, a szeretett férjnek és atyának halála sokkal több volt, mint egyszerű családi és országos gyász: félig elintézve s körvonalaiban megállapítva egy merész és nagyszabású vállalatot hagyott maga után. Csak az első lépés volt megtéve, de már ez is akkora horderővel bírt, hogy akár a visszavonulás, akár a haladás a megkezdett nyomon egyaránt megfontolandó következményeket vonhatott volna maga után.
22. LUPUL MOLDVAI VAJDA ARCZKÉPE.*
Lupul vajdának s János Kázmérnak arczképeit Schultz után Hondius, Danzigban; X. Károlyt Beck Dávid, a svéd királyné festője; Máté vajdáét Marc. Boschini velenczei festő és metsző: Zrínyi lovas képét Johan Hofmann nürnbergi metsző, Dürer utánzója, a másik képet Bouttats; a lengyel királynéét Just van Egmond hollandi művész a Rubens tanítványa; a nagy választóét Gerhard von Hondhorst, Caravaggio utánzója; III. Fridrikét J. Falck: Lubomirskiét W. P. Kilián, Comeniusét G. Glouver angol festő festették s részben metszették. Potocki képének eredetije az Ossolinszki-könyvtárban őriztetik.
A záporogi kozákokat, kik Lengyelország déli és keleti vidékén laktak, Báthory István király a magyarországi végek mintájára szervezte, hogy ezek az oroszok támadásait s a tatárok beütéseit feltartóztassák. De a lengyelek roszszúl bántak a kozákokkal, s ezek, a mikor csak tehették, fellázadtak. IV. Ulászló uralkodása utolsó évében a lázadás veszedelmes forradalommá nőtte ki magát, s midőn Ulászló meghalt, Chmielniczki összeköttetésbe lépett az öreg Rákóczyval. Tervök az volt, hogy szervezzen Rákóczy egy hatalmas pártot a dissidensek közt, mely aztán Radzivil herczegtől támogatva, a királyválasztó országgyűlésen őtet válaszsza meg lengyel királynak,* erre a gyűlésre keletről Chmielniczki fog kozák hadakat küldeni, nyugotról a fejedelem hadai nyomuljanak – ily módon a catholicusoknak nem lesz bátorságok más jelöltet felállítni. Az öreg Rákóczy követei, jó nagy összeg pénzzel ellátva, már egyengették a választás útját: Chmielniczki pedig felszólította Rákóczyt, hogy közös benyomulásukra tegyék meg a szükséges intézkedéseket.* Chmielniczki követei és levele öreg Rákóczyt a ravatalon találták s halála hírére Lengyelországból ennek követei, a pénzzel együtt visszatértek.
Az öreg György, mint fennebb láttuk, első sorban fiát, Zsigmondot akarta megválasztani.
Chmielnieczki levele 1648 nov. 17. Erdély és az Északkeleti Háború. I. k. 6. lap.
Györgyre nézve kétszeresen kényes volt e kérdés. Ismerte az öreg fejedelem szándékát Zsigmondot illetőleg; tudta, hogy ez Lupul moldvai vajdát, az ifjú fejedelem keresztkomáját, kinek vajdasága Erdély s a kozák terűlet közt feküdt, azzal nyerte meg tervének, hogy ennek leányát fiával, Zsigmond herczeggel, akarta elvétetni: de most midőn még atyja sem volt visszaadva a földnek, tehet-e ő ez ügyben elhatározó lépést? Aztán tanácsurai közűl épen az, kit leginkább beavatott atyja terveibe, Kemény János, Moldvában, Lupulnál követségben volt. Nem kell-e ezt is bevárni? De e habozás és aggodalmak közt az az idő, mely alatt gyors elhatározással talán még czélt lehetett volna érni, eltelt, és Zsigmondnak a választásnál neve sem fordúl elő.
Azzal, hogy Zsigmond jelöltsége megbukott, György nem adta fel a maga saját igényeit. Atyja szövetségeseit magának akarta megnyerni, hogy befolyását a lengyel ügyekben biztosítsa. E czélból a kozák követségét magánál tartotta s lengyel barátainál, főként a dissidenseknél, azon munkált, hogy az új király megkoronázását hiúsítsák meg. Nem sikerűlt: a lengyelek (1648 decz. 15) ugyancsak rövid határidőt tűztek ki az újon megválasztott király, János Kázmér, megkoronázására (1649 jan. 17). Ezzel aztán az egész dolog más stádiumba lépett.
)
Ez alatt megtette a gyászoló család a temetési előkészületeket. A temetésnek régi szokás szerint országgyűlésből kelle megtörténnie: s e czélból az ifjú fejedelem 1649 január 10-ére Fejérvárra összehívta a rendeket. A császárnál lépéseket tett, hogy a temetés megtörténtéig az öt vármegye visszabocsátása halasztassék el: de csak annyit nyerhetett meg, hogy azok a temetésen képviseltethessék magukat; s ezeknek azonnali visszabocsátását kívánta. Így is jelentékeny gyarapodást nyert Erdély terűlete: Szathmár és Szabolcs vármegyék Szathmárral, Kállóval, Nagy-Bányával, Tokajjal, Regéczczel, a Hegyaljával s Ledniczével hozzácsatoltattak. Ez maga is egy herczegség volt – mondja egy régi történetíró.*
SZALÁRDY, 255. l.
23. JÁNOS KÁZMÉR LENGYEL KIRÁLY ARCZKÉPE.*
Hondius metszvénye után.
Az egész pedig katonailag s közigazgatásilag jól szervezett s terűletileg is akkora fejedelemséget képezett, mely a westphaleni béke által épen akkor kikerekített német fejedelemségek közűl a legtöbbel kiállotta a versenyt, s ezen békébe befoglaltatván, tagjává lett az «európai államok concert»-jének. E viszonyon semmit sem változtatott az, hogy a fejedelemség egy része mint suzerain-terűlet, a porta alá volt rendelve, s egy másik része a magyar korona kiegészítő részét képezte.
Azon időben ez nem volt szokatlan. Hiszen a brandenburgi választó birtokainak egyik fele a német birodalomnak képezte részét, másik fele a lengyel királyt vallotta hűbéruráúl. Ilyen viszony a jövő fejlés és alakulás esélyeinek nem állotta útját.
S Erdély fejedelmei, Bocskaytól az öreg Rákóczy Györgyig, jó úton indították meg, hogy fontos cultur-missiot teljesítsen. Protestans és alkotmányos állam volt, azzal a feladattal, hogy a catholicus, görögkeleti és mohamedán vallású s részben absolut hatalom, vagy despotismus által kormányzott államokkal alárendeltségi vagy szövetséges viszonyban legyen s köztük fentartsa az egyensúlyt. Szervezett hadserege, melyet aránylag rövid idő – négy öt hét – alatt tudott mozgósítni, mely azonban több mint felerészben polgári katonaság volt, jól felszerelt várai, mindannyia egy-egy kis arsenál, ellátva hadi szerekkel, élésszállító eszközökkel, az ország csaknem kimeríthetetlen gazdagsága nemcsak önvédelemre, hanem támadásra is képessé tették az országot, melylyel szívesen szövetkeztek a lefolyt nagy háború küzdő felei.
Nagy és nehéz feladat egy ilyen állam fejedelmi székében űlni s e feladat fontosságára figyelmeztetni fiát, sohasem mulasztotta el az öreg Rákóczy. Az atyjától adott tanácsok és utasítások még éltek az ifjú emlékében, s ezek hatása volt, hogy uralkodása első évében az ügyeket családja tagjaival s tanácsuraival egyetértésben intézte el. Nem csak uralkodásának első ténye, a lengyel kérdés elintézése is mutatta ezt, hanem még inkább az első országgyűlés, melyet tartott.
Az erdélyi alkotmány alap-feltétele volt, hogy az országgyűlés szentesítése, jóváhagyása nélkűl a fejedelem semmit sem tehetett: s hogy semmit se tehessen, annak az a kiváló garantiája, hogy a tanácsurak az országgyűlésnek felelősek voltak. Akármi történt, azért a tanácsúr volt a felelős s még életével is lakoltatott – mert a fejedelem tanács nélkűl nem tehet semmit. De azért volt módja a fejedelemnek személyes befolyása által olyan törvényeket hozatni az országgyűléssel, melyek az ő hatalmát emelték, s a melyek megadták neki az eszközöket, hogy azok életbe léphetésével vagyonát növelje. Mikor Bethlen Gábor meghalt, az országgyűlés első legsürgősebb dolga volt azokat a törvényeket, melyeket akár a három nemzet, akár a főúri rend sérelmeseknek tartott, kölcsönös megegyezéssel eltörölni. De az öreg fejedelem az ő uralkodása alatt, szépen, lassan, egymásután, mindig kilesve az alkalmas perczet, nemcsak ezeket állította helyre különböző országgyűlések alatt, hanem még olyan törvényeket is fogadtatott el, melyeket még amazoknál is sérelmesebbeknek tartottak. Rá nézve lehetetlen volt máskép eljárni, mert mikor ő a fejedelmi székbe űlt, nem állott módjában a választási feltételek felett alkudozni. Más volt a viszony ifjú György trónra léptekor: ő akkor már fejedelem volt, ki rég megállapított hitlevele értelmében lépett az uralkodásba: ő megtagadhatta volna, minden alkotmánysértés elkövetése nélkűl, a nem tetsző törvény szentesítését.
Nem tette, s ezzel megállapította népszerűségét.
Az öreg György temetése jan. 10-én roppant fénynyel s nagy részvét mellett ment véghez.* Még azok közűl is sokan, kik szívéhez legközelebb állottak, nem tudtak igazi melegséggel ragaszkodni a szigorú emberhez, de még azok is, kik ellenségei voltak, elismerték, hogy minden ízében igazi uralkodó volt, ki csekély eszközökkel nagy dolgokat vívott ki.
Leírva Rákóczy Zsigmond életrajzában.
Az első két hét a temetés után a mély gyász ideje volt. Csak jan. 23-án fogtak a tárgyalásokhoz, s szokatlanúl hosszú ideig, marc. 10-ig, maradtak együtt. A fejedelmi propositiokon kívül mind a három magyar, székely és szász nemzetnek külön követeléseit is le kellett tárgyalni, s ez utóbbiak közt több olyan volt, mely a fejedelem és fiscus jövedelmének csorbításával az egyének érdekeinek kedvezett. S ezek letárgyalása sok időbe kerűlt.
A fiscus jövedelmének főforrását az indirect adó egy neme, a szabad kereskedés korlátozása képezte. Sok kiviteli czikket a termesztő a fiscusnak volt kénytelen eladni, természetesen megszabott áron, mely aztán egyedűl árusíthatta el az ország határán kívűl. Most a szabad kereskedést helyreállították s csak a viaszra és mézre s a lókivitelre vonatkozólag tarták fenn a monopoliumot, melyek közűl a két első az udvartartás költségeit fedezte, az utóbbi pedig a haderő fentartására fordíttatott.
Még több önmegtagadás kívánt a fejedelem részéről az, hogy a fiscus jogainak korlátozásába beleegyezzék. Sok kérdésben a fiscusnak s magánosoknak érdekei ellentétben állottak egymással, amannak voltak olyan előjogai, melyek a nemesség kiváltságait sértették, s tisztviselői a polgári biráskodás alól egy s más tekintetben ki voltak véve. A rendek kívánatának több jogot és kiváltságot áldozatúl hozott a fejedelem, s még a jövedelmek csonkításába is beleegyezett, de azon kikötéssel, hogy a közelebbi országgyűlésig a fiscalis uradalmak tartozandóságaikkal összeírassanak.* Abba is beleegyezett, hogy Kővárvidéke, mely fejedelmi jószág volt, többé ne bírjon zászlós uradalmi kiváltságokkal.* A múlt évi országgyűlésnek azt a törvényét, mely egy csomó notapert rendelt el, felfüggesztették,* s enyhítették azt a törvényczikket is, mely halálbüntetést szabott azokra a székelyekre, kik zászlajuk alatt nem jelentek meg. Ez engedékenységével megszüntette az atyjának – bár jogos – szigora által felidézett sérelmeket.
Ez meg is történt az 1650-iki octoberi országgyűlésen.
Azaz bizonyos tekintetben megyei hatóság alá rendeltetett.
Ez volt a XIV-ik törvényczikk. Csak a Nadányi István nótapere tartatott fenn.
De ezeknél is kényesebb ügynek lebonyolítását hagyta rá az atyja: a török adó kérdését. A meghódított vármegyék után a porta adót akart kivetni Erdélyre: évi 5000 aranyat. Magában véve nem nagy összeg, de itt elvi kérdés döntött. Bethlen sem fizetett értük, s öreg Rákóczy sem akarta elismerni, hogy ezekhez a megyékhez a szultánnak fenhatósági joga van. A porta állhatatosan követelte, minden évben hozzá számítván a múlt évi tartozáshoz a folyó évig s az öreg fejedelem állhatatosan megtagadta. Az összeg már 15,000 aranyra nőtt, de az öreg hallani sem akart a fizetésről, s másfelől azt sem tudta kivinni, hogy a porta a követeléstől álljon el. Azoknak a követeknek, kik ez ügyben a portán jártak, volt ugyan a zsebökben egy országgyűlési felhatalmazás, hogy végszükség esetében megígérhetik a summát, de ugyancsak a lelkökre volt kötve, hogy ezzel igazán csak a legvégső szükség esetében éljenek.
II. Rákóczy György székfoglalását ennek az országgyűlésnek volt feladata bejelenteni a portán. A fejedelem Serédyt nevezte ki főkövetté, s a követség tagjaivá az országgyűlés Bánffyt, Kálnokit és Fodort választotta meg a három nemzet részéről. Egyúttal megadták nekik is a felhatalmazást, hogy végszükség esetében megígérjék a fizetést.* Hiában volt minden kísérlet: a porta a szokottnál is nagyobb nyomatékkal követelhette: mert azzal fenyegetőzhetett, hogy sem az athnamét, sem a beigtató jelvényeket nem fogja megküldeni.
Az első felhatalmazás 1647 apr. 9. (Orsz. Eml. X. k. 462. l.) A második ennek hátára vezetve 1648 apr. 15. (U. o. 493. l.). A harmadik 1649 febr. 14.: Erd. Orsz. Eml. XIP. 63. l.
24. SERÉDY ISTVÁN ALÁIRÁSA.*
1649 márcz. 30.
Serédy jelentései leverték a fejedelmet.* Ezuttal harminczezer aranyat kellett volna letenni, s annyi pénz nem volt kincstárában. Sem öcscse, sem anyja nem voltak Fejérvártt, mikor e leveleket kapta, s gyorsan hozzá kellett látni az összeg összeszerzéséhez. Zsigmondnak is írt, anyjának is, de első felindulásában meggondolatlanúl. Igaz volt, hogy atyjának le kellett volna bonyolítania ez ügyet, de helytelen volt ezt anyjának megírni, s még helytelenebb azzal toldani meg, hogy ő mindenfelé csak üres ládákat s kincstárt lát, a többit atyja rájuk hagyta. S még ennél is jobban bántotta az anyát, hogy kölcsönt kér tőle abban a reményben, hogy fián, ha ő nem fizetné is ki, nem fogja megvenni. Anyja* hosszú és szemrehányásokkal teljes levéllel válaszolt: értené indulatosságát, ha látná az ő szegénységét, s az ország veszedelmébe járna: de hiszen csak harminczezer aranyról van szó. «Az már megvan, ha én tőlem kellett kitelni». Azért ha el nem engedik, ne légy olyan búval, az országot se hagyd el. Istenben boldogúlt uram nem olyan próbával jött be, de Istenben bízván, megsegítette.»
Családi Levelezés, 404. l.
Szombatfalva 1649 apr. 30. Családi Levelezés, 405. l.
A fejedelemasszony csakugyan lefizette a kért összeget s megbocsátott fiának heveskedéseért. De levonta ez összezördülés tanúságát: fia fejedelemségében ezentúl csak mint vendég fog lakni. Jun. 16-án Zsigmonddal együtt, Györgytől egész Brádig kísérve, elhagyta Erdélyt, kiment magyarországi uradalmaiba, elhatározva, hogy állandó lakását ott fogja tartani.
A mint az adó, hátralék, s ajándékok beérkeztek a portára, kiszolgáltatták az athnámét és jelvényeket. Jun. 1-én fogadta a követeket a szultán,* s ezek a kihallgatás végeztével a validánál s más méltóságoknál megtették a szokásos tisztelgéseket s miután a kapucsi basa is kineveztetett, ki az athnámét a fejedelemnek kézbesítse, a követség hazaindúlt. A basát jul. 16-án fényesen fogadták Brassóban s Fejérvárra kísérték, hol az ország rendei jelenlétében a zászlónak, botnak s kornyétának átadása s a tanácsurak megkaftányozása a szokott ünnepélyek közt megtörtént.
Erdély és az Északkeleti Háború. 76. l.
Ezek lezajlása után a fejedelem az utolsó politikai foglyoknak is visszaadta szabadságukat.*
Ezek voltak Gottsmeister s a többi szebeni lázadók.
