III. Kormányzósága
III. Kormányzósága
Az ifjú fejedelemnek az 1644 január 3-ára Fejérvárra hirdetett országgyűlésre be kelle jönnie nejével együtt. Január 5-én érkeztek meg s a város határában Zsigmond herczeg és a rendek által ünnepélyesen fogadtatnak. Másnap, január 6-án kezdetét vette az országgyűlés.
Már akkor minden elő volt készítve a császár megtámadására. Megkötötte a szerződést a svéd korona felhatalmazottjaival, Rebenstock-kal és Orbaival: véd- és dacz-szövetséget, melybe Francziaország is be volt foglalva,* s megkapta a támadásra az engedélyt a portától a honnan parancsokat eszközölt ki, hogy ne csak a szomszédos török hatóságok, hanem a két oláh vajda is segélyhadakat adjanak, s még tatár nyilasok is rendeltettek mellé. De magán az országgyűlésen nyilvánosan nem tárgyaltatott a czélbavett támadás. Az külön, bizalmas üléseknek volt fentartva.
1644 nov. 16. Közölve a Rákóczy által kiállított szövetséglevél Okmánytár I. Rákóczy Gy. szövetkezési történetéhez s a svédek által kiállított Történelmi Tár, 1884. IV. f.
S a mint a fejedelem beszámolt az indokokkal, melyek őt e támadásra bírták s a rendek beleegyezésökkel annak létesítéséhez hozzájárultak, megkezdték a hadfölkelés, mustra és táborba szállás módozatainak megállapítását s az egész munkával január 13-ig elkészűltek.
17. REBENSTOCK ALÁIRÁSA.*
Rebenstock és Orbay 1643. aug. 16.
Fiai közűl úgy határozta, hogy Zsigmond megy vele, mint a székelyek generálisa, György pedig Váradról Fejérvárra tegye át lakását s távolléte alatt, mint helytartója vezesse az intézkedéseket: mely czélból őtet kormányzóvá nevezte ki. De hatalmát sokfélekép korlátolta. Bizonyos dolgokat, névszerint a pénzügyieket, kizárólagosan nejére bízott: az udvarbirák, harminczadosok, praefectusok, kamaraispánok egyenesen az ő hatósága alá rendeltettek, míg a kormányzó a mellé rendelt tanácsurak, Kassay, Nagy Pál, Cseffey László – s egyes esetekben Kapitány Boldizsár, Rácz Ádám, Barcsay Sándor – megkérdezése nélkűl nem intézkedhetett. S ez által annyira körűl volt írva az ő hatásköre, hogy tényleg nem sokkal volt több, mint atyja rendeleteinek végrehajtója a főpostamestere.
18. ORBAY ANDRÁS ALÁIRÁSA.
19. RÁKÓCZY GYÖRGY UTASÍTÁSÁNAK ELSŐ LAPJA.*
Az nagyhatalmu úristennek szent | segítségéből az mennire az mi vékon | csekél elménkkel felérhettük, az most | ani előttünk álló nagy munká | nkban is, melyhez ugyanazon nagy ke | gyelmű úristennek segítsége által ak | arunk fogni, mind ilyen rövid instructiót ak | aránk Rákóczi György elődben | adni, melyt hogy valóságosan is | elkövess s végben vigy, atyai ha | talmunkkal parancsoljuk ugy | annyéra, hogy ha nekünk az te távol | létedben akármi módon holtunk | történnék is s mi téged többször nem | láthatnánk is, úgy alkalmaztasd | ehez magadat, az engedelmes és jó | fiak között lehessen részed és meg | felelhess az te fiui tökélletes engedel | mességnek és az istennek is áldása | szállhasson reád érte.
Az utasítás, melyet ezúttal adott neki,* egyfelől szabályozta a kormányzó teendőit a fejedelem távollétében, másfelől azon intézkedéseket is magában foglalta, melyeket az ifjú fejedelemnek követnie kell azon esetre, ha atyja élve nem jönne haza. Szívére kötötte, hogy az Istent tisztelje, az igaz vallást védje, legyen anyjának engedelmes fia, becsűlje meg öcscsét és éljen ennek tanácsaival. Becsűlje meg tanácsurait s udvari népét, vigyázzon minden felé, legyenek jó kémei a két Oláhországban, a török birodalomban s Lengyelországban. Legyen gondja az ország végházaira, főként Jenőre, Lugosra, Karánsebesre, az oláh vajdákkal tartson jó barátságot, legyen gondja a várakra, passusokra, s ha Erdélyt veszedelem fenyegetné, szálljon táborba, de a mellé rendelt tanácsurakkal egyetértve. Megkezdett építkezéseit folytassa, hadait szaporítsa, s mindent úgy tartson készletben, hogy ha atyja parancsa érkezik, hadat s hadi eszközöket küldhessen utána.
Történelmi Tár, 1891. évf. 135. l.
Az öreg fejedelem óvatossága nyilatkozott ez utasításban: nem hitte, hogy erős koczkázat nélkül nagyobb hatáskört adhat a még tapasztalatlan ifjúnak, de megadta a módot, hogy a kormányzás minden ügyébe betekinthessen. S az ifjú fejedelemnek ez ellen nem is volt kifogása, sőt talán megnyugtatására szolgált, hogy még fiatal neje mellett maradhat: de mennél tovább tartott a hadfolytatás, annál inkább felébredt benne a vágy, hogy ő is részt vehessen azokban. Hiszen tulajdonképen ő lett volna katonának nevelve! S minden levél, melyben atyja öcscsének Zsigmondnak higgadtságát, vitézi virtusát magasztalta, fájdalmas húrt érintett szívében: miért nem lehetett ő az a kitüntetett? Igyekezett atyja parancsainak megfelelni: ő és anyja intézték a szállításokat az Erdélyben felhalmozott készletből. Egymásután rendezte a két oláh vajda hadainak átvonulását. Gondja volt a portai hírekre: élt szívében a remény, hátha atyja őt is maga mellé szólítandja?
Az öreg fejedelem julius végén haza bocsátotta a mezei hadakat s aug. végén úgy intézkedett, hogy új hadak jöjjenek ki. Zsigmondot Erdélybe küldte, hogy a székelyeket ültesse fel s a magyarok táborba szólításával Györgyöt bízta meg; de mind a kettőnek Magyarországba vezénylésével Zsigmond volt megbízva.* Ő hát most sem mehet ki: ez elkeserítette s víg társaságban keresett szórakozást. Atyja hírt vett, hogy egy zajosabb mulatság után kilovagolt. «Gondold meg, hogy mi lenne abból – írá neki – hogy míg én hazánk szabadsága mellett küzdök, lóról leesés vagy bor-italtól neked valami bajod lenne?»
Családi Levelezés, 237. l.
Ekkor ősszzel volt az öreg fejedelemnek harmadik támadása. Még mindig állta a pataki kincstár, és sem újabb adó sem nagyobb haderő megszavazása végett nem kellett a rendeket összehívni. De kivált az ottani háztartás kiadásait megszorította, ellenzette, hogy az ifjú fejedelem szolgáit szaporítsa s még a mellette levő hadakból is száz lovast berendelt. Bizony pedig az ifjú György szeretett volna kün szolgálni! «Oly bizodalom visel – írá atyjának* – mivel nagyságod parancsolatjából kell itt benn laknom, magam, szolgáim itt benn lakásunk olynak tartatik nagyságod előtt, mintha maga mellett laktunk és szolgáltunk volna, holott azoknak is velem együtt nagyobb kedvek van s volt nagyságod mellett való szolgálatra s most is teljes bizodalommal tartok, hogy nagyságod mellett szolgálhatok».
Ifjú Rákóczy György 1644 nov. 8-iki levele atyjához. Orsz. Ltár, Rákóczy ltár.
Ez azonban sehogy sem illett be az öreg fejedelem tervébe s a kormányzónak otthon kelle maradnia. Még akkor is, midőn a tél beállta a hadakozás folytatását lehetetlenné tette, csak nejét hívatta ki magához Ónodra, fiának Fejérvártt kellett maradnia. Épen ez időben Fejérvárt ő csakugyan nehezen hagyhatta volna el, mert neje várandós állapotban volt s 1645 febr. 24-én a fejedelemasszonynak «egy szép fia született».* Nagy öröm volt ez az öreg fejedelemnek. Elrendelé, hogy az országban mindenféle hálaadást mutassanak be istennek, örömet lőjenek a fejedelmi s országos várakban,* fényes keresztelőt tartson fia, melyre az oláh vajdák is hívassanak meg. Az ifjú fejedelem apr. 2-án akarta a keresztelőt megtartani, de neje betegeskedése miatt jun. elejére kellett halasztani.* A gyermek Ferencz nevet kapott a keresztségben, s keresztapáúl Lupul moldvai vajda hívatott meg.*
SZILÁRDY, 188. l. V. ö. a Családi Levelekben levő adatokkal.
Rőty Orbán levele. Kővár, 1645 mart. 31. Orsz. Ltár, Rákóczy-levéltár.
Családi Levelezés, 322. l.
SZALÁRDY, 188. l.
Az öreg fejedelmet ezen egész idő alatt fontos ügyek tarták távol országától. Az ő 1644-iki szerződése a svédekkel csak egyoldalú volt: ki volt az terjesztve a franczia királyra is – anélkül, hogy a tárgyalásokban ennek követe részt vett volna. 1645 elején végre megjött a franczia követ Lengyelországon keresztűl s elég hosszas tárgyalások után Munkácson a francziákkal is megköttetett a szövetség (1645 apr. 22.). Ez alatt már végre a svéd hadak is előnyomúltak s Rákóczy megtehette az előkészületeket, hogy hadai a Torstensonéival egyesüljenek. Erdélylyel Rákóczy nagy mérvű előkészületeket tétetett s az ifjú Györgyben feléledt a remény, hogy talán ezen negyedik támadásban már ő is részt vehet. Az adó megszavazása végett az öreg fejedelem apr. 16-án Fejérvárra országgyűlést hirdetett s kormányzói tiszténél fogva ezen az ifjú Györgynek kellett atyját helyettesítnie. Azonban különösebb felhatalmazást fiának ez alkalomra sem adott az öreg. De a rendek sem állottak elé különösebb követelésekkel, úgy, hogy az adó is a rendes évenként megállapíttatni szokott összegben, 20 frtban vettetett ki, s ezenkívűl még egy pár kisebb fontosságú ügy elintéztetvén, pár nap múlva eloszlott az országgyűlés. A gyűlés után is, sőt nehány nappal később újra erdélyi hadak indúltak meg Zsigmond herczeg vezérlete alatt Magyarországra, azonban Györgynek ismét otthon kellett maradnia.
Kénytelen kelletlen tűrte az ifjú György ez állapotot, engedelmeskedett atyja parancsának, de megnyugodni nem tudott. Utoljára valami sok dolga nem volt, aztán anyja is, ki még le tudta volna csendesíteni háborgó kedélyét, künn volt Magyarországon, s ép ezért zajosabb lakomákban, gyakoribb kilovaglásokban keresett elszóródást. Egy pár kisebb fontosságú s halasztást nem szenvedő ügyben hatáskörének túlhágásával intézkedett s az alárendelt tisztek, kik ismerték a fejedelem érzékenységét, nem is mulasztották el ezekről jelentést tenni. Az öreg fejedelem szerette országában a gondviselés szerepet játszani s a mint megbizottja ezekről a dolgokról értesítették, éles, dorgáló levelet írt fiának: «ne dirigáljon, méltóságát ne sértse, várja meg halálát». Ez szívén találta az ifjú Györgyöt. Kitárta egész lelkét anyja előtt. Nem olyan istentelen fiú ő, hogy atyja halálát várná. Neki nem kell a directio: már sokszor kérte atyját, hogy vigye ki ez országból, mentse fel a kormányzóságtól. Szívesebben szolgál akár mint lovász is atyja mellett, csakhogy lehessen mellette, hogysem itt benn «ő nagyságának neheztelésével, atyai szeretetének megbántódásával». Senki sem fog ő nagyságok hívei közűl akkor megfelelhetni a reá bízott tisztnek, ha nincs kellő authoritása, hát ő hogyan tudna megfelelni? Ne kívánják lelke sérelmét, engedjék meg, hogy kimehessen, hadd mutassa meg ezzel is, hogy neki directio nem kell.*
Ifjú Rákóczy György maj. 24-iki levele anyjához. családi Okmánytár 319. s köv. ll.
Már nem volt arra idő, hogy az öreg fejedelem fiának, kit időközben ismét mustra tartásával bízott meg, kérelmét teljesíthette volna. Az erdélyi hadak nem sokkal utóbb egyesültek a svéd hadakkal – de a késő egyesülést kora elválás követte. A porta visszarendelte Rákóczyt s ez aug. 6-án Lampersdorfban megkötötte a béke-praeliminiárékat a császár biztosaival, oly kedvező feltételek mellett, mely nemsokára a linczi békét eredményezé. Egy csomó uradalmon kívül Rákóczy megkapja a Bethlen által bírt hét vármegyét is: kettőt közűlök, Szathmárt és Szabolcsot, úgy, hogy ezek halála után fiaira szálljanak.
20. CROISSY ALÁIRÁSA.*
1646. okt. 2.
Az év végével az egész család Erdélybe kerűlt; s eljött oda Croissy is, a franczia király követe. Titkos megbízatása volt: rávenni Rákóczyt, hogy újabb támadást kezdjen a császár ellen, s ettől Rákóczy sem mutatkozott idegennek. A svédek és francziák egy csomó pénzzel tartoztak neki s ilyen módon remélte, hogy az adósságot behajthatja. A követet Fejérvártt az ifjú fejedelem fogadta s ez tárgyalásba akart vele bocsátkozni. Határozott és gyors választ kíván, s az ifjú György kinek ilyesmire nem volt felhatalmazása, «elveté magáról Bisterfeldius uramra». Hanem aztán kárpótolta Croissyt olyan esti mulatsággal, mely reggelig tartott, s melyben a franczia a tánczot éjjeli 11 órától reggeli hat óráig egy ingben járta.* Innen a tárgyalások folytatására Fogarasba mentek s az öreg fejedelem azon föltétel alatt, hogy régi adósságát fizessék meg, a szövetséget a svéd és franczia koronák írják alá s ezek szerezzék meg a portai engedélyt, késznek nyilatkozott megtámadni a császárt. Teljesíthetetlen feltételek voltak ezek, de hát nem volt-e természetes, hogy a fejedelem a linczi béke feláldozásának nagy árt szabjon? s nem volt-e másfelől érthető, hogy viszonyát sem akarta szövetséges társaival, kik már ekkor megkezdték a béketárgyalásokat megszakasztani, nehogy a végleges békéből kimaradjon?
Családi Levelezés, 358. l. Rákóczy Gy. 1645 dec. 5-iki levele.
György már ekkor azt az árnyékát sem gyakorolhatta a fejedelmi jogoknak, melyekkel eddig bírt: atyja egészen átvette az igazgatást. S ezzel megszűnt az a fizetés-pótlék is, melyet kormányzósági idejére kapott. Neki azonban megszaporodott udvarnépével szemben kötelezettségei voltak, s minthogy atyja azok kiegyenlítéséről hallani sem akart, anyját kérte fel közvetítőnek, de csekély eredménynyel.* Tavasz óta Váradon volt – april végén atyja is kiment a Részekbe, hogy a linczi béke végrehajtására vonatkozó tárgyalásokat biztos kézzel intézhesse. Aztán kapcsolatban a békével, szabályozni akarta a protestans egyház szervezetét is s e czélból Szathmár-Németibe kálvinista zsinatot hívott össze. De várta magához Radzivil herczeget is, ki európai coalitiot akart összehozni a törökök megtámadására, s kit ő, mint a lengyel dissidensek fejét, arra akarta megnyerni, hogy annak idejében támogassa őtet a lengyel korona elnyerésére irányzott terveiben.
Családi Levelezés, 364. l. Az ifjú György jul. 31-iki levele.
Elég mozgalmas élet volt ez az ifjú fejedelemre nézve is, kinek aug. havában a litván herczeget Váradon fogadnia, ünnepelnie (aug. 14.) kellett s a honnan a herczeg egy napi pihenés után Munkácsra utazott.* Pedig Györgyre nézve épen ezek aggodalmas napok voltak. Fia, Ferkó, jul. eleje óta súlyos beteg volt. Balkeze megbénúlt, lázak gyötörték, s torka is fájt. Eleinte két borbély gyógyította: az új keresztyén s egy váradi. Olykor jobbanléte gyorsan rosszabbra fordúlt. Aug. elején egy német orvost hozattak, de ez sem tudott segítni. A gyermek, bár már másfél éves volt, még mindig szopott s az orvos azt tanácsolta, hogy válaszszák el. Azt is beszélték, hogy «a gyermeknek keze tört meg a fiok-csontban». Más orvost is akartak hozatni, de féltek, hogy gyógyításában «ördöngösség van». Havak mulva jobban lett.* Szerencsére, mert neje nov. 4-dikén lebetegedett s férjét fiú-gyermekkel ajándékozta meg, ki anyjához intézett kérdést, hogy mi nevet adjon e fiúnak?*
Családi Levelezés, 366. l.
Családi Levelezés, 363–9. ll.
Családi Levelezés, 370. l. A gyermek nem élt sokáig: legalább a következő év elején kelt levelekben már csak Ferkóról van szó, s a második fiú, a «kis katona» többé nem fordúl elő.
A linczi béke végrehajtására vonatkozó tárgyalások még ekkorra sem fejeztetvén be, minthogy az öreg fejedelem idejét s munkásságát főként ezek vették igénybe, tavasz óta nem fordúlt meg Erdélyben s a főtörvényszéki ülésekre (terminusokra) a választott fejedelmet küldötte be, hogy azokon az ő személyét képviselje. Az 1647-iki tavaszi országgyűlés után azonban az év nagy részét Erdélyben töltötte, fiát, Györgyöt, Váradra küldte ki kapitányságába, Zsigmondot pedig, mint a hét vármegye kormányzóját, Kassára.
Hosszú, fáradalmas, de biztos kézzel vezetett munka árán a Rákóczy-ház hatalma meg volt alapítva. Már Erdélyen kívűl Magyarországnak is jelentékeny része övé volt: csaknem egészen mind az, mit elődjei közűl valaha valaki bírt. Betetőzte Bocskay és Bethlen munkáját s a hatalmas kézzel és éles észszel megindított ellenreformationak határt szabott. Az újon szerzett uradalmakkal akkorára nevelte magán vagyonát hogy ez időben ő volt a magyar koronának leggazdagabb földes ura. A mit erdélyi fejedelem elnyerhet, azt mind magáénak mondhatta: de még volt elődjei közt, ki többet tudott elérni, mint ő: Báthory István a lengyel király. Ha István királynak sikerűlt magát megválasztania, miért ne sikerűlhetne az neki is? Kétségtelenűl a vallás kérdése itt főfontosságú, de hátha épen a dissidensek s a lengyel korona ellen fellázadt kozákok által tudná azt elérni? Nem is hanyagolt el semmit, hogy a lengyel főurak közt magának, házának barátokat szerezzen, de mikor már arra kerűlt volna a sor, hogy a kivitelre tegye meg az előkészületeket, kisebbik fiára, Zsigmondra, gondolt. Talán azért is, mert ő már akkor sokat betegeskedett.
21. I. RÁKÓCZY GYÖRGY FEJEDELEM ARCZKÉPE.*
Iode metszete után.
1647 késő őszén kiment Váradra. Az ifjú fejedelem is ez időben Erdélyben volt s elkísérte atyját Bánffi-Hunyadig, honnan a beszterczei terminusra ment. A következő új év nagy megnyugvással köszöntött be az öreg fejedelemre nézve. Jan. 18-án az ő s a császár biztosai aláírták a kiegyezési okiratot, s tíz nappal később, jan. 28-án, a felsőmagyarországi vármegyék Kassán hivatalosan resignáltattak az öreg fejedelemnek. Nehány hóval utóbb, majus 20-án, a lengyel király is meghalt, s most már az öreg fejedelem megtette a lépéseket, hogy a lengyel koronát fiának, Zsigmondak, vagy ha ez kivihetetlen volna, magának megszerezze. De bár minden jól el volt készítve, s emberi számítás szerint a diadal biztosnak tetszett: ez a vállalata nem sikerűlt Rákóczynak. Csak nehány héttel a választás előtt Görgényben súlyosan megbetegedett. Keményen tartotta magát, nem akart beteg lenni: a kór erősebb volt, mint ő. Görgényből sept. 27-éről, utolsó fenmaradt levelét Zsigmondnak írta: reszkető kézzel s a szokottnál is rosszabb irással. Hijában örűlsz egészségemnek – panaszkodik fiának – az már nagyon megváltozott; most a láz gyötri, ereje fogy, alunni sem tud, de azért intézkedik mindenről, építésről, zsoldfizetésről.* Innen haza indúlt Fejérvárra: de alig egy pár hét mulva, october 10-én, bevégezte tevékeny s eredményekben gazdag életét. Még akkor nem ment véghez a király választás Lengyelországban: halálával megbukott Zsigmondnak jelöltsége is. Nem érte meg a westphaleni béke megkötését sem, mely utolsó, de jelentékeny diplomacziai működésére föltette a koronát az által, hogy Edély beiktattatott a békébe.
Családi Levelezés, 398. l.
Végrendeletének fogalmazványát utolsó betegsége előtt nem sokkal készítette. Uradalmait – de mint összetartozó egészet – neje s két fia közt osztotta fel. Ámbár Györgynek, mint fejedelemnek s mint a család fejének jogait tiszteletben tartotta, de vagyonjogi tekintetben anyjoknak alárendelte a két fiút, Zsigmondról pedig úgy gondoskodott, hogy mint fejedelem fia, mint herczeg, rangját megillető fényt fejthessen ki s épen ezért az örökségből jelentékenyebb részt juttatott neki. Szathmárt és Szabolcsot – melyek halála után is a család kezén maradtak – György igazgassa, de Zsigmond által, kinek «keze legyen rajtok», s kinek a szathmári tisztek is letegyék az esküt. Ily módon akarta biztosítani az egységet a családban s ezt úgy vinni keresztűl, hogy ez által György fejedelmi tekintélye csorbát ne szenvedjen. Pedig Györgyre nézve voltak aggodalmai. Még fiatal ember, nem forrta ki magát, önfejű s heves természetű. Aggodalmait csak leplezve mondja el végrendeletében. Emlékeztette tanácsurait s hű szolgáit, hogy úgy tartotta, mint barátait s rokonait, megbecsűlte őket. Szeretettel, bizalommal fordúlt hozzájuk, hogyha fia György nem is tudná megadni becsületöket, tanácsokkal nem élne s a szegény hazára nem úgy kezdene gondot viselni, mint ezt jó neve megkívánná: ne fordúljanak el tőle, hanem úgy igazgassák jó tanácsadásukkal, hogy fel se tűnjék, hogy az országnak nem vén, hanem ifjú fejedelme van.
Egyetlen államirata sincs az öreg fejedelemnek, melybe egész lelkét, gondolkodását annyira beleöntötte volna, amint épen ez, melyet már csaknem a halál kapujában, szemben az ő teremtő igaz istenével készített. Egy egész programm az, de a mely programm egyetlen szóból áll: folytassák a munkát, melyet ő megkezdett, s haladjanak az úton, melyen ő eddig haladt. Istennek tetsző munka volt ez, azért adta rá áldását. A mit különösen az egyházi rendre mondott, mindenkire értette azt: legyenek okosok, vigyázók, egymást értők, «mert félő, az első tévelygésük az utolsó gyászuk ne legyen». Ó bölcs és jós lélekkel elmondott szavak, melyeknek valóságát szomorúan igazolta a jövendő.
Ezt a jövendőt pedig álmaiból is kizárta az öreg fejedelem: annyira bízott alkotása állandóságában. A mint hogy arról is meg volt győződve, hogy annak jutalmát a földi életen túl is megadja az ő Istene. A feltámadás biztos tudatával adta át testét a földnek, mikor ő a jövendő ítéletben saját szemeivel meglátandja az ő Jézusát! Ó szép és boldog halál volt az övé!
De ez a halál még is súlyos csapás volt országára, családjára. Bár mennyire megszilárdúlt viszonyokat hagyott is maga után, az erős intéző kéznek hiánya azonnal érezhetővé lett.
