V. Tárgyalás a kozákokkal

Teljes szövegű keresés

V. Tárgyalás a kozákokkal
Első föllépésével György fejedelem minden irányban megállapítá népszerűségét. A római császár jó néven vette, hogy a vármegyéket oly hamar visszabocsátá, a porta, hogy az adó függő kérdését elintézte s a követelt összegeket beszolgáltatta – a portán tudvalevőleg mindig jó néven vették a pénzt – s végre a három nemzet is aránylag könnyű szerrel, mondhatni magának a fejedelemnek előzékenysége által jövedelmező kiváltságokhoz jutván, ez idő szerint ki volt elégítve. Úgy látszott, mintha új idő kezdődnék a nemzetre nézve, s az erős, nyomasztó uralom, mely az öreg fejedelem alatt minden ellenzést elnémított, szünő félben volna. Valójában pedig nem volt rendszerváltozásról szó, hiszen II. György fejedelem teljesen atyja nyomdokain akart haladni, hanem csak arról, hogy az ifjú fejedelem saját egyénisége szerént ugyanazon elveket másként alkalmazza, mint atyja.

25. III. FERDINÁND ALÁIRÁSA.*
1649 jan. 8.
Az elhalt fejedelemnek legmeghittebb tanácsura az öreg Kassay volt. Ennek halála után bizalmi állása teljesen betöltve nem lett – de helyét Kemény Jánossal pótolta az öreg fejedelem, az 1644/5-iki hadjárat egyik hadvezérével, s máskülönben is éles eszű és sok tapasztalással bíró főúrral. A legfontosabb diplomácziai tárgyalásoknál s a legkényesebb családi ügyekben őt használta s hűségét fényesen is megjutalmazta. Végendeletében a pompás vécsi uradalmat neki hagyta. György nemcsak Vécset adta át, hanem az ország generálisává nevezte ki.* Ugyanazt a bizalmi állást, melyet atyja alatt Kassay bírt, egészen ráruházta, s miután Kemény az öreg fejedelemasszonynak és Zsigmond herczegnek is bírta kegyét: bizonynyal ő volt az országban a leghatalmasabb és legtekintélyesebb főúr. Befolyásában utána az öreg Bisterfeld következett, a fejérvári professor, kinek ügyességét és tehetségét a svéd-franczia szövetséglevelek megkötése mutatta.
Az 1648 nov. 3-án elhúnyt Kornis Zsigmond helyett. SZALÁRDI. 253. l.
A családnak egy másik hívét is emelte rangban. Ez Barcsay Ákos volt, régi nemes, de elszegényedett családnak a sarja s az öreg fejedelemasszony «nevelt»-je, ki leginkább kisebb portai követségekben járt, s csak az utolsó időben kapott egy pár fontosabb megbízást. «Alacsony állapotból nagy uraságra emelte» mondja Szalárdi. Nagy Pál fő gyalogkapitány* halála után kinevezte karánsebesi és lugosi bánná, Hunyadmegye főispánjává s ezzel a váradi kapitányság után a legfontosabb végvidéki tisztséget ruházta rá, s végűl a dévai uradalommal ajándékozta meg.
Már Bethlen Gábornak is kedvencz embere volt.

26. VÉCS VÁRA ÉS DÉLI DONJONJA.
Cserna rajza. Weinrich fénykép felvétele után.
Fontosabb kérdés volt ezeknél a váradi kapitányság betöltése. Míg Ibrányi élt s vicekapitánykodott, a hivatal jól el volt látva, de az ő halála után György felvetette a kérdést, hogy ismét helyre kellene állítani a főkapitányságot, s Zsigmonddal s anyjával kezdett tárgyalásokat, melyek azonban eredményre nem vezettek, mert Zsigmond nem akart bátyjának alárendeltje lenni, s így újra csak vicekapitányt lehetett alkalmazni: elébb Sárossy Ferenczet s ennek halála után Gyulay Ferenczet, az eddigi jenei kapitányt, kinek helyére azután Haller Gábort nevezte ki.
A legtöbb ez újon alkalmazottak közűl a diplomácziai pályán kezdte működését.
Az erdélyi diplomácziai pályának azonban alig volt valami hasonlatossága a nyugot-európai államok diplomácziájához. A fejedelemnek egyetlen udvarnál sem volt állandó főkövete: még a portán is csak ügynököt, kapithiát tartott állandóan s e mellett egy vagy két fiatalembert, mint tanulót, a nyelvtanulás kedveért, kik aztán otthon, mint török diákok alkalmaztattak. A főkövetek a tanácsurakból, főispánokból teltek ki s mindig csak egy időre, valamely meghatározott ügy lebonyolítására küldettek az uralkodókhoz. A kisebb államokhoz, a két Oláhországba, a kozákokhoz, tatárokhoz, Kurlandiába, vagy a nagyobb államokba is kisebb fontosságú ügyekben az udvari személyzet tagjai, a bejárók (azaz kamarások) vagy a középnemesség sorai közűl választottak ki megbizottakat. Az alkalmazásban azonban megvolt a continuitás: rendesen ugyanazon egyének jártak példáúl a portára, vagy a császárhoz, vagy Lengyelországba.

27. GYULAY FERENCZ ALÁIRÁSA.*
1651. máj. 14.
Ez nem kerűlt sokba, mert az illető követ vagy ügynök rendesen költségei megtérítését kapta meg, s csak egyes esetekben, midőn hosszabb időn át tett szolgálatokat a hazának s fejedelemnek, kapott a fiscusra szállt jószágokból – de nem a fiscalitásokból – bizonyos jószágrészeket.
Főkövetek és ügynökök utján is sok fontos és jelentős eseményről értesűlt a fejedelem: de ezek közűl egyedűl csak a kapithia küldött rendszeres jelentéseket. Ennek épen az volt legfontosabb megbízatása, hogy híreket szerezzen olyan portai tisztviselőktől, kik ezért állandó fizetést húztak, vagy más úton is. Arról, hogy mi történt a magyarországi hódoltságban, Budán, Temesvártt, Egerben, a végek kapitányai tartoztak a fejedelmet értesítni – míg tatár, vagy kozák hírekkel a moldvai vajda szolgált s a ruméliai basa dolgairól a havasalföldi küldött értesítéseket viszonszolgálat fejében.
A lengyelországi dolgokról a magyarországi praefectusnak, jószágigazgatónak – elébb Debreczeninek, azután Klobusiczkynak – volt kötelessége értesítni a fejedelmet. A Lengyelországgal határos makoviczai uradalom székhelyén, Zborón, volt egy kis telep, mely közvetítette a hireket. Schaum Konstantin mint fejedelmi titkár, s Szalay mint tiszttartó, állandó összeköttetésben voltak a lengyelországiakkal s Niemierzicz és főként Lubienieczki jelentéseket küldöttek magának a fejedelemnek is. Boroszlói, varsói, danczigi kereskedőkkel is állandó összeköttetését leginkább ezek által tartotta fenn. Azután, hogy a fejedelemasszony s Zsigmond herczeg Comeniust a pataki iskolához megnyerték, ez érintkezéseinél fogva a külföldi protestansokkal, tett jó szolgálatokat a fejedelemnek.

28. SZALAY PÁL ALÁIRÁSA.*
1655. márcz. 5.
Megbízható, állandó ügynöke a Rákóczyaknak Bécs szomszédságában Mednyánszky Jónás volt. Nemcsak a bécsi megbízásokat és vásárlásokat intézte, s utasította a fejedelemnek külföldre szólló szállítmányait is rendeltetési helyökre egész Frankfurtig, hanem az új «avisakat» is ő küldte meg, s folytonosan szerzett híreket. Felső-Magyarországról politikai jelentéseket Szentpétery és Jancsovits küldtek, míg a kereskedelmi összeköttetéseket, részben a külfölddel is Marczibányi s Karácsonyi tartották fenn.

29. MEDNYÁNSZKY JÁNOS ALÁIRÁSA.*
Mednyánszky Jónás Beczkó 1655. jan. 8.
Jól átgondolt, ügyesen keresztűlvitt szervezet volt ez, melyet az öreg György alapjában és egyes részeiben elődjeitől örökölt, de a melyet ő fejlesztett, fia pedig megtartott. Az eszmét hozzá a XVI-ik századi várszervezet adta meg, melyben a tiszttartó katona is, gazda is volt. Diplomatái legtöbbször kereskedelmi ügynökök is voltak, s tiszttartói és praefectusai diplomacziai megbízatásokat is végeztek. Még az öreg György által begyakorlott személyzet működött fia alatt is tovább: csak nehány újjal – Boros, Sebessi, Padányi – növekedett számúk.

30. MAKOVICZA-VÁRA, ZBORÓ S AZ EPERJESI RÁKÓCZY-HÁZ.
Hogyan használtassék fel az a roppant anyag, mely ennyi oldalról jutott a fejedelemhez, a felett a fejedelem döntött. De nem maga, hanem egyetértve a tanácsurakkal, kik közűl egynehány állandóan mellette volt, de kik közűl a távollevők fontosabb esetekben, irásban küldötték be votumaikat. De még akkor sem határozott végleg. Két bizalmi férfiú, Kemény és Bisterfeld s sokszor még egy harmadik, a püspök Csulay, mondották ki az utolsó szót. De vajjon még ezekkel s még a családi tanácscsal – anyjával és testvérével – szemben is nem volt-e módja a fejedelemnek keresztűl vinni akaratát? Bizonynyal igen. Módját tudta ejteni, hogy külügyi kérdésekben az alkotmánynak s ezekkel a korlátozó forumokkal szemben is önhatalmúlag intézkedhetett.

31. MARCZIBÁNYI GYÖRGY ALÁIRÁSA.*
Marczibán György 1655 jan. 9.
Az ifjú György azonban, daczára, hogy jó adag makacsság és önfejűség volt benne, uralkodása elején nagy óvatosságot és mérsékletet tanúsított. Kerűlt mindent, mi conflictusra vezethette volna, nemcsak alattvalóival szemben, hanem a külföldi államokkal való érintkezéseiben is. Érezte, hogy elébb tapasztalatokat kell gyűjtenie. Atyja a kormányzásnak csak apró részleteivel ismertette meg, s még ezekben sem engedett neki önálló intézkedési jogot. S így történt, hogy első diplomacziai actioi kizárólag csak a jó szomszédság fentartására szorítkoztak, daczára, hogy fegyveres beavatkozásra is kapott felszólítást.
János Kázmérnak királylyá választatása nem vetett véget a lengyel-kozák háborúnak. Még csak fegyverszünetet sem eredményezett. Pedig Chmielniczki nem lett volna idegen az ügy békés elintézésétől. De a lengyelek nem akartak lázadókkal érintkezni, ők feltétlen meghódolást követeltek, s épen nem mutatkoztak hajlandóknak orvosolni a sérelmeket, melyek a kozákokat úgyszólva, belekergették a lázadásba. Mindkét fél készűlt háborúra s szövetségesek után nézett.

32. JÁNOS KÁZMÉR KIRÁLY ALÁIRÁSA.*
Lubin, 1649 jul. 19.
Chmielniczkinek szövetségese volt szomszédja, a tatár khán, ennek hordáira bizton számított. De azonkívűl még szeretett volna gazdag és befolyásos «patronust» nyerni meg vállalatának, valamelyik uralkodó háznak egyik tagját, s minthogy ez ügyben már tárgyalt az öreg fejedelemmel, arra gondolt, hogy az alkudozást, melyet ennek halála szakasztott félbe, újra felveszi. Meghívták Zsigmond herczeget, jőjjön közéjük, álljon az ügy élére, ők térdet fognak előtte hajtani.
Csaknem egy időben e kozák ajánlatokkal, a lengyel király is küldött követet Rákóczy Györgyhöz, s ő már egyenesen azzal az ajánlattal, hogy adjon fegyveres segítséget a kozákok ellen. S hogy a fejedelmet komolyan meg akarta nyerni, mutatta az, hogy a követség élére egy előkelő főurat, egyaránt bizalmas és kedves emberét, Rákóczynak neje utján rokonát, Wielopolski Jánost állította. A követ nagy személyezttel jött, május végén ért Fejérvárra, s rangját és személyét megillető fénynyel fogadtatott. Jun. 4-én volt bucsúkihallgatása. Végválaszt ugyan még nem adott a fejedelem, de felajánlotta jó szolgálatát arra nézve, hogy a kozákoknál közvetítni fogja a békét.

33. WIELOPOLSKI JÁNOS ALÁIRÁSA.*
Wielopolski János bieczi kapitány Curimae 1649 máj. 5.
Ehez hasonló ajánlatot tett a kozákoknak is: velök sem akarván megszakítani a tárgyalásokat. Ennyit ígérhetett mindkét félnek önmagától is – de többet nem. A többire nézve, s már azért is, mert e két ajánlat a fejedelem és öcscse érdekét egymással szembe állítá, ki kellett kérni az ország elhatározását. E czélból a gyógyi fürdőbe junius 14-ére összehívta tanácsurait s bizalmas embereit s eléjök terjeszté az ajánlatokat. Az értekezlet az interventio ellen nyilatkozott, mert a fejedelem a rendek beleegyezése nélkűl hadat nem indíthat. Ha Zsigmond díszkísérettel – mint hajdan Báthory István – a kozákok közé akar menni, az az ő dogla.*
Közölve a jegyzőkönyv Történelmi Tár. 1889. évf. 332. l.
De Zsigmond nem akart menni, s béke-közvetítőre ez idő szerint sem a lengyeleknek, sem a kozákoknak nem volt szüksége, mert mindkét fél háborúra készűlt. Chmielniczki már azért is biztosítni akarta magának Erdély szövetségét, mert Zsigmond herczeg jegyben járt szomszédja, Lupul vajda leányával s baráti összeköttetésben állt Radzivillel, Lupul vejével, a dissidensek pártjának fejével s azt hitte, hogy egy döntő ütközet után szövetségben ezekkel, el fogja ismertetni Lengyelországgal Kis-Oroszország s Kozákország függetlenségét. A döntő ütközetet a tatárok segélyével, e nélkül a szövetség nélkűl is megnyerte Zborownál (aug. 15–16.), de hadai fegyelmezetlensége miatt diadalát nem tudta felhasználni s kénytelen volt még a helyszínén békét kötni a lengyelekkel, kik a hetmán követeléseinek teljesítését megígérték.
A diadal ilyetén eredményéből Chmielniczki levonta a tanulságot: magára hagyatva, valamely nyugoti állam segélye nélkűl, Kozákország függetlenségét nem fogja kivívni. Azt is tudta, hogy a lengyeleket ez engedményekre a kényszerűség vitte s épen nem bízott a zborowi béke szilárdságában. A nyugoti államok közűl azonban egyedűl Erdélytől várhatott számba vehető segélyt s hogy tervének megnyerje a Rákóczyakat, notariusát, Teterát, küldte Erdélybe.* Magok a Rákóczyak döntsék el, – izente nekik – hogy György-e vagy Zsigmond álljon a mozgalom élére: a kozákok akármelyiket szívesen fogadják; s hogy ajánlata komolyságáról jobban meggyőzze Rákóczyt, megigérte, hogy fiát, Timust, udvarába küldi. Mint győző, kedvező fogadtatásra számított.
Nov. 17-én érkezett Beszterczére.
S valóban Zsigmond herczeg most kevésbbé volt, mint elébb, idegen attól, hogy a kozákok közé menjen, számításba vevén, hogy leendő ipja, Lupul támogatása is nagy hasznára lehet. De azért komoly aggodalmai voltak. Lehetetlennek tartja, hogy egyedűl a kozák erejére támaszkodva, «feltehessenek a lengyel respublicával».* Maga György fejedelem is így gondolkodott. Azt, hogy ki menjen közűlök, később is eldönthetik: de előbb tisztába kell hozni, hogy számíthatnak-e Lengyelországra, vagy legalább egy hatalmas pártra?
Zsigmond herczeg votuma, Erdély és az Északkeleti háború, I. k. 59. l.

34. TETERA PÁL ALÁIRÁSA.*
Besztercze 1649 nov. 12.
Erről biztos értesítéseket szerezni Klobusiczkynak volt feladata, ki nov. 15-én Lengyelországba érkezett. Beszélt a két Radzivillal, Wisnioweczkivel, Przitkovszkival. Előadta, hogy Tetera nyiltan kijelenté, hogy ha a hetmánt most cserbehagyják, ez meg fog hódolni a töröknek. De bár erős forrongást s elégületlenséget talált mindenfelé, bár a királyról mindenki lenézőleg nyilatkozott: a lázadásról s annak következményeitől mindenki félt – mert hisz a szövetkezés a kozákokkal s a Rákóczyakkal Kis-Oroszországnak Lengyelországtól elszakasztását jelentette.

CHMIELNICZKI BOGDÁN KOZÁK HETMÁN.*
Chmielniczki arczképe Hondius Guillelmus belga művésztől (szül. 1600.) van.
Maga a respublica ez idő szerint még kerűlte az összeütközést a kozákokkal s az országgyűlés Klobusiczkynak Varsóban léte alatt megerősítette a zborowi békét. A mint ez hazajött és jelentést tett, a fejedelem is kiadta a választ Teterának: minthogy a béke meg van erősítve, egyelőre nem tehetnek semmit, várja meg a hetman a dolgok fejlődését, s számítson az ő jóakaró támogatására. Ha fiát, Timust, hozzáküldi, szívesen fogja látni s nevelni is a jó erkölcsökben.*
Erdély és az Északkeleti háború. I. k. 60. és 87. ll.
Ez a válasz nem elégítette ki Chmielniczkit. Szó sem volt többé arról, hogy Timust udvarába küldje. Egészen más tervei voltak. De a dolgoknak ezen fordulata Lupul vajdára is hatással volt. Már neki sem tetszett annyira kívánatosnak az erdélyi szövetség. Húzta-halasztotta leányának eljegyzését Rákóczy Zsigmonddal, kitől nem várhatott valami nagy támogatást s végre 1650 nyarán, valláskülönbség ürügye alatt, visszavonta a házasságra vonatkozó ígéretet. Kérője a fiatal leánynak volt elég: egy Potocki, egy Radzivill, egy Kalinowski – de szivét Wisniowiecki Korybut Demeter herczeg bírta.* A míg az atya számítgatta, hogy ezek közűl kivel lesz a családi összeköttetés legelőnyösebb, új kérő lépett fel: Chmielniczki, fiaTimus számára. Erről azonban Lupul hallani sem akart. A hetmán pedig nagy gyorsan hadat gyűjtött s (1650 sept. 1) elborította Moldovát s jól megsarczolván visszaindúlt. Utána jött egy tatár horda, s erre Chmielniczki is visszafordúlván, újra jól megsarczolta a szerencsétlen országot s Lupult fegyverrel kezében kényszeríté, hogy leányát fiával jegyezze el, négy bojárt pedig, mind kezest állítson ki, kik vele menjenek. Lupul ezeket a feltételeket nem azzal a szándékkal fogadta el, hogy meg is fogja tartani, – csak időt akart nyerni. De a hetmán ellen biztos szövetséges csak egy volt: Lengyelország. S a mint Lupul tőle megszabadúlt, azonnal a respublica védelme alá adta magát, s ezért hűsége jutalmáúl megnyerte a lengyel indigenatust.*
WILHELM SCHMIDT: Szuczawa’s Histor. Denkwürdigkeiten. Cernowitz, 1876. 162. l.
Dogiel Codex Dipl. I. 621. l.
Lupul e magatartása komoly fordulat előjele volt.A szép daliás Zsigmond helyett egy féleszű,* alacsony, szőrös képű vőlegény – ennél teljesebb elégtételt nem is kívánhattak a Rákóczyak, s a herczeg már akkor jegyben járván Pfalzi Frigyes választó fejedelem s az egyszeri cseh király leányával, Henriettel,* nem sokat törődött régi mennyasszonyával, kit különben is csak politikai okokból akart nőűl venni. S épen ez időben történt, hogy a már ekkor is ismert, de később nagy hírre szert tett próféta, Drabik, azzal a jóslattal állt elő, hogy király lesz belőle. Zsigmond bizalmatlanúl s tartózkodva fogadta a jóslatot,* s épen nem volt hajlandó elfogadni a szerepet, melyet az neki szánt, hogy tudniillik ők, a Rákóczyak, kezdjék meg a küzdelmet. Bizalmatlanságát ezek a napok igazolták.
KOCHOWSZKI. 368. l. «cui semper insanire pro virtute fuit».
Rákóczy Zsigmondhoz 142. s. köv. ll. tüzetesen leírva az eljegyzés története.
KVACSALA: «Comenius és a Rákóczyak». Budapesti Szemle, 154. szám. 120.
Chmielniczki tudta, hogy a zborowi békéért még egyszer le kell számolni a lengyelekkel. Lupult azért akarta magához csatolni s 1651 elején ismét sürgetni kezdte Rákóczy Györgyöt, hogy küldjön neki segélyt. Most már nem Zsigmond szerepelt a hetmán terveiben; ez egyenesen a fejedelemhez fordúlt, ki a maga részéről szerette volna, hogy a kozákok ismét megalázzák a respublicát – ez még talán a király bukására is vezethetett volna. S épen ezért nem volt idegen a kozákokkal tárgyalásokat kezdeni. Azt ajánlotta, hogy a hetmán küldje hadait Krakó alá, de ő maga maradjon hátra s várja be az ő emberét, kivel a teendőkve nézve tisztába jöhetnek. Chmielniczkinek nem ez kellett: új követet küldött Rákóczyhoz, felajánlva neki a királyságot s ígérve, hogy haláláig mindenkor hívek és engedelmesek lesznek hozzá.
Független Kozákország felszabadítva a lengyel iga elól – ez volt a hetmán eszményképe. Ezért ő még urat is szívesen tűrt volna maga felett. De ezt még meg kellett volna teremteni. A westphaleni béke gyakorlatilag is documentálván a fegyver jogát, ugyan kinek jutott volna eszébe Oroszország elszakasztása? Más nehézségek állták ennek útját: a porta és a császár. Az elsőtől engedélyt kell nyerni, az utóbbinak pedig lehetetlenné tenni Lengyelország megsegítését. Gátolták családi ügyek is. Zsigmond lakodalmára nagyszerű menyegzői előkészületek tétettek: hogy vegyítsék e víg hangok közé a fegyverek zaját? Az öreg fejedelemasszony mindent elleneztt, mi a császárral collisiora vezethetett volna, a tanácsurak az óvatosságot s Bisterfeld és a püspök a kérés eldöntésének halasztását ajánlották. A fejedelem mind ennek daczára nem volt idegen az interventiotól. Úgy akarta eldönteni a kérdést, hogy a portától megszerzi az engedélyt s e czélból egyik legbizalmasabb emberét, Borost küldte Konstantinápolyba. De Boros csak szóbeli biztatásokat nyert: athnámét, irást egy betűt sem. Ily alapon ilyen fontos vállalatot megindítani nem lehetett. S most Rákóczy sietett befejezni a tárgyalásokat a kozák követekkel: épen azokban a napokban tanácskozott velek Fejérvártt, melyekben öcscse, Zsigmond (jun. 26–28) lakodalmát tartotta Patakon; mi megtörténvén, azzal a válaszszal bocsátá vissza őket: szerezze meg a hetmán a porta engedélyét, eszközölje ki, hogy a szultán Rákóczy megtámadását a császár részéről casus bellinek vegye, s a frigylevélbe a tatárok őt is fogadják be – ez esetben kész segélyükre menni.
Ilyen biztatás, ilyen segély semmit sem használt a kozákoknak. Lengyelország régi fényes napjai újra felvirradtak. Hadai vitézsége, vezérei Radzivil és Potocki ügyessége kiköszörűlte a két év előtti csorbát. Ehez járúlt a tatár horda árulása. Hiába volt Chmielniczki hősies küzdelme: nagy veszteségek után maga ment a hetmán Potockihoz s megkötötte vele a bjela-zerkowi békét, melynek a zborowi egészen áldozatúl esett. Szomorú kiábrándulás volt ez rá nézve; be kellett látnia, hogy ezen az úton Kozákország függetlenségének elismerését nem fogja kivívni.
De vajjon, részben legalább, nem ő maga volt-e az oka, hogy tárgyalásai a Rákóczyakkal a kezdet stadiumán túl sohasem haladtak? nyújtott-e ő csak egyszer is elég garantiát arra, hogy nem akarja őket is csak úgy felhasználni, mint a tatárokat? Hiszen valamikor csak hozzájok fordúlt, mindig az utolsó pillanatban, a végszükségben tette, olyankor, midőn kész lengyel háborúval állott szemben, s mikor már idejök sem volt a Rákóczyaknak beavatkozásukat kellő módon előkészítni. Megbízhatatlan, ravasz embernek ismerték, kivel szemben György fejedelem óvatossága nagyon is indokolt volt.
Bizonynyal leghelyesebb volt az öreg György minden nagyobb koczkáztatást kerülő diplomacziáját folytatni vele szemben. Ezen a nyomon haladt az ifjú György; megfogadta atyja tanácsát: úgy járt el, mintha a vének kormányoznának. S a félreértéseket a gyanakodásra kész szomszédok részéről ezzel sem kerűlte el. Akármikor megindúltak a tárgyalások: egyfelől a császár,* másfelől a király, mindig már megkötött szövetségről beszéltek s az utolsó (1651-iki) szövetségkötési tervezet alkalmával a lengyelek köröztették is a hetmánnak egy Rákóczyhoz írt levelét, melyben felhívja ezt, hogy támadja meg a királyt, foglalja el Vavelt, ő azalatt hátban megy az ellenségre.* Ez a levél csakugyan koholt volt, legalább ezen alakjában; Chmielniczki s Rákóczy közt semmi szövetség sem létezett, s nem is volt kilátás rá, hogy egyhamar létrejőjjön.
Erdély és az Északkeleti Háború. I. k. 132. l. Az erdélyi kozák szövetség rémhíréről igen sokszor írt jelentést néhány felsőmagyarországi főúr, különösen Wesselényi. V. ö. ugyanott, I. k. 44. l.
RUDAVSZKI: Annales, 73. l.
És mégis nem a fejedelem, ki ez ügyben alkudozott, hanem Zsigmond herczeg, ki már ekkor nemcsak maga tett le a kozák királyság tervéről, hanem a kivel már a hetmán se gondolt, kapta egyre-másra Drabik kérő, fenyegető revelatióit, hogy kezdje meg azt a nagy harczot, melylyel Isten megbízta. Drabik reményeit valószinűleg a herczeg házassága élesztette fel újra. Hiszen a fiatal Henriette herczegné anyja, az angol király leánya, ösztönözte habozó férjét, hogy tegye a cseh koronát fejére: «ha volt bátorságod királyleányt venni nőűl, legyen is bátorságod koronát tenni fejére». Vajjon nem ez az összeköttetés táplálta-e visioit, melyek valóban léteztek s ha gondolta is, hogy a herczegné ne fogja úgy, mint anyja, biztatni férjét, de remélte, hogy még is lesz hatása a családi összeköttetéseire sokat tartó herczegre. Már késő volt minden, hiába jöttek a revelatiok. Alig 3 hónapi boldogság házasság után a herczegné meghalt. Erre még erősebb revelatiok jöttek a prófétától, ki épen négy nappal a haláleset előtt megjósolta, hogy «Isten visszaveszi Zsigmondtól a neki adott kincset». Sürgette, fenyegette a herczeget s a különben is megtört ember kínait, fájdalmait fokozta – nem gondolva meg, hogy lehetetlent kíván. Hiszen György már régen visszabocsátotta a kozák követeket, a hetmán megkötötte a bjelazerkowi békét, ugyan hova mehetett volna szegény Zsigmond? A próféta ezt jól tudta s sürgetéseivel nem is a rögtöni fellépést czélozta: a jövendő működésre akarta őket előkészíteni. Vágyai, reményei összes érzékeit hatalmokba kerítették s az ő revelatioi kóros álmainak folytatását képezték.
A jövendő működés eszméje épen e gyászos napokban egészen más úton jött szóba a fejedelmi udvarban. Egy svéd államférfi, Skytte Benedek, utazott át az országon, a legjobb ajánló levelekkel ellátva, nem ugyan a királynőtől, hanem Károly Gusztávtól, a praesumtiv trónörököstől. A hivatalos küldetésnek színét is akarván kerűlni, azt hirdették róla, hogy kegyvesztett ember. Törökországba kelle mennie oly megbízással, hogy új összeköttetést keressen Svédországnak, mely feszült viszonyban állott Lengyelországgal – az esetre ha a császár esetleg ezzel szövetkeznék a wesphaleni békében meghódított német tartományokat vissza akarná foglalni. Patakon át vette útját, hova oct. 25-ikén megérkezett. Néhány napot ott töltött, töbször beszélt a herczeggel, kitől a lengyelországi viszonyokról érdekes felvilágosításokat kapott, tárgyalt egy svéd-erdélyi szövetség politikai horderejéről s azután a fejedelemhez utazott, ki sajátkezű levelével hívta meg.

35. KÁROLY GUSZTÁV SVÉD KIRÁLY ALÁIRÁSA.*
1652 jan. 3.
Skytte közel három hónapig maradt Erdélyben. Ez időt az orsság s a dolgok élén álló emberek viszonyainak tanulmányozására fordította, s ez alatt többször nyert kihallgatást a fejedelemtől. A jelentések, melyeket ő ezekről a királynénak küldött, hű képét adják az ifjú György gondolkodásának, törekvéseinek, feltárják előttünk lelkének belső világát. Hogyan ítélt azokról az államokról, melyekkel összeköttetései voltak, az emberekről, kikkel érintkezett s hogyan szeretne befolyni az események jövő alakulásaira. Uralkodói programmját vázolta Rákóczy nagy körvonalakban s Skyttet szerette volna megnyerni, hogy a királynénál s esetleg a kormánynál szószólója legyen azoknak. Öcscse és Kemény János mindig jelen voltak ez értekezleteken, a kevésbbé fontosakon más tanácsurak is.
II. György az 1644-iki frigylevél alapján még most a Svédország szövetségesének tartja magát s óhajtaná, hogy a királyné valakit teljhatalommal küldene hozzá, kivel a megújítandó frigy részleteit megbeszélné; mert ez reá nézve is kiváló fontosságú szolgálatokat tehetne Lengyelországgal szemben, melylyel most is feszűlt viszonyban van, s mely, mint erre nézve biztos adatai vannak, Rigát árulással akarja megszerezni. Nem kevésbbé fontos szolgálatokat tehetne a császárral szemben is, ki már el sem tudja tartani nagy hadseregét, ha csak ezt új háborúval nem foglalja el. E két ellenséggel szemben jó volna a királynénak Törökországhoz közeledni s igyekezni azzal nemcsak politikai, hanem kereskedelmi szövetségre is lépni, az könnyen kivihető volna, s nagy anyagi haszonnal is járna. Ha a szövetség Svédország, Brandenburg és Erdély közt létrejőne, ha a császár ereje leköttetnék egy török támadás által, könnyű volna a királynénak Lengyelországból kárpótlást szerezni, «melynek koronája – mint Skytte írta – jól állana a fejedelemnek». A fejedelemnek különben is erős pártja van Lengyelországban, nemcsak Radzivil s a dissidensek, hanem a catholicusok közűl is többen s három püspök vele tartanak.

36. SKYTTE BENEDEK ALÁIRÁSA.*
1651 nov. 11.
Skyttet meglepték ezek az egész ajánlatok, de mennél tovább gondolkodott róluk s mennél jobban kezdte ismerni az ország s a fejedelmi család segélyforrásait, annál melegebben ajánlotta. «A legnagyobb kincse van, a mi csak lehet mai időben egy fejedelemnek és a mely, mint nekem állíták – írá Skyette, többre rúg tíz milliónál, azonkívűl anyjával évenként circa félmilliót gyűjt; ennyi eszköze van neki készen, hogy vagy a lengyel vagy a magyar vagy mind a két koronát elnyerje». Ajánlotta, hogy az ő küldötte által írjanak választ a fejedelemnek, levelet Zsigmond herczegnek, Kemény Jánosnak, Bisterfeldnek. De sem ez a küldött, sem senki más nem jött vissza Erdélybe: Krisztina királyné már készűlt lemondani a koronáról, kerűlte az összeütközést Lengyelországgal s a dolog azúttal annyiban maradt.
És ennek a diplomatiai epizódnak Rákóczy életében megvan a maga fontossága. Látjuk, hogy az az óvatos, mindent a legutolsó részletig mérlegelő uralkodó milyen merész terveket tud alkotni, milyen biztos kézzel vázolja jövendő törekvéseinek körvonalait. A mint ő a tárgyalást vezette a svéd utazó ügynökkel, az egy tapasztalt diplomatának is becsületére vált volna; a kép, melyet az országok egymáshoz való viszonyáról, leplezett aspiratioikról festett, mutatta, hogy be tud hatni a dolgok mélyébe. Uralkodásának első évei nem voltak meddők. Megszaporíták tapasztalatait, megnevelték bátorságát.

37. FORGÁCH ÁDÁM ARCZKÉPE.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages