V.
V.
Mátyás hadászati reformjai. A királyi sereg létszáma, alkotó elemi és szervezete. A hadvezérek. Mátyás belügyi politikája. A királyi hatalom emelkedése. Az országgyűlések. Törvénykezései reformok. A nádori méltóság hatásköre.
ÁLLÁSÁNAK európai jelentőségét Mátyás, az ő egyéni tulajdonai mellett, legkivált hadseregének köszönheté. Az állandó zsoldos seregek létesítésére irányuló törekvés jóval Mátyás trónraléptét megelőzőleg lett általánossá. De habár az a dicsőség, hogy «ő honosította meg az állandó hadsereget Európában»,* nem illeti is meg; kétségtelen, hogy az intézmény fejlesztésében korszakot alkotó az ő tevékenysége. Zsoldos hadát a szokottnál magasabb létszámra tudta emelni, és szerves összeköttetésbe hozta a nemzeti honvédelemnek régi elemeivel. Így azután olyan nagy hadtesteket állíthatott síkra, milyenekkel korának egyik keresztény fejedelme sem rendelkezett.
Ezen állítással a Hadtörténelmi Közlemények 1890-iki évfolyamának 219. lapján is találkozunk.
Egykorú olasz kimutatás szerint, a törökök ellen 163,000 fegyverest küldhetett, kik közül 70,000 a hűbéri viszonyban álló oláh- és moldvaországi fejedelmek segélyhadára, 93,000 a magyar királyi seregre számíttatott.*
A florenczi nemzeti könyvtárban őrzött kimutatást ÓVÁRI LIPÓT a Századok 1884. évfoly. 504. lapján közölte. Abban: a szárazföldi sereg 148,000-re, a hajóhad fegyveres népe 10,000-re, a rácz martalóczok száma 5000-re van téve.
És ezen szám nincs túlmagasan felvéve. Tudjuk, hogy 1480 őszén Kinizsi Pál 32,000 emberrel nyomúlt Szerbországba, míg ugyanakkor a király maga Bosnyákországban táborozott. 1482-ben Mátyás úgy nyilatkozott, hogy ha elegendő pénzzel látják el a nápolyi király és szövetségesei, akár százezer embert küld segítségökre. És 1483 tavaszán 70,000 ember állott készen, hogy az ő vezérlete alatt indúljon a törökök ellen, míg ugyanakkor egy más sereg a császár ellen volt menendő.*
Az 1480- és 1482-ik évi eseményekről fentebb szólottunk. Az 1483-iki tényről egy april 14-iki budai tudósítás tesz említést. D. E. III. 22.
Ezen nagy tömegek a legkülönfélébb elemekből alakúltak. Mátyás páratlanúl álló ügyességgel értett ahhoz, hogy a különböző népfajok sajátos tulajdonságait, különleges hajlamait, katonai képességeit értékesítse.
Cseh- és Morvaországból, hol a husszita háborúk, a lakosság nagy részét a békés munkától elszoktatták, kitartó, edzett és vak engedelmességhez szokott harczosok sereglettek zászlai alá, a biztos zsold kilátása által vonzatva. Ezekből alakúlt seregének magva, az úgynevezett «fekete sereg», mely elnevezését sötét ruhájától és fegyverzetétől nyerte.
A szerb földről, a hódító török zsarnoksága elől menekülve, a gyűlölet és a prédálás vágyának kielégítése reményében, egész fegyveres népáradat özönlött be.
De az idegen távolról sem képeztek többséget a seregben. Túlnyomó része Magyarország lakóiból, a magyar faj szülöteiből állott. Különös előszeretettel használta föl Mátyás az ősi időktől fogva katonáskodáshóz szokott székelyeket, kik keleten a legjobb íjászok hírében állottak, lovaik pedig felűlmúlhatatlan sebességök által híresűltek el.*
Ezt az idézett olasz irat emeli ki. Ugyanott, a magyar király szárazföldi seregében 16,000 cseh-morva mellett 14,000 magyar 32,000 székely, 10,000 erdélyi úr és nemes, 2000 erdélyi oláh van kimutatva.
Mátyás seregének nem csak létszáma, hanem még inkább szervezete, és harczképesége biztosította az elsőséget.
Abban az átmeneti korban, mikor a zsoldos csapatok még csak magvát képezték a seregnek, és a lőpor nem szorította ki egészen a régi fegyvereket: a taktikai hagyományok fonalának megszakadásával, az új viszonyok szükségleteinek megfelelő irányelvek máig nem voltak megállapítva.
Míg zavar és tétovázás jelentkezik mindenütt: Mátyás lángelméje tisztán fölismerte a teendők hosszú sorozatát.
A régi Róma hadvezéreit példányképeinek, katonai íróit mestereinek választotta. Amazoknak tetteit és ezeknek munkáit alaposan tanúlmányozta. A rajongó humanista és a véres csaták vezére egyaránt bámulattal hajlott meg előttök.
Felfogását híven ismertető nyilatkozatait találjuk feljegyezve. «Ha a mi korunknak – mondá egy alkalommal – csak századrészben volnának olyan katonái, amilyeneket az ó világ mutat föl; és ha ennek hadi képzettségéhez a mienk hasonlítható volna: bizonyára nem nyert volna a török birodalom olyan roppant kiterjedést… Fontius Vegetius és más írók munkáiból meggyőződünk afelől, hogy a hadi képzettség, a gépek és ostromművek ismerete az ő korában milyen magas fokon állott. És mit mondjak amaz idők hadvezérei s fejedelmei felől? Senki sem lehet annyira esztelen, hogy magát, álljon bármilyen bajnok hírében, Hannibal vagy Nagy Sándor, Scipio vagy Julius Caesar fölé helyezni, sőt azokhoz még csak hasonlítani is merészelje.»
Elismeri, hogy saját kora az elmúlt századokat a hadászat terén túlszárnyalja, de ezt annak tulajdonítja, hogy «a dicső és nagytapasztalású hajdant fölélesztették» És máskor úgy nyilatkozott, hogy «az újítóknak nem marad más hátra, mint a régiek találmányait előkeresni, s azokat a jelenkorra czélszerűen alkalmazni».*
GALEOTTI feljegyzései. A Mátyás könyvtárában foglalt régi hadtudományi munkákról 1. CSONTOSI JÁNOS dolgozatát a Hadtörténelmi Közlemények 1890. évf. 199-209.
A hadtudomány régi vívmányainak tanúlmányával egyesűlt benne a tényleges hadi viszonyok és szükségletek alapos ismerete, melyet már gyermekkorában, atyja oldala mellett, szerezhetett meg, és trónralépte után sokféle szövetségesekkel, sokféle népek ellen szünet nélkűl folyt harczokban gazdagítani bő alkalma nyílt.
A hadtudomány szakemberei, a fönnmaradt gyér adatok világítása mellett is, fölismerik Mátyás seregének szervezetében a római legiókhoz való hasonlatosság elemeit; de a csapatok elrendezésében követett eljárását az ő eredeti eszméjének tekintik.*
L. HAZAY SAMU dolgozatát: «Védő alkotmány, haderő és harczászat Mátyás király alatt.» Hadtörténelmi Közlemények 1890. év. 210-228.
Jellemző vonása: minden fegyvernem összhangzó együttműködése.
Ő maga ismerteti meg, egyik levelében, a nápolyi királylyal, seregének összeállítását: pajzsos, vértes és könnyű gyalogosokból, kiknek ötödrésze puskák visel; vaspánczélba burkolt nehéz lovasokból és huszárokból. «A nehéz fegyverzetűek – ezek az ő saját szavai – fal gyanánt állanak, helyökből ki nem mozdúlnak, ha mindannyinak meg is kell halni. A könnyű fegyverzetűek pedig alkalomszerűen kitörnek, s ha kifáradtak vagy nagy veszélyt sejtenek, a nehéz fegyverzetűek mögé vonúlnak, míg kedvező alkalom nyíltával, megújult erővel és visszanyert bátorsággal, ismét előnyomúlnak. Végül az egész lovasságot és a puskásokat a nehéz fegyverzetűek és pajzsosok veszik körül, épen úgy, mintha erődítményben volnának; mert a nagyobb pajzsok egymásra téve körben mintegy várat képeznek, s helyettesítik a falakat.»
A gyalog és lovas hadtestekhez jeles tűzérség csatlakozott, az ágyúk, erőművek és ostromgépek nagy számával, ácsok és egyéb kézművesek csapataival.*
Az 1481 martius 10-ikén nápolyi követéhez írt levél magyar fodításban; Hadtört. Közlem. 1890. év. 265-70.
Ezen szárazföldi sereg működését nem kevéssé segítette elő a hajóhad, mely a király gondoskodásának mindenkor kíváló tárgyát képezte; mivel szintúgy a törökök ellen az alsó Duna mellékein viselt háborúkban, mint az osztrák hadjáratokban, várak vívásánál, élelmi és lőszerek szállításánál, nagy szolgálatokat tehetett. Az olasz kimutatás szerint 364 hajója volt, melyek között ágyúkkal és ostromgépekkel megrakott rengeteg gályák és tornyos dereglyék találtattak. A vízi haderő tízezer fegyveresre és 2600 matrózra volt számítható. Ezek nagy részben a rácz népből kerűltek ki, és vajdáik parancsnoksága alatt Belgrádtól Győrig több állomáson voltak elhelyezve.*
SZENTKLÁRAY JENŐ: A dunai hajóhadak története. (Budapest 1885.) 61-73.
Bonfin, a nápolyi származású történetíró, ki Mátyást az osztrák hadjáratban kísérte, áradozó magasztalásokkal ír a királyi sereg felől. «Egy nemzetnél sem lehet találni – úgymond – olyan katonákat, kik a meleget és hideget, a munkát és fáradságot könnyebben viselik, a parancsot készségesebben teljesítik, csatába és halálba örömestebb mennek, lázadástól inkább irtóznak, a táborban békességesebben, tisztességesebben, mértékletesebben, erkölcsösebben és vallásosabban élnek, a zajongásokat és veszekedéseket, káromkodást, hamis esküt és fajtalanságot inkább kerülik: mint Mátyás katonái. Vitézebbek és kitartóbbak a spartaiaknál!»*
Dec. IV. L. VIII.
A túlzó dicsőítés, mely valóságosan nemcsak hősöket, hanem szenteket is lát Mátyás katonáiban, némi megszorítást látszik jelezni azzal, hogy a tábori életről szól.
És csakugyan, hogy a katonaság, béke idején, sokféle kicsapongásokkal gyűlöletessé tette magát az ország rendei előtt, a megfékezésöket sürgető törvények egész sorozata bizonyítja. Az 1478-ik évi törvénykönyvben olvasható, «hogy az ország a lovas és gyaloghadak kihágásai következtében, végső pusztulásra jutott; a szegény lakosság alig képes életét föntartani». És nyolcz év múlva megújul a panasz.
Valószínűleg ezen bajok orvoslására is gondolt Mátyás, mikor hozzáfogott Buda vára alatt, a római castrumok mintájára, nagykiterjedésű, elsánczolt állandó tábor építéséhez, mely negyvenezer fegyveres befogadására leendett alkalmas, és az eddig úgy szólván védtelenűl álló fővárosnak minden támadás ellen biztos oltalmat volt nyújtandó.*
HELTAI krónikájának elbeszélése nyomán ekkorig a hazai történetírók azt hirdették, hogy Mátyás 40.000 tanuló befogadására alkalmas főiskola épületet kezdett építeni. SALAMON FERENCZ kimutatta, hogy a tervezett épület nem lehetett más, mintegy állandó tábor. Budapest Története (1885.) III. 306-23.
Mátyás a katonai lángelme azon tulajdonságai mellett, a melyeket hadseregnek megalkotásában, szervezésében és vezérletében kitűntetett; nem nélkülözte azt sem, mely őt jeles kapitányok, hadvezérek kiválasztására és nevelsére képesítette.
A jeles és megbízható parancsnokok egész táborkarát örökölte atyjától. És amint soraik az évek folyamán ritkúltak, méltó utódokat állíthatott helyökbe. Miként a diplomaták, szintúgy a kapitányok megválasztásánál is, tekintet nélkül a származásra és nemzetiségre, egyedűl a képesség és hűség föltételeit keresete azokban, kiket fölemelt.
Mindazáltal hadainak vezérei között idegenek viszonylag kevesen fordúlnak elő. A német Grafeneck Ulrik és Tettauer Vilmos, a cseh-morva Podmaniczky László, Hag Ferencz és Zeleni János, a rácz Brankovics Vuk és Jaksics Demeter mellett, nagyszámú magyarok vívtak ki, seregek és csapatok élén, nyílt csatákban avagy várak ostrománál, diadalokat és sikereket. A legkiválóbbak: Bánffi Miklós, Báthori István, Csupor Miklós, Dávidházi, Dóczi Péter, Egervári László, Geréb Mátyás és Péter, Kinizsi Pál, Lábatlani András, Magyar Balázs, Nádasdi Ungor János, Nagy Simon, Pálóczi László, Pongrácz Endre és János, Rozgonyi János és Miklós, székely Jakab és János, Szentgyörgyi Zsigmond gróf és Szentgyörgyi Bertalan, Thuz János, Upor László, Zápolyai Imre és István.
Mátyás nagylelkűen jutalmazta szolgálataikat; magas állami méltóságokra emelte, dús jószágadományokkal halmozta el őket. Nem egyszer üdvözlő és szerencsekívánó iratokat intézett hozzájok. A külföldi hatalmakhoz írt leveleiben maga hozta köztudomásra diadalaikat. És palotájának csarnokaiban örökítetet meg dicsőséges tettetiknek vagy hősies haláluknak emlékezetét.*
Mátyásnak Geréb Mátyáshoz és a horvát urakhoz intézett üdvözlő iratai a többször idézett muzeumi codexben. A külhatalmasságokhoz írt levelei közől, melyekben Bátori, Kinizsi és más vezérek hadi tetteit írja el, több van kiadva az Epistolae Mathiae R. és a Diplomatiai Emlékek köteteiben – A Mátyás tetteit dicsőitő olasz CARBO jegyzi föl, hogy a Moldvában (1468) elesett Daróczi János arczképe a budai palota egyik teremében látható volt. SALAMON helyesen jegyzi meg: «Nem hihető, hogy hasonló tetteket és még nagyobb érdemeket Mátyás nem részesítette volna ugyanazon kitűntetésben.» Budapest Története. II. 512.
* * *
A hatalmas sereg, melylyel Mátyás korlátlanúl rendelkezett, és az iránta föltétlen hódolattal viseltető kapitányok dicsőséggel övezett sorozata: nagymértékben elősegítették azon törekvései sikerét, hogy az alkotmányos korlátok lerombolásával, a királyi hatalmat függetlenné tette a nemzet akaratának befolyástól.
Eszményét a római császárság fénykorában kereste, a mikor a köztársaság intézményei már csak a fejedelem elhatározásainak szentesítésére voltak hivatva; a mikor a magasabb szellemek a művészet és irodalom virágzásában, a tömegek a rend és jólét előnyeiben, mindannyian a fegyverek dicsőségében, kárpótlást találtak a politikai szabadság elvesztéseért.
És csakugyan, erre a magyar nemzet körében feltünő módon kezd nyilatkozni a hajlandóság. A király egyéniségének parancsoló felsőbbségével szemben, nemcsak az ellenállás képessége csökken, hanem az ellenőrzés gyakorlásának joga is értéktelennek tűnik föl.
82. MÁTYÁS KIRÁLY PÉNZEI.
Az 1471-ik évben, az ország rendei, a prímás által vezetett lázadás, és a lengyel invásió hatása alatt, kiviszik, hogy az országgyűlésnek évenkint összehívása törvényben megállapíttatik. De ugyanők már néhány hónappal utóbb magok kérik, hogy a következő két esztendőben országgyűlés ne tartassék. 1478-ban pedig hat esztendőre szavazván meg az adót, ezzel úgy szólván fölmentik a királyt az országgyűlés összehívásától.
És míg 1471-ben a köznemesség még él a fejenként való megjelenés jogával: a rá következő esztendőben már csak a köznemesség előkelői és csekély számú küldöttei jelennek meg; ettől fogva pedig megyénként választott követek képviselik a köznemességet.
Emellett, a hang, melyen az országgyűlések fölirataikban és végzéseikben szólanak, inkább a hatalom előtt félve meghajoló kérvényezőknek, mint a nemzeti akarat önérzetes tolmácsainak hangja.
De leginkább a tanácskozások tárgya, az alkotott végzések tartalma tünteti föl azon tényt, hogy az állami élet legfontosabb érdekei egészen a királyra vannak bízva; míg az ország rendei nem gondolnak egyébre, mint hogy az őket közvetlenűl érintő bajokat elhárítsák, a magánéletnek, hogy úgy mondjuk, hétköznapok szükségleteit kielégítsék.
Már csak a katonaság kihágásai, az önkényes elfogatások és jószág-elkobzások, a tizedek behajtásában előfordúló visszaélések bírják őket felszólalásra. A törvénykezés részletei képezik úgyszólván kizárólag intézkedéseik tárgyát.*
Mily szűk korlátok közé szorítkozott Mátyás alatt az országgyűlések hatásköre, legszembetűnőbbé akkor válik, ha azokat a korábbi és későbbi országgyűlésekkel vetjük egybe.
Az igazságszolgáltatás birodalmán Mátyás készségesen osztozott meg az ország rendeivel; sőt hogy őket ez irányban kielégítse, a jogbiztonság áldásaival eláraszsza, minden lehetőt megtett.
Szellemének ritka sokoldalúsága képessé tette őt arra, hogy a jogtudomány elméleti ismereteit is elsajátítsa, és a magyar jogéletnek írásba nem foglalt, szokás által megőrzött titkaiba beavassa magát.
Nem elégedett meg azzal, hogy esetről-esetre hozzájárulsát adja a viszonyok által igényelt egyes javításokhoz. Saját kezdeményezéséből, nagyobb jelentőségű ténynyel kívánta ezen téren is megörökíteni nevét.
Épen a Bécs városának megvívását, élete egyik legfényesebb sikerét, követő mozgalmas hónapokat használta föl arra, hogy a magyar jogélet, különösen a perjog körében elharapózott visszaélések kiirtása, a jelentkező hiányok pótolása, állandó és biztos szabályok megalkotása iránt, a legtekintélyesebb magyar főrendekkel, hossz tanácskozásokat tartson.*
Erről BONFIN szól, megnevezvén a főrendeket is. Dec. IV. Lib. VII. 546.
Ezeknek eredménye volt az a munkálat, mely az 1486-ik év első napjaiban tartott országgyűlésen előterjesztetett és elfogadtatott; a melynek jelentősége abban áll, hogy a jogéletnek sokkal nagyobb körére terjeszkedik ki, mint bármelyik megelőző országgyűlés törvénykönyve.
Mátyás – a római császárok példáját utánozva – ezen törvénykönyvről, az országgyűlés beleegyezésével, kimondotta, hogy az «örök időkre» érvényesnek tekintendő, a következő uralkodók és országgyűlések által meg nem változtatható.
Habár ezen megállapodás a törvényhozás jogkörét túllépte, a törvénykönyv végzései tényleg évszázadokon keresztül a jogszolgáltatásban vezérfonal gyanánt szolgáltak.
Még hosszabb ideig, egészen 1848-ig, maradtak érvényességben azon jogelvek, melyek ugyanakkor a nádori méltóság hatáskörére nézve, a régi szokásjog alapján, szövegeztettek, és melyek a nádor részére az ország első birájának és főkapitányának hivatala amellett a királyválasztásnál az első szavazatot, a király kiskorúsága és távolléte alatt a gyámi, illetőleg a helytartói jogokat, a király és a nemzet között támadó viszályok esetén közbenjárónak tisztét biztosított.
Ezen hatalmas állás, melyet huszonhat esztendőn át Ország Mihály töltött be, ennek halálával (1484 végén) megüresedett.
Az ország rendeinek bizalma Zápolyai Imre felé fordúlt; azon főúr felé, ki egykor – mint láttuk -a régi nemzeti politika egyik leghatározottabb képviselője volt és 1467-ben az erdélyi lázadás élén állott; 1471-ben Vitéz János összeesküvésének is részese volt; de később Mátyás bizalmát annyira megnyerte, hogy mikor 1475 őszén a törökök elleni hadjáratra indúlván, az országból távozott, általa teljes hatalommal felruházott helytartóvá rendeltetett.*
Az 1475 october 28-ikán kelt királyi rendelet TELEKInél. XI. 546.
83. ZÁPOLYAI IMRE DOMBORMŰVŰ ARCZKÉPE.
A király teljesen meg volt nyugodva aziránt, hogy Zápolyai Imre a nádori méltóság magaslatán is az ő czéljainak szolgálatkész eszköze marad.
És így nem tartózkodott úgy az ő megválasztatását mint a hatáskörét szabályozó végzéseket is jóváhagyni.
