IV. KATONÁSKODÁS A HÁBORÚBAN.
IV. KATONÁSKODÁS A HÁBORÚBAN.
A magyar fegyverek győzedelme Mária Terézia háborúiban. Gvadányi a cseh és olasz földön. A franczia harcztéren és fogságban. Házassága br. Horeczky Francziskával. A hétéves háború. Berlin megrohanása és bevétele. Gvadányi és Kleist.
EGÉSZ Magyarország fölkelt Mária Terézia királyi székének, ősi örökének védelmére. Mert ennek a nemes és büszke nemzetnek mi kellett egyéb, minthogy egy fiatal és bájos asszony, a fenséges királyasszony szerencsétlenségének és elhagyatottságának pillanatában a rendek hűségéhez, fegyveréhez és régi erényéhez menekűljön, mikép a lelkesedés lobogó lángja elragadja s életét és vérét érte pazaron áldozza?! Lovagiassága a nőért, hálája a bizodalomért, küzdelme a jogért, vitézsége a becsületért, a nemzeti jellem eme drága gyöngyei, egyszerre és együtt ragyoghattak és ragyogtak. A régi dal a régi dicsőségről megzendűlt és fennen csattogott megint! Még esztendeje is alig telik el a magyar felkelésnek, már a magyar sereg Bécset biztosítja, Linzet Felső-Ausztriával visszahódítja, Münchent a bajor városokkal elfoglalja és megsarczolja, Olmützöt Morvaországgal felszabaditja, Prágát Csehországgal visszaveszi: a magyar lobogó mindenütt diadalmasan leng. A bajor és franczia már alig verekszik, inkább menekszik, mint Belle-Isle a csehek fővárosából; a porosz még meg-megütközik és Chotositz mellett győz is, de ez a győzedelme vereséggel fölér, és azért II. Frigyes a boroszlai békére lép: a magyar fegyver mindenütt fényesen megalapítja a maga becsületét.
S Mária Terézia már nem védekezik, hanem támad. Szerencsétlen helyett szerencsés, remegő nő helyett rettegtető fejedelem, kinek büszkesége már csak a hódításban keres és talál kielégítést. Nagyravágyó lelkében megszülemlik és megerősödik a nápolyi királyság visszaszerzésének, Bajorország vagy a Pfalz megvételének eszméje, a Wittelsbach-ház és szövetségesei lealázásának s a császári korona visszavívásának, nem a maga, hanem férje számára, vigasztaló édes gondolata; meg a Francziaország ellen való háború lehetősége is. Prágai diadalútja, csillogó koronázása 1743 májusában biztató nyitánya volt a jövendő kecsegtető igéreteinek, melyeken nemcsak a nagy királyasszony, de az ő hű magyar nemzete is reménykedve csüggött.
Ily időben hol nyílhatott volna fiatal embernek fényesebb és megfelelőbb pálya, mint a csatamezőn! S Gvadányi ott, a nagyszombati egyetem csöndes, komor falai közt, a magyar fegyverek csattogó zajára, a magyar vitézek bajnoki életére rá-ráfeledkezett. Szilaj vére, feltörő lelke, személyes bátorsága, családi hagyománya, a Gvadányiak és Forgáchok gazdag emlékeivel, az öröklés végzetességénél vagy törvényszerűségénél fogva utalta a katonaságra. Hiszen már mint egri kis diák társai közt egyre katonákat toborzott és a töröknek képzelt bodzák ellen irtó hadat viselt.* Most mint egyetemi hallgatónak és 18 éves ifjúnak kedve kerekedett, hogy igazi toborzót lásson, és igazi háborúban szerepeljen. Alig végezte a bölcsészeti tanfolyamot, alig szerezte meg a baccalaureatust oly kiváló sikerrel: – 1743-ban elhagyta a főiskolát, magával vive onnan a katholikus vallás erős érzetét, a múzsák tiszteletét, könyvek szeretetét és a lelke előtt derengő jövő imbolygó reményeit. Beállt a Szirmay gyalog-ezredbe, mely egy évvel az előtt Prága alatt oly ritka hősiességet tanúsított, mikor két zászlóalja a városból kitörő francziákat kardjával verte vissza és a város kapujáig vágta.* Tévedés, a mit Kovács Dénes állít,* hogy ez az ezred abban az időben a De Vins tábornok tulajdona volt, mert az ezred mindég a tulajdonosa nevét viseli; a tulajdonosa pedig szirmay tamás volt, ki Greifswaldban XII. Károlytól ösztöndíjat húzott, Savoyai Jenő alatt a katonai pályára lépett és a gránátosoknál századosságig emelkedett. Aztán hazajővén, megnősült és a közéletben szerepelt, Zemplén vármegyének több országgyűlésen követe volt. Majd az örökösödési háború kitörésekor megint szolgálatot vállalt és ezt az ezredet újonnan szervezte. Lelkében a hős svéd király és a hős herczeg emléke élt s mint méltó tanítványuk küzdött a poroszok ellen, míg 1743 júliusában Ambergben meghalt,* de az ezred még egy esztendeig nevén maradt. Csak később, négy évtized múlva, 1784-től fogva és a kilenczvenes évek elején képezte a De Vins tulajdonát, a mint Gvadányi 1789-ben,* Mindszenti 1795-ben írja és bizonyítja róla,* hogy most De Vins generálisé. S tévedés a mit Toldy Ferencz tanít, hogy Gvadányi 1744-ben lépett a seregbe.* Hisz egyenesen maga vallja, hogy 1743 óta szolgál a dicsőséges ausztriai ház sassának szárnyai alatt,* s egyenesen a hivatalos adat igazolja, hogy 1743 deczember 1-én állott be és azonnal bevonult ezredéhez.*
Gróf GVADÁNYI JÓZSEF: Unalmas órákban való időtöltés. Pozsony. 1795, 49. l.
Gróf gvadányi józsef : A mostan folyó török háborúra tzélozó gondolatok. Pozsony és Komárom, 1790. 104. 1.
Dr. Kovács Dénes: Gvadányi-Album. Budapest, 1887. II. 1.
Nagy Iván: Magyarország Családai. x. k. Pest, 1863. 745–746. 11.
Gróf Gvadányi József: A mostan folyó török háborúra tzélozó gondolatok. Pozsony és Komárom, 1790. 104. 1.
Mindszenti Sámuel: Ladvocat Históriai Dictionariuma. III. k. Komárom 1795. 428. 1.
Toldy Ferencz: A magyar költészet kézikönyve. II. k. Budapest, 1876. 200. 1.
Gróf Gvadányi József: A mostan folyó török háborúra tzélozó gondolatok., Pozsony és Komárom, 1790. 53. 1.
A Baranyay-ezred jegyzéke. A bécsi cs. és kir. hadi levéltárban.
Mert a boroszlai béke ellenére Csehország és Szilézia harczi piacz maradt. A készülődés és szervezkedés vetekedve folyt, II. Frigyes minden eszközt kihasznált, minden takarékosságot kifejtett, hogy a megürült állami pénztárt újra megtöltse, hogy a sziléziai erődöket Neiszetől Glatzig megerősítse és biztosítsa, hogy seregeit folyton szaporítsa, rendszeres gyakorlatokkal edzze és képezze, végre hogy mennél több német fejedelmet és idegen államot a Mária Terézia ellen való egyesülésre és támadásra bírjon.* De a királyasszony diadalai cseh, bajor és olasz földön Brau-nau, Dettingen, Campo Santo, Lauterberg mellett oly erősek és csattanósak voltak, hogy a nagy király "megejtő mesterkedései és csábos ígéretei hatás nélkül hangzottak el. Még Szászország sem csatlakozott hozzája, csak a császár, ki most földetlenűl bujdokolt, a pfalzi választó és a hessen-casseli gróf: 1744 augusztus 8-án mégis megizente a hadat, nem mint porosz király, hanem mint a császár szövetségese, ki nem nézheti jó szemmel ura elnyomatását és a birodalmi alkotmány megváltoztatását, és megindult a szász földön keresztül Csehországba, hol Prágát elfoglalta és megszállta; majd az osztrák-magyar és szász seregek ellen nyomult, melyek Janovitz mellett állottak, Károly lotharingiai herczeg alatt.* A király csatarendbe helyezkedett, a szövetségesek szintén. Szép holdvilágos éj volt, az ütközetre csalogató: mind a mellett egyetlen lövés sem dördült el. Mély csend ült a vidéken, a fegyvereken, mint vihar előtt. A közelgető viharról beszélt minden: a szállingó szökevények, kik az éjszaka átjöttek, a porosz hadoszlopok, melyek reggel a király parancsára a szászok ellen felvonultak; a két sereg farkas szemet nézett egymással feszülten, izgatottan, de a támadás elmaradt és II. Frigyes estve visszavonult. A mi annyira megrontotta helyzetét, hogy vagy Prágát és Csehországot kellett elhagynia, vagy Sziléziát az osztrák-magyar támadásnak kitennie. Úgy tetszik, hogy az összeköttetést új tartományával többre becsűlte, mint a cseh foglalást, és Kolinnál november 9-én átkelt az Elbán, tábort ütött és sánczokat húzatott. Tiz nap múlva a mi hadaink is átmentek, Wedell csapatainak minden hősiessége ellenére. Ám a helyett, hogy Károly herczeg most a poroszokat üldözte és szétszórta volna, udvariasan időt engedett a királynak, hogy Königgrätz irányában Sziléziába vonúljon, Pardubitzot kiürítse és fölégesse, hogy prágai parancsnoka, b. Einsiedel, noha heves útczai harczok után, ágyúi és podgyász-készlete vesztével elmenekűlhessen.*
Alfréd von Arneth : Mária The-resias erste Regierungsjahre. II. Band. Wien, 1864. 401, 411. 11.
Alfréd von Arneth : Mária The-resias erste Regierungsjahre. II. Band. Wien. 1864. 432. 1.
ALFRED VON ARNETH: Maria Theresias erste Regierungsjahre. II. Band. Wien, 1864. 435–440 ll.
Egyetlen döntő csata nem esett. A porosz bevonúlt és kivonúlt: a két sereg mégis agyon fáradt. A királyasszony mindamellett azt hitte, hogy ime terve megvalósúlt: Sziléziát visszaveheti és oda rendelte hadait az idő előhaladásának daczára. Nádasdy és Ghillányi könnyű csapatai törtek a pfalzi grófságba be először, aztán, deczember 21-én követte őket az egész sereg.*
ALFRED VON ARNETH: Maria Theresias erste Regierungsjahre. II. Band. Wien. 1864. 441. l.
Gvadányi mind 1743-ban, mind mostan, híven osztozott ezrede fáradalmaiban. Természetesen a hosszú és lankasztó menetek, a mikor a hadviselés bölcsesége az erő kimélésében és az ellenség nyugtalanításában nyilatkozott, nem igen tetszhettek és nem igen feleltek meg sem fiatal vérének, sem személves bátorságának. Az örökös mozgás, kikerűlés, bekerűlés során leginkább részleges összeütközések, apró csetepaték történhettek, s az osztrák hadvezérek a methodismus elveinél fogva leginkább csak a védekezésre szorítkoztak.
Oh szent methodismus, mely gyönyörködöl a hadi vonal miatt való fölös aggályoskodásban, a várak és erődök nagyrabecsülésében, a csaták és ütközetek óvatos halasztásában, a hadjáratok kicsinyességében és eredménytelenségében; az a fődolog a te csodálatos tanításod szerint, hogy a sereg bőre épen maradhasson és hetekig-hónapokig döntés nélkül mozoghasson, mint 1744-ben is!*
RÓNAI HORVÁTH JENŐ: Hadtörténelmi Közlemények. II. k. Budapest, 1879. I. füzet. 4. l.
Az ilyen hadviselés vagy inkább táborozás mindössze arra jó, hogy a fiatal ember a katonai ismeretekbe és fogásokba beavassa magát, a mire Gvadányinak legelső szüksége volt. Hiszen Nagy-Szombatban eleget foglalkozott ugyan Aristotelessel és Szent Tamással: de annál kevesebbet Montecuccoli és Savoyai Jenő hadtudományi műveivel. Ott, a háborúban kellett a hadi elméletet gyakorlatilag megtanúlnia. De meggyőződésénél fogva a támadás híve volt. Később is, a nyolczvanas évek végén, mikor a török háborúról egész könyvet ír, a támadást sürgeti a védekezés helyett. Mert nagyon kétséges fejtegetése szerint a siker, ha a mi sergünk azt lesi, hogy az ellen micsoda mozdulatokat fog tenni s azokhoz képest működik. «Mienk, mienk legyen az elsőség – kiált lelkesedve, mi húzzuk a nótát, a melyen ő kénteleníttessék tánczolni.»*
Gróf GVADÁNYI JÓZSEF: A mostan folyó török háborúra tzélozó gondolatok. Pozsony és Komárom, 1790. 204. l.
Nem sokára betelt kívánsága. Része jutott a támadásban is. Mert Mária-Terézia bár Sziléziát vissza nem nyerhette: a császári koronát férje számára diadalmasan kiküzdötte; aztán büszke lelke megujhodó reményével folytatta a háborút Itáliában. Úgy látszott, hogy elérkezett az idő Sicilia és Nápoly meghódítására, a francziák és spanyolok elűzésére az olasz földről. Serge főerejét ide vonatta össze, ide kerűlt a Gvadányi ezrede is, melyben már hadnagyi rangot viselt. Angolország azonban a béke jövőjére nézve, még inkább a maga érdekében fontosabbnak tartotta Toulon megvételét, mint a királyasszony czélzatát, mibe némi huzalkodás után M. Terézia és a szárd király csakugyan beleegyezett. A szövetséges hadak egyesűltek s a fővezérletet a szárd király helyett gróf Browne vette át, ki Bordigherától 1746 október 10-én Viantimigliának nyomúlt előre. A vár franczia őrség kezén volt s a hely közelében erős ellenséges sereg tartózkodott: gróf Gorani mindamellett, ki a mi elővédünket vezette, merészen támadott. Egymás után vítta meg az ellenség megszállta magaslatokat, de épen abban a pillanatban, mikor az utolsóra feltört volna, egy muskétás golyó kioltotta nemes életét.* Gvadányi, ki nemcsak nézője, de osztályosa is volt a vitézi támadásnak és hősi küzdelemnek, még négy évtized múlva is magasztalva emlegeti az osztrák-magyar tisztikar e kitünő tábornokát, s az ő fegyvere hatásának tulajdonítja, hogy ámbár maga kemény csatában elesett, a királyasszony seregének útat nyitott egészen a Var vizéig,* a melyen hosszas apró csatározások után szövetségeseivel egyetemben november 30-án áttört és franczia terűleten ütött szállást. A francziák kiürítették sánczaikat, melyeket a Var jobb partján húztak és Antibesbe vonúltak vissza. Browne mindenekelőtt azokat szállotta meg, aztán ennek bekerítésére törekedett, a miért Cannes felé előre nyomúlt.*
ALFRED VON ARNETH: Maria Theresias erste Regierungsjahre. III. Band. Wien, 1865. 234, 235. l.
Gróf GVADÁNYI JÓZSEF: A mostan folyó török háborúra tzélozó gondolatok. Pozsony és Komárom, 1790. 204. l.
ALFRED VON ARNETH: Maria Theresias erste Regierungsjahre. II. Band. Wien, 1865. 236, 237. ll.
Gvadányi e művelet alatt, deczember 3-án franczia fogságba esett és Toulonba került, a hol négy hóig hallgatta a tenger mormolását, tenger habja fölött futó szél zúgását. Bizonynyal elgondolkozott magában és fogoly társaival együtt, hogy a szövetséges sereg máskép gondolta a Toulonba jutást: de a hadi szerencse forgandó. Ime a francziák a hazai földön vitézebbek és elszántabbak, az első apró vereségeik zavaraiból nemcsak kiemelkedtek, de számban és erőben növekedve, lelkesedéstől és dicsőségtől lángolva minden őrhelyet visszafoglalnak. S Gvadányi alig jő meg négy hét múlva csere fejében ezredéhez,* a mi hadaink helyzetének tarthatatlansága, a kivonulás szüksége mind élesebben mutatkozik. S hiában veszi meg Browne S. Marguérite és S. Honoré szigeteket: nincs maradása már Francziaországban. Az egyesűlt franczia-spanyol seregek Belle-Isle maréchal alatt nyomról-nyomra előbb törnek, úgy hogy Maquire tábornok és Neuhaus altábornagy kénytelen meghátrálni, Browne pedig hadi tanácsot ülni, ha nem jobb lenne-e visszavonúlni, nehogy összes ereje megsemmisűljön? Még megkísérti ugyan, hogy a Loup megett elsánczolja magát, hogy a mig lehet, az ellenséges terűletet, bármi csekély is, ki ne adja kezéből: de minden hasztalannak bizonyúl. Ennélfogva elrendeli Novati marquisnak, ki még Venceban küzdve, segedelemre vár, hogy hagyja el az erődöt és térjen vissza a Varon; majd maga is február 3-án, az ellenség szeme láttára átkel a kis határfolyón.* Ennél az átkelésnél Gvadányinak is szerepe jut. Az a parancsa, hogy utánok a hídat hányassa el. Kötelessége buzgó teljesítése közben megsebesűl. A franczia szolgálatban lévő svájcziak bal lábán meglövik s a mieink a beteget más sebesültekkel Savonába viszik,* mert gróf Browne az olasz tenger mellékén Nizzától Savonáig foglal téli szállást.
MINDSZENTI SÁMUEL: Ladvocat Historiai Dictionariuma. III. k. Komárom, 1795. 428. l.
ALFRED VON ARNETH: Maria Theresias erste Regierungsjahre. III. Band. Wien, 1865. 254–256. ll.
MINDSZENTI SÁMUEL: Ladvocat Historiai Dictionariuma. III. k. Komárom, 1795. 428. 1.
A fiatal hadnagy sebe lassan gyógyúlt, de mégis begyógyúlt három hónap alatt. A májusi kikelettel újra megjelenhetett a seregnél, osztozhatott annak műveleteiben; s Genua alatt az egész táborozást elvégezte és főhadnagyságig emelkedett.* A béke megkötése után hazajött Olaszországból és távoli rokona Gvadányi Ascanius marquis eszéki parancsnok pártfogásából ennek ezredében kapitánynyá lett.* Majd három év múlva 1751 deczember 1-én a Baranyay lovas-ezredbe lépett át, mint százados kapitány,* és Nyitra megyében szállásolt.
MINDSZENTI SÁMUEL: Ladvocat Historiai Dictionariuma. III. k. Komárom, 1995. 428. l.
MÁJER ISTVÁN: István bácsi naptára. 1869. 80. l.
A Baranyay-ezred jegyzéke. A bécsi es. és kir. hadi levéltárban.
Itt ismerte és itt szerette meg Horeczky Francziskát, Horeczky Miksa báró és Majthényi Angelika bárónő leányát. Csakhamar megkérte és elnyerte kezét. A vőlegény élete 27-ik évében járt, szép és szeretetreméltó, ifjusága lüktető teljében. Még megvan képe, valószínűleg ebből az időből, a Horeczky-család emlékei közt. Vonásaiban az olasz lágyság és magyar férfiasság egyesűl. Homloka magas, dús haja az akkori divat szerint felfésűlve hátra borúl, mi az amúgy is nyilt arcznak még nyíltabb kifejezést ad és szerencsésen ellensúlyozza a nőies, duzzadó kicsi ajkak hatását. Gazdag és még sem erős szemöldei, melyek alól az olvatag szemek mélyen és gondolkozva néznek, tökélyes ívvel simulnak ezek fölé, s teljes összhangban állanak a fínoman metszett egyenes orral, magyarosan pedrett kis bajúszszal, hosszúkás, teli arczczal. Mellére bőven zsinórozott atilla domborúl, melyre zsinóros-prémes mente van öltve. A mint áll, bal karját leeresztve, jobb kezét egy szék támlájára nyugtatva, tartása kissé feszes, de mégis előkelő. Az egész alak – a szellem és erő megtestesűlése egy lovagias és vitéz huszárkapitány személyében, a mely a legtöbb nőnél minden esetre fokozza a benyomást. A menyasszony képe nem maradt reánk. Sem a család ereklyéi közt, sem a Gvadányi irataiban. Úgy látszik, hogy története rövid és egyszerű: született, szeretett és elhervadt, mint a virág, fiatalon. Horeczky Ferencz állítása szerint három gyermeke lett, de csak kettő élte túl: Erzsébet és Ignácz, ki mint nyugalmazott ezredes 1828-ban halt meg, hetvenhárom éves korában,* minélfogva 1755-ben kellett születnie. Horeczky Francziska vagy ennek az évnek második, vagy a következőnek első felében húnyhatott el, mert Gvadányi «felesége halála után a hét éves háborúban annak egész folyama alatt részt vett».* Rövid házassága boldog lehetett, mert a hír nem beszél róla, s mert a nő családja a férj emlékezetét a legmelegebb kegyelettel őrzi.
B. HORECZKY FERENCZ: Gvadányi József magyar lovas generális emlékezete. Pozsony, 1887. 7. l.
B. HORECZKY FERENCZ: Gvadányi József magyar lovas generális emlékezete. Pozsony, 1887. 7. l.
Gvadányinak a hosszú háború után pihenője, édes, enyhe idyllje volt. Hamar is elhangzott, épen mint az idyll; s ő a házi béke vidor madarai helyett ismét a háború viharaiban ennek csattogó sirályaira hallgatott.
Kicsoda kísérhetné nyomon, merre járt a hét esztendő alatt? A katona, ha még nem emelkedett a parancsnokok sorába, bármi vitéz és merész, rendszerint elvész a tömegben, a névtelen hősök között marad. Legfölebb csak egy-egy pillanatra villan föl alakja a háború egyes mozzanataiban. Annyi bizonyos, hogy Gvadányi elejétől végig ott volt a csatatéren, hogy hősi és bátor lélekkel harczolt és becsületesen törekedett megfelelni a Gvadányi névnek és olasz érzelmének: de csak egyes mozzanatok azok, épen mint az örökösödési háború folyamában, melyeken rámutathatunk jelentésére és szereplésére, hivatkozhatunk saját följegyzésére és hiteles tanúságára.
Eleinte a porosznak kedvezett a szerencse, de aztán hirtelen megfordúlt. 1757 junius derekán az osztrák és magyar sereg a beverni herczeg támadása ellenére megszállta Kuttenberget és Krichnowig nyomúlt előre, majd elfoglalta a kolin-prágai országúttól délre eső magaslatokat és szembe nézett II. Frigyes hadával. A király junius 18-án Kolin mellett csatarendbe állt és megkezdte a támadást, melynek rohama, ereje, sodra a mi katonáinkat megingatta s egyes pontokon visszanyomta: de a mint ezek a kretsori erdőséget és a brezáni magaslatokat megszállották, a poroszok sikertelenül küzdöttek ellenük. Az osztrák és magyar tűzérség vadul, rettenetesen pusztított soraikban; mindamellett rendületlenül előre törtek s akkor gyalogságunk fogadta őket erős tűzzel. Most a poroszok megingottak és meghátráltak, mire az osztrák és magyar ezredek szuronyt szegezve rohantak le a magaslatokról. Ember ember ellen viaskodott. Hiában ujította meg a király minduntalan támadását, hiába küldte lovas dandárait a tűzszóró ütegek ellen: azokat visszaverték, ezeket megfutamították. Csapatai megfogytak, elhullottak vagy menekűltek. 14,000 embere, 22 zászlója és 45 ágyúja veszett el. A seregnek romjaival az anhalti herczeg Nürnberg, a király Prága felé sietett.* Az érdem, a mint Gvadányi írja, főként gróf Daun és gróf Nádasdy táborszernagyokat illette, kik II. Frigyest oly elhatározóan megverték, hogy nemcsak Prága városának vívását abban hagyni, de egész Csehországból fölötte való sok népének és podgyászának elvesztésével kimenni kényszerűlt.*
ALFRED VON ARNETH: Maria Theresia und der siebenjährige Krieg. I. Band. Wien, 1875. 195–198. ll.
Gróf GVADÁNYI JÓZSEF: A mostan folyó török háborúra tzélozó gondolatok. Pozsony és Komárom, 1790. 217. l.
Gróf Daun szerint most az ellenség nyugtalanitása volt a fődolog; azért mindjárt a csata után a poroszok üldözésére küldötte a könnyű gyalog és lovas-csapatokat. A király két részre osztotta seregét, hogy egyikkel Szászországot az osztrák és magyar hadak benyomúlásától megoltalmazza, a másikkal testvére, Vilmos-Ágost herczeg fővezérlete alatt Lausitzot és Sileziát fedezze. De II. Frigyes csalódott benne. Gabel megdőlt, Puttkammer megadta magát s a herczeg hadi készlete és podgyásza java részének elvesztésével elhagyta a cseh határokat és egyre hátrább szorúlt. Az volt a remény, hogy a porosz sereg legalább Zittaunál tarthatja magát; de a város összelődözése és fölégetése után tovább vonúlt onnan is.* Gvadányi jelen volt e kegyetlen pusztításnál s különös elösmeréssel magasztalja a királyasszony két pattantyús ezredét, hogy mily sebességgel és biztossággal tüzelt. Látta – úgymond – hogy ama pattantyús, ki az első ágyút kisütötte, a tornyon lévő aranyozott gombot az első lövéssel úgy lelőtte, hogy egy vadász valamely fának tetejéről egy madárkát szebben-jobban le nem lőhetne.* Később is, négy évtized múlva, erős meggyőződése, hogy az osztrák és magyar tüzérségnek Európában párja nincs.*
ALFRÉD VON ARNETH: Maria Theresia und der siebenjährige Krieg. I. Band. Wien, 1875. 205–206. ll.
Gróf GVADÁNYI JÓZSEF: A mostan folyó török háborúra tzélozó gondolatok. Pozsony és Komárom, 1790. 116. l.
Gróf GVADÁNYI JÓZSEF: A mostan folyó török háborúra tzélozó gondolatok. Pozsony és Komárom. 1790. 113. l.
26. BERLIN, A KIRÁLYI PALOTA TERE A XVIII. SZÁZADBAN.
Mivel e diadalmak következtében Poroszországot gond, zavar és ijedtség fogta el, Berlin, a főváros, csaknem védtelenűl állt; így az idő a viszonyokkal kinálva kinálkozott annak meglepésére és megsarczolására. Gróf Hadik András, ki e feladatot végrehajtandó volt, lelkesedett a vakmerő kalandért. Az ő terve szerint mindenek előtt Elsterwerdában kellett állást foglalnia, a Berlin és Drezda közt eső posta-vonalon, aztán az előkészületek megtörténtével egyenest Berlinnek vágni, mire 1200 német gyalogost, 1000 német lovast, 1600 magyar huszárt, 2300 horvát granicsárt nyolcz üteggel elegendőnek tartott.* Ez a vállalat, melyben a mi Gvadányinknak is büszke része volt, nem afféle egyszerű huszár-csíny, hanem oly hadi művelet, melyben az eszélyesség a merészséggel, a gyorsaság a biztossággal, a vérmes számítás a józan mérséklettel egyesűlt; épen azért egyik jeles katonai szakértő ítélete szerint ma is minden hasonló vállalatnak mintaképe lehet.*
ALFRED VON ARNETH: Maria Theresia und der siebenjährige Krieg. I. Band. Wien, 1875. 238. l.
VICTOR VON POKORNY: Organ des Wiener militär-wissenschaftlichen Vereins. VIII. Band. Wien, 1874. 403. l.
)
HADIK ANDRÁS
(Eredeti rézmetszete. Orsz. képtár. 1677.)
Hadik október 11-én indúlt meg Elsterwerdából. Menete biztositására Kleefeld tábornokot 1000 gyaloggal és 500 lovassal hátrahagyta, hogy a Röder és Fekete-Elster között levő vidéket, Herzbergtől Grossenhaynig felügyelje s az ellenség minden mozdulatáról úgy neki, mint Marschall bárónak jelentést tegyen, túlerő támadása esetében pedig Senftenbergbe vonúljon vissza.
27. GRÓF HADIK ANDRÁS ALÁIRÁSA.
Hasonlókép parancsot adott Lósy ezredesnek, hogy 1000 granicsárral és 800 huszárral vigyázzon az Elbére Meissentől Schandauig.
A legjobb lovas 100 huszár feladata volt viszont az írásbeli forgalomnak kezelése Marschall báróval és Kleefeld tábornokkal. Aztán október 12-én Luckauig nyomúlt. Innen kiküldötte Ujházy ezredest 300 huszárral, hogy balra kanyarodva, balszárnya fedezésére Golsenen és Baruthon át Mittenwaldig menjen.
13-án Hadik Lübbenig haladt, s ott az ellenség megtévesztése végett olyan készületeket rögtönzött, mintha az oderai Frankfurt ellen akarna zárvonalat emelni.
14-én, napkelte előtt a Spree balpartján, a legegyenesebb úton Berlinnek vágott s még az estve elérte Buchholtzot.
15-én Wusterhausenig jutott és 16-án délben észrevétlenűl Berlin siléziai kapuja előtt, a nagy Királyerdő nyílásánál úgy helyezkedett el, hogy a kapuhoz és a Spree hídjához egészen közel állt, ereje még sem maradt fedezetlenül. Ebből a czélból már Wusterhausentől keletre fordúlt és a köpeneki kapu tövébe ért.
Ujházy ezredesnek pedig meghagyta, hogy a potsdami út irányában nyugatra tartson, és a potsdami kapu felől verje föl a várost.*
VICTOR VON POKORNY: Organ des Wiener militär-wissenschaftlich. Vereins. VIII. Band. Wien, 1874. 398–399. ll.
Gvadányi ennek a vállalatnak folyama alatt Ujházy ezredes alatt szolgált s ennek csapatában az elővédet képezte 111 emberrel.* Luckautól kezdve Golsenen és Baruthon keresztűl, vadon erdőkön és uttalan utakon tört előre, s egész szivéből osztozott Berlin megszállásának és megsarczolásának örömében. A tekintélyes összegnél, harmadfélszázezer tallérnál, sokkal többet ért az erkölcsi hatás, hogy az osztrák és magyar fegyverek félelme egészen a porosz népnek szivébe nyilallott. Hadik Berlin szűzességével – mondja Gvadányi –, mint valami képzelhető zöld borostyán-koszorúval (mivel mind addig ezen várost még semmi ellenség meg nem vette), ékesítette a királyasszonyt neve napján. Valósággal elmondhatta magáról, mint Julius Cćsar Rómába érkeztekor, hogy veni, vidi, vici; s ezen cselekedetét egész Európa csodálta.* Annyival inkább, mert a mily szerencsésen oldotta meg a feladatot, ép oly szerencsésen vonta vissza seregét. A királyasszony elismeréssel, kitüntetéssel halmozta el.*
Gróf GVADÁNYI JÓZSEF: A mostan folyó török háborúra tzélozó gondolatok. Pozsony és Komárom, 1790. 158. l. Hasonlókép a bécsi cs. és kir. hadi levéltár bizonysága szerint.
Gróf GVADÁNYI JÓZSEF: A mostan folyó török háborúra tzélozó gondolatok. Pozsony és Komárom, 1790. 159. l.
Hadik berlini sarczához egy jóízű adoma fűződik, melyet RETZOW fölemlít (Charakteristik der wichtigsten Ereignisse des siebenjährigen Krieges. I. Theil. Berlin, 1802. 198. l.). Abban az időben a berlini női keztyűk lévén a legfinomabbak, Hadik, mint gavallér, a királyasszony számára két tuczatot követelt a kereskedő-testülettől, mely aztán a 24 pár keztyűt kikereste és átszolgáltatta; de a vitéz vezért a kiállott szenvedésekért oly módon játszotta ki és boszúlta meg, hogy minden darab keztyű csak a balkézre szólt. Ha az adoma igaz – jegyzi meg az író – Mária Teréziának nem igen lehetett kedves a Hadik ajándéka. Biz az csak adoma Hadik ajándéka Berlin megszállásának dicsősége volt.
A háború aztán változó szerencsével folyt tovább. Gvadányi ott volt Boroszlónál, a hol a beverni herczeg oly erős állást foglalt el, hogy megtámadása fölötte veszélyesnek tetszett: mindamellett 1757 november 22-én megkezdődött az ágyúzás az elsánczolt falvak ellen. Az osztrák és magyar csapatok az ellenség legerősebb tüzelése közt hét hidat vertek a Lohen, s áttörtek rajta. Egyik erődített falut a másik után foglalták el, a leghevesebb vérontással az ellenség vitéz ellenállása miatt. Csak az éjszaka vetett véget a mészárlásnak. A beverni herczeg az Odera túlsó partjára menekült, 9000 halottat, sebesültet és foglyot veszítve. Harmadnap, a mint a mi hadaink mozdulatait kikémlelte volna, elfogták s szinte egész serege feloszlásnak indúlt. Lestwitz, a boroszlói parancsnok, föladta a várost, oly föltétel alatt, hogy minden hadi tisztelet mellett vonúlhasson el; elvonúlt, de 4000 embere állott át.* S Gvadányi ott volt Hochkirchnél, II. Frigyes szerencsétlen ütközetében. A király elbizakodása gróf Daunt támadásra bátorította. 1758 október 14-én, a mikor a hajnali harang megkondúlt, az osztrák és magyar hadak ellenállhatatlan erővel csaptak le, s az álomban levő poroszokat a jobb szárnyon meglepték és megrohanták a fölvert előőrsökkel szinte egyszerre. Bár ezek megkísérlették, hogy fegyverre kapjanak s összeszedelőzködjenek: – minden hiába volt. Mire a nap fölkelt, a védművek, a falu a magaslatokkal már az osztrák és magyar gyalogság kezén voltak. Ugyanekkor Arenberg herczeg a balszárnyra vetette magát s a poroszok nyakas küzdelme ellenére diadalmasan előre nyomúlt. A királyasszony gyalogsága, úgyszólván a tűzérség támogatása nélkül, karddal, bajonettel rontott keresztűl mindenütt. Különösen a gránátosok küzdöttek rendületlenűl. A harcz gomolyaga meg-megingott ugyan; a poroszok Hochkirch egy részét vissza is vették újra: de végre minden vonalon kénytelenek voltak visszavonúlni, 9000 ember, 100 ágyú, 30 zászló és egész podgyászuk elveszítésével. A váratlan győzelem híre épen Mária Terézia neve estéjén érkezett Bécsbe, s rögtön az egész udvar nagy Te Deumot tartott.*
ALFRED VON ARNETH: Maria Theresia und der siebenjährige Krieg. I. Band. Wien, 1875. 255–256. ll.
ALFRED VON ARNETH: Maria Theresia und der siebenjährige Krieg. I. Band. Wien, 1875. 419–423. ll.
Gvadányi mind a két helyen leginkább a gránátosokat magasztalja, kik csata idején hat gránátot hordottak táskájukban, melyekkel, szükség esetén meggyujtva azokat, az ellenségre lapdáztak. «Jelen voltam – úgymond – a mikor a boroszlai és hochkirchi verekedésekben tüzeltek, s nem másképen tüntek szemembe, hanem úgy, hogy valamely hosszan és szélesen állottak, mintha egészen be lettek volna tüzes lepedőkkel vonva.»*
Gróf GVADÁNYI JÓZSEF: A mostan folyó török háborúra tzélozó gondolatok. Pozsony és Komárom, 1790. 97. l.
A két ütközet közben lépett elő. Gróf Batthyány Lajos kanczellár, Orczy és Török ezredesek együttes ajánlatára a jász, melyet Nádor-ezrednek is neveznek vala, őrnagyúl terjesztette föl a királyasszonynak, ki 1758 augusztus 2-án csakugyan kinevezte. A mikor Batthyány hat nap múlva Rohonczról a felség kegyét tudatja véle, melegen emlékszik meg dícséretes képességéről, hadi tudományáról és szerzett érdemeiről, valamint abbeli reményéről, hogy új hivatalában neki örömet és teljes vigaszt, ezredének pedig becsületet fog szerezni.* Még több elismeréssel beszél róla a hadi tanács rendelete, mely Gvadányihoz augusztus 10-én kelt. Kiemeli fáradhatatlan buzgóságát, minden alkalommal kimutatott vitézségét, híven teljesített hadi szolgálatait és hadi tapasztalatait, nem különben egyéb dicséretreméltó tulajdonságait, utasítja egyszersmind, hogy miután a Baranyay-ezredhez elbocsátása iránt az intézkedés elment, új ezredénél mielőbb jelentkezzék és ott köteles hűséggel, odaadással és engedelmességgel viselje magát.*
Az eredeti SZILÁGYI ISTVÁN mármaros-szigeti főiskolai igazgató és akad. tag gyűjteményében.
A bécsi cs. és kir. hadi tanács levéltárában. 1758. 14–224. Aug.
28. GRÓF BATTHYÁNY LAJOS ALÁIRÁSA.
Gvadányi csakhamar csattanósan igazolta, hogy a kanczellár pártfogása és a felség kegye méltóra esett. 1759 május 21-én, a mikor összes ereje csak 130 emberből állott, szász földön, Auerbach mellett sokkal nagyobb ellenség támadta meg. Mildenhammerbe húzódott. S midőn itt is reá ütöttek, 100 horvátot véve segítségül, oly ügyesen vonúlt vissza, hogy vereséget nem szenvedett. Kis csapatát a túlnyomó erő elől szerencsésen elvezette és megmentette.*
A. GRÄFFER: Die Geschichte der k. k. Regimenter. Wien. 1804. II. Band. 258. l.
Új ezrede 1759 óta, úgy látszik, szinte szakadatlanúl a szász és cseh széleken mozgott, hol különösen 1760-ban és 1762-ben élénk és heves csatározások folytak. Freiberg, Marienberg, Annaberg, Sonnenberg, meg a többi bányahely kölcsönös támadások és foglalások színtere volt. Már 1760-ban fel-felvillan e vidéken Kleist, a zöld Kleist, a legbátrabb porosz tisztek egyike, a maga huszáraival és zöld dragonyosaival. Ritka szerencséje van a szabad csapatok alakításában, a szökevények fölhasználásával; a mellett ritka vakmerősége a hadi harács szerzésében. Épen ezért II. Frigyes felette becsülte, gyorsan emelte fölebb-fölebb: 1760-ban ezredes, két esztendő múlva tábornok. A mellett teljesen szabadjára hagyta a hőst festői öltözetű martalóczaival.* Kleist a Gvadányi ezredével sűrűn ütközött össze. Ez az ezred 1762-ben, midőn Hadik gróf ügyes mozdulataival Henrik porosz herczeget előbb pretschendorfi állásából kiszorította, aztán Freiberg mellett bekerítette, ugyancsak dicsőségesen harczolt. A magyar-osztrák sereg a porosz csapatok egyes osztályait apróbb véres csetepatékban már leverte; de a bányák fölhányt dombjai közt a Salmuth gyalogezred s a Kleist magyar gyalogsága, huszáraival és zöld dragonyosaival egyetemben oly keményen tartotta magát, hogy az apró fegyvertüzeléssel – mondja Gvadányi – azok közűl kiűzni nem lehetett. Ennélfogva a gróf Gyulay Ferencz ezrede vállaira vetve tüzelő fegyverét, karddal kergette ki és szalasztotta meg a bányák szorosaiból; a mikor pedig a mezőségre leért, a Nádor-huszárezred hajtott neki, úgy leaprította, hogy fogolynak is alig maradt belőle* Henrik herczeg hivatalos jegyzéke szerint ellenben a Salmuthokból 412, a Kleist magyar gyalogságából 449 ember jutott fogságba. De alig pár hét múlva már újra Frigyes király kezében volt Freiberg, Kleist november havában Marienbergen át ismét beszáguldotta és megsarczolta a tepliczi vidéket.* A lángeszű király büszke és bátor lelke átáradott reá, át jelesebb tiszteire mind egyig. Nem hiában tanította hires rendeletében, melyet a lovasság számára kiadott, hogy minden tiszt vésse eszébe, hogy az ellenség leverése két dologból áll: először a legnagyobb sebességgel és erővel támadni, másodszor fölülmúlni; azért vegye oldalt, hogy minél előbb elejthesse; nem hiában tanította, hogy a támadást akkor kell kezdeni, mikor az ellenség a felállással van még elfoglalva, mert a diadal akkor csak fél dolog; hogy a lovasság előbb csak ügetve, aztán vágtatva, végre száguldva támadjon és pedig úgy, hogy egyszerre szakadjon az ellenség nyakába, nem pedig cseppenként vagy ezredenként.* Még a mi katonai szakértőink is elismerik, hogy a porosz lovasság feltétlenül képzettebb és fegyelmezettebb volt, mint a királyasszony lovassága, ennélfogva zárt szakaszokban és csata folyamán fölhasználhatóbb.* A hír azt beszélte róluk, hogy nem kérnek kegyelmet; inkább meghalnak, mint később a franczia gárda.* Gvadányi azonban sokszor megűzte őket, a Pöstényi Förödésben, e jó kedvű, de alantas erű versében emlegeti, előőrseiket fölverte, podgyászaikat elszedte, lovaikat elnyerte, magok közűl is nem egyet elcsípett. Tőle bizony elégszer kértek kegyelmet.*
K. W. VON SCHÖNING: Der siebenjährige Krieg. Nach der Original-Correspondenz Friedrich des Grossen mit dem Prinzen Heinrich und seinen Generalen aus den Staats-Archiven. II. Band. Potsdam, 1851. 390. l.
Gróf GVADÁNYI JÓZSEF: A mostan folyó török háborúra tzélozó gondolatok. Pozsony és Komárom, 1790. 105. l.
K. W. VON SCHÖNING: Der siebenjährige Krieg. IV. k. Potsdam, 1852. 478, 479. 485. ll.
K. W. VON SCHÖNING: Der siebenjährige Krieg. III. Band. Potsdam, 1852. 509. l. ALFRED VON ARNETH: Maria Theresia und der siebenjährige Krieg. II. Band. Wien, 1875. 312. l.
Organ des Wiener militär-wissenschaftlichen Vereins. VIII. B. Wien, 1874. 256. l.
VICTOR VON POKORNY: Organ des Wiener militär-wissenschaftlichen Vereines. VIII. Band. Wien, 1874. 262. l.
Gróf GVADÁNYI JÓZSEF: Pöstényi Förödés. 81. l.
29. KLEIST ARCZKÉPE.
30. A «PÖSTÉNYI FÜRÖDÉS» CZÍMLAPJA.
Bár inkább alacsony, mint daliás katona volt, de vitéz és bátor, a mellett fürge és nyalka huszár, a mint maga énekli magáról:
Paripám szürke volt. Büszke volt a neve,
Kényesen járó volt, mert volt tüze, heve.
Megeresztvén fékét olyan futást teve,
Hogy arczámról csordúlt két szememnek leve.
Kényesen járó volt, mert volt tüze, heve.
Megeresztvén fékét olyan futást teve,
Hogy arczámról csordúlt két szememnek leve.
Szép bogláros szerszám csüngött a lovamon,
Varrva volt királyném neve czafrangomon,
Török kard tarsollyal csüngött oldalamon,
Kócsagtollam lengett széltül kalpagomon.*
Varrva volt királyném neve czafrangomon,
Török kard tarsollyal csüngött oldalamon,
Kócsagtollam lengett széltül kalpagomon.*
Gróf GVADÁNYI JÓZSEF: Pöstényi Förödés. 10. l.
Kitünő híre és nagy becsülete is volt a porosz tisztek előtt. Bizonysága lehet, hogy Kleist nem egyszer megcselekedte véle, hogy a csata viharában, az összecsapások alatt a Gvadányi nevét kiáltozta, ő előugrott, s a két hős, a ki csak ilyenkor találkozhatott, pár barátságos szót váltott együtt, Kleist a maga méltó társával kezet szorított, a mi alatt tetőtől talpig végig nézte; aztán mindkettő újra elvált és másutt kereste a halált.
Ám Kleistot minden nagyrabecsülése sem akadályozta meg abban, hogy titkon száz aranyat ki ne tűzzön a Gvadányi fejére. A gondviselés a magyar nemzeti érzés, a magyar nemzeti költészet szerencséjére nem arra tartogatta azt a fejet, hogy Kleist gyönyörűsége és zsákmánya legyen; sőt ellenkezőleg, majdnem a vakmerő porosz vezér jutott Gvadányi fogságába, mert ez egy versen oly hirtelen robbant reája, hogy Kleist személyesen alig menekülhetett: fogata, hadi készlete, mindene Gvadányi kézébe esett.*
Gróf GVADÁNYI JÓZSEF: Pöstényi Förödés. 11. l.
Ime, így szerette egymást Kleist és Gvadányi!
