III. GVADÁNYI JÓZSEF NEVELKEDÉSE.
III. GVADÁNYI JÓZSEF NEVELKEDÉSE.
17. RUDABÁNYA. A VASKOHÓ.
Rudabánya és lakosai. Gvadányi József születése. A magántanítás és házi nevelés ebben az időben. A Ratio Studiorum és a jezsuita tanítós. Egerben. A nagyszombati egyetemen. Gvadányi katona lesz.
SZENDRŐ felett, a Bódva vize partján fekszik Rudabánya, ez az egyszerű kis község, szerényen alkalmazkodva helyi viszonyaihoz, melyek a természeti ellentétek találkozásából és összehatásából alakúltak. Bélyegök fölösmerszik a falun és a népen, visszatükrözik annak képében és ennek életében egyaránt. Hegyei, a Bükk kiágazásai, váltakozva környezik, magas dombokkal és meredek partokkal futnak alá a Bódva völgyébe s a kis falut szinte megfelezik, noha a nélkűl sem népes, alig lakja 700 ember: egyik része fent a dombokon, másik része lent a völgyben helyezkedett el; egyik része bányász, másik része szántó-vető. De a míg a falu földje sovány, nyirkos, köves: addig a föld keble termő, gazdag, teli áldással; bőven fakasztja az egészséges üdítő forrásvizet, bőven ontja az értékes, használható vasat és rezet; a lakosság ennélfogva, úgy a földön, mint a föld alatt csak nehéz munkával, szivós szorgalommal keresheti a maga kenyerét. Ez az oka, hogy a falu alig növekszik, népe alig gyarapodik, még ma is régi egyszerűségében éldegél. Rudabánya ma is olyan, legföllebb nagyobb és lakottabb, mint a mikor a Gvadányiak birtoka volt.*
ANTAL GYÖRGY rudabányai ev. ref. lelkész értesítése szerint.
A múlt század elején a kis falu nagy napokat látott. Rákóczy Ferencz fölkelő vitézei jártak-keltek benne a Gvadányiné reze végett; majd a mikor a megbizottak azt sem beváltani, sem értékesíteni nem birták: a fejedelem legalább biztosítani kívánta a rombolás ellen, s oltalomlevelet adott reá az özvegy grófné számára, kinek úgy látszik főértéke volt.* A bánya még mai nap is, szinte kétszáz esztendő után, művelés alatt, idegen részvénytársaság kezében, mely csak a nyers termelést és tisztítást űzi itt, az olvasztást és feldolgozást pedig morvaországi telepén végezteti: a mi maga kétségtelen bizonyság jövedelmezősége mellett. Az özvegy idejében még dúsabb lehetett, noha a tudomány akkori fejletlenebb elvei és gyarlóbb eszközei révén kevesebbet jövedelmezett. Épen azért, ha isten nagy áldást is temetett bele, mint Rákóczy mondta, valami jelentékeny vagyont nem képezett.*
THALY KÁLMÁN: Archivum Rákóczianum. VII. k. Budapest, 1882. 50. l.
THALY KÁLMÁN: Archivum Rákóczianum. II. k. Budapest, 1873. 189. l.
Rudabánya az özvegy halála után fiai közűl Jánosra jutott, ki feleségével, b. Pongrácz Eszter-rel ide vonult, itt tartózkodott állandólag. Az asszony hozománya, 150 hold föld, Nyitramegyében esett, a tótok között: Gvadányi János meg jó magyar létére örömestebb élt a magyar Rudabányán, hol családja fészket rakott. Itt született tizenegy gyermeke, köztük 1725 október 16-án a legöregebb, gróf GVADÁNYI JÓZSEF, ki egymásután látta maga mellől kidőlni testvéreit, kit gyönge korban, kit fölnevelkedetten.* Neve, érdeme, halhatatlansága a kis község legdrágább emléke és legragyogóbb dicsősége; születése napja ennek nagy napjai közt is a legnagyobb! Még áll benne a régi udvarház, kopott zsindelyfedelével, vagy inkább annak töredéke, melyet kétszáz esztendő viszontagsága megkimélt; mert bár nem lehetetlen, mégis valószínűtlen, hogy oly népes grófi családnak két szobás épület szolgált volna hajlokúl. Annyi bizonyos, hogy azon idő szerint kevesebb volt a követelés, több a megelégedés, hogy a helyi hagyomány határozottan ehez a házhoz fűződik, hogy a mai rudabányai pap még félszázaddal azelőtt, 1838-ban hallotta azt néhai elődjétől, édes atyjától, ki viszont a mult század tudomásából tanúlhatta el.*
MINDSZENTI SÁMUEL: Ladvocat Historiai Dictionariuma. III. k. Komárom, 1795. 427–428. ll.
ANTAL GYÖRGY értesítése szerint.
18. RUDABÁNYA.
A szülei ház nem rendelkezett ugyan pazar bőséggel: de a Forgách- és Pongrácz-örökség tisztes kényelmet és tisztes jólétet biztosított mégis a családnak; s bátran állíthatjuk és elhihetjük, hogy amaz idő szelleme és szokása szerint a fiu jó nevelésben részesűlt. Eleinte otthon tanult, mert a mult század első felében nálunk az elemi iskola még oly ritka volt, hogy a felekezetek csak a népesebb városokon gondoskodtak felállításáról és fentartásáról s a népnevelés csak a kegyes tanitórend meggyökeresedésével, még inkább a Mária Terézia korszakos szervezésével terjedezett és emelkedett. Eladdig kisebb falukon, a nemesség magán-tanítással segített a hiányon. De mennyi elakadással, mennyi vesződséggel, példák beszélhetik, hogy minő volt az ilyen magán-tanítás!
Vagy hivatkozzunk-e OTTLIK GYÖRGY, II. Rákóczi Ferencz fejedelem főudvarmestere nevelésére? Nyolcz esztendős, mikor apja elhal, s anyja valami Taborita nevű magánoktatóval taníttatja hat esztendeig: de kevés sikere van. Aztán Körmöczre viszi, hol a fiú azt is elfelejti, amit tudott; majd Eperjesre küldi, a honnan az a kitörő harcz miatt menekszik. Az anya e két rövid kísérlet után a nyilvános iskolával megint szakít: s György úrfi a trencséni iskolamester virgácsa alatt folytatja, a mit a szülei házban, Ozoróczon elhagyott.* Vagy hivatkozzunk-e BESSENYEI GYÖRGY, a nemzeti renaissance korszakos úttörőjének vallomására? Tizenhárom esztendős, mikor a sárospataki intézetet elhagyja, s otthon magántanító keze alá kerűl mintegy esztendeig. Soha életében egy jó latin beszédnél többet nem csinál, azt is csak a tanítója mondja jónak és igazíthatatlannak; a többit örökké javította. Mégis egyszerre nevelő nélkül marad. Atyja a tanítást megelégli, a tanító megunja; s ő négy esztendeig, Bécsbe meneteléig, parlagon hever.* Vagy hivatkozzunk-e KAZINCZY FERENCZ, a széphalmi mester első tanulására? Előbb a semjéni iskolamester, aztán a semjéni pap vezetgeti be a betű világába: de tanulás helyett inkább abban telik kedve, hogy az Úr öreg szolgájának könyveit dúlhassa össze. Nyolcz esztendős, a mikor visszatér a regmeczi apai házba, hogy egy késmárki tót diák keze alá jusson, a német nyelv elsajátítása végett. Boldogtalanabb tanítót, mint ez a tót ember, még az effélék temérdek sokaságában is nehéz lett volna találni, jegyzi meg maga a mester; se nem tanított, se nem tanúlt. Sőt a serdülő gyermek első jegyzéseit, a nyiladozó írói természet tavaszának első bimbait, panaszkodva mutatja be az atyának: a helyett, hogy örűlne nékik. A Kazinczy-testvérekkel mégis ott van nemcsak Regmeczen, de Késmárkon és Patakon is, – nyomorúsága annyira általános lehetett! *
THALY KÁLMÁN: Történelmi Naplók 1663–1719. Budapest, 1875. 5–6. ll.
BESSENYEI GYÖRGY: A Holmi. Bécs, 1779. 85. l.
KAZINCZY FERENCZ: Pályám Emlékezete. Budapest, 1879. 12. l.
Ime, a régi magán-tanítás, a házi nevelés rendszere a XVII. és XVIII. század folyamán. Három példa, három különböző időből ugyanazon vonással tükrözi vissza: a tehetségnek és erőnek magából kellett kibontakoznia! A pap, a tanító, kisebb falukon pedig, a hol egyik sincsen, kóbor diák helyettesíti az iskolát. Még szerencse, ha az efféle ember legalább megállta és huzamosabban meg is tartotta helyét.
Természetes, hogy abban az időben Gvadányi sem nevelkedett máskép, mint a nemesi ifjak általában; hogy ő is a szülei hajlékban, magántanító oldalán szerezte meg az alapismereteket; a mi annyival bizonyosabb, mert tíz éves korában került Egerbe, a jezsuiták intézetébe, a hol, mint a rend iskoláiban közönségesen, nem folyt elemi oktatás.
A jezsuiták egri háza, melyet 1689-ben Széchenyi György, esztergomi érsek alapított, egyszerű residentia volt, végig az is maradt: de gymnasiuma teljesen kifejlett. Már itt, ha a jezsuiták tanítását figyelembe vesszük, egészen tiszta képet alkothatunk magunknak a Gvadányi iskolázásáról. Mert hiszen rendszerök, a Ratio Studiorum, nem változott: sőt ellenkezőleg ép az volt egyik fő czélja, hogy minden nemzet és minden idő számára egységes és állandó szervezetűl, örök törvényűl szolgáljon. Nagy meggondolással, sok elméleti tudással és tapasztalati ismerettel, sőt el lehet mondani, mesteri módon van megalkotva, hogy kettős feladata szerint egyfelől kifejlessze a szépérzéket, különösen a beszéd és styl alakjai iránt, az ékesszólással együtt, másfelől megalapítsa a hit, érzés és gondolkozás egységét, a tekintély föltétlen tiszteletével és az engedelmesség szükségének elismerésével egyetemben.* A régi az újjal szemközt úgy áll, mint mozdulatlan kőszirt ingó habok közepén; a régi tekintélyen az új kutatások, mint ingó nézetek megtörnek. A jezsuita tanárnak semmitől sem kellett annyira tartózkodnia, mint az új felfogástól. A rendszernek ebben az egységességében és állandóságában nyilatkozott a jezsuita tanításnak fő hibája és főérdeme. Fő hibája annyiban, a mennyiben a rendre nézve változhatatlan szabályzatot képezett, még akkor is, a mikor már megalkotásától, a XVI. század végétől kezdve az egyetemes és nemzeti művelődés úgy a tudomány meghódított ismereteire nézve, mint az élet sokasodó szükségleteinél és követeléseinél fogva jelentékeny változásokat idézett elő; még akkor is, a mikor e rendszer, ha nem is minden részében, de a maga egészében elévűlt és elmolyosodott: míg más tanítás meghódolt a haladás előtt. Főérdeme annyiban, a mennyiben a jezsuita tanár kénytelen volt a Ratio Studiorum keretében megmaradni, így biztos alapra épített, biztos módszerrel oktatott és bizonyos átlagos színvonalat mindig elért. Szeszélye, önkénye, hanyagsága és megtespedése ellenében a rendszer megóvta és a módszer vezette. Ha mint tehetség tudományával vagy előadó és közlő képességével kivált, lobbanó lelket lehelt az ifjúságba és fényes sikereket aratott, ha pedig közepes, vagy gyönge erő volt, a kalauz megmentette az elsekélyedéstől és elbukástól. Kétségtelen ugyan, hogy tanításban a tanár egyénisége és szabadsága a fődolog, hogy egy-egy ragyogó szellem egyéniségének vonzó erejével és szabadságának okos használatával az átlagos színvonalon túl magasra ragadhatja tanítványait: a közepes és gyönge tehetség azonban egyéniségére és szabadságára hagyva, munkájában áldatlan, hatásában meddő marad, ha ugyan önkénye és hanyagsága olyas bomlott állapotot nem okoz, mint a minőben a pataki iskola volt a Kazinczy tanulása idejében, mikor a négy professor közűl a philosophia fejtegetője halálos betegsége miatt hónapokig, a história tanítója szemei gyöngesége következtében fél esztendeig nem tartott leczkét, a theologia magyarázója öt év alatt végezte tárgyát, holott minden hat hónapban új hallgatókat kapott, a physika előadójának óráira pedig képzelhetetlen nyerseségeinél fogva senki sem járt. Tanárok és tanulók jöttek-mentek, a merre és a meddig tetszett.* Az egyéniség és szabadság lobogója alatt lehetett tüneményes siker, lehetett teljes sikertelenség: de minden esetre az emberek változásánál fogva örökös volt a kísérlet és ingadozás.
MOLNÁR ALADÁR: A közoktatás története Magyarországon a XVIII. században. I. k. Budapest, 1881. 127, 168, 193. ll.
KAZINCZY FERENCZ: Pályám Emlékezete. Budapest. 1879. 26. l.
A jezsuita iskolában egyéniség helyett rendszer, szabadság helyett fegyelem uralkodott. S tanításuk mint mindenütt, nálunk is fényes eredményeket mutatott. Könnyen érthető, hogy népszerűségök eltörlésökig akkora volt, hogy az ország katholikus részének középiskolai neveléséről kiválólag, egyetemi oktatásáról kizárólag ők gondoskodtak. Tanítványaik a nemzet minden osztályából sereglettek össze, kik lassan-lassan az ország legfőbb méltóságaitól a legszerényebb munkakörökig minden helyet elfoglaltak; éppen ez fejti meg, hogy a jezsuiták a nemzet közművelődésére, sőt egész közéletére oly nagy befolyást gyakoroltak. Mert el kell ösmernünk, hogy előkelő és választékos bánással kiérdemelték növendékeik ragaszkodását, kiknek sem tehetségök kifejtéséről, sem becsvágyok élesztéséről, sem szórakozásuk megszerzéséről nem feledkeztek el: miről a versenyek és vitatkozások, ünnepi előadások és színi játékok bizonyságot tehetnek.* Tanítványaik később vissza gondolva fiatalságuk törekvéseire, bohóságaira, örömeire, hálás elismeréssel voltak irántok; Gvadányi is nem egyszer emlékszik rólok s mindig melegen emlékszik!
MOLNÁR ALADÁR: A közoktatás története Magyarországon a XVIII. században. I. k. Budapest, 1881. 175, 181, 183, 184, 188. ll.
Gvadányi 1734-ben kezdette meg a középiskolát. Minthogy az egri jezsuita-háznak nem volt convictusa: minden bizonynyal künn a városon lakott valami öregebb diák felügyelete alatt. A mit nemcsak abból gyanítunk, hogy amaz idő szerint a nagyobb családok gyermekei mellől az ily kalauz nem hiányozhatott, annyira összetartozott a nemesi jó móddal és társadalmi tisztességgel: de még inkább abból, hogy maga mily fontos szerepet tulajdonít a mentornak. Hibáztatja a szülőket, kik ennek megválasztásában csak arra néznek, hogy jó diák legyen; mert a tudomány jó erkölcs nélkül eltünő ragyogvány. Az ő véleményeként a jó erkölcs a szükségesebb, mert a minő a mentor, a fiú is olyan lesz.* Mint tanuló szorgalmasan tanúlt s osztályában mindig kivált.
Gróf GVADÁNYI JÓZSEF: Rontó Pálnak, egy magyar lovas katonának és gróf Benyovszky Móricznak életek. Pozsony és Komárom, 1793. 46. l.
A grammaticai osztályok, már tudniillik a három alsó osztály, minden törekvése a latin és görög nyelv megtanulására czélzott: a súly mégis a latinon volt. Kézi könyvűl Alvarus nyelvtana szolgált: az első osztályban a beszéd elemei, másodikban az ékes szókötés, harmadikban ennek folytatása és befejezése a verselés szabályaival egyetemben; míg olvasmányaikat Cicero különböző leveleiből merítették, de mellette megismerkedtek Ovidius könnyebb verseivel, epistoláival, elégiáival, Catullus, Propertius, és Vergilius válogatott részeivel, a görög irodalom köréből Cebes tábláival, Aesopus meséivel, Agapenes és szent Chrysosthomos műveivel.*
Ratio studiorum. Antverpić, 1635. 115, 119, 16: 23.
Az egész grammaticai folyamon Alvarus és Cicero uralkodott; az képezte az elméleti alapot, ez adta a gyakorlati alkalmazást. Gvadányinak a kézi könyve annyira emlékébe vésődött, hogy később is, több mint fél század múlva, a mikor az 1790-iki országgyűlés aprólékos szóhegyezéseit gúnyolja: Alvarus jut eszébe. A mint a királyi itélő-mester elkészíti és felolvassa a latin feliratot: heves vita támad felette. Nem azon, a mit magában foglal, hanem a hogy írva van:
Hogy ex his vagy de his, mellyik fog tetszeni,
Válasszon a király, azt lehet küldeni,
De e szókat, hallván az ország ejteni,
Oly zendűlés esett, nehéz megfejteni.
Válasszon a király, azt lehet küldeni,
De e szókat, hallván az ország ejteni,
Oly zendűlés esett, nehéz megfejteni.
Ex hisen, de hisen tovább négy óránál
Versengettek urak ezen fő táblánál,
Nem ment tovább senki a grammatikánál,
Alvarus-nak ezen ex, de két szavánál.*
Versengettek urak ezen fő táblánál,
Nem ment tovább senki a grammatikánál,
Alvarus-nak ezen ex, de két szavánál.*
Gróf GVADÁNYI JÓZSEF: A mostan folyó országgyűlésnek satyrico-critice való leírása. Lipcse, 1791. 76. l.
Gvadányi legalább tovább haladt. A humanitási osztályban, melynek czélja az ékesszólás ösvényének egyengetése, a nyelv gyökeres elsajátítása, ismeretek szerzése és a szónoklattan rövid áttekintése volt, megismerkedett Cicero szónoki beszédeivel, Cćsar, Sallustius, Livius és Curtius történeti munkáival, Vergilius és Horatius költői szemelvényeivel; míg a rhetoricai két éves folyamban, mely a teljes ékesszólást ölelte föl, vagyis nemcsak a szónoki előadást, de az ékesen beszélést és ékesen írást is, a költészeti és ćsthetikai műveltséggel együtt, behatolt ARISTOTELES Rhetoricájába és Cicero többi műveibe. Már itt a felsőbb osztályokban a tanárok alaki képzés helyett inkább szellemi tartalomra törekedtek, hogy a tanulók eruditiója a történeti írók könyveire, a népek erkölcseinek ismeretére, a tekintélyes szerzők használatára s a különböző tudományokban való jártasságra is kiterjedjen, hogy egyenlőkép alaposak legyenek az előadás és írás művészetében, a beszédek fejtegetésében és gyakorlatok készítésében, végre a görög nyelv és irodalom megértésében.*
Ratio Studiorum. Antverpić, 1635. 119: 1, 121: 3, 123: 8.
19. EGER LÁTKÉPE
Gvadányi, a hogy indúlt, úgy is végzett. Nem az öreg ember komolykodó beszéde csak, mikor a kis Dónits Andrást, a miskolczi gyerek-poétát, kivel élte végén verses levelezésben áll, sikeres vizsgálatáért megdícséri és tanulásra serkenti: hanem a maga tanuló-pályájának kedves emléke és belső meggyőződése szólal meg benne.* Hiszen az iskolában, a mint maga vallja, minden tanulótársa közt talán első volt, nem hiába áldotta meg isten meglehetős talentummal.* Pedig nem tartozott a csöndes, nyugodt gyermekek közé. Vére már zsibongott, pajkossága már villogott. A mint szeretetreméltó kedélyességgel beszéli, sok csintalanságot követett el, a miért aztán térdepelt, virgácsot is nem egyszer érdemelt.* Mert abban az időben bizony nemcsak «szeretettel»: virgácscsal is neveltek. De tehetsége szorgalommal, szorgalma kitartással, kitartása becsvágygyal párosúlt. Tanuló pályája alatt mindég sokat adott három p-re, mint Bükk László úrfi a II. József korából; csakhogy ennek három p-je, mely diák emlékezetét őrzi: pálcza, pomádé, púder;* az ő három p-je pedig: pensum, penna, papiros; az elsőnek mindig derekasan megfelelt, a két utolsóból mindég eleget pusztított. Nem egyszer annyi készséggel írt, hogy három óra alatt száz distichont készített deák nyelven.
Gróf GVADÁNYI JÓZSEF: Dónits Andráshoz írt levelei válaszaikkal együtt. Nagy-Szombat. 1834. 21. l.
Gróf GVADÁNYI JÓZSEF: István bácsi naptára. 1865. 80. l.
Gróf GVADÁNYI JÓZSEF: Unalmas órában való időtöltés. Pozsony, 1795. 119. l.
MARCZALI HENRIK: Magyarország története II. József korában. III. k. Budapest, 1888. 306. l.
Általában az egész jezsuita tanításnak, a mint programmja bizonyítja, alapja a latinság volt. A kor vétke inkább, mint a rendé. Vagy ki nem emlékszik Bessenyei György panaszára? Ha erkölcsi és tiszta életre nézve a debreczeni és pataki professorok megbecsűlhetetlen emberek is, a tanításuk módjára nézve az ő ítéleteként változást szenvedhetnének. Mert szüntelen a classicus authorokat kényszergetik és nyüvik: a többi világról szó sincsen. Bibliai és egyházi, görög és római történet még a mit közölnek; a magyar történetet mellőzik. Mikor a nemes ifjak azután haza mennek az iskolából, a Glis, Dis, Lissel és Gripsel semmire sem jutnak, mert világi társaságokban nem lehet Corneliust és Cicerot recitálni; azon kivűl pedig semmit sem tudnak, ha csak magok nem olvastak.* A jezsuita-rend legalább magán úton pótolta, a mit a nyilvános iskola elhanyagolt. A mióta Molindes tartományi főnök, a bécsi kormány nyomása alatt 1735-iki módszeres utasításában a nemzeti nyelvnek nagyobb szerepet juttatott Ausztriában: nálunk Magyarországon is üdvös követésre talált.* Az iskolai színi játékok nemcsak latinúl, de magyarúl is folytak; a bibliai történetek mellett már Savoyai Jenő diadalai, Hunyadi Mátyás vitézi tettei is színre kerűltek. Beniczky Gáspár, II. Rákóczy Ferencz magán-titkára, írja Naplójában, hogy 1707 deczember 28-án, ebéd után a fejedelem Bercsényi Miklóssal a kassai jezsuitákhoz comśdiára ment, «az kik is régi Mátyás király dicső cselekedeteit produkálván, tovább három óránál ott mulatott eő Felsége».* S föl van jegyezve, hogy a kassai egyetemen, 1748-ban oly serényen tanúltak magyarúl, hogy sokan, a kik az év elején egy szócskát sem tudtak, az év végével szülőiknek örömet okoztak előhaladásukkal s föl van jegyezve, hogy a nagyszombati collegium nemesi convictusában 1764-ben egyebek között a magyar nyelvnek is professora volt, a ki minden bizonynyal nem működött hiában.* A mit pedig Kassán és Nagy-Szombatban űztek: Egerben sem maradt foganat nélkűl. Hiszen nem azért volt a jezsuita-rend a legfegyelmezettebb, hogy minden háza egy csapáson ne indúlt volna; s nem azért engedett a tartományi főnök az újabb kivánalomnak, hogy minden társa ne követte volna.
BESSENYEI GYÖRGY: Holmi. Bécs, 1779. 102, 105. ll.
MOLNÁR ALADÁR: A közoktatás története Magyarországon a XVIII. században. I. k. Budapest, 1881. 203. l.
THALY KÁLMÁN: Rákóczi-Tár. I. k. Pest, 1866. 81. l.
MOLNÁR ALADÁR: A közoktatás története Magyarországon a XVIII. században. I. k. Budapest, 1881. 206, 236. ll.
20. A «HOLMI» CZÍMLAPJA.
Az egri évkönyvek talán többet beszélnének, ha megvolnának; de vagy a rend eltörlése és elzüllése alkalmával, a mikor tagjai a hányan voltak, annyifelé szakadtak, vagy az átmeneti zavarok között, a mikor a gymnasium előbb világi papok, 1779-től fogva pedig a zircziek kezébe ment át, szinte teljesen elkallódtak. Még szerencse, hogy belőlök két kötet, éppen a Gvadányi egri tanulásának végéről, az érseki levéltárba vetődött s pár érdekes adatot megőrzött.*
SZVORÉNYI JÓZSEF értesítése szerint.
21. AZ EGRI LYCEUM.
Megtudjuk ezek révén, hogy az egri háznak 1740-ben 18 tagja volt: 10 pap, 3 mester és 5 segédtárs; így legalább ebből az időből megismerkedhetünk tanáraival. Az intézet élén Kissóczy Mihály rector állt, ki már 1738 deczembertől viselte ezt a tisztet, mellette Török Albert, Gáll András, Scoda György, Nedeczky László voltak a praefectusok, kik a szabályok értelmében épp úgy felügyeltek a növendékek tanulmányi rendjére és erkölcsi magaviseletére: valamint a tanárok oktatására, bánásmódjára és elődeik tanításának hagyományos követésére. Aztán Hellmayr Bertalan, Palkovics Imre, Földváry Mihály, Ambler Tamás és Thaller Tamás egészítették ki a papi kart, kik leginkább mint egyházi szónokok és gyóntatók működtek közre. A mesterek közűl Henter Mihály a költészetet és szónoklatot, Barbierik Miklós, kit évközben Haimel M. váltott föl, a szókötést, és More István a grammaticát tanította; míg a segédtársak, egytől-egyig idegen nevűek, a collegium gazdasági ügyeinek kezelésében osztoztak. De megtudjuk ezek révén azt is, hogy mint valamennyi jezsuita-házban, úgy az egriben is, kegyes társaságok virágzottak; a rendi tagok czímei között megtalálható, hogy Palkovics Imre a haldokló Krisztus társulatának, Nedeczky László a Mária-egyesületnek elnöke volt.*
Historia Collegii Agriensis Societatis Jesu ab anno 1739 quo primum Domus Agriensis inter Collegia Provincić numerari cśpit. I. k. 16. l. Dutkay Pál, érseki levéltárnok közléséből.
A haldokló Krisztus társulata nem a tanulók közűl toborzotta a maga híveit, épen azért nincs miért figyelembe vennünk: ellenben a Mária-egyesűlet teljesen a fiatalságra épített, minélfogva meg kell róla emlékeznünk. Hiszen már hivatásánál fogva, hogy a vallásos rajongást emelje és erősítse, a katholicismus eszméit oltalmazza és terjeszsze, ha kell, a szegények tanításával, ha kell, a tévelygők térítésével, mélyen megragadta az ifjú szívet. Épp oly meglepő, a mily megható, hogy ez egyesület gyermeki tagjai, kik nemcsak elnökük minden intézkedésének, de a rend szervezetének és kormányának, egyenesen a generalis parancsainak is magokat teljesen alája vetik, mennyi igazi buzgóságba, töredelmes vezeklésbe merűltek el! Mintha csak a középkor régibb századainak szelleme ébredett volna fel: csodás önfeledéssel vonúlnak félre az élet fakadó tavaszának örömei elől, napokat és éjeket térdepelve, örök imádkozásban zümmögve töltenek, téli hidegben a Mária szobrához mezítláb zarándokolnak, puszta földön hálnak, vagy épen durva fából keresztet tákolnak és azon feküsznek, hogy a Krisztus szenvedését átérezzék, szeges övet hordanak és testöket ostorozva gyötrik. Szegények, mintha bizony nevezhetetlen bűnnek bánata borongna bennök és vétkök vezeklése nem lehetne elég. Pedig juventus ventus, fiatalság bolondság: ennyi az egész hibájok. Oh boldog idő, melynek hibája is édes, nem annyira vétkes, mentséget és nem töredelmet érdemelsz! Elmúlnak apró tévedéseid, mint a hogy a fák virágai elhullnak: az ember aztán hiában sóhajtozik értök. S mégis tagadhatatlan, hogy e Mária-egyesűletnek szelleme meglep és meghat, mert a vallásos rajongásnak, ha ártalmatlan, őszintesége és mélysége még túlzásaiban is nemes!
22. A «MÁRIA-EGYESÜLET» SZABÁLYAINAK CZÍMLAPJA.
Az egri Mária-egyesűlet bizonyosan épp oly buzgó, mint a többi. Népességéről pedig tanúskodhatik, hogy 1738-ban 200,* – 1739-ben 130 tagot számlált, noha az utolsó számról nem eléggé világos, hogy nemcsak a gyűlésben megjelenteket jelzi-e?* Minden esztendőben kétszer, Boldog-Asszony szeplőtlen fogantatásának ünnepén, deczember 8-án, és Sarlós Boldog-Asszony napján, julius 2-án, fényes és nyilvános űlést rendezett,* melyet a kitünőségek, egyházi és világi nagyok a szülőkkel együtt ép oly érdeklődéssel látogattak, mint a színi játékokat. Ez ünnepélyeket rendszerint külön isteni tisztelet, körmenet, áldozás előzte meg s egészítette ki, mi komolyságukat és pompájukat még inkább emelte. 1740 julius 2-án a templomi szertartások végeztével Karancsberényi gróf Berényi Tamás az offertoriumba ment, hová más nemesek is követték, valamint az egyesűlet tagjai. A reggeli papot az elnök váltotta föl, ki az ujonczokat szokás szerint megvizsgálta, az egyesűletbe beavatta. Aztán a magasztaló beszéd De laudibus Marianis következett, melyet ez alkalommal a tisztelendő káptalanhoz s más nemes vendégekhez, a fiatal GVADÁNYI JÓZSEF gróf intézett. A beszéd általános helyesléssel találkozott.* Talán ennek tulajdonítható, hogy az évkönyv, bár a tanulók neveiről hallgat, az övét megörökítette.
Historia Collegii Agriensis. II. k. 347. l.
Historia Collegii Agriensis. II. k. 4. l.
Historia Collegii Agriensis. II. k. 10. l.
Historia Collegii Agriensis. II. k. 10. l.
Ime, ez volt egri diák-pályájának befejezése. Kettős diadal: szónoki készségének és vallásos buzgóságának igazolása! Az egri collegium, mint minden jezsuita-iskola, ép e két irány kifejtésére fordította főként erejét; így véle nem hiában fáradozott.
23. NAGY-SZOMBAT. HOSSZÚ-UTCZA A VÁROSI TORONYNYAL.
Mi állt még előtte? A bölcsészeti tanfolyam, mert abban az időben a bölcsészetet úgy tekintették, mint az egyetemes műveltség nélkülözhetetlen részét, melyet minden jól nevelt nemesnek ismernie kell; azért sokan olyanok is elvégezték, kik aztán haza tértek az ősi telket művelni vagy a «Tekintetes megyének» és «Tekintetes hazának» szolgálni. Gvadányi sem mellőzhette tehát; s még az őszszel, vagy anyja tanácsából, mert apja e közben elhalt, vagy a maga választásából, mert tehetsége mindig jobbra tört, Nagy-Szombatba ment és beiratkozott a bölcsészeti kar hallgatói közé; de mellesleg a főrendiek akkori szokása szerint a hittudományi előadásokra is eljárt.
A tanfolyam három évre terjedett s mindenik év teljes egészet képezett logica, physica, metaphysica névvel. A vezér-fonal mindenütt ARISTOTELES. Fordították, fejtegették, részletezték: minden ismeret-ág belőle indúlt ki s hozzá ért vissza.* Mert a mi még előfordult: az első év alatt Toledo és Fonseca, a másodikban Euklides, a földrajz és csillagászat elemeivel, az is az ő tanaihoz alkalmazkodott. Csak a vallás terűlete maradt kivétel, a hol Aquinói Szent Tamás uralkodott. Nem rendszeresen, mint a theologiában, hanem alkalmilag, a mint a hit kérdései felmerűltek; mert mint sugár a lombok közén, úgy szürődött át abban az időben a vallás minden tudományon. A magasabb osztályba csak jeles vagy jó eredménynyel lehetett fölmenni: közepessel nem.
Ratio Studiorum: Antverpić, 1635. 74–81. ll.
Gvadányi Nagy-Szombatban is jeles maradt. Tanárai: KAZY FERENCZ, a neves történész, PRILESZKY JÁNOS, a szentek és vértanúk e buzgó írója, THURÓCZY LÁSZLÓ, a szorgalmas theolog, oly érdemes férfiak voltak, a kiken becsüléssel és szeretettel csügghetett. A bölcsészetet, a mint maga írja, ama híres professor Prileszky János alatt hallgatta,* ki 172 tanítványa közűl elsőnek emelte a baccalaureatusra, mit a tanfolyam második esztendejében csak szigorú vizsgálattal és nyilvános vitatkozással lehetett megszerezni. Büszke volt sikerére és kitüntetésére, mely elismerésével a tanfolyam végig kisérte; mert még félszázad múlva is fölmelegedik, mikor reá vissza emlékszik.
Gróf GVADÁNYI JÓZSEF: István bácsi naptára. 1865. 80. l.
24. A NAGYSZOMBATI JEZSUITA COLLEGIUM.
Gvadányi a bölcsészetet kitanúlta: már most mi legyen belőle? Az volt a kérdés. A papi pálya, melyen Antonio Giovanne a biborosságig emelkedett, minden bizonynyal fényes jövővel kecsegtethette volna, különösen ennek szemei előtt Rómában: de a magyar vérkeresztezés következtében olasz vérének csak könnyűsége, csak sebes lüktetése maradt meg, vallásos rajongása nem; hisz a vallásos művek között csak a Biblia és Kempis Tamás érdekli és vonzza mind-végig.* Mert minden mély vallásossága mellett, úgy tetszik, hogy ez érzése inkább jezsuita behatás, a nevelés következése, mint természetes megnyilatkozás, a vér öröklése. Majd látni fogjuk, hogy sokszor ejt el vallásos kijelentéseket, de mindig a jezsuita hagyomány keretében, a jezsuita szólamok szerint. Teli a deisták, naturalisták, illuminatusok, szabad-kőmívesek szenvedélyes elítélésével, mint akár Prileszky és Thuróczy, kik annyit írtak és beszéltek az eretnekek ellen.* Valóban nem egyszer meg fog lepni bennünket, hogy egri és nagyszombati tanulása mily élesen visszatükrözik még népies költői elbeszéléseiben is, nem egyszer a komikumot emelve, mint a falusi notárius Budai Utazásában: de nem egyszer a hatást zavarva, mint annak Utolsó Elmélkedéseiben. Vallásos buzgóságánál azonban erősebb az ő vidorsága, pajkossága, sőt csintalansága, a mi a reverendával nem igen fér össze. Tudjuk, hogy Ányos is kínosan megkeserűlte. A papi pályára már egyéni jelleménél fogva sem léphetett. A jogi pályára, ha a jogi tanítás nem is lett volna azon idő szerint oly gyönge, még kevésbbé készűlhetett. Hiszen e hivatás csak azokat vonzotta, a kik vagy kenyér-keresetül választották, a mit Gvadányi, kora felfogásánál fogva, már családjára és rokonságára nézve sem tehetett, vagy a megyei és országgyűlési forumokon törekedtek kitűnni. Ám a megyei élet Mária-Terézia alatt, különösen az első évtizedben nem igen pezsgett, az örökösödési háború miatt.
Gróf GVADÁNYI JÓZSEF: István bácsi naptára. 1865. 80. l.
MÁRKFI SÁMUEL: Scriptores facultatis tbeologić Pestini. 1859, 23, 24, 35, 36. ll.
A tárogató szólt: csatára hívogatott!
25. A FORGÁCS-CSALÁD CZÍMERE.
