VI. Esztergom és Buda.
VI.
Esztergom és Buda.
Esztergom és Buda.
26. A budai királyi vár XVI. századi képe.*
Buda XVI. századi látképét (65. l.), mely a várost délkeleti oldaláról mutatja be, Dominicus Custos rézmetszetének, a Magyar Történelmi Képcsarnokban levő, T. 137. jelzetű példányáról adjuk.
I. Ferdinánd politikai egyénisége. Szívós ragaszkodása a magyar királysághoz. Egyezkedési kisérlet Jánossal. A török hadjárat veszedelme. Gritti Oláhországban. Brassóba érkezik. János király és az erdélyi szászok. Nádasdy Tamás. Nagy-Szeben ostroma. A vízaknai gyűlés. Gritti útja Buda felé. Bevonulás a budai várba. Magyarország főkapitánya. A szultán fogadására Eszékre megy. Perényi Péter elfogatása. Az eszéki tárgyalások. Buda Gritti hatalmában. Esztergom ostroma. De Lazcano Tamás. A törökök győzelme Komáromnál. A kőszegi kudarcz. Katzianer János. Gritti a szent-endrei török táborban. A szultán üzenete János királyhoz. A német birodalmi sereg felbomlása. A magyarok ellenszenve Gritti irányában. János király két tűz között. Gritti ellenségei megfélemlítésére törekszik. Párthívei: Dóczy János, Batthyány Orbán. Gritti budai udvara. Palota ostroma. Gritti érintkezései a bajor herczegekkel és Hesseni Fülöppel. A budai gyűlés. Gritti, a béke angyala. A helyzet kizsákmányolása. Az adóprés. Üzleti számítások. A szultán Konstantinápolyba parancsolja.
ELSŐ FERDINÁND király nem tartozik a történelem kimagasló alakjai közé; testvére alkotóképessége, a felülmulhatatlan diplomatiai ügyesség, mely a Habsburg-ház spanyol politikáját oly félelmessé tette, nem volt meg benne; nem volt hadvezér, politikai dolgokban pedig inkább V. Károly tanácsait követte, semmint hogy a maga terveit vitte volna keresztül; helytelenül teszik őt felelőssé a néha aggályt keltő útak és módokért, melyekre a habsburgi politika a XVI. évszázadban olykor rátévedt. De van rokonszenves és megnyerő vonás is e férfiú jellemében, ki amaz erkölcsileg romlott korban tisztességteljes, fáradhatatlanul szorgalmas, jószívű és jóakaratú volt; az ellentéteket kiegyenlíteni iparkodott és a Habsburgok örökletes erényét sohasem tagadta meg, hogy a szerencsétlenségben szívós és méltóságteljes magatartást tanúsított. Midőn minden oldalról veszély környezi, a folytonos pénzhiány megbénítja, a rendek passiv és activ ellentállása cselekvéseit gátolja, nem áll el az örök- és államjog szerint őt megillető magyar királyság igényétől. De most – 1531 őszén, – mikor a török háború ismét kitörni készült, Gritti szűntelen rémítgetéseire is hallgatva, hajlandónak mutatkozott a portára kirendelt követeknek, Nogarola Lénárt és Lamberg József grófoknak megadni a felhatalmazást, hogy a legrosszabb esetben teljesítsék János király képviselőinek eddig mindig visszautasított követelését s engedjék át neki élte fogytáig akár az egész Magyarországot azzal a feltétellel, hogy halála után az ismét ő rá szálljon vissza. Mekkora küzdelmébe kerülhetett Ferdinándnak ez elhatározás!
Ki tudja, hogy nem valósul-e meg ez a megállapodás, ha a követek elutazása különféle formalitások miatt nem húzódott volna el mintegy félévig; így azonban megesett, hogy csak 1532 május 3-ikán indulva el Laibachból, a szultánt már útban találták Magyarország felé és arról értesültek, hogy a nagyúr nem annyira az ő urukkal, Bécsnek kis, szegényes birtokosával, mint inkább a büszke spanyol királlyal akar leszámolni. Mint egykor 1529-ben, úgy most is a legnagyobb engedmények se voltak képesek a háború borzalmait elhárítani.
Úgy látszik Gritti Lajost egy lázroham hosszabb időre visszatartotta Drinápolyban. Az elvesztett időt csapatok fogadására használta. Azután Nikápolyon át, hol a basa őt és kíséretét tiszteletteljesen fogadta, miután ajándékokat cseréltek egymással, április közepén megérkezett a felső Jalomniczánál fekvő Tirgovistbe, az oláh vajda székhelyére. Della Valle, kinek a menetről szóló tudósítását az országot és az embereket érdekesen jellemző megjegyzések különösen érdekessé teszik, élénk leírását adja a városnak, hogy mily büszkék a lakosok a római hagyományokra és mégis mily műveletlenek és hogy a vajda és a kormányzó milyen megtiszteltetésekben részesítették egymást. Megtudjuk, hogy Gritti nehány napi tartózkodás után északra indult parlamentot tartani Péter moldvai vajdával, azonban rövid idő múltán csaknem futva tért vissza Tirgovistbe. Péter vajda ugyanis a Visegrádról kapott figyelmeztetésekre megfelelő módon kibékült a lengyel királlyal és most kész volt a kellemetlen vendéget tekintélyes sereggel fogadni – Della Valle túlozva 15,000 embert említ – hogy kíséretével együtt lemészárolja vagy elfogja. A Tirgovistbe visszatért Gritti után aztán értékes ajándékokat küldött és csodálkozásának, sajnálkozásának adott kifejezést, hogy a kormányzó olyan hirtelen visszavonult. Gritti elfogadta az ajándékokat és a megbizottakat túláradó barátsággal tűntette ki, de elég bölcs volt, hogy Moldvaország veszedelmes földjét elkerülje és birtokáról lemondjon. Átvonult az erdélyi havasokon és pünkösd hete végén Brassóba érkezett.*
Della Valle, i. m. 22–24. l. – Gritti levele Nádasdy Tamáshoz 1532 márczius 22. Pray, Ep. proc. II. k. 12. l. – Quellen zur Gesch. der Stadt Kronstadt. II. k. 1889, 258, 259, 260–261. l. – Pray Hist. reg. Hung. Bécs, 1801, 26. jegyz. – Hatvani, Magyar történelmi okmánytár, I. k. 156–158. l. – Hurmuzaki, Documente privitore. Suppl. 2. I. k. 65.
27. V. Károly és Ferdinánd aláirása.*
V. Károly és Ferdinánd együttes aláírása (67. l.), a mainzi érsek számára 1530 szeptember 13-ikán kiadott oklevelükről, az osztrák cs. és kir. belügyministerium levéltárában (II. B. 4. Böhmen, Fasc. 1.) levő eredetiről vétetett. Olvasása: Carol(us) Ferdinand(us).
Nem ok nélkül és már Konstantinápolyban megállapított terv szerint választotta ezúttal az erdélyi útat. Erdély a trónviszály első éveiben – különösen a mi a szászok földjét illeti – a Ferdinánd-párt egyik erőssége volt. A szász nemzet elejétől fogva vonakodott a János által követelt hadi adó megajánlása fölött még csak tanácskozni is. Mind a három erdélyi törzs meglehetős egyértelműséggel megtagadott a földjükre menekült királytól minden segítséget, sőt kiszorították őt onnan, a szászok egyeteme azonfelül 1527 augusztus 10-ikén udvarias, de azért elég világos levelet intézett hozzá, melyben kijelentik, hogy elfordulnak tőle. Minél rettentőbbek voltak János király fenyegetései, annál kisebb hatást értek el.* De mint mindenütt, úgy ez esetben is, az eszközök, melyekkel Ferdinánd párthívei védelmére akart kelni, elégtelenek voltak. A bárczasági községek előljárói már 1529-ben panaszt emelnek, hogy a szomszédos, töröktől függő népek magatartása ellenséges, «nyomorúság közepette élnek, egyik oldalon a tűz, másikon a víz».* A városok, közöttük Brassó, végre ha kényszerből is, az 1530 és 1531-ik évben egyenként meghódolnak. Csupán Nagy-Szeben sikeres ellentállása tartotta fenn még a mindinkább összeolvadó Habsburg-pártot; az ottani plébánián tanácskoztak a Ferdinánd iránti hűségben egymással versenyző Pempflinger Márk királybíró, a szász nemzet grófja, ki egyszersmind a reformatio egyik előharczosa volt és Gerendi Miklós katolikus püspök az eszközökről, a melyekkel meg lehetne az országot a habsburgi királynak tartani. Azon hitben voltak, hogy királyuk erőteljes fellépése könnyen visszahódíthatja mindazokat az elemeket, melyek csupán a kényszernek engedve csatlakoztak Jánoshoz. Alapos volt az a meggyőződésük, hogy Nagy-Szeben elvesztése egész Erdélyország és azzal a Habsburg-párt egyetlen keleti erősségének elvesztét jelenti. Kezdettől fogva érezték, hogy Grittinek nincs más czélja mint a várost elfoglalni. «Gritti csak a mi városunkra tör,» írja Pempflinger Márk a római királynak, «az oláhokat és moldvaiakat is mind ellenünk ingerli; egész Moldvaországot és Erdélyt hatalmába akarja keríteni; ha, a mitől Isten óvjon, városunkat meghódítja, nem János királynak, hanem a szultánnak fogja azt föntartani, és a mint már gyakran hangoztattuk, a ki Szebent bírja, az egész Erdélyt bírja.»*
Erről bővebben szól Schneller ezen értekezésében: «Reichersdorfer és kora.» Archiv für oesterr. Geschichte. XXI. k. 223. l.
Archiv für siebenb. Geschichte II. k. 178. l.
1532 márczius 23-ikán Pozsonyból írt levél a bécsi áll. levéltárban.
Az események folyása ez aggodalmakat teljesen igazolta. Gritti már tekintélyes sereget hozott magával; az általa fizetett bőséges zsold az oláhokat nagy számban csalta táborába; Laski szerint júniusban már 12,000 ember élén jelent. meg.* Tirgovistban szüntelenül fogadta János király gyors futárjait, közöttük Brodarics István kancellárt, a szerémi püspököt. Brassónak jó sok pénzébe került őket ellátni.* Egyik utasítását a másik után menesztette onnét Magyarországra. Mint azelőtt, ugy most is csak «helytartójával», Nádasdyval gyűlt meg a baja. Ez abban a véleményben volt, hogy eltekintve Gritti iránt táplált személyes ellenszenvétől, csak úgy lehet biztonságban, ha az olaszt kerüli. Gritti még Tirgovistból felszólította, hogy fontos ügyek megbeszélése végett jelenjen meg nála; Nádasdy ürügyet használva nem jött el. Majd parancsot küldött neki, hogy a közelgő háborúra toborozzon 200 derék lovast, a többire nézve pedig tartsa magát Brodarics utasításaihoz. Nádasdy talán engedelmeskedett, de távol maradt. Gritti később jónak látta biztosítani róla, hogy Magyarországban nincs jobb barátja mint ő, de Nádasdy nem mutatta magát.*
Quellen und Erörter. IV. k. 220. l.
Quellen zur Gesch. der Stadt Kronstadt. II. k. 257–260. l.
Gritti levele Nádasdyhoz, 1532 márczius 22. Pray, Ep. proc. II. k. 12. l. Orsz. levéltár. Továbbá: Tirgovist 1532 ápril 16. (Thoma Nadasdino tenenti nostro sincere dilecto); Buda, 1532 július 11. valamint Esztergom, 1532 augusztus 19. és 31. Archiv f. öst. Gesch. LXXXIII. k. 90, 93, 96. l.
Gritti Brassónál tábort ütött és ott maradt május végéig. 2500 forint évi bérleti összeg fejében megengedte, hogy a város az átmenő áruczikkek után huszadot szedhessen és három évre fölmentette a várost minden rendkívüli adó alól a háború okozta károkért.* Miután keresztény földön volt, török szolgáit keresztény nemesekkel cserélte föl. Azután Nagy-Szebennek fordult. Mint egy, valószínüleg Gerendi által Ferdinándhoz intézett jelentésből tudjuk, még Oláhországból levelet írt a pápának, a császárnak és a római királynak, melyben kijelenti, hogy ők mindnyájan, pápa, császár és király, nem lesznek elegendő erősek ellentállni annak a török hadnak, melyet a szultán Magyarországon, Csehországban vagy Ausztriában akar kiteleltetni. Ferdinándra nézve nincs többé üdv és béke, még akkor sem, ha egész Magyarországról lemond.*
Archiv der Stadt Kronstadt. Schnell-féle gyűjtemény II. k. 96. és 98. sz. Archiv f. öst. Gesch. LXXXIII. k. 91. l.
Bécsi áll. levéltár.
Most már Nagy-Szeben elfoglalására került volna a sor, hogy ezzel Erdélyben teljesen véget vessenek a Habsburg-ház uralmának; de a város ostroma, ha egyáltalán komolyan czélba vették is, sikertelen maradt. Gritti egy Gerendivel való találkozásában Szeben kapui előtt, úgy látszik, csak annyit érhetett el, hogy megigérték neki a város átadását hat hónap mulva, azon esetre, ha Ferdinánd Szolimán által legyőzetnék.* E problematikus igéretnél többet Gritti nem tudott kieszközölni. Június első felére összehívta az erdélyi rendeket Vízaknára «pro conservatione regni»,* de a gyűlés megtartását nem várta be, hanem Kolozsváron át Nagyváradra vonult. Czibak Imre minden félelem nélkül találkozott vele, míg Statilius püspök arra a hírre, hogy Gritti jön, menekülni készült.* Innen, Debreczenen át Budára érkezett és a Kelenföldön ütött tábort. Úgy látszik, hogy már útközben találkozott János királylyal. A fővárosban nagyszerű pompával fogadták. Frangepán Ferencz, a kalocsai érsek és Brodarics István, János király kanczellárjai, Dóczy János kincstárnok számos nemes és óriási néptömeg kiséretében a Dunán át Gritti elé vonultak, hogy a királyhoz kisérjék. A ragyogó szépségü menet a budai várnak tartott. Elől ment festői öltözetében a török katonaság, azután következett a király testőrsége, majd Buda és Pest hatóságai, utánuk Szerecsen pécsi püspök és Dóczy János között Gritti Antal, végre egész sereg nemes ember után maga Gritti Lajos lóháton, szemkápráztató török öltözetben, egész vagyont hordva magán aranyban, ezüstben és ékkövekben. Kiséretét egy század janicsár és két szakasz magyar lovas képezte. János király harangzúgás és ágyúdörej közepette lovagolt eléje. Az érsek nagy misét mondott. A király még aznap kinevezte Grittit Magyarország főkapitányává és méltóságának jeléül vezéri botot s zászlót nyújtott át neki. Záradékul következett még egy lakoma, melyen az asztalok csak úgy roskadoztak.*
Frangepán Ferencz levele Nádasdy Tamáshoz 1532 jún. 14. Pray ep. proc. II. k. 13–15. l. – Ostermayer J. krónikája 1520–1561 Keménynél, Deutsche Fundgruben zur Gesch. Siebenbürgens, Kolozsvár, I. k. 1–69. l. «Gritti pünkösd után Brassóba jött, a honnan Szeben ellen indult, hogy azt János királynak alávesse, de semmire se tudott menni.» Ostermayer erre Grittit Budán ostrom alá véteti, «a budaiak olyan nyomorúságba kerülnek, hogy szamár- és lóhúst kell enniök.» Világos, hogy az 1530-ki ostromot érti.
Pray, Ep. proc. II. k. 13–15. l. – Archiv f. oest. Gesch. XXI. k. 247. l. – Mon. Hung. hist. Dipl. XXV. k. 229–230. l.
Tranquillus, i. m. 10 a l.
Della Valle, i. m. 24–26. l. a városokról élvezetes és épen nem értéktelen leírásotat közöl, a melyekre különösen felhivjuk a figyelmet.
28. Perényi Péter aláirása.*
Perényi Péter aláírása (71. l.) 1540. szeptember 8-ikán kelt okleveléről vétetett, mely a m. kir. Országos Levéltárban őriztetik. Olvasása: Petrus de Perin manu p(ro)p(ri)a.
Az új főkapitányra fontos teendők várakoztak. Szolimán, a ki 1532 április 26-ikán indult el, most már Magyarország határán állott. János király nemeseit június 24-ikére Budára rendelte a nagyúr üdvözlésére, maga helyett pedig Grittit küldte a szultán elé. Gritti július 17-ikén hagyta el Budát és július 20-ikán érkeztett a szultánhoz Eszékre.*
Pray ep. proc. II. k. 15. 18. l.
Ösztökélésére a szultán elfogatta Perényi Pétert, a függetlenségi párt fejét, mikor Valpó várából a nagyvezér látogatására jött és Konstantinápolyba visszatértében átadta őt Grittinek, hogy szolgáltassa ki a királynak és «bánjon el vele érdeme szerint.» Perényi fiát Ferenczet pedig Gritti magával vitte Törökországba, midőn 1538 márcziusban Budát elhagyta. A szánalomraméltó fiú sohasem látta többé sem atyját, sem hazáját és valószínüleg mint janicsár távol földön végezte napjait.*
Zermegh Schwandertnél, II. k. 406. 407. l. – Della Valle, i. m. 32. l. – Quellen u. Erört. IV. k. 253. 259. 300. l.
Hogy Eszéken mit végeztek, az meglehetősen kiviláglik a későbbi eseményekből. Nagyon valószínű, hogy Gritti tárgyalásai a bajor herczegekkel összefüggésben voltak a német birodalmi neutralitással arra az esetre, ha a török Csehország ellen támadást intézne.* Más határozatokról biztosabb tudomásunk van. Midőn Gritti a kihallgatások és tárgyalások befejezése után Budára visszatért, János király kénytelen volt a várost és a várat neki átadni. Meg kellett élnie azt is, hogy kormányzója, kétségtelenül a szultánnak Eszéken kiadott parancsára, a keresztény tiszteket és katonákat törökökkel cserélte föl. Mondják, hogy e miatt úgy sírt mint egy gyermek. Még a távol állók is, például a franczia követek, azt írták haza, hogy Gritti hívatva van Magyarország fölött az uralmat átvenni.*
Quellen u. Erört. IV. k. 254. l. – Huber, i. m. IV. k. 40. l.
Charričre, Négociations de la France dans le Levant I. k. 212. l.
Vajjon azt a végzést hozták Eszéken, hogy Ausztria elfoglalása esetén Jánost a királyságtól megfoszszák és Grittit kiáltsák ki az ország urává? Némely adatok szerint Gritti rá akarta bírni a királyt, hogy rendkívüli országgyűlést hívjon egybe, azzal a jól megfontolt szándékkal, hogy majd ezt a törökök által szétugrasztja és a nemzeti királyságnak egyáltalán véget vet. Ezt a tervet pedig csak Nádasdy Tamás hiusította volna meg, ki az egészről értesülést nyert és a királyt, ki az országgyűlés összehívásának már meg volt nyerve, arról le tudta beszélni.* Hogy e valószínüleg túlzott híresztelésekből mennyi felelt meg a valóságnak, nehéz eldönteni. Csupán annyi bizonyos, hogy Gritti buzgón toborzott hadakat, de nem valami kaland keresztülvitelére, hanem hogy kellő hadierővel foghasson Esztergom ostromához, melyet a szultán elrendelt.*
Jongelinus, Catalogus palatinorum regni Hung. Katona, XX. k. 859. l.
Szerémi, i. m. 299–300. l. Lásd az 1532 aug. 5-éről kelt okmányt, melyben Gritti a beszterczei tanácstól 1000 frtot és bizonyos számú lovat követel, Archiv f. ö. Gesch. LXXXIII. k. 95. l.
)
Esztergom XVI. századi képét (73. l.), Hufnagel egykorú rajza után, Brawn «Urbium praecipuorum mundi Theatrum» czímű munkájának IV. kötetéből adjuk.
Esztergom városa és vára volt a Habsburg birtokok legerősebb keleti pontja Magyarországon. Várdai Pál érsek magatartása nem igen volt megbízható; az 1530–31 évek függetlenségi mozgalmának ő volt a szellemi szerzője. Mivel kezdetben Ferdinándnak volt híve, Szapolyai minden vagyonát elkobozta. Ekkor történt az a különös eset, hogy egy katholikus egyházfejedelem a mohamedán császárhoz fordult, hogy ennek parancsára az elvett birtokot ismét visszakaphassa. Gritti és Laski 1529-ben tárgyaltak ez ügyben. Midőn aztán Esztergom 1530-ban Ferdinándé lett, János király párthívei, talán Várdai tudtával hirtelen meglepetéssel akarták a várat kézrekeríteni. De a merénylet balúl ütött ki s Ferdinánd keze természetesen súlyosan nehezedett a gyanus érsekre, kinek a pápa közbelépését kelte kikérnie, hogy jobb elbánásban részesülhessen.* A vár eldöntő ostromának tehát most kellett volna megtörténnie. Ez már czélba volt véve a hadjárat kezdetén. A velenczei tanács már 1532 május 28-ikán értesítette a franczia követet, hogy Gritti indulóban van Esztergom ellen.* Ferdinánd nem hagyhatta a várost minden oltalom nélkül. A szultánnak annál inkább érdekében volt, hogy támadásával az ellenfél erejének egy részét lekösse. Gritti, mint valami török alvezér augusztus 14-ikén a vett parancs szerint elindult Budáról 10,000 emberből és a dunai török flottillából álló s minden szükséges ostromszerrel fölszerelt sereggel, a kitűnően megerősített Esztergom ellen, melyet de Lazcano Tamás spanyol, német és horvát zsoldosokkal, Horváth Bertalan pedig az elmenekült érsek embereivel védelmezett. A rohamok sikertelenek maradtak; sőt az ostromlottak ismételt kitöréseikkel még érzékeny veszteségeket is okoztak az ostromló seregnek. Miután azonban az élelmi szer megfogyatkozott, kénytelenek voltak a pozsonyiaknak hírt adni, hogy ezek lássák el őket a szükségesekkel. Az ott állomásozó tanácsosok kérdést intéztek Bécsbe Ferdinánd parancsnokához, Katzianerhez. Ez, Szolimán támadásától tartva, nem merte a Bécsnél táborozó sereget megosztani és azért azt az útasítást adta, hogy induljanak el azonnal a Pozsonynál levő hatvan naszáddal Esztergom felé; ő maga nagyobb hajókkal fogja fedezni a könnyű naszádokat. A naszádosok parancsnoka, Corporanus, elsőben is Komáromnál akarta az erősítést bevárni. De Gritti szökevények által értesült a dologról és oda küldte a török flottillát. Pesthanus, a naszádok második parancsnoka, a Pozsonyba való visszavonulást tanácsolta, de Corporanus mégis Komáromban maradt. Így egy szeptemberi reggel véres csatára került a dolog, mely a naszádok teljes legyőzetésével végződött. Ugyanis a törökök egész éjjel fölfelé vonultak a Dunán és meglepve a legénységet, melyet a fölkelő nap fénye amúgy is kápráztatott, hamar erőt vettek rajta és sok naszádot zsákmányul ejtettek.*
Óváry, i. m. II. k. 198. sz. – Buchholtz, i. m. IV. k. 543–544. l.
Óváry, i. m. II. k. 196. sz. (helytelenül keltezve 1531-ről.
Della Valle, i. m. 29–32. l. – Jovius, i. m. XXX. k. 101–103. l.
30. De Lazcano Tamás aláirása.*
Lazcano Tamás aláírása (74. l.) 1533 február 14-ikén kelt; eredetije a bécsi cs. és kir. házi, udvari és állami levéltárban.
31. Komárom XVI. századi képe.*
Komárom XVI. századi képe (76. l.) Forlani «Cittŕ del mondo» czímű munkájában jelent meg.
De Gritti nem volt abban a helyzetben, hogy a győzelmet kihasználhatta volna. A lőpor nem volt elegendő, az ostromgépek egy része eltörött, a sereg egyre fogyott; a magyarok, kik az ő parancsnoksága alatt szolgálatot vállaltak, nem titkolták az ostromlottak iránti rokonszenvüket. Ilyen nehézségek közepette a már úgy is elcsigázott város kiéheztetésével akart kisérletet tenni. De erre sem került a sor. A török főseregtől és Ausztriából fölötte nyugtalanító hírek érkeztek. Azt a különös hírt vette, hogy Szolimán egy jelentéktelen magyar városkánál, Kőszegnél váratlan ellentállásra talált; melynek a Jurisits Miklós által vezetett csekély számú de vitéz védelmezőit három heti ostrom nem törhette meg. Még ezren sem voltak, a kik halálmegvetéssel szembeszálltak a százszoros túlerővel. A törökök ezt az ellentállást valami emberfölöttinek tartották; ők azt látták, hogy az ellenséget égi hatalmak segítik és azért most minden kedvüket elvesztették arra, hogy a császárral összetüzzenek. Ha már ezer ember ily nagyot mívelt, mi történik, ha az ellenség főereje megmozdul? A szultán ragadós betegségek és egyéb nyomorúságok által megtizedelt seregét visszavezette és még visszavonulásában is érzékeny veszteségeket szenvedett. És ugyanakkor Bécs alatt állott Katzianer vezetése alatt a leghatalmasabb sereg, mely fölött Ferdinánd valaha rendelkezett. Teljes 86,000 fő, a császár, a birodalom és az osztrák tartományok csapataiból alakulva! A császár már kiadta a parancsot az esztergomi őrsereg hathatós támogatására. Ily haderővel lehetetlen volt szembeszállani. Felhagytak tehát a borzasztóan elpusztított város ostromával. János király és Gritti sebes elvonulása csaknem meneküléshez hasonlított. Szeptember végén, valószínüleg Szent-Mihály napján érkeztek Budára.* Mint annak idején Rogendorf vállalata Buda ellen, úgy szenvedett most hajótörést Gritti szándéka Esztergom elfoglalására. Meg kellett elégednie azzal, hogy Ferdinánd híveihez fenyegető leveleket intézett, felszólítva őket, hogy Jánoshoz való átpártolásuk által biztosítsák maguknak a bűntetlenséget. Hogy a királyi utasításra általa kiszabott hadi adók «az ország védelmére» mennyire folytak be, nem lehet megállapítani.*
Óváry, i. m. II. k. 248, 251, 261, 270. sz. – Szerémi, i. m. 303. l. – Della Valle, i. m. 31. l.
Gritti levele Erdődi Simon zágrábi püspökhöz, Buda, 1532 július 16. Archiv f. öst. Gesch. LXXXIII. k. A szebeni Siebenbürgener Bote melléklapjában, a Hungariában 1845 VI. k. 31. sz. szintén található egy hasonló tartalmú eredeti okmány Marktschelken részére. – Gritti levele Körmöczbányához és Selmeczbányához 1533 szept. 5. Archiv f. öst. Gesch. LXXXIII, k. 97. l.
32. Katzianer aláirása.*
Katzianer János aláírása (77. l.) 1533 deczember 19-én I. Ferdinándhoz intézett jelentéséről vétetett, melynek eredetije a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában őriztetik. Olvasása: Hanns Catzianer Ritter.
A szultán a kormányzót megérkezése után csakhamar magához rendelte. Dóczy János, Batthyáni Orbán, Laski Jeromos és mások kisérték útjában. János király 75,000 ezüst márka értékű ajándékokat adott át Grittinek a szultán számára, hogy ez őt a környező veszedelemben el ne hagyja. Drága barátság! Gritti október közepén érkezett Szent-Endrére, hol a török tábor megállapodott. A szultán barátságosan fogadta, vele és Ibrahimmal kedélyesen beszélgetve haladt át a táboron; általában véve kitűntetőleg bántak vele. Egyébként még sem volt könnyű feladat a sikertelen hadjárat miatt felboszantott fejedelmet, kinek kedve lett volna egész Szlavóniát Magyarországtól elszakítani és Törökországhoz csatolni, jó hangulatba hozni. De végűl Ibrahim és Gritti kipróbált rábeszélő tehetségükkel mégis keresztülvitték, a mit akartak. Szolimán teljesítette Jánosnak Gritti által előadott kérelmét, hogy egy török hadsereg állíttassék fel a határokon az Ausztria felől várható támadások ellen. A 60,000 főből álló sereg kilencz szandzsák alá volt rendelve és hat hóra terjedő munitioval fölszerelve; Eszéken kelle áttelelnie és szükség esetén Gritti segítségére lennie. Ez katonában, lóban, hajóban, fegyverben, pénzben a leghathatósabb támogatást nyerte. Több mint 5000 embert, 3000 szpáhit, 2000 válogatott jancsárt, kiknek fél évi zsoldja ki volt fizetve, 24 nagyobb, 50 kisebb hadihajót, 32 ágyut, bazsiliskokat, mozsarakat hozott magával, mindet a legjobb állapotban. Winzerer Gáspár bajor követ azt írja haza, hogy «sohasem látott még erősebb derekabb embereket, a bazsiliskok mázsányi vasat lőnek ki és 200 mázsa súlyt nyomnak, ezeknél nagyobb, hosszabb ágyukat sohasem látott.» Azonkívül Gritti sok pénzt és gazdag ajándékokat kapott. János király is tekintélyes sereget gyűjtött; parasztokat fegyverzett föl, székely lovasokat toborzott, minden valószinűség szerint nem azért, hogy Ferdinánd ellen hadakozzék, hanem hogy kormányzójával szemben biztos lehessen. Csak midőn Gritti, titkárja Tranquillus által sürgetőleg kérte, határozta el magát a király a találkozásra. Ez a Tiszánál ment végbe deczember közepén. Gritti a szultán nevében jelentést tett a királynak, hogy Szolimán mint «legkedvesebb barátját» üdvözli, hogy már kétszer kereste Ferdinándot a nélkül, hogy azt képes lett volna megtalálni, hogy ezért az uralkodásra méltatlan asszonynak tartja és szükség esetén a jövő évben ismét el fog jönni, hogy Magyarországot engedelmességre kényszerítse. Továbbá jelentette Gritti, hogy a nagyúr az ő jelenlétében esküdött meg a prófétára, atyja üdvösségére és kardjára, hogy ha Ferdinánd nem marad békében, felkeresi őt birodalma bármely pontján; mindkettejök istenére megfogadta, hogy János királyt el nem hagyja.*
Della Valle, i. m. 31–32. l. – Hatvani M. okmánytár I. k. 194. l. – Mon. Hung. hist. Dipl. XXV. k. 286. l. – Koller, Historia episcopatus Quinqueecclesiarum, Pozsony, 1801, V. k. 226. l. – Quellen u. Erört. IV. k. 253, 258, 259, 262, 263. l. – Szerémi, i. m. 304. l. Tranquillus, i. m. 10b. l.
33. Egykorú újságlap Szolimán 1532-iki hadjáratáról.
János királyt Szolimán hangzatos fenyegetései és hadikészülődése nem menthette volna meg, ha az Ausztriában fölállított óriási sereg valósággal támadást intézett volna ellene. De miután Szolimán visszavonulásával a közvetetlen török veszély elmúlt, a 24,000 főnyi birodalmi sereget azért, mert nem János, hanem a török ellen volt fölállítva, az Ausztria iránt ellenséges birodalmi párt ösztökélésére visszavonták. A császár azután a spanyolok és olaszok nagy részét maga elvezette, a többi pedig szétoszlott, pusztítva és zsákmányolva mindenfelé. Még a nemesi hadak sem mutattak nagy kedvet a harczra. Ferdinánd keserves panaszai érthetőkké válnak, midőn látnia kellett, hogy ez a félelmes hadsereg, a milyennel többé sohasem rendelkezhetett, mikép züllik szét. «Olyan fájdalmat okoz ez nekem,» írja nővérének, Mária királynénak, «hogy nem tudom, lesz-e valaha öröm, mely azt felejtetheti.»* Így újból meg kellett kezdeni a kínos huzavonós béketárgyalásokat.
Buchholtz, i. m. IV. k. 117. l.
Gritti Lajos ezalatt a legrosszabb hangulatban vonúlt Buda felé. Sok olyan dolog történt az országban, a mi nem tetszhetett neki. Már az is lehangolta, hogy a Tiszánál való találkozást csak nagy sürgetésre vihette keresztül. Ott azt határozták, hogy ő előre indúl Budára, a király pedig csakhamar követni fogja. Útjában azt a hírt vette, hogy az általa kinevezett mármarosi sóbányaigazgatót, Pizzacamino Andrást, egy páduai nemes embert, Nádasdy Tamás felbujtására agyonlőtték; hogy ugyancsak Nádasdy, Athinay Simon és Pozaka Pál, Bogádi Literátus Jánost, a Grittinek felelős harmincadost a saját házában megrohanták és tőle 2000 márka ezüstöt, nagyrészt a harminczad jövedelmét azzal az indokolással csikartak ki, hogy Gritti, a kinek parancsára ezek a pénzek beszedettek, a szultán által gyalázatosan kivégeztetett és sohasem fogja többé lábát magyar földre tenni. És ezzel meg nem elégedve, az ártatlan embert börtönre vetették. Athinay Simon lakásán az összegyűlt előkelő fiatalság és a főváros kétes hölgyei gúnykaczaja között színpadra hozták a kormányzó mulatságos alakját. Milyen benyomást tehettek ezek a dolgok a hiú és ingerlékeny férfiúra, a ki deczember 21-ikén – nagy hófúvás közepette, hogy alig lehetett előrehaladni – Budára érkezett. «Hűtleneknek és istentől elrugaszkodottaknak» találta a magyarokat, a nemeseket, kik urukat és pártjukat szűntelenül cserélgették. Feltette magában, hogy elrettentő példát fog adni.*
Szerémi, i. m. 311–320. l. – Tranquillus, i. m. 11a l. – Maylád levele Nádasdyhoz, Pozsony, 1533 február 25.: «Multa de dominatione vestra magnifica mala locutus est Gritti. Ibraim eciam intimavit Joanni regi ex suasionibus Gritti, ut dominationem vestram captivent. Orsz. Levéltár. – Gévay, i. m. 1533, 46–47. l. – Pray ep. proc. II. k. 43–44. l. – Magyar történelmi tár III. k. 96–97. l.
34. Fráter György aláirása.*
György barát aláírása (81. l.) János király 1533 május 14-iki okleveléről vétetett, melynek eredetije szintén a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában őriztetik. Olvasása: Fr(ater) Georgius Her(emi)ta.
Haragját még fokozta az a körülmény, hogy János király Czibak rábeszélésére, Budára jövetelét húzta-halasztotta, Gritti titkárját, Tranquillust újból hozzá küldte. A király jelentőségteljes mosolylyal fogadta a követet: «már egyszer azzal áltatta, hogy Gritti, Isten tudja, milyen fontos titkokat akart vele közölni, s végre is semmit sem hallott belőlük.» Aztán valamelyes üzenetet bizott a követre, de azért még mindig nem ment Grittihez. Ez most már szenvedélyes hangú iratban emelt panaszt a rajta elkövetett sérelem és az irányában táplált bizalmatlanság miatt és kérte a királyt, fontolja meg, el akar-e hozzá menni vagy nem; ha nem akar, egy perczig sem marad meg tovább hivatalában. Ez érthetően volt mondva. A szánalomraméltó fejedelem két tűz közé szorúlt. Hallgatott Báthory István erdélyi vajda tanácsára és Budára jött. De mit nem kellett itt megérnie! A kormányzó a törvény egész súlyával sújtott le ellenségeire. Athinayt, a ki különben sem felelt meg kötelességének és a király iránti köteles tiszteletet sem tartotta be, megfosztotta a várkapitányságtól. El is menekült. A helyébe a nagy dolgokra hivatott Utyesenovich György, «György barát» lépett. Legjobban el volt Gritti Nádasdy Tamás ellen keseredve, őt mindenkép kézre szerette volna keríteni. Sürgetésére a porta meghagyta a királynak, fogassa el azonnal. Csakhogy «a rókát» sehol sem lehetett megtalálni! Még 1532 júliusban Konstantinápolyban is kérte az osztrák követeket, birják rá fejedelmüket, hogy ezt a halálos ellenségét szolgáltassa ki neki, a kitől mód nélkül irígyelte a gazdag hozományt, melyre Kanizsay Orsolyával való házasságában számíthatott. Hogy Nádasdyra mint főbűnösre minő sors várt volna, Pozaka Pál esetéből lehetett sejteni, a kit tulajdon házában akasztottak föl. Hagyatékában 4000 forintot találtak. Ennek egy negyedrészével megválthatta volna az életét, mondja Szerémi. Nádasdy helytartói tisztét Dóczy János, a főkincstárnok kapta meg, a ki ügyes hízelgéseivel meg tudta nyerni Gritti bizalmát. Dóczy alacsony gondolkozású, boszuálló ember volt, a kiről azt beszélték, hogy Grittinek kiszolgáltatta saját feleségét. Mellette még Batthyány Orbán, Gritti egyik legkiválóbb párthíve tűnik fel, ki ép úgy mint Gritti, Páduában végezte tanúlmányait, jártasságot szerzett a latin és görög irodalomban és igen megnyerő modorral birt. Mégis egyike volt az elsőknek, kik urat cseréltek, midőn 1534-ben Medgyesen Gritti ügyét veszve látták. Lehetséges, hogy a kormányzó nem egy erőszakos tettét izgatásukkal ők idézték fel. Kétségtelenül részük volt abban, ha Gritti azt az elvet, hogy a ki uralkodni akar, annak nem szabad a vérontástól irtózni, ridegen érvényre juttatta. Tényleg az úr, a diktátor szerepét játszotta. Ragyogó udvart tartott, a mint azt már Konstantinápolyban is tette. Kiséretét 7000 török katona képezte. Több magyar harczost tartott szolgálatában, mint a király és mindig fordultak elő surlódások az ő és a király csapatai között. Az utóbbiak száma pedig egyre apadt, mert az olasz a magasabb zsolddal magához csalta őket. Kétszáz fegyveres kisérte a királyi palotába, töltött puskával és égő kanóczczal. A helyzet olyan volt, hogy Szerémi oda kiálthatott Pöstyény királyi tanácsosnak: «Vigyázzatok csak, hogy a királylyal együtt valamennyien a fejeteket ne veszítsétek!»
Hogy János király uralmának véget akart vetni, nyilvános titok volt.*
A magyar biztosok levele Ferdinándhoz 1533 febr. 27. a bécsi udv. és áll. levéltárban. Maylád levele Nádasdyhoz. Pozsony 1533 febr. 25. az Orsz. Levéltárban. – Arch. f. öst. Gesch. LXXXIII. k. 98–99. l. – Quellen u. Erörter. IV. k. 268–9. l. – Gévay, i. m, 1533, 19. l. – Tranquillus, i. m. 11a. l. – Ferdinánd panaszlevele Palota elfoglalása miatt 1533 jún. 14-ről Gévaynál, i. m. 1533, 133–135. l.
Egyébként látszólagos lojalitásának kimutatására annyiban kedvező alkalom kínálkozott, hogy Ferdinánd híveinek leküzdése és a két ellenkirálynak egymástól való távoltartása általában megfelelt az ő szándékainak. Így, daczára a már 1533 februáriusában megkötött fegyverszünetnek, megkezdte a félelmes Ferdinánd-párti Móré László várának, Palotának ostromlását és azt a vitéz védelem daczára el is foglalta. A Ferdinándhoz szító felsőmagyarországi bányavárosokat felszólította, hogy tekintélyes polgárokat küldjenek követekül Budára politikai értekezletre; nem valószínűtlen, hogy a követeket el akarta fogatni és így a városokra nyomást gyakorolni. Ferdinándnak épen Pozsonyban tartózkodó tanácsosai a bányavárosokat a követek küldéséről le is beszélték. A fondorlatoknak Erdély, és különösen Nagy-Szeben ellen sem hossza, sem vége nem volt. A bajor herczegekkel szünet nélkül érintkezésben állott, jó szolgálatait folyton fölajánlotta nekik és általuk összeköttetést keresett Hesszeni Fülöppel és Frigyessel a szász fejedelemmel. Ezek meg is igérték neki, hogy, ha a béke nem jön létre, be fognak törni az osztrák tartományokba. A német történetnek nem épen dicsőséges lapja ez. Gritti e fejedelmekkel kapcsolatban az ellenkirályok kibékülésének ellene dolgozott. Sikerült megakadályoznia, hogy János Pozsonyban Ferdinánddal személyesen találkozzék és egyezkedjék; a kibékülés művét ő maga akarta létrehozni. 1533 márczius havában Budára, a Szent János kolostorba, gyűlést hirdetett, a hol helytartója, Dóczy, a ki Szerémi szavai szerint «mint egy sátán» állott mellette, előadást tartott arról: hogy a míg Gritti az országban van, török részről semmi veszedelem sem fenyegeti Magyarországot; több háboru nem lesz, mindnyájan nyugalomban élhetnek, reméli, hogy még a Szerémséget is visszaszerezheti az országnak. – Épen ez volt a leghőbb óhajtása egy tekintélyes pártnak. – Reméli, hogy Ferdinánd királyt meg tudja fékezni, de pénzáldozatok nélkül lehetetlen sikert elérni.
35. Fülöp hesszeni gróf.*
Hesseni Fülöp gróf arczképe (84. l.) Cranach Lukács metszete után, Hirth «Culturgeschichtliches Bilderbuch»-ja I. kötetében jelent meg.
Valóságos trónbeszéd volt ez. A gyűlés tagjai nem bíztak benne, másokat indulatba hozott fölfuvalkodott föllépése. Azt kérdezték, miért is van nekik királyuk, a ki nem gyermek, hanem érett ember? Akarnak-e neki engedelmeskedni vagy nem? Két küldött Jánoshoz ment, ki nagy keserűséggel hallgatta meg panaszukat. «Most egyszerre eszükbe jutott Magyarország rendeinek királyuk, válaszolt, miután négy ízben tett esküjöket mindannyiszor megszegték? Ők maguk az okai annak, hogy minden így történt. Most az olasz a kormányzójuk, tehát engedelmeskedjenek neki.» A két követ Verbőczy kanczellárnál is jelentkezett, de ez sem tudott más feleletet adni. Igy tehát el kellett fogadniok Gritti követeléseit. Ezek pedig nem csekélyek voltak. A nemesség és papság adja át adóba ingó vagyona felét; a behajtást a megyék alispánjai fogják eszközölni. Ehez még eredeti adóprést eszelt ki. Tömérdek sáfránya volt raktáron és és ezt meg kellett venni a megyéknek, községeknek és nemeseknek, akár használhatták, akár nem. A brassóiak a kelletlenül megvásárolt sáfrán nagy részét a vízbe szórták. Erdélyben, folytatá Gritti, fölfedezett egy aranyhegyet és hogy az érczet abból kibányászhassa, pénzre van szüksége; ha elhagyja Magyarországot, a hegy úgy is visszamarad. Ez nem volt épen üres beszéd. Az erdélyi aranybányákat értette, a melyeket akkoriban nyitottak meg. Egy szállítási üzlettel is foglalkozott: mikép lehetne a felső Magyarországon kibányászott rezet a legolcsóbban Törökországba juttatni. A politikai kalandor uralomra czélzó tervei mellett mindig ott találjuk a kalmár üzleti spekuláczióit.
Mind e tervezgetések közepette vette Gritti a hírt, hogy Ferdinánd és a porta között komoly béketárgyalások vannak folyamatban; érdekében állott tehát, hogy ügyeit dülőre juttassa; hiszen sokszor mondta fitogtatással, hogy «a (török) császárt illetőleg a békét ő tartja a kezében, abba ne avatkozzék senki».* Azonfelül a szultán Konstantinápolyba parancsolta őt. Márczius 25-én tehát elhagyta Budát; kiséretében volt Dóczy, kit Szerémi következetesen sátánnak nevez, és Batthyány. Török csapatainak egy részével Debreczenen és Nagyváradon át Törökországnak tartott. Az átvonulás szomorú emlékeket hagyott a lakosságnál. Antal fiát, a tizenkilencz éves czímzetes egri püspököt erős fedezettel Budán hagyta. A lakosság ott is szüntelenül panaszkodott a török katonaság durvasága és kihágásai miatt. Az emberek szerencsét kivántak egymásnak, hogy Gritti, «a kígyó», eltávozott. De csakhamar tapasztalták, hogy az ő elmenetele után sem lett kellemesebb az élet a félig törökké vált fővárosban.*
Quellen und Erörterungen, IV. k. 253. l.
Szerémi, i. m. 313–322. l. – Ostermayer, i. m. 18. l. – Della Valle, i. m. 33. l. – Okmányok a bécsi áll. levéltárban. – Tranquillus, i. m. 11 a. l.
36. I. Ferdinánd czímere.*
I. Ferdinánd czímere (86. l.) Labach István «Wahrhafftige Handlung» czímű, Buda és Bécs ostromáról szóló, Nürnbergben, 1530-ban megjelent röpirata czímlapjáról vétetett s négyelt pajzsban a magyar és cseh czímereket váltakozva, a szivpajzsban pedig a Habsburgok egyesített spanyol-osztrák czímerét ábrázolja.
