V. A hatalom tetőpontján.
V.
A hatalom tetőpontján.
A hatalom tetőpontján.
21. A Héttorony Konstantinápolyban.*
A Héttorony Konstantinápolyban (48. l.) «Münster Cosmographiája» baseli, 1546-iki kiadásában megjelent metszetről vétetett.
Buda védőjének ünneplése. Gritti befolyása a portán. A renegát. Hatása Ibrahim nagyvezérre. Hatalmának titka. Jövedelmi forrásai. Politikai pénzügyletei. A Magyarországból húzott bevételek. Kereskedelmi tevékenysége. Gritti Lőrincz. Benedetto Ramberti tudósítása Grittiről. Fényűzése. Életmódja. Önhittsége. Gritti és a humanisták. Pietro Aretino. Laski Konstantinápolyban. Rogendorf és Gritti levélváltása. A fegyverszünet meghosszabbítása. A visegrádi béketárgyalások. Gritti György küldetése a franczia királyhoz. Gritti politikájának indító okai. A magyarok elégületlensége mindkét párton. A székesfehérvári gyűlés. Gritti a trónkövetelő. Titkos lépései Moldva megszerzésére. Clissa ostroma. A függetlenségi párt újjáalakulása. A zákányi országgyűlés. Gritti követe Visegrádon. Cselszövényei a pártok egyesülésének megakadályozása érdekében. A speieri út terve és czélja. A moldvai ügy. A leleplezés. János király félelme. Gritti harmadik útja Magyarországba.
GRITTI Lajos 1531 február végén tért vissza Konstantinápolyba. Buda megvédelmezőjét hősként ünnepelték és dicsőítésekkel halmozták el. A hatalomnak, befolyásnak legmagasabb csúcsára emelkedett. Most, hogy Musztafa basa halva volt, Ájász képzettsége pedig még az ozman igényeket sem elégítette ki, Grittit rangra és tekintélyre nézve a birodalom második emberének lehetett tekinteni.* A szultán a legbizalmasabb módon érintkezett vele. Egy krakói török követség elbeszéli, hogy Gritti a császárnál kitűnő tekintélyben áll, és hogy többször látták, a mint a szultán karon fogta és szeretetteljesen, barátságosan beszélgetett vele.*
* Viaggi alla Tana, 156b. l.
* Quellen u. Erört. IV. k. 107. l.
Alig történhetett valami nyugaton, a miről tudomást ne nyert volna. Tanácskozás, tárgyalás ő nélküle meg nem eshetett. Ennek következtében felfuvalkodva, a török birodalomban a legnagyobb tekintélyt követelte magának. Ez volt az az idő, a mikor beszélték, hogy elhagyta vallását és a vezérek közé vétetett fel.* Mint olyant is üdvözölték az utczákon, a mit persze a basák nem vettek jó néven. Nekik fájdalmasan esett, hogy meg vannak fosztva attól a tisztességtől, melyben a gyaur oly bőségesen részesült. De Ibrahimtól való félelmükben jónak látták ellenszenvüket palástolni. Mert Ibrahim barátsága mindenkor főtamasztéka volt Gritti hatalmának. Ő volt a szultán és a «bégogli» közt a közvetítő. Ez szemmel látható volt 1533-ban, midőn Ibrahim Perzsiába küldetett; a Konstantinápolyban magára hagyott Gritti állása azonnal megrendült. De tudott is bánni Ibrahimmal. Della Valle egy 1533-ban történt mulatságos esetet beszél el. A velenczei köztársaság folyamodott a portához, hogy küldjön gabonát. De az aratás Törökországban sem ütött ki nagyon jól és a gabona megdrágult. Gritti mégis magára vállalta, hogy a basát ez irányban kellőleg fogja hangolni; jelentkezett nála és más basákat is talált ott. Ibrahim, ki a tereferét szerette, megszólítá Grittit: «Ma éjjel álmodtam rólad, fehér ruhában láttalak, hatalmas turbánnal a fejeden.» – «A dolog világos, válaszolá Gritti hidegvérrel, a fehér köntös hozzád való hűségemet jelenti, a turbán pedig, melyet álmodban viseltem, a tied, melynek árnyékában élek és lélekzem.» Ibrahim, ki a vastagabb hízelgések iránt is fogékony volt, kedvezően fogadta a választ, valamint Gritti kérelmét. Nehány kérelmező szó és Ibrahim 5 gabonával megrakott hajó elindítására kiadta a parancsot.
* Jovius, i. m. XXXIII. r. 131a. l., de ezt ő maga sem hiszi el.
Gritti úgy vélte, nem szükséges az ellene irányuló ellenszenvvel törődnie. Atyja, a doge, ki hosszú évek tapasztalásából jól ismerte a török viszonyokat, leveleiben hasztalan kötötte lelkére ismételten, hogy a törökök ügyeibe ne nagyon avatkozzék és valahogy eszébe ne jusson barbár országok kormányzására törekedni. Nem vette figyelembe a jóakaratu tanácsokat.* Ha kérdezzük, mikép sikerült neki ily előkelő állást elfoglalnia és megtartania, úgy erre azt kell felelnünk, hogy sikereit vagyona czélszerű fölhasználásának köszönhette. Ő volt Keleteurópa urának fő pénzkölcsönzője. Eszünkbe jut a felső németországi kereskedelmi házak, a Habsburgok bankárjainak különleges jelentősége, ha látjuk, hogy Gritti Lajos mikép tudta magát a Kelet hatalmasainak hitelezőjévé tenni. Hogy a pazarul költekező Ibrahim basa – kiről azt mondják, hogy Grittitől egész nyaralót kapott ajándékba, kertekkel együtt – folyvást adósa volt, azon nincs mit csodálkozni. Hisz könnyen fizethette a kamatokat. A mint Gritti Budáról visszatért, Ibrahim ráruházta a görög tengeri városok adóinak kezelését, azonkívül neki ajándékozta Gallipoli, Anguri és Cargadori városok jövedelmét, a mi évenként 40,000 aranyra rúgott. A mennyi kereskedelmi kiváltságot Gritti csak akart, Ibrahim annyit szerzett neki. A konstantinápolyi városi adók kezelését is kezeibe kapta. Gritti általában úgy tűnik fel, mint Törökország bankárja.* János király óriási összeggel, háromszázezer aranynyal volt adósa, úgy hogy már 1531-ben kénytelen volt neki más jövedelmező források mellett még a ragusai köztársaság által Magyarországnak fizetendő évi jutalékot és később Szeged város adóját is lekötni. De mi ez még ahoz képest, mikor János király kénytelen kormányzójának előlegek fejében Magyarország valamennyi püspöki jövedelmét elzálogosítani.* Rinconnak, a franczia követnek is 10,000 aranyat adott kölcsön,* és így ezt a lajstromot még jóval meg lehetne nyujtani. A mármarosi jövedelem magában 25,000 aranyra (80,000 tallér) volt becsülve. Az egri püspökség bevétele 3000 aranyat tett ki. Erdély jövedelmeinek egy jó része Gritti pénztárába folyt be. Mekkora pénzbeli hasznot húzott kormányzói és kincstárnoki hivatalából, azt ma már nem lehet megállapítani; de bizonynyal rendkívül nagy összegeket harácsolhatott. Ez Magyarországnak valóságos kiszivattyúzása volt.
Viaggi alla Tana, 156–177. l. – Magy. Tört. Tár, III. k. 10–34, 35. l. – Gévay, i. m. 1533, 29.
Jovius, i. m. XXXII. k. 131 a l. és Katona, Hist. crit. Regum Hungariae.
Így mondja ő maga: «Joannes rex debet mihi magis quam trecenta millia ducatorum, quae ego ipsi dedi mutuo de meo.» Gévay, i. m. II. k. 1534, 37. – Hasonlókép Tranquillus, i. m. 24 a l. – Viaggi alla Tana, 157 a, 158a. – Della Valle, i. m. 19. l. – Gévay, i. m. 1534, 121. –Továbbá Pray Ep. proc., I. k. 370. l. János király levele a raguzaiakhoz 1532 jan. 8 (az 1530-iki keltezés hamis). – Tranquillus, i. m. 14 a l. - Tört. Tár, XII. k. 317. l.
Lásd Óváry, i. m. II. k. 194. sz. – Voyages des Souverains des Pays-Bas, III. k. 51. l.
E politikai pénzügyletek mellett Gritti kereskedelmi tevékenységét sem függesztette fel. Mint kalmár lett nagygyá, gazdaggá, kalmár is akart maradni. A mikor Jonus bég, az olasz renegát és portai tolmács, Schepper Kornélnak, V. Károly követének azt mondta: «Gritti egyszerre akar úr és kereskedő lenni – nem képes természetét megtagadni,» eltalálta az igazat. A haszon a politikai tervekkel elfoglalt férfiúra nézve mindig kecsegtető maradt. A velenczei kereskedőkkel, mint már említettük, egész életén át folytonos összeköttetésben állott. Szolimán szultán az ő közvetítésére vett 1534-ben velenczei kereskedőktől egy ékkövekkel díszített arany edényt 200,000 aranyért, a mely összegből azonban csak 90,000-et fizettek ki, mert Gritti időközben meghalt, a mi a kereskedők bukását vonta maga után.* Lőrincz testvére valódi üzleti leveleket intéz hozzá Velenczéből. A bukott kereskedőnek provisiora van szüksége és gazdag testvérétől akarja azt kieszközölni. Gritti Lajos e leveleket már nem kapta meg. E levelekben főleg ékkövekről van szó, de van sok más üzleti ügyről is. Így arról értesíti Lőrincz, hogy minden utánjárás daczára sem sikerült Felső-Olaszországban olyan kutyákat találnia, a milyeneket a kormányzó óhajtott és egész stylistikai ügyességét egy szép macska leírására fordítja, «a milyen szépet soha életében sem látott,» és a melyet kétségtelenül el akart testvérének adni.* Az ékszerkereskedést folyvást előszeretettel űzte a kormányzó; de a kereskedés más ágaiban is nagy jártasságot tanúsított. A bajor követtől tudjuk, hogy nagyon otthonos volta bányászati dolgokban.* Politikai levelei, melyekhez nem használt stilistikai mintákat, félreismerhetetlenül kereskedelmi irályt mutatnak. Ha kereskedelmi levelezését olvassuk, csodálkozhatunk, hogy minő apró részletekkel ráért törődni a praetendens, a ki Magyarország uralmát akarta kezébe kaparintani.
Della Valle, i. m. 35. l.
Mind a két levél, valamint egy hasonló tartalmú harmadik, melyet egy bizonyos
Pictor János Mária írt 1534 szeptember 15-én, a bécsi állami levéltárban van.
* Quellen u. Erört., IV. k. 318. l.
Benedetto Ramberti és az épen akkor – 1531 októberében – hozzá szolgálatba állott kamarása, Della Valle, körülményes tudósításaiból világos és – véleményem szerint – épen nem érdektelen képet alkothatunk magunknak életmódjáról és személyes tulajdonságairól.*
Az utóbbi urának hű szolgája, azért ítéletében nagyon is kedvez neki, könnyenhivő és különösen az idők megjelölésében zavaros. Viaggi alla Tana, 156a–157b l. és Della Valle, i. m. 18. és köv. ll.
Elsőben is feltűnik Gritti hajlama a fényűzésre. Pompás palotája Galatában olasz modorban volt építve és terjedelmes kertekkel körülvéve; ablakaiból egész Konstantinápolyt át lehetett tekinteni. Hogy e pompának lehet-e még ma nyomait találni, azt eddig nem lehetett kitudni. Szerályt tartott ép úgy mint a szultán, csakhogy valamivel kisebbet; ott ép úgy megvoltak háremhölgyei és ifjai, mint akármelyik töröknek. Hogy keresztény rítus szerint nősült-e, nem tudhatni; azért gyermekeinek törvényessége kétséges. Török módra öltözködött aranyba és selyembe, de turbán nélkül. Fején az akkoriban Magyarországon divatos czobolyprémes süveget viselte. Ruháival pazarul bánt; miután hétszer-nyolczszor viselte, szolgáinak ajándékozta azokat. Szolgákat pedig rengeteg nagy számmal tartott. Ezt már életmódja is megkövetelte. Ha lóra ülve elhagyta palotáját – a mi ritkán esett meg, mert nem szeretett a nép közé keveredni – hosszú sor gyalogos szolgával kisértette magát. A ki beszélni akart vele, csak két sor testőr közt juthatott hozzá, nem azért, mintha bizalmatlankodott vagy épen félt volna, hanem a pompa kedvéért. A fényes fölvonulásoknak mestere volt; csak el kell olvasni Della Vallenál a budai 1532 július havi bevonulást vagy Museusnál a bevonulást Erdélybe 1534 nyarán.* Ajándékokat örömest fogadott el, de a viszonzásban sem volt fukar. A bajor követ, ki 1533 szeptemberben urait fölszólította, hogy «küldjenek valamit Grittinek,» biztosíthatta őket arról, hogy Gritti mindent tízszeresen vissza fog fizetni. Benedetto Ramberti pénzen vett rabszolgáinak számát ötszázra teszi; Magyarországon és Törökországban még egyszer annyian esznek asztalánál. Istállóiban 600 ló, 150 teve és 60 öszvér volt. Szerette a bőséges lakomákat, bár ő maga mértékletes volt, keveset evett és még kevesebbet ivott.
Della Valle, i. m. 27 és 33 l. és Museus, i. m. 65–66. l. – Quellen u. Erörterungen, IV. k. 306. l.
22. A Ramberti tudósítását tartalmazó munka czímlapja.*
A Ramberti Grittiről írt tudósítását tartalmazó munka: Viaggi fatti da Vinetia Velencze, 1543.) czímlapját (53. l.) a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának példányáról adjuk.
Szerette a pártfogót játszani és szívesen ajándékozott; az emberek vetekedtek, hogy a kengyelét tartsák, mert tekintélyes borravaló volt a jutalom. Ha megjelent az utczán, szeretett pénzt szórni és inkább hiúságból, semmint nagylelkűségből nem egyszer bocsátott szabadon rabszolgákat jelentéktelen szolgálatokért.
Nagylelkűségének és bőkezűségének tényeit mindig magasztalva akarta látni; ha nem tették mások, megtette ő maga. Semmi sem hangolta le jobban és semmi sem indíthatta nagyobb panaszra, mint azoknak a hálátlansága, a kikkel jót tett.
Valódi vallásos érzületet nem találunk benne, bár pontosan jelen volt a misén s a többi keresztény ájtatosságon és keresztény voltát leveleiben unos-untig hangoztatta. Bartolo Fontionak, a protestánssá lett minoritának, a kit Velenczéből kiűztek és ki Luthernek a keresztény német nemességhez intézett munkáját olaszra fordította, menhelyet adott.* A törökök közt úgy viselte magát mint vérbeli török, a keresztények közt mint keresztény; e tekintetben a szükség vagy előny volt előtte irányadó.
Nuntiaturberichte aus Deutschland, I. k. 172. l.
Ötvenegy éves korában csak negyven évesnek látszott. Haja nem őszült, mozgása fiatalos és eleven volt. Nagy és tekintélyes termete meghaladta a középmértéket, arcza erősen megbarnúlt; haja, szakálla, összenőtt szemöldöke fekete, szeme nagy, sötét és szokatlanul élénk volt. Melegséggel, élénk mozdulatokkal beszélt és mint barátja, Ibrahim basa; az egyszer kitörő szóáradatot csak nagy nehezen tudta megfékezni. Hogy a görög, török és olasz nyelven kívül tudta volna a latint is, alap nélkül állítja a két említett író. A Habsburgok követei nehezen tudtak vele érintkezni 1533-ban, mert nem tudott latinul társalogni.* Szűntelenül fáradhatatlan tevékenységben, lázas cselekvésben látjuk; állásának nagyságát még fölülmúlja önmagáról és tehetségéről táplált véleménye; hírneves példákra hivatkozva mondogatta, mily szép volna, ha egy Gritti Lajos saját derekassága által jutna el arra a magas polczra, melyet mások csak erőszakkal vagy születésükkel tudnak elérni.
Gévay, i. m. II. k. 1534, 120.
Megfogható volt, hogy a vakító fényűzés, melylyel a giaur föllépett és jól ismert hajlandósága: játszani mindenfelé a pártfogót, egyre hozzája vonzotta a kitűntetésekre és jutalmakra áhítozókat. Konstantinápolyban a szegények a legnagyobb tisztelettel magasztalták. Olaszországból és a magyar földről kisebb és nagyobb írók keresték fel magasztaló dedicatióikkal. Pietro Aretino, a renaissance költője, ki el nem mulasztotta bármely jelentékenyebb vagy vagyonosabb egyént megénekelni, útat-módot talált, hogy Gritti Lajos kegyéhez és zsebéhez hozzáférjen; 1534 szeptemberében «jóltevőjének és védő patrónusának» mint hálaüdvözletet elküldte Dávid hét bűnbánó zsoltárát, melyeket épűletes mondásokkal diszített fel. Midőn Gritti januárban egri püspökségének székhelyére érkezett, a költő fölmagasztalta egy 66 soros költeményben mint Magyarország megmentőjét a szorongattatásoktól és keservektől, mint atyja erényeinek örökösét, a kiben Camillus, Numa, Fabricius és más kitünő római férfiak jó tulajdonságai frigyre léptek.* Az agyonmagasztalt férfiú bizonynyal fogékony volt ily hízelgések iránt!
Bécsi cs. és k. udv. könyvtár. Cod. 15023, 1b–2b. l.
***
Laski Jeromos, miután Visegrádon Rogendorffal a fegyvernyugvást illető tárgyalásait befejezte, Konstantinápolyba utazott, hogy Szolimán szultántól a fegyverszünetnek még egy további évre való meghosszabbítását kieszközölje. Kiséretében egyszersmind a portára érkezett Fernando Quiros spanyol kapitány is, a kit Rogendorf hasonló ügyben küldött ki és a kit még azonkívül Grittihez intézett levelekkel is ellátott. Gritti válasza 1531 márczius 7-ikéről van keltezve; hangsúlyozza, mily őszintén munkálkodik Magyarország javán és a fegyverszünet létrejövetelén. Felszólítja Rogendorfot, hogy mint már az V. Károlyhoz és más fejedelmekhez intézett iratokban is benfoglaltatik, igyekezzék a maga részéről is Ferdinánd királyt a Magyarországról való lemondásra rábirni, »a közjót a magánérdek fölé helyezni», mert Magyarország csak János király uralma alatt találhatja meg sóvárgott és szükséges nyugalmát, máskülönben bukása elkerűlhetetlen.*
Buchholtz, Urkundenbuch 46 és IV. k. 543. l.
A szultán engedékenynek mutatkozott, de csak hosszabb, fáradságos tárgyalások után; végre meghosszabbította a fegyverszünetet 1532 május 1-ig, a mi elég időt nyújtott arra, hogy a Habsburg-ház lemondását az országról ki lehessen eszközölni. A mindkét részről való párthíveknek, kik már mintegy tátott szájjal lesték a zsákmányt, szigorúan meghagyatott, hogy a békét megtartsák. 1531 májusban újra megjelentek Visegrádon az ellenkirályok követei, Rogendorf, Wels Lénárt, Herberstein Zsigmond az egyik, Laski és társai a másik részről, hogy a béketárgyalásokat megkezdjék. Fárasztó volna utána járni mindazon egymást keresztező és ellensúlyozó befolyásoknak, melyek az ellenfelek megegyezését meghiusították. A tárgyalások végén kiderűlt, hogy egyezséget létrehozni lehetetlen, miután egyik uralkodó sem akar visszalépni. Senki sem óhajtotta annyira az egyezséget a Habsburgház rovására, mint Gritti. Mennyi levelet írt, hány követet küldött! Nem elégedve meg a lengyel közvetítéssel, mely pedig elég megbízható volt, azon törekedett, hogy – látszólag a velenczei köztársaság beleegyezésével* – Ferdinándra nézve bizonynyal hátrányos franczia közvetítést kezdeményezzen és ez ügyben Párisba küldötte testvérét, Györgyöt. Ennek egyszersmind feladata lett volna behajtani a 10,000 aranyat, melylyel Rincon adós maradt. A kisérlet nem sikerült; Asti császári kormányzója 1531 julius 28-ikán elfogatta Györgyöt; a császár parancsára azonban megint szabadon bocsátotta. Gritti Lajos V. Károly előtt is oly nagy tekintélyben állott, hogy fivére szabadon bocsátása által őt magának lekötelezni vélte, ámbár Ferdinánd nagyon rajta volt, hogy a török és magyar praktikákban oly jártas férfiút ne engedjék el csak úgy könnyedén.*
Velenczei állami levéltár. A tízek tanácsának levele Pietro Zenhez 1531 júl. 14. Secr. cons. Dieci 84/3. 92.
Summario di quello ha deponuto el signor Georgio Gritti 1532 a bécsi állami levéltárban. – Velenczei állami levéltár, Secr. cons. X, LXXXIV, 3, 90. – Lang, Correspondenz, I. k. 490, 509. l. – Papiers d’État de Grenvelle, I. k. 555. l. – Óváry, i. m. II. k. 194. sz.
Grittit abban a törekvésében, hogy Magyarországot a Habsburgoktól megszabadítsa, épen nem a János király iránti loyalitás vezérelte. Kétségtelen, hogy Gritti konstantinápolyi tartózkodását inkább a maga, mint János király érdekében használta fel. Sok oldalról vesszük azt az értesűlést, hogy azon jár az esze, mikép szakítson Jánossal és szerezze meg Magyarországon az uralmat vagy akár a királyi méltóságot. Az ország általános helyzete nagyon kedvezett czéljainak. A közhangulat mindenütt a legnagyobb elégületlenséget mutatta, a mi mind a két királynak trónjába kerülhetett.
János királyt nem szerették, mert a török pártfogolta, a ki az ország egyes vidékeit elpusztította; növelte az ellenszenvet Grittit kormányzóvá való kinevezése. Ép oly kevéssé volt népszerű Ferdinánd, a ki szűntelenül a német birodalmi és egyéb ügyekkel volt elfoglalva, különösen miután 1531 január 5-ikén római királlyá választatott. Éveken át nem tette lábát az országba és ép oly képtelennek látszott a török veszedelem elhárítására, mint ellenfele. A Habsburg házhoz híven szító férfiak is úgy nyilatkoztak, hogy a király ne csak szóval és írásban, hanem valóságos cselekedetekkel jöjjön az ország segítségére; ha ez nem történik meg, nem marad más hátra, mint a töröknek adni az országot, mert jobb holnap meghalni, mint ma.* Így Várdai Pál esztergomi érsek törekvése 1530 januáriusában, hogy a mindkét pártbeli országnagyoknak egy összejövetelét létrehozza, kedvező talajra talált. Ugyanily irányban működött 1531 tavaszán Perényi Péter abban a reményben, hogy fölviheti a királyságig vagy kormányzóságig, mert ő is dicsekedhetett Ibrahim kegyével. E szerint ő volt a negyedik trónkövetelő. Meghívására 1531 márcziusban mintegy 100 egyházi és világi főúr gyűlt össze Székesfejérvárt, a kik mind a két király ellen keserű panaszokban törtek ki és mint egy magyar függetlenségi párt elhatározták, hogy május 18-ikára Veszprémbe országgyűlést hívnak egybe. Hogy létezett az országban egy Gritti felé hajló nem megvetendő párt is, említve volt. A megbénított, elcsigázott ország egyre több töredékre oszladozott.
Buchholtz, i. m. IV. k. 552–553. l.
Grittiről már 1531 márczius havában beszélték tekintélyes emberek, hogy Ibrahim barátságát és János népszerűtlenségét ki akarja használni arra a czélra, hogy az országot a maga kezére kerítse.* Tudta, hogy párthívei vannak. Ferdinándnak leghívebb barátai azt mondták: hogy a magyarok, ha a király részéről védelemre nem találnak, módot fognak találni arra, hogy akár János, akár Gritti alatt békében élhessenek, mert ez utóbbinak még legkönnyebben sikerülne békében élni a portával, a határtartományokat visszacsatolni és idebent rendet, békét teremteni. A töröknek amúgy is szándéka János király halála után Grittit nevezni ki az ország teljhatalmú kormányzójává. Valóban a dolog annyira jutott, hogy úgy látszott, «János vagy Gritti»* lett a jelszó. Az is kapóra jött Grittinek, hogy Péter moldvai vajda, a helyett, hogy a kapott parancs szerint az oroszokat nyugtalanította volna, Lengyelország területére ütött be. Ezért a lengyel király követet küldött Konstantinápolyba, ki panaszait előterjeszsze. Gritti mindjárt elkezdte cselszövényeit, azon volt, hogy az engedetlen fejedelem országát veszítse, hogy Moldvát valamikép ő maga kaphassa meg, vagy pedig valamelyik barátjának, példáúl Laskinak, vagy épen fiának: Antalnak, kiszolgáltassa. Ugyanekkor élénk szorgoskodásban találjuk őt Klisszáért, a horvát sziklavárért, mely a mai Vocsintól délre fekszik. Ezt János király Zenggel együtt neki ajándékozta, de bizony ez danaida-ajándék volt. Mert Ferdinánd király párthívei benne ültek és a vár a hőslelkű Krusich Péterben kitűnő védelmezőre talált. Gritti ezen a ponton kereskedelmi vonalat akart magának Budáról Velencze felé alkotni és e terve találkozott a köztársaság rokonszenvével, habár ez utóbbi gondosan kerülte is a nyilt föllépést, miután a Habsburgokkal békét kötött. Gritti azt a tanácsot kapta, hogy Clissa ostromát ne a maga, hanem János király nevében vigye keresztül. Hanem Gritti már nem érte meg a vár elfoglalását. Vitéz védelmezője csak a halálát követő évben hagyta azt oda.*
Conte d’Ella levele Ferrarai Miklóshoz Ragusából Anconába 1531 márczius 29 Bécsi áll. levéltár.
Buchholtz, i. m. IV. k. 554. l.
Collection des Voyages des Souverains des Pays-Bas, publiés par M. Gachard et Ch. Piot. 1874–82, III. k. 532. l. – Velenczei állami levélt. Secr. cons. X, 84./3. 58. 1530 ápril 21. Mikor Krusich Péter, a vár parancsnoka, 1532 tavaszán Lepoglavai Miklós várkapitányt Velenczébe küldte azzal a kérdéssel, hogy egyetértenek-e ott Gritti szándékaival és hogy az élelmi szerek szállítását Dalmácziából Velencze rendelte-e el, a szenátus azt felelte, hogy nem avatkozik a dologba, de azért az élelmezés dolgában nem tett engedményeket. Bécsi áll. levélt.: Lepoglavai Miklós várnagy levele I. Ferdinándhoz 1532 május 11. – Rodrigo Nińo levele ugyanahhoz 1532 május 11. – Velenczei áll. levéltár, Sen. secr. 55. k. 15. l. – A tanács egyszersmind Grittit, ki panaszt emelt, hogy terveit rosszakaratú emberek meghiusítják, megnyugtatni iparkodott, utalva Velencze szükségszerű semleges helyzetére (Vel. levélt. Sen. secr. 55. k. 16a–17b. l.) Krusich 1532 július havában maga elment a pápához és a Habsburgok követeihez, a hol 1600 aranyat és lelkes biztatásokat kapott. Mikor visszatért, Gritti emberei hatalmában találta a várat, de újra elfoglalta és minden ellenséges kisérlet daczára egész 1535-ig megtartotta. Bécsi áll. lev. Krusich jelentése 1532 szeptember 26-án. – Gévay, i. m. II. k. 1532, 48. – Vergerio pápai követ levele Carnesecchi titkárhoz. Prága, 1534 július 28. Nuntiatur-Berichte aus Deutschland, I. k. 288. l. – Collection des Voyages des Souv. des Pays-Bas III. k. 520–521. l.
23. János király pecsétje.*
János király pecsétjét (59. l.) a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárának eredeti példányáról a «Magyar Nemzet Története» V. köte számára rajzolta Mühlbach Károly. A pecsétben zárt koronával fedett négyelt pajzs 1. és 4. mezejében a magyar osztások, a 2. és 3. mezőben a kettős kereszt, a négyelt szivpajzs 1. és 4. mezejében egyszarvu, a 2. és 3. mezőben növekvő farkas látható; a nagy pajzs körül 6 kisebb pajzsban jobbról 1. a kettős kereszt, 2. a három dalmát leopárdfej, 3. a kumániai oroszlán, balról 1. a bosnyák két korona, 2. a szlavóniai menyét, 3. a sziléziai sas láthatók. Körirata: SIGILLUM SERENISSIMI : PRINCIPIS : DOMINI : JOANNIS : DEI : GRA(tia) : REGIS . HUNGARIE : DALMACIE : CROACIE :
Kétségtelen, hogy a rendek függetlenségi pártjának újraalakulása nem lehetett Gritti érdekében, bármennyire is örvendhetett másfelől Magyarország politikai szétforgácsolódásának. Már az sem tetszhetett neki, hogy a párt fejei Perényi és Nádasdy voltak; az egyiktől mint vetélytársától félt, a másikat, mint ellenségét gyűlölte. Májusban és azután augusztusban össze kellett volna jönni az országnagyoknak Veszprémbe, hogy a török veszély iránt intézkedjenek. E gyűlésre meg voltak híva az alsó ausztriai rendek is,* hogy közösen működhessenek. Valóságban azonban a veszprémi gyűlés helyett novemberben csak egy gyéren látogatott összejövetel jött létre Zákányban. De ebben mégis a XVII. évszázadbeli nagy nemesi mozgalmak csiráját lehet felismerni. Ily természetű mozgalmaknak lelkesítő hatása szokott lenni, különösen politikailag lobbanékony népeknél. Gritti nem nézhette tétlenül, hogy magyar híveit az új párt magához vonja. Csodálatos látvány volt, hogy a három trónkövetelő, az ősi német nemzetségből származó habsburgi király, a magyar főúrból lett fejedelem és a velenczei-görög kalandor mikép igyekeztek egyesült erővel a nemzeti érzülettől áthatott rendi mozgalmat lehetetlenné tenni s a rettegett gyűlést megakadályozni. Gritti a helyzetet a maga czéljaira még más irányban is ki akarta zsákmányolni. Egy török küldött Laskit hirtelen, sértő modorban kiszólította a visegrádi tárgyalásokról. «Laski sok hajlongással és kézcsókkal fejezte ki tiszteletét a töröknek», írják Rogendorf és Fels Bécsbe, «de ez csak hallgatva állott és fejbólintással nyujtotta kezét (a csókra). A török Grittitől leveleket hozott Nádasdy az ő helytartója részére». Jelentette, hogy a kormányzó 20,000 lovast szándékozik a határon fölállítani, hogy a veszprémi gyűlésre felügyelhessen. De hát mi más czélból volt szükséges ilyen tekintélyes haderőt összegyűjteni, mint hogy ez vagy szétkergesse a gyűlést, vagy pedig Gritti királyságának proclamálására kényszerítse.* Grittinek ekként mindjárt egy jókora haderő állott volna szolgálatára. Laskit, a ki amúgy is már nem nagyon vonzódott János és Gritti pártjához – Ferdinánd király 1531 május 15-ikén határozottan jelenti fivérének, hogy Laski az ő szolgálatába akar állni* – ez az eljárás mód felett felboszanthatta; úgy látszik, hogy e benyomások alatt nem egy, Grittire nézve kellemetlen titokról vonta le a leplet a visegrádi értekezlet tagjai előtt.*
A meghivó az osztrák belügyminiszterium levéltárában van, Bécsben.
Buchholtz, i. m. IV. k. 545. l.
Mon. Hung. hist. Dipl. I. k. 89–90. l.
Lásd alább.
24. Clissa vára.*
A Clissa várát ábrázoló metszet (61. l.) Coronelli «Isole, spiaggie, porti, citta, fortezze della Dalmazia» czímű munkájában jelent meg.
A Brüsszelből 1531 novemberben elterjedt hír, hogy Gritti a szeptemberre tervezett speieri birodalmi gyűlésre készül jönni, arra enged következtetni, hogy a cselszövő a Habsburgokkal közvetetlenül is érintkezésbe akart lépni;* sajnos, hogy az okmányok erre nézve semmiféle felvilágosítást nem nyújtanak. Ha ennek a hírnek egyáltalában alapja volt, úgy föl lehet tenni, hogy Gritti speieri látogatásával ugyanazt akarta elérni, a mire leveleiben és követségeiben törekedett, hogy t. i. Ferdinánd mondjon le a trónról. Ezt elérhetni vélte azzal, hogy élőszóval kifejti az ezzel kapcsolatos előnyöket és az elhárítható veszélyeket. Még 1531 deczember 30-ikán egy óriási török hadsereggel fenyegette Ferdinándot.* Egyidejűleg arról is értesűlünk, hogy mint török követ részt fog venni a lengyelországi béketárgyaláson.* Ebben az összevisszaságban már alig lehet megtalálni a vezérfonalat. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a meghatalmazottak a visegrádi gyűlésen fontolóra vették a cselszövényeket és tanácskoztak, mikép kellene azokat ellensúlyozni. Péter moldvai vajdát Gritti határozottan megintette és János, valamint Ferdinánd egyformán lelkére kötötték a lengyel királynak, hogy a támadó elleni haragját fojtsa magába és Péter elűzése által ne mozdítsa elő Gritti érdekeit. És ezek után Laski a kalandornak egyre újabb és újabb terveit leplezte le, ha csak egy részük igaz is, hallatlanul bűnös terveket. Ezek szerint Moldva megszerzése csak az első lépés lett volna, kezdete sokkal nagyobb dolgoknak. Mihelyt ez országot hatalmába ejti, átadta volna Laskinak; ő maga pedig kisérletet tett volna Jánost méreg által tenni el láb alól, hogy így útat nyisson magának a trónhoz. Erre nézve az egyedüli forrás Laski Jeromos, a ki ugyan nem nagyon megbízható tanu; de ha meggondoljuk, hogy Gritti jelleme épen nem mutat ideális vonásokat, hogy a mérgezések klasszikus hazájában nőtt fel, a hol minden rangfokozatú politikai személyeken sikeresen végrehajtott mérgezésekre a jutalmak egész tarifája volt kitűzve, akkor ezt a tudósítást, összevetve a körülményekkel, eléggé elfogadhatónak tarthatjuk. Megtörtént már most, hogy János király nyílt ülésben panaszt emelt, hogy az ő kormányzója, távol a köteles hűségtől, talán hidegvérrel, azon fondorkodik, hogy helyét elfoglalja. Laski, ki a hatalmas ember haragjától rettegett, közlését úgy adta elő, mintha János király az egész rémtörténetet a különben erről értesített Péter vajdától, ez pedig közvetetlenűl Konstantinápolyból tudta volna meg.* Az erről szóló igen figyelemreméltó levél ezt illető része megérdemli, hogy szószerint közöljük: «Hírlik, hogy Gritti Lajos eláll Magyarországot illető szándékától; a mint Laski urát a Grittivel folytatott beszélgetéseiről értesítette, ki lehetett a szavából venni, hogy János grófot el akarja árulni; előbb azonban elfoglalná Oláhországot s odaadná Laskinak. Erre János úr püspökével, Statiliussal kisütötte, hogy írjon Statilius a moldvai oláh vajdának s tanácsolja neki, hogy tudassa ezeket a híreket intésképen Jánossal, úgy, mintha híreit a török udvarból kapta volna. De ez némelyek előtt kifecsegte a dolgot, úgy hogy közhírré lett. Ezért fél Gritti a Magyarországba jöveteltől; Laski azt hiszi, nem is jön többé.»*
Mon. Hung. hist. dipl. I. k. 169. l.
Buchholtz, i. m. IV. k. 546. l.
Hatvani M. Brüsszeli okmánytár, I. k. 81. l.
Herberstein levele Ferdinándhoz 1531 nov. 2. Buchholtz, Urkundenbuch, 51. – Hasonlókép Buchholtz, i. m. IV. k. 546, 551 és 556. l.
Der Ludovicus Gritti soll seines Furnemens gen Hungern abgestanden sein, also wie Laski sein Hern bericht der reden so Griti mit Ime getan, daraus zu vernemen gewest, das er Graff Hansen welle vergeben und das Griti zufor die Wollacheien einemen thue, darnach dem Laski zustellen; hat Herr Hans mit seinem Bischolff Statilio geratschlagt, also das derselb Statilius den Moldauschen Wallachen sohls in gehaim zugeschrieben und geraten, das derselb wallach dem Janusch sohls zuschreiben und warnungsweiss verkhunden soll, alls ware Ime solhs von den Turken Hoff verkhundt worden. Der hat die Sachen laut vor meneglichen geworben, das also lautmarig worden. Darumb so scheucht der Griti das Ungarland, vermaint Laski: Er kheme mit mer herwider.»
Természetes, hogy így állván a dolgok, János király igyekezett kormányzóját testétől minél távolabb tartani. Laski, a ki a tárgyaló felek egyikével sem akarta dolgát elrontani, kivitte, hogy mind a két királytól szeptemberben követek menjenek a lengyel királyi udvarhoz a fegyverszüneti tárgyalások folytatására. János király, bármennyire hajlott is különben a békére, most már örömest látta volna, ha e tárgyalások elmaradnak, mert úgy Grittinek alkalma lett volna, hogy mint török követ ujólag megjelenjen Magyarországon.* A király bizalmas tanácsosai nem titkolták, hogy a királynak tudomása van róla, hogy Gritti az ő vesztére tör és királyságára pályázik.*
Buchholtz, i. m. IV. k. 556. l.
Buchholtz, i. m. IV. k. 546. l.
Érthetővé lesz így az is, hogy Gritti, kinek jövetelét már télire várták,* Magyarországra való utazásával késlekedett; csak midőn a fegyverszünet már majdnem letelt és Szolimán megtette a közvetlen előkészületeket Ausztria és a Habsburg ház ellen indítandó második nagy hadjáratához, érezte magát kellő biztosságban, hogy útra kelhessen. Tudta, hogy roppant török haderő van mögötte és mint annak előőrse 500 görög és török lovasból, valamint 200 gyalogosból álló fedezetet hozott magával. 1532 február 26-ikán indúlt el Konstantinápolyból.* Most nagyobb bátorságban jöhetett, mint három évvel ezelőtt; elmondhatta, ha ugyan ilyes gondolatoknak volt szivében helye, hogy a béke fentartására minden tőle kitelhetőt megtett.
Rodrigo Nińo levele I. Ferdinándhoz. Velencze, 1532 január 16, február 3, 21, 24. – Conte d’Ella levele Ferrarihoz, Ragusa, 1532 márcz. 20. Bécsi áll. levéltár.
Della Valle, i. m. 21, 22, 49. l.
25. Szolimán szultán thugrája.*
Szolimán szultán thugráját I. Ferencz franczia királyhoz intézett athnaméjáról, mely a párisi Bibliothčque Nationale-ban őriztetik, először Sylvestre adta ki a «Paléographie Universelle» II. kötetében.
