V.
V.
Az 1625-iki soproni országgyűlés. Esterházy Miklós nádorrá választatik. Sopronmegye főispánja, fraknói gróf. Bethlen újabb támadása. Esterházy Miklós viszonya Pázmány érsekhez. A linczi béke. Miklós gróf halála.
A TÖBBSÉGÉBEN protestans 1625. évi országgyűlésre Sopronba október 13-án jött át a király Újhelyből, mindkét fiával, leányaival s hitvesével, kisérve a szentszéknek és a spanyol királynak követeitől. Előterjesztéseiben a végek biztosítását, a rendzavarók megfenyítését s egyéb rokon tárgyakat hangoztatott csupán; de az egybegyűlt rendek mindenekelőtt a Thurzó Szaniszló halálával megürűlt nádori szék betöltését sürgették. A rendek bizalma október 25-én a király által előterjesztettek közűl Esterházy Miklós grófot emelte a nádori méltóságra, mely, mint az országgyűlés idevonatkozó határozatában olvassuk, «őt már régen megilleté». Esterházy nyerte a protestans Nádasdy Pál ellenében az összes szavazatok öthatodát: 125-öt.
Az új nádor már ezen az izgatott országgyűlésen is fényes tanújelét adta államférfiúi fölényének a sérelmek elintézése s az ifjú III. Ferdinándnak királylyá választatása kérdésében. – A koronázási hitlevél kiállíttatván a szent koronát Pozsonyból Esterházy ötven párduczos lovasának kísérete mellett a rendek Sopronba hozák, hol a díszmagyarba öltözött királyfi deczember 8-án megkoronáztatott.
A következő 1626 újév napján nevezte ki II. Ferdinánd a nádort Sopron megye főispánjává. S ugyanez év még egy újabb örömet is hozott Esterházy számára.
10. FRAKNÓ VÁRA A XVII. SZÁZADBAN.*
Fraknó és Esterháza mai látképei Cserna Károly eredeti felvételei után készültek.
Az Ausztriánál zálogban volt országrészek (úgymint Borostyánkő, Kabold, Kőszeg, Szarvkő, Kismarton és Fraknó) visszacsatolásának régóta vajudó kérdése a nádor buzgólkodása folytán napi rendre kerűlvén, sőt Fraknó és Kabold visszakeblezése által részben már is szerencsés megoldást nyervén, a nemzet egyik leghőbb vágya ment teljesedésbe. A visszakeblezett várak közűl Fraknó – mint föntebb láttuk – előbb is Esterházy Miklósnak volt inscribálva. Most azonban, 1626 szeptember 15-én, Ferdinánd király a fraknói gróf czímével együtt örök joggal adományozta e várat a hozzá tartozó birtokokkal egyetemben Esterházy Miklósnak és összes utódainak; az ünnepélyes adománylevél bevezető részében méltatott sokszerű érdemek mellett a király itt is különösen hangsulyozván a nagy nádor azon ritka önzetlenségét és hazafias áldozatkészségét, melylyel királyának kértére a Bethlen Gáborral folytatott béketárgyalások sikeresítése végett, önkényt lemondott munkácsi vára- és uradalmáról, az erdélyi fejedelem javára.
Ekkor töltötte be Esterházy életének 44-ik évét, s itt érte el szerencséjének tetőpontját. Ezentúl folytonos és gyötrő munka mellett, sokszor el nem ismert küzdelmek és bántó keservek évei következtek reá.
Bethlen újra fegyvert fogott s a Wallenstein seregével ellene viselt újabb (1626-iki) hadjárat nehéz próbára tette a nemzetét oly igen szerető s minden idegentől irtózó nádort.
A zaklatott és feldúlt ország újból főkép Esterházynak köszönhette a Bethlennel Pozsonyban, a törökökkel pedig Szőnynél megkötött kedvező békességet. IV. Fülöp spanyol király e fölött érzett örömében aranygyapjat küldött Esterházynak, 1628 július 20-án. Ő volt e szerint Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem után az első magyar, kit e magas kitüntetés ért.*
A nádor, kit a spanyol király levelében kedves rokonnak szólít, ezóta czímeztetett Celsissimusnak is. S innentúl nem egy levélben tévesen herczegnek «Princeps» írják.
Ám ez a derű is csakhamar borúra változott.
Azon férfiak közűl, kiket kortársaik megszoktak már külön-külön táborban látni s ennek daczára is «a három nagy magyar» nevezet alatt együtt emlegetni, Bethlen Gábor 1629 végén nem élt többé. Esterházy azonban ezentúl sem maradt ment a politikai versengés izgalmaitól. Nyugalmasabbnak ígérkező napjait rövid időn ismét a harmadik nagy magyarral, Pázmány Péter esztergomi érsekkel, a törvényes hatóságuk kérdése körűl keletkezett surlódások zavarták meg.
Esterházy sérelmét megorvosolta ugyan a király, de csak palástolólag; az érsek antagonismusát pedig újból és ismét tapasztalnia kellett az I. Rákóczy György fejedelem ellen indított hadjárat folyamán, melynek fővezérlete a nádor személyére bízatott.
Aligha vívtak még háborút kevesebb eszközzel és szerencsével s mégis ily kedvező eredménynyel. Mert habár Esterházytól ellenesei mindent megvontak, mire a harcz sikeres folytathatása czéljából szüksége volt; és bár Pázmánynak egyrészt Rákóczynál, másrészt pedig az udvarnál kifejtett titkos munkálódása a béke művében Esterházyt lépten-nyomon megakasztá: mindamellett az ő állambölcsesége, szívós erélye s szilárd elhatározottsága létrehozta fáradságos munka árán az 1631. évi kassai békét, mely hosszabb időre szabályozta a király és fejedelem kölcsönös viszonyait s melyről méltán mondja Toldy, hogy Esterházy státusférfiúi koszorújába a legszebb babérlevelek egyikét fűzte.*
«Összegyűjtött Munkái.» I. k. 227. 1.
Pázmány utóbb is igyekezett lehetőleg megnehezíteni Esterházynak a török portával és Rákóczyval szemben kifejtett hazafias tevékenységét, míg a két nagy ember között csaknem szakadatlanúl folyt áldatlan surlódásoknak az érsek halála (1637.) véget nem vetett. A három nagy magyar közűl immár Esterházy egymaga maradt meg szerette nemzetének.*
«Il ne restait plus qu’un des trois Grands Magyars.»
Pázmányt, ki fölemeltetését nagy részben Esterházynak köszönhette, megelőzte néhány héttel a halálban II. Ferdinánd király, kihez a nádort személyes vonzalom s a tisztelő szeretet érzelme is csatolta. Az a szoros kötelék, mely őt eddig a királyi udvarhoz fűzte, lazulni kezdett épen azon III. Ferdinánd alatt, kinek megválasztása- és koronáztatásában oly jelentékeny szerepe volt neki.*
«En effet le palatin Esterházy était fort mécentent, sinon de 1’Empereur, au moins de ses conseillers. Il préservait depuis longtemps la couronne contre les mécontents, mais il ne parvenait pas ŕ préserver les libertés hongroises contre la couronne. Ce n’est pas seulement des ministres étrangers qu’il avait ŕ se plaindre, c’était aussi de Pázmány et du chancelier Sennyey.» E. SAYOUS: Histoire Générale des Hongrois. Paris, 1876. II. 148. 1
Ezentúl rajta, kit eddig csak a nagyok bosszúja környékezett, a kis emberek irigysége is ki akart fogni. Ezek közé tartozott pedig nemcsak gróf Pálffy Pál kamara-elnök, hanem Lippay György kanczellár is, kinek az udvarnál elfoglalt bizalmi állásából a nádor ellen irányzott támadásai országgyűlési interpellatióra is adtak alkalmat. De a kínos ügyet ezúttal maga Esterházy símította el.
Ám a mire magánbántalmak nem bírhatták a nagylelkű hazafit, azt országos sérelmek idézték elő: t. i. a nádori méltóságról való lemondását, az elsőt és egyetlent nádoraink történetében.
A királyhoz 1638-ban fölterjesztett lemondó levele egyike a kor legfontosabb államiratainak. Megjósolván ebben az udvarnál ármánykodók törekvéseinek kárhozatos következményeit, kijelenti, hogy hazafias kötelességérzete tiltja azokért a felelősséget elvállalni. Kéri különben, hogy búcsúzó szándékát félre ne értsék; mert ő, ha most visszalép is, valahányszor személyes szolgálata kívántatik, ép oly buzgalommal teljesítendi azt, mint tizenkét évi nádorsága idején. Hogy pedig elbocsáttatását könnyebben megnyerje, lemond minden megtérítésről a fölség s összes kártalanítási igényeiről a nemes ország irányában:* elég jutalmát lelvén abban, ha ezentúl magánéletet folytathat.
Mily tekintélyes összeget képviselt az így megajánlott áldozat, azt könnyű elképzelnünk, ha tudjuk, hogy egyrészt csupán nádori fizetése évi huszonkétezer magyar tallérban volt megállapítva; másrészről pedig az örökös pénzszükséggel küzdő kamara a személyi járandóságokat csak a legritkább esetekben, de pontosan úgyszólván sohasem fizette.
Engedett mégis III. Ferdinánd csillapításainak és elhalasztá a végső lépést. De ettől fogva egymást érték emlékiratai, melyekben a királyt – bár eredmény nélkűl – kormánya hibái felől fölvilágosítani s a növekvő veszély megelőzése végett a sérelmek orvoslására bírni törekedett.
A folytonos sikertelenség 1642-ben ismételtette vele lemondását, most már a nemzet színe előtt. A rendek kérelmére újra elnapolta ugyan visszalépését a jövő országgyűlésig; de ő ezt már meg nem érte.
Az egyre ismétlődő országos sérelmek lángra lobbantották a polgári háború tüzét, melynek fáradhatlan oltásában tölt el az első fraknói gróf Esterházy Miklós életének alkonya.
A linczi béke vetett csak véget a dúló belharcznak,* mely elkerülhető lett volna, ha az udvar jókor hajlik a nádor tanácsaira.
1645 szept. 10. – A linzi békekötés szerint egy második Esterházy-vár és birtok is (Regécz) az erdélyi fejedelem kezére került.
Esterházy a békekötés előtt öt nappal áldozatúl esett hosszas testi-lelki szenvedéseinek. Megértvén, hogy testvére, Dániel, a táborban megbetegedett és baja Nagy-Heflányban, a hová gyógyúlást keresni vonúlt, súlyosbodott: a dévényi táborból maga is általjött a Dunán s ment egyenesen Heflányba, a hol Esterházy Dánielt már ágyon kívül a jobbulás útján találta. Helyette hirtelenűl maga a nádor betegedett meg s föl sem épült többé.
«Az én szerelmes uram-atyám, boldog emlékezetű gróf Esterházy Miklós, Magyarország palatinusa, holt meg Héflánban die II. septembris anno 1645. életének hatvanharmadik esztendejében.
11. GRÓF ESTERHÁZY MIKLÓS ALÁÍRÁSA.*
Gr. Esterházy Miklós, gr. Esterházy István, gr. Thurzó Erzsébet, Nyáry Krisztina és Esterházy Pál aláírásai a kismartoni levéltárban őrzött eredeti levelekről vétettek.
Kinek nagy emlékezete e világon is fönmaradván, az örök boldogságban tündököljék.»
Ennyit olvasunk atyja haláláról Esterházy Pálnak családi krónikájában.* A késő kor pártatlan történetírójánál pedig ezt a megtisztelő ítéletet: Mint Esterházy, a legjobbak közt is, oly tiszteletreméltó nem volt senki.* Épen oly kimagasló vezéregyéniség volt ő a fejedelmek és népek tanácsában, a béke teremtő munkáiban, mint a dúló harczok véres mezején.
V. ö. SZILÁGYI S.: A gróf Esterházyak családi naplója. Budapest, 1888. 8. 1.
TOLDY FERENCZ: Összes munkáiban, i. h. 298. 1.
Tüneményszerű emelkedése kétségbe vonhatlanúl ősi magyar erényeiben leli legelfogadhatóbb magyarázatát. Az okossággal párosult erély s vitézség, valamint serénysége a közügy szolgálatában, bátran atyai örökségének mondható.
Mély meggyőződésből fakadt igaz vallásosságának maga emelt maradandó szellemi és szintoly díszes kőemléket, föntebb említett hitvitázó iratában és a saját, valamint forrón szeretett övéi nyughelyéűl pazar bőkezűséggel épített nagyszombati fényes szentegyházban, a hová hült tetemeit a szintén általa épített kismartoni zárda kápolnájából, méltóságához mért pompával vitték át.*
Kismartoni hgi főlevéltár. Repos: 85. Ordo exequiarium, etc.
