IV.
IV.
A nikolsburgi béke. Kismarton és Fraknó az Esterházyak birtokába jut. Miklós gróf mint a bányavidéki végházak kapitánya.
A BÉKEÉRTEKEZLET közben és után folyt ugyan a háború Tiszán innen s azon túl; de a Bethlenhez csatlakozott urak közűl Forgách Zsigmond s vele együtt többen ismét a király pártjára állottak, a miben főrésze volt Esterházy tapintatos föllépésének, hazafias buzgólkodásának.
Megszakíttatván a haimburgi tárgyalások, Rohonczot, Kőszeget és Körmendet segített megvenni, s kímélve a honfivért, fegyver helyett meggyőző okok és kérések által vezette vissza a dunántúli vármegyéket Ferdinánd király hűségére.
Utóbb a nikolsburgi béke megkötésében munkált közre s maga lovagolt be annak örömhírével a bécsi burgba, 1622 újév napján. A nikolsburgi békeokmány őt egyéb czímei mellett kamarásnak is nevezi. Ugyanazon évben a nádorválasztó sopronyi országgyűlésen már 75 szavazó bizalma tüntette ki őt, a 80 szavazattal megválasztott protestáns jelölt, Thurzó Szaniszló mellett.
1622. évi május hó 2-án kelt azon oklevél, mely Esterházynak és örököseinek 400,000 magyar forint zálogösszeg erejéig beírja Kismartont és a fraknói grófságot; – augusztus 4-én pedig, a soproni országgyűlés tartama alatt, ama másik, mely Esterházyt eddig dícséretesen viselt főudvarmesteri hivataláról a homonnai gróf Drugeth György halálával megürült országbírói méltóságra emeli; – és két héttel utóbb, 1622 augusztus 18-án a harmadik, melylyel a nádorrá választott Thurzó Szaniszló helyébe «tekintetes és nagyságos galanthai gróf Esterházy Miklós,* Bereg és Zólyom megyék főispánja, Magyarország bírája, főkapitány, tanácsos és kamarás, kitünő erényei-, hűsége- és hadi ismereteiért», Érsekújvár s a bányavidéki végházak főkapitányává kineveztetik.
A grófi czím legelőször ez okmányban fordul elő.
Esterházy ez utóbbi tisztség elvállalásától, melyet már 1619-ben elutasított volt magától, – mondván: legyen azé, a ki szomjúhozza, – ezúttal is szabadkozott. «Mi, a kik katholikusok vagyunk,» – írja Bécsbe küldött emlékiratában, – «a víz ellen evezünk és nagyobb difficultásokat kell superálnunk, hogysem másoknak. Kiváltképen pedig énnekem, a ki a fölséghez való ragaszkodásomért nagy részénél nemzetemnek idegenségbe is estem. – Nyilván van ő fölségénél az is, hogy énnekem minden jószágom többnyire elpusztult és elégették; pénzemet, ezüstömet, aranyomat, a ki ellenségimtől megmaradott, elköltöttem a fölség szolgálatában. – Nyilván lehet ő fölségénél az is, hogy sok esztendőtől fogvást építtetlenűl vannak a végházak s azokban sem elegendő vitézlő nép, sem munitio nincsen; fizetésök is bizonytalan.» Ezeknél s egyéb felhozott okoknál fogva kéri Ferdinándot: venné inkább más dologban igénybe szolgálatát és evvel most ne bántsa; hogy ennyi háborúja, fáradsága és kárvallása után ő is élvezhessen egy kis nyugodalmat. Ha e kérése meg nem hallgattatnék: kénytelen lenne bizonyos föltételeket szabni.
9. KIS-MARTON RÉGI KÉPE.*
A Kis-Martont ábrázoló 9. számú kép Braun munkájából vétetett.
A nagy teherrel járó új hivataltól azonban ily módon nem szabadúlt meg. Bécsben elfogadták föltételeit, miről már 1622 szeptember 19-én a következő értesítést vette:
Ő felsége komolyan meg fogja parancsolni, hogy a romladozó újvári lak fölépítésére Morvaország jövedelmeiből évenként kétezer forint fordíttassék.
Beleegyezik abba is, hogy eleségszerzésre kétezer forintnyi magyar kispénz járjon ki, a körmöczi kamara jövedelmeiből.
Esterházy saját sallariumát illetőleg adjon véleményt az ausztriai kamara: kitelik-e ama fizetés rendszeresen és évenként az ekkor még Magyarországhoz vissza nem csatolt kismartoni uradalomnak «Tatz» nevű kincstári jövedelméből.
Megegyezését nyilvánítja a király, hogy a mit Esterházy ő felségének vagy az udvari kamarának tudtával sajátjából előlegez, az neki, ha a szabott időre készpénzűl meg nem téríttetnék, a kismartoni és fraknói uradalmakon fekvő zálogösszegéhez adatván, annak idején azzal együtt kifizettessék.
A főkapitányt illető díszes zászlót, rézdobokat stb. külön biztosok fogják neki Újvárba megvinni.
Ő felsége elrendeli, hogy az őrség zsoldja két hóra készpénzben, további három hónapra pedig posztóban, nyolcz nap alatt kifizettessék.
Ily biztosítások után behelyezkedett tehát újvári generálisságába az új főkapitány, és itt vitte véghez az 1623. év legfényesebb fegyvertényét, midőn az újra Nagy-Szombatig hatolt erdélyi fejedelem török-tatár segédhadait megsemmisítvén, nagyszámú keresztény rabnak szerezte vissza szabadságát.
E győzelem emlékét örökíti meg többek között a fraknói családi kincstárban őrzött aranyozott ezüst zászlócsúcs is, melynek egyik oldalán, a reávésett szalagdíszen belül, e fölirat olvasható: Gróf Ezterhási Miklós Uyvári Generálisságában Mely Törököt Betlen Fejedelem Hozott volt ki II. Ferdinánd Római Császár És Az Kereszténység Ellen Igen Erős És Kemény Hitlevele És Fogadása ellen, – a másik oldalon pedig: Ibrahim Bosznai Bassa Zászlóján való Vért, Melyet Egynehány Több Szép Zászlókkal És Közel Négy Ezer Keresztény Raboknak Elszabadításával Nyertek El Tőle Uyvárnál 1623 Szentandrás Napján.
Esterházy, hogy királyát a háború erélyesebb folytatására bírja, 1624 január 20-án főrangú török foglyai kíséretében diadalmenettel vonúlt Bécsbe, maga előtt vitetvén egyéb zsákmányon kívül a törököktől elfoglalt harminczöt lobogót. Az udvari békepárt mégis – kislelkű félelmében – egyezkedést javasolt Ferdinándnak és az újabb békeértekezletek Bécsben már február 7-én kezdetöket vették.
Az újvári főkapitány, kinek tanácsát már a közel jövő következményei mindenben igazolták, épen a bécsi egyezkedés idején váltott gyűrűt a túróczmegyei Szucsányban gróf Nyáry Krisztinával, Thurzó Imrének (György nádor fiának) alig húsz éves özvegyével, 1624. év aprilis 16-án. Ugyanott ünnepelte nagy fénynyel esküvőjét is, melyen a királyt Pázmány esztergomi érsek képviselte, 1624 július 21-én.
E boldog frigy derítette föl a nagy államférfiú gondterhes életét; e frigyből látott otthonának felvidítására – első házasságából eredt egyetlen fia, István mellett – több reményteljes gyermeket serdülni maga körűl, kik nemzetsége nevére új és új fényt voltak árasztandók. Ebből a szerencsés frigyből származott gróf Esterházy László, kinek hősiségét a vezekényi csatasík emlékoszlopa hirdeti; ebből az in sago et toga egyaránt előkelő Pál, ki fényes nemzetségét a szt. római birodalom herczegeinek coetusába vezette be; s ebből az erőteljes Ferencz, kitől az Esterházyak ifjabb fraknói ágának oly dús hajtása sarjadott.
Általában a most következő pár esztendő képezte Esterházy Miklósnak úgy magánéletében, mint közpályáján is a verőfény rövid korszakát.
