XII. AZ ALFÖLDI HADJÁRAT KEZDETE.
XII. AZ ALFÖLDI HADJÁRAT KEZDETE.
A BÍBORNOK május 15-én Dósát csak a további sereggyüjtéstől tiltotta el és ellenségnek csupán abban az esetben tekintette, ha vissza nem tér kötelességéhez, vagyis ha nem indúl a török ellen. Erre intette őt Veszprém harczias püspöke, Beriszló Péter horvát bán is, a ki a dalmát alpok népének megvédelmezését várta tőle. Dósa tetteinek verses leírója* Beriszlót a maczedoniiai Fülöphöz hasonlónak vagy még nagyobbnak tartotta, a ki megérdemli, hogy főpapi trónon (triposon) üljön és koszorút kapjon; mert érdemei előtt még a larissai Achilles is meghajol s egy sorba lehet helyezni Camillusszal, ki a hazát megmentette.
Taurinus I. ének, 489–496. vers. Engelnél, 134. l.
A «vérengző zsarnoknak» ilyen vagy ilyenforma levelet küldött*: Ösmernie kell a maga hatalmát s tudnia, hogy a parasztoknak hinni nem lehet. Dósa* már ösmerheti őket karmaikról s bizonytalan helyzetében nem bízhatik bennök. A paraszt különben sem hű és Dósának csak addig lesz barátja, míg rotyogni hallja fazekát; de annyit sem ér, mint a fazékba dobott vetemény. A parasztnépet semmiképen sem lehet megnyerni. Urának mindig ellensége s Dósa, a gonosz vezér, nem tudja mit csinál. Bizony, estökben sokan összetörik a húsos fazekakat s a ki a méltóság csúcsára jutott, a többinél nagyobbat esik. A balsors úgy akarja, hogy a gonoszok virágozzanak, a jól ellankadjanak. Az, a ki egyszer az isteneknek kever ambróziát, máskor pedig lábbal tapodja a szerencsét, tulajdonképen egy korsóba önti össze az örömet és a szomorúságot s aszerint veszi el erényeinek és bűneinek jutalmát. Bizony, nagy gyávaság és bárgyúság volna,* ha megvetné a földmívelést* éppen ő, aki a minap még az eke szarvát tartotta s ennek a két ága volt a czímere. Mégsem tudja, hogy a sors milyen álnok és állhatatlan? Mostan a keréknek a talpa van felül, de egy fordulattal ez megint alulra kerűl, mert egyszer fölemelkedik, máskor leszáll. A homlokot is haj díszíti, de a fej búbja és tarkója kopasz. A gazdag ember ma még győzi aranynyal, de holnap már szegényebb a templom egerénél.* Így járhat Dósa is. Ösmerje meg helyzetét és vessen számot saját erejével. Mert talán csak későn tudja meg, milyen az Istennek és a királynak haragja. A fa gyökerét a fejsze kemény csapása fenyegeti. Saját termetének deliségében gyönyörködve, Narcissus egy Nireusnál* is tetszetősebb virággá alakult át. Így bizony a bosszuálló Rhamnusia (a Nemesis) megköveteli, hogy Dósa majdan szokatlan halálbüntetéssel veszszen el.
U. o. I. ének, 497–530. vers. Engelnél, 135–136. l.
«Oh, te nagyon gyáva!» a költő szerint, a mi azonban csillapító levélben nem foglalhatott helyet.
«Bárgyúbb Gryllusnál», a kiről Bartholomaeus Pannonius éppen akkor írt egy comoediát, melyet Görgy brandenburgi őrgrófnak ajánlott. Szinnyei, M. Írók, I. 644. A történelem két Gryllust ösmer. Az egyik a történetíró Xenophon apja, a másik Xenophon fia, ki 362-ben Mantineánál esett el. Az athéni monda szerint ő sebezte volna meg Epaminondast.
«Ha nem tisztelné Pluto királynéasszonyát», t. i. Persephonét, a ki a föld termékenységét jelképezte.
Szószerint: «Ma láttam a pénzes Croesust, a ki győzi aranynyal és másnap Irusnál is szegényebbnek találom.» L. Taurinusnál az id. helyen.
A legszebb görög a trójai ostromlóhadban.
A király azonban és most Beriszló hiába intette Dósát, hogy Dalmácziába vezesse hadait s mindannyian teljes bizonytalanságban voltak, mi az igazi czélja alföldi hadjáratának. Az pedig teljesen aggodalomba ejtette, sőt megrémítette őket, a mit eltávozása után alvezérei a főváros környékén elkövettek. Így pl. már május 19-én, pénteken, elfogtak és nyársba húztak egy botzeni nemest;* másnap, 20-án egy Kuppy* nevezetű pettaui kereskedővel és testvérével bántak hasonló módon. Mikor ugyanis Budától 5 mfdre* egy nemes úr birtokán időztek, a keresztesek rájok rohantak s üszköt dobtak a házba, melyben Kuppy s a nemesek mindaddig hősiesen védelmezték magukat, míg a lángok elől menekülniök nem kellett. Ekkor (május 22-én) mind a 20 nemest és a két Kuppyt agyonverték,* a nemesi kúria tulajdonosát pedig darabokra vagdalták.* De vidékről is oly jelentések jöttek, a melyek a jobbágyoknak hasonló magaviseletéről szóltak.
Ain gross Wunderzaichen, 2. l.
U. o. Janus Vitalis (Marino San. II. 297.) Rupinak írja.
J. Vitalis szerint 5000 lépésnyire, az Auffrur szerint (1513) «2 Meyln von Wardein». E részt azonban elszigetelve áll.
Vitalis szerint 12-en voltak Rupiék s a ház ostroma 3 napon át tartott.
A Wunderzaichen id. helye szerint. Vitalisból az tűnnék ki, hogy mindezen dolgok a czeglédi kiáltvány kiadatása után történtek; röpiratunk azonban elég világosan szól az időpontra nézve. – Ain gross Wunderzaichen stb. Auszug auss ainen brieff von Offen, de an dem 25. tag des May in Wien geantwurt ist, vnd am iij tag Juni gen Augsburg. – Hely és év nélkűl. I. lap. – Továbbá: Die Auffrur so geschehen ist im Vngerlande mit den Creutzern. Hely nélkűl, 1513. (így) – nem pedig 1514-ben, mint Kertbeny írja (Magyarországra vonatkozó régi német nyomtatványok. 27. lap), ámbár világos, hogy az 1513 sajtóhiba. Le van nyomtatva a Schimmer-féle «Bilder aus der Heimath» (Bécs, 1833) című könyvben is. Az «Auffrur» első 5 lapja különben a Wunderzaichennek egyszerű utánnyomása.
Dósa táborának Pestről való kiindulása mintegy jeladás volt arra, hogy a küzdelmet az ország minden pontján megindítsák. Az első pillanatokban a kormány azt hitte, hogy a gyülekezéssel járó zenebonák elfojtására a vármegyék nemesi bandériumai is elegendők. Példáúl Pest-, Nógrád-, Hont- és Heves-vármegyék rendei már Szent György napja előtt* fegyvert fogtak s a hol csak gyülekezni hallották a kereszteseket, ott termettek és szétverték, megszalasztották őket.
1514 junius 16. kelt levelök szerint (közli Fraknói a Századokban, 1872. 444.) már majdnem két hónapja vannak táborban.
Budavár képzeletileg reconstrúálva.*
Györgyi Géza képe Hauszmann Alajos «A budai királyi vár» cz. művében.
A mint azonban Dósa Pestről elvonult, a kormány s elsősorban Bakócz bíbornok, folyton növekedő aggodalommal leste mozdulatait. A május 18-a táján Czegléden tett nyilatkozat s a vele járó események, a melyeknek híre bizonyosan kiszínezve és megnagyítva érkezett el Budára, az udvart és az urakat megdöbbentették. Dósa György állítólag* levelet is írt vagy íratott a bíbornoknak, a melyben jelentette, hogy már tízezer lovasa és több ezer gyalogkatonája van; kéri tehát, jőjjön utána akkora sereggel, a milyennel lehet, mert ő a hadat egyenesen Konstantinápoly felé akarja vezetni. Az urak azonban – a krónikás szerint* – hanyagok voltak s nem akartak a «pogányok» ellen menni. A király szemére hányta a bíbornoknak, hogy ilyen latornak kezébe akkora hatalmat adott, az urak pedig egyenesen őt vádolták az áldatlan polgárháború miatt.
Szerémi György emékiratai, 60. A levelet Ambrus dévaványai pap írta volna.
Szerémi, 60.
«Most – az egykorú krónika szerint* – minden baj kútfeje, az ördög más gondolatra bírta a királyt és főurakat, a kik attól féltek, hogy a nép reájok támad. Meghagyták tehát a bíbornoknak, hogy többé senkinek se osztogasson keresztet. Csakhogy akkor már «a parasztok, kik a folytonos munkát s földesuraik mindenféle zaklatásait el nem viselhették, valamint a papok és szerzetesek, a kik a vallást gyűlölték és megutálták, özönlöttek a keresztesekhez, kiket Budán vörös kereszttel láttak el s ők is fel akarták venni a keresztet. Az urak pedig elfogatták jobbágyaikat és nagyon kegyetlenűl büntették; némelyeket, a kik a kereszt jelét viselték, megölették, a hajdúkat pedig férfiasságuktól megfosztották.
A bécsi cs. és kir. udv. könyvtár 14.527. sz. kézírata. Tört. Tár, 1905. 273.
Az emiatt támadt általános elégületlenséghez járult, hogy a bíbornok május 23-án, kedden, éppen a keresztjáró napokban, csakugyan és végképen eltiltotta a kereszteshadjáratot.* Átokkal fenyegette mindazokat, a kik neki nem engedelmeskednek s fegyveröket letéve, haza nem térnek.
Ain gross Wunderzaichen stb. I. l.
«Tudjátok meg – írta Bakócz* – szívünknek súlyos fájdalmára s méltatlankodva értesűltünk róla, hogy némely papok, szerzetesek és világi klerikusok más egyházi és világi személyekkel együtt, kik (alkalmasint a konkolyhintő gonosz szellemek sugallatából, de sem tőlünk, sem az apostoli szentszéktől nem nyervén fölhatalmazást) szentségtörő merénylettel és kárhozatos vakmerőséggel Magyarország különböző részeiben – az általunk hirdetett szándék értelme ellen – kereszteshadat hirdetni, gyűléseket tartani, különböző sorsú embereket, nemeseket és parasztokat s a mezei nép sokaságát összecsődíteni, a világi urak rendes jövedelmét, a királyi fölséget illető adót s egyéb legigazságosabb és szokásos tartozást, valamint a felsőbbség iránt való engedelmességet megtagadni, megtagadtatni s megtagadandóknak és megtagadottaknak állítani merészlenek; azonkívűl azokra, kik ezeket a rendes tartozásokat és a királyi adót felrójják vagy követelik: halált kiáltanak és álnok beszédök szerint azoknak, kik az ily megölt adószedőkre követ dobnak, száznapi búcsú jár jutalmúl; kik végre kereszteket osztogatni s a nemesek és nem-nemesek közt lázadást, egyenetlenséget és viszálykodást elhinteni s mindenféle kigondolt mesterséggel és fortélylyal a hű népet különböző módon elcsábítani, föltett szándékkal tőrbeejteni a leggonoszabbúl törekednek. Innen van azután, hogy nemcsak személyünket, hanem magát szentséges urunkat, Leó mostani pápát is, az így jogtalanúl megbántottak mindenféleképen átkozzák, továbbá nyilvánosan följajdulnak ellene s ellenem», stb.
Török, Magyarország prímása, id. h. (Magyar fordításban.)
Köríratban pedig arra figyelmeztette az egyházi és világi hatóságokat, nevezetesen a plébánosokat, hogy a keresztes hadáratot kihirdető bullát kiátkozás terhe alatt visszavonják. Akik az intésekre és parancsolatokra nem hajtanak s afféle gyülekezetekben és csoportosulásokban résztvesznek, sőt azokat is, kik a lázadókkal együtt esznek és isznak,* az illetőségük helyén levő templomokban nyilvánosan kiközösítsék s ha szüksége mutatkozik, világi karhatalmat is alkalmazzanak ellenök.*
Ain gross Wunderzaichen, I. lap.
Kivonatosan, de keltezés nélkül a kassai tanácsnak 1514 május 30-án Bagoly Ferencz fölkelő csapatvezérhez intézett levelében. Közli Fraknói, Századok, 1872. 435. és 442.
Egyúttal azonban levelet írt Dósa Györgynek is,* a melyben arra intette és kérte, hogy hagyja abba a hadfogadást és hadjáratot, mert az urak tudni sem akarnak róla. Hiszen némelyek már attól tartottak,* hogy a parasztok lecsöndesítése vagy leveretése után a nemesek a papokra, a bajok okozóira rontanak.
Szerémi, 60.
Wunderzaichen, 3.
Mielőtt Dósa megkaphatta volna parancsot és a levelet a fővárosban «az ország urai és parasztjai közt nagy lázadás tört ki».*
A bécsi udv. kt. 14.527. sz. kézírata. Tört. Tár, 1905. 273.
Május 24-én, szerdán, «nem kevesen és nagy bátorsággal» megtámadták és elfoglalták Buda városát, néhány bástyával együtt. Akkor már néhány ezeren voltak. Perényi nádorispán (natryssdban) egy csapattal hiában kísérelte meg az ellenállást. Ő maga is alig tudott bemenekülni egy vityillóba s pár napig azt sem tudták róla, él-e vagy meghalt.* Másnap, május 25-én, éppen Úrnapján,* Budán megrohanták a Szent Jánosról nevezett mezítlábas szerzetnek és Szent Miklós prédikáló rendjének barátjait,* mivel kihirdették a bíbornok letiltó parancsolatát, holott annak idejében éppen ők buzgólkodtak leginkább a kereszteshadjárat hirdetésében. A kósza híreken kapkodó tudósító szerint* a sokaságból valaki megkérdezte a barátokat:
Ez az idáig ösmeretlen adat egy cseh levélben van (Datum Bude feria iiij post ascensionem domini anno mv? x iiijo), melyet a wittingaui levéltárból (Historica, Nro 3608 b.) Thallóczy Lajos volt szíves velem közölni. A cseh levél különben a budai és a csanádi híreket meglehetősen összezavarja.
«Auff datum», mondja a Wunderzaichennek május 25-én Budáról írt levele a 3. lapon.
Az előbbi a ferencz-, az utóbbi a domonkosrendiek kolostora volt, mindakettő a várban.
Wunderzaichen, 3.
A Perényi-czímer.*
Márki S. «Arad vármegye története» cz. művéből vettük át.
«Mióta fegyverkeznek az urak és a nemesek?»
– Már valami húsz esztendeje!
«Ez gazság!»
– De senki sem akar ellenetek vonúlni, a kik kereszttel vagytok megjelölve!
«Agyon is verjük, ha megtudjuk, hogy valaki ilyen járatban van! Nektek pedig, barátok és papok, azt mondjuk, hogy merő hazugság az, a mit beszéltek; de nem is hajtunk ezentúl prédikácziótokra és éneketekre; s a templomba sem járunk többet.»
A Kőrös cseresznyehidja Békés mellett.*
Baranski Emil László festőművész rajza.
S a barátokat, ha idején kereket nem oldanak, hamarosan szentekké avatták volna – írja egy budai polgár, ki úgy látszik, maga sem szerette a papokat.* Lehet, hogy a sokaság más budai kolotorokat is megtámadott. Pesten, a szentpéter-útczai ferenczrendiek ekkor tördelték darabokra azt az ezüstkoporsót, melyet Annak királyné (II. Ulászló felesége) Szent Gellért ereklyéinek befogadására szánt.* De nem mindnyájan menthették meg drágaságaikat, mert – egy pár nap mulva kelt tudósítás szerint* – a rablások és öldöklések alkalmával a városban és egy kolostorban a keresztesek sok ezüstöt és mintegy háromszázezer forint értékű drágaságot harácsoltak össze. Pécsvárady Gábor ferenczrendi szerzetes talán ezeknek a zavargásoknak hatása alatt határozta el, hogy Pászthóy Jáns társaságában «per pedes, vulgo lábnyomdok» járja be a Szentföld nevezetesebb helyeit.* Csak mindenszentek ünnepe után indult el,* a mikor a véres események már lezajlottak s a megtorlás ideje is elérkezett; de ki tudja, nem éppen hazájának vérrel befecskendezett kettős keresztjére gondolt-e, mikor a jeruzsálemi kálvária hegyén a szent kereszt gödrébe hajtván le a fejét, felsóhajtott: «Oh Istenem, bárcsak akkor lettem volna ott, mikor a kereszten függtél, hogy fejemet a gödör elé tartván, drága véred reá csorgott volna!»*
Ezt a levelet egyező módon közlik a Wunderzaichennek és az Auffrurnak különböző kiadásai.
1526-ban a pápai nuntius ezt a háború czéljaira a pénzverőházba küldte. Fraknói Magyarország a mohácsi vész előtt, 225. l.
A wittingaui levéltár Hist. 3608. b. sz. cseh levele szerint. Thallóczy Lajos szivességéből.
Pécsvárady, Compendiosa… descriptio urbis Hierusalem. (Bécs, 1517.) II. l. A Nemzeti Múzeumban «Exeg. 598–3636. quart. Széch.» jegy alatt. Széchy Károly (Kisebb tanulmányok, 213–239. l.) bebizonyította, hogy a mű szerzője valóban Pécsvárady, míg Farnády Miklós irodalmi tolvajságot követett el vele szemben.
Széchy, id. h. 237.
Pécsvárady, id. h. 17. l.
A keresztesek Úrnapján már annyian voltak, hogy senki sem mert engedelmeskedni a királynak, ki fölkelést rendelt a parasztok ellen.* «Néhány nemest kivéve, mindenki velök tart», jegyzi meg rá egy levelező.* S ez annál fontosabb, mert a Buda és Pest körűl bátorságban nem levő nemesség már akkor a fővárosba kezdett menekülni.* Ezek közűl s a maga udvari népéből a király valami ezer embert már pár nap előtt felültetett volt ellenök és Bornemiszát* tette ezen kis had parancsnokává, a kit tavaly Székely János ellen küldött Erdélybe. Bornemisza Budáról át is ment Pestre. Összeütközésre nem került a sor, mert Bornemisza ezúttal, ereje csekély voltának érzetében, beérte egy kis katonai sétával s azonnal visszavonult Budára. Majdnem életével lakolt az a két szónok is, ki a népet békülékenységre intette.*
Wunderzaichen, 4.
Ugyanott.
Nachricht über die Weigerung der Kreuzbrüder in Ungarn sich aufzulösen und ihr feindliches Auftreten gegen den Adel und die Geistlichkeit. (A weimari nagyherczegi levéltárban. Említi Tört. Tár, 1891. 307.) A május-június eseményekről szól, de nem láthattam.
Parkamesa, a Wunderzaichen 2. lapján és Janus Vitalisnál (Marino Sanuto, II. 298.), a ki valószínűleg onnan merítette adatát.
Vitalisnál u. o. II. 298.
De az ország a budai fölkelésnél is fontosabbnak tartotta, mit csinál maga Dósa György.
Dósának czélja az volt, a mi előtte és utána minden forradalmi magyar vezérnek, hogy elsősorban az Alföld népét nyerje meg magának. Ezt választotta hadműködésének alapjává és gyorsan járt, hogy az ellenállást vele szemben ne szervezhessék.*
Brutus, I. 361.
Május 18-án* Czeglédről elindulván, Dósa még aznap a 37 kilométerre eső Tiszavárkonyra ért.* Azonnal átkelt a Tisza hídján, a melyet egymáshoz lánczolt hordókból s rájok fektetett gerendákból és deszkákból állíttatott össze, földdel pedig jól meghordatta, úgy hogy nemcsak serege, hanem sok ágyúja és társzekere is egész biztosan átmehetett rajta.* Mindjárt azután este a faluval rézsút-átellenben levő Varsánynál ütött tábort, alkalmasint a kémkedésre is alkalmas Kúnhalom tövében. Itt 300 lovas és ugyanannyi gyalog csatlakozott hozzá, vagy inkább a vörös kereszthez.*
A chronologiát néhány adott dátumnak s Dósa ismert útvonalának s tartózkodása idejének összevetése alapján állapítottam meg és pedig az első kiadás módosításával, az azóta előkerült adatok alapján.
Szerémi az 59. lapon Tiszavarsányt ír. Alsó- és Felsővarsány puszta Jász-Nagykun-Szolnokvármegyében, Várkonynyal szemben, a Tisza partján fekszik s így Szerémi adatának is van alapja. A négy váremgye rendeinek 1514 június 16. kelt oklevele szerint a kereszteseknek két serege kelt át a Tiszán s egyik a Tisza közelében Várkonynál, a másik pedig Heves mezővárosa közelében ütött tábort. (Századok, 1872. 438.) Mindekttőnek sorsáról l. a XVIII. fejezetet.
Jovius, 90. levél, 2. oldal.
Szerémi, 59.
Másnap, 19-én csak a Mező- vagy Nagytúrig levő 30 kilométer utat tette meg. «Túr mezővárosában – egykorú följegyzés szerint* – bizonyos keresztesek gyűltek össze, a kiket a tisztviselők és a nemesek fegyverrel kezdtek zaklatni s hogy nevetségesekké tegyék őket, egy szamárnak a farkára keresztet kötöttek, a mellett pedig ők is fölkeltek ellenök. Hasonlóképen a parasztok is ellenök indultak, zsákmányolni kezdtek és mindenféle latorságokat követtel el. Közűlük azonban az urak néhány főbbet elfogtak és bilincsekben küldték Budára, hol a király és a nagyurak parancsára mindnyájokat kegyetlenűl karóba húzták. Igy minden baj Túr mezővárosában kezdődött. Ebben a városban egymagában nyolczszáznál többen állottak melléje, hogy fölvegyék a szentkeresztet, s megszabaduljanak bűneiktől és azoknak büntetésétől». Itten már trombitásokat és dobosokat rendelt csapatai mellé, a melyeknek tehát bizonyos rendben kellett tovább vonulniok. Elindulása után azonban rossz példát adott, mikor megölt egy királyi adószedőt s elvette a nála talált öt márka készpénzt.*
Történelmi Tár, 1905. 274.
Szerémi, 59.
Még nevezetesebben gyarapodott serege másnap (május 20-án), mikor útközben a dévaványaiak egyesültek vele. Papjuk Túrkevey Ambrus volt, vagy Ambrus pap, ahogy közönségesen nevezték. Nem volt már nagyon fiatal ember; huszonegy esztendővel azelőtt lett a krakkói egyetemen a theológia babérkoszorúsa.* Járatos minden tudományban, de a dühöngésig rajongó.* Ha Dósa György csakugyan Dalmácziába megy, a törökök ellen, Ambrus pap talán a váradi egyházmegyének ezen az egyik legszélsőbb, félreeső helyén csöndesen, ösmeretlenűl fejezi be életét; így azonban a népvezér megtette őt a maga jegyzőjének, mondhatni kanczellárának s tábori főpapnak.* Azontúl ő szerkesztette Dósának a néphez intézett tüzes kiáltványait.*
Regestrum bursae Cracoviensis Hungarorum, 17. Szerémi is (59. l.) azt mondja róla, hogy «bacularius Ikrakouensis» volt.
Szerémi, 59.
Bunyitay, A váradi püspökség tört. III. 499.
Haan, Békésmegye hajdana, I. 23.
Május 21-én Dósa György átkelvén a Berettyó- vagy Túrvízén, Endrőd táján pedig a Hármas-Körösön, a folyón fölfelé haladva Ege faluba,* az Egey-család birtokára érkezett. Itten megszámlálván seregét, úgy találta, hogy kétezer lovas és háromezer gyalog, összesen tehát ötezer katonája van.* Másnap, 22-én Mezőberényen, Békés vármegye akkori székhelyén* át érkezett Békésre.
Szerémi szerint (59. l.) juxta fluvium mouit sese ad Heghe. Ez Haan Lajos (Békésvárm. hajdana, I. 23.) szerint Hék szentandrási puszta volna, de Bkésvármegye másik történetírója, Karácsonyi I. 71.) hibás következtetésnek tartja a szentandrásiak csatlakozását s Heghe alatt a Gyoma és Köröstarcsa közt levő Egét érti, miben – könyvem korábbi kiadásaitól eltérve – én is megnyugszom, mert a menet irányának jobban megfelel.
Szerémi, 59.
Karácsonyi I. 73.
Abban az időben Békés volt a róla elnevezett vármegye legnépesebb községe, a mely magát városnak, civitasnak nevezgette. György brandenburgi őrgróf gyulai uradalmához tartozott.* Vára a Fehér- és Fekete-Körös összefolyásánál feküdt s akkor még meglehetősen jókarban volt. Védelemre való képességét a kamuti vár, Földvár és Sámsonvára fokozta. Dósa György egyrészt a hely alkalmas voltában bízva, másrészt pedig azért ütött itten tábort, hogy a toborzást folytassa. Megint kihirdette a bullát. Jöjjenek fölvenni a szentkeresztet, a melyet szentatyánk, Tamás érsek a szent Róma városából hozott ki a mi üdvösségünkre, hogy elnyerjük a mennyei koronát. Ennek hallatára sok szittyamagyar gyűlt melléje. Dósa György jegyzője, Ambrus pap, feljogosítva érezte magát arra, hogy keresztesvitézekké szentelje őket. Lőrincz pap (de nem Mészáros Lőrincz) egymaga kétezernél több embert, Balogh István tanító pedig háromszáz gyalogost vezetett hozzá. Már húszezer embere volt,* s pénze, hadifölszerelése sem hiányzott. Útközben, többnyire feladás következtében, számos nemesi kastélyt és várat foglalt el,* a melyekben élelmiszereken, drágaságokon, ruhákon és pénzen kivűl itt-ott puskaport, sőt kerekes ágyúkat is talált.* Vagy itt, vagy – pár nap mulva – Gyulán melléje álltak Varsányi Gergely és Nagy Demeter nemesek is, a kik a város közelében, Kamuton, voltak birtokosok.* «Megfeledkezve a király és az ország iránt tartozó hűségükről, a nemesség ellen fölkelt jobbágyokhoz és parasztokhoz álltak s velök együtt kimondhatatlan gonoszságokat, rablásokat, öldökléseket, s a nemesek közt gyilkosságokat követtek el», ahogy utóbb a vármegye és a király vádolták őket.* Ellenben szomszédaik: Morócz Albert, Kamuthi Kamuthy Imre, Pethke Péter, Herpay Tóbiás, Kamuthi Varsányi László nemesek s a falusiak közűl Molnár András bíró, és Levő István (György brandenburgi őrgróf jobbágya) nem tartottak velök, legalább mint tanúk jelentek meg egy esztendő mulva, mikor a király Gál Ispán gyulai várnagynak adta nemesi kúriáikat.*
A város története Karácsonyinál, I. 27–42.
Szerémi, 59–61.
1514 : IV. t.-cz. 3. §.
Jovius, 91. levél és Istvánfi, 43.
Őket emiatt utóbb nemcsak Békésvármegye törölte ki a maga nemeseinek sorából, hanem 1515 junius 15-én II. Ulászló is elvette nemesi kúriáikat, melyeket Ispán Gálnak, a gyulai vár tiszttartójának ajándékozott (L. Orsz. lt. Dl. 22.701. és Haan, Diplomatarium Békésiense, 125–126.). Gál később hatalmasan megszedte magát Békésvármegyében. (Haan, Békésvm. hajdana, I. 190., 211., 216–217. Családjának története Karácsonyinál, III. 55–60.)
Dl. 22.699.
Dl. 22.701. Mind a két oklevelet egész terjedelemben közli Haan, Diplomatarium, 125–126.
Békés város pecsétje.*
Karácsonyi János «Békés vármegye története» (II. köt. 38. l.) cz. művéből vettük. Körirata: NEMES BIKIS VÁROSSA PETSETI.
Miközben a keresztesek a békési gyepen táboroztak, megérkezett Bakócz prímás levele, a melyben Dósa Györgyöt a hadfogadásnak és az egész hadjáratnak abbahagyására szólította fel. Megkapta és jegyzőjével felolvastatta az urak levelét is, a melyben megfenyegetik, ha a kereszteshadjáratot folytatja.
«Nem vagyok én sem gyermek, sem bolond, hogy tréfát űzzenek velem, – pattant föl a vezér. – Fogadom az Istenre és a szentekre, hogy összetöröm őket!»*
Szerémi, 60–61.
