XVI.
XVI.
Bethlen üldözi Waldsteint. Békeajálatokat tesz. Elfogadtatnak. Franczia és dán követ keresi fel Bethlent.
Bethlen a fegyvernyugvás létrejötte előtt tett ígéretei egyikét sem teljesítette. Nem vált el a töröktől, nem is hagyta cserben Marafeldet, hanem felszólította, siessen Losoncz felé, hogy ott vele egyesüljön. Az udvar egy ideig örömárban úszott a kivívott siker miatt s azzal áltatta magát, hogy Bethlent teljesen elcsüggesztette az a gyámoltalan magaviselet, melyet csapatai az ütközetben tanusítottak, hogy tehát a küzdelmet nem is folytathatja tovább.* Az örömöt azonban hamar megkeseríté az a hír, hogy Waldstein nem üldözte az ellenséget, hanem a hadi tanács határozatához képest, maga is megkezdte a visszavonulást. Ezt a fővezér azon szándékkal indokolta, hogy Mansfeldre veti magát s vagy megsemmisíti vagy elvágja Sziléziától.* Később felhozta azt is, hogy a hiány a szükséges élelmi szerben egyre nagyobb mérveket öltött. Nem is állapodott meg Érsek-Újváron, hanem Nagy-Szombatba húzódott, a mit azzal indokolt, hogy a magyarok nem támogatják kellően s csak 1000 huszárt küldöttek táborába.
Raudnitzi levéltár. Waldstein Ádám Lobkowitznak 1626 oct. 6. – Weimari levéltár. Bethlen kelet nélküli levele, hogyan eszközölje Mansfeld az egyesülést. Bethlen Mansfeldnek 1626 oct. 10. – KATONA XII. 251.
Waldstein Harrachnak 1626 oct. 2. TADRÁnál.
A hadjárat ily nyomorúságos kimenetelét Bécsben senki sem várta, még Waldstein apósa, Harrach gróf sem, ki october 10-én is, mikor már tudomása volt a fegyvernyugvásról, azt tanácsolta vejének, hogy vagy Esztergomot, Budát, Székes-Fehérvárt vegye ostrom alá vagy a nádorral egyesűlve folytassa a háborút Mansfeld és Bethlen ellen. A gróf meg volt, győződve, hogy Waldstein hamar czélt érhet s hogy azután a hadsereg nagy része Németországba húzódhatik vissza, hogy ott téli szállásba menjen.* Ezek a remények azonban szétfoszlottak, mert Waldstein nem tudta magát a támadásra rászánni s csakhamar maga támadtatott meg.
Trautmannsdorf-család lvltára, Harrach véleménye 1626 oct. 10.
Bethlen, ki elbámult a jelentésen, hogy Waldstein ép oly gyorsan visszavonúlt Bars alól, mint ő maga, a törökkel együtt megfordult s csakhamar egyesűlt Mansfelddel. Mikor Waldstein Nagy-Szombatba való menetében megtudta, hogy Bethlen nyomon követi, azzal biztatta magát, hogy az ellenségnek nem lesz bátorsága a támadásra.* E föltevés valósulni látszott, mert Bethlen még előnyomulása közben is új fegyvernyugvást ajálott, melyet a császári fővezér természetesen kész volt elfogadni. De a nádor hallani sem akart ilyesmiről, mert meggyőződése szerint Bethlen békeajálatait csak akkor lehet komolyan venni, ha előbb döntő csapást mérnek reá. Waldstein ellenben az eleséghiánynyal indokolta engedékenységét s felhozta azt is, hogy seregében egyre nő az elégedetlenség Magyarországban való alkalmazása ellen.
Waldstein Harrachnak 1626 oct. 13. TADRÁnál. – Esterházynak magának 2–3000 lovasa volt, de talán a létszám leapadt annyira, mint Waldstein említi.
Talán azért, hogy fölfogását az udvarnál is érvényre emelje, Maradas grófot Bécsbe küldötte. De sikertelenűl. Meglehet, hogy a gróf nem elég erélyesen és ügyesen lépett fel, de annyi bizonyos, hogy Ferdinánd a fegyvernyugvás eszméjével megbarátkozni nem akart, míg területéről Bethlen el nem távozik. Azt üzente tehát Waldsteinnak, nyomúljon be az ellenség földjére. Minthogy azonban nem kapott jelentést, teljesíttetett-e ezen parancsa, Trauttmannsdorffot és Colaltot újra a táborba akarta küldeni. Csakhogy mindketten vonakodtak e tisztséget elfogadni, az egyik bizonyára azért, mert megunta a Waldsteinnal való czivakodást, a másik azért, mert tapasztalásból tudta, hogy Waldsteint nagyon nehezen lehet elhatározásától eltéríteni. Igy tehát Questenberg vette át a megbízást, hogy császári ura iránti engedékenységre bírja a fővezért. Csakhogy neki nem volt meg a kellő tekintélye; Waldstein különben is megnyerte s ajándékaival érdekeinek szolgálatába vonta őt. Útjának más következménye nem lehetett tehát, mint az, hogy Waldstein igazolása czéljából a lehető legsötétebb színekben festette a császári sereg állapotát. Csakugyan azt adta elő Bécsben, hogy éhség és betegség minden nap fogyasztja, s hogy támadó föllépésre teljesen képtelen.*
Szászországi állami levéltár. Ferdinánd Bethlennek 1626 oct. 29. (PRAYnál e levél kelte oct. 19.) – Waldstein Harrachnak 1626 oct. 17., 21. és 23. TADRÁnál. – GINDELY: Waldstein I. 121. – Padavin a dogének 1626 oct. 28. ÓVÁRYnál. – KATONA XII. 267.
Ez a jelentés megfelelhetett ugyan a valóságnak, de nem igazolta a gyáva tétlenséget, mert Bethlen és szövetségesei sem voltak kedvezőbb helyzetben. Mansfeld serege felényire leolvadt,* sőt a törökök közt épen zendülés támadt, mert nem akartak tovább táborban maradni, hanem téli szállásba kívánkoztak. Jobb fölszerelésök és hadszervezetök mellett még mindig lehetséges volt tehát a császáriak győzelme, ha nem a visszavonulásban keresik üdvöket, hanem erélyesen megtámadják az ellenséget.
Ez kitűnik Bethlen 1626 nov. 21-ki rendeletéből az élelmezés tárgyában. KATONÁnál VII. 275.
Ferdinánd tehát újabb kísérletet tett, hogy fővezérét előnyomulásra bírja s oda vigye a dolgot, hogy csapatai legalább ellenséges földön foglaljanak téli szállást. Hozzá küldötte gróf Trauttmannsdorffot, ki ezúttal elfogadta a megbízást, de bizony semmire sem ment. Waldstein kijelentette, hogy ha pénzt és élelmi szert nem adnak rendelkezésére, nem mehet előre, hogy továbbá, míg ő a fővezér, a sereget a saját belátása szerint vezényli. Hazamenet Trauttmannsdorff találkozott a nádorral, ki haragját Waldstein ellen szabadjára hagyta, őt poltronnak, tudatlan egyénnek, lázadónak nevezte, a miben egyetértett Sennyey kanczellárral.* Midőn pedig ez idő tájt gróf Schlick és Lorenzo del Maestro ezredes valami ötven főnyi kísérettel egy kémszemle közben Trencsén környékén elfogattak s Waldstein kezét sem mozgatta, hogy a csapást valamikép megtorolja, ez az eset s általában az egész hadjárat meddősége megnyitotta minden ellenségének száját s óriási vihar tört ki ellene az udvarnál.
Padavin a dogénak 1626 novemb. 4. ÓVÁRYnál.
Waldstein viszont komolyan foglalkozott a gondolattal, hogy lemond a fővezéri állásról. Harrach előre látta, hogy ez elhatározás a legnagyobb hátrányokkal fog mindkettejökre járni, mert véget vet befolyásuknak. Azt tanácsolá tehát vejének, tartsa meg állását. Waldstein azonban ragaszkodott a lemondási szándékhoz, mert, mint írta, tönkre tenné seregét, ha a bécsi rendeleteket teljesítené.* A fővezér ez ellenszenve a háború folytatása iránt érthetővé teszi, hogy az udvar végre is minden elbizakodottsága és gyűlölködése daczára kénytelen volt megkezdeni a béketárgyalásokat Bethlennel a nélkül, hogy a fejedelem elfogadta volna azon föltételeket, melyekhez a császár a fegyverszünetet kötötte.*
Waldstein Harrachnak 1626 nov. 5. Khevenhiller X. 1286. oldal, azt írja, hogy ugyanaz időben öt mérföldnyire Pozsonytól a császáriak és Mansfeld katonái összeütköztek. Ez ütközetről semmi más adatot nem találtam s így sem az időre sem a helyre nézve további részleteket nem közölhetek.
PRAY id. m. Bethlen PÁZMÁNYnak 1626 nov. 2.
Ferdinánd engedékenységére azonban befolyást gyakorolhatott magyar tanácsosainak egy fölterjesztése is, mely azt a rettenetes ínséget vázolta, melybe az ország nagy része jutott; panaszszal említette továbbá, hogy a császári sereg a beléje vetett bizalmat nem igazolta; nem nyomúlt előre, nem támadta meg az ellenséget, nem szállotta meg területét, mig Bethlen csapatai folytonos betöréseikkel roppant kárt okoznak. A császári sereget a háború és az ellenség csipkedései napról-napra fogyasztják, míg az erdélyi sereg havasalföldi friss csapatokkal gyarapodott, sőt a viszonyok kényszerűségének engedve, számos magyar is hozzá csatlakozik.*
PRAY II. 67.
Bethlen ügye tehát jól állott. A császáriak visszavonúltak s ha nem is aratott rajtok döntő győzelmet, tagadhatatlanul előnyben volt felettök. Ily körülmények közt csodálkozást kelthet, hogy mégis hajlandó volt megbékülni. De fontos okok sugalták ez engedékenységet. A szultán hadai az ázsiai háborúban Bagdadnál teljesen megverettek s Murteza budai basának, ki inkább saját felelősségére, mint a porta rendeletéből csatlakozott Bethlenhez, most attól kellett félnie, hogy ellenségei Konstantinápolyban ez önhatalmú eljárásáért felelősségre vonják. Elmondotta tehát veszélyes helyzetét az erdélyi fejedelemnek s kijelenté, hogy csapataival haza kell indúlnia. Ennek az volt a következménye, hogy Bethlen sietett békejavaslatokat tenni, még mielőtt a bécsi udvar megtudja, hogy a törökök cserben hagyták.* Biztosította Ferdinándot, hogy «mi sem fekszik annyira szívén, mint a kereszténységgel való béke»; istent és lelkiösmeretét hívta fel tanúbizonyságul, hogy érzelmei békességesek s azon óhaját fejezte ki, hogy «szándékainak tisztasága» elismerésben részesüljön.
ROE 655.
Mikor követei Pozsonyba a nádorhoz értek, kit Ferdinánd a tárgyalások vezetésével megbízott, egyelőre fegyverszünet kötését szorgalmazták,* s hozzá tették, hogy urok kész a békére, ha a legutóbbi békeszerződés föltételei újra megerősíttetnek s magyarországi hívei kegyelmet kapnak. Pozsonyban időzött Pázmány érsek is, ki a tárgyalásokat akkor nemcsak nem zavarta, hanem egyenesen elősegítette, mert a hadjárat nyomorúságos lefolyása mélyen elszomorítá. Békés nyilatkozatainak indokolására megjegyzé, hogy más hangon beszélne, ha a császári sereg csak a legcsekélyebb sikert vívta volna ki; ez esetre Bethlentől elvehették volna a Tiszán inneni vármegyéket, míg ellenben most meg kell elégedni azzal; ha lemond a véghelyek fentartására megállapított évi összegről.*
PRAY II. Bethlen Ferdinándnak. 1626. nov. 3. – Bethlen a velenczei köztársaságnak 1626 nov. 5. és Padavin a dogénak eov. 11. ÓVÁRYnál. – Kismartoni levéltár. Ferdinánd a nádornak 1926 nov. 7. – Waldstein Harrachnak 1626 nov. 11. E levélben határozottan azt írja, hogy a nádor a fegyverszünetet Bethlen követeivel megkötötte. Padavin viszont nov. 25-ki levelében (ÓVÁRY 433.) azt állítja, hogy e napig fegyverszünet nem létesült, hanem csak a tárgyalások folynak. Csak decz. 2-án írja, hogy a fegyverszünet három hónapra megköttetett. Padavin részletes adatai kizárnak minden kétséget állításának hitelessége iránt. Minthogy azonban fel nem tehető, hogy Waldstein nov. 11-ki levelében hazugságot írt volna, valószínű, hogy az nap vette a nádor határozott igéretét, hogy elfogadja a fegyverszünetet s igéretét azonosnak tekinté a fegyverszünet megkötésével.
Epistolae Cardinalis Pazmani: Pázmány Ferdinándnak 1626 nov. 9.
A Bethlen ajálotta békeföltételek tárgyalására Eggenberg herczeg, a nádor, az esztergomi érsek s néhány más magyar főúr, végűl maga Waldstein és Harrach gróf Lajta-Bruckba ment. Abban állapodtak meg, hogy a fejedelemnek felajálják a bécsi békekötés egyszerű megújítását, kivéve azon határozatot, hogy Ferdinánd az átengedett véghelyek fentartásához évi 50.000 forinttal járul, mely összeg eddig sem fizettetett ki. Ellenben azt kívánták tőle, bocsássa el Mansfeld hadát, melynek szabad visszavonulást akartak engedni Németországba; ne ellenezze a király azon alattvalóinak, például Illésházynak megbüntetését, kik hozzá csatlakoztak; a törökök az új békébe be ne foglaltassanak, hanem velök külön tárgyalások indíttassanak. Mikor a nádor Pozsonyba visszatért, közölte Bethlen követeivel e pontozatokat s a fejedelemnek is írt levelet, melyben békére intette, a törökkel való összekötetését a kereszténységen ejtett gyalázatnak nyilvánította s Magyarország elnéptelenedéséért reá hárította a felelősséget. Hogy teljesen eloszlassa bizalmatlanságát Ferdinánd békés szándékai iránt, tudatta vele, hogy a császári sereg fele már megkezdte a kivonulást Magyarországból s második féle nyomban követni fogja, mihelyt a béke megköttetik.*
Szászországi állami levéltár. A nádor Bethlennek 1626 nov. 8.
Waldstein nem értett egyet azon kívánsággal, hogy Bethlen párthívei megfenyíttessenek s általános amnestiával óhajtott fátyolt borítani a múltra. Azzal vádolta a nádort, hogy tulajdonképen csak Illésházy jószágainak elkobzását s a maga meggazdagodását tartja szem előtt.* Általában azt tanácsolta, kössék meg Bethlennel a békét oly hamar, a hogy csak lehet, mert minél tovább húzzák a tárgyalást, a fejedelem annál túlzottabb igényeket emelend, a melyeket a császár végre is kénytelen lesz megadni. Érvelése nagyon gyorsan helyesnek bizonyúlt. Bethlen nem elégedett meg a nyilatkozattal, hogy pártfelei egyikét sem fogják megbüntetni, hanem az 50.000 frtos évi segély fizetését is követelte; saját részéről viszont még összes foglyait sem akarta kiadni, hanem Schlick grófért 10.000, Lorenzo di Maestroért 4000 tallér váltságdíjat kért. követeléseinek súlyt adott azon körülmény, hogy valamint ő, akképen a török is még mindig királyi területen állott s a lakosokat nagyban kiszivattyúzta.*
Waldstein Harrachnak 1626 dec. 12. és 13. TADRÁnál. – Szász állami levéltár. Lebzelter a választónak 1626 nov. 21.
Weimári állami levéltár. A weimari herczeg utasítása Bethlennél levő követet részére 1626 dec. 3. – Padavin 1626 dec. 16. – ÓVÁRYnál.
Mindazonáltal az újabb föltételekhez Bethlen nem ragaszkodott komolyan, mert azon szerződésben, melyet 1626 dec. 28-án Lőcsén aláírt, megelégedett a bécsi békekötés megújításával, lemondott az 50.000 frt évi segélyről, a foglyok váltságdíjáról, kötelezettséget vállalt, hogy a Mansfeld-féle csapatokat hazájokba visszaküldi, míg ellenben a császár szabad kivonulást engedélyezett nekik, ha nem zárt tömegekben, hanem száz-száz főnyi csapatokban indúlnak vissza. A békeokmánynyal egy időben aláírt második okmányban Ferdinánd az erdélyi fejedelem összes magyarországi híveinek teljes kegyelmet biztosított, mig Bethlen szintén külön okmányban megígérte, hogy a király párt híveitől a saját területén elfoglalt javak és jövedelmek nagy részét, mostani tényleges birtokosaik minden kártalanítása nélkül, visszaadja.*
Az okiratok KATONÁnál XII. s a magyar országos. levéltárban. – Padavin 1626 dec. 30. ÓVÁRYnál.
A hadjárat végeredménye tehát mindkét félre szegényes volt. Ferdinánd megszabadult az 50,000 forintos tartozástól, melyet azonban eddig sem fizetett, utóbb sem fizetett volna; ellenben kivitte, hogy habár nem is összes, de legalább némely hívei, kik a Bethlennek átengedett vármegyékben 1619 óta jószágaikból elűzettek, megkapták az ígéretet, hogy birtokaikba visszahelyeztetnek. Ez aligha egyenlítette ki a roppant károkat, melyeket Bethlen, Mansfeld és a török hadai a királyi területen okoztak. Fokozta a bajt azon káros következmény, hogy a király és a magyarok közt a háború következtében nagy elidegenedés állott be, melyet egyrészt Waldstein rideg magaviselete és balsikerei, másrészt a véghelyek elhanyagolása s a királyi terület megoltalmazásában nyilvánuló közöny ébresztett; az elidegenedés annyira nőtt, hogy arról kezdtek beszélni, nem lenné-e czélszerűbb adófizető tartományképen a szultánhoz csatlakozni s így biztosítani az ország nyugalmát, minthogy a császár úgy sem tudja Magyarországot megvédeni. Maga a nádor szóba hozta Ferdinánd előtt, hogy ilyes nézetek keringenek.*
Simancasi levéltár. Aytona levele IV. Fülöpnek 1627 jun. 13. A levélben azt írja: Los Ungaros estan con tan gran disgusto, que si I. M. Caes. parte para el imperio, clara mente me et ha dicho et Palatino, que se halla agora aqui, que tornaram algun partido con los Turcos y se haran provincia tributaria como no es Transylvania, pues el Emperador ni les quiere ni puede defender y esto mismo ha dicho el Palatino al Emperador y a sus ministros. La ocasion de esto eses mal tratamiento, que recivieron quando et Dugue de Fridland entro en Ungria y ver, que las fortalezas y presidios estan sin gente.
A magyar közvélemény azonban lassankint megnyugodott, minthogy csakhamar magok a törökök is békealkudozásokat indítottak, Bethlent pedig betegsége tétlenségre kényszerítette. Waldstein egyébiránt a gyűlöletet és megvetést, melyet iránta a magyarok tanusítottak, kamatostul vissza igyekezett fizetni; Magyarországot betyárországnak (Schelmenland) nevezte, a melybe sem ő maga sem seregének egyetlen embere soha többé lábát be nem teszi.*
Waldstein Harrachnak 1626 dec. 13. TADRÁnál.
A béke állandóságának biztosítása czéljából a bécsi udvar kívánságára kimondották, hogy a fejedelem részére átengedett hét vármegye nemessége és városai reversalissal, az ottani véghelyek kapitányai hittel kötelezzék magokat, hogy Ferdinánd császár és király ellen soha fegyvert nem fognak. Sőt az erdélyi országgyűléstől is ily kötelezettség elvállalását kívánták. Számos magyar és erdélyi nemes úr kereste föl a fejedelmet, hogy tájékozást nyerjen tőle: őszintén meg akarja-e a most kötött békét tartani, mert különben nem tesznek esküt vagy ígéretet Ferdinándnak s majd találnak ürügyet, hogy e kívánság teljesítése alól kibujjanak. Bethlen megnyugtatta a tudakozódókat, ámbár ugyanekkor már új támadást tervezett Ferdinánd ellen. Kevéssel a béke megkötése után ugyanis egy franczia ügynök és egy dán követ jelentek meg táborában. Amaz valószínűleg csupán azért jött, hogy a magyarországi helyzetről részletes jelentést küldhessen kormányának. Ellenben az utóbbinak az volt a feladata, hogy Bethlent a tárgyalások folytatásáról lebeszélje s biztosítsa, hogy IV. Keresztély király a jövő – 1627 – juniusban 50.000 ember élén Prága ellen fog nyomúlni. A franczia ügynöknek Bethlen nyíltan megmondotta, hogy újra fegyvert fog, mihelyt német gyalogságát 12.000 főre szaporította és fegyverrel kellően fölszerelte. A dán követ előtt viszont tagadta, hogy alkudozásai a béke megkötését czélozzák s ígérte, hogy maga is 25.000 emberrel fog Prága ellen nyomúlni. Juszuf aga török dragománnak, ki hallott ez ígéretről s csodálkozva kérdé; hogyan tehette azt oly pillanatban, mikor épen a békekötésről alkudozik, a fejedelem gyorsan azt felelté, hogy juniusig még sok minden történhetik s majd akad ok vagy ürügy a támadás megújítására.*
A franczia külügyminiszterium levéltára Párisban. Drouart a Ms. d’Herbault, Conseilleur du roi 1626 oct. 24. – Bécsi állami levéltár. Jelentés Bethlen nyilatkozatáról a jövendőbeli hadjárat tárgyában. – ROE levelei két ízben említik, hogy a dán követ Bethlen táborában volt. Lásd erre nézve Caraffa Comment. 268. oldal.
