XV.
XV.
Bethlen meginditja a támadást. Magyarországba nyomúl. Mansfelddel egyesűlni igyekszik. Küzdelmei Waldsteinnal. Mindkét fél visszavonúl.
Mikor Bethlen Gábor megtudta Mansfeld jelentéseiből, hogy seregét megindította Szilézia felé, belátta, hogy nincs vesztegetni való ideje s különösen nem szabad tovább az ígért pénzsegélyre várakoznia, hanem meg kell kezdenie a harczot, ha Magyarországot egyáltalán hatalmába akarja ejteni. Augustus végén – tehát sokkal későbben, semhogy szövetségesével Sziléziában egyesülhetett volna, – hadai élén Erdélyből elindúlt Kassára s remélte, hogy útközben török segélycsapatok csatlakoznak hozzá. Erkölcsi kötelességének tekinté, nem hirtelen rajta ütni Ferdinándra, hanem bizonyos intézkedésekkel jó eleve figyelmeztetni őt ellenséges szándékaira. Tudtára adta a császárnak Mansfeld dessaui veresége után, hogy ha Waldstein csapatai a brandenburgi őrgrófsági területet megszállják, rögtön megüzeni a háborút.* Dietrichstein bíbornoknak viszont levelet írt, melyben szövetséget ajálott Ferdinándnak az esetre, ha ez visszaadja neki Oppeln és Ratibor herczegségeket, Jägerndorfot pedig hozománykép átengedi arájának; Katalin herczegnőnek.* De mikor e levelét elküldé, már buzgalommal készült a támadásra, melyet azzal vezetett be, hogy hadaihoz kiáltványt intézett s benne Ferdinándot tüntette föl a közbéke egyedüli megbontójának. Azzal vádolta gróf Esterházy Miklós nádort, hogy semmi áron sem akarta tűrni a nikolsburgi és bécsi békekötések fölvételét a törökkel kötött békeszerződésbe, hogy a tárgyalások alkalmával bosszút esküdött s gyilkosokat is bérelt föl ellene; hogy udvari inasának 10.000 tallért ajállott, ha őt – a fejedelmet – megöli. A saját védelmére – mondá – s a magyar nemzet szabadságainak fentartására fegyvert fog tehát; az alkalom kedvező, a törökök készek hozzá csatlakozni, a dán király pedig Mansfeldet haddal küldötte segélyére.*
Padavin levele 1626 majus 6. és 13. ÓVÁRYnál.
Bethlen ez ajálatát illetőleg csak Padavinra vagyunk utalva (ÓVÁRYnál 409. oldal). Bethlennek Dietrichsteinhoz intézett levelét nem ismerjük. De azon körülmény, hogy Padavinnak a magyar ügyekre vonatkozó összes adatait az egykorú hivatalos iratok megerősítik, nem enged kétséget arra nézve, hogy a velenczei kövat ez úttal is hiteles forrásból merített.
Gyulafehérvári káptalani levéltár. Instructio pro Casparo Csuti ad milites sub capitaneatu Petri Kovacsi, Joannis Puskás, Andreae Forgach, Andreae Gombos et Andreae Kovacsi expedita.
Ugyanez időtájt – 1626 aug. 21-én – Bethlen valami manifestumfélét intézett Ferdinándhoz. Elpanaszolta, minő méltatlanúl bántak követeivel a török béketárgyalások folyamán s a nádort azzal vádolta, hogy a császár és közte kötött béke érvényét tagadta, annak föltétleit megsértette s ellene még Konstantinápolyban is áskálódott. A magyar kamara a véghelyek fentartására kikötött 50.000 forint kifizetését azzal tagadta meg, hogy Ferdinánd csak nem adhat pénzt a fejedelemnek, hogy hadat fogadjon az ellene való küzdelemre. Mint egykor Thurzótól, most Esterházytól kívánt teljes elégtételt s nyilatkozatát azon biztosítással végezte, hogy isten után főleg a töröknek tartozik hálával Erdély szabadságáért, miért is a szultán és a császár közt jövőre fölmerülő bármilyen béketárgyalásban török részre áll s csak vele közösen alkudozik.*
SZILÁGYI Sándor. Tört. Tár 1886. Bethlen Ferdinándnak 1626 aug. 21.
E levélre, mely azonos volt a hadüzenettel, Ferdinánd felelt. Visszautasította a fejedelem vádjait s az 50.000 forint ki nem fizetését pénzügyi bajaival mentegette.* Ezzel a tárgyalások megszakadtak.
Budapesti egyetemi könyvtár. Ferdinánd Bethlennek 1626 sept. 1.
A fejedelem még meg sem kapta Mansfeld segélykérő levelét, mikor egészen önszántából nehány ezer lovast hozzá indított, azután pedig maga is többi hadával megindúlt Gyula-Fehérvárról.* A hatalmában levő hét magyar vármegye készségesen támogatta. De lelkesedéssel csatlakoztak hozzá a többi városok és vármegyék is, a hol csak megjelent s szívesen ellátták katonával és eleséggel.* Erdélyből való elindulását Bethlen augustus 25-én, tehát akkor, mikor Waldstein már Neisse városához közeledett s Mansfeld a megsemmisülés veszélyében forgott, ha Magyarországba nem menekülhet, jelentette a weimari herczegnek. Ekkor Mansfeld nem volt többé azon helyzetben, hogy ama csapatait, melyekkel nehány sziléziai várost megszállott, magához vonja, hanem gyöngített erővel kényszerült tovább haladni.* Pechmann ezredes nyomon követte s minthogy a szoros útak, melyek Magyarországba vezettek, el voltak rekesztve, a menekülés lehetetlennek látszott.
Weimari állami levéltár. Bethlen weimari János Ernő herczegnek 1626 aug. 25.
SZILÁGYI Sándor: Tört. Tár 1886. A követek nyilatkozata 1626 sept. 8. Bethlen levele sept, 17.
Padavin a dogénak. 1626 sept. 2. ÓVÁRYnál.
Mansfeld mégis megszabadúlt. Ezt a dúsgazdag Illésházy Gáspárnak, Trencsén urának köszönhette, ki Bethlennel egyetértésben állott, a fatorlaszokat eltávolíttatta, a felszakított útakat járható állapotba hozta, hidat veretett a Vágon s ilyképen a menekülő seregnek lehetővé tette, hogy a Jablonka-szoros és Magyar-Bród közt Trencsénbe jusson s onnan tovább nyomúljon Nyitra felé* miután a Vág hídját elégette. Mikor Waldstein minderről értesült, jelentette a nádornak, hogy Mansfeldet nem követi s előrelátható egyesülését Bethlennel nem gátolja, hanem Semptére vagy Galgóczra fog vonúlni. Felhívta tehát Esterházyt, csatlakozzék hadával hozzá s telve bizalommal írta: « Hadd jőjjön Mansfeld, Weimar, Bethlen meg a török, egy cseppet sem rettegek tőlök, elverem őket oly bizonyosan, mint Mansfelddel a tavaszon tettem».
Müncheni állami levéltár. Leuker levele Miksának 1626 sept. 9. – Caraffa Comm. 255.
Csakugyan Galgócznak indúlt, hová sept. 9-én érkezett s 18-áig ott maradt.* De mivel seregének élelmezése Magyarországon a lehető legnagyobb nehézségekbe ütközött s megtudta, hogy a törökök is Bethlenhez csatlakoztak, elbizakodottságának egyszerre vége szakadt. Ismételte a császárnál régi kérését, hogy a Felső-Ausztriában* a parasztok ellen harczoló csapatok egy részét, valamint a lengyeleket hozzá küldjék, mert a magyar sereg, mely a nádor vezetése alatt érkezett táborába, nem mint várták 14.000, hanem csak valami 2000 emberből állt, még pedig fogadott katonából, míg a nemesi fölkelésből egy ember sem jelentkezett. A császár kész volt Waldstein kívánságát teljesíteni, de a lengyeleket mégis inkább arra akarta használni, hogy, mint Waldstein előbb maga tanácsolta, a Kárpátokon át betörést intézzenek Bethlen területére.* Csakhogy a császári fővezér most megváltoztatta nézetét; nem is akart többé az erdélyi fejedelemmel hadakozni, hanem azt ajálotta Ferdinándnak, lépjen alkudozásba Bethlennel s szövetkezzék vele a török ellen.
Kismartoni levéltár. Waldstein a nádornak sept. 6., 13. és 16. – Waldsteinnak Galgóczról keltezett levele Harrachhoz sept. 9–18 közt. TADRÁnál.
Waldstein Harrachnak sept. 4., 12. és 18. TADRÁnál.
Kismartoni lvtár. Ferdinánd Waldsteinnak 1626 sept. 18.
Az akkor teljesen kivihetetlen eszme legföllebb annak bizonyítékául szolgálhat, minő zavarban volt Waldstein s hogy kereste a módokat, hogy Magyarországból megint kijusson. E közben neszét vette, hogy Mansfeld ismét Trencsénnek fordúlt s valószínűleg Sziléziába igyekszik vissza. Már-már követni akarta, de a Bécsből gyakorolt nyomás következtében ki nem vihette szándékát. A császár ugyanis napról-napra inkább elkeseredett iránta, mert minden ígérete daczára sem mért döntő csapást ellenségeire. Hogy erélyesebb eljárásra buzdítsa, leküldte hozzá Trauttmannsdorf grófot és Questenberg bárót, úgy látszik azon szigorú parancscsal, ne halassza tovább a támadást. A császár küldötteinek találkozása Waldsteinnal a nádor és Pázmány esztergomi érsek jelenlétében Nagy-Szombatban történt s heves összeszólalkozásra vezetett. A fővezér a hadműveletek lassúságát a pénzhiánynyal s csapatai rossz indulatával mentegette. Ellenben a küldöttek ez okokat nem találták alaposaknak s gyors előnyomulást ajálottak nem csupán Mansfeld, hanem Bethlen és a törökök ellen is, kik Nógrád várát kezdték vívni. A követek nézete az volt, hogy mindenek előtt Nógrád várát kell az ostrom alól fölmenteni. Waldstein végre engedett s egyelőre Érsek-Ujvárba vonúlt, hová 1626 september 25-én érkezett* seregével.
GINDELY: Waldstein I. 119–21. Padavin a dogénak 1626 sept. 18:, 20., 22. ÓVÁRYnál.
Trauttmansdorff – s talán Questenberg is – Bécsbe visszatérve; a császárnak igen kedvezőtlen jelentést tett Waldsteinról. Elmondotta, hogy a császári parancstól megtagadta az engedelmességet, hogy nem hallgat senki tanácsára, mindenkit lenéz s hogy ha Ferdinánd nagyobb bajoknak elejét akarja venni, el kell Waldsteint a főparancsnokságból mozdítania.*
Barberini könyvtár Rómában. Caraffa levele Barberininek 1626 sept. 23.
Mint a pápai nuncius állítja, a császár meg volt győződve e tanács helyességéről. De a mint a dolgok akkor Magyarországon álltak, tartózkodnia kellett minden koczkáztató lépéstől s megelégedett Waldstein azon nyilatkozatával, hogy Érsek-Ujvár felé fog indúlni. Minthogy a magyarok nagyon is leplezetlenűl fejezték ki bizalmatlanságukat a főhadvezér képességei iránt s nyugtalankodtak a háború kimenetele fölött, Ferdinánd a nádorhoz levelet intézett, melyben ez aggodalmakat el igyekezett oszlatni. Waldstein, írta, akként tette rendelkezéseit, hogy akármit csináljon Mansfeld, Bethlen vagy a török: Nógrád fölmentessék s Mansfeld visszavonulási útja Sziléziába elvágassék. Ezenfelül jelentékeny csapaterősbítés van érkezőben; Ferencz Albert lüneburgi herczeg ezrede már a magyar határon áll s nehány nap múlva 4000 kozák érkezik meg. Ha Mansfeld s a törökök, mint biztosan remélhetni, megyeretnek, Bethlennek sem lesz mersze előre nyomúlni s ha mégis megcselekedné, Waldstein majd elbánik vele.*
Kismartoni levéltár. Ferdinánd a nádornak 1626 sept. 25.
Az erdélyi fejedelem september 25-én Fülekre, Felső-Magyarország e fontos véghelyére érkezett. Ott érte Mansfeld levele, ki Magyarországba jövetele óta eleség hiányában a legnagyobb nehézségekkel küzdött. Azt ajálotta tehát, hogy a harcztért helyezzék vissza Sziléziába.* Nehány ezer lovast kért Bethlentől, kiknek segélyével a Sziléziában hátrahagyott helyőrségeket akarta megmenteni, mire azután hadait kiegészítve, Csehországba ronthatna. Be sem várva a fejedelem válaszát, a határszélre nyomúlt s sept. 26-án Magyar-Bródban,* tehát már morva földön ütötte fel főhadi szállását. Bethlen még a jelzett levél vétele előtt tudomással bírhatott Mansfeld sanyarú helyzetéről s talán pillanatnyilag a saját sikerében sem bízott, mert sept. 25. táján levélben béketárgyalásokat ajálott a császárnak. Ferdinánd felelt s először is szemrehányást tett a fejedelemnek, a háború egyedüli okának nevezve őt; megjegyzé továbbá, hogy tájékozva volt mindazon ellenséges lépésről, melyet Bethlen Németországban és a portánál tett. De azért még sem indított ellene támadást, sőt épen kegyelmével és kitüntetésekkel árasztotta el. Ez idő szerint ő is, Mansfeld és a török is támadást intéztek ellene; e tettét bizonyára megbünteti a mindenható. Mindazonáltal kész béketárgyalásokat kezdeni, de csupán oly föltétellel, ha a fejedelem a királyi területet kiüríti és kijelenti, hogy Mansfeld betörésének Magyarországba nem volt okozója s ehhez képest a segítségére küldött lovasságot haza rendeli.*
Weimari állami levéltár. Mansfeld emlékirata Scultetus számára, ki Bethlenhez küldetett.
Gyulafehérvári káptalani levéltár. Mansfeld levele Bethlennek 1626 sept. 26. A levél Német-Bródból van keltezve. Ez alatt azonban csak Magyar-Bród érthető, mert a másik Csehországban fekszik.
SZILÁGYI Sándor: Tört. Tár 1886. Ferdinánd Bethlennek 1626 oct. 2.
Bethlen azonban komolyan legföllebb akkor bocsátkozott volna alkudozásokba, ha egyesülése Mansfelddel kivihetetlennek bizonyúlt volna. Körülbelől ez időben felszólította Mansfeldet és a weimari herczeget, ne huzódjanak vissza Morvaországba, hanem vonják magukhoz a Sziléziában hagyott őrségeket s a Jablonka-szoroson jőjjenek Magyarországba. Kilátásba helyezte Illésházy támogatását s kapitányát, Horváthot, 3000 lovassal eléjök küldötte. Minél inkább közeledett maga is az ellenséghez, annál sürgetőbben kérte a két német vezért, siettessék menetöket s minthogy nem tudta, milyen távolságra vonúltak vissza, october 1-jére várta megjöttüket.* Ez a remény nem teljesült. Ellenben a törökök csakugyan hozzá csatlakoztak.
Bethlen a weimari herczegnek 1626 sept. 25. KATONA XII. 228. oldal. – Bethlen két kelet nélküli levele a weimari herczeghez és Mansfeldhez a weimari levéltárban.
Murteza basa, mihelyt a budai basaságra kineveztetett, sereget gyűjtött volt s Budáról Váczra nyomúlt azon reményben, hogy ott személyesen találkozhatik a fejedelemmel s vele a további eljárást megállapíthatja.* A találkozás nem történt ugyan meg, de mindketten bátran előre nyomúltak s egy pillanatig sem tartóztatták fel magokat a kételyektől és aggodalmaktól, melyek a Konstantinápolyban levő keresztény követeket gyötörték, kik a háborút kizárólag védelmi háborúnak óhajtották. Míg Bethlen Fülekről Barsnak nyomúlt, Murteza 18.000 ember élén Nógrád várát támadta meg azon biztos reményben, hogy falai nem soká állhatnak ellent ágyúinak. De csakhamar abban kellett hagynia a vívást, mert hírét vette, hogy Waldstein közeledik, minek következtében egyesülni igyekezett Bethlennel, ki már közelében állott.
ROE id. m. 563.
Mikor Konstantinápolyban Murteza önhatalmú eljárásáról értesültek, a basák egy része visszahívását ajálotta. De szavok nem talált figyelemre s Murteza egyenesen megbízatott, tartsa fenn összeköttetéseit Bethlennel, az ő beleegyezése nélkül vissza ne vonúljon s királyi területen foglaljon téli szállást.* Noha tehát a törökök egyesülése az erdélyiekkel küszöbön állott, Bethlen még sem egészen bízott a hadi szerencsében, mert a kósza hír Waldstein seregét sokkal nagyobbnak mondotta, mint minő tényleg volt s mert tökéletesebb fölszerelése a császári seregnek csakugyan fölényt biztosított. Ez okból ismét közeledni igyekezett Ferdinándhoz s békét ajálott neki. A császár nem volt olyan kedvező helyzetben, hogy ez ajálatot kereken visszautasítsa. Azt kívánta, hogy ürítse ki a királyi területet, mielőbb kezét békére nyújtja.*
Giustinian 1626 nov. 2. ÓVÁRYnál. – ROE lord Conwaynak 1626 nov. 1.
Ferdinánd levele Bethlennek 1626 oct. 2. PRAYnál.
E válasz azonban még el sem jutott Bethlenhez, mikor Waldstein sept. 27-én megindúlt Érsek-Ujvárról s a helyett, hogy Nógrád felé menjen, mely az ostrom alól már úgyis felszabadúlt, Bars felé nyomúlt, a fejedelem ellen.* Sept. 28-án serege egész egy mérföldnyire közeledett Bethlenhez, kinek helyzete válságos volt, mert a törökök még nem érkeztek táborába s azt sem tudta, számíthat-e Mansfeldre. Losonczra akart tehát vissza huzódni s értesítette Mansfeldet; kit gyors előnyomúlásra intett;* elfoglalt hadállásából azonban sept. 30-ig ki nem mozdúlt, mert ott akarta a törököket bevárni. Ezek a nevezett napon csakugyan megjöttek s még az nap heves ütközet folyt a császári sereggel, mely lassanként teljes hadi rendben kifejlődött. De mivel időközben beesteledett s a két hadsereg még mindig félórányira állt egymástól, a csatát más napra kellett halasztani.* Bethlen azonban nem tartotta czélszerűnek döntő harczot elfogadni s még azon éjjel visszavonúlt, olyan ügyesen leplezve távozását, hogy az ellenség azt hitte, hogy tartani akarja hadállásait.
Bethlen ez ügyben a következőket írja (KATONÁnál és a weimari levéltárban) 1626 sept. 28.: Hostis percepta exercituum disjunctione ultimam sibo resolutionem attentavit, ulterius enim obviam nobis progressus impedimentis omnibus tormentisque majoribus in Nova arce archiepiscopali relictis cum expeditis copiis peditatu in equos recepto hesterna die tantum itineris fecit, ut quinque magna milliria Hungarica ementes oppidum Bars ultra Levam medio milliari ad ripas Grani fluvii consederit, eo animo, ut hodierna die a castris nostris duobus milliaribus antum castra sua locaret.
Weimari állami levéltár. Bethlen Mansfeldnek és a weimari herczegnek 1626 sept. 28. Ugyanott Bethlen két kelet nélküli levele. – Bethlen Mansfeldnek sept. 29-én. Szintén két kelet nélküli levéllel, ugyane napról.
Hogy az nap döntő harczra nem került a dolog, Waldstein maga jelenti a császárnak. (Oct. 1-én TADRÁnál.) Azt mondja, hogy meg akart ütközni, de az nap már lehetetlen volt. Bethlen az ütközetről Mansfeldhez oct. I-én írt levelében szól. Weimári levéltár. Padavin is említi a harczot october 7-iki levelében. ÓVÁRYnál.
Az elfogott német katonáktól a fejedelem értesült Waldstein seregének létszámáról és hadi készültségéről. Újra fölvetette tehát az eszmét, nem jobb lenne-e a háborút abban hagyni s megkötni a békét. Még mielőtt a visszavonulást megkezdé, a nádorhoz és Waldsteinhoz külön megbizottakat küldött, hogy huszonnégy órai fegyverszünetet eszközöljenek ki. A nádor csak úgy akarta megadni, ha Bethlen a császáriakkal szövetkezik a török ellen. Ezt azonban a fejedelem visszautasította s másodszor, talán harmadszor is futárt küldött a császári táborba. Waldstein a saját csapatainak kimerűlt állapotára való tekintetből végre oly föltétellel adta meg a kért fegyvernyugvást, ha Bethlen elválik a töröktől, ha Erdélybe huzódik vissza s ha Horváthot visszarendeli Mansfeldtől és ez utóbbit saját sorsára bízza.*
Raudniczi levéltár. Waldstein Ádám Lobkovitz herczegnek 1626. oct. 6. – ÓVÁRY 422. – KATONA XII. 251. – Khevenhiller X. 1283.
Másnap reggel a császári hadvezér az ezredparancsnokokat hadi tanácsra hívta meg, mely egyhangúlag azt határozta, hogy a sereg Érsek-Ujvárra vonúljon vissza s ezt a határozatot azzal okolta meg, hogy Nógrád föl van mentve, az ellenség »csúfosan megszökött», ti okban éjnek idején elosont s hogy immár beállott a rossz időjárás. A nádor, ki a tanácsban szintén részt vett, azt ajálotta, hogy a török által megszállott nehány helyet kellene visszahódítani s itt főleg Esztergomot és Váczot tartotta szem előtt. De indítványát nem fogadták el.* A császári parancsnokok egyikének sem volt tehát kedvé folytatni Bethlen ellen a háborút s Waldstein is osztozott ez érzésben. Biztatásai, hogy tönkre veri a törököt és Bethlent, ekképen beváltatlan ígéretek maradtak.
Egyedül Padavin – 1626 oct. 14-ki levele ÓVÁRYnál – tesz említést a nádor részvételéről a hadi tanácsban. Elmondja, hogy Waldstein azon esetre, ha öt napi eleséggel ellátják, kész volt folytatni a harczot a török ellen. Mivel azonban ezt a kívánságot teljesíteni nem lehetett, a hadi tanács elhatározta a visszavonulást. Waldstein a császárhoz intézett jelentésben – oct. 1., a Harrachnak szólú levél melléklete TADRÁnál – nem emliti a nádor által kifejezett kívánságot, hanem az ezredparancsnokok szavazatával s az eleséghiánynyal indokolja a visszavonulást. Meg kell említenem, hogy mindazon levelek és iratok, melyekhez csak hozzáférhettem, Waldstein saját levelei kivételével kárhoztatják a császári fővezér magaviseletét a hadjáratban s ez alól Caraffa nunczius sem tesz kivételt. Később azonban a nunczius utólag írt és kiadott Commentárjaiban Waldstein pártját fogja s sikertelenségét a magyarok hűtlenségének s az eleséghiánynak rója fel. Caraffa vádjait a magyarok ellen Esterházy nádor és Sennyey kanczellár az időbeli levelei határozottan alaptalannak tüntetik föl. Egyébiránt Caraffa második nagy művében (Relatione dello stato dell’ imperio stb. Kiadta MÜLLER) már kizárólag Waldsteint teszi felelőssé a hadjárat balsikeréért. Az ellenmondás abban leli magyarázatát, hogy Caraffa Commentárjait még 1630-ban kinyomatta, tehát oly erőben, mikor Waldstein hatalmas ember volt s így az író nem akarta őt bántani. Ellenben a Relatione nem a nyilvánosságnak volt szánva s sokáig kéziratban is maradt. Itt tehát Caraffa tartózkodás nélkül fejezhette ki nézeteit.
