V.
V.
A török birodalom állapota. Bethlen törekvései a portánál; tárgyalásai a konstantinápolyi keresztény követekkel. Érintkezései pfalzi Frigyessel.
Hogy a porta az 1619–21. évek folyamán döntőleg, be nem avatkozott a magyar ügyekre, noha a körülmények nagyon kedveztek befolyása és területe kiterjesztésére irányuló törekvéseinek, abban leli magyarázatát, hogy II. Ozmán szultánt, a ki atyját, I. Achmedet a hülye I. Musztafa rövid uralkodása után – 1618 – a trónon követte, előbb a perzsa háború, mely 1619-ben csak ideiglenesen ért véget, azután a Lengyelországgal viselt háború vette volt igénybe. Ez utóbbi 1620-ban kezdődött s eleinte a portára olyan kedvező folyamot vett, hogy a szultán a következő évben döntő csapás akart mérni s 300.000 főnyi sereg élén Chozimig nyomult. Ekkor azonban a lengyelek vitézi ellenállása, kik a Dnjeszternél 60.000 főnyi haddal útját állották, meghiusította további erőködéseit. Időköz ben beállott a kemény tél, mely a jancsárokban több kárt tett, mint a lengyelek. Elégedetlenségök végre annyira fajult, hogy felmondották az engedelmességet s a szultánt arra kényszeritették, hogy békét kössön s hóditó terveit elejtse.
33. OZMAN SZULTÁN.
A szultán e miatt kemény haragra gyuladt az engedetlenek iránt, kik szintén nem egyedül a lengyel hadjáratért nehezteltek reá, hanem azért is, mert pénzbeli követeléseiket nem készségesen teljesítette. Midőn Ozmán a következő 1622. évben háborút tervezett a libánoni emir ellen, de a jancsárok nem akarták őt követni, ez annyira felbőszítette, hogy elhatározta megsemmisítésöket. Nagyvesére, Dilaver basa, megerősítette ez eltökéllésében s azt ajálotta, hogy az ázsiai tartományokból új hadsereget kell nevelni. E végből a szultán Ázsiába készült s igazi czéljait a Mekkába való zarándok úttal igyekezett palástolni. Csakhogy az a körülmény, hogy arany és ezüst edényeinek és kincseinek nagyobb részét beolvasztatta, hogy könynyebben magával vihesse, ellene gyanút ébresztett, melyet kétségkívül meggondolatlan nyilatkozatokkal is fokozott. Midőn tehát híre terjedt, hogy a szultán Skutariba készül átmenni, a jancsárok összecsoportosultak, megnyerték a spahikat is, mire a nagyvezér palotájába törtek, hogy meggyilkolják, minthogy őt tették felelőssé a szultán szándékaiért.
Dilaver basa azonban még idején a szerályba menekült, hol gyors menekülést tanácsolt a szultánnak. Ozmán vonakodott rá hallgatni, s kijelentette, hogy leveri a lázadókat s megfenyíti őket érdemök szerint. Midőn tehát másnap reggel annak az egyénnek a kiszolgáltatását követelték, ki a szultánt a mekkai utazásra rávette, s e mellett közvetlenül a nagyvezérre czéloztak, Ozmán e kívánságot visszautasította s elszántan védte méltóságát. Ez a végletekig felbőszítette a jancsárokat; trónvesztettnek nyilvánították Ozmánt, a hülye Musztafát kiszabadították börtönéből, hova letétele után szállították s őt kiáltották ki – 1622 majusban – padisának. Erre Ozmán is elvesztette bátorságát, alkudozni kezdett a lázadókkal, busás ajándékot ígért nekik – de már késő volt. A hülye Musztafa anyja, ki fia helyett uralkodni akart, csak úgy remélhette, hogy uralma tartós lesz, ha Ozmánt megölik. Beleegyezésével a lázadók csakugyan meggyilkolták.
Magától értetődik, hogy ez események mindazok sorában, kik a lázadókkal összeköttetésben nem álltak, a legkomolyabb kárhoztatásban részesültek. Mindenki belátta, hogy a török birodalom a végső veszedelembe merűl, ha legfőbb vezetése egy hülye egyén kezében marad, ki csak abban lelte örömét s egyebet sem tett, minthogy pénzt dobált a Boszporusba – a halaknak.
Abaza erzerumi beglerbég, ki, a mint mondják, helyeselte Ozmánnak a jancsárok megsemmisítésére irányuló terveit, fegyvert fogott e csúfos uralom ellen, maga köré gyűjtötte az összes elégedetlen elemeket s segélyökkel Kis-Ázsia nagy részére kiterjesztette hatalmát, mi közben a kezébe kerülő jancsárokat és spahikat kérlelhetetlenül lemészárolta. Azt hozta javaslatba, üljön össze Konstantinápolyban általános birodalmi gyűlés, mely a ministerekből, a legfőbb birákból, a basákból és beglerbégekből álljon s törvényt üljön Ozmán szultán gyilkosain, a hülye Musztafa helyett pedig más uralkodót válaszszon, a ki a jancsárokat megsemmisítheti, a hadseregben a régi fegyelmet visszaállíthatja. Méltán vádolták azzal Abazát, hogy e magas röptű terveivel az Ozmán uralkodó családot megakarja buktatni, hogy azután maga lehessen szultán. Csak hogy ezzel a birodalom reformját is czélba vette s s dicsvágygyal összefolyt benne az a nagy eszme, hogy az államot ki kell mostani hanyatlásából emelni.
Ázsiában nagyban hittek Abaza reformátori buzgalmában, sőt még a konstantinápolyi mufti is meg volt győződve szándékainak tisztaságáról, miért is makacsul vonakodott őt lázadónak nyilvánítani. Midőn Abaza Erzerumból Angorába nyomult s fölmerült az aggodalom; hogy diadalmenetét Európa felé irányozhatja, a jancsárok, kik lételöket kezdték félteni, elejtették Musztafát – 1623 aug. 30. – Utóda, Murád sem bírt ugyan derekas kormányzatot létesíteni, de legalább kiváló tehetségeket mutatott, melyek a jövőre nézve nagy reményeket keltettek.
Bethlen szemmel tartotta ez eseményeket s nem várta be, míg új szultán lép trónra, hanem már előbb kikérte a porta segítségét egy új hadjárathoz Ferdinánd ellen. Kevéssel a nikolsburgi béke megkötése után tette ezt. Egyrészt Magyarországon akart véget vetni Ferdinánd uralmának, másrészt Csehországot is el akarta tőle szakítani, hogy visszahelyezze Frigyest, ki nemcsak onnan, hanem ősi birtokából Pfalzból is elűzetett s mint földönfutó Hágába menekült. E nagy vállalathoz, melynek czélja a német Habsburgok megsemmisítése volt, Bethlen a török segítségen kívül az elűzött Frigyes és barátai: Anglia, Németalföld s egynehány német fejedelem támogatását kereste. Nagyszerű és sokoldalú diplomacziai actiót indított, mely bevezetésül szolgált a császár ellen tervezett új támadáshoz. A hadjárat ezen diplomatiai része 1622 nyarán vette kezdetét.
Thurn gróf, ki még mindig Erdélyben tartózkodott, ajálkozott, hogy a fejedelem követét Konstantinápolyba kiséri s törekvéseit ott tőle telhetőleg előmozdítja. Tudta ugyan, hogy a porta ez idő szerint nagyobb haderővel nem rendelkezhetik, de mivel Bethlen megelégedett azon csapatokkal, melyek a budai és boszniai basa vezetése alatt álltak, nem látszott lehetetlennek, hogy a miniszterek, kik a hülye szultán nevében uralkodtak, ehhez hozzájárúlnak. Mindenesetre csak előnyös volt a portára, ha Ferdinánd és Bethlen egymással hadakoztak s a törököknek volt annyi eszök, hogy e küzdelem folytatása érdekében némi áldozatot is hozzanak. Thurn 1622 september 1-én érkezett Konstantinápolyba, Bethlen követe, valószínűleg Kapy András kiséretében, ki a nagyvezírnek dús ajándékot hozott. A fejedelem megbízta mindkettejöket, jelentsék ki, hogy Ferdinánddal csupán azért kötött békét, mert attól félt, hogy Lengyelország megtámadja. Tudassák azt is, hogy a lengyel királylyal elégedetlen igen sok nemes úr, kik nem a kath. egyház hívei; országuk koronáját felajálották neki, ha fölkelésöket támogatni hajlandó. Thurn és kisérője a fejedelemtől azon .megbízást is kapta, látogassák meg Sir Roe Tamást, Anglia portai követét, s avassák be terveikbe. Bethlen méltán azt remélte, hogy Roe támogatni fogja törekvéseit, de csalatkozott. Roe ugyanis épen úgy, mint királya I. Jakab, föltétlen ellensége volt – legalább ez idő tájt – annak az eszmének, hogy keresztények hitrokonaik ellen a törökkel szövetkezzenek. Roe Londonból különben is azt az utasítást kapta, hogy a császár érdekeit vegye védelmébe.* Ily körülmények közt semmi kedve sem volt bizalmas viszonyba lépni Bethlen küldötteivel s nem szivesen látta, hogy minden többi idegen követet mellőzve, először is nála tisztelegtek.
The negotiations of sir Thomas Roe in his embassy tho te Ottoman porte from the year 1621-to 1628. London 1740. The cause of the despatch and instructions of the ambassade of Bethlen Gabor. 76. oldal.
Thurn e látogatás alkalmával kijelentette Roenak, hogy megbízásához képest igénybe fogja venni tanácsát és segélyét mindazon ügyekben, melyeket a portával tárgyalnia kell. Roe sietett a beléje helyezett reményeket rögtön és alaposan megsemmisíteni; hivatkozott Jakab királyra, ki mit sem óhajt hőbben, mint a békét a kereszténységben s ki megparancsolta neki, hogy gondoskodását arra fordítsa, hogy a béke Ferdinánd császár, a lengyel király és a szultán közt fentartassék s így minden békebontási kisérletnek ellene dolgozzék. E rideg elutasításra Thurn azt felelte, hogy további közléseit nem az angol követnek, hanem Sir Roenak, a magán embernek teszi. De ennek is hasztalan magyarázta az új támadás kedvező kilátásait; Roetól ismét csak elutasító választ kapott. Az volt a véleménye, hogy a törökkel szövetkezni semmi áron sem szabad, mert ezzel útat nyitnának a pogány ellenségnek Németországba. Thurn gróf Roe ezen túlzott aggodalmaival szemben kifejtette, hogy Bethlen uralma Magyarországon s Frigyes visszahelyezése Csehországba és Pfalzba, egyszerűen a budai és boszniai basák segítségével is létrejöhet. Ez a két basa nagy szolgálatot tehet, de magában véve nem olyan erős, hogy hódításra, területgyarapításra gondolhatna. Csak eszközül szolgálna tehát a török, a nélkül, hogy a keresztényeket kizsákmányolhatná.
34. I. JAKAB ANGOL KIRÁLY.
Az efféle érvelések sem keltettek Roeban barátságosabb hangulatot Bethlen tervei iránt; különösen pfalzi Frigyest kívánta belőlök kihagyatni, mert, – a mint mondá –, ez ügyeinek védelmét Jakab királyra – ipjára – bízta, ki a törökök bármilyen közreműködését ellenzi s teljes bizodalommal néz ama tárgyalások eredménye elé, melyeket e részben a császárral indított. Abban is kételkedett, hogy a törökök bárminemű segítséget fognának nyújtani, a nélkül, hogy érte bért követeljenek. Sőt végűl Roe formaszerűen kikérte magának, hogy Thurn gróf bármilyen ügyben ő reá hivatkozzék a portánál.
Egészen ennek megfelelően viselte magát Roe, midőn másnap – 1622 sept. 10. – a nagyvezírnél megjelent, ki tőle felvilágosítást kért Jakab király és Bethlen fejedelem egymáshoz való viszonyáról, valamint véleményt arról: megtámadja-e a szultán Ferdinándot vagy nem? Az angol követ azt felelte, hogy a portának nincs oka ily támadásra s ha mégis ráadná magát, ebből nagy baj hárulna reá; mert a császár mindenfelől segítséget kapna. A nagyvezér ilyen válaszra elkészülve nem volt, mert magától értetődőnek tekinté a Bethlen és Jakab király közötti szövetséget, már azon érdekközösség folytán, mely az erdélyi fejedelem és Jakab veje, pfalzi Frigyes közt természetszerűen fenállott. Meglepetésében még csak azt kérdezte tehát, mit feleljen a porta Bethlen kérelmére; Roe azt mondotta, intse a fejedelmet békére. Három nappal később a nagyvezír az angol követet új találkozásra hívta meg, melyen a jancsár aga, a pénzügyminister és a kanczellár is jelen volt. Ez utóbbi Roet Bethlen újabb üzenetéről értesítette, mely szerint Ferdinánd olyan szövetségnek akarja Erdélyt megnyerni, a melyben Spanyolország, Lengyelország és számos német fejedelem részt vesz s a melynek czélja az, hogy a törökök Európából kiűzessenek, Neki – jelentette Bethlen – ajálották fel a szövetséges hadak fővezérségét, s győzelem esetére Erdély és Bosznia birtokát a királyi czímmel; ő azonban – végzé – nem akar a szövetséghez csatlakozni s inkább szeretné a porta segélyével a császárt megtámadni, hogy Sziléziába s Csehországba törhessen.
Roe erre azt felelte, hogy Bethlen ez üzenete – hazugság és igazság keveréke; elismerte ugyan, hogy a császár, Spanyolország és Lengyelország nem valami jóindalatú tervekét forralnak Törökország irányában, de ez idő szerint olyan sürgős ügyek veszik őket igénybe, s olyan súlyos terheket viselnek, hogy mi sem áll tőlök távolabb, mint valami merénylet a porta ellen. Ha ellenben a szultán indítana támadást, a császár nyomban elintézné viszálykodásait Németországban s a törökök ellen szövetséget létesítene, mely a legnagyobb veszélyeket idézné föl reájok. A török miniszterek dicsérték e világos és őszinte választ, de megjegyezték, hogy Bethlent az elutasító üzenet a kétségbeesésnek tenné ki, mert azt látná belőle, hogy valósággal feláldoztatik a császárnak. Roe erre azt ajálotta, jelentse ki a porta határozottan, hogy védelmébe fogadja az erdélyi fejedelmet, mely esetben a császár bizonyosan nem támadja meg s így a béke fen fog tartatni. A török miniszterek abban állapodtak meg, hogy Bethlent és a budai basát a béke megtartására intik, egyúttal azonban az utóbbinak meghagyják, hogy a fejedelmet támadás esetén segélyben részesítse.*
ROE Negotiations 80–89. oldal.
Roe akkor meg volt győződve, hogy faradozásai következtében a porta nem ad segítséget Bethlennek, ha támadólag lépne föl. Lengyelországra irányuló terveit is roszszalta, midőn rólok tudomást nyert s helytelenítette Hága németalföldi követ eljárását, ki a fejedelem ügyét Konstantinápolyban mindenképen támogatni törekedett.* Midőn Jakab király értesült követének jelentéseiből, minő hűséges szolgája és tanítványa van Roeban, külön levélben fejezte ki iránta való elismerését. E dicséret természetesen arra ösztönözte a követet, hogy tovább haladjon a kitűzött irányban. Roe csakugyan a császár és a lengyel király másnemű érdekeinek is buzgón gondját viselte. Legalább azt állítja, hogy mindkét uralkodó hálára van kötelezve az angol királynak- vagy tulajdonképen ő neki, mert a porta elhatározásaira az ő érdekökben gyakorolta befolyását.*
ROE ugyanott 89. oldal.
ROE ugyanott 107–9. és 116. oldal.
Roe 1622. évből való jegyzékei csakugyan mind azt jelentették, hogy Bethlen nem remélheti a porta támogatását. De már az 1623. év elején el kellett ismernie, hogy ha a fejedelem a császár ellen támadást intéz, a budai basa minden valószínűség szerint segíteni fogja. A portán tehát fordulat állott be, még pedig Ferdinánd hátrányára s Roenál is ilyesmi készült, mióta pfalzi Frigyes neje – Jakab király leánya – levelet írt neki, hogy szánalmas állapotát ecsetelje s arczképét is megküldje. Még nagyobb hatással volt Roera az a sajnos körülmény, hogy Jakab király minden erőlködése a császárnál, hogy Frigyesnek Pfalzot visszaadja, sikertelen maradt.*
ROE id. m. 135. oldal.
Calvert angol államtitkárhoz 1623 april 15-én intézett levelében Roe a török segélyhadat valami 20.000 emberre becsülte s egyszersmind megjegyzé, hogy nem látja be, miért támogassa tovább azt az uralkodót – a császárt – ki Jakab király jóságával és őszinteségével oly annyira visszaélt.* Bethlen követe 1623 majus havában indult haza s csakugyan megvitte a fejedelemnek a határozott igéretet a török segély tárgyában. Thurn vele távozott, hogy Bethlen zászlaja alatt harczoljon, mely okból visszautasította a velenczeiek ajánlatát; hogy szolgálatukba szegődjék. Biztosította az angol követet, hogy egy talpalattnyi területet sem enged a töröknek, hanem igyekezete egyes-egyedül arra lesz irányozva, hogy a császár országaiban a régi szabadságok visszaállíttassanak s pfalzi Frigyes restituáltassék. Roe mindazonáltal nem kételkedett benne, hogy a törökök majd megfizettetik segélyöket s legalább is kifosztják a császár birtokait.* Hanem azért abban hagyta buzgólkodását a béke érdekében. Főjelentésében az addigi kicsinylő, lenéző hangot nem használja többé, mikor a fejedelemről szól,* ámbár Bethlen igazi jelentőségét, egyéniségének belső értékét ez után sem ismerte föl. Folyton korholja, hogy a németországi eseményekről Konstantinápolyban álhireket hozatott forgalomba. Levelei vagy küldöttei útján, hol azt jelentette, hogy a szász és a brandenburgi választók a császár ellen szövetséget terveznek, hol pedig azt, hogy Sziléziában lázadás tört ki. Sőt egyik követe azt állította, hogy a császár felajálotta leánya kezét Bethlennek s arczképét már meg is küldötte neki, de a fejedelem visszautasította ez ajálatot. Roe meg volt győződve, hogy Bethlen tisztán csak a maga hasznát keresi s beszédei és alkudozásai csupán e czélnak szolgálnak.*
ROE ugyanott 41–43. oldal.
ROE ugyanott 150. lap. – ÓVÁRY id. m. 104., 106. és 107. oldal. A velenczei szenatus levelei Giustinianinak Konstanti nápolyban Thurn küldetése tárgyában. Kelt 1622 oct. 28. és 1623 mart. 1.
ROE id. m. 151. lap.
ROE id. m. 170. és 190 – 2. lap.
Midőn Bethlen Konstantinápolyban a török segélyt szorgalmazta, Petendy Györgyöt* pfalzi Frigyeshez küldötte (1622 oct. 19.), hogy értésére adja, hogy elhatározta újra megkezdeni a háborút a császár ellen; de minthogy köröskörül van véve ellenségtől s a lengyelek, csehek és morvák támogatására nem számíthat, a török segítségét kénytelen igénybe venni s nem törődik vele, bármennyire hátrányára fogják ezt magyarázni. Hogy a szultánt megnyerje, évi ajándékot s Magyarország, Csehország és Ausztria részéről örök időkre szövetséget ajálott fel neki. Frigyes tegye meg tehát a magáét s támogassa őt – a fejedelmet – pénzzel. A válasz, melyet Petendy ekkor Frigyestől kapott, ismeretlen ugyan, de kétségkívül kedvező volt, kivéve a pénzkérés tárgyában. A következő évben Frigyes több izben felszólította a fejedelmet, kezdje meg már a támadást, mivelhogy az alkalom biztató s Mansfeld, Keresztély, Halberstadt administratora újra fegyvert fogtak.*
Müncheni állami levéltár Petendy utasítása 1622. oct. 9/19
Müncheni áll. lev. pfalzi Frigyeshez 1623 jun. 7/17. és 3/13.
Mindezen kérés és sürgetés, – a levelek egy része ránk maradt – valamint a porta jóindulatú magatartása végre rábírta a fejedelmet, hogy rég folytatott előkészületeit értékesítse, ámbár nem kapott sem Frigyestől, sem Velenczétől, melyhez újolag támogatásért fordúlt, a pénzbeli segélyre igéretet. 1623 julius végén tudatta pfalzi Frigyessel, hogy aug. 14-én 30.000 emberrel útnak indul Erdélyből és Ausztriába s Morvába nyomúl, míg szövetségese a török Stájerországba ront, úgy hogy az ellenségre kikerülhetetlen vereség várakozik s Frigyes is nemsokára visszatérhet Csehországba.* De a Konstantinápolyban levő németalföldi követ titkára nem osztozott e vérmes reményekben s minden rokonszenve mellett, melyet Frigyes ügye iránt érzett, figyelmeztette őt, ne fektessen túlságos bizalmat a török segélybe, mert a porta emberei nem nyújtanak kezességet igéreteik beváltása iránt, a török birodalom hanyatló félben van s Bethlen a legjobb esetben is csak a budai basa segítségére számíthat. Ellenben maga a németalföldi követ, Hága, teljes bizalmat helyezett a szultán és a nagyvezír Bethlen iránti állandó jó indulatába.*
Müncheni áll. lev. Verhaer levele Frigyeshez 1623 aug. 5/15
Müncheni áll. lev. Bethlen Frigyesnek 1623 jul. 28.
Müncheni áll. lev. Bethlen Frigyesnek 1623 jul. 28.
Müncheni áll. lev. Hága Cornelius Frigyeshez. 1623 aug. 19/29.
Bethlen jul. 28-iki levele kétségkívül a legkedvezőbb benyomást tette Frigyesre. Annyi sok vereség és csalatkozás után végre ismét jelentkezett a szabadító, ki reményt nyitott neki, hogy nem csupán ősi örökét, Pfalzot, hanem a cseh koronát is visszaszerzi. A legmelegebb köszönetét fejezte ki a fejedelemnek s egyúttal a vereséget, melyet a halberstadtiak ugyanazon időben szenvedtek, jelentéktelennek iparkodott feltüntetni, sőt azt írta, hogy Halberstadti Keresztély már ujjá alakította s a régi létszámra emelte hadait, hogy továbbá Mansfeld Ostfrieslandban megvívhatatlan állást foglal el.* Nem olyan szépítőleg vázolta Mansfeld egyik levelében, melyet Thurnnak írt, Halberstadti Keresztély vereségét, de azt állította, hogy neki magának 15.000 régi, kipróbált katonája van, havi 60.000 korona pénzsegélylyel rendelkezik s ekképen megakadályozhatja, hogy a császár Bethlen ellen indítsa egész hadseregét.*
Müncheni áll. lev. Mansfeld levele Thurnhoz 1623 sept. 7/17.; Mansfeld levele Bethlenhez 1623 jul. 11. és oct. 26.
Müncheni áll. lev. A jägerndorfi őrgróf Frigyeshez 1623 sept. 19.
35. MANSFELD ARCZKÉPE.
TILLY.
Bubics Zsigmond püspök birtokában levő egykoru metszetről.
Időközben Halberstadti Keresztély vereségének híre más útakon elhatolt volt Magyarországba s ott meglehetősen lehangoló benyomást tett. A jägerndorfi őrgróf Frigyest részletes és igaz jelentés küldésére kérte tehát s kijelentette, hogy ha Bethlen nem számíthat arra, hogy németországi csapatok törnek Csehországba, úgy békét lesz kénytelen kötni. Frigyes ekkor sem tudott őszinte lenni, hanem azt felelte, hogy Halberstadti Keresztély Tillyvel szemben «rendetlenségbe jutott» , ugyan, de ismét kezet nyújtott Mansfeldnek s így ketten jelentékeny haderővel rendelkeznek.* E közlemények azonban már olyan időben tétettek, midőn Bethlen tényleg megindította a támadást Ferdinánd ellen s így a háború megkezdésére nem voltak befolyással.
Müncheni áll. lev. Javaslat Frigyes részére, mit feleljen az őrgrófnak Kelt 1623 nov. 14/24.
