III.
III.
Az ellenségeskedések újra kezdődnek. A beszterczebányai országgyűlés. Bethlen királylyá választatik. Franczia békeközvetítés.
Mikor Bécsben a fegyverszünet részleteiről értesültek, a magyar tanácsosok azt ajálották II. Ferdinándnak, ne hagyja jóvá az egyezményt. De az a meggyőződés, hogy lehetetlenség egyszerre Magyarországgal is Csehországgal is hadat viselni, minthogy szövetségesei: Spanyolország, a kath. liga, Szászország csak tavaszszal jöhettek segítségére, Ferdinándot arra sarkalta, hogy az engedményeket, melyeket követei Bethlen fejedelemnek tettek, január 23-án szentesítse. Néhány nappal később Bethlenhez intézett levelében kijelenté, hogy a létrejött fegyverszünetet egyedül Magyarországra nézve tekinti érvényesnek. Viszont a fejedelem azt a csehekre is kiterjedőnek mondotta, mert még a pozsonyi tárgyalásokban kikötötte, hogy a császár Csehország irányában «igazságos és méltányos föltételek mellett szintén pihentesse fegyvereit». A császári követek e szavak ellen nem emeltek kifogást, minthogy nem csupán a csehek javára, hanem akképen is magyarázhatók voltak, hogy az «igazságos föltétel» alatt Csehország viszszatérését Ferdinánd uralma alá kell érteni. Bethlen tudatában volt ugyan az illető szavak kétértelműségének, de nem erőszakolta a dolgot, mert egyelőre magának is némi nyugalomra volt szüksége.
23. II. FERDINÁND ALÁIRÁSA.
Későbbi kéréseinek és előterjesztéseinek azonban volt annyi foganatja, hogy a császár késznek nyilatkozott a fegyverszünetet a csehekre is kiterjeszteni, mihelyt őt erre fölkérik. A pfalzi választóval, ki időközben cseh királylyá koronáztatott – őt nevezték később «hó király»nak – alkudozni sem akart, hanem csupán magokkal a csehekkel, kiknek meghódolását minden alkudozás előföltételének tekintette. De mivel a csehek ezen az alapon vonakodtak tárgyalni, a fegyver sem pihent. Frigyes cseh királynak volt annyi belátása, hogy tudja, hogy a császárral minden alkudozás czéltalan, minthogy ez ép oly kevéssé fog a cseh koronáról lemondani, mint ő maga. A legnagyobb erőködéseket tette tehát, hogy Magyarország újabb csatlakozását s a Ferdinánddal kötött fegyverszünet fölmondását (1620 február) kieszközölje.
Bethlen tisztában lehetett azzal, hogy a mint Ferdinánd teljes győzelmet arat a cseheken, ő sem sokáig élvezheti Magyarországon kivívott sikereit. De mivel pénzbeli segélyforrásai szerények voltak s maga még nem foghatott fegyvert, elhatározta, hogy a császárral fegyverszünet iránt újabb tárgyalásokat indít ugyan, de nyiltan kifejezést ad azon elhatározásának, hogy a cseheket fel nem áldozza. Csakhogy Ferdinánd, ki akkor már bizonyos volt benne, hogy szövetségesei nehány hét mulva segélyére jönnek; nem hagyta magát ijesztetni, hanem határozottan s világosan tudtára adta a fejedelemnek, hogy a csehekkel csak úgy bocsátkozik tárgyalásokba, ha választott királyuk, Frigyes eltávozik az országból.
BETHLEN GÁBORNAK BELGA MŰVÉSZ ÁLTAL KÉSZITETT ARCZKÉPE.
Ez a szilárdság meggyőzte Bethlent, hogy a császár bizonyosra veszi a csehek legyőzését, mire azután majd ő reá kerül a leszámolás sora. Pénztelensége daczára nem tétovázott tovább, hanem elhatározta, hogy újra fölveszi a harczot s ezt 1620 martius 31-én tudatta a császárral. Egyszersmind Magyarország nevében Thurzó Imre közvetítésével, ki e végből Prágába utazott, a csehekkel állandó szövetségre lépett, mely kimondotta, hogy a két ország örök időkre egymás kölcsönös védelmére kötelezi magát. A cseh korona országai megígérték, hogy évenkint 103.000 tallért fizetnek Magyarországnak a törökök ellen emelt végvárak fentartására. E fizetéssel azonban épen nem új terhet vállaltak magokra, hanem egyszerűen tovább fizették azt az évi járulékot, melyet e czélra már régóta szoktak szolgáltatni. Mivel ugyanis a magyar kincstár a végvárak kellő fölszereléséről és ellátásáról gondoskodni előbb sem bírt s a várak nem is annyira Magyarország, mint a szomszédos tartományok oltalmára szolgáltak, a német-osztrák és cseh országok már a XVI. század óta elvállalták a teher egy részét s azon ígéretek, melyeket a csehek most Bethlennek tettek, egyszerűen eddigi szolgálmányaiknak feleltek meg. Felső- és Alsó-Ausztria szintén csatlakozott a szövetséghez s a közös védelemre csapatok küldését, valamint évi 60.000 tallér pénzsegély fizetését ígérte (1620 april 25.).
Bethlen fent említett levelében huszonöt napi határidőt engedett a császárnak, hogy ez idő leteltéig határozzon a fegyverszünetről. Ez idő april 25-én járt le s már három nappal később 3.000 lovas nyomult a morva határra, hogy ott a császár ellenségeihez csatlakozzék. Csakhamar Beszterczebányán új országgyűlés kezdett tanács kozni, a melyen Bethlen a Pozsonyban csak félig végzett munkát befejezni s magát királylyá választani igyekezett. Noha e szándék a császár előtt nem maradt titokban s a fejedelem különben is újra fegyvert fogott ellene, Ferdinánd a maga érdekében levőnek tartotta mindezt figyelembe nem venni s követeit Beszterczebányára küldeni, hogy ott – mint Pozsonyban végeztetett – a fejedelemmel való viszályos ügyeket békésen elintézzék.
Csakhogy az országgyűlés még alkudozásokba sem bocsátkozott, hanem csakis Bethlen javaslatait vette fontolóra, melyek oda irányultak, hogy Magyarország vegyen részt a Csehország védelmére irányuló háborúban s a szükséges anyagi eszközöket a fejedelem rendelkezésére bocsássa. Az indítványra nézve a gyűlés még nem hozott határozatot, midőn Frigyes cseh király két követe: Dohna Kristóf és Knesebeck érkezett Beszterczebányára s fölkérte a fejedelmet, hogy a cseheket ne csupán 3000 lovassal, hanem teljes erejével támogassa. Bethlen kész volt ez óhajtást teljesíteni; a Dunán 30 hajóból álló hadi flotilát akart szervezni s 20.000 embert síkra állítani. A több havi hadjárat költségeit 800.000 forintra számította, melynek negyedrészét sajátjából kívánta fedezni, egy másik negyedrész viszont a magyarországi adókban nyert volna fedezetet, ellenben az utolsó két negyedrészt, tehát a szükséglet felét a csehektől követelte.
E kívánságát ugyanekkor külön követével Prágában is kifejezte s minthogy ott azt a meggyőződést merítették, hogy üres ígéretekkel tovább áltatni a fejedelmet már nem lehet, Frigyes cseh király ezüst asztalkészletének egy részét, ékszereit s másnemü clénodiumait zálogba tette a prágai zsidóknál, kiktől 100.000 frtot kapott. Ez összeget Magyarországba küldötte azon ígérettel, hogy legközelebb további 200.000 frtot fog Bethlenhez juttatni. Ez elég volt arra, hogy a fejedelmet a cseh követek, különösen a pénz áthozója Plessen irányában a legbarátságosabb hangulatba hozza. Hosszasan beszélgetett velök a háború folytatásának módozatairól s többféle merészen kigondolt tervet adott elő, hogyan lehet az ellenséget megsemmisíteni. Plessen azonban több hideg vérrel ítélte meg a helyzetet; az ő véleménye szerint csakis új szövetségesekkel lehetett a veszélyt elhárítani, miért is azt tanácsolta, hívják segítségül a törököt. Bethlen azonban erről a szövetségesről hallani sem akart s csupán Plessen azon érvelésének, mely szerint «a legszélső veszélyek ellen kérlelhetetlen eszközöket kell alkalmazni» engedett s megígérte, hogy Stajerország ellen 3000 főnyi török hadat fog indítani.
Minthogy Bethlen a lehető legszorosabban csatlakozott a csehekhez, szabadulni igyekezett a császári követektől, kik még mindig Beszterczebányán tartózkodtak. Czélját azzal próbálta elérni, hogy a velök való minden tárgyalás elől kitért s ott időzésöket sokféle megalázással tette nekik türhetetlenné. Minthogy a nyilatkozatok, melyeket hallottak, minden kétséget kizártak arra nézve, hogy Magyar- és Csehországok közt valóban megköttetett a szövetség, végre elhatározták az alkudozások megszakítását s ugyanekkor a Ferdinánd magyar király által részökre adott meghatalmazás alapján a beszterczebányai országgyűlést feloszlatottnak, minden további határozatát pedig semmisnek és érvénytelennek nyilvánították. Erre a követek 1620 aug. 17-én Bécsbe indultak.
Elutazások természetesen nem vonta maga után az országgyűlés eloszlását. Ellenkezőleg a rendek II. Ferdinándot trónvesztettnek nyilvánították s új királyválasztáshoz láttak, mely augustus 25-én ment végbe. Ez úttal Bethlen Gábort választották Magyarország királyává. Midőn az országgyűlés egy küldöttsége a választást tudomására hozta, Bethlen elfogadta a koronát, mint megérdemlett jutalmát tevékeny élete sokféle fáradalmainak és veszélyeinek. Ellenben a koronázást, melyet a választásnak nyomon kellett volna követnie, párthívei óhajainak ellenére elhalasztotta. Bizonyára nem szerénysége tartóztatta vissza ettől a döntő lépéstől. Államférfiúi belátása számba vette, hogy diadala Ferdinándon végre is kétséges s hogy új alkudozások válhatnak szükségessé. Nem akart tehát a végletekig menni, nem akart oly lépéshez folyamodni, mely kibékülését a Habsburgokkal elvileg és örökre lehetetlenné tette volna. Ekkor tanusított bölcs mérséklete csakugyan sok bajnak vette elejét s eljárása teljes igazolást nyert a bekövetkező eseményekben.
De habár elhalasztotta a koronázást, a királyi czímet még is fölvette s olyan érczpénzt veretett, melyen királynak volt nevezve. Ekkor Erdély is hozzájárult a cseh-magyar szövetséghez s kötelezte magát, hogy meghatározott számú hadat állít síkra, ha a szövetséges országok megtámadtatnának. Végűl a beszterczebányai országgyűlés törvény útján jóváhagyta a kath. egyházi javak elkobzását, mit Bethlen már akkor elrendelt volt, midőn Magyarországba benyomult. A kath. püspököknek, kiknek száma háromra korlátoltatott, 2000 forintnyi évi fizetés rendeltetett. Ez természetszerű következménye volt a helyzetnek, mert első sorban a katholikusok voltak Bethlen törekvéseinek fő ellenségei.
A mint a fejedelem a múlt évben a portától engedélyt kért a Ferdinánd ellen való támadásra, úgy most Ozmán szultántól fölhatalmazást igyekezett kinyerni a magyar korona elfogadására. Jóval előbb, mint a beszterczebányai országgyűlés királylyá választotta, megindította ez irányban a tevékenységet Konstantinápolyban. Kétszer oly nagy ajándékot ígért, minőt addig a császár-király szokott a portára küldeni és újra sürgette a katonai segélyt Ferdinánd támadása esetére. Minő érvekkel támogatta követe e kívánságot, azt nem tudni. Minden esetre utalhatott arra, hogy Bethlen jobb, kényelmesebb szomszéd lesz a török birodalomra nézve, mint a hatalmas Habsburg-ház. Ez az okoskodás azonban a törököknél nem mindenütt keltett visszhangot; Mehemet budai pasa sokkal kevésbbé félt a császártól, mint a dicsvágyó Bethlentől s azért óva intette a portát, hogy a fejedelemnek segélyt ne adjon.
A szultán azonban egyelőre a saját érdekében levőnek találta nem ugyan a kívánt katonai támogatást megadni Bethlennek, de legalább el nem tiltani őt a felajálott korona elfogadásától. A válasz, melyet ez ügyben hozzá intézett, a keleti kényúr egész durvaságát visszatükrözi. A helyett, hogy udvarias szavakban fejezné ki jóváhagyását, meginti őt a sokféle hazugság miatt, melyekkel kérelmeit támogatta és számos hamisított levele miatt. A korona elfogadásához pedig a beleegyezést csak oly föltétellel adja meg, hogy Bethlen ne késsék tovább Jenő vára átadásával.*
ÓVÁRY id. műve 31.; haagai levéltár Haga jelentése 1620 julius 7.
Midőn utóbb a beszterczebányai országgyűlés csakugyan királylyá választotta Bethlent, ez már biztosítva volt a porta jóváhagyása, habár nem is fegyveres segítsége felől. Minthogy azonban a cseh király ezt a segítséget múlhatatlanúl szükségesnek tartotta, s felfogásában Bethlen is osztozott, közvetlenűl a szultán helyeslő válaszának vétele után Konstantinápolyba új és fényes küldöttséget indított, melyben nem csupán Magyar- és Csehországok, hanem Ausztria képviselői is részt vettek úgy, hogy a kísérettel együtt valami száz emberből állott.
A követség 1620 augustus 25-én, tehát csaknem közvetlenűl a királyválasztás megejtése után indúlt el Beszterczebányáról s olyan ajándékokat vitt, melyek értékét 70.000 forintra becsülték. De mivel csak november 27-én, tehát a fehérhegyi csata után érkezett Konstantinápolyba, az igéretek, melyeket kapott s melyek tényleg fegyveres segélynyújtásra vonatkoztak, legalább a csehekre nézve elvesztették értéköket.
A császár, ki attól félt, hogy Bethlen bármely pillanatban egész erejével megtámadhatja, megosztotta hadseregét. Dampierre 6000 főnyi sereg élén a magyar határon helyezkedett el, Buquoy pedig a többi haddal Miksa bajor választó és a liga seregével igyekezett egyesűlni, hogy a csehek ellen működjék. Dampierre Laggerbachnál megvert egy 5500 főnyi magyar csapatot, mely Hainburg vívására indúlt, de e kísérletét ostromlétrák hiányában valósítani nem tudta s visszavonúlt. E siker arra bátorította; hogy előre nyomuljon s próbát tegyen Pozsonyt rohammal bevenni. Odaérve Dampierre a vár környékét tekintette meg, hogy a támadásra alkalmas pontot keressen, miközben a várbeliek agyonlőtték (1620 oct. 9.). Ezzel eldöntetett a császáriak visszavonulása. Néhány nappal később – oct. 13-án – Bethlen bevonúlt Pozsonyba és értesítette a cseh sereg parancsnokát, az anhalti herczeget, hogy Morvába nyomúl s ott vele egyesűlni fog.
24. DAMPIERRE A HALOTTAS ÁGYON.
Mielőtt Bethlen ez ígéretét beválthatta, felkereste őt Angouléme herczeg, hogy a császárral új alkudozások indítására bírja. A franczia udvarnál XIII. Lajos uralkodása kezdetén a szigorúan katholikus párt kerekedett felűl s elnémította a Habsburgok ellenségeit, kik ott I. Ferencz korától kezdve IV. Henrikig túlsúlyban voltak. A prágai lázadást a franczia király udvarában élesen kárhoztatták, a gyóntató, valamint a miniszterek Lajost a Habsburgok megsegítésére igyekeztek bírni s a király 1619 karácsonyán csakugyan megtette az igéretet segélynyújtásra. Utólag azonban ismét aggodalmak támadtak; a franczia féltékenységet a Habsburgok irányában gyökerestűl kiirtani még ekkor sem lehetett s végűl a király fegyveres támogatás helyett csupán közvetíteni akart Ferdinánd javára.
E czélból Angouléme herczeg vezetése alatt követséget küldött Németországba, hogy Ferdinánd és a csehek kiegyezésének útját egyengesse. A követség nem kapott határozott utasításokat arra nézve, minő alapon kezdeményezze a tárgyalásokat; vajjon Ferdinándot felhívja-e a Csehországról való lemondásra s ezért neki másnemű kárpótlást igérjen vagy pedig a cseheket ösztönözze a császár előtti meghódolásra? De még így is fölöttébb előnyös volt a követség a császárra, mert annak bizonyságáúl szolgált, hogy habár Lajos király a császárt nem is részesíti, mint igérte, katonai segélyben, még sem táplál iránta ellenséges szándékokat. A francziák jó indulatú semlegessége pedig elég volt arra; hogy Frigyes cseh király német barátait áldozatkészségökben ellankassza.
Magyarországot illetőleg szintén előnyösnek bizonyúlta császárra a franczia beavatkozás. Angouléme herczeg Bethlent új alkudozásokra akarta bírni, melyekben a csehekre semmi tekintet se legyen s a császár uralma Magyarországban bizonyos föltételek mellett visszaállíttassék. Egyedűl a fejedelem elszántsága, ki nem akart másodízben is hűtlenné lenni a szövetséghez s még kevésbé egyezhetett Ferdinánd uralmának viszszaállításába Magyarországon, okozta, hogy Angouléme herczeg minden eredmény nélkül volt kénytelen Pozsonyból távozni. Bethlen állhatatossága annál többre becsülendő, mert időközben jelentéseket kapott a cseh hadsereg nyomorúságos állapotáról s viszszavonulásáról előbb Ausztriából Morvába, onnan pedig Csehországba, miközben az sehol sem volt képes a liga hadaival egyesűlt császáriakat feltartóztatni. Igéretét mindezek daczára be akarva váltani; elhatározta; hogy maga nem megy ugyan Morvába, de az eredetileg oda küldött lovasságot 8000 főnyi új haddal szaporítja. Ez a sereg gyorsan útnak indúlt s 1620 november 8-án estefelé Böhmisch-Brod és Scwarzkostelez vidékére érketett s így négy mérföldnyi távolságra állott Prágához, melynek közelében a Fehér-Hegyen ugyan az nap vívatott a döntő csata.
25. FAFARAGVÁNY A ST. VEIT TEMPLOMBAN PRÁGÁBAN.
ST. MARIA DELLA VITTORIA A FEHÉRHEGYEN.
A FEHÉRHEGY NYUGATRÓL.
Dörre Tivadar eredeti rajza után.
Az említett 8000 főnyi magyar sereg azonban a csatában már részt nem vehetett, hanem a vereség hírére nyomban megkezdte a visszavonulást. Ellenben Kornis vezetése alatt a harczmezőn is voltak jelen magyar csapatok, csakhogy Thurn állítása szerint épen gyávaságukkal tűntek ki, mert, a mint mondja, a tulajdonképeni harczban csak tíz emberök esett el, míg a többi a csatatér kőbányái közt a Moldva folyóhoz menekűlt. Bethlen a vádat igazoltnak vette s Thurn további állításai alapján a vezérre, Kornisra is kiterjesztette, kit a beállott rendetlenség fő okozójának nyilvánított.*
SZILÁGYI Sándor: Tört. Tár 1886. évfolyam 10. oldal. Bethlen levele Lőcse városához 1620. nov. 23-án.
