I.
I.
4. A SZOBA, MELYBEN BETHLEN GÁBOR SZÜLETETT.
Bethlen ifjusága. Fejedelemmé választatik. Alkudozásai a bécsi udvarral és a török szultánnal.
BOCSKAY István, az erdélyi fejedelemség újjá alkotója csak nagyon rövid ideig élvezhette sikereit s már 1606 december 29-én meghalt vizi betegségben. Végrendeletében azt ajálotta Erdély rendeinek, válasszanak magyarországit fejedelmökké, mert a míg Magyarország királyai német nevet viselnek, szükséges, hogy magyar fejedelmekben leljék ellensúlyokat. Halála után Rákóczy Zsigmond és Homonnay Bálint – ip és vő – versenyeztek a trónért. Az erdélyiek amazt választották, a törökök viszont ez utóbbi mellett nyilatkoztak. De minthogy Homonnay képtelen volt a rendek rokonszenvét, Rákóczy pedig a porta jóváhagyását megnyerni, mindketten csalatkoztak törekvéseikben s hátrálni kényszerűltek az ifjú Báthory Gábor előtt, kit Rákóczy leköszönése után Erdély rendei 1608 martius 5-én fejedelmökké választottak. Hogy a porta hozzájárulását kinyerje, Bethlen Gábort, ki tettel és tanácscsal nagyban előmozdította Báthory megválasztását, Konstantinápolyba küldötte; a követ czélt is ért azon feltétellel, ha az új fejedelem átengedi Lippa és Jenő végvárakat, melyeket még Bocskay a töröknek igért volt.
Nem ekkor történt először, hogy Bethlen Gábor szélesebb körök figyelmét magára vonta. Már nehány esztendő óta előtérben állott. Ezt nem származásának köszönhette, mert noha családja régi nemes család volt, sohasem voltak kiterjedt jószágai.
5. ILLYE. BETHLEN SZÜLŐHÁZA.
Ő maga azt állította ugyan, hogy ősei a vajdai méltóságot viselték,* de a család szerény vagyoni viszonyai alig igazolják e föltevést. Atyja jeles lovas kapitány volt, magasabb nyilvános tisztségeket is viselt, de nagy vagyont ő sem bírt szerezni.
Bethlen ezt Sennyey püspökkel folytatott beszélgetésében, melyről alantabb még lesz szó, állította s ezért Magyarország főbb nemességéhez számította magát.
Bethlen Gábor 1580-ban született. Ifjú korában alapos oktatásban részesűlt; nemcsak diákul tanult meg, hanem kifejlődött benne a tudományok és művészetek iránt való meleg érdeklődés is, mely később nagy arányú díszes építkezéseiben, tanintézetek alapításában, tudós férfiakkal való érintkezéseiben jutott kifejezésre. Csakhogy az ifjú nem sokáig szentelhette magát a tanulásnak; már tizenhét éves korában a vitézi mesterségre adta magát, mely akkor a nemes ifjak legillendőbb foglalkozásának tekintetett. Már atyja közelebbi viszonyba lépett volt Báthory István lengyel királylyal, a fiú pedig még szorosabban csatlakozott Báthory Zsigmond fejedelemhez, elkísérte őt utazásain s egy ily alkalommal meglátogatta Rudolf császár udvarát is Prágában. Midőn Zsigmond a trónról lemondott és Basta György császári hadvezér vitte Erdély kormányát, Bethlen eltávozott az országból, de nem bizonyos, azért-e, mert szülőfölde szomorú állapotai keserítették el, vagy azért-e, mert valamely okból büntetéstől kellett félnie?*
Ez utóbbit állítja Strassburg Pál Gusztáv Adolfnak küldött jelentésében SZILÁGYI SÁNDOR: Tört. Tár 1882. Strassburg igen barátságos indulattal viseltetett Bethlen iránt, miért is állítását alig lehet merően rágalomnak venni.
6. RÉSZLET AZ ILLYEI KASTÉLYBÓL.
Egy ideig Nándor-Fejérvárt tartózkodott, ismeretességet kötött egy dúsgazdag olasznak a feleségével s vele szoros viszonyba lépett. De midőn a nő végleg el készűlt válni férjétől, hogy Bethlenhez csatlakozzék, ez szakított vele, mert nem akarta magát örökre lekötni irányában. Inkább a fáradalmas katonaélethez tért vissza, újra hadi szolgálatot vállalt és török párton részt vett Székes-Fejérvár ostromában. Ez alkalommal összebarátkozott a tatár khán egyik fiával, a ki bőven ellátta pénzzel, lovakkal s másféle ajándékkal. Utóbb jelen volt Lippa ostrománál, mely várat gróf Dampierre védte a magyar elégedetlenek és a törökök ellen. Egy kirohanás alkalmával, melyet a németek éjnek idején az ostromlók táborára tettek, Bethlen mindenét elvesztette, a mit a tatár khán fiától kapott. Egyetlen egy lova sem maradt s egyedül és gyalog szerrel kellett menekülnie.
7. LŐRÉSEK AZ ILLYEI KASTÉLYBAN.
Utóbb azonban ismét eljutott Székes-Fejérvárra s ott megszerzé a nagyvezír, a török főparancsnok kegyeit. A bizalmas társalgás óráiban keservesen panaszolta neki szülőföldjének nyomorú sorsát; figyelmeztette, hogy Erdély megszabadítására soha kedvezőbb pillanat nem kinálkozott, mint most. A nagyvezír hitelt adott biztatásainak s az ő segélyezésével történt, hogy Bethlen a Bocskay fölkelésében II. Rudolf ellen kiváló szerepet játszhatott. E közben (1605 majus derekán) feleségűl vette egy nemrég elhalt magyarországi főúrnak, Károlyi Lászlónak leányát Zsuzsánnát, s ez által Magyarországon is befolyásra tett szert.*
Külföldi források s egy pár erdélyi szász író azt állítják, hogy Bethlen első neje a Székely Mózes özvegye lett volna. Székely Mózes özvegye Kornis Anna volt, a Kornis Farkas leánya, Bethlennek különben is rokona. E házasságról a magyar források semmit sem tudnak.
ILLYE, BETHLEN SZÜLŐHÁZA.
Cserna Károly eredeti rajza után.
8. BOCSKAY ISTVÁN
Noha immár Erdély főurai közt is jelentékeny helyre vergődött, Bocskay halála után maga nem lépett előtérbe, hanem csak a Báthory Gábor választása érdekében működött. A mint Konstantinápolyban már jelzett küldetését jó eredménynyel bevégezte, haza tért Erdélybe, hol időközben hatalmas ellenzék kezdett támadni Báthory ellen, ki csak érzéki vágyai kielégítésére gondolt, számos előkelő családot meggyalázott s ellenfeleit kérlelhetlenül üldözte.
9. NAGY-SZEBENI SZOLDICS-BÁSTYA.
Utóbb – 1610-ben – Bethlen másodízben Konstantinápolyba utazott a fejedelem érdekében. Ez ellen ekkor összeesküvés keletkezett, melyben többen vettek részt azok közűl, kiknek nejét vagy leányát Báthory megbecstelenítette. De az összeesküvést fölfedezték, részeseit kivégezték s jószágaikat elkobozták. A nyugalom azonban nem állott helyre. A szászokkal is viszálkodás támadt s Báthory Brassót és Szebent vívta. II. Mátyás király – akkor még nem császár – szintén arra kezdett gondolni, hogy Erdélyt megszerezze s e czélból Forgách Zsigmond országbírót 25.000 emberrel az országba indította. De a vállalat meghiusult, mert a törökök a védelemben támogatták Báthoryt s így Forgáchnak meg kellett hátrálnia.
E sikertől elvakítva a fejedelem még durvábban garázdálkodott, mint azelőtt s végűl híveit és barátait is fenyegette. Bethlen, a ki időközben a portáról haza érkezett, a maga életét szintén veszélyeztetettnek hitte s a törökhöz menekült Temesvárra, hol mint mutaferika napi 120 oszpora fizetéssel alkalmazást nyert. Hogy a porta kegyeit megtartsa, Báthory új követet, Géczy Andrást küldte Konstantinápolyba, ki azonban küldője bizalmát kijátszva, ellene fondorkodott, a fejedelemséget a saját számára eszközölte ki s azon igéretet nyerte, hogy törekvéseiben a török hadak is támogatni fogják. De mihelyt a háborút megkezdette, megveretett s Báthory a további veszély ellen azzal igyekezett magát biztosítani, hogy minél szorosabban csatlakozott a bécsi udvarhoz s 1612 a december 24-én formaszerűen elismerte II. Mátyás magyar király felsőbbségét.
10. BETHLEN-CZIMER A SZOLDICS-BÁSTYÁBAN.
Mindezt Bethlen a legélesebben szemmel tartotta s immár elérkezettnek vélte az időt, hogy a saját vágyait kielégítse s a fejedelmi széket önönmagának szerezze meg. Minthogy Báthory a II. Mátyás királylyal kötött szerződés folytán elszakadt a portától, Bethlen Drinápolyba ment, hol a szultán akkor épen tartózkodott; ott sikerült is kieszközölnie a fejedelemséget. 1613 majus 1-én a nagyvezír Bethlen Gábort Erdély fejedelmévé kiáltotta ki, ki viszont már előbb évi adófizetésre és Lippa és Jenő várak átengedésére, melyek még ekkor sem voltak török kézen, kötelezte magát. Eleinte nem kedvezett vállalatának a szerencse. De csakhamar Bethlen jókora török haddal és a tatár khán, a moldvai és havasalföldi vajdák kíséretében nyomult Erdélybe. Minthogy Báthory csupán 10.000 főnyi sereget tudott a sokkal erősebb ellenség elé állítani, nem bocsátkozott döntő csatába, hanem Nagyváradra menekült. A fejedelmétől elhagyott sereg nagyobb részt Bethlenhez állt át, a ki Kolosvárra országgyűlést hirdetett, mely 1613 oct. 23-án egyhangulag fejedelemmé választotta. Időközben a királyi csapatok nehány tiszte Szilasy János, Ladányi, Zambó Géczy Andrással szövetkezve meggyilkolta Báthoryt. De a gyilkosokat mind utolérte a nemesis keze. Medgyesen a nép agyonverte Ladányit, míg Szilasyt és Zambót, kik a templom tornyába menekültek, az ablakból dobták le az utánok nyomuló drabantok.
Bethlen immár versenytárs nélkül állt tehát. De bármi nagy erőködéseket kellett a trón megszerzéséért kifejtenie, még nagyobbakra volt szüksége a végből, hogy azt, a mit elért, meg is tartsa s Erdélyből, a belső küzdelmek és külső befolyások által mélyében fölkavart vazall-államból életre való, virágzó országot alkosson. Kezdettői fogva megvolt benne a szándék s e végből először is azon fáradozott; hogy rendet hozzon a zűrzavaros belviszonyokba. Szilárd alapra kívánta fektetni a maga uralmát, hogy azután nemesen felfogott uralkodói hivatását teljesíthesse s a külső támadások ellen is sikeresebben védekezhessék. Mindjárt az első országgyűlésen, melyet 1614-ben Medgyesen tartott, a Báthory Gábor által törvényellenesen elitélteket visszahelyezte jószágaik birtokába s intézkedéseket tett, hogy az ország belső békéje megszilárduljon s a különböző hitfelekezeteknek templomaik és iskoláik zavartalan birtoka biztosíttassék.
MEDGYES. A TORONY, MELYRŐL SZILASSYT LEDOBTÁK.
Cserna Károly eredeti rajza után.
11. MEDGYES: PARASZT-TORONY.
A mint a belső dolgokat valamikép rendbe szedte, nyomban ellensúlyozni igyekezett a külső veszélyeket, melyek uralkodását fenyegették. Az akkori nagyvezír azzal a tervvel foglalkozott, hogy Erdélyt közvetlenűl meghódoltassa a portának s öt közigazgatási kerületre ossza fel. Csakhogy ezt a tervet Bethlen Gábor hamar meghiusította s az ellenállás, melylyel a törökök Erdélyben találkoztak, meggyőzte őket, hogy tervök a legkomolyabb nehézségekbe ütközik s hogy Mátyás római császárral és magyar királylyal is háborúba keverné őket. Jónak látták tehát szándékukat egyelőre elejteni.* Bethlen eszélyes és előzékeny magaviselete szintén nagy mértékben elősegítette, hogy a porta lemondott hódító terveiről. A fejedelem diplomatiai ügyességének ez volt egyik legnagyobb vívmánya, melyet el tudott érni a nélkül, hogy bármi gyengeséget mutasson, mi őt játéktárgygyá sülyesztette volna a török államférfiak kezében.
ÓVÁRY Lipót: Oklevéltár Bethlen Gábor dipl. összeköttetései történetéhez 460. oldal s más helyeken.
Míg ekképen a török részről közvetlenűl fenyegető veszedelmet elhárította, másfelől keletkeztek bajok. II. Mátyás császár és király támadást készített elő Erdély ellen. Nem akarta Bethlent fejedelemnek elismerni s később is csak azon föltételhez tűzte az elismerést, ha Bethlen Nagy-Váradot, a régi Zápolya-féle birtokot átengedi, összeköttetéseit a portával megszakítja vagyis a portához való hűbéresi viszonyt széttépve a császár-király vazallusává lesz, s neki, nem pedig a töröknek adja át Lippa és Jenő várakat. Minthogy Bethlen e föltételeket visszautasította, Bécsben meg akarták őt buktatni s e czélból támogatták Homonnay Györgyöt, a ki Erdélyt a katholikus párt segedelmével igyekezett hatalmába keríteni.
Mátyásnak azonban végre is el kellett állania Homonnay nyilvános támogatásától, mert valamint a magyar országgyűlés, akképen a császár által Linczbe összehívott osztrák «generalis gyűlés» (az összes ausztriai tartományok országgyűlése) sem akart hallani a háborúról. Mátyás tehát beletörődött a Bethlen elismerésébe azon kikötéssel, hogy ő valamint Erdély rendei elismerik összetartozandóságukat a magyar koronával s a császárt, mint Magyarország királyát, minden ellenségével szemben, csupán a törököt véve ki, támogatni igérik. Mátyás ellenben lemondott Váradról s visszaadta a fejedelemnek mindazon helyeket is, melyeket Báthory Gábor halála után megszállott. Bethlen ekkor készségesen kötelezte magát a vallásszabadság fentartására is, mi Erdély katholikusainak nagy hasznára vált; a jezsuiták, kik régebben kiűzettek az országból, visszatérhettek s újra birtokba vették a kolosmonostori templomot és iskolát.
E kiegyezési tárgyalásokhoz, melyek eredményét a császár és Bethlen 1615 majus havában szentesítették, fűződtek a bécsi udvar és a porta között szintén megindult alkudozások az utóbbi évek eseményei által megzavart zsitva-toroki béke megujítása tárgyában. Ezek is sikerre vezettek (1615 julius 14-iki egyezmény Bécsben), ámbár a törökök nem bocsátották vissza ama helységeket, melyeket időközben behódoltattak.
Alighogy ez ügyeket rendezték, a szultán figyelmeztette Bethlen Gábort, hogy igéretéhez képest adja át Lippa és Jenő várait. Bécsben, hogy a fejedelemnek bajt okozzanak, mindenképen meg igyekeztek nehezíteni igérete beváltását. Khlesl bíbornok, a császár minisztere, Homonnay György útján meg akarta vesztegetni a két vár őrségét, hogy fegyveres ellenállással hiusítsák meg az átadást. Csakhogy a fejedelem ezt a fondorlatot is ártalmatlanná tette. Föltétlenűl ura lett a mozgalomnak, legyőzte az ellene küldött hadakat, leverte az ellene támasztott forradalmat, s hogy Erdélyt nagyobb bajoktól megmentse, összehívta a rendeket Segesvárra (1616 oct. 9.), leplezetlenűl feltárta előttök a helyzetet, s ezek elhatározása értelmében Lippát átadta a töröknek, Jenőt azonban nem. A szultán ezzel nem volt megelégedve s ragaszkodott Jenő átadásához is. Bethlen Gábor diplomacziai ügyessége azonban kimeríthetetlen volt új meg új okok és ürügyek kitalálásában, melyekkel Jenő átadását egyre húzta-halasztotta. Az évi adót, melynek fizetésére kötelezte magát, szintén nem fizette; eleinte azzal mentegetődzött, hogy jövedelmeit a Mátyás császár ellen való védekezésre kénytelen fordítani; utóbb talán más kifogásokat használhatott, mert 1619-ben történt először, hogy egy esztendei adót 15.000 forint értékben beküldött Konstantinápolyba. Erre, mint látni fogjuk, komoly okok indították.
12. KHLESL BÍBORNOK ARCZKÉPE.
SEGESVÁR.
Cserne Károly eredeti rajza után.
KHLESL BÍBORNOK ALÁIRÁSA.
SEGESVÁR.
