VI.
VI.
Bacsányi Bécsben telepszik le s hivatalt vállal. – Bécsi élete. – Összeköttetései a magyar írókkal. – Irodalmi működése: Ányos verseinek kiadása. – Beszéd. – Latin alkalmi versei. – Megismerkedik Baumberg Gabrielával. – Szerelmük. – Egybekelésük.
Fogságából kiszabadulván, Bécsbe ment. «Rabságom idejének eltelése s Budára való visszahozattatásom után – írja gróf Széchényi Ferencznek* – hazánknak nagy részéből proscribáltatván, elhagyám az egész országot, s ide jövék Bécsbe; s reménylvén, hogy így annál előbb megmenekedhetem azoknak üldözésektől, a kik oly megátalkodva keresik veszedelmemet.» Arankának pedig még 1793-ban írja, hogy Bécsben szeretne állást kapni, mert nagyobb városokból, főkép Bécsből, tetemesebb szolgálatot tehetne hazájának.* Ez igaz is, mert akkor Bécs a testőrírók fellépése óta jóformán magyar irodalmi középpont; számos író tartózkodik ott, több magyar lap jelenik meg és sok befolyásos magyar főúr és főtisztviselő lakik a császárvárosban. Ez vonzhatta Bacsányit leginkább Bécsbe, másrészt az a körülmény, hogy ott hamarább volt kilátása valami állásra, mint Magyarországon.*
1796. szeptember 27-ikén. N. Múzeum. Széchényi-levéltár.
Toldy kiad. 255. l.
Kantz föltevése, hogy B. azért jött Bécsbe, mert már fogsága előtt ismerte Baumberg Gabrielát, nem valószinű. Először nincs bebizonyitva, hogy ismerte, másodszor még abban az esetben sem bizonyos, hogy szerette s az ő kedvéért jött Bécsbe. A Kantz-féle életrajz. Akad. Kézirattár.
35. GR. SZÉCHÉNYI FERENCZ ARCZKÉPE.*
Gróf Széchényi Ferencz arczképe (89. l.) Czetter Sámuel rézmetszete 1798-ból, (lásd: Fraknói V. Gróf Széchényi Ferencz. Budapest. 1902.)
Élnie kellett s szegény ember lévén, nem nagyon válogathatott a hivatalokban. Kazinczy szerint eleinte gróf Somsich Lázár királyi udvarnok és helytartósági tanácsos segítette pénzzel, lakással és élelemmel* (később állítólag megneheztelt rá), azután gróf Saurauhoz fordult s állást kért tőle, hivatkozva arra, hogy bécsi fogságakor «nagy jutalmakkal bíztatgatták».* Ő ártatlanul szenvedett, annál több joga van tehát segítséget kérni.
Kazinczy Lev. V. köt. 94. l.
Szirmay. 103. l.
Saurau pártfogása következtében* nyerte kis napidíjasi állását a «bankóhivatalnál» (Bankal-Administration) 1796 szeptember 10-ikén, 45 krajczár napidíjjal,* melyet azonban már szeptember 18-ikán 1 forintra emelnek azzal a kikötéssel, hogy néha Semsey András kamarai tanácsos mellett is teljesítsen szolgálatokat.* Ennyi fizetésért dolgozik 1803-ig, mikor (augusztus 18-ikán) 1 forint 20 krajczárra emelik napidíját.*
Levél gr. Széchényi Ferenczhez.
Kinevezési okiratok. Akad. Kéziratt.
Kinevezési okiratok. Akad. Kéziratt.
Kinevezési okiratok. Akad. Kéziratt.
Eleinte igen szorúlt anyagi helyzetben volt. Kitünik ez Széchényi Ferencz grófhoz írt leveléből, melyben nagyon panaszkodik nyomorúsága miatt. «Maholnap koldústáskára juthatok e mostoha földön» – írja elkeseredetten és segélyért esedezik a grófhoz. Állítólag Müller János, a híres történetíró és politikus is segítette egy ódájáért (Ode ad inclytos SS. et OO. regni Hungariae), 15 forint havidíjat adományozván neki.*
Kazinczy szerint (levél Kis Jánoshoz, 1807 julius 19-ikén) ezt az ódát gr. Somsich írta s megengedte B.-nak, hogy magáénak mondhassa. Mi igaz ebben a dologban, bajos eldönteni. Kazinczy állítását nem tekinthetjük B.-val szemben egészen megbízhatónak, más adatunk pedig erre nincs. A nyelvből B. több latin verseivel összevetve, sem lehet eldönteni, mert feltünő különbséget nem lehet találni köztük. Megjegyzendő, hogy az óda névtelenül jelent meg.
Kazinczynak azt az állítását, hogy Bacsányi «a titkos polizei tagjává tevé magát… s a levelek feltördelése departementjánál űzi a maga szolgálatját»,* mende-mondánál egyébnek nem tarthatjuk. Kazinczy ezt «egy emberséges embertől» hallotta* s mint Bacsányiról szóló rossz hírt, természetesen, mindjárt készpénznek vette s iparkodott minél szélesebb körben terjeszteni.* Vajjon elfogadhatjuk-e ezt az állítást, mely egyedűl Kazinczyé s csak annak a bizonyos «emberséges embernek» mende-mondáján alapszik? Még akkor is kételkedve kellene fogadnunk, ha Kazinczy mint a legelfogulatlanabb ember volna ismeretes, pedig tudjuk, hogy Kazinczy minden inkább, csak elfogulatlan bíró nem, különösen Bacsányival szemben.
Szirmay. 103. l.
Szirmay. 103. l.
L több levelét. (Kazinczy Lev. IV. köt. 553. l.; VII. köt. 305. l.; V. köt. 94. l. stb.)
36. MÜLLER JÁNOS ARCZKÉPE.*
Müller János arczképét («Diogg pinx. 1797. H. Lips sculp.») (91. l.) «Johannes v. Müller sämmtliche Werke. 8. Theil. Tübingen 1810.» cz. műből vettük.
De ezt az állítást nemcsak igen bizonytalan alapja teszi kétségessé, hanem Bacsányi jelleme és a közvélemény is.
Bacsányiról, a nyílt, egyeneslelkű, mindenkor és mindenkivel szemben őszinte Bacsányiról feltehetjük-e, hogy elveit és jellemét lábbal tiporva, egyszerre megtagadja önmagát? Bizonyára nem.
S feltehetjük-e, hogy a társadalom nem ítélte volna el s nagyszámú író barátai (magyarországiak és bécsiek egyaránt) nem fordultak volna el tőle, ha megtudják, hogy milyen mesterséget űz?* Bizonyára elfordultak volna tőle s e helyett mit látunk? Élete végéig tisztelet környezi, barátai szeretik, Kisfaludy Sándor ódát ír hozzá* s a közvélemény számos tanújelét adja becsülésének. Azt hiszem, méltóbb czáfolata nem is lehetne annak a szóbeszédnek, mint ez.
Pedig ha az az emberséges ember megtudhatta, bizonyára még hamarább megtudták volna bécsi és magyarországi barátai és ismerősei.
Kisfaludy Sándor minden munkái. 1892. II. köt. 48. l.
Annyi bizonyos, hogy Bacsányi a szenvedett üldözés és megpróbáltatás után igen óvatos.
Kazinczynak 1801-ben hozzá írt levelét bemutatta gróf Sauraunak,* s mikor Kazinczy 1803-ban meglátogatta, kérte, hogy mivel őt figyelemmel kisérik, ne igen jőjjön többet hozzá,* Kazinczyhoz írt levelében (1802 június 16-ikán) pedig azt írja, hogy csak nagy ritkán írjanak egymásnak, «Az egek tudják, miért? de tapasztalásból tudom, hogy még az árnyéknak árnyékát is kell kerülnöm; noha egész életemben eme regulát követtem: Nil conscire mihi, nulla pallescere culpa.»* Kazinczy mindezt rosszakaratúlag «csúszás-mászásnak», kegykeresésnek értelmezi, pedig nagyon természetes, hogy Bacsányi, okulva az elmúltakon, a gyanúnak még árnyékát is el akarta kerülni s azért cselekedett így, már pedig Kazinczyval, kinek olyan jelentékeny szerepe volt a Martinovics-összeesküvésben, valóban nem érintkezhetett gyakrabban a nélkül, hogy magát újabb gyanúsításoknak és zaklatásoknak ki ne tegye.*
Kazinczy Lev. VII. köt. 305. l.
U. ott és Szirmay. 104. l.
Toldy kiad. 262. l.
Kazinczy azért is neheztelt rá, mert őt egy bécsi vendéglőben ignorálta, noha magyarul beszélt, s így észre kellett őt vennie a mellette elhaladó Bacsányinak. Kazinczy Lev. VI. köt. (200. 252. l.)
Bécsben ekkortájt igen sok magyar író megfordult. Többen állandóan ott laktak, a magyarországiak pedig gyakran ellátogattak hozzájuk s így Bacsányi ezentúl is állandó összeköttetésben maradt barátaival: Görög Demeternek, a Hadi és más nevezetes történetek, később Magyar Hírmondó szerkesztőjének, lakása egyik főtalálkozó helye a magyar íróknak s az is rendes dolog volt, hogy valamelyik íróbarátjuk látogatásakor vagy más nevezetesebb alkalommal kedélyes lakomákat rendeztek. Ilyen lakoma volt az, melyet annak örömére adtak, hogy Péteri Takáts kieszközölte az engedélyt a Himfy-dalok nyomtatására. A lakomán többek közt Báróczy, Horányi, Révai, Szentgyörgyi, Takáts, Decsi, gróf Teleky Sámuel és Bacsányi is résztvettek.*
Takács. Péteri Takács J. Budapest. 1890. 43. l.
37. A «MAGYAR MINERVA» KÜLSŐ CZÍMLAPJA.
Az öreg Báróczyval igen jó viszonyban volt Bacsányi, ő vette rá, hogy arczképét rézbe metszesse s a dicsérő verset ő írta a kép alá, noha Báróczy tiltakozott az ellen, de végre is engednie kellett Bacsányi erőszakoskodásának.*
Kaz. Lev. IV. 270.
Kisfaludyval való barátsága szintén ekkor lett oly bensővé, hogy csak halálukkal ért véget.
Csodálnunk kell, hogy ilyen környezetben oly keveset ír és dolgozik. Hosszú bécsi tartózkodása a termékeny kassai periodushoz képest majdnem meddőnek mondható.
1798-ban kiadja Ányos költeményeit bevezetéssel és jegyzetekkel a «Magyar Minerva» czímű vállalatban, melynek létrehozását és szerkesztését Toldy s utána mások neki tulajdonítják. Ez azonban tévedés. A Magyar Minerva megteremtője Péteri Takáts József volt. Övé az eszme, ő készítette el a tervezetét, s mikor gróf Festetich többé nem segélyezte a vállalatot, a saját költségén folytatta.* A Minervát Bacsányi Ányos-kiadása nyitotta meg, innen ered Toldy tévedése. Bacsányi bevezetése* az «Ányos Pál élete» czímet viseli és két részből áll, az első részében elmondja Bacsányi, hogy gyűjtötte össze Ányos költeményeit s ezzel egyszersmind késedelmezését is kimenti. Ezután eljárásával ismertet meg. Némelyek azt kivánták tőle, hogy Ányos verseit javítsa át, mások pedig semmiféle javítást sem ajánlottak. Ő az arany középúton járt s csak a nagyobb vétségeit a nyelv és a verselés ellen hozta helyre, «a mennyire az értelemnek csonkítása, vagy egész rendeknek felbontása nélkül lehetséges vala». A mi felfogásunk szerint természetesen nem helyes ez a középút sem és ma már nagyon megharagudnánk arra a kiadóra, a ki például Petőfinek egy rossz rímét jobbal cserélné fel.
Péteri T. V. fej.
M. Minerva. I. Ányos Pál munkáji. Bécs. 1798. – Toldy k. 225–31. l.
Egy ügyes hasonlat után, melyben a magyar nyelvet szűz leányhoz hasonlítja s egy oldalvágást ad «nyelvünk alkalmatlan pallérozóinak», költői lendülettel folytatja, a múzsát apostrofálván. Végül ezeket a szavakat adja a múzsa ajkaira: «Azon hazafi társatok, ó magyarok! a kinek énekeit tőlem halljátok: nincs már többé közöttetek… Régen s még virágzó korában, elköltözött ő arra a hosszú és félelmes útra, a melyen tinéktek is el kell maholnap indúlnotok; amaz isméretlen messze országra, a honnan még soha senki vissza nem térhetett. Oly tartományban van, hol őt sem az emberi nyelv szidalmának kártékony ereje, sem az érdemetlenek becstelenségre szolgáló dicsérete nem érdekelheti. De ha énekének megbájoló hatalmával jóra indíthat benneteket; ha szíveiteket arra bírhatja, hogy az életnek nehezen viselhető s néha majd földig lenyomó terheit kevesebb zúgolódással hordozzátok; emberi s polgári kötelességteket nyilvábban ismérvén, örömestebb teljesítsétek; édes hazátokat, törvényes fejedelmeteket még jobban szeressétek, még hívebben szolgáljátok: higyjétek el, hogy boldogító örömöt éreznek, még a sírnak hideg gyomrában is, nyúgovó hamvai! s megilletődve lebeg még most is körületek, mennyei áldást mosolygó szemekkel néz még most is reátok, kedves énekelőtöknek dicsőült árnyéka!»
38. «ÁNYOS MUNKÁJI»-NAK CZÍMLAPJA.
Ez az idézet bizonysága annak, hogy Bacsányi a numerosus költői prózának is mestere volt a maga idejében.
Ezután következik tulajdonképpen az életrajz és a rövid jellemrajz. Érdekes ez is és elüt némileg a sablonos életrajzoktól, a mennyiben Bacsányi már némi figyelmet fordít a lélektani motivumokra. Ennek ugyan még kevés nyomát találjuk életrajzában, mindazáltal nem tagadhatunk meg tőle bizonyos művészi törekvést. Ányos költeményeihez írt jegyzeteiben itt-ott czélzásokat és csipkedő megjegyzéseket tesz az akkori irodalomra. Már ekkor elfordult a nyelvújítók törekvéseitől, hogy később engesztelhetetlen haraggal támadjon ellenük.
Ez az irányzat még jobban kitünik egy kézirati töredékéből, mely szintén ebből az időből való s melyet Károly György Hugó közölt Szana Tamás Figyelőjében.* Czíme: Beszéd. 1798. (Töredék.) Tartalom és stílus tekintetében B. legjobb munkái közé tartozik. Polemikus czélzásai ellenére hangja aránylag nyugodt és komoly.
Irodalmi beszéd Bacsányitól. Figyelő. 1875. 3–4. sz. A kézirat: Beszéd. 1798. czímen hagyatékában.
Az Ányos életrajzában használt hasonlattal kezdve áttér á szép magyar nyelv szebbítőire, újítóira. Kik ezek?
Az egyiknek fogalma sincs a magyar stílusról, de azért újít, mert éppen magyarnak született; a másik nem ismerve a régi nyelvet s a nyelv szükségét, egyre-másra új szókat kohol; a harmadik idegenességekben tetszeleg; a negyedik a különöset keresi; az ötödik verset ír római formában s a nyelv szelleme ellen vét, noha ezt belátja később (Baróti); a hatodik és hetedik grammatikát csinál grammatikából s mindent elítél, a mi evvel ellenkezik (Debreczeni grammatica). A jobb elmék szomorúan nézik a nyelv e rontását, mely végpusztulásra vezet. De ne essünk mégse kétségbe, igaz Ráday Gedeon mondása, hogy «a míg sok rossz magyar könyv nem lesz, sok jó sem lesz». Most a nyelvújítóknak egy kis leczkéztetése következik.
Ezután tér át beszédének tulajdonképpeni czéljára, mely a komolyabb és jelesebb elmék búzdítása a munkára. Sokan nem tesznek semmit, a kik legtöbbet tehetnének, pedig minél több szellemi kincset gyűjtött valaki, annál többel tartozik hazájának. Itt azután egészen szónoki modorba csap át, maga tesz ellenvetéseket, melyeket megczáfol. «Szép hírre, vagy névre, illő jutalomra vágysz? – Érdemeld meg! Annak idejében önként fog jönni; ha most nem, máskor, későbben, halálod után! Mi hasznod benne, ha egyszer meghaltál? Ha ezt kérdezed, nincs beszédem veled. Nem vagy méltó s nem is juthatsz soha dicsőségre, ha dicséretre vársz.» A legnagyobb jutalom a szívben van. Más dolgod van? Jó, de a haza nyelvének ügye is a legfontosabb dolgok egyike, hátha a többi ennél kisebb? Hiába fáradoznál? Ne hidd, valamint a természetben el nem vész semmi, csak átalakul, úgy az erkölcsi világban sem veszhet el. Az akadályoktól nem szabad visszarettenni, még attól sem, hogy a nemes buzgalomért hálátlansággal, üldözéssel fizetnek. De hány jeles embert csodálunk ma, kit kora üldözött? Erre sok példát hoz fel a világtörténetből. Beszédének ez a része különösen szép és lendületes, kár, hogy heve egy oda nem illő hosszas kitérésre ragadja. Végül ismét buzdít s beszédét így fejezi be: «Ha minekelőtte pályánkat végigfuthatnók s hazafiúi munkálkodásunk tárgyát elérhetnők, csakugyan el kellene esnünk: emlékezzünk meg Sokrates poharáról, s menjünk nyugodt lélekkel ama jobb világba, hol, a mint hitünk tartja, számot kérnek ugyan, de igazán is ítélnek cselekedeteinkről! Üssön akármikor ama nagy óra, a melyet, halandók lévén, el nem kerülhetünk: ha híven eljártunk hivatalunkban, eleget éltünk!»
39. A DEBRECZENI GRAMMATIKA CZÍMLAPJA.
Láthatni e rövid ismertetésből s néhány idézetből, hogy milyen sikerült, nemes tartalmú, kerek kis mű ez a «beszéd», melyet természetesen sehol sem mondott el Bacsányi; szónoklat formájában írt értekezés az egész.*
Károly Gy. Hugó idézett czikkében avval is foglalkozik, hogy vajjon elmondta-e és hol mondhatta el ezt a beszédet Bacsányi. Ennek a fölösleges fejtegetésnek eredménye természetesen negativ.
Van néhány latin verse is ebből az időből. Az egyik a már említett: Ode ad inclytos SS. et OO.* regni Hungariae, mely fegyverre szólítja a magyarokat s a Mária Terézia alatti nemes önfeláldozást magasztalja és Ferenczet dicsőíti. Névtelenül jelent meg. A hagyatékában levő példányon Ode ad Hungarosra igazítja ki a czímet s ezt írja alá: «M. Novemb. 1796.» 1799-ben jelent meg Mantua czímű verse, melyet akkor írt, mikor az osztrákok Mantuát visszafoglalták a francziáktól. A hagyatékában levő példányon javításokat tett s három distichont írt hozzá. A Nemzeti Múzeum levéltárában van még egy kiadatlan Ad Woltmannum czímű verse s néhány epigramma kézirata Müller (a jeles svájczi történetíróra); Herder, Ad Hungaros és Ad manes Romanorum. Az utóbbi kettő kiadatlan.
Status et Ordines.
Ezekről nincs mit mondanom. Középszerű latin alkalmi versek, melyek csak azt bizonyítják, hogy Bacsányi ezen a nyelven is elég ügyesen versel. – A keszthelyi hajóra (1798) czímű kis alkalmi versét ismerjük még ebből az időből s Báróczi képe alá írt apróságát (1798):
Híven szolgálta a hazát;
Fenn lészen érdeme,
Míg el nem hagyja szép szavát
Árpád dicső neme.
Fenn lészen érdeme,
Míg el nem hagyja szép szavát
Árpád dicső neme.
Ossziant is fordítgatta, de ennek kevés nyoma van. Különös, hogy bécsi tartózkodása ilyen meddő irodalmi tekintetben. Talán hivataloskodása foglalja el nagyon, vagy a hazájától való távollét s a vezérlő szerep elvesztése kedvetleníti él s bénítja meg munkakedvét? Erre bajos a felelet.
*
A milyen szegény Bacsányinak nyilvános élete szereplésben és irodalmi eredményekben, éppen olyan gazdag magánélete egy fenkölt lelkű nő barátsága és szerelme által.
Ez a nő Baumberg Gabriela, Baumberg Flórián, udvari titkár és levéltár-igazgató (Hofsecretär und Hofkammer-Archivsdirector) leánya.
Már igen ifjú, mondhatni gyermekkorában kitünt költői tehetsége, mit a Baumberg-ház író barátai, Alxinger, Blumauer s mások befolyása mindinkább fejlesztett. Alkalmi költeményei kedveltté tették felsőbb körökben is. Pichler Karolina, a jeles írónő, Gabrielának meghitt barátnéja, azt írja róla,* hogy finom, karcsú termetű leány volt, nem éppen szép, de rendkívül kifejező arczczal, lelkes kék szemekkel, kellemes csengésű hanggal. Kiemeli továbbá rendkívül izléses öltözékeit, melyek akkor megbeszélés és utánzás tárgyai voltak.
K. Pichler. Die Dichterin Gabriele Baumberg. Oesterr. Morgenblatt. 1840 július 25, 27.
Bacsányi nem első szerelme, ő is csalódott már egyszer, éppen úgy mint Bacsányi. Első szerelmének emlékét több költeménye őrzi s maga is megemlékezik róla önéletrajzi töredékében, mely szerint volt egy magasrangú udvarlója, kit szülői szivesen látnak, ő azonban mindjobban meggyűlöl. Ajándékait is visszautasítja, a miért anyja haragszik rá. A magasrangú udvarlónak, kit nagynak, rubustusnak ír le, S. betűvel kezdődő neve volt (Saurau, Sedlniczky?). Ekkor ismerkedik meg egy másik fiatalemberrel, a ki igen udvarias, elmés és jó tánczos is volt. A műkedvelő előadásokon ő játszotta a főszerepet. Ennyit árúl el az önéletrajz. Az udvarló neve mindenütt ki van vágva. Talán Bacsányi tette, ki itt-ott javítgatott is az önéletrajzon. – Erről az udvarlásról Pichler Karolina is tesz említést. De a magyar költő iránti szerelme erősebb volt ennél az ifjúkori ábrándnál. Mikor ismerkedtek meg egymással, nem tudjuk, de az bizonyos, hogy a leány csakhamar heves szerelemre gyúladt a szép férfi iránt. Bacsányi, mint arczképei mutatják,* valóban szép külsejű férfi volt, – komoly, nemes arczához szép nyulánk termet járult. De lelkébe bizonyára még szerelmesebb volt az ábrándos költő leány.
Legjobb a Füger festménye s az utána készült rézmetszet (költeményei 1835 előtt).
Bacsányi sokat járt a vendégszerető Baumberg-házhoz s bizonyosan itt ismerkedett meg Blumauerrel, Ratschkyval, Alxingerrel s Haydnnal,* a nagy zeneszerzővel, kiről azt mondja, hogy «igen szeretetreméltó jeles ember volt ő társalkodásban is» és az ő Gabrieláját különösen tisztelte. Megismerkedett továbbá Fügerrel, a belvederei galléria igazgatójával, ki le is festette őt s e festmény látására «seregesen mentek a bécsi művészek», a mikor elkészült.* Gabrielát szintén lefestette Füger.
B. levél-conceptusa. Akad. Kéziratt.
U. ott.
Az öreg Baumberg igen szerette Bacsányit, nem úgy felesége, kinek, mint láttuk, más pártfogoltja volt, az a bizonyos magasrangú fiatalember. Gabriela azonban nem szenvedhette ezt az udvarlót, ki meglehetős tolakodó volt, noha ő semmi reményt sem nyujtott neki. Anyjával ezért sokszor heves jelenetei voltak, mindennek ellenére állhatatos maradt s a szegény költőt szerette.
1801 április 13-án meghalt Gabriela atyja. Halála előtt Bacsányira is áldását adja s neki hagyományozza új fekete ruháját. «Er soll dein Freund bleiben, ich halt ihn für einen rechtschaffenen Mann», mondja leányának, de hozzáteszi, hogy ne hamarkodják el a házasságot. Gabriela ezt nem is teszi, noha néhány hó múlva (augusztus 8-ikán) anyja is meghal, s ő egészen támasz nélkül marad csekély (826 forintnyi) örökségével.
40. BAUMBERG GABRIELA LEÁNYKORI ARCZKÉPE.*
Banmberg Gabriela leánykori arczképe (101. l.) a M. Tud. Akadémia kézirattárában őrzött fényképről készült. A festő neve (Klein de Muntii) valószínűen álnév.
A szerelmesek sokkal ritkábban érintkeznek ezután, inkább leveleznek egymással (németül és francziául).
Állhatatosságuk végre elnyerte jutalmát. 1804-ben (augusztus 30-ikán) Bacsányit eddigi szorgalma és hasznavehetősége tekintetbe vételével udvari fogalmazónak nevezik ki (Hofconcipist der k. k. Hofkammer, Finanz u. Kommerz-Hofstelle) 700 forint fizetéssel,* melyet 1807-ben 900, majd 1000 forintra emelnek. Most már szerény, de biztos jövedelme lévén, elvehette Gabrieláját.
Kinevezési okirat. Akad. Kéziratt.
1805 június 10-ikén keltek egybe.* Gabriela szép költeménynyel ünnepli ezt az örömnapot.* Barátot, testvért, tanítót és szeretőt nyert férjében, úgymond, neki köszön mindent, ő tette igazán költőivé.
Házassági szerződés. U. ott.
Die Glückliche. Gedichte. 146. l.
Szerelmük mélysége és heve elfeledteti velünk, hogy már egyikük sem fiatal, hogy Bacsányi 42 éves s Gabriela csak három évvel ifjabb nála.
41. BACSÁNYINÉ KÖLTEMÉNYEINEK CZÍMLAPJA.*
Bacsányiné költeményeinek czímlapja (102. l.) az Egyetemi könyvtár példányáról való.
Frigyükhöz sietnek szerencsét kivánni a jó barátok, még az agg Baróti Szabó is megszólal s kedves levélben üdvözli őket. Szeretne eljönni hozzájuk, úgymond, de öreg ő már az utazáshoz.*
Figyelő. XIII. köt. 395. l.
Gabrielára nézve még azért is nevezetes ez az év, mert férje ekkor rendezi sajtó alá verseit, melyek egy barátjuk F. W. Mayer hosszú bevezető tanulmányával jelennek meg (Gedichte von Gabriele Batsányi geb. Baumberg).
Bacsányi hű és szerető nejével nyugodtan és boldogan él, házasságuk gyermektelen ugyan, de ez egymás iránt való vonzalmukat nem csökkenti. Egészen egymásnak élnek s ha oly sok külső csapás meg nem zavarta volna nyugalmukat, frigyüket a legboldogabbnak mondhatnánk.
Mielőtt Bacsányi életének újabb forduló pontjához érnék, megemlítem, hogy Bécsből néha Magyarországra is ellátogatott. Így Debreczenben járt egyszer,* hol Csokonaival, máskor (1800) meg Balaton-Füreden, hol Kis Jánossal ismerkedett meg.* Talán ekkor látta utoljára hazáját, melytől a sors ezután végképen elszakította.
Kazinczy Lev. V. köt. 67. l.
Kazinczy Lev. V. köt. 60. l. és Kis János emlékezései. Olcsó könyvt. 283. l.
