VII.
VII.
Bacsányi Párisba menekül. – Ő fordította-e Napoleonnak a magyarokhoz intézett proklamáczióját? Párisi élete. 2000 ft. penziót kap a franczia kormánytól. – Az osztrákok elfogják és Brünnbe viszik.
1809-ben a franczia seregek bevonulnak Bécsbe, s mikor ismét elhagyják a várost, Bacsányi is velük megy egyenesen Párisba. Ez az esemény Bacsányi életében a legtöbb föltevésre, találgatásra és nézeteltérésre adott alkalmat; azért, hogy az eredményeket összefoglaljam és mérlegeljem, kénytelen vagyok én is tovább időzni ennél a pontnál.
E különös és gyors távozás okát abban keresték, hogy ő fordította le Napoleonnak a magyarokhoz intézett híres proklamáczióját s e miatt kellett menekülnie.
Ezt a hírt Kazinczy terjesztette róla leveleiben s Szirmay munkájához írt jegyzeteiben,* tőle vették át a történetírók. Kazinczy pedig Bécsből Márton Józseftől nyert értesülései alapján állította ezt Bacsányiról.*
Ezek az Új Magy. Múzeumban 1851–2. I. köt. is megjelentek.
Kazinczy Lev. VII. köt. 311., 382., 443. l.
Ez a nézet a legújabb időkig fentartotta magát, mikor azonban hitelét erősen megingatta Bayer Ferencz s különösen Wertheimer Ede.* Az előbbi tagadja, hogy Bacsányi fordította volna a proklamácziót, az utóbbi pedig arra az eredményre jut, hogy nem lehet határozottan őt tartani a fordítónak. Bérczy Jenő* a régi nézethez csatlakozik s valószínűnek tartja, hogy Bacsányi fordította (érvelni alig érvel), hasonlóképen Széchy Károly is, ki Bayerral és Wertheimerrel polemizál.* Mellőzvén a négy értekezés érveinek és ellenérveinek összehasonlító bírálatát, mely igen hosszadalmas volna, csak maguknak az érveknek csoportosítására törekszem, melyeket az említett értekezésekből, főleg Wertheimeréből (válogatva) merítettem, s melyeket magam találtam Bacsányi hagyatékának átkutatása közben. Főczélom a rövidség s az áttekinthető összeállítás.
I. Napoleon viszonya Magyarországhoz. Bp. Szemle 1883. XXXIV. kt. 161–169. l.
Bacsányi János. Kaposvár, é. n.
Magyar költő idegen földön. Az Erd. Múzeum-Egylet kiadv. 1889. VI. köt.
A tényállás Kazinczy szerint a következő. A franczia sereg bevonulásakor Maret, bassanoi herczeg, akkor államtitkár, le akarta fordíttatni (s bizonyosan átjavíttatni) a proklamácziót. Decsyt, a Kurir szerkesztőjét, ajánlották neki, de Decsy, betegségére hivatkozva, Márton Józsefre tolta a dolgot, hogy árthasson neki, Márton azonban alattvalói hűségét emlegetve szintén igen szabadkozott. Maret ekkor Bacsányi után tudakozódott, ki neki Kufsteinban rabtársa volt.* Bacsányi lefordította a proklamácziót, sőt valamit írt is «Hungarus ad Hungaros» czímen (mit, azt Kazinczy maga sem tudja), és a császárt szidalmazta.
Maret 1795-ben osztrák államfogoly volt.
Kazinczynak forrása Márton elbeszélése volt, mint említettük. Ennek a forrásnak nagyon meggyöngíti erejét az a körülmény, hogy mikor Decsy föladta Mártont a proklamáczió fordítása miatt, Márton a császárhoz intézett védő iratában bevallja, hogy tényleg dolgozott a francziáknak kényszerűségből, de azok munkájával nem voltak megelégedve, – hanem Bacsányit nem említi a proklamáczió fordítójaként – legalább Wertheimer czikke* szerint nem, – pedig igen kényelmes lett volna a Bécsből eltünt Bacsányira hárítani a dolgot. Miért nem állítja itt, s miért állítja Kazinczyhoz írt leveleiben? Úgy látszik, ő is csak hírből-hallomásból tudta s ennek alapján nem mert Bacsányi ellen vádat emelni. Lehet különben, hogy Kazinczyhoz írt leveleiben is (melyek ismeretlenek) csak mint szó-beszédet említi s Kazinczy veszi mindjárt készpénznek.
Adalékok a Magyar Kurir történelméhez. Századok. 1897.
42. RÉSZLET AZ I. NAPOLEON PROKLAMÁCZIÓJÁBÓL.*
I. Napoleon három nyelvű proklamácziója, melyből csak a magyar rész elejét közöljük (105. l.), először megjelent a Millennaris magyar nemzet története VIII. kötet 582. lapján önálló mellékletül.
Lássuk most már a tényeket s érveket, melyek Bacsányi ellen és Bacsányi mellett bizonyítanak.
A francziákkal elhagyja Bécset és Párisba megy. Ez menekülésnek látszik. A helytartótanács körözteti is s az 1810 április 6-ikán kelt köröző levélben azt mondja, hogy valószínűleg a franczia sereget követte Bacsányi, mindazáltal a megyék nyomoztassák s ha netalán Magyarországon lappangana, fogják el s tegyenek azonnal jelentést az elfogatásról. A köröző levélhez a következő s ránk nézve különösen érdekes személyleírás van csatolva: «B. J. ezelőtt udvari fogalmazó, 48 éves, katholikus, Magyarországban született, magas termetű, sárgás-barna arczú (fuscae faciei); hosszú és szabályos orra, fekete szeme, kissé szürkülő, elől levágott, hátul tekercsbe font haja van; sarkantyús magyar csizmát (cothurnos hungaricos cum calcaribus), sötétkék magyar nadrágot, ugyanolyan színű kabátot (Kaputt) és kerek kalapot hord rendesen, ünnepi vagy gála öltözetül (seu gála) azonban fekete magyar ruhát és háromszögletes kalapot. Tekintete, valamint viselkedésének módja büszke (superbus). Felesége, született Baumberg, Bécsben van.»*
Közli Kazinczy Gábor; Új M. Múzeum. 1851–2. I. köt. 438–53. l. és Adalékok Zemplén vm. történetéhez. 1901. VI. köt. 216. l.
Ezzel a körözéssel különös ellentétben áll, hogy Odonell pénzügyminiszter, mikor Bacsányi Párisból elbocsáttatását kéri, elismerő szavakkal adja meg a fölmentést, felesége pedig 1810 július 23-ikán 188 forint 51 krajczárnyi fizetésbeli hátralékát minden akadály nélkül veszi fel.*
Meglehetős érthetetlen ezek után a Helytt. körözvénye.
Párisban 2000 franknyi pensiót kap Napoleontól.
Ámde nem lehet bebizonyítani, hogy a proklamáczió fordításáért kapta volna. Az egykorú franczia bulletinek és lapok, melyekben az ilyen pensiókról szó van, nem említik az övét; az Archives Nationales sem tud felvilágosítást adni.* Maga azt mondja róla, hogy évszázadok óta szokásban volt Francziaországban az idegen tudósok kitüntetése, melyet csak értelmetlenség és rosszakarat magyarázhat félre. Másfél éve volt már Párisban, mikor ez a kitüntetés osztályrészeül jutott, melyet XVIII. Lajos is megerősített a «legjóságosabb, legnemesebb és legfinomabb módon».* E kitüntetés annál jobban esik neki, mert elnyerésére nem volt szüksége hatalmas pártfogókra, csak a jó és nemes embereknek jóakaratára.* E kissé nagyon is önérzetes nyilatkozat daczára tán nem tévedünk, ha e jóakaratba a Maret barátjáét is beleértjük. – Fontos adat továbbá az ellen, hogy a proklamáczió fordításáért kapta volna pensióját, az is, hogy Metternich maga jár közbe Bacsányi brünni fogsága után a pensió újra folyóvá tételének ügyében.*
Ezeket az adatokat Kont Ignácz úrnak, Párisban élő hazánkfiának, szives kutatásai alapján közlöm. Fogadja e helyütt is köszönetemet értük. Az «Archives Nationales» nyilatkozata is birtokomban van.
Levele nejéhez. 1816 augusztus 14–15-ikén. Akad. Kéziratt.
Levele nejéhez. 1815 február 3-ikán. U. ott.
Gabriela levele 1817 január 16-ikán. Akad. Kéziratt.
Mikor a szövetséges seregek bevonulnak Párisba, Bacsányi Metternichnél akar jelentkezni, hogy közbenjárását kérje a császár jóindulatának megnyeréséhez.* Miért, ha ártatlan?
Levele nejéhez 1815 augusztus 8-ikán. U. ott.
Ebben sem kell éppen bűntudatot látnunk, hanem elővigyázatot. Tudta jól, hogy kassai dolgai, bebörtönöztetése s kivándorlása miatt gyanus embernek tartják s ezzel akarta elejét venni a további zaklatásnak.
E jó szándékának ellenére elfogják, börtönbe vetik, sokáig vallatják, vizsgálják.
Thun gróf* ezek ellenében Hammer-Purgstallhoz azt írja, hogy Bacsányi pörének ügyiratait átnézvén, meggyőződött ártatlanságáról.* S tényleg a vizsgálat semmit sem bizonyíthatott rá. Maga a császár azt mondja, hogy Bacsányinak a kivándorláson kívül semmit sem lehet bűnül felróni.* Hogy Bacsányi beismerő vallomást tett volna, ezt az állítást, nem tudom honnan vette Kazinczy. Az az állítása sem felel meg a valóságnak, hogy Bacsányit Bécsbe hozták volna vasban.* Maga Bacsányi mindig a legnagyobb határozottsággal ártatlannak mondja magát, a vádakat rágalmaknak bélyegzi s gyakran emlegeti ellenségeit, üldözőit, kik zaklatásának okozói.* Már huszonnégy év óta* üldözik folyton, úgymond, ellenségei hatalmasak és merészek, nekik pedig (magának és nejének) egyedüli hibájuk, hogy van tehetségük, tiszta életük és jellemük, de nincsenek hatalmas pártfogóik s nem gazdagok,* de az igazság ki fog derülni, a ki úgy élt, mint ők, az «a sírban is meg fogja találni védőjét».* Nejének a császárhoz intézett folyamodványában a «Gnade» szó mellé ezt jegyzi «Gerechtigkeit!!! nicht Gnade, nicht Amnestie!»*
Thun közreműködött Bacsányi elfogatásában.
Hammer P. levele Bacsányi nejéhez 1817 április 26-ikán. Akad. Kéziratt.
Gabriela levele 1817 január 16-ikán. U. ott.
Szirmay. 106. l.
Fogsága alatt feleségének írt majdnem minden levelében.
Levelei nejéhez 1816 junius 1–2. és julius 30-ikán.
Levele nejéhez 1816 julius 20-ikán.
Levelei nejéhez 1816 február 8–10.
Akad. Kéziratt.
Az ártatlanságnak ezt az erős hangoztatását nem lehet egyszerűen semmitmondónak, «merő állításnak» tartanunk, mely keveset bizonyít.* Igaz, hogy leveleik, melyekben ezek a nyilatkozatok előfordulnak, a rendőrség kezein mennek keresztül, de szerintem éppen ez mutat arra, hogy igazságot tartalmaznak. Hiszen Bacsányi jól tudta, hogy ezek miatt az állítások miatt majd kérdőre vonják s felvilágosítást kérnek tőle a sokat emlegetett ellenségekről. Ha nem lettek volna ezek az ellenségek, vajjon írhatott volna-e úgy, a hogy írt?
Mint Széchy teszi id. tanulmányában.
Valószinűnek tarthatjuk ezek után, hogy nem ő a proklamáczió fordítója.
De miért hagyta el akkor Bécset?
Maga Metternichhez intézett védő iratában* azt mondja, hogy egy őt üldöző párt miatt ment el. Felesége is megerősíti ezt egy udvari tanácsoshoz írt fölterjesztésében,* melyben kijelenti, hogy ő maga siettette férje elutazását gróf Saurau tanácsára, ki azt mondta neki, hogy ha szereti férjét, minél előbb távolítsa el. Miért mondta ezt Saurau? Hafner (Bacsányi barátja) szerint Saurau fia volt Gabriela kikosarazott udvarlója s ez akart minden áron bosszút állani rajtuk. Ekkor Saurau sürgetése tán úgy volna magyarázható, hogy éppen a Bécsből való eltávozással akarta gyanússá tenni Bacsányit. Más versió szerint a hatalmas Sedlniczky unokaöcscse lett volna a vetélytárs.*
Akad. Kéziratt. Tehát nem igaz Kazinczy állítása, hogy feleségét «a faképnél hagyva, lódult el láb alól».
Akad. Kéziratt. Tehát nem igaz Kazinczy állítása, hogy feleségét «a faképnél hagyva, lódult el láb alól».
Thaly. Bacsányi sírja és emlékezete Linzben. Figyelő. 1877. III. köt. 248. l.
43. HERCZEG METTERNICH KELEMEN ARCKÉPE.*
Hg. Metternich Kelemen arczképe (109. l.) Lawrence Th. olajfestménye után. Megjelent a «Metternich’s Nachgelassene Schriften. I. Band. Wien 1880.» cz. műben.
Az bizonyos, hogy Bacsányi nem jól érezhette magát Bécsben s nem volt megelégedve. Maga mondja, hogy 24 év óta üldözik, szemmel tartják. A Kassán megjelent költemények ideje óta tehát folyton zaklatják s a gyanú iránta, mint valami lavina, mindig nagyobb lesz. Makacs, erőszakos, sokszor tűrhetetlen jelleme szintén szerezhetett neki ellenségeket s így helyzete mind kellemetlenebb lett. Maret talán jobb jövővel bíztatta s Bacsányi az alkalmat felhasználva, Bécset ott hagyta, hogy Párisban próbáljon szerencsét.
Mindez természetesen csak föltevés, és valószinüség. Lehet, hogy közel jár az igazsághoz, lehet, hogy véletlenül felmerülő újabb adatok meghazudtolják. A rendelkezésünkre álló adatok hézagosak, egymásnak ellenmondók, ezért e kérdést véglegesen eldöntenünk ez idő szerint lehetetlen. Érdekesnek tartom megemlíteni, hogy Vas Gereben szerint Napoleon valami Balogh nevezetű váczi kanonokkal akarta lefordíttatni a proklamácziót, de ezt nem lehetett a dologra rábeszélni. (Dixi. 1864. I. 86. lap.) – A Magyar Szalonnak (1898) egy névtelen kis közleménye: (Ki fordította magyarra I. Napoleon proklamáczióját? 1085–7. hasábon) «régi családi feljegyzések és naplók» alapján egészen részletesen leírja a fordítás történetét. A fordító Falussy Mihály szatmármegyei nemes, az 1791–2-iki országgyűlésen távollevők követe s nagy nyelvtalentum. Bécsben egy Aplée nevű nyelvmester ajánlotta Falussyt Davis tábornoknak s F. le is fordította a proklamácziót. Mikor Napoleon Schönbrunnban volt, személyesen is beszélt Falussyval, kit egy ismerőse egészen a Kaunitz-féle kis kastélyig kisért. Az illető följegyzéseiben így emlékezik meg erről: «A hatalmas és félelmetes franczia Tsászár most állandóan itt mulat Schoenbrunnban és naponként jelen van a Gárda Paradérozásánál… A schoenbrunni kert most be van egyebek előtt zárva s csak a sebes katonáknak és tiszteknek szabad ott sétálni. Miskát ezért is csak a kapuig kisértem, a ki onnan salvus conductussal ment a vártákon át a Tsászár eleibe...» Napoleon azt mondta F.-nak, hogy olyanokkal vizsgáltatta fölül fordítását, kik mind a két nyelvet értik s megdicsérte érte. Mint érdekes adalékot említettem meg ezt a versiót is, mely hiteles bizonyítékokra való hivatkozás hiján, természetes, nem megbízható.
44. I. NAPOLEON.*
I. Napoleon arczképe (111. l.) egykorú kőnyomat után készült.
Végül megemlítem még, hogy Thallóczy Lajos, kiváló történetírónk, állítása szerint Bacsányi nem fordította a proklamácziót, hanem a fordítást átcorrigálta. A bécsi levéltári adatok feldolgozása kétségkívül teljes fényt fog deríteni Bacsányi életének eme homályos pontjára.
*
Bacsányi neje nélkül ment Párisba s ez természetes is, hiszen egyelőre maga se tudta, hogy él meg. Bécsben Gabriela biztonságban van s nemeslelkű pártfogói (Odonell grófnő, Korokosova grófnő)* társaságában van, így nyugodtan hagyhatja ott.
L. levelezésüket. Akad. Kéziratt.
Párisban megtelepedvén, nem tudjuk milyen munkához látott. Lehet, hogy volt egy kis pénze (felesége is küldött utána) s abból élt, míg a pensiót meg nem kapta. Szórakozása a tudományos és költői működés volt, Ossziánján pl. itt is állandóan dolgozott.*
Blanchard levele. U. ott.
E mellett társaságba is járt, s mint maga mondja, sok ismerőse volt az akadémikusok, egyetemi tanárok és képviselők között.* Jó ismerősei közül név szerint csak Blanchard-t, a derék könyvkereskedőt ismerjük, ki Bacsányi elfogatása után könyveit és iratait megőrizte.
Lev. nejéhez 1816 január 15–18. Hagyatékában találtam egy képviselői beszédét Lehir-től s a nyomtatványon ezt a fölírást: De la part de l’ auteur. Paris, a 19. november. 1814.
Neje egyes ügyeiket lebonyolítván Bécsben, s megtudván, hogy férje megélhetése már biztosítva van s így ő nem lesz terhére, utána utazik Párisba, még pedig a császár tudtával és engedelmével.* 1811 április 27-ikén érkezett meg Párisba férjével együtt, ki Meauxba eléje utazott.*
Gabriela levele Würtemberg herczeghez 1811 márczius 22-ikén.
Gabriela levele 1811 május 1-én.
Most már ismét együtt él a szerető házaspár szerényen, de boldogan. Jövedelmük az a 2000 franknyi kegydíj, mert Gabriela zalathnai aranybánya-részvényei keveset jövedelmeznek, sőt valószinű, hogy ekkor nem is juthatnak e jövedelmükhöz.
Három évvel később Gabriela visszautazott Bécsbe. Nagyon bántotta a honvágy* és a maga és férje jövőjéről is akart gondoskodni. Férje beleegyezett elutazásába, de nem bíztatta sikerrel. Kazinczy állítása, hogy Bacsányi «titkon küldözgetett híreket Bécsbe» s feleségét két ízben küldték hozzá «látogatás örve alatt parancsokkal»,* – teljesen valótlan állítás. Bacsányi franczia kegydíjat élvezett s osztrák kém volna? Ilyent csak Kazinczy elfogultsága tehet föl. S ha osztrák kém lett volna, vajjon úgy bántak volna-e vele az osztrákok, mint a hogy bántak? Felesége is csak egyszer utazott Párisba s ott maradt három évig, többé aztán nem tért vissza.
Bacsányi levele 1814 október 18-ikán.
Szirmay. 106. l.
BACSÁNYINÉ. BAUMBERG GABRIELA.*
Bacsányiné, Baumberg Gabriela arczképe (112. l.) a M. Tud. Akadémia Bacsányi-Albumában levő fénykép után készült; az eredeti festmény – Füger Frigyes Henrik munkája (1807) – a Kassai Múzeumban. V. ö. Vasárnapi Ujság 1894. évfolyamában Nyári Sándor czikkével.
1814 augusztus 15-ikén utazott el Gabriela Párisból. Gabriela Badenben (Bécs mellett) használta a fürdőt egészségének helyreállítása czéljából,* fürdőköltségeinek kifizetését kieszközölte a császártól, ki további támogatását is megigérte, mindazáltal Gabriela csalódott jövőjüket illető reményeiben, s utazása és fáradozása hiábavaló volt.*
Bacsányi levele 1814 október 18-ikán.
Bacsányi levele 1815 julius 23-ikán.
Bacsányit nagyon lehangolta nejének eltávozása. Szomorú hangulatban van, írja nejének (1814 november 8-ikán), most legjobban sikerülne neki Osszián fordítása. Neje vigasztalja, bíztatja, hogy legyen jókedvű, de ez nehezen megy: «vouloir oublier quelque chose, c’est y penser.» Még kutyájuk, a kis «Azor» is búsul úrnője után. Az utczán utána fut minden nőnek, ki Gabrielához hasonlít, aztán szomorúan jön megint vissza.* E mellett folyton érdeklődik leveleiben a magyar irodalmi viszonyok iránt s neje verseinek teljes kiadását szeretné sajtó alá rendezni.
Bacsányi levele 1814 október 18-ikán.
Ekkortájban folyik a franczia állami nyugdíjak vizsgálata, mely után sokat teljesen megvontak, felére vagy harmadára szállítottak le. Ez is aggasztotta Bacsányit, de aggodalma alaptalan volt, mert az övét egészen meghagyták s ezt a határozatot igen udvarias, majdnem hizelgő nyilatkozatok kiséretében adták tudtára.*
Levele nejéhez 1815 február 3-ikán.
1815 márczius 1-én Bellevillebe költözik ki s kertre nyíló lakásában egészen boldognak érzi magát. Háromszobás lakásáért csak 15 frank évi bért fizet. Anyagi viszonyai is rendezettek lehetnek, mert 300 frankot küld nejének.* Márczius 15-ikén írja Gabrielának, hogy a politikai viszonyok zavarossága miatt nem tudja, meddig maradhat Bellevilleben, egyébiránt neki nincs mit aggódnia, hiszen ő író, a ki az egész világgal békében él s nem avatkozik oly dolgokba, melyek nem tartoznak rá.*
Levele 1815 márczius 1-én.
Levele 1815 márczius 15-ikén.
Tudjuk, hogy az Elbáról visszatérő Napoleon márczius 20-ikán vonul be Párisba s június 18-án Waterloonál letűnik dicsőségének csillaga. Bacsányi a nagy eseményeket falun éli át s július 14-ikén, mikor a postai összeköttetés Páris és Bécs közt ismét megújul, siet megnyugtató levelet írni nejének, melyben egyszersmind egy tervet is közöl vele. Egyik tisztviselő ismerőse, ki nyugalomba vonul, vidékre költözik s házat és kis gazdaságot szerez, felszólította, hogy csatlakozzék hozzá. Ő ezt nagyon szeretné. Egész lelkesedve színezi ki a jövőt, az elvonultság, nyugalom boldog képeit s kérdi Gabrielát, megtudná-e azt osztani vele? Reméli, hogy már kigyógyult honvágyából s meggyőződött a halandók igéreteinek hiábavalóságáról. Nekik már csak önmagukra lehet támaszkodniok. Gabriela azonban, úgy látszik, azt szerette volna, hogy férje Bécsbe visszatérjen s lépéseket is tett érdekében, hogy esetleg bántódása ne legyen az emigráczió miatt. 1815 február 28-ikán audienczián van a császárnál, ki férjére vonatkozólag azt mondja neki: «Ich weiss nicht, warum er nicht kommt.» Metternichchel a Glacis-n találkozik. A herczeg kegyesen beszélget vele és biztosítja pártfogásáról. Ekkor elhatározta, hogy egy kérvényt ír hozzá férje érdekében, másolatát pedig gróf Wrbnához viszi, a ki valósággal atyjaként pártfogolja. 1815 augusztus 3-ikán meg is írja kérvényét Metternichhez, melyben többek közt ezeket mondja: «Kegyeskedjék fenséged megszívlelni, hogy egy embernek, ki a sorsnak minden viharát elvonulni látta feje felett, joga van fellépni s az államnak kétszeresen hasznára válni ismeretei által, melyeket gyűjtött s a ki tapasztalatokban gazdag, melyeket házi boldogságának nyugalma árán igen drágán szerzett.»*
Gabriela levelei és folyamodványa.
45. GRÓF WRBNA NÉVALÁÍRÁSA.*
Gr. Wrbna névaláírása (114. l.) a M. Tud. Akadémia kézirattárában őrzött leveléről. Olvasása: A. G. Wrbna.
46. BACSÁNYI ELFOGATÁSÁRA VONATKOZÓ PARANCS.*
Bacsányi elfogatására vonatkozó parancs (115. l.) eredetije ugyanott.
Olv.:
Dem Herrnn Oberlieutnant Szoikowits vom grenadier Battaillon Moese wird hiemit aufgetragen, sich mit einem gendarme und 3 grenadiers in das Haus N. 19. quai Malaquai und zwar am 5. August um 4 Uhr früh zu verfügen, den dort wohnhaften Herrnn Badziany zu arretiren, sich unter persönlicher Veranwortung dessen sämmtlichen Papieren zu bemächtigen, und hierorts abzugeben, der arretirte aber ist sogleich in der Caserne de la nouvelle france Fauxbourg poissoniere an einem eigens hiezu aufgestellten Führer oder Profossen des Grenadier Battaillon Storr zu übergeben, und dem gefertigten dann von dem geschehenen sogleich der mündliche Rapport abzustatten, Paris, am 4. August 1815. Br. Mareschal (m. p.) Platzkommendant.
(P. H.)
A szép terveknek és ábrándoknak azonban véget vet a rideg valóság. 1815 augusztus 5-ikén reggeli négy órakor Bacsányi lakásán (Quai des Malaquais 19. sz.) megjelenik Szoikovich gránátos hadnagy egy zsandár és három gránátos kiséretében s holmiját lefoglalván, magát elfogja.* Egy kaszárnyába szállítják s itt néhány napig egy ocsmány, nedves börtönben tartják, hol minden ágyruha s takaró nélkül fekszik s majd meghal éhen.* 8-ikán tudósítja nejét sorsáról, 9-ikén Fontainebleauba viszik, honnan 11-ikén Dijon-ba indulnak vele, hová nyolcz nap múlva érkeznek meg. Innen ismét ír nejének 26-ikán. Jól bánnak vele s elég jól érzi magát: «Te ismersz engem, – írja – tudod tehát, hogy nincs mit aggódnom magamért.» Szeptember 2-ikán indulnak útnak ismét s 12-én érkeznek Mainzba, hol október 5-ig vesztegelnek. Innen négy levelet ír nejének. «Mindenesetre Isten kezében vagyok – írja szeptember 14-iki levelében – legyen meg az ő akarata! Meghajtom fejemet; a jelenkor és utókor itéljen aztán mindnyájunk fölött.» Neje miatt aggódik leginkább, a maga sorsával nem igen törődik. «Öntudatom, értékem érzete s emberi méltóságom, – úgymond – mit semmi halandó sem vehet el tőlem, lelkemet a földi élet ez új viharai fölé emelik.»* Október 6-ikán ismét útnak indulnak; Bacsányival hű kis kutyája is vele van s ez kissé földeríti a szomorú utazás alatt. Most már gyorsabban haladnak s a városokat csak érintik s végre megérkeznek Brünnbe.
Maréchal térparancsnok augusztus 4-ikén kelt elfogatási parancsa. Akad. Kézirattár.
Levele nejéhez 1815 augusztus 8-ikán s Metternichhez írt memoranduma.
Levelei nejéhez 1815 szeptember 24.
