II.
II.
Bacsányi Kassán. – A Kassai magyar társaság és a Magyar Museum. – Viszonya Kazinczyval és írótársaival. – Szerelme. – Politikai nézetei miatt bajba keveredik. – Vizsgálat. – Elveszti hivatalát.
1787-ben elhagyta Pestet és Kassára költözött, hol a kamaránál nyert gyakornoki, majd irnoki (kancellista) állást* báró Vécsey Miklós kamarai adminisztrátor alatt, ki Orczy veje volt. Tehát ezt az állását is neki közönheti. Maga is azt mondja, hogy: «a nagy és áldott emlékezetű Orczy Lőrincznek tanácsát követve» jött Kassára.* Eleinte nem volt valami fényes anyagi viszonyok között s Orczy segítségére szorult, hogy ruhát szerezhessen magának. Segítséget kérő levelében (1787. aug. 20.) azt irja Orczynak:»Ha aztán majd lábra kaphatok, háládatos szívvel vissza fogom Nagyságodnak fizetni. Többre volna ugyan szükségem, mert Pesten holmi kis adósságaim vannak még: de csak úgy kell nyújtóznom, a mint a lepedőm ér. Nagyságodnak nem esik terhére, nekem ellenben nagy segítség. Soha sem hittem volna, hogy ily nehéz legyen egy ifjúnak valamit kapni, mint én tapasztalom. Napjaimnak talán már többet, mint felét eléltem: és mégis alig láthatom hasznát annyi fáradtságos tanulásomnak. Valóban, ha a más világon is így lenne az emberek sorsa, nem tudom, miként békéllenék meg rendelésemmel.«*
1789. májusban írta: A mikor a sors engemet két esztendővel ezelőtt e városba hozott… (M. Museum. I. k. 294. l.).
Értekezés töredéke. Akad. kéziratt.
Figyelő 1879. VII. k.; 315. l.
A megnyerő külsejű és szellemes ifjú csakhamar ismeretségeket kötött a városban s «némely uraságokhoz bejárós» lett,* bennünket azonban főleg irodalmi összeköttetései érdekelnek.
U. ott.
Baróti Szabó Dávid, exjezsuita, a deákos iskola első munkása, tíz éve tanítja Kassán a rhetorikát, mikor Bacsányi odakerül. Már akkor neves költő Új mértékre vett külömb versei (1777.), Paraszti majorsága (1777–80.), Kisded szótára (1784.) s Verskoszorúja (1786.) révén. Bacsányi siet felkeresni Szabót, kivel, noha nagy a korkülönbség köztük (Szabó majdnem kétszer annyi idős, mint Bacsányi), csakhamar benső barátságot köt s bizonyára gyakran megfordul Szabónak rendetlen szobájában, melyet Kazinczy így írt le:* «Szobája csinatlan, rendetlen, s olaj lámpása miatt, mely éjjel nappal asztalán áll, s rigója hús eledelétől büdös; könyve, ruhája, papirosai el vannak szórva...»
Utazások. Orpheus 1790. I. k. 376. l.
Kazinczy Ferenczczel is megismerkedik, ki ekkor a kassai kerület nemzeti iskoláinak felügyelője, vagy a Magyar Músa szerint: «a kassai tudománybéli megyében fekvő nationális iskolák királyi igazgatója». Kazinczy érdekesen jellemzi Bacsányit ekkoriban:* «Szava, járása s mozdulása, s mindene egy régi Rittert mutat; nincs rajta semmi franczia sikló könnyűség, semmi megelőző, elfogadni kész ajánlóság; tiszta s velős magyarsággal szól és ír, noha accentusa elárulja, hogy közelébb született a styriai, mint a moldvai hegyekhez és csudálást érdemlő munkássággal s fáradhatatlansággal bír, azt a mit kiád, annak rendi szerint kikölteni.» Egészen máskép jellemzi később magánlevélben, hol «vakmerő szemtelenségű burschnak» nevezi, kinek «nem vala elég tágas a Kassa utczája».* Ebből egy adag elfogultságot leszámítva annyi lehet igaz, hogy Bacsányi önérzetes és merész fellépésű fiatalember volt. Az írók közül még Simai Kristóf piaristával, a magyar drámaírás egyik úttörőjével, ki ekkor szintén Kassán tanárkodott,* és az ifjú Dayka Gáborral ismerkedett meg.*
U. o. 377. l.
Kazinczy F. levelezése Kisfaludy Károlylyal és körével. Pest. 1860. 101. l. Lev. Schedelhez 1827. jul. 24.
Toldy emlékbeszéde S. felett. Összes mun. V. k. 23. l.
Dayka 1787. őszén távozott Kassáról. Szinnyei. Magyar Írók II. k. 663. l.
9. BARÓTI SZABÓ DÁVID ARCZKEPE.*
Baróti Szabó Dávid arczképe (16. l.) Klimes festménye után «Költeményes munkái»-ban (Kassa 1789 és Komárom 1802) jelent meg.
Nagyon valószínű, hogy ugyanakkor a szabadkőmívesek közé is belépett, tán a miskolczi «Az erényes kozmopolitához» czímzett páholyba, melynek Kazinczy 1784 óta tagja volt. Ez annyival valószínűbb, mert több adat van arra, hogy a felsőmagyarországi szabadkőmíves páholyok akkor egyleti czéljaikhoz irodalmi törekvéseket is kötöttek.*
Károly Gy. Hugó. Irodalmi beszéd B.-tól. Figyelő. 1875. 43. l.
Irodalmi működését író barátainak körében fokozott buzgalommal folytatja. 1787 szeptemberében jelenik meg első értekezése a fordításról a bécsi Magyar Musában. De hivatalos dolgai is nagyon elfoglalják, különösen utazásai. Ekkor Galicziában s a Szepességben utazik. Galicziai útja közben látta Duklán gróf Mniszechnének sírját, mely a «Nyugodjál csendesen, dicsőség leánya» kezdetű szép emlékvers írására ihlette. Szepességi útja előtt pedig Szabó írt hozzá egy kedves kis költeményt, melyben többek közt így énekel:
Kőszálakkal eget rémítő bérczek, ugyan mit
Vétettem? Szivem része Bacsányim, elhágy
És öletekbe siet! Lágyuljon kebletek, e nagy
Versszerző fejivel bánjatok óva, puhán.*
Vétettem? Szivem része Bacsányim, elhágy
És öletekbe siet! Lágyuljon kebletek, e nagy
Versszerző fejivel bánjatok óva, puhán.*
B. levele Orczyhoz 1787. október 22. Figyelő. 1879.; VII. k. 316. l.
Szép bizonysága ez Szabó ifjú barátja iránti szeretetének, mely önzetlen volt s nem abból a lekötelezettségből eredt, hogy Rájnis ellen megvédte őt Bacsányi, mint ezt Kazinczy szeretné feltüntetni.* Hiszen ez a védelem két évvel később történt.
Kazinczy. Pályám emlékezete. Nemzeti könyvtár III. k. 106. l.
1787 november 13-ikán egy jelentős esemény adott új fordulatot Bacsányi életének, mondhatjuk, az egész magyar irodalomnak. Ekkor alakult meg a kassai magyar társaság.* Kazinczy sokszor és részletesen emlékszik meg erről s így eléggé meg van világítva ez az érdekes esemény. Az említett nap estéjén Kazinczy meglátogatta Szabót és közölte vele tervét, hogy egy társaságot akar alakítani s egy szépirodalmi folyóiratot indítani az elhanyagolt nyelv és irodalom művelésére. Szabó nagy örömmel fogadta a tervet, de mindjárt meghitt barátjára, Bacsányira gondolt s fölvételét indítványozta a társaságba. Kazinczyt nagyon elkedvetlenítette ez a kikötés, mert Bacsányit már akkor sem szenvedhette. Az arisztokratikus hajlamú, finom Kazinczyt nagyon bántotta a nem nemes s nála ifjabb Bacsányi büszke önérzetessége s merev, parancsoló fellépése, s ezért kezdettől fogva ellenszenvet érzett iránta. Bacsányi épen úgy volt vele. Kazinczy tehát csak kénytelen-kelletlen egyezett bele Szabó kívánságába. Épen akkor lépett be Bacsányi, kivel mindjárt közölték tervüket. Jellemző Bacsányira, hogy mindjárt ő diktál feltételeket: hogy a folyóirat első füzetében csak hármuk munkái jelenjenek meg, hogy minden kérdést szótöbbség döntsön el, s hogy y-isták legyenek. Kazinczy a két elsőbe beleegyezett, de az utolsóba nem (ő maga tényleg jottista maradt).* Így alakult meg az írói triumvirátus.* Szabó hosszú költeményt ír a «társaságkötés» emlékére* lelkesen énekelve meg szövetségüket:
Először a M. Museum II. kötetének czímlapján nevezik így magukat.
V. ö. Kazinczy. Pályám emlékezete. 104–5. l. L. alább.
A házat, hol ez történt (most a premontrei rend kassai társháza), szép emléktáblával jelölte meg a premontrei főgimn. 1897–98. évi ifjúsága.
M. Museum I. k. 1–3. l.
Már jól van; már jőjjön halál, elmégyek örömmel
S boldog atyáinkhoz tettünknek megviszem hírét.
Öszve kötött lelkek! szaporán munkára! Kitettük
A tárgyat: már gondolatunk legyen arra szegezve.
S boldog atyáinkhoz tettünknek megviszem hírét.
Öszve kötött lelkek! szaporán munkára! Kitettük
A tárgyat: már gondolatunk legyen arra szegezve.
Így énekel a nemes öreg őszinte örömmel s ezután a jós ihletével folytatja:
Kis időnek alatta
E szikrácska derék lángot fog vélni. Szerencsés
Példánk mindenüvé, minden rendekre kiterjed.
E szikrácska derék lángot fog vélni. Szerencsés
Példánk mindenüvé, minden rendekre kiterjed.
A szikra valóban lángot vetett s a szerény vállalkozás hatalmas fejlődésnek lőn kezdete. Méltán mondhatja Bacsányi: «Mi törtük még a jeget, mi emeltünk, úgyszólván, zászlót hazafitársainknak, nemzeti nyelvünk szent ügyének hathatósb védelmére, oly szerencsés foganattal, mely nemsokára minden reménységünket felülhaladta.* Guzmics pedig egyenesen a Museumtól számítja a magyar irodalom újjászületését.*
B. emlékezései a kassai magyar társaságról. Figyelő 1874. 497. l.
Levele Kazinczyhoz 1827. aug. 21. K. lev. Guzmicscsal 125. l.
10. A «MAGYAR MUSEUM» CZÍMLAPJA.*
A «Magyar Museum» czimlapja (18. l.) a Magyar Nemzeti Múzeum példánya után.
Folyóiratukat Kazinczy «Kassai Parnassus»-nak akarta nevezni, de aztán a Bacsányi ajánlta nevét fogadták el, a Magyar Museumot, mélyet Ráday Gedeon is helyeselt.* Az öreg Ráday örömmel csatlakozott hozzájuk s 75 esztendejét tekintve valóban bámulatos tevékenységet fejtett ki a Museum érdekében. Főleg az ő közbenjárásának köszönhető, hogy Pesten Trattner elvállalta a nyomtatást, melyre maga Ráday ügyelt fel, sokszor bejárva Péczelről s fáradhatatlanul írva levélbeli tudósításait a kassaiaknak.* A korrigálást Földi János végezte, ki akkor Pesten az orvosi szigorlatokra készült.*
Kaz. Lev. I. k. 184. l.
Kaz. Lev. I. k.
Károly Gy. Hugó: A kassai magyar társaság. Az Orsz. Középt. Tanár-egylet Közlönye V. évf. 1871–2. 29. sz.
11. RÁDAY GEDEON ARCZKÉPE.*
Ráday Gedeon arczképe (20. l.) Klimes metszete az Országos Képtárban 3776. sz. a.
Míg így a trias terve a megvalósulás felé közeledett, addig magát a triast a felbomlás veszélye fenyegette. Kazinczy és Bacsányi közt, úgy látszik, mind nagyobb lett az elhidegülés, melyet Bacsányi nyiltsága s gorombaságig menő őszintesége s Kazinczy érzékenysége siettetett. Ezt a különbséget, mely őket egymástól elválasztotta, bizonyára éreztette is Bacsányival, ki szintén nem maradt adós és a finom lenézést igen is őszinte nyilatkozatokkal viszonozta, a milyen pl. az, hogy Kazinczy dobja a tűzbe Bácsmegyeijét megjelenése előtt, mert nevetségessé teszi magát vele: «egy hős nemzethez nem illik ez az asszonyi szerelmes nyavalygás»,*
Kaz. maga mondja ezt. K. F. level. Kisfaludy K.-al és körével. 101. l.
A Museum nyomtatása lassan halad, úgy hogy az első «negyed» csak 1788 nyarán jelenhetik meg.* Mielőtt tartalmáról és hatásáról szólnék, Bevezetésének történetéről kell röviden megemlékeznem, mint a mely elég fontos volt a társaságra nézve s Bacsányira is jellemző.
Trattner csak júliusban fog nyomtatáshoz. Kaz. Lev. I. k. 193. és 198. l.
Mindjárt a társaság megalakulása után Kazinczy egy kész bevezetést mutatott be társainak, kik azt némi módosításokkal el is fogadták, hanem Bacsányinak nem tetszett ez a bevezetés, azért «öszve bontotta, s nem hagyván követ kövön… új Bevezetést épitett a Kazinczy matériáljából».* Ezt Kazinczy nem tudta, csak sejtette, azért aggódott, hogy távollétében változtatásokat tesznek czikkén.* Képzelhetni csodálkozását és boszankodását, mikor látta a Museum új bevezetését és a magáénak mellőzését. Ezzel a pohár csordultig telt s Kazinczy, noha színleg társ maradt s még a második negyedbe is dolgozott, elhatározta, hogy végkép szakít a Museummal. Bacsányi eljárását, hogy a kezdeményezőt így kiszorítja a szerkesztőségből, a legjobb akarattal sem tarthatjuk kifogástalannak; bizony abban sok a személyeskedés és hatalmaskodás s nagy elfogultság kell hozzá, hogy ezt egészen természetesnek találjuk, sőt Bacsányi érdemének tulajdonítsuk (mint ezt Bayer Ferencz teszi).*
Kaz. Rádayhoz 1788. márcz. 14. Kaz. Lev. I. k. 301. l.
K. Rádayhoz Késmárkról 1788. jún. 21. K. Lev. I. k. 191. l. Ezzel megczáfolja saját magának azt az állítását, hogy néhány nap mulva a megegyezés (1787. nov.) után írt volna B. új bevezetést s ezt ő (K.) már akkor tudta volna (Pályám Emlékezete. 106. l.).
Bacsányi János. 39–40. l.
A Museum első negyede igen gazdag és magas színvonalon álló tartalommal jelent meg. Kazinczynak négy, Bacsányinak öt, Szabónak három dolgozata van benne: eredeti költemények, fordítások Klopstockból, Gessnerből, Ossziánból, Miltonból, Ányos emlékét felújító ismertetés, két magvas értekezés s egy recensió; tehát a külföldi és a magyar irodalom ismertetése a magyar irodalom fejlesztésére czélzó mutatványokkal, tanulmányokkal. Ez volt aztán végig a Museum programmja.
Hogy milyen hatást tett, arra nincs sok adatunk. Némelyek kifogásolták a czímét, pl. Dugonics, Horányi,* másoknak igen tetszett az egész, különösen Erdélyben,* hol a legbuzgóbban pártolják a vállalatot; így Marosvásárhelyre 100 példányt kérnek belőle.* Annál rosszabbul kel másutt. Földi a Kis-Kunságban csak egy példányt tud eladni,* a felsővidéken sincs különben,* pedig nagyon olcsón adják (egész évre 1 frt 40 kr.-ért, egy negyedet 28 kr.-ért). Lassú terjedésének oka a szállítás és terjesztés lassúsága. Kazinczy panaszkodva említi Trattner késedelmezését, ennek tulajdonítható, hogy pl. Nagyváradon még 1789. májusában (!) sem ismerik az első negyedet.* Nagy baj, hogy a posta nem vállalja el a szállítást s így kereskedőkkel, bizományosokkal lehet csak közvetíteni. A füzetek megjelenését sem lehet időhöz kötni, mert a kéziratok beérkezésétől és sokszor a nyomtató szeszélyétől függ. Így a II. negyed csak 1789 májusában lát napvilágot.*
Kaz. Lev. I. k. 442. l.
U. o. I. k. 404. l. II. k. 41. l.
U. o. I. k. 279. l.
Kaz. Lev. I. k. 264. l.
Toldy Bacsányi kiadása. 248.
Kaz. Lev. I. k. 348. l.
U. ott.
Kazinczy ezalatt új folyóirat tervével foglalkozott, látván, hogy a Museumnál nem érvényesítheti akaratát; «lárma nélkül voná félre magát»* társai közűl s ezt már 1789 márczius 14-ikén meg is írta Rádaynak: «mind gyakori utazásaim miatt – úgymond – mind egy más okra nézve is, magamat a Museum úgynevezett tagjai közűl kiszakasztottam».* A szakítás történetét így írja meg később Schedelnek:
Pályám Eml. 106. l.
Kaz. Lev. I. k. 300. l.
12. KAZINCZY FERENCZ ARCZKÉPE.*
Kazinczy Ferencz arczképét (23. l.) Kininger Vincze festménye után (1803) John F. metszette 1804-ben. Ernst Lajos gyűjteményében.
«Bacsányi Kassára jött. Mindég együtt valánk estve. Ez a dölyfös ember nyargala az öregen (t. i. Szabón), s (rajtam is akara, de én recalcitráltam. A húr megpattant. Egy este nem vala jelen Bacsányi. Mondám Szabónak, hogy én holnapos írást kezdek. – Igen, ha B.-t is beveszem társnak. – Tiszta szívből. – Jön B. s ezt teszi talpúl: a redactio háromból áll; két votum győz. – Sz. mindég azt akará a mit B. Kivonám magam s ujat kezdék; Orpheust» (1827. január 25.).*
Kaz. Fer. Level. Kisfaludy K.-al és körével (Kaz. Gáb.) Pest. 1860. 61. l.
Folyóiratát, melynek az Orpheus nevezetet adta (előbb Litteratornak akarta nevezni),* erősen tervezte különösen Horváth Ádámmal s nagyon bízott sikerében: «Ich glaube, mein Orpheus wird Sensation machen» – írja Kovachichnak,* Horváth pedig azt jövendöli, hogy: «Bacsányi… kénytelen lesz általlátni, mihelyt az Orpheus lantja megcsendül, hogy az ő Museumjuk dugába dűl».* Az Orpheus lantja 1790-ben csendült meg, de ugyanabban az évben el is hallgatott. A Museum túlélte az «egy hónapos írást», mely nyolcz hó mulva megszűnt «a nyomtató gazsága miatt» – mint Kazinczy mondja. Kazinczy különben nem szakított végképen Bacsányival, a Museum III. és IV. negyedében van még egy-egy verse, sőt 1792-ben, a min méltán csodálkozhatunk, felkéri Bacsányit, hogy Messiás fordítását vesse össze az eredetivel s jegyezze ki a hibákat, de Bacsányi nem vállalta magára «az aristarchusi hivatalt».*
U. o. 303. l.
U. o. 512. l.
U. o. 507. l.
B. levele Arankához. Toldy kiadása. 247. lap.
Bacsányi tehát már a II. negyedtől kezdve maga szerkeszti a Museumot s ugyancsak derekas igyekezettel. Minden követ megmozgat, hogy a folyóirat létét biztosítsa. A második kötetet Kassán nyomatja Ellingernél s ezzel megkönnyíti a kiadást. 1791-ben kieszközli a helytartótanácsnál, hogy postán lehessen küldeni a füzeteket (1791. augusztus 23. 15401. sz. Htt. rend.),* továbbá a munkatársakat felszólítja, hogy járuljanak a nyomtatás költségeihez, a mit többen meg is tesznek,* meghonosítja az akkor még szokatlan előfizetést, továbbá 200 frt kölcsönt vesz fel Széchényi Ferencz gróftól a költségek fedezésére.* Az anyagiakkal sok baja van s szemrehányólag írja 1791-ben Arankának, hogy «még mind ez ideig nem találkozott a gazdagabb uraságok között, a ki egynehány száz forinttal előmozdítani kívánta volna igyekezetünket, holott fájdalom! a banderiumok czifraságaira negyven, ötven ezereket sem szántak adni».* De ő azért önzetlenül, minden nyerészkedési vágytól távol, sőt a saját pénzbeli kárával* is folytatja folyóiratát. Czélja a Museumot annyira emelni, hogy kiállja a versenyt az idegen folyóiratokkal s idővel kiszorítsa őket.*
Orsz. Középt. Tan. Közlöny v. évf. 1871–2. 30. sz.
Figyelő 1871. 403–4. l.
A Museum kiadóinak Tudósítása 1791. szept. 21. és Toldy kiad. 242. l.
Toldy kiad. 240. l.
Figyelő 1871. 403–4. l.
Toldy kiad. 240.
Hogy kik voltak tagjai a kassai magyar társaságnak, maga mondja el Aranka Györgyhöz intézett levelében (1791. aug. 8.): «Szabó Dávid úr alázatosan tiszteli a Mélt. Urat. Ő ki légyen, úgy is tudja kedves barátom uram. A többi társak ím ezek (NB. a Museumra nézve): mélt. id. gr. Ráday Gedeon úr. Versegi Ferencz expaulinus, Budán privatizál. Nagy tudományú, nyilt elméjű, igaz lelkű derék férfiú. A hárfát úgy veri, s e mellett oly szépen énekel, hogy hozzá fogható alig van a hazában erre nézve. Virág Benedek professor Székesfehérvárott. Ez is expaulinus, Különös jó poéta, mind cadentiás, mind metrumos versekben. Kreskay Imre expaulinus hasonlókép, Szatmárott volt azelőtt director scholarum. Jó deák és magyar poéta; és szép tudományú jeles ember. Szentjóbi Szabó László, néhai rhetorices professor Nagy-Bányán. A minap itt lévén Kassán, emlékezett, hogy van szerencséje személyesen ismérni kedves barátom uramat. Most nyomtatódnak Pesten minden munkái. Ezek a tulajdonképpen való tagjai társaságunknak. Kazinczy úr nincs közöttünk. Maga kezére dolgozik».* A társaság tagjai közűl, mint már említettük, Baróti Szabóval volt a legmeghittebb barátságban, ezt a barátságot csak megerősítette, hogy Szabó Rájnissal és Révaival folytatott ismert polémiájában Bacsányi a védelmére kelt. Ezért nem szerepel a «kőszegi poéta» a Museumban. Verseghyvel Kazinczy szerint nem szenvedhették egymást s csak azért lettek barátok, mert mind a ketten yisták voltak,* valószínű azonban, hogy nemcsak ezért. Virág is jó barátja Bacsányinak, ki költői levelet is ír hozzá, s még Bécsből is levelez vele,* Virág azonban később megneheztelt rá a Gruber verse (Hymnus an Pallas Athene. 1802.) miatt, melyben azt mondja Gruber:
Toldy kiad. 245–6. l.
K. lev. Kisf. K.-al és kör. 50. l.
Lev. Virághoz 1799. Toldy kiad. 259. l.
«Kühn, wie keiner vor ihm, erhebt sich der Bard Bacsányi,
Virág strebet ihm nach, versuchet die Höhen des Pindus.»*
Virág strebet ihm nach, versuchet die Höhen des Pindus.»*
Virág lev. Kazinczyhoz. Kaz. lev. II. k. 503. l.
13. KAZINCZY «ORFHEUS»-ÁNAK CZÍMLAPJA.*
Kazinczy («Széphalmi Vincze») «Orpheus»-ának czímlapja (25. l.) a Magyar Nemzeti Múzeum példányáról.
Kreskay is buzgón támogatta a Museumot dolgozataival, sőt pénzzel is.* Érdekes Bacsányihoz írt levele (1790 auguszt. 6.),* melyben elmondja az 1778-aki pesti tudós társaság történetét* Szentjóbi Szabó testi lelki jó barátja. Nem tudjuk, mikor kezdődött barátságuk, de bensőségéről tanúságot tesz maga Bacsányi, mikor «lelke egy felének» nevezi Szentjóbit, másutt meg ezt mondja róla:
Figyelő 1871. 403–4. l.
Akad. kéziratt.
Bessenyei, Horányi, Ányos, Orczy Lőrincz, Kreskay s még hárman voltak tagjai, néhány gyűlést is tartottak a Beleznai-háznál, de csakhamar dugába dőlt az egész, mikor Bessenyeit Kollár, a császári könyvtár igazgatója, ki ellene működött a dolognak, Bécsben tartotta vicebibliothecarius czímmel.
«…te kiben végtére veszélyes
Pályafutásom alatt elszánt hű társra, s barátság
Tisztiben a legjobb, legigazb emberre találtam.»
(Hazafiui aggódás.)
Pályafutásom alatt elszánt hű társra, s barátság
Tisztiben a legjobb, legigazb emberre találtam.»
(Hazafiui aggódás.)
Költői levéllel is megtiszteli s emlékére négy költeményt szentel. Rádayval való viszonyát már ismerjük, e viszony nem soká tartott, mert Ráday 1792-ben elköltözött az élők sorából. Ezeken kivül a munkatársak sorában látjuk: Kazinczyt, Földit, Horváth Ádámot (kik az Orpheus megjelenése óta nem dolgoznak a Museumba), Báróczit, Simayt, Szuhányi Ferenczet, Aranka Györgyöt, Daykát, Döme Károlyt, Barcsai Ábrahámot, Bessenyei Sándort, br. Szilágyi Sámuelt, gr. Teleki Józsefet, Gvadányit, Sándor Istvánt, Veszprémi Istvánt. Munkatársaival vagy személyesen, vagy levél útján érintkezett. Arankával, az erdélyi kir. táblai ülnökkel, s az erdélyi nyelvművelő társaság megalapítójával, különösen élénk levelezést folytatott,* mely jellemzően tünteti fel szerkesztői ügyességét, fáradhatatlanságát s önzetlen buzgalmát a magyar irodalom ügyéért.
Toldy kiad. 237–258. l.
Mint látjuk, a Museumban képviselve van a franczia, deák, magyar és német iskola. Bacsányi maga egyikhez sem tartozik, s az úgynevezett «válogató» vagy «egyeztető» irány híve néhány társával együtt. A Museum ennek az iránynak fő organuma s mondhatjuk előkelő organuma, mely magas színvonalát, melyre mindjárt az első negyedben emelkedett, végig megtartja.
Bacsányi írói és szerkesztői működése mellett folytonos önképzéssel gyarapította ismereteit, így pl. francziáúl is ekkor tanult meg.* Hivatalos dolgai szintén igen elfoglalták, sokat utazott mindenfelé. Két utazását már említettem Kassára érkezésekor. 1789 szeptemberében Vécseyvel Pestre s onnan a kis Orczy Józseffel, Orczy Lőrincz unokájával, Bécsbe utazott,* miért, nem igen tudjuk. Kazinczy szerint valami állás ügyében,* mert félt, hogy a kanczelláris hivatalok megszűnnek. Ekkor érintette Petronellt is, hol a híres Traun kastélyban volt,* s visszajövet Pestet,* 1790-ben megint megtette ezt az utat. Kazinczy említi, hogy október 3-ikán, a magyar tudós társaság ügyében gr. Széchényi Ferencz házánál tartott értekezletre nem hívták meg, noha Pesten járt, mert ismerik «garabonczáskodó lelkét». «Hanem ő csakugyan imponál az embernek – írja tovább. – Abba a figurába szedi magát, a mely ezt mondja: Igenis, én, én vagyok a híres Bacsányi, s sorba járt minden uraságot az első regni bárótól fogvást az utolsó nem tudom miig».* Talán a tudós társaság érdekében buzgólkodott, melyet nagyon a szívén hordozott mindig. Révaival, az ügy főmozgatójával összeköttetésben állott, sőt a saját állítása szerint, mikor Pozsonyban fenn volt koronázáskor (1790.) az akadémia ügyében személyesen járt a királynál, ki igen kegyesen fogadta.* A dolog kissé különösnek látszik, de ha Bacsányi igen erős önérzetét tekintjük, továbbá azt, hogy akkor már neves író volt, s bizonyos vezérszerepet játszott Museumával az irodalmi téren, nem fogunk rajta csodálkozni.* Ugyanekkor volt Bécsben is néhány hétig.* Úgylátszik, kassai helyzetével, melyet több körülmény tett kellemetlenné,* sehogy sincs megelégedve s minden áron más állásra szeretne szert tenni. 1791-ben a Werthes Frigyes távozásával megürült széptani és szépművészeti egyetemi tanszékre pályázott többek közt ő is (Révai és Rájnis szintén pályáztak), de nem nyerte el ez állást. A király Schediust nevezte ki.* 1793 elején ismét több mint egy hónapig időzött Bécsben* hivatalt keresve. Valószinű, hogy ekkoriban ismerkedett meg Kisfaludy Sándorral, ki ebben az időben lett testőrhadnagy.
Mikor Kassára jött, még nem tudott. Kaz. Lev. I. k. 185. l.
Kaz. Lev. I. k. 449., 464. l.
U. o. 469. l.
Levele nejéhez 1816. jan. Akadémiai kézirattár.
Kaz. Lev. I. k. 513. l.
U. o. II. k. 120. l.
Lev. Arankához. Toldy kiad. 237. l.
Csaplár Benedek Révai Miklós élete czímű nagy művének III. kötetében (201–221.) részletesen szól Révai ez irányú tevékenységéről párhuzamosan a Bacsányiéval.
Lev. Arankához. Toldy kiad. 240. l.
Erről alább.
Pauler. A bp. m. kir. Tud. E. tört. I. k. 394. l.
Lev. Arankához. Toldy kiad. 251. l.
14. A KASSAI PREMONTREI RENDHÁZ.*
A kassai premontrei rendház (29. l.) eredeti fényképfelvétel a «M. Tört. Életrajzok» számára.
Bacsányi nyilvános szereplésének ismertetése után, mintegy pihenőül, életének egy nem épen fontos, de érdekes epizódjára térek át, mely annak bizonysága, hogy e külsőleg rideg és komoly férfi szíve is melegen és gyengéden érzett – első szerelmének rövid történetére. Szerelmének tárgya egy előkelő, gazdag leány, Ilosvay Krisztina. Valószínűleg még 1788 elején (vagy 1787 végén) ismerkedett meg vele egy bálban, tán Debreczenben, hová Semsey Andrással, a későbbi abauji főispánnal s kamarai elnökkel ment. A fiatal leány, ki igen szerette a költőket s maga is fordítgatott és írogatott, szívesen társalgott a szép és művelt ifjúval.* Az érdeklődés szerelemmé fejlődött. Viszonyukról alig tudunk valamit. Kazinczy 1788 február 27-ikén írja Rádaynak:* «Bacsányiból most nem lehet egyéb szót a sírásnál s jajoknál hallani, mert kedvese halálán van.» De a kedves kigyógyul s fogadást tesz, hogy hű marad. A költő vidáman énekli meg boldog szerelmét. Az ábrándos viszony azonban nem soká tart, s a regénynek véget vet a prózai valóság: Krisztina férjhez megy Sárosy András őrnagyhoz. A szegény, alacsony származású író hogy is remélhette volna, hogy valaha hozzá menjen a gazdag nemes leány?*
Kazinczy jegyzete B.-nak hozzá írt leveléhez. Toldy kiad. 260. l.
Kaz. Lev. I. k. 212. l.
Egy kiadatlan verstöredéke őrzi csalódásán érzett bánatát. Akad. kéziratt.
Két évvel később találkozik vele Nagy-Kállóban, e találkozás emlékét őrzi az Esdeklő panasz,* melyben kéri, ne tartózkodjék tőle, hiszen tudja ő jól, hogy mindennek vége van, de tudja azt is, hogy Krisztina is szenved miatta. De a megszakadt viszony daczára mindkettőjükben él a kedves emlék. Krisztina 1803-ban Kazinczy által kéreti Bacsányit, hogy küldje el neki rézbe metszett arczképét, Bacsányi pedig igen meleg hangon emlékezik meg róla Kazinczyhoz írt levelében (1802):* «Ha össze találna vele jönni az úr még egyszer – írja többek közt – kérem bizodalmasan, ne sajnálja megmondani néki, hogy nálamnál nagyobb és igazabb tisztelője a világon nem lehet; és hogy én, akárhol legyek és akármely sors kövessen is engemet, soha a míg élek, el nem feledkezem róla.» Később leveleznek is egymással,* mikor már gróf Tholdy Ádámné lesz Krisztina, Bacsányi pedig szintén megnősül. Ez már természetesen nem szerelmi levelezés (Bacsányinéval is levelez különben Tholdyné). Szomorú visszhangja az egykor oly kedves dalnak az a két levele Krisztinának, melyeket Bacsányi hagyatékában találtam. Nagyon panaszkodik ezekben férje ellen, ki elprédálta vagyonát, gyermekeit elidegenítette tőle s most úgy élnek, mint két idegen. Leveléhez egy elegikus hangú költeményt is mellékel, melyben sorsán kesereg (1827). Másik levelében (1828.) így ír: «Oh kedves jó Jancsim, be jobb lett volna veled lenni a világ akármely távoleső vidékében. Megvan kedves leveled, gyakran olvasom: Szomorú érzés a késő bánat, de én nyugodt vagyok; sorsomnak ilyetén változását te okoztad, nem én, ha szerencsétlen leszel, engemet nem okozhatsz. Midőn ezen felyül írt bölcs szavadra emlékezem, kicsordulnak könyveim, sietek a magányosságba… Barátnéd, a ki a síron túl is szeret és tisztel: Ilosvay Krisztina.»
Lev. Arankához 1791. július 4. Toldy kiad. 243. l.
Toldy kiad. 260. l.
«Toldyné mégis levelez B.-val?» kérdi Kazinczy Szentgyörgyit 1809-ben. Kaz. L. VII. k. 9. l.
Ime a rövid vázlata egy szerelmi történetnek, melyből nem árul el többet a multak homálya.
Bacsányit azonban magánügyei sohasem foglalják el annyira, hogy a közért ne lelkesedjék s hazájának állandóan ne szolgáljon. Szerelmi csalódása még jobban megedzi a küzdelemre, nemhogy elcsüggesztené. Hazáját annál jobban szereti s ebben a szerelemben nem olyan mindennapi a csalódás, de sok a bánat és boldogtalanság.
A II. József alatti törvénytelenségek mélyen sértik hazafiúi érzését. A reformokban ő is csak sérelmeket lát, melyek miatt feljajdul költeményeiben s az «erőszak igája» alatt görnyedve a «veszni tért hazát» siratja s szive «honjáért vérzik». Az elnyomatás szüli a szabadságért való rajongást. Bacsányi is rajong érte, a magyar alkotmányos szabadság, a magyar nyelv mindennél előbb való az ő szemében. Nem kozmopolita, hanem magyar, ki lelkesül ugyan az egész emberiség ügyéért is, de főleg és mindenek előtt hazája szabadságát és boldogságát óhajtja és ezt bármi áron, még forradalommal is kész megszerezni. Nem csoda, hogy lelkére mélyen hatottak a kilenczvenes évek reformeszméi, melyek új és boldogabb kort, új állami és társadalmi rendet igértek. Ezért üdvözli olyan lelkesedéssel gr. Batthyány Alajost, kinek Ad amicam aurem (1790–1.) cz. röpirata annyira megfelel gondolkodásának. Mit akar Batthyány? Monarchiát, melyben jogegyenlőség uralkodik s az elnyomás ki van zárva, mert a népnek joga van az uralkodó törvénytelenségeinek erőszakkal ellenszegülni. Akarja az egyenlőséget (a nem nemesek egyenjogusítását), a közteherviselést, az egyház sok intézményének reformálását. A forradalomtól irtózik s azt csak végső eszköznek tartja s ezért a franczia forradalmat intő például állítja a népeiket elnyomó uralkodók elé. Bacsányi rajongó lelkesedéssel szól Batthyányról egy kiadatlan költeményében.
A franczia forradalmat is egész lélekkel üdvözli, mint a szabadság hajnalát; a zsarnok uralkodók ellen fenyegetőleg emeli fel szavát és a szabadságot, egyenlőséget, felvilágosodást, törvényt dicsőiti (A francziaországi változásokra. A látó.). Nem híve ő a véres forradalomnak (hisz a vérengzést, háborúskodást elítéli),* csak a végső esetben tartja szükségesnek, mint Batthyány, a köztársaság hívének pedig épen nem mondhatjuk, hisz akkor nem dicsőítené Batthyányt, ki szintén nem híve a respublikának s nem szólna forradalmi verseivel egy időben «bölcs fejedelmekről» s «jó királyról».
Az európai hadakozásokra.
Az igaz forradalmár és republikánus előtt nincs «jó király», Bacsányi előtt van s ez az igazságos, alkotmányos uralkodó, ő csak a deszpoták ellen kelt ki, mint maga mondja,* nem minden fejedelem ellen. Forradalmi költeményeinek hangja igen erős, heve elragadja, a min nincs mit csodálkoznunk, ha fiatalságát, a forrongó kort s a nagy eszméket tekintjük, melyekért lelkesült.
L. alább.
15 II. JÓZSEF ARCZKÉPE.*
II. József császár és magyar király arczképe (33. l.) Mansfeld rézmetszetének reproductiója.
A franczia forradalom túlzásai ideális lelkesedését később egészen lehűtik s 1798-ban írt Beszédében már «eltévelyedett kegyetlen városnak» nevezi Párist s többé nem hangoztat forradalmi eszméket.
Különben egészen határozott véleményt Bacsányi politikai gondolkodásáról bajos mondani; bizonyos ingadozás vehető észre rajta, a mi életkörülményeiből eléggé érthető, azonkívül vannak életének homályos pontjai, melyeknek ismerete híján csakis föltevésekre támaszkodhatunk, ezek pedig a határozott állítást kizárják.
Felvilágosult gondolkodása s merész eszméi, melyeket költeményeiben nyiltan is hirdetett, sokaknak szemet szúrtak, különösen a papság körében. «Itt a franczia módon gondolkodó emberekre nagyon vigyáznak – úgymond – s a józanul okoskodó és beszélő embereket is hamar jakobinusoknak nevezik. A papok különösen űzik régi mesterségeket.»* A forradalmat elkerülhetetlennek tartja, s mivel nálunk a felvilágosultság hiányzik, a véres forradalmat. «De mit gondolnak ezzel, ha szinte általlátnák is az ilyen emberek? Nekem azt merte ezelőtt két esztendővel egy valaki mondani: Mintsem a religionkban legkevesebb változás legyen – (tudjuk, mit értenek ők a religió neve alatt) – inkább veszszen el az egész magyar haza!»… Más levelében is kikel «a józan észnek ellenségei» ellen, kik «egész spanyol inquisitiót akarnak béhozni»… és személye ellen különösen agyarkodnak, s minden módot elkövetnek, hogy árthassanak».* Szeretne is megszabadulni «ettől a tót országtól és papfészektől», hol sokáig úgy sem maradhat «alacsony lelkű üldözői» miatt.
Lev. Arankához. 1793. Toldy k. 252.
Lev. Arankához 1793. márczius 19. Toldy kiad. 253. l.
Ezekhez a kellemetlenségekhez még más is járult, a mi különösen tarthatatlanná tette helyzetét: főnökével való meghasonlása. Valami összeszólalkozás következtében* br. Vécseyt állítólag párbajra hívta s ez Kazinczy szerint nem fogadta el alantasának kihívását. A kihívás levél útján történt, e levelet Vécsey megmutatta Kazinczy apósának, így tudta meg Kazinczy a különben titokban tartott esetet,* mely ismét igen jellemző Bacsányira, ki a rang és társadalmi különbséget nem tekintve, a szenvedett sérelemért elégtételt kér főnökétől. Vécsey valószínüleg eligazította a dolgot valahogy vele, mert nem igen tehetjük fel, hogy a büszke és önérzetes ember eltűrte volna az egyszerű visszautasítást.
Kaz. szerint az ok az volt, hogy V. valamit igazított conceptusában (!?) Kaz. lev. VII. k. 292. l.
Kaz. lev. Kisf. K.-al és kör. 101. l.
Ez időtől fogva elvesztette főnöke kegyét s az minden áron el akarta őt távolítani. Erre alkalmat szolgáltatott Bacsányinak a Museum II. kötetében megjelent három verse. Egy Péchy József nevű sárosi nemes* Sárosmegye nevében feladta ezekért 1793-ban. Lehetséges, hogy Vécsey keze volt a dologban s ez annál valószínűbb, mert ezek a versek három évvel ezelőtt jelentek meg s a feladás csak most történt. Kazinczy is e mellett bizonyít, mikor azt mondja, hogy «Vécsey örült, hogy Bacsányin boszút állhat»* és kereste az alkalmat, hogy «ezt a garázda embert megbuktathassa».* Az inkriminált három vers: a Virág Benedekhez intézett költői levél, melynek következő két versszakát tartják feltűnőnek:
Toldy kiad. 2. l.
Kaz. lev. Kisf. K.-al és kör. 101. l.
Szirmay. A magy. jakobinusok tört. Kaz. jegyzeteivel. Magyar Könyvesház 155–157. sz. 102. l.
Im nyög a hazafi most is fájdalmában,
Nem vehetvén reményt árva mivoltában
S nem találván hazát önnön hazájában
Csak panasz, csak jajszó zeng bús ajakában.
Nem vehetvén reményt árva mivoltában
S nem találván hazát önnön hazájában
Csak panasz, csak jajszó zeng bús ajakában.
Hasztalan említi törvénye szentségét,
Annyi drága vérrel szerzett örökségét;
Sőt gyanúba hozván egyenes hívségét,
Ez által halmozza nagyobbra inségét.
Annyi drága vérrel szerzett örökségét;
Sőt gyanúba hozván egyenes hívségét,
Ez által halmozza nagyobbra inségét.
A második az Abauj vármegye örömünnepére írt költemény, melyben szintén a II. József uralkodására vonatkozó panaszokat kifogásolják.
A kiemelt sorok a következők:
Hasztalan reményltünk urunk s koronánkban;
Idegenek voltunk tulajdon hazánkban;
Az öröm, kedv, s népünk szokott nyájassága
Eltünt! mert kötve volt a szív szabadsága.
Nem bizott az atya saját magzatjában;
Barát ellenségét vélte barátjában;
Titokban sírt a jó hazafi s hallgatott,
Mert, ha szólt, pártosnak s bolondnak tartatott.
Idegenek voltunk tulajdon hazánkban;
Az öröm, kedv, s népünk szokott nyájassága
Eltünt! mert kötve volt a szív szabadsága.
Nem bizott az atya saját magzatjában;
Barát ellenségét vélte barátjában;
Titokban sírt a jó hazafi s hallgatott,
Mert, ha szólt, pártosnak s bolondnak tartatott.
De mely titkos érzés terheli szivemet?
Mely komor gondolat zavarja kedvemet?
Múzsám! ki elmémet az idők titkába
Felvivéd jövendőnk sűrű homályába
Még sem szűnhet-e meg hazámnak insége?
Soha sem lesz-e hát panaszinknak vége?
Mely komor gondolat zavarja kedvemet?
Múzsám! ki elmémet az idők titkába
Felvivéd jövendőnk sűrű homályába
Még sem szűnhet-e meg hazámnak insége?
Soha sem lesz-e hát panaszinknak vége?
A harmadik A francziaországi változásokra czímű;* különösen az utóbbit tartják «sehr anstössig»-nek. A kanczellária a példányok elkobzását, a czenzor kinyomozását s a szerző felelősségre vonását javasolja,* a király helyesli a kanczellária javaslatát.* A királyi rendelet értelmében a szerkesztőnél lévő 84 példányt tényleg lefoglalták s a megyei levéltárba tették. A czenzort, Novák Istvánt, a természetjog akadémiai tanárát, ki nagyon engedékeny ember volt,* nem lehetett felelősségre vonni, mert már meghalt. Bacsányi pedig, kit kérdőre vontak, igen erősen védekezik. Érvei ezek: a könyv még 1790-ben jelent meg a czenzor engedelmével s mindenütt tetszésben részesült, a helytartótanács megengedte postai szállítását s azonfölül példaként említette a nemzeti nyelv művelése terén. A francziaországi változásokra czímű verset öt évvel ezelőtt írta,* mikor még a forradalom szomorú következményeit nem tudhatta előre s a vers csak a deszpotákra czéloz.* Abaujmegye támogatja Bacsányi védelmét s kiemeli ismeretes hűségét és tiszteletét fejedelme iránt s azt, hogy erkölcseitől távol áll, hogy «magát egy lázadásra czélzó irattal akarta volna bemocskolni, továbbá, hogy Bacsányi egyike azoknak, a kik a magyar irodalom elővitelén hathatósan működnek».
Alább szólunk róla. A verseket a felterjesztés német prózai fordításban adja.
A kanczellária fölterjesztése a királyhoz. 1793. márcz. 14. Orsz. levéltár.
Leirat 1793. ápr. 4. Orsz. levéltár: «Ich genehmige das kluge und ordnungsmässige Einrathen der Kanzley. Franz m. p.»
Toldy kiad. 237. l.
Itt egy évet téved.
«Namentlich aber kein Landesfürst berührt worden sey.» Így nyilatkozik Arankához írt levelében is (1792. ápr. 13-ikán). Ellenségei azt állítják, hogy a fejedelmekét sértette meg ezzel. «Nem gondolják meg, hogy szemtelen árulkodásokkal ők bántanák meg az udvart, azt mondván neki, hogy ő reá van készítve az a kemény vers. Az én feleletem könnyű volna. A ki rühes, vakaródzzék! közmondás.» Toldy kiadása 249-ik lap.
16. «A FRANCZIAORSZÁGI VÁLTOZÁSOKRA» ÍRT KÖLTEMÉNY KÉZÍRATA.*
«A’ Francziaországi változásokra» írt költemény (37. l.) eredeti kézirata a M. Tud. Akadémia levéltárában.
Olv.:
Nemzetek, országok! kik rút keleptzében
Nyögtök a’ rabságnak kínos kötelében
’S gyászos koporsóba döntö vas-igátok’
Nyakatokról eddig le nem rázhattátok;
Ti-is, kiknek vérét a’ Természet kéri,
Hív jobbágyitoknak felszenteltt hóhéri!
Jertek, ’s hogy sorsotok’ elöre nézzétek,
Vígyázó szemetek’ Párisra vessétek!
Nyögtök a’ rabságnak kínos kötelében
’S gyászos koporsóba döntö vas-igátok’
Nyakatokról eddig le nem rázhattátok;
Ti-is, kiknek vérét a’ Természet kéri,
Hív jobbágyitoknak felszenteltt hóhéri!
Jertek, ’s hogy sorsotok’ elöre nézzétek,
Vígyázó szemetek’ Párisra vessétek!
A kanczellária azonban nem tartja kielégítőnek a védekezést, mert szerinte a vers világosan a királyokra s a forradalomra czéloz, ezért megérdemli a szerző, hogy hivatalából elbocsássák, mindazáltal megvizsgálandó, hogy bizonyos hivatalos érdemeinél fogva számíthat-e valami elnézésre.* A helytartótanács védelmébe veszi Bacsányit s a további lépéseket szükségtelennek tartja, mert a könyvet a czenzura engedelmével nyomatta ki, mert úgy is lefoglalták a példányokat s végül irodalmi érdemeire való tekintettel.* A királya helytartó tanács javaslatát fogadja el, de rosszalja, hogy ilyen könyv postán való szállítását megengedte.* Az ügy tehát Bacsányi javára dőlt el, de állását azért nem tarthatta meg sokáig, mert csakhamar egy másik összeütközése támadt, mely ezúttal állásába került.
Canc. fölt. 1793. július 25. Orsz. lvt.
Fraknói. Martinovics és társainak összeesküvése 1880. 168. l. (Az eredeti okiratot nem láthattam az Orsz. levélt.)
Canc. fölt. 1793. július 25. Orsz. lvt. «Ich genehmige das Einrathen der Statthalterey, für die es aber gar nicht empfehlend ist, dass selbe dieses Buch so Pag. 56. eine höchst anführerische Passage enthält (A fr.-országi változásokra), zu veräusern und mittelst der Post an die Praenumeranten abzuschicken erlaubte. Franz»
Szentjóbi Szabó Lászlóhoz írt költői levelét s Szentjóbi válaszát együtt ki akarta adni egy füzetben s czenzura alá adta. A czenzor ekkor egy nyugalmazott katonatiszt, br. Saalhausen Móricz kassai kerületi prodirektor volt, kiről Kazinczy azt jegyzi meg, hogy «inkább illett káplárnak, mint prodirektornak»:* Ez a költői levél néhány helyét kifogásolta s ezeket a helytartótanácshoz szándékozott fölterjeszteni. Bacsányi tiltakozott az ellen s kérte a czenzort, hogy törölje egyszerűen az inkriminált helyeket. A czenzor ezt meg is igérte, mindazáltal mégis fölterjesztette Budára. Ez ellen a többször tapasztalt és érthetetlen bánásmód ellen a czenzorhoz írt erőshangú levélben tiltakozott s egyszersmind kérvényt intézett a nádorhoz, mint ártatlanul üldözött.* A megyegyűlés egyhangúlag pártfogásába vette s fölterjesztést tett érdekében a helytartótanácshoz.*
Kaz. lev. II. k. 583. l.
Neque enim ego is sum, – írja kérvényében többek közt – qui debitum patriae meae dicasteriis parendi studium unquam abnegem, aut justam etiam crisim subterfugere, vel plane acceptis a Creatore talentis meis in detrimentum reipublicae, cuius felicitas unicus contentionum mearum scopus est, impie abuti velim. Kérvénye 1793. szept. 19. Orsz. ltár.
Erre vonatkozólag írja: Publica haec concivium meorum aestimationis testificatio carior mihi est, profundiusque cordi meo insidet, quam ut tam cito oblivisci possem per quid eam meruerim, qualibusque in futurum conatibus conservare debeam; etiamsi inde ab eo tempore, quo primum Patriae meae calamo servire constitui, firmiter apud me non proposuissem: nihil me unquam scienter scripturum, quod hominem ingenuum, bonnumque Reip. civem dixisse dedeceret, aut ultima vitae suae die poenitere oporteret.
A budai czenzor fölterjesztéséből (1793. nov. 12)* kitűnik, hogy főleg a papok ellen szóló erős részleteket kifogásolták. Ezek a részletek a vers későbbi kiadásaiból kimaradtak, de kéziratai közt megvannak ilyen czímen: Bosszús tünődés a vakító szenteskedőkre. Az érdekes s eddig kiadatlan vers a következő:
U. ott.
Nézd a régi homályra szokott sok gyáva miképen
Üldözi mindazokat, kikről a józan okosság
Élesztő tüze súgárit tűndökleni látja!
Nézzed az Ostobaság véres zászlóihoz esküdt
Vak-buzgók mi dühös-törekedve rohannak előnkbe,
Szíveiket vad gyűlölség mérgével itatván
A szeretet szolgái miként gerjesztgetik őket!
Mint fenekednek! mint hányják az ezernyi kelepczét
Újra, hogy a szabad észt szűkebb korlátba rekesztvén,
Népünket levetett alacsony jármokba szorítsák!
Még csak alig jöve fel valamely jeles elme hazánkban,
A közjót kereső bölcs polgár pályamezőben
Még csak alig láttatta magát; mikor íme legottan
Hitvallása felől vetekednek, otromba nevekkel
Illetik és mérges nyelvökkel földig alázván
E fene képmutatók diadalmaskodva lerontják!
Csalfa világ! gonosz álnokság! balsorsa hazámnak!
Oh! s hát hogy még éjjelit is szaggatva s az édes
Nyúgodalom puha karjairól munkára sietve
Életének fonalát váltig rövidíti hazája
Mély álomba merült fiait serkengeti s régi
Durva homályokat oszlatván új fényre deríti
S méltóbb állapotunk útját mutogatja – tehát illy
Fáradozásaiért ez légyen-e végre jutalma?…
Ti boldogságunk dühös ellenségi! sötétség
Szemtelenül csevegő vad terjesztői! mikor lesz
S lesz-e gonosz szándéktoknak valahára határja?
Ó te, világok szent Fejedelme! Te mindenek atyja
S gondviselő Bírája! ki por testébe lehellvén
Lelked szikráját, szabadon formáltad az embert!
Meddig, meddig nézheted el, hogy dúlja hazánkat
E nevedet gonoszúl káromló czimbora? meddig
Késik még méltó haragodnak mennyköve? Fordítsd,
Ah, fordítsd le reánk szemeid végetlen Igazság
Már valahára s kevély ellenséginket alázd le!
Üldözi mindazokat, kikről a józan okosság
Élesztő tüze súgárit tűndökleni látja!
Nézzed az Ostobaság véres zászlóihoz esküdt
Vak-buzgók mi dühös-törekedve rohannak előnkbe,
Szíveiket vad gyűlölség mérgével itatván
A szeretet szolgái miként gerjesztgetik őket!
Mint fenekednek! mint hányják az ezernyi kelepczét
Újra, hogy a szabad észt szűkebb korlátba rekesztvén,
Népünket levetett alacsony jármokba szorítsák!
Még csak alig jöve fel valamely jeles elme hazánkban,
A közjót kereső bölcs polgár pályamezőben
Még csak alig láttatta magát; mikor íme legottan
Hitvallása felől vetekednek, otromba nevekkel
Illetik és mérges nyelvökkel földig alázván
E fene képmutatók diadalmaskodva lerontják!
Csalfa világ! gonosz álnokság! balsorsa hazámnak!
Oh! s hát hogy még éjjelit is szaggatva s az édes
Nyúgodalom puha karjairól munkára sietve
Életének fonalát váltig rövidíti hazája
Mély álomba merült fiait serkengeti s régi
Durva homályokat oszlatván új fényre deríti
S méltóbb állapotunk útját mutogatja – tehát illy
Fáradozásaiért ez légyen-e végre jutalma?…
Ti boldogságunk dühös ellenségi! sötétség
Szemtelenül csevegő vad terjesztői! mikor lesz
S lesz-e gonosz szándéktoknak valahára határja?
Ó te, világok szent Fejedelme! Te mindenek atyja
S gondviselő Bírája! ki por testébe lehellvén
Lelked szikráját, szabadon formáltad az embert!
Meddig, meddig nézheted el, hogy dúlja hazánkat
E nevedet gonoszúl káromló czimbora? meddig
Késik még méltó haragodnak mennyköve? Fordítsd,
Ah, fordítsd le reánk szemeid végetlen Igazság
Már valahára s kevély ellenséginket alázd le!
Bacsányi védekezése hasztalan volt, hivatalából elbocsátották s felügyelet alá helyezték, mint olyant, a ki «lázadó versei miatt» («propter seditiosos versus») már előbb is megrovatott s még sem hajlandó észre térni.*
Hinc eundem B. a suo, quod penes Cameralem Administrationem Cassoviensem gerit, cancellistatus officio amovendum resolvisse, eo addito, ut actionibus ipsius vigili oculo intendatur, ac eatenus concernenti iurisdictioni vigilantia injungatur. (Pálffy Károly gróf kanczellár). Canc. leirat 1793. decz. 28. Orsz. levéltár.
Bacsányi Pestre ment és ismét folyamodást intézett a nádorhoz, melyben közbenjárását kérte a szigorú ítélet megváltoztatására (Pesten kelt kérvény 1794. márczius 1.), de kérését a helytartótanács támogatása ellenére elvetették.
Bacsányinak Kassáról való távoztával megszűnt a kassai magyar társaság, megszűnt a Magyar Museum is, vagy mint Pápay Sámuel mondja: «Museumunknak ajtaja, mintegy négy esztendei nyitva állása után, egészen bekilincseltetett»* – bizony nagy kárára irodalmunknak!
A magy. Literatura Esmérete. 1808. (Magy. Minerva IV. k. 416. l.)
BACSÁNYI JÁNOS.
(Kininger rajza Ernst Lajos birtokában.)*
Bacsányi arczképét (40. l.), mely Ernst Lajos gyűjteményében van, nem merjük hiteles Bacsányi-arczképnek tartani mindaddig, míg Kininger Vincze György arczképével össze nem vetettük. A kép alatt a következő aláirás van: «Kininger seinem Freunde Batsányi.» Hátlapján: «gezeichnet im März 1802.» Ebből az tünik ki, hogy vagy Kininger vagy Bacsányi arczképével van dolgunk. Hogy e kérdést eldönthessük, össze akartuk vetni az «Auer’s polygraphisch illustrirter Zeitschrift «Faust» (Wien 4r.)» mellékletéül megjelent Kininger arczképpel (festette Kininger, metszette Mayer Keresztély), de e folyóiratot eddig még nem kaphattuk meg.
