A FARMTANYÁK KIALAKULÁSA, ELTERJEDÉSE

Teljes szövegű keresés

A FARMTANYÁK KIALAKULÁSA, ELTERJEDÉSE
A magyar Alföld farmtanyái jórészt a 19. század második és a 20. század első felében jöttek létre. Természetesen épültek állandóan lakott tanyák a 19. század közepe előtt és a 20. század közepe után is. Ezek száma azonban elenyészően kevés. A farmtanyák nagy többsége a 19–20. század fordulója tájékán és a két háború között keletkezett.
A farmtanyák kétféle úton jöhettek létre: 1. A régi tartozéktanyák fokozatos farmtanyává alakulásával. 2. Eleve farmtanyaként létrehozott tanyák keletkezésével. A tartozéktanyák átalakulását családi osztozkodások, a farmtanyai életforma bevettségének terjedése, a tartósan tanyán élők egymással való „társadalmasulása” segítette elő. A farmtanyaként létrehozott tanyák szaporodását a pusztai földosztások és különböző birtokparcellázási akciók serkentették. Farmtanyák az egész Alföldön előfordulnak. Legjellemzőbb elterjedési területük a Duna–Tisza köze. A 19. század végén és a 20. század első felében keletkeztek farmtanyák a Dunántúl keleti részén, a Mezőföld területén is (Lukács L. 1983).
Amikor a Duna–Tisza közi farmtanyákról írunk, nyilvánvaló, hogy a Duna–Tisza köze egészére, a trianoni határ mindkét oldalára gondolunk. A vajdasági Bácska farmtanyáiról, 79bár egyre több jel mutat arra, hogy életük foglalkoztatja a kutatókat, a 20. század utolsó évtizedéig viszonylag kevés adatot tárt föl a kutatás (Bodor A. 1989; Duranci B. 1991; Tripolsky G. 1991; Harkai I. 1991b). A határtól északra eső, magyarországi farm-tanyák kutatása is viszonylag későn, a 20. század második felében vett jelentősebb lendületet (Barabás J. 1960; Bárth J. 1974; 1982; 1984b; Juhász A. 1972–73; 1974; 1976; 1989; Nagy Gy. 1975; Szenti T. 1979a; Für L. 1980; Janó Á. 1982; Hann, C. M. 1982). Korábban a magyar néprajzkutatók a tartozéktanyák bűvöletében éltek, és a farmtanyák mindennapjai ritkán keltették föl érdeklődésüket.
Néhány jellemző tanyaközség, amely farmtanyákból szerveződött a 19. század végén vagy a 20. század elején: Tömörkény, Pusztamérges, Jászkarajenő, Kocsér, Ladánybene, Lajosmizse, Bócsa, Csengőd, Páhi, Tázlár, Jakabszállás, Pálmonostora, Szank, Orgo-vány, Peszéradacs. A felsoroltakon kívül a két háború között sok farmtanyás puszta élt ugyanúgy, mint az önálló tanyaközségek, csak valamelyik város kötelékébe tartozott. A közigazgatási önállóságot legkésőbb a 20. század közepén megszerezhette, amikor nemcsak a parcellázott puszták, hanem a régi tanyás határrészek is Alföld-szerte tanyaközségekbe szerveződve elszakadtak a városoktól és községektől.
A Duna–Tisza közi farmtanyák egy részét jászsági eredetű népesség hozta létre az ún. jász birtoklású kiskunsági pusztákon. A homokhódító pionírok sorában meghatározó szerep jutott Szeged népének. A szegediek nemcsak a saját határuk távoli földjeit vették fokozatosan művelés alá, hanem a „nagy víz”, 1879 után tömegesen vetették meg lábukat az északibb fekvésű parcellázott kiskunsági pusztákon is. A farmtanyás területek benépesítői közül sokan a bácskai Tisza-mentéről származtak (Juhász A. 1990a). A parcellázások hírére általában a parasztság szegény, kisföldű rétege indult el szerencsét próbálni. A homok viszonylag olcsó volt. Sokan eladták otthoni 2–5 holdas birtokukat, és valamelyik parcellázott pusztán 40–50 hold homokot vettek helyette. A hallatlan energiával, munkabírással, életkedvvel és elszántsággal dolgozni kezdő bizakodó vállalkozók a keservesen megszerzett homoki birtok addig csak legeltetésre használt laposait és buckáit feltörték. Rozsot, krumplit termesztettek rajtuk. Szőlőket, gyümölcsösöket ültettek. A tanyák körül sokféle állatot tartottak. Munkájuk eredményeként az elvadult puszták kultúrtájjá, nagy gonddal megművelt hatalmas kertekké alakultak.
A parcellázás, a farmtanyák létrehozása társadalompolitikai szempontból felért egy nagy földreformmal. Levezette a szociális feszültségeket. Nagy tömegeknek biztosított munkát, megélhetést, szegényes, de mégis önálló egzisztenciát. Azáltal, hogy szegények sokaságát tartotta vissza az Amerikába tántorgástól, magyarok tízezreit őrizte meg
a magyar élet és a magyar jövendő számára. Für Lajos 1980-ban feltette a kérdést: a farmtanyák létrehozói, a homoki szőlő- és gyümölcskultúra felvirágoztatói, a pusztákat benépesítő nagy belső népmozgás résztvevői vajon honfoglalók vagy inkább menekülők voltak-e? (Für L. 1980: 144.) Sok kutatásra van még szükség a hiteles válasz megfogalmazásához. Úgy véljük, közel jár az igazsághoz Juhász Antal, amikor azt írja: „a telepesek zöme, menekülő is volt és honfoglaló is. Menekülő abban az értelemben, hogy menekült korábbi szűkös léte nyűgeitől, kötöttségeitől – s honfoglaló, mert feltörte, megművelte a pusztát, otthont és mezőgazdasági kultúrát teremtett rajta” (Juhász A. 1986b: 134).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT