A TANYAI TELEPHELY ÉS KÖRNYEZETE

Teljes szövegű keresés

80A TANYAI TELEPHELY ÉS KÖRNYEZETE
A tanyát alapító gazda gondos, mérlegelő körültekintéssel választotta ki birtokán azt a helyet, ahol családjával megtelepülhetett. Olyan tájon, mint a Duna–Tisza köze, ahol homokos földhátak és vizenyős, „sömlékes” laposok gyakran váltogatták egymást, a tanyát igyekeztek a magasabb fekvésű hátakra építeni, hogy tavaszonként ne „vegye föl” a talajvíz. Hasznos adottságnak számított, ha a „parton” álló tanyától nem esett messze a vizenyős lapos, a gyöpes hajlat, ahova napközben a ház körüli jószágot ki lehetett csapni. Térképeket tanulmányozva láthatjuk, hogy ha egy dűlőn belül magasabb fekvésű szántóföldek és alacsonyabb fekvésű kaszálók, legelők találkoztak, a tanyák a szántók szélére épültek, és hűségesen követték a kétféle művelési ág, a kétféle térszint szeszélyesen kacskaringózó találkozási vonalát (Bárth J. 1984b: 719, 57. ábra). A „partra”, „hátra” építés szabálya alól kivételt képeznek a kifejezetten futóhomokos területek keskeny földparcellákra épített kis udvarú szegényes tanyái. Ezek legtöbbször völgyekbe épültek, erdők vagy nagy homokbuckák enyhelyébe. Itt a talajvíz nem jelentett veszélyt, az esővizet is pillanatok alatt elnyelte a homok. „Hegytetőn”, vagyis homokbucka tetején fölöttébb ritkán épült tanya.
Mivel a birtokok tanyaépítésre legalkalmasabb része különböző távolságra esett a földek végén haladó úttól, a régi tanyák és az út távolsága is nagyon különböző lehet. Általában arra törekedtek a tanyaalapítók, hogy tanyájuk sem túl közel, sem túl messze ne legyen az országúthoz vagy a dűlőúthoz. Úgy tartották, hogy az úthoz nagyon közel eső tanya nem jó, mert abba mindenki bemegy, ha akarja a tulajdonos, ha nem. Ellenben, ha messzire kerül a tanya, kedvezőtlen időjárás esetén nehézségeket okozhat a megközelítése. A tanyák többsége 50–100 méterre áll a földek végén haladó úttól. Akadnak azonban olyan tanyák is, amelyek a falusi házak mintájára közvetlenül az út mellé épültek, és első szobai végükkel az út felé néznek. Ezek általában újabbak, és keskeny, kis földterület tartozik hozzájuk.
A tanyához a legközelebbi dűlőútról kitaposott bekötő kocsiút vezet. Viszonylag sík földön a tanyabejáró általában egyenesen halad a szőlők, gyümölcsösök, gabona- és kukoricatáblák között. Homokbuckás, erdős területen viszont girbe-görbén kanyaroghat. Egyik tanyából a másikba közvetlenül nem vezetett kocsiút. A szomszéd tanyába a dűlőút megközelítésével és közbeiktatásával lehet lovaskocsival eljutni. Kitaposott gyalogutak azonban vezetnek a tanyák között szántókon, réteken, legelőkön, erdőkön át.
A régi gazdatanyák többségét úgy építették, hogy a lakóépület háttal álljon északnak, esetleg északkeletnek. A konyhaajtó legtöbbször délről, délnyugatról nyílik, ezáltal nem érik erősen az északi szelek és hófúvások, a ház eleje pedig sok napsütést kap. Ez az „íratlan” és természetes tájolási szabály a régebbi tanyák esetében erősebbnek látszik, mint az országúthoz, dűlőúthoz igazodás törekvése. Ha észak–déli irányban halad a közlekedő út, a tanyai lakóépületek általában merőlegesek az úthoz viszonyítva, mert így érhető el, hogy hátuk észak felé, elejük dél felé forduljon.
A tanyai telephely különböző nagyságú lehet, aszerint, hogy milyen korú, mekkora gazdasághoz kötődő, milyen földrajzi környezetű tanyáról van szó. A régebbi gazdatanyák birtokosai általában nagy méretű, 1–2–3 kat. holdas parcellát hasítottak ki földjükből telephely gyanánt. A napszámosréteg és az 1–2 holdas kisparasztok szegényes tanyái 50–100–150 négyszögöles udvarocskával szorongtak a homoki szántók és szőlők rengetegében. A tanyai telephely e két szélsőséges mérete és formája között rengeteg átmenet 81adódott. Ahogy haladt előre az idő, a tanyai telephelyek területe egyre inkább kisebbedett. Ehhez hozzájárult a birtokosztódás, a gazdálkodás átalakulása és a gazdaságpolitika hullámverése. A mezőgazdaság kollektivizálásának befejezése után, az 1960-as évek elejétől a tanyatulajdonosok tanyatelek címén 800 négyszögöl földet tarthattak meg. Ezt a kis területet jól ki kellett használni. Az állatállomány csökkenése sem tette már szükségessé a tanya melletti legeltethető térségeket. Legtöbb helyen föltörték a tanya körüli, funkciójukat vesztett gyöpeket, és a kertek, szőlők elérték a konyhaajtót. Ebben a vonatkozásban a korábbi nagy telephelyű gazdatanyák is idomultak a homoki szegénység kis udvarú tanyáihoz.

9. ábra. Lajosmizse (Bács-Kiskun m.), Alsóbene 625. sz. Németh-tanya helyszínrajza:
1. lakóház „búzás kamrával”; 2. nyári konyha, kiskonyha; 3. pince; 4. kukoricagóré kocsiszínnel; 5. istálló; 6. szerszámoskamra, tyúkól, disznóólak; 7. nyári jászol; 8. gémeskút; 9. közlekedő tér, udvar; 10. akácerdő; 11. gyümölcsös; 12. akácos; 13. kerített legelő, telek; 14. rakodó terület, szérűskert; 15. trágyarakás, ganédomb; 16. szalmakazal; 17. szénaboglya; 18. „nádkúp”; 19. kukoricaszárkúp, szárkúp
A Duna–Tisza közi tanyák legtöbbjét a 20. század második felében karókerítés övezte. Általában a tanyai telephely különböző részeit is kerítés választotta el egymástól. A tanyai kerítések azonban valószínűleg nem tekinthetnek vissza hosszú múltra. Még a szegedi földeken is, ahol pedig a kerítés nagyon jellemző, a 20. században fokozatosan vált szokásossá a tanyai telephely egészének vagy egy részének bekerítése (Juhász A. 1989: 82213–215). A bekerített tanyai telephelynek, méretétől és a hozzá tartozó gazdaság jellegétől függően, 2–3–4 egyszárnyú nagykapuja volt. Egyik kapu rendszerint a dűlő felé, a többi a környező földek irányába nyílt. A nagykapuk mellé rendszerint kiskapu is készült a gyalogosforgalom számára.
A gazdatanyák közvetlen környezete, a telekként használt tanyaföld legtöbbször három részre tagolódott: az udvarra, a rakodóra és egy lapos fekvésű kis legelőre. A tanyai telephely központi része az udvar. Nagysága tanyánként változik. Legtöbbször azt a területet értik alatta, amelyet körülvesznek a tanyai épületek, másutt az épületeken túl is udvarról beszélnek. A szűkebben értelmezett udvar általában 100–150 négyszögöles. Legtöbbször szabályos négyzet vagy téglalap alakú. Általában északi oldalán áll a tanyaház. Vele szemben vagy rá merőlegesen épült az istálló. A többi épület rendjét tekintve szabály alig állítható föl. Általában nyári konyha, külső kamra, sokféle ól, kukoricagóré, pince, szerszámos kamra, kocsifészer sorakozik még az udvar körül. Előfordul, hogy az épületek sűrűn épülvén egymás mellé, szinte szabályosan körbekerítik az udvart. Máskor viszonylag ritkán állnak, és köztük több méteres rések húzódnak. Az épületeket úgy helyezik el, hogy a konyhaajtóból rájuk lehessen látni. Előfordul, hogy néhány kevésbé domináns vagy különleges rendeltetésű épület, pl. nyári marhaszín, birkaszín, verem, méhes stb. az udvart határoló épületsoron kívülre kerül. Zárttá teszi a tanyaudvart, ha a főbb épületek, pl. a lakóház, a kamra és az istálló L alakban, egy födél alá épültek. Hajlított alakú tanyák általában csak tehetős gazdák, módos középparasztok birtokain épültek. Kecel társadalmának hajdani megítélése szerint a görbetanya tekintélyt adott, rangot jelentett (Bárth J. 1984b: 723).
Az épületekkel körbevett udvar szomszédságában, az ólak vagy az istálló mögött terül el a rakodó. Lajosmizsén, Kecelen szűrűnek, szérűskertnek a szegedi földeken inkább szénáskertnek, takarmányosnak, szénásakónak nevezik. Hajdan itt nyomtatták, majd a cséplőgépek elterjedése után itt csépelték a szálasgabonát. Itt álltak év közben a szalmakazlak, szénaboglyák, szárkúpok, farakások.
A tanyai telephely harmadik egysége a mély fekvésű kis legelő, amelyet Lajosmizsén teleknek, Kecelen laposnak, a szegedi földeken tanyapáskomnak, kerítésnek neveznek. Fél-, egy-, esetleg kétholdas gyöpes terület, amelyet a 20. században előszeretettel kerítettek. Ez a föld a jószág tanya körüli „belső” legelője. Ide csapják ki a marhát felügyelettel vagy anélkül, amikor otthon van. Itt járkálnak a disznók, különösen ha a tanyaépítés korának földkitermelésére emlékeztető vizesárok, vizesgödör, vagy természetes „pocsolya”, zsombékos, „sömlékes” mélyedés is meghúzódik a legelőterületen.
A legszegényebb rétegek homoki kis tanyáinak környéke természetesen teljesen más képet mutat, mint a gazdatanyáké. Az efféle telepek egy-két osztatú, nyomorúságos lakóépületei közelében nincs „szűrű”, nincs „páskom”. A tanya melletti kis udvaron egy-két ól és farakás szorong.
A két véglet közötti átmenetet jelentik azok a kisgazda tanyák, amelyek parcellázott területek viszonylag kis méretű szántó- és szőlőparcelláin épültek a 20. században. E tanyák általában a dűlőúthoz közel fekvő 200–400 négyszögöles telephelyen állnak, amely legtöbbször téglalap alakú, és emlékeztet a belterületi szalagtelekre, csak valamivel szélesebb. A tanyaház a kerített tanyatelek dűlőút felőli végén áll. Rövidebb ablakos végével néz a dűlőút felé. Vele szemben terül el az udvar a kúttal és a kiskonyhával. A lakóház hátsó vége mögött kezdődik a gazdasági udvar kisebb istállóval, ólakkal. Még 83hátrébb kapnak helyet a boglyák, takarmány- és farakások. A lakóház első vége és a dűlőút között, a rövid tanyabejáró két oldalán sokszor gyümölcsös, szőlő vagy veteményeskert húzódik (Bárth J. 1974; 1984b; Juhász A. 1974; 1989).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages