A DIKÓ
403A DIKÓ
A dikó, mely a szakirodalomban használatos nevét az ilyen típusú ágynak az Alföldön és részben a Felföldön és Erdélyben is közkeletű népnyelvi elnevezésétől vette, igen nagy múltú. Felépítése a lécvázas szerkesztésű székfélékével egyezik (lásd pl. K. Csilléry K. 1991a: 249–250. kép, megcserélt képaláírással), az eredete is megfelel azokénak. Ez is a közel-keleti bronzkori civilizációban jött létre; Mezopotámiából és Egyiptomból már a Kr. e. 3. évezredből kimutatható. A legelső tárgyi emlékei, ágylábak, ágyvázak és ezek gyékény beszövésének maradványai az első két egyiptomi dinasztia, az archaikus kor idejéről, királyok és udvari méltóságok sírjaiból kerültek elő (Baker, H. S. 1966: 1–10. kép, 21–25). Mezopotámiából már a Kr. e. 3. évezred végéről ismertek említései előkelő háztartások bútorleltáraiból; ez volt a legdrágább bútordarab. Formájukat itt cserépmodellek – hihetőleg kegytárgyak, fogadalmi ajándékok – őrizték meg. Az utóbbiak, az egyiptomi töredékekhez hasonlóan, a bekötések változatos mintázatát jelzik (Salonen, A. 1963: XIII., XVI–XIX. t., 14., 17–18, 20–21, 107–109, 147–148). Noha ezek az emlékek meglehetősen szép számban és korai időkből maradtak fenn, ez nem jelenti azt, hogy az ágyak használata általános lett volna. A mezopotámiai bútorleltárakból gyakran hiányzik az említésük, a kevésbé tehetősek ekkor még a földön alhattak, akár gyékényen, amelyek már ott vannak az írott forrásokban. Hozzátehető azonban, hogy a semita akkád nyelvben külön kifejezés szolgált a sásból, levelekből vagy szalmából a földön almozott fekvőhelyre (Salonen, A. 1963: 14, 107–110, 160–161). Az ágyak hiányára következtet a feltáró az egyiptomi Deir-el-Medinében, munkáslakásokban fellelt, többségükben kőből kifaragott, nehéz fejtámaszok alapján, mivel ilyenek csak földön való alvásnál alkalmazhatók, bár a falubeliek némelyikének sírjában találtak vázas szerkezetű, egyszerű ágyat (Bruyčre, B. 1937–1939: II. 19. kép, 45–47, III. k. XXIV. t., 227–229).
A vázas szerkezetű ágy öröklődött a következőkben, görögökön és rómaiakon át Európába (K. Csilléry K. 1954: 79–80). Nálunk feltehetőleg a déli szláv eredetű nyoszolya szó volt a korai neve, mely szó még a 16–17. századi írott forrásokban is jelenthette a szóban forgó ágyfélét. Pesthi Gábor hatnyelvű szójegyzékében a latin sponda szónál a magyar nyoszolya mellett a német megfelelő a spanpeth, míg a lectus mellett az ágy és a beth (Pesthi G. 1538: Cap. 20). Leltárakból idézve a példát, a szurduki (v. Szilágy m.) udvarházban 1657-ben felvett leltár szerint a vendégházban volt „két rossz hársfából kötött nyoszolya” (B. Nagy M. 1973: 124). Comenius egyik tankönyvének, a Lőcsén 1661-ben megjelent Januának példamondata szerint „A nyoszolya a szúnyoghálókkal ... a dél után való lehanyatlásért vagyon” (Comenius, J. A. 1661: 113), valószínűleg ahhoz hasonló bútordarabra célozva, mint amit a szurduki leltár fogalmazója oly szemléletesen írt le.
Viski Károly a parasztházbeli ágyat és feltételezett múltját az akkor rendelkezésre álló adatok alapján elemezve megjegyzi, hogy a gyékény- vagy szalmafonatú dikó a ház eresze alatt vagy az istállóban szokott állni, hozzátéve, hogy „a házban rendszerint nincs helye, ágyneműt nem tartanak benne s igazában nem is házbeli bútor” (1941: 227). Helytálló megállapítását olvasva, felvetődik az a mai tudásunk szerint megválaszolhatatlan kérdés, hogy volt-e a dikó valaha is – és ha igen, mennyire elterjedten – mai értelemben vett, lakáson belüli, felnőtteknek éjszakai nyughelyül és főként a vetett ágy számára szolgáló ágya a köznépnek, vagy pedig akárcsak a másik hasonlóképp nagy múltú bútor, 404az asztalszék, ez is már kiegészítő bútorként terjedhetett-e el körükben. A kérdés megítéléséhez a nyoszolya szónak asztalos készítette ágyállványzat értelemben való használata sem lehet perdöntő, hiszen erre a jelentésmódosulásra még az úri házaknál sor került. Így Károlyi Kata 1595-ben összeírt hozományjegyzékében már volt „Superlátos nyoszolya gyontáros” (Radvánszky B. 1879–96: II. 89), a nemes Tatay István hagyatékának leltára szerint pedig a baktai (Szabolcs m.) udvarházban 1609-ben volt „Deszkás nyoszolya nro 6” (Radvánszky B. 1879–96: II. 136).
Úgy vélem, az a tény, hogy a vázas szerkesztésű, bekötött lapú, könnyű ágy más népek parasztházaiban is használatossá vált és egy-egy példánya, nagy ritkaságként, esetleg fenn is maradt (vö. pl. Németországból: Deneke, B. 1969: 85–86), a kérdés megválaszolásához aligha visz közelebb, ahhoz a fellelhető magyarországi adatokat kellene köze-lebbről megvizsgálni.
