A PARASZTHÁZ BÚTORAI

Teljes szövegű keresés

334A PARASZTHÁZ BÚTORAI
A bútorok túlnyomó többsége lakószobák berendezésének tartozéka. Ahogy azonban a századok során létrejöttek a lakóházak speciális rendeltetésű helyiségei, mint például a konyha és a kamra, illetve emberi tartózkodásra is szolgáló gazdasági épületek, köztük az istálló és a borpince, úgy alakultak ki – a szobából ide kiszorult, divatjamúlt holmi mellett – egyes, az illető helyiség vagy épület kívánalmaihoz igazodó bútorok is, így a konyhaszekrény, a gabonatároló szuszék. Noha az itt következő tárgyalás természetszerűen elsősorban a lakás bútorzatára összpontosít, utalás történik ez utóbbiakra is.
A bútorokat a következőkben funkció szerinti csoportosításban vesszük sorra. Általában ennek megfelelő felosztást szokás követni a bútorok ismertetésében, a funkcionális csoportokon belül formai egységeket határolva el. A legáltalánosabb a bútorzatnak tároló és hordozó (állvány-) bútorokra való tagolása, illetve az utóbbiak további bontásával az űlő-, a fekvőbútorok és az asztalok külön-külön csoportba sorolása. A nagyobb egységeknek ezt az elkülönítését nem csupán a funkcionális okok indokolják, de az a tény is, hogy a felépítésből adódó technológiai sajátosságoknak megfelelően gyakran a hagyományos előállítók is más-más tanultságú és más-más nyersanyagból dolgozó mesterek voltak; lásd pl. szekrényesek, ládások, illetve székkészítők, mely utóbbiak közül a bekötött székek specialistái rendszerint egyben a hasonló felépítésű ágyak (dikó stb.) előállítói is voltak (vö. pl. K. Csilléry K. 1991a: 486–497; 509–515).
Kiegészítésül meg kell azonban jegyezni, hogy bár a nemzetközi szakirodalom nagy vonásokban az említett felosztás szerint tárgyalja a népi bútorokat, a berendezés alapvető bútordarabjain túl az egyes országokban meglehetősen sok az eltérés azt illetően, hogy mely tárgyak tekintendők bútornak. Az eltérő gyakorlat mögött jórészt történeti okok állnak. Így jött létre például az a közép-európaiak számára felettébb szokatlan francia szemlélet, mely a hagyományos falusi bútoraik közt tartja számon a kenyérsütő teknőt, nemkülönben a fali kenyeres szekrénykét, sótartót és liszttartót. Ezt a besorolást szentesítette, igazolva a korábbi felfogást, Suzanne Tardieu körültekintő és részletes tudományos rendszerezése (1976: 48; vö. Beitl, K. 1976: 14–15). Magyarázatul szolgál mindehhez a francia parasztság körében a 18. századtól megmutatkozó azon igyekezet, amely a lakásbelső polgárias megjelenése érdekében a lakótérben tárolni kényszerült nagyobb méretű háztartási felszerelési tárgyakat bútorszerű külsővel ruházta fel, azokéhoz hasonló, faragott, 335nemegyszer virágmintás díszítéssel – hozzátéve, hogy némely francia vidéken a sütőteknőt használaton kívül lappal lefedve asztalként alkalmazták.
Maga a kutatói tárgyértékelés is országonként különböző hagyományokat alakított ki, eltérő módon szűkítve-tágítva a bútorként meghatározhatók körét. Axel Steensbergnek a dán parasztbútorokról írt, történetileg elmélyedt és gazdagon dokumentált könyve például a ládák mellett helyet ad a dobozoknak is, a polcok közt a kanáltartókat is tárgyalja, sőt mivel a mángorlókat a dán falusiak a szoba falára akasztva tárolták, ezeket is bemutatja a falitükröket, faliképeket és faliórákat követően (1973: 168–170, 258, 271–299). Másrészt viszont a gyermekbútorokat illetően Steensberg csupán a kicsinyek méretéhez és a gondozásuk szükségleteihez igazodó bútordarabokat, a gyermekszéket, a bölcsőt és a gyermeknek való ágyat iktatta be a kötetébe (1973: 140, 166, 212–219), mellőzve más olyan tárgyakat, melyeket pedig sok országban – általában nálunk is (lásd pl. Bátky Zs. 1906: 165–168; Viski K. 1941: 248–249) – a gyermekbútorok közé szokás sorolni, nevezetesen az állni és járni tanulás eszközeit: az állókát, a járókát, a tolókát és a forgót.
Az elmondottak kapcsán utalni kell arra, hogy A magyarság néprajza Bútorzat című fejezetének bevezetésében Viski Károly elutasította a bútorok funkcionális, „űlő, fekvő, tálaló, tartó stb. csoportokba” osztását. Megítélése szerint ez csupán az újabb parasztház „fejlettebb” bútoraira alkalmazható, de a többfunkciójú bútorok esetében, mint a padláda, már nem, másrészt azért is alkalmatlan, mivel néha maga a tárgynév is ellentmondásos, így az ágyszék, evőszék (asztalszék), padszék egyike sem „szék” már, noha az előd az volt (Viski K. 1941: 218). Viski Károly az elutasításban fejezetének művelődéstörténeti szemléletű tárgyalásmódjára hivatkozik, a legősibb, illetve a régebbi rétegek keresésének az előtérbe helyezésére. Mindazonáltal ezek a bútorhasználatot megelőző időszakig visszanyúlni törekvő tárgytörténeti fejtegetések végeredményben nála is a bútorok szokott funkcionális csoportjainak megfelelő tagolást kaptak (1941: 218–249). Itt azután, már a valódi bútorok közt, a padok sorában került bemutatásra az „újmódi” padláda (Viski K. 1941: 224). Úgy tűnik, Viski realitásérzéke győzött az elméleti meggondoláson. Emlékeztetni kell egyébként arra, hogy a többfunkciójú bútor nem csupán az egykori paraszti lakásmód velejárója volt, gondoljunk csak napjaink ágyneműtárolós rekamiéjára. Akadt természetesen többféleképp hasznosított bútor a külföldi parasztházakban is, ezeket az egyes országok szakirodalma eltérően iktatta be a kialakult tipológiai rendszerbe, ráutalással oldva meg a többféle besorolási lehetőségből adódó kérdést. Így a szóban forgó padláda hol a padok (pl. Uebe, R. 1924: 81–88; Steensberg, A. 1973: 39–40, 60–61, 63, 70; Deneke, B. 1969: 61), hol meg a ládák közt kap helyet (pl. Tardieu, S. 1976: 74, 77).
A funkció szerinti csoportosítás mellett a bútormonográfiák táji áttekintésben is be szokták mutatni az anyagot, főként a helyi stílusok jellemzésére (hazai viszonylatban lásd pl. Domanovszky Gy. 1942: 29–31; 1964: 23–24; K. Csilléry K. 1972: 60–65). Másrészt adhatnak összesítő vázlatot a lakásbeli bútorzat történeti alakulásáról, ahogyan erre elsőként – mint már volt róla szó – Domanovszky György tett kísérletet (1942: 3–6; 1964: 5–10; lásd még K. Csilléry K. 1972: 15–39). A jelen fejezetet magába foglaló Magyar Néprajz köteteiben az idevágó adatok és áttekintések más összefüggésben kerülnek bemutatásra; részben a Bútorművesség fejezetbe épültek bele (K. Csilléry K. 1991a), részben pedig a mostani kötet jelen fejezetébe. Így itt egy ilyen jellegű behatóbb tárgyalás fölösleges ismétlődésekhez vezetett volna.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT