MUNKAIDŐ
MUNKAIDŐ
A céhes, a földesúri udvarokban dolgozó és a kontár kézművesek termelékenysége rendkívül alacsony volt. A termelékenységet a hosszú munkaidővel igyekeztek növelni.
Györffy István a váci szűrszabó céh 18. századi artikulusait közli, ebben „Az mester Leginnek lészen föl kelése éjfél után két órakor, le fekvése kilencz órakor” (Györffy I. 1930: 156). Ez napi 19 óra munkaidő volt.
Kőszegen a 18. században „a szigorú szabályok szerint élő céhbeliek gyakran napi 16-18 órát dolgoztak, hajnali 4-től este 10-ig; harcoltak a kontárok ellen, mégsem tudtak meggazdagodni” (Bakay 1985: 660).
Erdélyben a főkormányzószék által 1807-ben állapították meg a szabad királyi városokban lévő céhek részére a szabályokat, amelyeket a kolozsvári magyar szabók számára 1825-ben másolatban kiadtak. Ebben a munkaidő „téli időben reggeli hat órától fogva estvéli 10 óráig, nyári időben pedig 5 órától egész nap mindaddig, míg a nap világa tart, még pedig minden kedvetlenség nélkül” (Szádeczky 1913: II. 221).
Ezért volt vívmány, hogy az 1848-as polgári forradalom a munkaidőt a legényeknek 11 órában, a 14 évnél fiatalabbaknak pedig 9 órában állapította meg.
Az 1903-ban született Ferenczi László magyar és szűrszabó fiatal korában a munkaidő reggel 7-től este 7-8 óráig tartott (Horváth T. gy.).
