MÉRTÉKVÉTEL
407MÉRTÉKVÉTEL
A szabók (férfi- és női) mértékvételi eljárásairól csak a múlt század végéről – századunk elejéről vannak adataink: „… a múlt században még közvetlenül, eredeti nagyságban rögzítették a megrendelő méreteit, flanel- vagy papírcsíkon, vagy spárgán, cérnán. Nem számították át semmilyen hosszegységre (rőf, cm) …” (Horváth T. 1965: 420).
A múlt század végén tehát a szerényebb szabó (férfi- és női) még nem használt formát, azaz papírból kivágott szabásmintát. Közvetlenül a szövetre tette át a méreteket a papírcsíkról. Szabad kézzel, krétával vagy szappannal rajzolta ki fejből az egyes szerkezeti elemek alakját (Horváth T. 1965: 420). Még századunk elején is a Somorja melletti Szemetén mértékvétel céljából a megrendelőt spárgával mérték körül. Kolozsváron minden mértéket egy papírszalagra vettek és úgy szabtak.
Egy Lengyel Mári nevű gartai varró, akinek édesanyja is varró volt, „Körülbelül fél cm széles és két m hosszú flanelcsíkra (kötő) egyszerű csomókat (gombokat) köt.” A csomók bizonyos sorrendben következnek egymás után. „A kész mértéket összecsavarva teszi el a hozott anyaggal együtt. Szabáskor ő is közvetlenül a szövetre viszi át a méreteket” – szabadkézzel vagy krétával, vagy szappannal (Horváth T. 1965: 421–422).
Hasonló volt a helyzet a közeli Kapuváron, ahol a századfordulón a konkrét méreteket rögzítették zsinegre kötött csomókkal vagy papírcsíkon. A méreteket a zsinegről közvetlenül a szövetre vitték át, és úgy szabtak. Csak a férfiruhához használtak szabásmintát. Valószínűleg az ilyen, zsinegre csomókat kötő mértékvételre utal a zsinórmérték kifejezés (Horváth T. 1965: 423). Ez a primitív eljárás is megkülönböztette az iparengedély nélküli varrónőket a hivatásos iparűző szabóktól (Horváth T. 1965: 420–421).
Fonalon kötött bogokkal mérték meg a csíkszenttamási harisnyaszabók a megrendelőiket. Palotay Gertrúd így ír erről: „Egy öregasszony elmondása szerint, akinek az apja harisnyaszabó volt, a harisnyát régebben úgy szabták, hogy a megrendelőnek megvette a mértékét úgy, hogy a cérnával (jó vastag gyapjúfonallal, amivel a harisnyát varrjuk), megmérte a farcsukát (derekát), a combját és a térgyit, a cérnán ilyen sorrendben bogot vetett. (Jellemző, hogy csupán a bőséget mérték le, a hosszúságot nem.) A cérnamértéket rátette a kétrét fekvő posztóra s a bogok helyét krétával megjelölte. Ehhez igazodva vágta ki minden előrajzolás nélkül a formát. Minden asszony … a kiszabott részeket pedig a maradékkal együtt hazavitte. A szabásnál leeső apróbb darabokból készítik a zsebeket” (Palotay 1937a: 338). Tehát itt a szabás és a megvarrás különválik, a szabás már specialista férfi dolga, de megvarrni a parasztasszony varrja meg.
A szűrszabóknál már a 18. században általában három, ritkábban négy méretet különböztettek meg. Így 1721-ben Gálszécsen a szűrösök limitációjában a legdrágább, matolcsi szűr lehetett „öregh” (nagy), középszerű, harmadik mértékű és inasnak való. Ugyanakkor a rozsnyai és kaposi szűrök csak háromféle nagyságban készültek: öreg, középszerű és kisebb (Limitationes 210).
A múlt század elejéről már olyan adataink vannak, amelyek singre és punctumra mérik a szűröket. 1812-ben, a Bács-Bodrog megyei Zomborban így mértek a szűrszabók: szebeni posztóból öreg szűr 5 pontomos és másfél singes kankó. Ezeknél olcsóbbak voltak a „Magyar Országi Posztóból” készített 4. és 5. pontomos öreg szűr és másfél singes szűrkankó (Solymos 1957: 341–342).
408Györffy István írta a bihari szűr kiszabásáról: „A szűrposztót ősi soron singgel mérik ma is. Egy sing 63 cm. Az ősi mértékegység azért maradt meg napjainkig, mert a csapók szövőbordája egy sing széles és a szűrposztó mindig singes szélességben készül. A sing 16 fúrásra, a fúrás két vonalra oszlik. Egy vég szűrposztó 28 sing, esetleg 1-1 singgel több vagy kevesebb, aszerint, hogy ványolás közben mennyit megy össze. Egy végből három rendes szűr telik ki … A szűr bősége rendesen állandó. Méretét a hossza után mondják. A legnagyobb szűr 2 sing 2 furás hosszú,” a legrövidebb pedig „Egy húzású = 10 furással kurtább, mint két sing …” (Györffy I. 1930: 59–60).
A kolozsvári szűrszabók századunk elején a szűrhöz három méretet vettek: háthossz, hátszélesség, ujja hossza.
A 20. század eleje óta Kapuváron a majkó nevű, szabott hátú, fodros aljú ujjast és a purucot, azaz pruszlikot szabásminta után szabják már, a mérethez igazítva a papírmintát (Horváth T. 1966: 101).
Mint az a férfi- (magyar, paraszt) és nőnemű szabóknál is látható volt, a megvett méretek után – amelyeket szappannal vagy krétával jelöltek meg a kelmén – szabad szemmel szabtak, sőt a szűrszabók is ilyén módon varrták a gépi tűzéseket, majd gépi rátétdíszeket. Így a szabad szemmel dolgozás vonatkozhatott a szabásra is, a díszítésre is.
A papírból kivágott szabásminta a parasztoknak dolgozó szabóknál kései, általában csak századunkban terjedt el, különböző vidékeken különböző időpontokban.
