MINTAKINCS
389MINTAKINCS
Az európai textilnyomás általános történetéből, a középkortól kezdve szinte napjainkig, az a jellegzetesség figyelhető meg, hogy többnyire a szövött textilek mindenkori divatos mintázatát igyekeztek olcsóbb változatban a szegényebb néprétegek számára is elérhetővé tenni, tehát olcsó nyomástechnikával utánozták azokat. Ez éppen úgy érvényes a bibliai jelenetek vagy életképek ábrázolására, mint a brokátok, selymek mintázatának átvételére. A kékfestésben is nyomon kísérhetjük a folyamatnak több állomását is.
A már említett Ádám és Éva jelenet vagy a zenélő rokokó pár, de a Felső-Magyarországról is közölt Krisztus feltámadása jelenet jól ismert a 17–18. századi szövött emlékekről a német területeken. Az átvétel ilyen módjáról a már hivatkozott Forrer-, valamint a szász és türingiai kékfestés emlékeit bemutató Bachmann–Reitz-kötetből (1962) és a lengyel R. Reinfuss művéből (1953) is számos példát ismerünk.
A 18. század textil- és papírtapétáinak mintakincsével sok rokonságot mutat a kékfestés e korból származó rétege. Hazai példáját nemcsak a már említett pozsonyi vitákból ismerjük, ahol a vászonnyomók és a tapétakészítők is végeztek indigóval festett reservenyomást. Egy ceglédi, papírra nyomott könyvelőzék 19. század közepi mintájának szinte azonos kékfestőváltozatát találtuk meg a hajósi kékfestő műhelyben, valamint a Sopron megyei Csepreg egy megszűnt műhelyének hagyatékában is.
Az egyszerűbb kockás, körkörös damasztszövések mintáival az ország több kékfestő műhelyében találkozhattunk. A legkorábbi évszámos darab 1815-ből való, a ceglédi múzeum őrzi. De említhetjük a pápai műhely mintakönyvének számos, szövést utánzó mintáját éppúgy, mint az ország északi területén elterjedt változatokat. Az 1960–1970 körüli években a Duna-Tisza közén hasonló mintafákkal még készültek asztalterítők és bugyorkendők.
A 19. század elejének empire stílusú, csíkos szövött textilmintái szépen vannak képviselve a kékfestés motívumtárában is. Ezeket ágyneműre, ruhaanyagra egyaránt nyomták.
A népi hímzések köréből is találkoztunk néhány keresztszemes szegélyminta kékfestőváltozatával, de az új stílusú kalocsai nagyrózsás motívumokat is használták 1940–1950 között a kalocsai kékfestő műhelyben.
A kiragadott konkrét példák mellett a divatszerű motívumvándorlás nagy méreteit figyelhettük meg a 19. századi anyagban. Az ország egymástól távol eső műhelyeiben méretre és rajzolatra pontosan egyező végmintát, szegélymintát, díszítményeket találtunk. A magyarázatot maguk az ügyes mesterek adták meg. Egy nagyon divatos mintának a rajzát vagy kis textildarabját könnyen megszerezték, és azt elkészítették, vagy formakészítő specialistákkal elkészíttették, és a következő tavaszi vásáron már konkurensként vitték árujukat vevőik elé.
Adatközlőink elbeszéléséből tudjuk, hogy a kékfestőminta készítésére specializálódott vándorló legények sok igényt elégítettek ki, addig maradtak egy-egy műhelyben, amíg az óhajtott számú új minta el nem készült. De üzleti levelezésből hiteles leírásaink és mintacsíkjaink is maradtak a pápai műhelyben, amelyeket a Vorarlberg tartománybeli Hard műhelyeiben készítettek. Hasonló szerepet vállaltak a cseh és morva textilközpontok egyes mühelyei, így a csehországi Dvuor Králové egyik üzeme is, ahol a fafaragás jellegzetes és nagyszámú szerszámkészlete 1965-ben még hiánytalan volt. Innen a két háború között szállítottak Magyarországra kézi nyomásra alkalmas mintafákat.
A mintakincs táji jellegzetességeire a vásári körzetek tanulmányozása nyújtott bőséges anyagot.
