A GYAPJÚ FELDOLGOZÁSA

Teljes szövegű keresés

A GYAPJÚ FELDOLGOZÁSA
Az első gyapjúszövetminták Kis-Ázsiából származnak az i. e. 7. évezredtől. A gyapjú őshonának Mezopotámiát tartották. A magyarságnak a juh a bolgár-török kor óta kedvelt állata. Maga a gyapjú is honfoglalás előtti, ótörök eredetű szó nyelvünkben.
A Kárpát-medencében a hosszú fürtös, gyapjas rackafélék és a parlagi fajták voltak elterjedve, mígnem a juhtartás módjában mélyreható, lényeges változást hozott hazánkban a nyugati eredetű merinófélék 18. századi meghonosodása, különösen pedig a 19. század elején ezek tömeges elszaporodása.
A gyapjúmunka a textilkészítés legrégibb ága, időben megelőzte a len- és kendermunkát, a technológiája pedig hatással volt e rostnövények feldolgozására is. A gyapjúmunkának az önellátásra törekvő naturális gazdálkodás idején igen jelentős szerepe volt a parasztcsaládok gazdálkodásában.
Gyapjúszőtteseket a régi fajtájú, hosszú, fürtös szőrű juhok (racka) gyapjából készítettek. A férfiaknak teljes öltözeteket szőttek ilyen gyapjúfonalból, a nőknek pedig szoknyát, kötényt. Ezek mellett lakástextíliát (terítőket, takarókat, szőnyegeket), valamint a gazdaság megkívánta zsákokat, tarisznyákat, ponyvákat. Bár a gyapjúszövés régebben -jobban vagy kevésbé – az egész Kárpát-medencében elterjedt volt, legjobban az erdélyi magyar népcsoportoknál maradt meg, szinte a legutóbbi időkig.
A gyapjú a juhtartás legfőbb haszonvétele. Ahol lehetőség volt rá, a juhnyírást megelőzően a birkákat folyó- vagy akár állóvízben megúsztatták, hogy a gyapjúból a zsírt és a piszkot lehetőleg kiáztassák. A juhok nyírására általában évente kétszer került sor: május végén, a legelőre való kihajtás után, majd július végén, augusztus elején. A bárányokat júniusban nyírták. Férfiak és nők egyaránt végezték ezt a 366munkát. Eszköze pedig az a juhnyíró olló volt, aminek máig is használt két változata, az egykarú emelő módjára működő karikás rugójú, valamint a kétkarú emelő elvén egy tengelyen mozgatott kétszárnyú olló az archeológiai leletek tanúsága szerint a vaskor óta változatlan. Nagy figyelemmel nyírták a juhokat, vigyázva arra, hogy lehetőleg egyenletesen vágják le a gyapjút, ugyanakkor ne sértsék meg az állat bőrét. A nyírás akkor érdemelt elismerést, ha a bunda egy darabban maradt meg.
A lenyírt gyapjút – feldolgozás előtt – még további tisztításnak vetették alá. Lehetőleg folyóvízben mosták úgy, hogy vesszőből font, egyenes oldalú, mély kosárba tették, a kosarat beleállították a vízbe és ott kikötötték. Egy rúd végére korong alakú mosókarikát rögzítettek és ezzel nyomkodták a vízben ázó gyapjút. Alkalmanként előzőleg otthon meleg vízben áztatták, majd kint a vízparton átsulykolták.
Mosás után otthon kötélen vagy nagy, alacsony peremű vesszőkasokban szárították. Teljes kiszáradás után a gyapjú fellazítása, szálasítása volt a következő munka. Először kézzel csipkedték, szaggatták kis csomócskákra az összetapadt gyapjút, majd fésülték a gerebenen, mesteremberek a kézikártolón. Ezáltal a gyapjú laza, szálas, pihés lett.
Az egy, két – ritkán három – szegsorral átvert nyeles lapátkát, a gerebent mindig párosan használva az egyikbe beakasztott gyapjúcsomót a másik lapát szegsoraival tépdesték, fésülték. A kártolóhoz a szegsoros gerebentől egyenes út vezetett: a szegsorok számának növekedésével létrejött a szegrózsás fésülő, majd az acél tépőszegek (villák) bőrlapba való ágyazásával és nyeles táblán való kifeszítésével pedig a sűrű szeges (500-600 villás) kártoló. Ezt – hasonlóan az eredeti gerebenhez – szintén párosával használták: az egyik kártolótáblát a tépőpadra rögzítették, s a másik táblával tépték, szálasították a közéjük rakott gyapjút. A kézikártolót körömpőnek, hörömpőnek is nevezték.
A gerebennel vagy a kártolón fellazított gyapjút orsóval guzsalyról vagy fonókerékkel fonták. A laza gyapjúanyagot guzsalyra kötötték fel, bal kézzel húzva belőle a szálat, ennek alapsodrást adtak, majd a jobb kézben pörgetett orsóval a fonallá sodrást megerősítették, végül az orsó derekára felcsévélték a fonalat. A fonókerék zsinóráttételes szerkezet: a kézzel hajtott nagy kerék hozza forgásba a vízszintesen elhelyezett orsót, amely a másik (bal) kézből egyenletesen engedett laza, szálas gyapjút megsodorja. Fonókereket elsősorban mesterek használtak, de Erdélyben a házi gyapjúfeldolgozásban is alkalmazták. Igen ritkán fonták a gyapjút rokkán is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem