A HALÁSZAT A JOBBÁGYPARASZTI GAZDASÁGBAN
A HALÁSZAT A JOBBÁGYPARASZTI GAZDASÁGBAN
Ha a földbirtokos a jobbágyaitól követelte az ebédhalat, vagy bérbe adta a faluközösségnek a vizeket, olyan halászokkal állapodott meg, akiknek össze kellett egyeztetniük, s mert akartak halászni, össze is tudták egyeztetni a halfogást és a földművelést-állattartást. Az alábbiak miatt:
– A mezőgazdasági munkák szezonális jellegéből következik, hogy vannak olyan időszakok, amikor a parasztgazdaság csupán nem földművelő munkákban tudja hasznosítani a családtagok munkaerejét. Ez a munka gyakran a háziipar, ám azokon a vidékeken lehet a halászat is, ahol a halak nevelődésére alkalmasak a körülmények. Ezt a kedvező természeti adottságot persze nemcsak ki lehet, hanem ki is kell használni abban az esetben, ha a földművelés az áradások fenyegetettségében létezik, így a hozadéka eleve nem biztosít elegendő mennyiségű élelmiszert.
– A halászat abban az értelemben szintén szezonális jellegű, hogy akik a halélettani adottságokhoz – a tavaszi vízáradáskor, íváskor a halak vándorlásához; télen a jég alatt élő halak lelassult mozgásához, valamint oxigénigényéhez – alkalmazkodva 126halásznak, az év egyes szakaszaiban nagyobb zsákmányra számíthatnak, mint máskor. Ezek a nagyobb eredménnyel kecsegtető időszakok pedig nem esnek egybe a földművelés munkacsúcsaival.
– A halfogó módszereknek van olyan csoportja, melyeknek az alkalmazása nem igényel a szó szoros értelmében „beruházást”, mivel az eszközök elkészítéséhez szükséges nyersanyagot a természet „ingyen” kínálja s a munkaműveletek „házi-munkát”, nem szakipari felkészültséget kívánnak. Mégis ki lehet fogni az így elkészített eszközökkel az önellátáshoz szükséges, olykor piacra is vihető zsákmánymennyiséget.
– A halászati technikának éppen ez az egyszerűbb és nem költséges része a leginkább megfelelő azokra a nem tilalmas vizekre, ahol a jobbágyparasztok jogosultak voltak halászni.
