A szőlőföld mértékegységei
A szőlőföld mértékegységei
A 19. század derekáig a szőlők nagyságának meghatározása igen bizonytalan volt. A feudalizmus évszázadai alatt nem alakultak ki országszerte egységesen használt szőlőterület-mértékek. A középkori oklevelekben, de gyakran még a 16–17. századi forrásokban is, különösen hegyvidéki területeken, csak darab számra említik a szőlőket (Bogdán I. 1978). Bár egyes vidékeken (például Nyugat-Dunántúlon) valószínűsíthető, hogy a középkor folyamán a szántóföldekhez hasonlóan a szőlőföld egysége is a királyi hold volt (Holub J. 1960; Égető M. 1990), ez azonban mint számolási egység a 18. századra nagyrészt elenyészett (Wellmann I. 1965; Bogdán I.–Maksay F. 1967). A mindennapi életben a szőlők nagyságát borvidékeink jelentős részén a 19. század derekáig a bennük található sorok, vagyis szőlőutak, rendek, borozdák számával határozták meg. Ilyen módon az egy út, egy rend vagy egy borozda szőlő nemcsak a művelés legkisebb egységét jelentette, hanem területmeghatározásra is használták. Csakhogy, mivel a parcellák szabálytalan alakúak, s ennek következtében a sorok is különböző hosszúságúak voltak, mindenkor meg kellett adni a lépésben vagy tőkeszámban mért hosszát is.
A vidékenként kialakuló mértékegységek eredetileg művelési egységek voltak. Közülük a 18–19. században vált hivatalossá a kapa, kapás, emberkapáló, de borvidékenként 542ez is más-más nagyságot takart. Eredeti jelentése szerint akkora szőlőterületet jelölt, amekkorát egy ember egy nap alatt meg tud kapálni. Ez a talajviszonyoktól függően, az adott munkaeszközökkel kialakult helyi normát jelentette, ezért volt tájanként változó a nagysága, például Tokaj vidékén 100 négyszögöl, Ungvár környékén, Heves megyében, Győr és Esztergom vidékén, a Duna mentén végig és az Alföld túlnyomó részén, valamint a Szerémségben 200–250 négyszögöl. Ez utóbbi helyen motikának nevezték, ami szintén kapát jelent (Schams F. 1832–33; Keleti K. 1875). A Hajdúságban valamivel nagyobb területű (270–300 négyszögöles) volt a kapás. A tiszántúli szőlőskertek és az érmelléki szőlők birtokosai a hivatalos kapa helyett a szőlőterületek nagyságának megjelölésére inkább a nyilast használták. Az eredetileg osztásparcellát jelentő szó idők folyamán helyileg értelmezhető területmértékké vált. Nagysága ennek megfelelően szintén változó volt. Az Érmelléken és Bihar megye alföldi részein például 400–1200 négyszögölig változott, a Hajdúságban és Debrecenben 400–600 négyszögöl volt (Orosz I. 1976: 62; Varga Gy. 1976: 15; Égető M. 1993a: 120–125). Buda vidékén és Heves megyében fertályosnak vagy negyednek, Vas megyében vödrösnek nevezték a 800 négyszögölnyi területet. Ennek a fele a 400 négyszögöles nyolcad is használatos volt (Bogdán I. 1978: 240–244). Ruszt, Sopron és Pozsony német ajkú lakossága a kapának, kapásnak megfelelő területegységként a Pfundot alkalmazta. Ennek nagysága 60–80 négyszögöl között ingadozott (Bauer, M. 1954: 42–44). Vas megye egyes vidékein használatos volt még a 100 négyszögöles Tagwerk is (Keleti K. 1875: 34). Az 1715. évi 57. törvénycikk a kapás nagyságát 94–100 négyszögölben határozta meg, de ez sohasem vált általánossá.
A szőlőterület nagyságának meghatározására alkalmazták még az ugyancsak változó nagyságú holdat, a dél-alföldi, főként bácskai és bánsági szőlővidékeken pedig a láncot. A tájanként erősen különböző területmértékek használatát a múlt század második felétől a telekkönyvezéssel életbe lépő katasztrális hold bevezetése szorította ki a használatból, mely mind a mai napig általános. Az 1970-es években bevezetett hektárokban való számolást csak a fiatalabb generációk alkalmazzák.
