GÁRDONYI GÉZA, A SZÍNMŰÍRÓ.
GÁRDONYI GÉZA, A SZÍNMŰÍRÓ.
A MAGYAR népszínmű korszerű reformja Gárdonyi Géza nevéhez fűződik. Az évtizedeken át annyira virágzó drámai műfaj 1900. táján teljesen megállt, aláhanyatlott, népszerűségét elvesztette. A népszínműírók közös minta szerint dolgoztak, a külsőségekre vetették a súlyt, de semmi újat sem tudtak hozni közönségüknek. Mintha egymás másolói lettek volna: Ugyanazok a régen megunt szerelmi történetek, ugyanaz az egyformaság a hősökben és epizódalakokban. Romantika és operett minden lelemény és frisseség nélkül.
Gárdonyi Géza először is félredobta a népszínmű megszokott meséjét: a legény és leány szerelmi epekedését az elkerülhetetlen házassági megoldással. Elvetette a sem költészetet, sem igazságot nem adó papíros-romantikát, az operettszerű díszletezést, a folytonos dalolást, a helyzetekbe beleerőltetett táncot, a bosszantó keresettséggel népieskedő beszédet. Mindezek helyébe megalkotta az új úton haladó népies drámát: a pátosz és szentimentalizmus nélkül, igazi magyar jellemekkel, valóságos falusi nyelven megszólaló parasztszínművet. Idilli kedvességet, eredeti komikumot, drámai összeütközést vitt jeleneteibe. A néplélek reális ábrázolását hamisítatlan magyar észjárással és rendkívül finoman kirajzolt lelki vonásokkal tette vonzóvá.
A bor (1901) emlékezetes jelentőségű színdarab a magyar dráma fejlődésében és a Nemzeti Színház történetében. A bornak ebben a falusi történetben az a szerepe, hogy földúlja Baracs Imre családi boldogságát. A derék gazdaember évekig nem nyúl a pohárhoz, mert tudja, hogy az ital elveszi az eszét, de felesége egy vendégség alkalmával addig unszolja, amíg végre megszegi fogadalmát. Részeg lesz, garázdálkodni kezd, megüti feleségét, az asszony elköltözik házából kisfiával együtt. A Baracs-porta pusztulásnak indul, a nekibúsult gazda restelli megkérlelni feleségét, bár szereti az asszonyt; Juli is búslakodik ura után. Lassan mégis csak egymásra találnak, Baracs Imre elmegy kisfia meglátogatására, s kibékül feleségével. – A régibb népszínművek fő vonzóereje az ének volt, ebben a falusi történetben a mese drámai feldolgozásán van a hangsúly. Itt jelenik meg először a magyar népélet reális színpadi ábrázolása, itt lépnek az énekes-zenés színdarabok irodalmi parasztjai helyébe a magyar falu igazi parasztjai. Hogy nem az agyonunt szerelmi históriát – a sóhajtásokkal kezdődő, szülői zsarnokságon vagy irigy cselszövéseken keresztül folytatódó és esküvel végződő népszínműi sablont – kapjuk, ez is erős értéke a pompás falusi történetnek. Az író az egyszerű lelkek mélységeiből költői hatásokat varázsol elő, bár története magán viseli a való élet minden jellemvonását. Igazságával meggyőz, természetességével gyönyörködtet, humorával megkacagtat, drámai fordulataival egyre fokozza érdeklődésünket. Hőse tipikus fajmagyar, személyei a magyar falu igazi fiai és leányai. Különösen eredeti csoport a bíró és környezete: Göre Gábor, Durbints és Kátsa. A fiatal parasztlegény és parasztleány alakjában, Matyiban és Roziban, a naív lelkek ébredő vonzalmát kiváló sikerrel mutatja be az író. A jellemrajzban, kompozícióban és párbeszédekben egyformán szerencsés színpadi alkotás iskolát teremtett, s Móricz Zsigmondon és az újabb parasztdrámák íróin át évtizedekig éreztette példaadó hatását.
A Karácsonyi álom (1901) a falusi bethlehemes játék művészi továbbképzése drámairodalmi értéké. A három királyok útnak-indulását, csodálatos történetüket, hódolatukat az isteni gyermek előtt mély költőiséggel mutatja be az író. A népköltészet szellemében, a nép vallásos áhítatával, a nép ősi zengzetű nyelvén szólal meg, minden szépséget átvesz a falu lelkéből, de egyben meg is nemesíti és a művészet magasságába emeli az egyszerű poézist. Bibliai ihlet, evangéliumi hangulat, álmodozó líra fuvall keresztül jelenetein, mesemondó fantáziája nemesen simul az Újszövetség elbeszéléséhez, új leleményei nem zavarják a vallásos érzelmeket. Ilyennek képzeli a nép a szent családot, ilyen a költőnek a Megváltó születéséhez és a Gáspár-Menyhért-Boldizsár küldetéséhez fűződő képzeletvilága. «Hát igen, ez csak falusi darab, És olyan ócska, mint az egri vár, De van benn, ami mindig megragad, Valami tiszta égből szállt sugár:» mondja az egyik személy az előjátékban, és szín-igazság, amit mond.
Annuska (1903) meséje egyszerű: egy zárdában nevelt kedves fiatal leány apáca akar lenni, szülei nagy nehezen belenyugosznak szándékába, ekkor Annuskában szerelem ébred udvarlója, Balogh Miklós földbirtokos iránt, s tiszta szerelme leküzdi ábrándos elhatározását. A vígjátékban a falusi értelmiség vonzó alakban mutatkozik be, csakúgy, mint A borban a parasztnép. Mint a nagyhírű parasztszínműnek, éppen olyan hamisítatlan magyar levegője van az urak dolgairól szóló vígjátéknak is. Hangulat, derű, elevenség van minden jelenetében, cselekvényének fejlesztése csupa természetesség, jellemalkotása csaknem minden személyében sikerült. Komikuma is tökéletes. Nem pusztán a mulattató helyzetekből fakad ez a komikum, hanem a hősnő jelleméből és környezetének lelkiségéből is: Annuska tudni sem akar a házasságról, kosarat ad kérőjének, szívvel-lélekkel be akar lépni az apácák közé, de egy jól megokolt lelki fordulat után ő akadályozza meg, hogy elkeseredett udvarlója ne csapjon föl szerzetesnek, ő riad meg legjobban az érte jövő apácáktól, ő karolja át hirtelen elszánással boldog szerelmesét: «Nem eresztem el, Miklós!» Az író egy-két különösségét és néhány epizód fölösleges beállítását szívesen elnézzük, annyira üde hatású az egész vígjáték.
Fehér Anna (1905): betyártörténet, egy alföldi népballada feldolgozása. Fehér László parasztlegény titokban haramiaéletet él, de végre rajtaveszt mesterségén, elfogják, halálra ítélik. Testvérhúga, Fehér Anna, odadobja magát a szolgabírónak, csakhogy megmentse a siralomházban ülő legényt, a szolgabíró azonban megszegi ígéretét, Fehér Lászlót felakasztják, Fehér Anna megöli hazug csábítóját. Az érzelmes parasztdráma egyes személyeit már ismerjük a régibb népszínművekből, néhány mellékalak rajza figyelmet érdemel. Új a történetben a testvéri szeretetnek az a megokolása, amely Fehér Lászlót a rablásra, s testvérhúgát a maga ártatlanságának feláldozására bírja.
A Falusi verebekben (1909) a torzító komikumú megfigyelés ötletesen váltakozik az elevenen pezsgő érzelmes jelenetekkel. A félig tréfás, félig komoly színműben parasztok és urak vegyesen szerepelnek. Erzsi, a bíró húga, Budapestre szökik, beáll cselédnek, csakhogy itt lehessen katona-kedvese közelében; a család végre rátalál, s az újabb bonyodalmak megoldása után beleegyezik a házasságba. A darab meseszálai és alakjai visszahajlanak a régi népszínmű felé, a hangulatos jelenetek közé itt-ott eléggé ízléstelen részletek furakodnak, a drámai lendület elevenségét az alakrajzolás élethűsége pótolja. A jellemfestés találó még ott is, ahol az írónak a humoros hatás fokozása végett szüksége van némi groteszk árnyalásra.
A vers áhítatos szeretete végigkísérte Gárdonyi Géza egész életét. «Azt mondod-e, hogy versnél szebb a próza? A próza: fű. A vers közötte rózsa.» Vallja egyik költeményében. «A próza mállik, szertehull, ha régi. A vers örök, mint minden, ami égi» (Tolsztojnak.) Gárdonyi Géza költőnek született, s az maradt prózai munkáiban is. Pályája elején egy ideig mást sem írt, csak verset, de kezdő próbálkozásait később mind megsemmisítette. Üreg koráig megmaradt a vers elsőbbségének álláspontján, s még utolsó éveiben is megzendítette lantját, ha valami nagy esemény megihlette. «Egy négysoros vers – írja Szabolcska Mihálynak 1908-ban – többet ér, mint a világ minden prózája. Dekát mit csináljon a magamfajta szegény ember? Nincs semmi egyéb jövedelmem, csak a betű. Ha vagyonos ember volnék: sohse írnék egyéb prózát, csak mikor neked írok levelet.» Munkái közül verses köteteit becsülte legtöbbre.
Április (1894), Fűzfalevél, nyárfalevél (1904), December (1926): ezekben a kötetekben gyűjtötte össze lírai termését és néhány balladaszerű képét. Megkapóan szép hangulatképei a népies irányú költészet értékes darabjai. Vallásos érzések, családi élet, szerelmi emlékek, természetszeretet, szelíd bölcselkedés, kedves évődések, néhány hazafias sóhaj: mindezek bámulatosan egyszerű és mégis bensőséges hatású kifejezésekkel. A népköltészet szelleme lengi át líráját, a népdal üdeségével formálja strófáit, meleg és közvetlen minden vallomásában. Szerelmi költeményei somogymegyei eszményképéhez, az annyiszor siratott karádi erdészleányhoz, Vilmához fűződnek: ott él emlékeiben a kedves leány alakja még évtizedek mulva is; ha rágondol, a májusi nap orgonaillata leng körülötte. Többi nőismerőséhez inkább csak játékos derűvel közeledik; benne van ez a derű idilli képeiben és leíró verseiben is. Hozzátartozóit – ifjúkorának múló vallástalansága után – a túlvilági életbe vetett remény igéivel vigasztalja: nézzenek az égre, s érezni fogják Isten irányító kezét. A bölcs nem fél a haláltól, itt hagyja elporlódó testét, a lelke él, és jobb hazába száll. «Ne félj, csak higgyj.» Kevés magyar költő tudta hozzá hasonló módon összeegyeztetni a szűkszavúságot a művésziséggel, kevesen tudtak néhány kis kötetből annyi hatást kihozni, mint amennyit ő adott költeményeiben. (A falu reggel, A falu este, Bölcseség a hullámokon, Mi a boldogság, Mikor a gyermek, Ha meghalok, Te kis hegyi rózsa, Annuska lelkem, Ez a világ mi vóna, Bús a magyarnak élete, Kanász-nóta.)
Kiadások. – Gárdonyi Géza kora ifjúságától kezdve írogatott verseket és kisebb színműveket. Első színpadi kísérlete Győrött került színre 1888-ban. (Divatgróf. Bohózat három felvonásban.) – Két évvel később a budapesti Műbarátok Körének színműpályázatán Árgirus királyfi című egyfelvonásos tündérien dalművével jutalomdíjat nyert. – Szegeden 1893-ban adták elő a Paradicsom című egyfelvonásos víg operettjét: az első emberpár bibliai történetének a modern viszonyok közé helyezését. Ez a színdarabja eléggé kiforratlan ízlésű, Ádámot és Évát komikus cselekedetekkel szerepelteti, a vallás kegyeletes hagyományaival szemben tiszteletlen. – Április. Költemények. Budapest, 1894. (Ötödik kiadása a teljes Gárdonyi-sorozat első kötetében, 1926.) – Igazság a földön. Legenda. Szeged, 1896. (Ezt a szarkasztikus költeményét életének ateista korszakában írta. Olyan elkeseredett hangon támadt neki a vallásnak, papoknak s általában az egész társadalmi rendnek, hogy a Budapesti Szemle rendreutasította izgató hangjáért. Nem igazság, hanem égbekiáltó gazság uralkodik a földön és az égben: ezt bizonyítja verses elbeszélésében. Később a «legendát» törülte munkáinak sorozatából.) – Az erdő élete. Álomkép három változatban. Budapest, 1896. (Balletszerű jelenetek a természet ébredéséről, virágzásáról, haláláról.) – A bor. Falusi történet három felvonásban. (Nemzeti Színház 1901.) – Karácsonyi álom. Betlehemes játék három felvonásban. (Nemzeti Színház, 1901.) – Annuska. Vígjáték három felvonásban. (Nemzeti Színház: 1903.) – Fűzfalevél, nyárfalevél. Költemények. Budapest, 1904. (Ötödik kiadása a teljes Gárdonyi-sorozat első kötetében.) – Fehér Anna. Betyártörténet három felvonásban. (Király Színház: 1905.) – Zéta. Színpadra tett regény három felvonásban. (Nemzeti Színház: 1905.) – Fekete nap. Történet a szabadságharcból három felvonásban. (Fővárosi Nyári Színház, 1906.) – Falusi verebek. Köznapi történet három felvonásban. (Nemzeti Színház: 1909.) – Szentjánosbogárkák. Tíz kisebb színmű. Budapest, 1924. (Az új lámpás, Művészbimbó, Sekszpir költözése, Koszorúkötés, Betlehemes játék, Előjáték az egri színháznak, Paradicsom, Színészek érkezése, Árgirus királyfi, Az erdő élete.) – December. Költemények. Budapest, 1926. (A teljes Gárdonyi-sorozat első kötetében jelent meg. A világháború néhány lelkes költemény írására buzdította, az ellenforradalom idején versben üdvözölte Horthy Miklós fővezér Egerbe bevonuló vitézeit. Költői pályája ilyen módon haláláig terjed. Mint költő csak Göre-nótáival aratott nagyobb sikert. Megzenésített népies szövegeit az egész országban énekelték. Más verseihez is írtak dallamokat, ezek azonban nem terjedtek el annyira, mint a rendkívül népszerű Kanász-nóta, Bús a magyarnak élete, Ez a világ mi vóna.)
Irodalom. – Az alábbi tanulmányokon kívül érdekes megjegyzések találhatók még azokban a kritikákban is, amelyek a Gárdonyi-színdarabok bemutató előadásai után jelentek meg. – Kosztolányi Dezső: Április-Fűzfalevél. Nyugat. 1914. évf. – Szira Béla: Gárdonyi Géza mint költő. Élet. 1922. évf. – Feszty Árpádné: A tegnap. Budapest, 1924. – Szabolcska László: Gárdonyi Géza élete és költészete. Temesvár, 1925. – Kéky Lajos: Gárdonyi Géza. Budapest, 1926. – Molnár Jenő: A bor megszületésének és Gárdonyi Géza 400 forintos előlegének hiteles története. Magyar Hirlap. 1928. március 29. – Perényi József: Gárdonyi Géza színművei. Irodalomtörténet. 1928. évf. – Sík Sándor: Gárdonyi, Ady, Prohászka. Budapest, 1929. – Futó Jenő: Gárdonyi Géza. Hódmezővásárhely, 1930. – Kabók Győző: Gárdonyi Göréje. (Az egri remete. Szerk. Simon Lajos. Budapest, 1932.) – Pataki József: Gárdonyi mint színműíró. U. o. 1932. – Gárdonyi József: Az élő Gárdonyi. Két kötet. Budapest, 1934.
