A GÁRDONYI-IRODALOM.
A GÁRDONYI-IRODALOM.
GÁRDONYI Géza írói pályáján az 1894. év jelenti a döntő fordulatot. Megelőzően írt munkái csak kísérletezések, ettől az évtől kezdve egyszerre kibontakozik, s évről évre művészibb lesz. Hogy nyugodt elmélyedéssel dolgozhatott, ebben két kiadóvállalatnak volt jelentős érdeme: a Singer és Wolfner-cégnek és a Légrády-Testvérek Pesti Hirlap fának. Az előbbi a Gárdonyi-könyvek közrebocsátásával és terjesztésével tett szolgálatot az író népszerűsítésének, az utóbbi állandóan közölte napilapja hasábjain az újabb Gárdonyi-regényeket és novellákat. 1926-tól kezdve a Dante-cég költségén megindult az első teljes Gárdonyi-kiadás is. Ez a sorozat az író életében megjelent és halála után kéziratban maradt Gárdonyi-köteteket mind felölelte, kivéve a kisebb jelentőségű tárcákat és cikkeket, a végső simításokat nélkülöző kéziratokat s azokat az ifjúkori munkákat, amelyeket az író annak idején kitagadott szellemi szülöttei sorából.
Gárdonyi írásai, állapítja meg Zsigmond Ferenc, tele vannak bölcseleti reflexiókkal. Valami olyan különleges közvetlenséggel szólal meg bölcselkedése, hogy ez ritkaságszámba megy regény irodalmunkban. Szívéből mélabús és misztikus metafizika sarjad ki. «Sehol ki nem csúszik a száján egyetlenegy bölcsészeti műkifejezés sem, csak a szív szótára segíti a nagy kérdéseken való tűnődésében. Magának a népléleknek ősi világszemléleti módja ez, a föltétlen végzethivésnek olyan nyomaival, melyek Ázsiába vezetnek vissza» A mély bölcseleti távlaton kívül rendkívül varázsos hangulati háttere is van műveinek. «Alakjai közül csak az apróságok, a falusi életből elkapott pillanatfölvételek állanak éles körvonalakban előttünk, nagyszabású műveinek személyei hamar elmosódnak lelkünkben, de valami sajátságosan erős és maradandó hangulati megtermékenyülés jelzi nyomukat bennünk. Margit? Emőke? Attila? Igazában meg sem ismerjük őket, egy-egy titokzatos világ marad számunkra mindegyikőjük, de nevükből a megejtő hangulati emlék mámorító illata árad évek mulva is.» (Gárdonyi Géza. Irodalomtörténet. 1921. évf.) – Könyvei, mondja Fináczy Ernő, mintha csak a magyar ifjúságnak lettek volna szánva. «Gondolok itt korfestő történeti regényeire, melyekből az ifjú olvasó sok tudós magyarázatnál jobban érzi meg a nagy idők érverését. Van-e könyv, mely a felnövekvő magyar ifjút közelebb hozhatná a török-magyar küzdelmek legregényesebb korszakához, melyből jobban értené meg a magyar haza földjének őseinkben élő mélységes szeretetét s a hazáért tanusított halálmegvető bátorságát, mint az Egri csillagokból, a magyar hősiességnek ebből a fényes apoteozisából? Van-e regény, mely több alakító és jellemző erővel éreztetné meg olvasójával a középkor misztikus rajongását, vallásos áhítatát, a túlvilági boldogságba vetett minden reménykedését, az érzékiség ellen folytatott küzdelem áldozatosságát, mint az Isten rabjai? Itéletem szerint a magyar pedagógus szemében mégis a Láthatatlan embert illeti meg az elsőség. Kevés könyv van szépirodalmunkban, melyből a serdültebb magyar ifjú annyi történeti érdeklődést meríthet, mint ebből. Ezeken a regényeken is bebizonyosodott az, hogy a történeti anyag valóban költői tehetség feldolgozásában még akkor is hívebb és igazabb képet adhat valamely korról a szakszerű leírásoknál, ha a részletekben netán nem egészen korszerű vonások elegyednek. Az a sejtelemszerű meglátás és divináló erő, mely az Isten kegyelméből való író tollát a nagy körvonalak megrajzolásában vezeti, sokszor a legpragmatikusabb történetírásnál is élesebben domborítja ki a távoli idők szemléleti síkjában vajmi könnyen elhalványuló eseményeket. Ha egyebet nem írt volna Gárdonyi, mint e három regényét, akkor is drága örökséget hagyott volna nemzetének.» (Gárdonyi Géza. Magyar Paedagogia. 1922. évf.) – Nincs még egy másik írónk, olvassuk Ravasz László megemlékezésében, aki a lelkiség nagy realitását annyira megragadta volna, mint Gárdonyi. Lélek melegíti minden sorát. Ő a leghangulatosabb magyar író. «Költészete olyan, mint a drága kenetek illata: belekap a hajunkba, ruhánkba, betölti a szobát, kicsap az utcára; milyen láthatatlan s mégis milyen erős, milyen testetlen és mégis milyen hű.» Lelkisége ősi és egészséges, szereti a nagy egyszerűségeket. A városból menekül a faluba, a faluból a szabad természethez, a természettől a természetfelettihez. Mindíg úgy érez, mintha pár órával elébb Assisi Ferenccel találkozott volna. Benső katolicizmusát belevitte az irodalomba, hite azonban kinőtt a hagyományos vallásos keretekből, s valami érdekes metafizikává ágazott. «Volt neki bizonyos társalkodása a világ titokzatos létalapjával, azzal, aki a Minden és az Egy.» (A láthatatlan ember. Emlékezés Gárdonyi Gézára. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 56. köt. Budapest, 1924.) – A vele egyívásúak között, mondja Schöpflin Aladár, ő volt a legerősebb lírikus, elbeszélő létére líraibb, mint majd minden versíró kortársa. «Az ő pszichológiája hatolt legmélyebbre. Néha egy-egy lapján a legnagyobb mélységeket is merte és tudta érinteni. Formát alkotott magának a maga képére, amely sajátja volt, elbeszélő hangot fejlesztett ki magának, amely mint az emberi beszédhang, utánozhatatlan, egyszeri és megkülönbözteti őt minden mástól a világon.» A népélet ábrázolásában a népdal líráját szélesítette ki dúsabb érzelmű epikává. Erős ritmusú rövid mondatai, a lehetőségig leegyszerűsített kifejező formái is a nép ősi költői nyelvanyagán alapultak. Életfelfogásának magva, mindenütt és mindíg kibukkanó ős-motívuma: a szerelmi szenvedély kikerülhetetlen végzetességéről valló felfogás. Valami ingerültséget érez a nőkkel szemben, nagyon sok szava és színe van a női önzés, kíméletlenség, csalfaság, férfiakat befonó mesterkedés ostorozására. Kevés írónak van olyan kedvezőtlen ítélete a nőkről, mint neki. Nő-ellenes, tehát házasság-ellenes is. Boldog házasságról ritkán ír, annál gyakrabban olyanról, amelyben a férfi szenved a nő miatt. (Írók, könyvek, emlékek. Budapest, 1925.) – Sík Sándor szerint Gárdonyi Géza írói arca hamvasabb, egészségesebb és magyarabb élű, mint – az egyetlen Mikszáthot kivéve – bárkié a magyar szépprózában. Ha írói érdemeit az előttejáró fejlődés vonalában szemléljük, mindjárt szembetűnik, milyen előkelő hely illeti meg a magyar irodalomtörténetben. Klasszikus novellái, idilljei, parasztszínműve, regényei irodalmunk legszebb alkotásai közé tartoznak. A modern regénynek ahhoz a formájához, amelyet speciálisan magyar regénynek nevezhetnénk, aligha jutott valaki közelebb őnála. Váteszi küldetésűnek, a lélek papjának, az emberek útmutatójának érezte magát; impozáns erővel hirdette a lélek szuverénitását, a halhatatlanság hitét, a szeretet evangéliumát; tanításait beleépítette írásaival a jövendő magyar generációk lelkébe. Az ő «remeteforrásából mindíg a tiszta felfrissülés vizét meríthetjük.» (Gárdonyi, Ady, Prohászka. Budapest, 1929.) – Herczeg Ferenc: «Az én falum, Az egri csillagok, A bor, Karácsonyi álom, A láthatatlan ember, Isten rabjai: egy megkapóan eredeti és ellenállhatatlan sugalló erejű költő alkotásai. Írásait átlengi a szabad természet fűszeres illata. Magyarsága a hazai föld televényébe, a népiességbe bocsátja gyökereit. Az élet külső eseményei nemigen érdeklik, ő főleg arra kíváncsi, ami a lelkekben történik. Az embereket nem nagyságuk, hanem mélységük szerint értékeli. Rang és mód neki csak semmitmondó külsőség. Ő az igazi demokrata, bár talán sohasem írta le ezt a szót. A nyelvében, ebben a pompás, szófukar, a szöget mindíg a fején találó magyar nyelvben, nemes zenei ritmus lüktet. Ez természetes is, mert körülötte föld és ég, fű és fa, az egész mindenség állandóan muzsikál. Alkalmasint ő a magyarság legtisztább erkölcsű, de mindenesetre legszemérmesebb költője. Egész erkölcsi felfogása emelkedett és előkelő. Hatást csak művészi eszközökkel kíván elérni.» (Gárdonyi Géza. Pesti Hirlap. 1933. évf. május 13.)
Kiadások. – Gárdonyi Géza legjellemzőbb munkái megjelenésük időrendjében: Az én falum, Tizenkét novella, A bor, Karácsonyi álom, Az egri csillagok, A láthatatlan ember, Az a hatalmas harmadik, Az öreg tekintetes, Két katicabogár, Átkozott józanság, Ábel és Eszter, Isten rabjai, Hosszúhajú veszedelem, Messze van odáig, Szunyoghy miatyánkja, Ida regénye, A kapitány. – Összes munkáinak gyűjteményes kiadása: Gárdonyi Géza munkái. Negyvenegy kötet. Budapest, 1926–1928.
Fordítások. – Elbeszélő munkáinak egy részét több nyelvre lefordították, franciául már a világháború előtt megjelent két regénye (Az öreg tekintetes, Az a hatalmas harmadik), A bor németül és szerbül is színre került.
Irodalom. – Az előbbi fejezetekben felsorolt munkák közül különösen a következők: Madarász Flóris: Gárdonyi Géza. Katolikus Szemle. 1909. évf. – Zsigmond Ferenc: Gárdonyi Géza. Irodalomtörténet. 1921. évf. – Voinovich Géza: Gárdonyi Géza. Budapesti Szemle. 1923. évf. – Ravasz László: A láthatatlan ember. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. 56. köt. Budapest, 1924. – Schöpflin Aladár: Írók, könyvek, emlékek. Budapest, 1925. – Szabolcska László: Gárdonyi Géza élete és költészete. Temesvár, 1925. – Kéky Lajos: Gárdonyi Géza. Budapest, 1926. – Várdai Béla: Gárdonyi Géza hátrahagyott művei. Katolikus Szemle. 1926. évf. – Perényi József: Gárdonyi Géza színműve. Irodalomtörténet. 1928. évf. – Sík Sándor: Gárdonyi, Ady, Prohászka. Budapest, 1929. – Váth János: Gárdonyi Géza életrajza. Szombathely, 1929. – Futó Jenő: Gárdonyi Géza. Hódmezővásárhely, 1930. – Gárdonyi József: Az élő Gárdonyi. Két kötet. Budapest, 1934.
