ÚJ SZERZETESRENDEK.

Teljes szövegű keresés

ÚJ SZERZETESRENDEK.
A BENCÉSEK, ciszterciek és premontreiek mellett a XIII. században több új szerzetesrend indult virágzásnak Magyarország földjén. A pogányok megtérítését, az eretnekek ellen való küzdelmet és a hittudományi ismereteken nyugvó hitszónoklat művelését tűzték ki életcélul a domonkosrendi szerzetesek. A domonkosok vagy prédikátorok rendjét Szent Domonkos spanyol pap alapította s szerzete számára 1216-ban nyert pápai megerősítést. A rend bámulatos gyorsasággal terjedt el egész Európában, már 1221-ben eljutott hazánkba. Egy magyar származású bolognai egyetemi tanár, Boldog Magyar Pál, jött ide négy társával, hogy a domonkosrendi nagykáptalan megbízásából megteremtse a magyar rendtartományt. A jámboréletű Pál pap később a kúnok megtérítése közben vértanuhalált szenvedett, rendje azonban felvirágzott. IV. Béla király nagyon pártolta a hírneves szónokokat; leányát, Boldog Margitot, is a dominikánus apácák kolostorába adta. Domonkosrendi szerzetesek indultak útnak a tatárjárás előtt, hogy felkeressék és megtérítsék az ősi hazában visszamaradt pogány magyarokat. Tudományossága miatt az egész világon szétszórt egyetemnek nevezték a rendet. Tagjai sokat tanultak, lelkesen prédikáltak, szorgalmasan írtak. Addig egy rendtag sem adhatta a világ elé kéziratát, míg a domonkosrendi tartományfőnök megbízásából valamelyik tekintélyes dömés atya át nem vizsgálta és jóváhagyásra nem ajánlotta a szöveget. A középkor legnagyobb hittudósa, Aquinói Szent Tamás, ebből a rendből került ki. A francia, olasz, spanyol és német egyetemeken a dominikánusok voltak a legmélyebb teológiai tudású tanárok. Elsősorban őket küldték azokra a helyekre, ahol a katolikus vallásért harcba kellett szállni. Közülük választották a misszionáriusokat és az inkvizitorokat. A hitvédelemben, a hittérítő prédikálásban és a hittudományi könyvek írásában később is csak egy papi testület versenyezhetett velük: Jézus Társasága.
Szent Domonkos benső barátja, az olasz Assisi Szent Ferenc, 1223-ban nyerte meg szerzete számára a pápai megerősítést. Koldulórend volt ez is, mint a domonkosoké. Míg azonban Szent Domonkos fiai tudományos elmélyedéssel építették fel prédikációikat, a ferencesek a mámoros elragadtatás szavával fordultak hallgatóságukhoz. Ott forogtak a nép közt, szegénységben töltötték egész életüket, önzetlen egyszerűségükkel magukhoz kapcsolták az egyszerű emberek bizalmát. Még a tatárjárás előtt érkeztek Magyarországra, IV. Béla király szíves szeretettel fogadta őket s nemeseivel együtt kolostorokat emelt számukra. Klastromaik száma a XIII. század vége felé már meghaladta a félszázat. A franciskánusok és női szerzetestársaik, a klarisszák, nagy szegénységükben is sokat foglalkoztak egyházi iratok készítésével és másolásával, a humánus életelvek terjesztésében pedig különösen nagy az érdemük. Más szerzetesrendek a maguk elzárt közösségében inkább befelé éltek s a megvagyonosodást nem hárították el rendjüktől, Szent Ferenc fiai a nép közé vegyültek s a szegénység gyakorlásában hűségesen követték nagy alapítójuk óhajtásait. Assisi halhatatlan fia a pacsirtához szerette magát és társait hasonlítani. «A búbos pacsirta csuklyát visel, mint a barátok; néhány magot keres magának útközben és ha mindjárt szemétben találja is a magokat, akkor is kikaparja és megeszi őket; nincs gondja az élelemre s röptében mondhatatlan édes szóval dícséri az Urat.» Szerinte az örök boldogság elnyerésére a szegénység a legfőbb eszköz. Ennek a boldogító mennyei ajándéknak segítségével háríthatjuk el a földi élet mulandó kísértéseit. A szegénység mellett az alázatosság és engedelmesség jellemezze a szerzetest: ne keresse, miért mozgatják, hova helyezik el, milyen munkával bízzák meg, hanem habozás nélkül és vidáman teljesítse előljáróinak rendelkezéseit.
A ferencesek a maguk vándormadár-természetével csakhamar eljutottak az akkori katolikus világ minden zugába. Lángoló hitbuzgalmuk mellett derűs lélekkel vegyültek a szegény lakosság közé. Megszerették őket mindenütt, páratlan népszerűség jutalmazta munkásságukat. Szívesen érintkeztek az embereknek minden fajtájával. Megjelentek egy-egy városban; a város szélén kezdetleges szállást tákoltak össze; miséztek, prédikáltak, kéregettek. Szent Ferenc és Szent Domonkos rendje volt az első igazi városlakó szerzet. Míg a bencések távoleső halmok tetejére vonultak el, míg a ciszterciek és premontreiek félreeső völgyek ölén húzódtak meg, a franciskánusok és dominikánusok a városokat és nagyobb községeket keresték fel. A lakott helyektől távoleső szerzetestelepeket, a monostorokat, így váltották fel a városokban és községekben épített szerzetesházak, a kolostorok.
A pálos-rend magyar földön keletkezett. A magyar remeték példaképe Remete Szent Pál volt, a III. században Egyiptom pusztaságain élő keresztény hitvalló. Bertalan pécsi püspök már a tatárjárás előtt kolostort épített a Mecsekhegy remetéi számára, de a szerzet igazi alapját az 1260-as években Özséb esztergomi kanonok vetette meg azzal, hogy a pilisi remetéket a szentkereszti kolostorban szerzetesi életre egyesítette. A pálosokat fehér ruhájuk miatt fehér barátoknak nevezte a nép. Szerették őket mindenütt, mert eredetükben és rendtagjaikban igazi magyarok voltak s jámbor életükkel méltán rászolgáltak a közbecsülésre. A királyok, egyháznagyok és gazdagabb nemesek elhalmozták őket adományokkal, pálos kolostorok épültek az ország minden részében, elterjedtek Magyarországon kívül is. Különösen Lengyelországban vertek erős gyökeret. A németországi remeték a XIV. században, a portugáliaiak a XV. században kérték a magyar rend kebelébe való felvételüket. Itthon az egyházi szónoklat és az egyházi irodalom terén egyformán buzgólkodtak. Középpontjuknak a Budaszentlőrinc mellett fekvő kolostort tekintették: ide hozatta később Nagy Lajos király Remete Szent Pálnak a velencei köztársaság által átengedett holttestét is. A magyar pálos kolostorok száma csakhamar meghaladta a százat, ez a szám később még jelentékenyen emelkedett. A reformáció és a török világ megsemmisítette virágzásukat, a XVI. század második felében új erőre kaptak, a XVIII. században ismét hatalmas volt a rend, de II. József megsemmisítette az ereje teljességében virágzó magyarországi és ausztriai provinciát. A XIX. században feloszlatták poroszországi és oroszországi kolostoraikat is, csak a krakkói és censtochowai rendház maradt meg, mint az egykor hatalmas magyaralapítású szerzet utolsó menedékhelye.
A kartauzi rendet Szent Brunó reimsi kanonok 1084-ben alapította a Grenoble közelében fekvő Chartreuse vadonában. A remeteséget összeegyeztette a közös szerzetesi élettel. Minden szerzetes külön viskóban lakott, de a reggeli imádságra és a szentmisére naponkint összesereglettek, azonkívül közösen hallgatták az ünnepnapi szentbeszédet is. Életszabályaik még a cisztercieknél és a premontreieknél is szigorúbbak voltak. Húst sohasem ettek, hetenkint háromszor csak kenyérrel és vízzel táplálkoztak, teljesen elkülönítették magukat a világtól. Egymással sem társaloghattak, ezért hívták őket néma barátoknak. Magyarországba IV. Béla király telepítette őket s a férfiszerzetesekkel együtt beköltöztek a kartauzi apácák is. A néma barátok a földművelés és állattenyésztés mellett kitűntek a festészet és szobrászat terén s kedvvel űzték a könyvírás és könyvmásolás mesterségét. A rend szabályzata lelkére kötötte a szerzet tagjainak, hogy a könyveket a legnagyobb gonddal őrizzék s lehetőleg új kéziratokat is készítsenek. A rend valamennyi tagjának kijárt a középkori kódexíró fölszerelése: a toll, kréta, grafit, ólom, pergamen, tábla, pontozó, ár, továbbá két törlőkés, két vessző az írás felgöngyölítésére és két horzsolókő a pergamen kisimítására.
Az említett szerzetesrendeknél a kultúra terjesztése és az egyházi irodalom terén kisebb volt a jelentőségük az ágostonrendi szerzeteseknek. Az ágostonosok Szent Ágoston püspök szabályai szerint élték életüket s mint lelkipásztorok és egyházi szónokok munkálkodtak a hit javára. A XIII. századtól kezdve számos férfikolostort és női szerzetesházat alapítottak Magyarországon. A középkor vége felé őket is elérte a legtöbb szerzetesrend közös sorsa: a régi vallásos közszellem elernyedése, a szigorú fegyelem meglazulása, a vagyonosodással járó kényelemszeretet s mindezekkel kapcsolatban a hívők jelentékeny részének közömbössége, sőt ellenséges érzülete. Maga Luther Márton is az ágostonrendi szerzetesek sorából került a XVI. századi német reformátorok élére.
Irodalom. – Rupp Jakab: Magyarország helyrajzi története, fő tekintettel az egyházi intézetekre. Három kötet. Pest, 1870–1876. – Kürcz Antal: A magyarországi pálosrend története. Budapest, 1889. – Dedek Crescens Lajos: A kartauziak Magyarországban. Budapest, 1889. – Szarka Gyula: Váci Domonkos-konvent története. Budapest, 1912. – Pfeiffer Miklós: Die ungarische Dominikanerordensprovinz von ihrer Gründung 1221 bis zur Tatarenverwüstung 1241–1242. Zürich, 1913. – Karácsonyi János: Magyarország egyháztörténete. 2. kiad. Nagyvárad, 1915. – Horváth Sándor szerkesztésében: A Szent Domonkos-rend mulljából és jelenéből. Budapest, 1916. – Pfeiffer Miklós: A Domonkos-rend magyar zárdáinak vázlatos története. Kassa, 1917. – Erdélyi László: Magyar művelődéstörténet. II. köt. Kolozsvár, 1919. – Szabó György Piusz: Ferencrendiek a magyar történelemben. Budapest, 1921. – Karácsonyi János: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig. Két kötet. Budapest, 1922–1924. – Balanyi György: A szerzetesség története. Budapest, 1923. – Buttykay Antal szerkesztésében: Szent Ferenc nyomdokain. Budapest, 1926. – Brisits Frigyes: Assisi Szent Ferenc. Budapest, 1926. – Balanyi György: Assisi Szent Ferenc. Budapest, 1927.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem