EGYHÁZI BESZÉDEK.
EGYHÁZI BESZÉDEK.
AZ EGYHÁZI szónoklat állapotára nézve az 1279. évi budai zsinat határozatai nyujtanak tájékozást. Ezt a zsinatot a római pápa követének, Fülöp fermói püspöknek, elnöklésével tartották meg Kun László király idejében. Összegyűltek a budai várban az érsekek, püspökök, kanonokok, apátok és mindenféle rendi szerzetesfőnökök. Tanácskozásaikon írásba foglalták, hogy minden plébánosnak legyen könyve, melyben a szertartások rendje bennfoglaltatik. Meghatározták továbbá azt is, hogy a prédikációkban mivel foglalkozzanak.
A prédikációk legfőbb tárgyai: a Szentháromságról, a Fiúisten megtestesülésének titkáról, Krisztus kínszenvedéséről és haláláról, a Szentlélekisten eljöveteléről és a hét szentségről szóló tanítások. Az igehirdetőknek és a híveknek nem azt kell feszegetniök – mondja a zsinati határozat – hogy ésszel felfogható-e és magyarázható-e valamelyik hittétel, hanem hinni kell az Isten által kijelentett igazságokat s meg kell nyugodni bennük. «Higgyünk és a jövő életben majd megértjük.» A hit olyan fenséges valami – folytatja a zsinati határozat – hogy igazságait nem lehet ésszel felfogni: amit megérteni képesek vagyunk, már nem hit, hanem tudás. Ilyen hitnek Isten előtt nem volna érdeme.
A zsinat további végzései szerint a híveknek a plébániai templomba kell menniök misére és prédikáció hallgatására s ez alól a kötelezettség alól vasárnapon és ünnepnapon semmiféle ürüggyel sem vonhatják ki magukat. Ha valamelyik szerzetesrend templomába akarnak menni, ezt csak akkor tehetik, ha a plébániai templomban már meghallgatták a misét és prédikációt. Ennek a zsinati határozatnak az a magyarázata, hogy a világi papok gyöngén prédikáltak, a szerzetesek ellenben tanult szónokok voltak s a nép szívesebben hallgatta a tüzesszavú barátok szentbeszédeit, mint a plébánosok száraz tanítását.
A prédikálás képességét minden egyházi embertől megkívánták. Mikor a kalocsai káptalan érsekké választotta II. Endre király sógorát, Meráni Bertoldot, III. Ince pápa a salzburgi érsek elnöklete alatt bizottságot küldött ki a herceg papi tudományosságának megvizsgálására s megtagadta Bertold érseki kinevezésének megerősítését, mert a herceg, a bizottság jelentése szerint, járatlan volt az egyházi szónoklatban és az egyházjogban.
A XIII. század egyházi szónoklatának nagy lendületet adott Szent Domonkos és Szent Ferenc rendje. A dominikánus és franciskánus szerzetesek közül kerültek ki a leghíresebb szónokok. Ők beszéltek legmegragadóbb hévvel a nép előtt. Bámulatos gyors elterjedésük jórészt szónoki sikereiknek tulajdonítható. Főképen a ferencesek igehirdetése jelentett új stílust az egyházi szónoklatban. A beszédeikben megnyilvánuló evangéliumi szellem, szívbéli közvetlenség és szocális együttérzés népszerűvé tette őket mindenütt. Nem vitatkoztak a hittudós elmélyedésével, inkább hitüket és reményüket adták át a népnek. A ferences igehirdetés nyomán szelídebb lett sok tajtékzó indulat. Vándorszónokaik a bűnbánat szellemét terjesztették s a jó ember típusát eszményítették. Később náluk is erősebb lett a tudományos irányzat, tanultabb prédikálóik szívesen éltek a skolasztikus teológia okoskodásaival, de a nép közt forgolódó egyszerű barátok mindvégig megőrizték a ferences szónoklat eredeti, közvetlen szellemét. Tömegmozgató erejük mindig nagy volt, lángoló lelkesedésük ezreket ragadott magával.
Jól prédikáltak a bencések, ciszterciek, premontreiek és ágostonosok is. IV. László király 1278-ban azért erősítette meg az ágostonosok kiváltságait, mert a II. Ottokár cseh király ellen Habsburg Rudolf szövetségében viselt diadalmas hadjárat idején szónoklataikkal előbbre vitték a győzelmet. Szent Ágoston szerzetének ezek a hadiszolgálatra önként vállalkozó tagjai a háború hírére elhagyták kolostorukat, csatlakoztak a magyar sereghez s a vitézek lelki gondozásával kiérdemelték a király háláját.
Több jeles szónokot név szerint is ismerünk. – A magyar püspöki kar tagjai a XIII. század folyamán résztvettek a moldvai kúnok és a balkáni patarénusok megtérítésében s egyházi szónoklataiknak megvolt a sikere. Boldog Magyar Pál domonkosrendi szerzetes, előzőleg a bolognai egyetem jogtanára, nemcsak a kúnok és az eretnekek térítője volt, hanem a magyar néphez is beszélt. Őt még maga Szent Domonkos küldte Magyarországba, hogy mint magyar nemes közelebb férjen honfitársai lelkéhez. Pál atya sikeresen végezte küldetését s úttörő munkája nyomán a magyarországi dömés rendtartomány rohamosan felvirágzott. – Julián és társai is azért indultak Ázsia felé az ősmagyarok ivadékainak felkutatására, hogy rendjük hivatása szerint az élő szó erejével forduljanak a pogány testvérekhez s prédikációikkal a keresztény vallásra térítsék őket. – Buzád szlavóniai bánnak már négy fia volt, mikor belépett Szent Domonkos rendjébe s ott a legtiszteltebb szónokok sorába jutott. Amint kortársa, Boldog Magyar Pál vértanui halállal halt meg, úgy ölték meg őt is a mongolok 1241-ben a pesti domonkosrendi templom oltára előtt.
Irodalom. – Péterffy Károly: Sacra concilia ecclesiae romanocatholicae in regno Hungariae celebrata. Két kötet. Pozsony, 1741–1742. – Pauler Gyula: A magyar nemzet története az árpádházi királyok alatt. Két kötet. Budapest, 1893. – Mihalovics Ede: A katolikus prédikáció története Magyarországon. Két kötet. Budapest, 1900–1901. – Kudora János: A magyar katolikus egyházi beszéd irodalmának ezeréves története. Budapest, 1902. – Rézbányay József: Az egyházi szónoklat egyetemes története. Három kötet. Esztergom és Pécs, 1904–1908. – Békefi Remig: A népoktatás története Magyarországon 1540-ig. Budapest, 1906. – U. az: A káptalani iskolák története Magyarországon 1540-ig. Budapest, 1910. – Szarka Gyula: Váci Domonkos-konvent története. Budapest, 1912. – Horváth Sándor szerkesztésében: A Szent Domonkos-rend multjából és jelenéből. Budapest, 1916. – Buttykay Antal szerkesztésében: Szent Ferenc nyomdokain. Budapest, 1926. – Balanyi György: A szerzetesség története. Budapest, 1923.
