A kurucvilág és költészet irodalmi forrásai
A kurucvilág és költészet irodalmi forrásai
Rég elhangzott a harci zaj, nem szólt többé a tárogató, a kurucok – mind a kibujdosotttak, mind az itthon maradtak – egyre fogytak, mind elhaltak; de a szabadságharcok dicsősége, emléke megmaradt: a híres vezérek és hősök tetteit, a nemzet akkori örömét, fájdalmát fentartották az énekek, vigasztalást nyújtva a következő évtizedek borús napjaiban, lelkesítve még a század végén, töredékeikben is. Mivel azonban a legtöbb a levéltárak poros-fakúlt, régi oklevelei közt volt eltemetve vagy a népdalok közé vegyűlve kivetkőzött eredeti alakjából: az irodalomra nézve holt kincset képeztek, jobbára ismeretlenek maradtak, mindaddig, mig fáradhatatlan történetbúvárunk: Thaly Kálmán szorgalma pár évtizeddel ezelőtt össze nem gyűjtötte s ki nem adta egyéb régiségekkel együtt a Régi magyar vitézi énekek közt I–II. k. (Pest, 1864.) és Adalékok a Thököly- és Rákóczi-kor irodalomtörténetéhez cím alatt (Pest, 1872.) szintén két kötetben, (1885-ben még egy pótkötet), melyekben egy új fejezettel gazdagította irodalmunk történetét. Ugyanő adta ki a Rákóczi-tár I–II. és az Archivum Rakoczianum I–X. kötetben a főbb szerepők levelezéseit, naplóit, s ő írta meg e fölkelés történetét: Rákóczi, Bercsényi, Bottyán, Ocskai életrajzaiban, a Dunántúli Hadjáratban s egyéb kisebb tanúlmányaiban, melyek együttvéve legbecsesebb forrásai e korszak történelmének.
