Ó-klasszikai vagy diákos iskola
Ó-klasszikai vagy diákos iskola
Rajnis és társai ugyanazon célra, de más csapáson indúltak. Az ő eszméjük is a nemzeti nyelv fölemelése volt. Mert a mint Rajnis hirdeti, nem azért koptatja írótollát, hogy egy bizonyos törvényt követvén, a poéták azzal füleinket gyönyörködtessék, hanem a nemzeti nyelv szeretetéből, mert a nemzeteknek nyelvökkel együtt virágzott szerencséjök s nyelvökkel együtt fogyakozott el. S Baróti Szabó, Révai, Virág híven osztoznak ebben a felfogásban. Mindannyian papok és tanárok, nevelésök és míveltségök gyökerei, ifjúságuk szórakozásai és örömei az antik irodalmak költőihez fűződnek: hozzájuk fordúlnak vissza. Talán ismerik, talán csak sejtik, hogy az európai renaissance is az antik eszmék, érzések, alakok megelevenítéséből bontogatta ki a maga gazdag virágait: követik a történeti tanúlságot, s az ó klasszicizmus jeleseitől veszik példányaikat: azért körük az ó-klasszikai vagy deákos iskola. Igazi verselésnek csak az időmértékest tekintik, melynek nyűge nem egyszer elnyomja költészetüket; mind a mellett latinos középrendüek elismeréssel fogadja ügyekezetöket. Kedvenc műfajaik: az óda, elégia, epigramma, gnóma, melyeket meghonosítanak. Küzdenek a nehéz alakokkal, törik a nyelvet, olykor a szórendet is, mint Baróti Szabó; de általok a csín, rövidség, választékosság, műgond érzete megébred s a magyar irodalomnak később nagy ékessége és nagy érdeme lesz.
