Népies vagy magyaros iskola
Népies vagy magyaros iskola
Gvadányi viszont, valamint Dugonics András és Pálóczi Horváth Ádám a nemzeti szellemnek erejét a népiességben keresik, lüktető lendületét a hazai föld ihletéséből remélik. Közönségök – a köznemesség, mely még mindig a maga történeti dicsőségében élt s a világ haladásától és az irodalmi fejlődéstől egyaránt elmaradt; érzésben, gondolkozásban, szinte míveltségben is, a néppel osztozott. Azok a köszöntők, énekek, szép elbeszélések és verses emlékek, melyeket fölös számmal megőrzött, jellemő megvilágítást vetnek az ő hajlamára és ízlésére. Csak az a költészet, mely érzés gondolkozás, észjárás és beszéd tekintetében a népiesség színvonalán állt, felel meg az ő szellemi szükségletének, mert benne ismer leginkább önmagára. Gvadányi és társai a múlt irodalmi hagyományait öröklik Gyöngyösi Istvánon keresztűl és fejlesztik tovább. Semmi közük a költői ízléssel és művészi kezeléssel; egyetlen uralkodó törvényök a magyarosság, azért körük a népies vagy magyaros iskola. Szerencsés ösztönnel a népihez fordúlnak, mert minden költészet, mikor elványad, a nép szellemétől újhodik meg: de inkább társadalmi, mint irodalmi sikert aratnak. Mert nem az eszthetikai szép sugallja őket. Kedves műfajaik: a történeti éposz, verses regény, az alkalmi ének és népdal, melyekkel a nemzetiességet és fejlődésbeli folytonosságot képviselik.
