Drámairodalmunk
Drámairodalmunk
Idősor szerint első volt köztük a Szigeti József: Egy táblabíró a márciusi napokban című három felvonásos vígjátéka, melyet Szentpéteri, e kitünő vígjátéki apa-színész javára 1848 október 14-dikén adtak elő, kielégítő alkalmi sikerrel, de nem valami mélyebb hatással. Összesen hétszer kerűlt színre, utoljára 1849 ápril 29-dikén. Hogy szerzője maga is csak a fiatalkori alkalmi műnek tekintette: abból gyaníthatjuk, hogy nem kívánta az újra szabaddá lett időben hosszú, immár örök-álmából föltámasztani.
Második vígjáték Dobsa Lajostól a Március Tizenötödike, öt felvonásban. Színlapja sokat igért, mert személyei közt volt a kamarillának egy ügynöke s Latour levelezője, rác bujtogató, a Március Tizenötödikének egy vidéki munkatársa, kommunista népszónok, táblabiró (a kit akkor divat volt gúnyolni) s önkénytes toborzó káplár. Sok reménynyel is mentek megnézésére, mert a pénztár az napi bevétele 625 forint 33 krajcárra ment – nagy jövedelem az akkori olcsó világban. De, vagy mert nem tetszettek az alakjai eléggé, vagy mert a pár hét múlva már Budán parancsoló herceg Windischgraetz miatt tanácsosabbnak vélték félretenni: első előadása egyszersmind az utolsó is lett.
Éppen így járt a harmadik vígjáték is: Obernyik Károlynak Magyar kivándorlott a bécsi forradalomban című két felvonásos színműve. Ezt is csak egyszer, 1849 június 15-én, adhatták elő 365 forint 11 krajcár napi bevétellel. Akkor már a muszkák közeledésének híreivel riasztgatták egymást az emberek.
Eredeti politikai vígjátékok termésében mindenesetre szerencsésebb volt a megelőző reform-korszak, mert például a Nagy Ignác Tisztújítását és a báró Eötvös József Éjen az egyenlőségét sokkal később is hatás és elismerés mellett lehetett föleleveníteni.
