A Márczius Tizenötödike
A Márczius Tizenötödike
Nem szűnt azonban meg, hanem Debrecenbe is követte a törvényhozást, s egész betiltatásáig, a Szegedre való költözködést megelőző napig, folytatta eleven pályáját Pálfy Albert hamar híressé vált, kis alakú, de nagy hatású lapja: a Március Tizenötödike, e jeligével: Nem kell táblabiró politika. Ez is harsány hangú trombita volt, de korántsem a feneketlen demagógia szócsöve. Túlzása abból állt, hogy kíméletlenül ostorozta a maradiságot, a vérmes reménykedést, az összetett kézzel való bizakodást. Szemben a bécsi kormány kétszinű eljárásával, e lap írói korán érezték azt az igazat, hogy a mi szabadságügyünk kivivása korántsem lesz, mint a jámbor jóhiszeműség eleintén gondolta: »vér nélküli forradalom«; hanem ellenkezőleg, nagyon is sok vér fog folyni a szabadságért, a szentesített törvény védelmében; arra izgattak tehát, hogy készűlni kell a harcra, mentül gyorsabban, mentül erőteljesebben. Nem kimélték a nagytekintélyű minisztereket sem, az egy Kossuth kivételével, kinek nimbusát csorbítlan hagyni szükségesnek tartották. A jó öreg Mészáros Lázár copfja és a Szemere Bertalan nagyon is gondos frizurája gyakran feltűnt a betűkkel rajzolt torzképekben. Kérlelhetlen gúnynyal, elmésséggel csipkedték, ostorozták a vén konzervativeket, aulikusokat, pecsovicsokat. Csernátony Lajos akkor tűnt föl Mákvirágok című apró, éles, néha könyörtelen szatiráival. Általában tudtak röpkén, röviden, sokszor szellemmel írni. Egyformán kerűlték a dagályt és a szárazságot. Pálfy Albert, mint beszélyíró, kezdettől fogva a jó francia elbeszélők világos, könnyed, elmés stíljében fejlesztette ízlését s ennek mint forradalmi hirlapíró is nagy hasznát vette. Társai közt még ő volt a legkevésbbé túlzó és személyeskedő; sőt, néha némely túlcsapongás ellensúlyozására maga írt ciket Nagy Gedeon álnévvel. De arra ő is egész lelkével buzdított, hogy erélyesen kell cselekedni, sereget szervezni, mert az idővesztés, mulasztás torkunkra forrhat. Írt a lapba néha Vas Gereben, tősgyökeresen, Nyiri Józsa sokszor, franciásan. Petőfi is, ha mondanivalója akadt prózában, e lap hasábjain tárta ki. Szász Károly Debrecenben lett dolgozótársa s a mit a Windischgraetz kiverésekor Vissza címmel és elő-előkerülő refrainnel írt, oly eleven hatású volt, mint egy hazafias költemény prózában. Szerzett a lap vonzó ereje névtelen, ismeretlen, de igen jelentékeny dolgozótársakat is. Görgei Arthur nem rég vallotta be e lap egykori, elöregűlt szerkesztőjének, hogy tőle is adott ki egy cikket, nem tudva, hogy kitől ered, a honvéd-szervezkedés ügyében. A Március Tizenötödike hamar kapós újság is lett, s midőn a kihordó fiúk élénken kiabáltak a főváros utcáin: »friss Március!« gyorsan szétkapkodták a példányaikat. De más körökben meg, hol a táblabiró-politika ellen intézett hadüzeneteket zokon vették, erős kárhoztatást idézett elő. Cinizmusnak tekintették a tekintélyek csipkedéseit s voltak haragvók, kik gyanúsították is, hogy a kitünőségek csúfolását és érdemeik sülyesztgetéseit talán bérért teszik. De nemsokára ezek is meggyőződhettek, hogy a szereksztőt és dolgozótársait a veszélyben forgott hazánk féltett érdeke vezérlé akkor is, midőn ifjú túlcsapongással bántak el nem egy érdemes emberrel. Hisz a szabadság zászlóinak letiportatása után ezek a forradalmi fiatal írók is éppen úgy a bujdosás, lappangás és számüzöttség sótalan kenyerét ették, mint számos általuk nem egyszer megharagított politikai tekintély. A fővárosban Budavárának bevétele után, annyian óhajtották olvasni e fürge lapot, hogy tulajdonosa: Lukács pesti nyomdász, addig is, mig Pálfy megérkezhetik Debrecenből, elhatározta megindítását, ideiglenes szerkesztését Gaal Józsefre, a Peleskei nótárius ismert színműírójára bízva. Néhány napig hát két Március Tizenötödike volt, egyik Debrecenben, másik Pesten. De mikor Pálffy megérkezett a fővárosba, ismét csak az övé jelent meg.
Debrecenben az úgynevezett »békepárt«, melynek élén Kovács Lajos, Kazinczy Gábor és Nyáry Pál állottak, lapot indított meg ellenében, Jókai Mór szerkesztésében, az Esti Lapokat. Ez a lap a békülékenység húrjait is pengette, s egyszersmind a túlzókat keményen vádolta és elmésen csipkedte, s nemcsak a szájas képviselőket: Madarászékat, hanem a Március Tizenötödike íróit és modorát is. Nem bánta ez utóbbit az új kormány legtöbb tagja sem, főleg Szemere Bertalan kormányelnök, ki újra nagyon megharagudott e lapra, mely szószátyársággal vádolta, mondván: hogy nem kell a köztársaságról annyit beszélni, hanem meg kell azt csinálni. Kossuth sokáig ellenállt a nógatásnak, hogy e kiméletlen lapot törvényes megtorlással kell sújtani s csak midőn már visszatértek Pestre, és a Március Tizenötödike, a kormányzó gyöngeségére is rá mert mutatni, családi környezetét »női kamarillá«-nak nevezve, egyezett bele, hogy a lapot tiltsák be s szerkesztője ellen indítsanak pört. De ez már a Szegedre költözés küszöbén történt, mikor szét volt rebbenve a békepárt is, mely a békét csak áhította, de érette valami derekasat tenni nem tudott s – mivel béke helyett az orosz berontás következett be, – az Esti Lapok is lemondott higgadt hangjáról s Pesten már köztársasági iránynak hódolt.
A helyzet keserűsége általában sok változást idézett elő a cselekvő férfiak nézeteiben. Szemere Bertalan, ki a Kossuth túlzásainak 1847-ben Pozsonyban nem volt helyeslője, most a köztársaságra törekvést nyilvánította ki, s az Erdélyi János Respublikáját indította meg, azzal okolva meg elvváltoztatását, hogy a királyok esztelensége elidegeníté magoktól legjobb híveiket is. Több apró, köztársaságias lap keletkezett akkor rövid időre, köztük a Bajza Futárja egy napra. Egyébiránt akkoriban a Kecskeméthy Aurél higgadt irányt, törvény iránti hűséget igérő hirlapi vállalatából meg csak éppen az előfizetési fölhivás birt megjelenni.
A harcok folyamában vidéken is megszaporodtak a lapok. Nemcsak Kolozsvártt, hol már 1848 előtt is volt tekintélyes sajtó, jelentek meg új hirlapok: a Kolozsvári Hiradó, a Honvéd s a néhány napig élt Szabadság, hanem volt Komáromnak is két közlönye: veszekedve a várban történtek és történendők fölött; Aradon, Debrecenben, Szegeden, Brassóban s a Székely-földön is indúltak meg több-kevesebb időre vállalatok. Pozsonyban a Vida Károly Figyelmezője látott napvilágot forradalom-ellenes irányban. A fegyverlerakás után ez az ó-konzervativek közlönye lett; nem elég szabadelvű arra, hogy a nemzet felkarolhatta volna s nem elég szolgai ahhoz, hogy az önkényuralom csakhamar be ne tiltsa.
Volt közben egy rövid, nagyon gyászos időszak, midőn nagy Magyarországon nem jelent meg más közlöny, a hivatalos lapon kivül, mint a Balla-féle Debrecen-Nagyváradi Értesítő, e főleg hirdetési, üzleti lapocska. Csak pár hó multán indúlt meg az új irodalmi ébredezés: 1849 dec. 1-én a Nagy Ignác Hölgyfutár című szépirodalmi napi lapjával s 1850 március elején a Császár Ferenc és Szenvey József politikai közlönyével: a sokáig sok viszontagságot szenvedt Pesti Naplóval.
Föladatom kikerekítéséhez nincs már egyéb hátra, mint keresni még a forradalom költészetének nyomait a színpadon, vagyis a nemzeti szinházban, mert a vidéki színtársulatok akkoriban számot alig tettek, mivel személyzetök fegyverfogható része nagyobbrészt táborba szállott.
Világos vára.
