A forradalmi hírlapok
A forradalmi hírlapok
A március friss tavaszi ereje és verőfénye nagy termékenységet idézett elő az időszaki sajtó mezején. S nagy változásokat is. A szépirodalmi hetilapok, a mint már említettem, átalakúltak rövid életű politikai vagy politizáló közlönyökké. A régi hirlapok közül a konzervativ irányúak részvét hiányában egyszerre kiszáradtak. A hajdan híres és országos hatású Pesti Hirlap, mely a Kossuth szerkesztése alatt éveken át valóságos irodalmi nagyhatalommá vált, az európai míveltségű centralisták: Szalay László, Csengery Antal, báró Eötvös, Trefort és Kemény Zsigmond kezéből fiatal írókéba, Jókaiéba stb. kerűlt s ismert költőktől közölt néha harci dalokat is. A Győri Vaterlandból Kovács Pál beszélyírónk hazafisága útján Hazánkká lett vidéki közlöny szintén jeles szépirodalmi dolgozatoknak nyitott tért, a kereskedelmi értékek ápolása és a szabadság eszméinek hirdetése mellett. Sőt a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap is Székács József Ima című énekével üdvözölte a márciusi mozgalmakat.
Új lap sohasem keletkezett annyi, mint 1848 tavaszán. A demokrácia sarkában járó és gyakran annak sarkára hágó demagógia is megszűlte a maga kérész életű lapjait, melyek sok mindenféle túlzással voltak tele. A három Madarász, kik közt László igen eszes ember és jeles szónok volt s számos csipős ötlete közűl az, melyet egyszer a fehérmegyei zöldasztalnál gróf Cziráky főispánnak mondott, hogy t. i. »az aulikusok olyanok, mint a kéménysöprők, mennél magasabbra jutnak föl, annál jobban bepiszkolják magukat«, mindenfelé elterjedt, a Népelemet indítják meg. Nemcsak a politikában voltak vörös-tollas túlzók (hajdani gúnyos elnevezésök szerint »flamingók«) hanem a nyelv tisztitásában is, nem tűrve semmi idegen szót s e türelmetlenséggel oda lyukadtak ki, hogy nyelvérzék hiányában a »ministérium administratió«-ját »országlászati észlészet«-nek kivánták mondani. De ez új lap éppen oly kevéssé boldogúlt, mint a szintén túlzó Radical-lap és a Honderűből támadt Reform, mely három lap aztán egyesűlt is, de úgy sem sokáig élt. Különös jellegű néplap volt egy ideig a március 15-én kiszabadított Táncsis Mihály Munkások ujsága, mely a nép szenvedélyeit bízgatta s a »Hallják kentek« stílussal póriassá vált, midőn népiességet hajhászott. Ezt a stílust Táncsics, mint képviselő, a parlamentben is szerette volna meghonosítani, de ott a nevetés azonnal megölte. Lapja sem juthatott ama jelentőségre, mint a Vas Gereben Nép barátja, mely kormányi pártfogásban s nevezetes költők, írók támogatásában részesűlt.
Három új közlöny tudott ez időszakban tartósabb életre és nagy olvasókörre szert tenni.
A hivatalos lap: a Közlöny, mely a kinevezések, rendeletek mellett országgyűlési bő rovatot is nyitott, közölt harctéri jelentéseket, politikai rövid fejtegetéseket (Debrecenben egy ideig a Jókai Mór tollából is), s a végén néha lelkesítő költeményeket. Vándorolt a kormánynyal s utolsó számát Aradon, a fegyverlerakás küszöbén, nyomtatták ki.
Legolvasottabb volt 1848 július elejétől az év végeig a Kossuth Hirlapja, alakra is a legnagyobb s külső díszre is legcsinosabb közlöny. Bajza József szerkesztette sok gonddal, de maga Kossuth volt a lelke. Sokat írt bele miniszter korában is, a maga erőteljes, képes, gyakran dagályos páthoszú, de mindig hatásos nyelvén, s mikor megszűnt miniszter lenni, valóságos gyujtó erejű cikkekben buzdítá a nemzetet a fegyveres ellenállásra éppen olyan hévvel, mint élő szavakban Cegléden. Előbb is keményen ostorozta ama nemzetiségek pártütését, kik föllázadtak a magyar nemzet ellen éppen akkor, midőn ez minden kivívott jogban testvériesen részesíté őket. Jó darabig sürgette az udvarnak Budavárába való áthelyezését, a történt trónváltozás után azonban, mely alkotmányunk elkobzásának s egy ránk tukmálandó új fércelménynek kinyilvánításával járt, elszánt erélylyel fordúlt az uralkodóház ellen. De ezentúl nem ért már rá hirlapba írni, mert a minisztériumot pótló honvédelmi bizottság elnöke s később az ország kormányzója lett. Lapja, mint a fővárosi sajtó számos új közlönye is, a Debrecenbe való sietős átköltözés küszöbén szűnt meg, mire elég okadás volt az, hogy »veszélyben a haza« s benne a főváros.
