A forradalmi közérzés
A forradalmi közérzés
A mai idő távolából a szabadságharc kora, közérzés tekintetében, jobban fénylik szemünkbe, mint akkor a valóságban fénylett. Habár a jobbágyság egyszerre fölszabadúlt s a harcok idejében alig szedtek adót: a köznép jókora részét e hirtelen jobbra változás inkább csodálkozásba, mint lelkesedésbe ejté. Néhol pedig a fejét is elveszté miatta, hogy még többet kivánjon, mint a mennyit kapott, noha a jobbágyság ingyen kapta meg fölszabadulását és földjét. Számos helyen zúdúlt föl a földosztás mohó vágya. A falu anyái és lányai sem igen tettek, kivált eleintén, különbséget a most honvédeknek menő és a nem régen még a »császár«-nak kötéllel verbuvált legények közt. Csak úgy sírtak a besorozott honvédek után is dalaikban, s nem nagyon lelkesítették őket.
A tizenkét első önkénytes honvéd-zászlóalj vitéz, lelkesűlt harcosai nem is a falukból, hanem városokból kerűltek ki. Nagy-diákok, egyetemi ifjak, jurátusok, patvaristák, fiatal ügyvédek, kispapok, mesterlegények gyűltek önkénytesen, kedvvel a kitűzött zászlók alá, s a föld népéből keveset lehetett volna kapni foglaló nélkül. Utóbb is, midőn tömeges sorozásra kerűlt a dolog, még alföldi gazdag, tősgyökeres mezővárosokban is, a jómódú, több telkű gazdák erős ifjai szerettek félre állni s maguk helyett pénzért szegény ördögöket, tenyeres talpas suhancokat állítani. A sok városú, német polgárságú Szepes vármegye jóval több tisztet és önkénytest adott a nagy harcra, mint a tiszta magyarságú Nagy-Kúnság vagy Csongrádmegye. Úri családok keblében igen gyakori volt az érzületek nagy meghasonlása. Az egyik legmagyarabb grófi nemzetségben egyik testvér nagy áldozatkészséggel egész huszár-ezredet állított a szabadság szolgálatára, a másik testvért pedig, mint rossz hazafit, Nyitrában elfogták a honvédek s Komárom börtönébe szállították. Losoncnál Inkey honvédőrnagy saját testvérét ejté foglyul, mint osztrák őrnagyot. Klapka tábornok is szemben állt egy fivérével, mint osztrák zászlóalj parancsnokával. Sáros vármegye előkelő nemesei közt csak annyi volt a némettel tartó schwarzgelb, mint a lelkes Ujházy Lászlóval tartó hazafi. Szóval, ama sok tekintetben dicső időben a nemzeti öntudat és fajta-büszkeség nem volt annyira általánosan kifejlődve, mint ma, midőn hasonló körülmények közt, a nemzeti törekvéssel szemben, saját vérünkből korántsem akadna annyi titkos vagy nyilt ellenség, elitélni való szolga-lélek, kém vagy éppen muszka-vezető.
